Nógrád. 1972. augusztus (28. évfolyam. 179-205. szám)

1972-08-26 / 201. szám

Húszezer munka napot Salgótarjánért

Ezerötszázhuszonöt társadalmi munkaóra

Húszezer .munkanap nem kis mennyiség. Hozzávetőlegesen azt jelenti, hogy Salgótarján minden lakójára négy társadalmi munkaóra jut, amellyel segítheti az ötvenéves jubileumát ünneplő város tisztaságának és rendjének megteremtését. A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben városukért áldozatkész dolgozókra talált a felhívás. A pártala'pszerveze- tek magukra vállalták a városszépítés és -tisztántartás nemes mozgalmának szervezését. A G YGO-pártalapszervezet példájával sikeres utat futott be a ..Húszezer munkanapos’' mozgalom.

A Salgótarjáni Kohászati Üzemek gyártelepén előre megtervezett program szerint folyt a városszépítés! munka és eddig 1525 dolgozó részvételével közel tízezer társadalmi munkaórát fektettek a tisztaság és rend megteremtésébe. Az eddigiek szerint a több mint másfél ezer társadalmi munkás ötezer négyze.t- méterű parkot és kétezer négyzetméter területű játszóteret varázsolt újjá. A játszótér kialakítását azonban úgf kell érteni, hogy vadonatúj csőrendszerű játékok, tornafalak, hinták, nyújtók kerültek a játszóterekre. Beépítettek 20 betonpadot és kihelyeztek ugyancsak 20 kővirágtartót is. Emellett mintegy 4—500 köbméter szeméttől szabadították meg a gyártelepet.

A „Húszezer munkanapot Salgótarjánért” mozgalom keretében folyik egy nagyon említésre méltó munka: új épületrésszel bővítik a lakótelepi óvodát. Mégpedig olyan felgyorsított ütemben, hogy az őszi hónapokban már a megnövekedett óvodai igényeknek is megfeleljen.

A pártalapszervezetek és a szocialista brigádok példamutató munkája meghozta a* gyümölcsét. A társadalmi munkások már eddig átlagosan hat órát teljesítettek személyenként. Persze, akadt közöttük olyan is, aki több műszakot töltött a gyártelep szépítésében ég korszerűsítésében. A dicséretre érdemes és fontos mozgalom értékelésekor azonban nem árt némi megjegyzést fűzni az elismerő szavak mellé.

Elsősorban talán azt kell megemlíteni, hogy az ilyen tömeges és nagyméretű társadalmi mozgalmakat a jövőben még szervezettebben kell lebonyolítani és gondoskodni kell nemcsak a szükséges szerszámokról, de a munka

tervszerű irányításáról is. Ugyancsak disszonáns hangulatot teremtett, hogy a gyári pártalapszervezetek és a Hazafias Népfront között nem sikerült megteremteni a kellő összhangot. Ennek következtében a gyártelep lakóit nem tudták sem kellőképpen, sem alkalmas időben mozgósítani, így történt meg azután, hogy amíg a pártalapszervezetek által mozgósított üzemi dolgozók a lakóépületek parkjainak felújításán munkálkodtak, addig egyes lakók a szobájuk ablakából kikönyökölve nézték, miképpen folyik lakásuk előtt a munka. A technikai problémák között viszont nem árt megemlíteni, hogy a szépen kialakított parkokhoz nincs fűnyírógép, emiatt a parkok folyamatos rendezettségének nem sok garanciája lesz.

A Salgótarjáni Kohászati Üzemek dolgozóinak tettkészségén és helytállásán, a városuk iránt érzett felelősségén ez semmit sem csökkent, hiszen a társadalmi munkában eltöltött 1525 munkaóra és a segítségével teremtett rend minden dicséretet megérdemel.

Orosz Béla

A 16-os szoba előtt:

Beszélgetések a szerkesztőségi folyosón

Több alkalommal megírtuk, mennyire népszerű és látogatott a szerkesztőség jogi fogadóórája. így volt ez tegnap délelőtt is.

Alig múlt el nyolc óra, már népes csoportban gyülekeztek a szerkesztőségi folyosón az ügyes-bajos dolgaikban tanácsot kérő emberek. Mire fél kilenc, már minden hely foglalt. Mindegyikük csendes, szótlan. Ülnek. Tördelgetik kezeiket. Sokan vannak. Ki tudja mire kíváncsiak, mit tartogatnak kérdésként tarsolyukban? Csendben várakoznak, akár egy orvosi rendelőben. A szerkesztőség folyosója azonban forgalmas, zajos. A munkaszobák telefonjai, írógépei szünet nélkül hallatják hangjukat. Lüktető az élet, a nap eseményeit, történéseit kopogják az ügyes kezű gépírók.

A várakozók közé lépek. Kérdezgetni próbálok, de legtöbbjük nem akar az újságban szerepelni.

Először egy síró, gyászruhás, középkorú asszonyhoz lépek. Meglep a felismerés. Régi panaszosom.

— Már találkoztunk — mondom.

— Igen.

— Mi történt?

Zokog... — A férjem... Két hete történt!

Nem bántom a friss sebet. Azt mondja: majd, ha megnyugszik egy kicsit, felkeres. Várom. Bármikor jöjjön el.

Tovább próbálkozom a csoportban.

— Nagy István vagyok, sálCsapatvezetők

tanfolyama

öt napon át a megye úttörőcsapatainak vezetői Salgó- bányán tartózkodtak. Tanfolyamuk tegnap fejeződött be. Összesen 110-en vettek részt a képzésen, amelynek során az 1972/73-as évi csapatmunkához kaptak alapos felkészítést.

Előadásokat, csoportos megbeszéléseket rendeztek számukra. Az előadók sorában volt többek között Nemes Péter, a Magyar Úttörők Szövetségének titkára is.

A tanfolyam közben a résztvevők számára találkozót szerveztek a járási-városi művelődési osztályvezetőkkel. Ezen a megbeszélésen az iskolákban felmerülő gondokról voit szó.

gótarjáni lakos. Hárman jöttünk egy ügyben. A társaim nem idevalók.

A nevüket nem mondják meg? Azt sem. hogy honnan jöttek? Miért?

— Mert akkor otthon megtudják, hogy hova járunk.

Nagy István beszél a nevükben is.

— Tanácsot akarunk kérni a jogásztól. Kellemetlen helyzetbe kerültünk. Magunkhoz vettük évekkel ezelőtt az akkor igen rossz sorban sínylődő mostohánkat. Azóta szép családi hajlékot építettünk. Nagy házat! S most ki merte volna gondolni, hogy perrel fenyeget bennünket. Követeli a ház felét...

Idős bácsihoz lépek. Botjára támaszkodva ül. Kis pörge- kalapját sem vette le.

— Kint ugyan süt a nap, de idebent hűvös van — mondja. A nevemet én sem mondom meg. Tarjáni vagyok, ennyit elárulhatok. Tar- jánban sok ilyen ember él, mint én, nem igaz? Nem tudják, hogy én jártam itt. Azért jöttem, mert azt mondják, hogy itt sok mindent ’ megtudhatok. ami engem érdekel. Elég, ha annyit ír rólam, hogy a nyugdíjjal nem vagyok tisztában. Meg akarom tudni, mi illet meg?

Ismerős olvasók arca tűnik fel. de nem szívesen nyilatkoznak. Sok ember nem szereti, ha a nevét „kiírják” a lapban. így hát név és cím nélkül beszélgetünk.

— Többször jártunk már a jogtanácsosnál. Jó útbaigazítást kaptunk tőle.

Előkerülnek azért akarva- akaratlan rövid kis epizódok, történetek is. Egyik sem nagy ügy. apró, de az egyénnek nagyon fontos dolgok ezek. Bizalmukért úgy érzem köszönettel tartozom.

Tóth Jolán

A párttitkár gondjai

— A párttitkárt, Deme Lajost keresik? Öt bizony nehéz most megtalálni. Lehet az iskolában, a tanácsházán, de talán a termelőszövetkezetben van. Ha biciklis emberrel találkoznak, akkor ő lesz az, mert azzal járja napról napra a falut — válaszol a kérdésünkre egy idős bácsi, amikor Ipolyvecén Deme Lajost, a párttitkárt, az iskola igazgatóját keressük. Az iskolában találunk rá. Ott ugyanis most nagy a sürgés-forgás. Takarítják a tantermeket, hordják a szenet, hogy mire elkövetkezik a tanítás kezdete, minden rendben legyen.

Alkalmas helyet kell keresni a beszélgetésre. S ahogy megyünk a falu utcáján az időseket Deme Lajos, a fiatalok pedig őt köszöntik barátságosan. Egyik-másik ember meg is szólítja.

— Mondd, Lajos, az én házam előtt miért nem csinálják az árkot? — Ugyanis a faluban most 2,5 millió forintos költséggel elvégzik a belvíz- rendezést. Mások az iskolai pótbeíratás ideje iránt érdeklődnek. Szóba kerül az is, hogy mikor lesz a legközelebbi taggyűlés. Deme Lajos mindenre választ ad.

— Itt születtem ebben a faluban, negyvenegy évvel ezelőtt. Tíz éve múlt, hogy az iskola igazgatója vagyok. Hat éve annak, hogy a pártalap- szervezet titkárának is megválasztottak. A község sem nagy. Alig vagyunk többen ezeregyszáznál, így hát nem csoda, hogy itt mindenki ismer mindenkit.

Amikor a pártalapszervezet- re terelődik a szó, kissé elkomolyodik. Az első tekintetre is látni, hogy gondokkal küzd a párttitkár. Ezeket a gondokat nem is rejti véka alá.

— Mi termelőszövetkezeti alapszervezet vagyunk. A párttagok száma tizenkilenc, de csak hat dolgozik a közös gazdaságban. A többi tanácsi dolgozó, pedagógus, üzletes, négyen nyugdíjasok. Összesen egy női párttagunk van, s harminc éven alulit is csak egyet számolunk. Ebben az évben már volt tagfelvételünk, de szeretnénk előbbre lépni. Nem lenne jó, ha elöregedne az alapszervezetünk... Munkásokkal, termelőszövetkezeti tagokkal, nőkkel és fiatalokkal kívánjuk erősíteni az alapszervezetet, szeretnénk a párt munkásjellegét erősíteni. .. Érezzük, hogy szorít a cipő. Azt is tudjuk, hogy hol.

A pátalapszervezet ezek felismerése után most intézkedési tervet készített, éppen a

Ipolyvecei tapasztalatok

tagépítés meggyorsítására. Jelenleg tíz név szerepel a listán, olyanoké, akiket párttaggá lehet nevelni. Valamennyit egy-egy párttag patronál. De megbízzák különféle munkákkal is őket. Több intézkedéssel vonzóvá kívánják tenni az alapszervezet munkáját.

Persze, ez nem lesz könnyű Ipolyvecén sem. Maga az a tény, hogy a termelőszövetkezet egyetlen vezetője, középkádere sem tagja a pártnak, mintha visszatartaná a tagépítő munkát. Ezt az egyszerű párttagok is felvetik a taggyűléseken. Mintha egymásra várnának az emberek. Azt nézik, hogy ki kezdi el a sort. Pedig azok az emberek, akik alkalmasságukat már nem egyszer bizonyították, valamennyien becsületesen élnek, dolgoznak, s éppen ezért ott a helyük a párttagok sorában.

Van tennivalója bőven a pár talapszervezet titkárának más területen is. A termelő- szövetkezet elnöke fogalmazott így:

— Deme elvtárs talán jobban ismeri a termelőszövetkezet gondját-baját, mint egynémely vezető. Ez pedig azért van, mert itt él közöttünk. Talán nincs is olyan nap, hogy ne jönne közénk, ne segítene munkánkban. A politikai meggyőző 6zóra itt is szükség van. A másik pedig az, hogy nálunk már gyakorlat: egy nyelven beszélünk, egyféleképpen cselekszünk. A szavak és a tettek mindig találkoznak. Ebben igen nagy szerepe van az alapszervezetnek. Itt volt például az új alapszabályról szóló közgyűlés. Kellett a meggyőző, a politikai felvilágosító munka. Ha az aratásnál a kombájno- sokkal, a gépszerelőkkel kellett beszélgetni, az alapszervezet titkára akkor sem hiányzott. Még egy példát. Falugyűlést szerveztünk. A tanács közös lesz Drégelypa- lánkkal. Az emberek először

idegenkedtek az egyesüléstől. A pártszervezet akkor is megtette a magáét... Szóval mi is érezzük, hogy a tagépítésben előbbre kell lépni. Nálunk, a közös gazdaságban kell ezt megkezdeni.

Megnyugtató lehet az ember számára, ha a község két vezető embere így látja a mai helyzetet és a feladatot is. De azért érthető a párttitkár gondja. Mert amikor a gondokat elemeztük, nemigen tudtunk odébb jutni annál a megállapításnál, hogy az emberek jól élnek, megvan mindenük, s ezért egyfajta befelé- fordulás jelentkezik a faluban. Minden háznál van rádió, a háromszáz család közül több mint kétszáznak van televíziója, a gépkocsik száma is meghaladja a harmincat, Kell-e ettől jobb bizonyíték arra, hogy az emberek megtalálták számításaikat, s valóban jól élnek? Stabil a termelőszövetkezet, évről évre jobb létet biztosít.

— Érezzük, hogy szorít a cipő — ismétli korábbi szavait a párttitkár. De abban is biztosak vagyunk, hogy előbbre lépünk. Itt vannak például a KISZ-fiatalok. Erős, jól működő szervezetük van. A KISZ-titkár, Filyó László, kovács a termelőszövetkezetben. Az apja is párttag. Közöttük is keressük a holnap párttagjait. ..

Elhiszem, hogy néha-néha hiányzik a családi körből Deme Lajos, az ipolyvecei párt- szervezet titkára. A tanítás, az iskola igazgatása mellett fontos számára az a munka, amellyel a község kommunistái bízták meg: a párttitkári teendők ellátása. De amikor esténként egy-egy értekezlet után leül a televízió elé családjával, akkor érzi csak igazán, hogy ebben a munkában mennyit segít neki a közösség mellett a család, a felesége. A gond ilyenkor mindig enyhül.

Somogyvári László

Magánügy — nem magánügy? Nem lehet tudni, nem olvastunk bele a levélbe. A lányok azonban nagy élvezettel böngészik. Ügy látszik, a címzettek között valamennyien ott

vannak. Hosszú lista lehet!,..

Szeretnénk, ha vhzajönnének...

Hegyek közé zártan

Kilencszáz ember. Ennyi lakója van a három községnek. Felsőtoldnak, Alsótoldnak és Garábnak. Mélyen a hegyek közé húzódva fekszenek ezek a községek, látszólag távol mindentől.

— A közlekedésre igazán nem panaszkodhatunk — mondja Lukács Ferenc, a közös tanács elnöke. Naponta nyolc autóbuszjárat is indul Pásztó, Szécsény, vagy Tarján felé. Nem beszélve a munkásjáratokról. Az asszonyok, lányok is gyakran felruccannak vásárolni. Nem sajnálják a fél napot egy-egy divatos cipőért vagy ruháért.

A három község közös tanácsán beszélgetünk. Itt van a párttitkár, Hirka Sándor is.

— Valóban kieső községek ezek, még ha jó is a közlekedésünk. Az emberek nagy része eljár dolgozni, reggel viszi őket a busz, este hozza. Sok fiatalt csak a hét végén látunk.

— És akik itthon vannak?

— Felsőtoldon van könyvtár, elég sok a televízió. Fiatalok és idősebbek egyformán szeretjük a könyvet. Emellett a fiatalok most hoztak össze egy beatzenekart is, itt „koncerteznek” a környéken. Állítólag nagy sikerrel — magyarázza mosolyogva Lukács Ferenc.

De beszél arról is, hogy jelentős a sportkör tevékenysége a községben. Továbbá, nagyon büszkék az alsótoldi klubkönyvtárra. Nemrég építették háromszázezer forintért. Garábon is átalakítottak egy régi épületet, hogy a fiatalok jól érezzék magukat. Hetente van mozi. Színház már ritkábban. De, ha Cserhátszentivánra kimegy a Déryné Színház, akkor sokan megnézik.

— Nem tekintjük megoldottnak az egészségügyi ellátást. Alsótoldon szép egészségház van, a három községben kéthetenként van rendelés. Ez számunkra egyáltalán nem kielégítő. Szívesen vállalnánk még anyagi áldozatot is, ha lenne egy orvosunk. Csak végre megoldódna ez az égető gondunk — mondja Hirka Sándor.

— Kicsik ezek a községek. Csend van. A tanápson is látszólag csendesen telnek a napok. De sokat beszélgetünk

, az emberekkel, persze nemcsak itt, Felsőtoldön, hanem a másik két községben is — fűzi hozzá az elnök.

Arról is esik szó, hogy a mindennapos gondok mellett nagyon sok embert foglalkoztat az elöregedés problémája. Attól félnek, „elkopik” a falu. Ezért aztán minden igyekezettel csinosítgatják, szépítgetik a községet. Erről ezt mondja a tanácselnök:

— Két és fél millió forintunk van a patak szabályozáséra. Tavaly kezdtük el a munkát, jelenleg is folyik. Most fejeztük be az egyik oldalon a járdásítást, beton vízelvezető csatornával.

Alsótoldon több elhanyagolt bekötő utat is rendbe hozatott a tanács, ez sok pénzbe került. A vegyesbolt mellett húsboltban is vásárolhatnak a háziasszonyok. Gáz- és olajlerakat könnyíti meg az itt élők mindennapjait.

— Van gondunk, az nem vitás, de haladunk előre. Mert azt szeretnénk, ha a fiatalok is visszajönnének...

Cs. Szabó Gyula ’

NÖGRAD — 1972. augusztus 26., szombat 3