Nógrád. 1972. augusztus (28. évfolyam. 179-205. szám)

1972-08-05 / 183. szám

Barangolás az Isztriái félszigeten (m.)

Nyár a levéltárban

Iratgyarapítás — Levéltári kiadványok

az oszlrigakaland

Salgótarjánban, a Nógrád megyei Levéltárban a nyári hónapokban kevesebb a látogató, a kutató. Csendes a kutatóterem, a munka azonban nem állt meg. Schneider Miklós levéltári igazgatótól kérdezzük: mivel foglalkoznak most?

— Elsősorban belső tevékenységet végzünk. Jelenleg a megyei, járási tanácsok iratanyagának feldolgozása folyik, továbbá az iratgyarapítás. A tanácsi iratokon túl szeretnénk legalább kis százalékban megmenteni a mezőgazdasági termelőszövetkezeti mozgalom első időszakának (1949—1956) még meglevő, fellelhető írásos emlékeit. Ezért tárgyalunk most is azokkal a termelőszövetkezetekkel, ahol ilyen anyag még van.

Augusztusban mintegy 8—10 termelőszövetkezet iratanyagát veszi át a megyei levéltár, például a napokban kerül majd sor a tolmácsi Lókos- völgye Termelőszövetkezet iratanyagának átvételére.

★

A következő esztendő több Jelentős évforduló megünneplését kínálja. A megyei levéltár ugyancsak készül ezekre az ünnepekre. Hogyan ?

Madách Imre születésének l'5ü. évfordulóját ünnepli jövőre az ország és Nógrád megye. A leyéltár igyekszik kapcsolódni a megyebeli, s más intézmények által szervezett ünnepi kezdeményezésekhez. Knzsán László tollából — jelenleg a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa, történész — 1964-ben a Múzeumi Füzetek sorozatban dokumentumok láttak napvilágot Madách Imre életéről. E kiadvány kiegészítéseként Üjabb dokumentumok Madách Imre életrajzához címmel készül összeállítás, amelyet Leblanc Zsoltné, a megyei levéltár munkatársa készít. Ez a múzeumi szervezet által jövő évben kiadandó Madách-emlék- kötetben lát majd napvilágot. A múzeumi szervezet 1973-ban Madách Imréről vándorkiállítást indít Nógrád megyében.

Ehhez, s egyéb szervek esetleges tárlataihoz is segítséget nyújt a levéltár. Az Országos Levéltárból szereztek dokumentumokat, amelyek rendelkezésre állnak, válogatási lehetőséget nyújtanak.

Ugyancsak jövőre ünnepeljük Petőfi Sándor születésének 150. évfordulóját. A megyei levéltárban szintén van válogatási lehetőség Petőíi- dokumentumokból is. A Művelődésügyi Minisztérium levéltár-igazgatósága jegyzéket állított össze a Petőfi Sándortól származó, rá vonatkozó vagy vele kapcsolatos levéltári iratokról, kéziratokról az oszág összes levéltárából. Ebben a jegyzékben lehet válogatni, s a kiválasztott anyagot a levéltár filmen megrendeli, illetve rendelkezésre bocsátja. Az 1848-as szabadságharc 125. évfordulója szintén jövőre lesz. A megyei levéltárban a forradalomra és a szabadság- harcra vonatkozó iratanyagot újra átnézik, s nyilvántartásba veszik. A forradalomra vonatkozóan a Nógrádban működő közigazgatási szervek jegyzőkönyvei. iratanyaga rendelkezésre áll. S az intézmények, iskolák stb. ezekből is válogathatnak rendezvényeikhez.

Új arcok

Július elsejétől a salgótarjáni 1. számú Postahivatal ablakai mögött egyre több új arccal találkozhatunk. Az új alkalmazottak; ifjú hölgyek, érettségi előtt tettek felvételit a meghirdetett postaforgalmi gyakornoki pályázatok alapján, majd fél év postahivatali gyakorlat után ugyanennyi ideig Budapesten bentlakásos segédtiszti tanfolyamon vettek részt. Egy részük főpostán, más részük a vidéki postahivatalokban r— helyettesítőként — dolgozik. Egy sincs közöttük salgótarjáni, innen ugyanis nem jelentkeztek a pályázatokra. Az új alkalmazottak megkapnak minden segítséget

A levéltári publikációk ugyancsak figyelmet érdemelnek. Rövidesen megjelenik a levéltár kiadványsorozatának második füzete, amely az 1828. évi országos összeírás legfontosab adatain keresztül részletes képet kíván nyújtani a megye községeiről, a feudalizmus utolsó évtizedeiről, — húsz évvel a jobbágyfelszabadítás előtt. Egyébként az Adatok és források a Nógrád megyei Levéltárban című kiadványsorozat első füzetét Dézsma és robot címmel Schneider Miklós állította ösz- sze. A második füzetet ugyancsak ő állítja össze, A nógrádi adózó nép viszonyai 1828- ban címmel.

Készül Schneider Miklós összeállításában a Nógrád megyei történelmi olvasókönyv is, amely pár éven belül jelenik meg. Válogatást ad eredeti dokumentumokból, a legrégibb koroktól 1950-ig Különösen haszonnal forgathatják majd az iskolákban, közművelődési intézményekben, s a honismerettel, hely- történettel foglalkozók érdeklődésre is számot tarthat.

a postán

ahhoz, hogy minél előbb megszerezhessék a felelősségteljes szolgálat végzéséhez szükséges gyakorlatot. A Budapest—Vidéki Postaigazgatóság szociális helyzetük köny- nyítésére hozzájárulást fizet az albérletben lakóknak.

Az új munkatársakkal az első hónap után elégedettek vezetőik. Jól felkészülten kezdték el a pályát és az esetleges hiányzó gyakorlatot szorgalommal, szolgálatkészséggel, igyekvéssel pótolják. Persze, mindenkivel előfordulhat hiba, ezért addig is, amíg „belejönnek” új munkakörükbe, a postahivatal közönségétől elnéző türelmet kérnek.

Pula és

A rovinji öblöben fürdeni még akkor is kitűnő szórakozás, amikor viharos a tenger Mire a hullámok a Katarina- sziget partjaihoz érnek, erejük elcsitul, s tarajos habjaik inkább simogatnak. Ám az sem utolsó passzió, ha az ember felkerekedik, s a környéket járja. Egy ilyen barangolás során jutottunk el Pulába, a környék történelmi nevezetességű nagyvárosába. Híres-nevezetes hely, az Isztriái félsziget egyik központja volt már a római időkben; falai között légiók táboroztak, s a helybeliek szavai szerint innen indultak el Pannónia meghódítására. Erre azonban semmiféle hiteles bizonyíték nincs, arra viszont több is, hogy már abban a korban eleven, pezsgő, kulturális és társadalmi élet zajlott Púiéban.

Ennek egyik tanúsága a hatalmas amfiteátrum, amelynek méretei vetekedneK a római Colosseuméval, s amelynek épebb falai között ma különböző filmfesztiválok, világméretű és regionális találkozók találnak otthonra. Amikor ott jártunk egy nemzetközi folklórfesztivál előkészületei foglalták le a rendezőket. Néhány utcasarokkal távolabb újabb római emlék ragadja meg a figyelmet: sziklatömbből kiképzett szökőkút- ban gyönyörködhet a látogató. A kutacska nagy idők tanúja: a rómaiak akkor állították fel, amikor a hódítást követően befejezték a félsziget nagyobb helyiségeit ellátó vízhálózat építését.

A továbbiakban már csak felsorolásokra van módunk. Pula történeti múzeumának anyaga gazdagságával szinte párját ritkító: az itteni patrióták ma is szorgalmasan gyűjtögetik a leleteket. Mondják például, hogy nemrég egy halász olyan amforát fogott ki a tengerből, amely mind szépségével, mind épségével egyedülálló. A zsákmány megszerzése után kora hajnalban zörgette fel a múzeum illetékesét, s nyújtotta át a leletet, mire az egyébként komoly tudós, amúgy lengemagyarban

táncra perdült az örömtől. Igaz-e a história vagy sem, nem jártunk utána. Annyi azonban bizonyos, nogy a pu- laiak nemcsak az olyan nagyméretű emlékekre vigyáznak féltő szeretettel, amilyen az amfiteátrum, vagy a Sergius diadalív, hanem a legkisebbekre is, s különösen aggódó figyelemmel törődnek városukkal.

Pula kikötője kisebb, mint mondjuk Rijekáé. A hajózás azonban még ma is jelentős szerepet játszik a város életében. Ha úgy tetszik: aminek kialakulását és sok százados fejlődését köszönhette, azzai ma is szívesen összekapcsolódik. Kisebb-nagyobb hajók indulnak innen a messzi vizekre. A zászlók az árbocokon igen változatosak: sokféle nemzet lobogóját lengeti erre a szél, s az egyébként nagyvárosi nívójú vendéglők és üzletek árnyékában megbúvó kiskocsmákban százféle nyelven tárgyalnak a vendégek. Az egyik legkedveltebb találkozóhely a halcsarnok. A bizarr külsejű, de állítólag finom halak, polipok és kagylók szomszédságában Európa számos országának matrózfial randevúznak.

Pulát még akkor is nehéz elhagyni, ha tudja az ember, hogy következő barangolása a Limszki-fjordba vezet, s útján az Adria egyik legszebb részletét láthatja. A tizenhárom kilométer hosszú öböl általános vízmélysége harminc méter, a néhol szinte kanyon- szerűvé szűkülő tengeren csodálatos nyugalom szállja meg az utazót. Nem zavarja a Harpun nevű kirándulóhajó ringása sem, sőt még a partokon ezrével napozó természetimádó nudisták meztelensége se hozza ki a sodrából. Egyszerűen nem lehet betelni ez- zei a környékkel: a vezető ugyan sorolja a nevezetességeket, remetékről, romba dőlt kolostorokról beszél, szavai azonban csak foszlányokban jutnak el hozzánk; a két partról elénk táruló látvány gyönyörűsége lenyűgöz.

Kikötés után az élményektől kissé kábultan megszálljuk az „indián kocsmát” meg az osztrigavendéglőt. Az előbbi egy koprodukciók film díszletének maradványa, semmi különös nincs benne, s az ugyancsak a filmből visszamaradt indián falu se nyújt különösebb látványt. Ellen- Den azok, akik még nem részeitek ilyenből, szorgalmasan kóstolgatják az osztrigát. Pontosabban kóstolgatnák, mert nehezen tudják leküzdeni az idegenkedést: szemüket szűkre húzzák, s gyanakodva lesik a kissé valóban gyanús külsejű, kocsonyás valamit.

Az osztrigatelep mellett hangos ováció harsan. Éber szemű magyar turista mutatja a zsákmányt: egy a tenyészetből valahogy elszabadult osztrigát. Nosza elő a zsebkést, a kagyló azonban nehezen engedelmeskedik, s a delikvens nem is nagyon bánná, ha soha nem nyílna ki, mert hangos fogadkozások közepette bizonygatta előbb, hogy ő bizony úgy ahogy van, megeszi az osztrigát. Nagyot sóhajt, amikor végül is kinyílik a kagyló, s arcán látszik: legszívesebben eldobná az ege- 6zet, de most már nincs visz- 6zaút, a körülötte állók követelik: teljesítse ígéretét. Arcára leírhatatlan vonások ülnek ki, amikor citrom nélkül végül is szájába kerül az osztriga. Elfordul, nagyokat nyel, s a harmadik nekirugaszkodásra teljesíteni tudja, amit vállalt. Hogy erről a kalandjáról mit mesél majd itthon, azt nem tudjuk: mi, amit láttunk, azt láttuk, s elnézését kérjük az indiszkrécióért.

Korán kikötő halászokkal együtt érkeztünk vissza a Ro- vmji-öbölbe. A Harpun a móló mellé siklik, s a lemenő nap megmagyarázhatatlan színűre festi egy távoli mészkősziget szikláit. Esti vadászatra indulnak a sirályok. Vijjogásuk szétszabdalja az alkony csendjét. Elszoruló torokkal búcsúzkodunk: viszontlátásra tenger, viszontlátásra Rovinj, Pula, nappali, éjszakai és hajnali barangolások. Talán még találkozunk, s akkor már kedves ismerősként üdvözöljük egymást.

Szolnoki István

T. E.

SZUTS DENES;

Öngyilkosság?

14 Kaszinó utcában

21.

Szász elővette a magnetofonszalagot, amelyről dr. Dénes Györggyel folytatott, egy másik beszélgetése volt hallható.

— Ügyvéd úr! A németek valószínűleg nem elégedtek meg azzal, hogy Rajnisson keresztül meghátrálásra kényszerítették a svájci érdekeltségű Bauxit Trösztöt, hanem újabb lépéseket is tettek. Mit tud ön erről?

— A németek törekvése az volt, hogy egyrészt átvegyék a Bauxit Tröszt irányítását, megfelelő embereknek az igazgatóságba való kooptálá- sával, másrészt a nyersanyag teljes egészének felvásárlási jogát akarták kikényszeríteni. Mind a kettő sikerrel jár. En már nem emlékszem a nevekre, de tudom, hogy az igazgatóságba Schröder mellé egy németet ültettek, aki érdekelve volt a német repülőgép- iparban is, és akit egy Frisch nevű alak képviselt. (Ez volt Ludger Westrick, bólintott a beszélgetés hallgatása közben Szász.) A tröszt vezetői beleegyeztek abba, hogy a nyersanyagot a megadott címre küldjék Német szakértők érkeztek, azok vették át Gán- ton a bauxitot.

— Hogyan tudtak hirtelenül ilyen nagy nyomást gyakorolni a trösztre? Elég volt ehhez a Rajniss-féle parlamenti támadás?

— Több fronton indult meg a harc a hazai gyárosok ellen. Dunckel Károly, a Gyáriparosok Országos Szövetségének, a GYOSZ-nak miniszteri biztosa egy napon magához kérette a lapok közgazdasági újságíróit, szerkesztőit. Ismertette velük az új kormányhatározatokat. A GYOSZ tevékenysége nem merülhet ki abban — mondotta —,

hogy megbízások, koncessziók, alapítások ügyében a nemzeti erőknek adunk tért, s fajvédelmi intézkedéseket teszünk. „Pillantásunkat az irányított gazdálkodás felé kell vetnünk. A nemzet erőfeszítései másképpen hiábavalóak. Harmonikus együttműködés az állammal, az állam érdekeinek messzemenő betartása, ezt kérjük gyárosainktól, bankárainktól. Nyersanyagainkat immáron nem az önző érdek, hanem a nemzet szolgálatára kell kiaknáznunk, értékesítenünk.”

Az újságírók nem tudták mire vélni ezt a dodonai beszédet, kérdésekkel ostromolták a GYOSZ elnökét.

— Arról van-e szó, hogy kiveszik Chorin és Vida kezéből a szenet és az áramot?

— Nem, erről szó sem lehet.

— Szegény tisztviselőket, kispénzű alkalmazottakat bocsátanak el, löknek majd utcára a kormány fajvédelmi intézkedései miatt? Talán programok is lesznek, mint Münchenben, Nürnbergben?

A jobboldali újságok viszont nagy címekkel tálalták az eseményt: itt az ideje, hogy a nép a nemzetiszocialista Németország segítségét igénybe vegye ... és a többi...

— Azt hiszem, beszélgetésünk során már valahol említette Ön, hogy egy új tröszt alakult?

— Igen. Erre nézve már a legpontosabb értesüléseim vannak, hiszen ez már Balá- tai perének anyagához tartozott. Ez egy fajvédő, grófi és egyházfői érdekeltség volt. A neve Magyar Bauxitbánya Rt. Petneházy megvált az állam- titkárságtól, és ennek a trösztnek egyik vezetője lett. Az állam 30 millió aranypengőt bocsátott ennek az új alakulatnak a rendelkezésére. A

GYOSZ jóindulatát is ók bírták. A grófok közül itt találjuk újra Hunyady Ferencet, Andrássy Mihályt, Károlyi Istvánt, aztán az elmaradhatatlan herceget: Monteunuovo Nándort. Végül az egyszerűbb, de nagyhatalmú urakat: Kánya Kálmánt, Kozma Miklóst, Hardi-Drehert, a befolyásos Hagyó-Kovács Gyulát és egy csomó titokzatos, ismeretlen nevű szereplőt, külföldieket. Kettőt azért még így is megtudtam, Fritz Opel, a híres autógyáros és Fayer Sándor. Az utóbbi bizalmas hitlen kapcsolatokkal rendelkezett. A bauxit persze innen mind Németországba ment, a Reich nem csak Európa, hanem a föld legnagyobb alumíniumtermelő országává vált.

Szász ezzel kapcsolatban dédanyósától a következőket tudta meg: „Willy Blancart, René Berger és Monod, dr. Ernst Reimann, Ludger Westrick, Gerhardt Ruter. De a két kulcsember Hans Georg Schröder bankár és Ludger Westrick volt. Nekik volt köszönhető, hogy a magyar bauxitnak mindössze 7 százaléka maradt itthon, a többit Németországba szállították. Westrick és Clodius nyomása eredményezte a 25 éves kiviteli szerződés megkötését is. Nyilván ez az ember lehetett az elrendelője 1944-ben az összes magyar bauxit-, timföld-, alumíniumkészlet elrablásának.

Szász újraindította a magnót.

— . Ügyvéd úr az előbb

az új bauxittársaságról beszélt. Kapcsolatban volt-e ez Balátai újabb lelőhelyeivel?

— Feltétlenül. A per éppen erről szólt. Balátai zártkutat- mányait ugyanis az államkincstár elárvereztette és bagóért váltotta meg.

— Kezdetben ön azt mondotta, hogy zártkutatmányo- kat, a fennálló rendelkezések értelmében tilos volt elárverezni.

— A kormány sürgősségi indokkal és gazdaságpolitikai okokból néhány hétre ezt a törvényt felfüggesztette.

— Hallatlan disznóság. De várjunk csak! Ezt a területet adták át az új trösztnek?

— Részben. De részesült belőle a másik is. Addigra már azok is teljesen német befolyás alá kerültek.

Nyírád, Alsóperepuszta, Nagyharsány környékén, de volt még a Bakonyban és a Vértesben is és más helyen is. Nagyon sok bauxitot talált Balátai.

— Ügyvéd úr! Miért nem tudta fizetni Balátai a zárt- kutatmányi díjakat? Kérem, ez nagyon fontos, szíveskedjék pontos választ adni.

... Hosszú csend. Végül az ügyvéd így folytatta:

— Valami történhetett, amiről Balátai szemérmesen nem beszélt. Csak annyit mondott életének erről a szakaszáról, hogy anyósa hirtelen elköltöztette tőle feleségét. Különváltan éltek. Ügy éreztem, Balátai nem őszinte. Nem akarta feleségét támadni?... Azt mondta erről nekem: Megnyugtatom ügyvéd úr, minden szerelmi dráma rémesen realista... Hát igen.

Vannak alkalmak, amikor az emberek a szükségszerűséget félretéve hallgatnak. Balátai Jenő imádta a gyerekét, biztosan fájt a szíve érte.

— Nem tudja, hová vitte a feleségét az anyósa?

— Azt hiszem külföldre. De hogy hová, azt nem tudom

— A bárónő Magyarországon maradt, illetve visszautazott?

— Nem tudom. Erről Balátai nem beszélt. Én csak annyit tudok, Balátai sok pénzzel tartozott neki. Hogy aztán ezt a pénzt követelte tőle az anyósa, vagy sem, . ezt szintén homály fedi. Nem peresítette, az biztos, mert akkor kezembe került volna az akta.

— Feltehető, hogy lánya elköltözéséig Balátai zártkutat- mányi jogdíjait anyósa fizette be?

— Igen, bár erről a mérnök nem nyilatkozott. Azért is nehéz volt nekem ezt a pert vinnem, mert sok részletét én sem ismertem. Valakinek az ügyét képviselni pedig csak úgy lehet, ha a tárgyi anyaggal teljesen tisztában vagyunk. Én sejtettem azonban, hogy az elköltözés és a zártkutatmányi részletekkel való elmaradás között szoros kapcsolat, összefüggés van.

— Miért hagyta el a bárónő és a lánya a geológusmérnököt? Mit gondol ön? összeveszhettek valamin? Történt valami, ami miatt az asszony megharagudott?... vagy az anyósa akarta a kapcsolatuk felbontását?

— Elképzelhetőnek tartottam, hogy a bárónő és Balátai a házasságkötéskor megegyezhettek valamiben. Erre utal az is, hogy ez a házasság részben üzleti alapokon állt. A bárónő finanszírozta a felfedezőt. ö pedig valamit vállalt, amit aztán nem tartott meg. Feltehetően Balátait válaszút elé állították, vagy állította valaki. Ha megteszi, akkor marad, ha nem, akkor

megy az asszony, s vele megy a pénz is. Ügy vélem, Balá- tainak ultimátumot adhattak át. Finomabb kifejezéssel, ajánlatot tettek neki, amit ő nem fogadott el. Könnyen elfelejtjük, hogy a kiválóság az élet egyik területén nem föltétlenül jelent kiválóságot más területeken is. Newton fizikája nem bizonyíték teológiája mellett ... A tisztán értelmi képességek túlzott kifejlődése nyilván más képességek sorvadásához vezet. Innen a professzorok, hírhedt gyermekessége, valamint nevetségesen naiv tanácsaik az élet kérdéseinek megoldására. Ba- látainál, azt hiszem, szintén egyoldalú, szakosodott tudással állunk szemben.

— Ügyvéd úr, arra gondol, hogy Balátai, jóllehet tájékozatlan volt a pénzügyekben, tudta, hogy nem mindegy, ki ajánl fel pénzt. A német birodalomtól jövő összeget például biztosan visszautasította volna.

Feltétlenül. Balátai egy ízben tárgyalásunkat félbeszakítva elvett íróasztalomról egy újságot, amelynek címoldalán Hitler beszélt a horogkeresztes csődületnek: „A demagógia ördögi jelképe: szamárbőgés” — ennyit jegyzett meg, és ledobta a lapot.

— Tételezzük fel, hogy Ba- látainak a zártkutatmányairól való lemondás fejében a németek pénzt kínáltak. Hatalmas összeget... Pontosan 3 millió pengőt... Ezt az ajánlatot nem tehette meg a követ vagy a kereskedelmi attasé, sőt, maga Ludger Westrick sem. Kin keresztül érkezhetett el hozzá?

— Ha az ön gondolatmenetét követem, akkor nem mondhatok mást: az ajánlat az anyósa részéről érkezett.

Szász gyorsan végelvetett a beszélgetésnek, hogy egy másik szalagról a bárónő hangját varázsolja a szobába. (Folytatjuk)

4 NÓGRÁD — 1972. augusztus 5., szombat