Nógrád. 1972. augusztus (28. évfolyam. 179-205. szám)
1972-08-25 / 200. szám
Csak este látják a Balatont Irigylésre méltó emberek — ez volt az első gondolatom, amikor beszélgetni kezdtünk. Fiatalok, vidámak, napbarnítottak; csaknem öt hónapja vannak a Balatonnál. Nem hagynak kérdezni, ők kérdeznek: 1 — Mi újság otthon? Hirtelenjében szedek össze pór friss hírt. Minden érdekli őket. Én beszélek, ők kicsit szíti ki: — Egyesek- azt hitték, hogy nyaralni jönnek ide. Amikor látták, hogy dolgozni kell, meghátráltak. Persze nemcsak a nógrádiak voltak így, hanem sokan mások is. Ennek bizonyítására csak egykét számot kell mondanom; a tábor létszáma 120 kellene, hogy legyen, de már csak 54- en vagyunk. — Akiket itt látsz, az a szí— Sok hajókirándulást szervezünk. Eddig voltunk már Tapolca—Keszthely—Badacsony, útvonalon. Az őszi hónapra is marad még egy-két hajóút. Itt a klubban lehet zenét hallgatni, társasjátékokkal szórakozni. Minden hónapban tartunk fórumot. Ilyenkor beszéljük meg a munka közben adódó problémákat. Jelenleg például elmélázva hallgatják. Honvágy? — Egy kicsit az — nevetnek. — Az még nem minden, hogy az ember a Balaton mellett tölti el az idejét — mondják. — Nem mindegy, hogy az ember a Balaton mellett mivel tölti az idejét — helyesbítek én. Igen. A munka, az mindenhol munka. Ebben megegyezünk. Szépen berendezett, hangulatos terembe invitálnak. Szól a lemezjátszó, az asztaloknál fiatalok. — Ez a klubunk. Nemrégen nyitottuk meg. Egy kicsit változatosabbá teszi az estéinket — mondják partnereim. A zánkal KlSZ-építőtábor- ban ketten képviselik Nógrád megye színeit. A 19 éves Bér-, ta János salgótarjáni, a síküveggyárban dolgozik. Barátja, Susán Gyula bárnai. ö az építő-tervező ktsz-nél kőműves. Korban is különbözik társától: „mái-” 22 éves. A KISZ kb szervezésében és védnöksége alatt megnyílt építőtáborban az ország szinte valamennyi részéből jöttek a fiatalok. Április 17-én érkeztek és október hónapion fejezik be a táborozást. — A megyéből nyolcán indultunk el, aztán már csak ketten maradtunk. A többiek — enyhén szólva — hazaszöktek — tájékoztat Berta Jancsi. Gyula a következőkkel egéne-java. A keményebb gyerekek — szólnak közbe az idegenek is, akik a beszélgetés közben asztalunkhoz ültek. A munkáról folyik a társalgás. Szó ami szó, már nem irigykedem annyira. Miért? Mert megtudom, hogy reggel fél héttől, este negyed hétig kell dolgozni. Meg azt is, hogy a táborban dolgozó fiatalok, a szombat meg a vasárnap kivételével csak este látják a Balatont. — Apropó! A munka. Mit kell itt csinálni? — Mi építjük a zánkai úttörővárost. A földmunkáktól, az ablakpucolásig mindenre sor kerül itt. A legtöbben a szakmánkban dolgozunk. — És a kereset? Több mint otthon? Berta Jancsi nincs nagyon elragadtatva. Otthon havonta 2300 forintot keres, itt 270Ö- at. — Amennyivel több a pénz, annyival többet kell érte dolgozni. Ez persze természetes, de néha mégis gondolkodom, hogy megéri-e nekem itt maradni — mondja Jancsi, aztán nevetve hozzáteszi: — Addig gondolkodtam, hogy nemsokára letelik a „nyaralás”. Susán Gyula nem panaszkodhat az anyagiakra. Otthon kőművesként 1350 forintot keres, itt minden hónapban 2400 forint lapul a borítékban. Fülöp Mihállyal, a tábor kultúrfelelősével beszélgetünk a klub, a tábor kulturális,, szórakoztató programjáról. anyaghiánnyal küszködünk, nehezebben megy így a munka, kevesebb a pénz. — Azt is elpanaszoltuk, hogy rossz a koszt és kevés. Sokszor hidegen hozzák a levest — jegyzi meg Berta Jancsi. Aztán hozzáteszi: — Azért nem kell minket sajnálni, mindenféle bajon könnyen segítünk. Szól a lemezjátszó: — valahol egy lány... Búcsúzunk a fiúktól. A nógrádiak még az útra is kikísérnek. Üdvözöljük az otthoniakat! — szólnak utánunk. Üdvözletüket ezennel átadjuk! — vkm — Segítsenek megkeresni Dorgyij főhadnagy portréja S3 A képen egy fe], egy szovjet katona feje. Nyúlánk arcú, nyílt tekintetű fiatalember. Ismeretlen ismerős. — Amikor 1944-45 telén bejöttek a szovjet csapatok, egy osztag állandóan nálunk gyakorlatozott a kertben. Talán azért, mert nagy kertünk volt. Bejártak hozzánk a házba, különösen amikor meglátták a férjem műtermét. Elragadtatva nézték a szobrokat, festményeket. Kérték az uramat; festené meg őket is. Az uram szívesen vállalkozott erre a feladatra, Szinte napokig festett. A képen látható fiatalembert. Dorgyij főhadnagyot különösen szerettük. Mindennapos vendég volt a házban, A többiek elvitték- a róluk készült portrékat, csak ez oz egy maradt itt, mert a főhadnagyot hirtelen átrendelték másik alakulathoz. íme, Bátki Józsefné, Margit néni visszaemlékezésének egy ■ töredéké. A férjéről beszélgetünk, aki 1948-ban halt meg, s aki élete során sok értékeset alkotott. Festő- és szobrászművész volt. A Magyar Életrajzi Lexikon a következőket írja róla: Budapesten, majd Párizsban a Julian Akadémián és Münchenben tanult. Oltárképeket és üvegmozaikokat készített. Legismertebb mozaikja: a budapesti Dózsa György úti iskola mennyezetképe, a Kossuth Mauzóleum mennyezetképe. Egyik legszebb faszobra a Megy a juhász a szamáron, a Fővárosi Képtár tulajdonában van. Margit néni a hagyaték rendezése közben bukkant rá Dorgyij főhadnagy portréjára. Bekereteztette. Leghőbb vágya az, hogy a képet eljuttassa gazdájához, Do*gyij főhadnagyhoz, vagy a hozzátartozóihoz, a családjához. Ehhez kér segítséget tőlünk, illetve lapunkon keresztül az illetékesektől,- Segítsenek megkeresni, felkutatni ezt az embert, akinek csak a nevét tudom! De aki nagyon kedves számomra. Kedves, ismeretlen ismeRajtunk is múlik Ha nálunk arról esik szó, hogy a gyógykezelésért nem kell egy fillért sem fizetni, sokan kétkedve csóválják fejüket. Nos, legyünk őszinték. valóban akadnak olyan orvosok, akik elvárják a különjuttatásokat, sőt, olyanokról is hallani, olykor-olykor, akik ezt nyíltan megkövetelik betegeiktől. Az áprilisban elfogadott egészségügyi törvény őszintén feltárta ezeket a jelenségeket, s a törvény adta lehetőségek keretei között igyekszik orvoslást is találni azzal, hogy társadalmunk általános normáinak, a szocialista egészségügy és az orvosi hivatás követelményeinek megfelelően szabályozza az orvosok magatartását. cselekvésük következményeit, fegyelmi felelősségüket, a fegyelmi eljárások módját, ha vétenek. Mindez érthető is, hiszen a csak pénzért praktizálok az egész orvostársadalomra, a sok tízezer egészségügyi dolgozóra is rossz fényt vetnek, s emiatt azokat is igazságtalan vád éri, akik tisztességesen és eskü- lükhöz híven végzik munkájukat. Az egészségügy vezetői te-- hát mindent megtesznek, hogy az orvosi ellátásért ne csak a paragrafusokban, a gyakorlatban se járjon pénz. az odacsúsztatott borítékok révén senki ne juthasson jogtalan előnyökhöz. Csakhogy, az éremnek két oldala van. s a másikat — minket, állampolNövekedett a betétállomány Az elmúlt fél évben megyénk takarékszövetkezeteinél 16 millió forinttal növekedett a betétállomány, ami azt jelenti. hogy az összes betét mennyisége 113 millió forint lett. Az átlagos növekedésen bélül a Cserhát és Vidéke, valamint a Drégelypalánk és Vidéke Takarékszövetkezetek betétállomány-növekedése volt kiemelkedő. A betétesek száma 500 fővel több a tavalyinál' így a takarékszövetkezetek által kezelt betétkönyvek száma megközelíti a tízezret. A betétállomány növekedése eredményeként nőtt a kifizetett kölcsön is. Az I. fél évben 29 millió 985 ezer forint kölcsönt folyósítottak a takarék- szövetkezetek tagjainak. Hálózatfejlesztés Ecsegen és Útkén volt, ahol új modern székházat létesítettek ez évben. Karancslapujtőn és Nagyorosziban kirendeltség építését kezdték meg. A Cserhát és Vidéke Takarékszövetkezet Hugyagon. a Héhalom és Vidéke Takarékszövetkezet pedig Szirákon nyit kirendeltséget még az év végéig. gárokat — nem kötelez sem törvény, sem rendelkezés, holott nem elhanyagolható a mi szerepünk sem a szocialista egészségügy megteremtésében. Nemcsak az ősrégi szabály miatt, miszerint kettőn áll a vásár, hanem azért is. mert sok tekintetben rajtunk talán még több is múlik mint az orvosokon. Mert szó. ami szó, mi is ludasok vagyunk abban, hogy mind szélesebb körben terjed a nézet, s ennek megfelelően a gyakorlat is. hogy a rendelőintézetekben, a kórházakban, illik valamit adni az ápolásért, s üres kézzel nem mehet el az orvos akkor sem. ha lakásunkra jön ki. Az egyedi esetekből így tevődik össze apránként a már-már erkölcsi normává terebélyesedett szokás, amelyet, ha tetszik. ha nem, illik betartani. Persze „a mindent csak fizetség ellenében” szemlélet visszaszorításáért az orvosoknak, egészségügyi dolgozóknak és mindenekelőtt a vezetőknek is fáradozniok kell, hiszen ez a záloga annak, hogy az egészségügyi törvény mondatai hétköznapi gyakorlattá váljanak. A hivatás tisztasága. a törvényt tisztelő és betartó, orvosok védelmében azonban mi. állampolgárok is sokat tehetünk. Kezdhetjük például azzal, hogy jó légkört teremtünk, amely nemcsak a törvény • szellemének, hanem saját érdekeinknek is megfelel: amikor elsősorban gyógyító és gyógyított áll egymással szemben, s nem a borítékot csúsztató beteg, s a kezét nyújtó orvos. Változtatni, a helytelen nézetekkel leszámolni, persze lehetetlen egyik napról a másikra — tisztában voltak ezzel a törvényhozók, s tudjuk magunk is. De világosan kell látnunk azt is, hogy az egészségügyi törvény értünk született. Paragrafusai lehetőséget teremtenek, hogy orvos és beteg kapcsolatában mindinkább a szocialista erkölcsi norma váljék uralkodóvá. A kormány, az egészségügyi szervek megtették a magukét, de sok minden rajtunk áll vagy bukik, hiszen az ingyenes gyógykezelés állampolgárt ügy is. (nyirő) Nógrád megyei férfi írtunk róla Falra hányt borsó Egyre kedveltebb lesz Dejtáron az a bisztró, amit az ÁFÉSZ több mint 1,8 millió forintért építtetett, s az év elején adtak át rendeltetésének. Egy minden igényt kielégítő vendéglátóipari egységet adtak a község lakóinak. Sőt, a környező falvak fiataljai is gyakori vendégek a bisztróban. Korszerűen berendezett, rend és tisztaság uralkodik. Az elmúlt hónapokban az örömbe üröm is vegyült, hiszen több gép felmondta a szolgálatot. Szóvá is tettük ezeket a gondokat lapunk május U-i számában „Üj üzlet régi gondokkal” címmel. Megírtuk, hogy felmondta a szolgálatot a 730 literes hűtőszekrény. Nem lehetett használni a presszógépet, pedig Dejtáron is szeretik a feketekávét. A wurlitzer is hol szólt, hol pedig némán hallgatott, fütyült a vendégek, a fiatalok kívánságára. S, hogy még több legyen a dejtáriak bosszúsága, a Gyuláról szállított — darabonként 370 forintos székek egymás után mennek tönkre. Örömmel nyugtáztuk, hogy írásunk után a Kereskedelmi Gépjavító Vállalat és a VOSZK nagyon gyorsan intézkedett. Megjavították a hűtőszekrényt, jó lett a presszógép, s ma már szól a wurlitzer is. Érdemes volt idejében szólni. S amíg dicsérjük a Kereskedelmi Gépjavító Vállalatot és a VOSZK-ot, ismét el kell marasztalni a gyulai Fa- és Fémbútoripari Ktsz-t. Ok ugyanis a fülük botját sem mozdították meg, hogy segítsenek a dejtári problémán, s a leszállított 150 széket végre használható állapotba tegyék. A külsőre nagyon szép székek közül ma már csak hatvan van olyan állapotban, amire le is ülhetnek a kedves vendégek. A többiről hiányzik a támla, nincs az az emberfia, aki le tudna rá ülni. Ügy látszik, falra hányt borsó lett az írásunk. Mi több, a döntőbizottság is foglalkozott a dejtáriak panaszával, s nyolcnapos határidőt szabott meg arra, hogy kicseréljék, vagy megjavítsák a használhatatlan székeket. A gyulaiak „nagystílű” emberek. Döntőbizottság ide, döntőbizottság oda, mit számít egy határozat!? Azóta sem tettek semmit. Az ÁFÉSZ pedig követeli igazságát. Neki használható székek kellenek. Mit tegyen? Bírósághoz fordult, hogy érvényesítse jogait. Most újabb tárgyalás következik. Idejében szóltunk a gyulaiakhoz is. A segítségüket kértük a dejtáriak nevében, akik a bírósági tárgyalás helyett most már használható székeket kérnek. Ehhez pedig tényleg joguk van. — So — NÖGRÁD - 1972. augusztus 25., péntek
