Nógrád. 1972. augusztus (28. évfolyam. 179-205. szám)
1972-08-20 / 196. szám
NYELVMŰVELŐ SOROK Az -e szócska csintalanságai Nagyszerű kezdeményezés A munkásfiatalok művelődésének helyzete Szécsényhen Köztudomású, hogy a magyar nyelv kötetlen szórendü. Annak tehát, aki magyarul tanul, nem kell elsajátítania azokat a merev szórendi szabályokat, amelyek a legtöbb európai nyelvre, annyira jellemzőek. A kötetlenség azonban nem jelenti a kötelmek teljes hiányát. Mert az évszázadok során a magyar nyelv mondataiban is kialakult a részek egymásutánjának valamiféle rendje. Hogy csak egy példát említsek: elengedhetetlen, hogy a kiemelt mondatrészt az állítmány elé, a mondat elejére tegyük. Figyeljük csak meg. hogy ez a kötetlenségen belüli megkötés mennyire módosíthatja a mondat tartalmát: „Tegnap délután tanultak a tanulók az osztályban.” Vagy: ,<Az osztályban tanultak a tanulók tegnap délután." Nyelvünkben szigorúan megkötött helye van az -e kérdőszócskának is. De ez a csintalan kis szófajta minduntalan elhagyja a helyét, s a mondat egyéb részei közé fu- rakodik. Különösen a mi vidékünkön tűnik engedetlennek. Garmadával idézhetnénk az ilyen — mindennapi beszélgetésekből ellesett — mondatokat: „Hát a sógornak át-e adta már az ajándékot?” ,,Meg-e van már kapálva a kukoricátok?”, „Nem tudom az olajkályha nem-e lenne olcsóbb”. „Kislányom, nem-e akarsz itt maradni?”, „Nézz csak ki, nem esik vajon-e!”, „Megette vajon-e?” Felsorakoztatott mondataink közös tulajdonsága, hogy rossz helyen áll bennük a kérdőszócska. , Ennek a szófajtának ugyanis mindig az állítmányhoz kell csatlakoznia. De példáinkban az is megfigyelhető, hogy milyen szóféleségekhez pártol szívesen az -e kérdőszócska. Első két mondatunkban az igekötőhöz sündörgött. Csintalanságai között talán ez a leggyakoribb. Második két mondatunkban a tagadószóhoz tapadt. Sűrűn találkozunk ezzel az esettel is. A két utolsó példában a vajon kérdőszó mögé került. Ez a helyezkedés aránylag ritkán fordul elő. í i Azt hiszem, felesleges hangsúlyozni, hogy az -e kérdőszócska szabálytalankodásainak gátat kell vetnünk. A tájnyelv és a familiáris beszéd szintjén igen gyakran találkozunk mind a három esettel. Elsősorban az iskolára vár hát a jelenség megvilágítása és megszüntetése. Egyetlen hibás megoldást sem hagyhatunk javítatlanul. A megfelelő nyelvtani anyagnál pedig példák sokaságával kell bizonyítanunk, hogy ezt az egy hangból álló szócskát csakis az állítmány után tehetjük. A legutóbbi érettségin az egyik jelöltnek a következő mondatot kellett kijavítania: Meg-e vetted már azt a kék ruhát”. A jelölt eleget tett a feladatának: „Megvetted-e már azt a kék ruhát?”. Az indokolás is helyes volt: Az -e szócskát mindig az állítmány után tesszük. Ekkor megszólalt az elnök. S ebben az esetben?: „Melyik ruhát veszed fel? A kéket-e, a zöldet-e?” A jelölt zavarba jött. Azt hitte, hogy magdőlt a szabály. Ügy kellett rávezetni, hogy hiányos mondatról van szó. és az -e szócska csak látszólag áll a tárgy'után. Valójában az odagondolt, de ki nem mondott veszed állítmányhoz csatlakozik. A kötöttség tehát minden körülmények között érvényesül. Az utóbbi években jelentősen fejlődésnek indult az ipar Szécsényben. A meglevő üzemek bővítésére, új üzemek telepítésére került sor. Ez egyértelműen a munkások, közöttük a fiatalok számának jelentős növekedését hozta magával. Ha megvizsgáljuk a munkásfiatalok néhány jellemzőjét, megállapíthatjuk, hogy döntő többségük a „munkássá válás” kezdetén van. Nagy részük, mintegy 80 százalékuk nyolc általános iskolát végzett. Sokan, főleg a nők nem rendelkeznek szakképzettséggel. Ingázik: 60 százalék Nem véletlen, hogy tavaly a KISZ járási küldöttértekezlete úgy foglalt állást, hogy segíteni kell a munkásfiatalok munkássá válását. Meg kell teremteni a fiatalok számára a művelődési fejlődés lehetőségeit. A járási KISZ-bizottság az idén széles körű felmérést végzett a járás munkásfiataljai körében, azonkívül KISZ-vb-ülésen, majd bizottsági ülésen foglalkoztak a munkásfiatalok helyzetével. Megvizsgálták a művelődés helyzetét. Bizony, a működési feltételek nem a legrózsásabbak. Megfelelő helyiség az üzemek döntő többségében nem áll a fiatalok rendelkezésére. Az üzemi könyvtárak korszerűtlenek, tevékenységük formális. A szakköri felszerelések több helyen kihasználatlanul hevernek. Az üzemek a szociális, kulturális, sportalapot nem megfelelően használják fel. A bizottság nagyon helyesen állapította meg, hogy a művelődést nem lehet csak a kultúrára leszűkíteni. A mai művelt ember fogalmába beletartozik a szakmai, politikai műveltség. A fiatalok munkássá válásában ez játszik döntő szerepet. Az általános műveltség emelésének sajátos területe a politikai világnézeti ismeretek állandó bővítése. E célkitűzést szolgálja a párt, a KISZ és a szakszervezet által szervezett politikai oktatás. A múlt évben a munkásfiatalok 32 százaléka vett részt különböző politikai oktatásban. A felmérések alapján a fiatalság 75 százaléka igényeli politikai ismereteinek bővítését. A meglevő „űrt” TIT-előadássoroza- tokkal, jól szervezett politikai körökkel, vitafórumokkal kell kitölteni. Igaz, nagy mértékben nehezíti a szervezett oktatást az, hogy a fiatalok 60 százaléka ingázik. A brigád a bázis Az alapműveltségre épülő szakmai ismeretek állandó gyarapítása a munkásfiatalok részére is napirenden levő feladat. A 26 éven aluli fiatalok 25 százaléka szerzett szakképesítést és 14 százalékuk jelenleg szakmunkás- tanuló. Az üzemek többségénél nem alakultak még ki azok az érdekeltségi viszonyok, amelyek az üzem és az egyén számára is ösztönzővé tennék a továbbtanulást. Csupán a szécsényi EL- ZETT és a nógrádmegyeri ktsz-üzemben szerveztek szakmai tanfolyamot. A munkásfiatalok művelődésének bázisa lehet a szocialista brigádmozgalom. Viszont a mozgalom kulturális tevékenysége még kiforratlan. A művelődési központ, járási könyvtár, üzemi KISZ-alapszervezetek, üzemi szakszervezetek vállalat- vezetőinek jobban kell koordinálni kulturális munkájukat. A művelődési központ több figyelemre méltó kiállítást rendezett. Gondolok itt a Pataki József festőművész tárlatára, vagy a palóc népviselet bemutatására. Az üzemek megfeledkeztek ezek megtekintéséről. így nagyon kevés munkásfiatal látta. Az Állami Déryné színház előadásai iránt már nagyobb érdeklődést tanúsítanak a fiatalok. Viszont nem tartanánk haszontalan dolognak, ha a középiskolásoknak meghirdetett előadásokra a munkásfiatalok körében is árulnák a bérleteket. Már csak azért sem, mert a tizenéveseknek ankétot rendez a művelődési központ. Az öntevékeny művészeti csoportok, szakkörök jó lehetőségei a kulturálódásnak. A művelődési központ megteremtett egy olyan „hagyományt”, hogy öntevékeny Csoportjaik részére minden hónapban klubfoglalkozást tartanak, melyre mindig meghívnak egy-egy művészt, írét, akivel beszélgetnek a klub tagjai. Miután kevés munkásfiatal vesz részt művészeti csoportok munkájában, így ezt a lehetőséget ejeve kizárják. Pedig a fiatalok 57 százaléka szívesen bekapcsolódna érdeklődésének megfelelő csoportba, vagy szakkörbe. Reméljük, bogv a jövőben erre sor is kerül. A könyv megszerettetése A járási könyvtár adta lehetőségeket sem aknázzák ki százszázalékosan. A munkás fiatalok 31 százaléka tagja a könyvtárnak, ök állandó barátai a könyvnek. Többen viszont csak esetenként veszik kezükbe a köteteket. Vitathatatlan, hogy a könyv megszerettetése nem megy egyik napról a másikra. Nem is lehet ezért senkit elmarasztalni. Viszont megérdemlik az elmarasztalást a Dózsa-ünnep kudarcáért. A TIT és a könyvtár közös rendezésében emlékeztek meg Dózsa Györgyről. A vezetők megígérték a mozgósítást, de ennél nem is tettek többet. Jelentősen megnövekedett az országjáró kiránduláson résztvevők száma. Ezek a kirándulások viszont túl felszínesek, csak az eszem-iszomig jutnak el. össze kell kapcsolni kulturális, történelmi értékek, korszerű üzemek meglátogatásával. Annál is inkább, mert a fiatalok igényelik az olyan utakat, ahonnan szellemeiig gazdagabban térnek haza. Az üzemi művelődési munkának nincs kialakult hagyománya. ez lassítja a munkássá válás folyamatát Szécsényben. A gazdasági, politikai feladatok meghatározásánál ezért egy-egy üzemben gondolni kell a napi és a távolabbi kultúrpolitikai célok megvalósítására. A járási KISZ-bizottság felmérte a munkásfiatalok helyzetét, meghatározta az utat, amely a mai értelembe vett művelt munkásosztály kialakulásához vezet. Megjelölte azokat a feladatokat, melyeket állandóan felszínen kell tartani, azokat a területeket, ahol lépésről lépésre előbbre kell jutni. Meghatározta a tevékenységi formákat, melyekből mi a leglényegesebbet emeljük ki. Minden májusban A járási KISZ-bizottság minden év május hónapját a munkásfiatalok kulturális hónapjának nyilvánítja. A hónap programjában író-olvasó találkozó, munkásfiatalok szavalóversenye, film- és színházi előadások, ankétok. szocialista brigádok találkozója, szakmai vetélkedő, kiállítások rendezése stb. szerepel. A cél és az út adott. Megvalósítása nem egyedül a járási KISZ-bizottság feladata. A kulturális tevékenység nemcsak művelődési célokat szolgál, hanem politikai jelentősége is van. Így az ezzel való foglalkozás a gazdasági- oolitikai vezetőknek érdéke és feladata. Szenográdi Ferenc Dr. Szabó Károly Mostanában gyakran jut eszembe, mf történne, ha mint Mikszáth és Szabó Dezső szatíráiban, valamely régebbi kor emberei föltámadnának és körülnéznének mai világunkban. Ha kívül- rekesztem a legszembetűnőbbet, a technika szédületes fejlődését, és megdöbbenésük okát nem is az autókban, darukban, gyárakban, de még az építkezések arcváltoztató, urbánus jellegében sem keresem, apró emberi életmegnyilvánulásainkban, életünk színvonalában is akkora a változás, hogy a csodálattól és a tempótól (amellyel mi már gyakran elégedetlenek vagyunk!) a feltámadtak úgy megrökönyödhetnének, hogy sürgősen visszaköltöznének örök lakásukba. Pedig nem is lenne rossz, ha néhányan, főleg a világháború fiatal, életerős áldozataiból, és főleg a kovács és esztergályos szakma képviselőiből, közénk toppannának. De még a képzetleneknek is jutna munka bőven, hiszen oda jutottunk, hogy újabban már segédmunkásból is hiány van. Nem is szólván a mesteremberekről, akik a javító szakmából tengették annak idején életüket. Én hosszas megfontolás után oda lyukadtam ki, hogy legszívesebben Jani bátyámnak mutatnám meg új életünket. Logikátlan választás ez, hiszen őt ismertem a szerteágazó családból legkevésbé, nem szólván arról, hogy nem is volt (legalábbis a rokonság elképzelése szerint) a legelesettebb a családban. Sokan irigyelték is, hiszen szakma volt a kezében, mégpedig nem is akármilyen: tudniillik órásnak tanult. Amikor megkapta a mesterlevelet, nemsokára úgy fölvitte az isten a dolgát, hogy egy kis üzletecskét is tudott bérelni. Igaz, kilenc éhes szájat kellett naponta betömnie, ami miatt az üzlet bérét sem tudta fizetni. Az is igaz, hogy a sok gyermek miatt ők nélkülöztek a legtöbbet, olyannyira, hogy a végén teljesen kilátástalannak találta az életet, szerzett egy forgópisztolyt és néhány napig az ő meggondolatlan, önítélkező tette volt a kisváros legnagyobb szenzációja. Államköltségen, zsákba varrva és meztelenül temették el, mert felesége egy ÜNNEPI JEGYZET Ha Jani bátyám föltámadna fillért sem talált a házban és még munkaeszközeit is lefoglalták a végrehajtók tartozásai fejében. Hát ez az én keserű sorsú Jani bátyám bizonyára szemfényvesztésnek hinné mai, szocialista életünket és bárhogy bizonygatnánk, hogy amit lát megfogható valóság, alighanem úgy vélné, mégis van mennyország és neki sikerült annyi szenvedés árán bejutnia. Már azt sem akarná elhinni, hogy nálunk annyi szép új ház, palota és lakás épül, s hogy azokban a házakban nagyobbára egyszerű munkásemberek élnek. Hogyan is hihetné, amikor a sok gyerekkel még fedél alá is csak furfang és nagy bérleti díj ígérete által tudott bejutni, de lépten-nyomon útilaput kötöttek a lába alá, hogy nem egyszer földkunyhóban kellett átvészelniük hónapokat. Azután a házakban ott áll a sok szép bútor: szőnyeg hever a parketten vagy a csillogó műanyag padlón, teli vannak a fiókok és a szekrények. Nála a végrehajtók a rajta levő ruhán kívül egyetlen olyan értéket sem találtak, melyet értékesíteni lehetett volna. Irigyelt iparosember létére olyan párja volt, mint a koldusok (amelyekből nemcsak a témplomok elé és a főutcákra, hanem az egyszerűbb házakból álló utcákba, sőt falura is bőségesen jutott, hiszen minduntalan meg kellett alázkodnia filléres kölcsöneiért és még le is szidták, hogy az ilyen szegény, támasztalan ember miért nemz annyi gyermeket. Elhinné-e, hogy ma azért folytatunk agitációt, azért hozunk anyagi áldozatot, hogy szüljenek az asszonyok! Fizetnek azért, ami annak idején az ő nyomorúságát és megaláztatását tetézte. Elhinné-e, hogy az a sok jól öltözött gyerek, akik közül a legelesettebb is legfeljebb csak a strandon jár mezítláb, különféle kétkezi munkások gyermeke és még a cigányputrikból is gondosan felöltöztetve mennek a gyermekek az iskolába! Apropó, iskola! Nem lenne-e hihetetlen számára, hogy ami annak idején elérhetetlen álom volt, éppen a fizikai dolgozók gyermekeinek iskolába járatását forszírozzuk a legjobban, s ehhez szülő, gyerek, tanár a legmesz- szebbmenőbb segítséget és biztatást megkapja? Értelmes lányai és fiai éppen „anyagi tehetségük” hiányában kallódtak el az életben és érték meg a teljes meghasonlás küszöbén a felszabadulás napját. Már akik megérték, mert Jani bányámnak két fia is ott maradt a Donnál. Hinné-e vajon, hogy a mai keresetből már telik könyvre, színházra és más színvonalas szórakozásokra is, sőt éppenséggel győzködni kell az embereket, hogy az italbolt és vendéglő helyett inkább a művelődési házban töltsék idejüket, s ne csak tévét nézzenek, hanem könyvet is vásároljanak és olvassanak. Nem hinné, hiszen úgy szeretett volna egyszer színházat látni! Emlékszem, kimondhatatlanul irigyelte egyik sógorát, aki ké- ményseprőseeédnek tanult, s olyan jól élt, hogy állóhelyet tudott váltani a falun bemutatkozó színházba. S mennyi élmény, meghökkenés tetézné a látnivalókat életünk minden területén! S bizony tudom, jól leszidna, hogy én mindezek ellenére még mindig annyiszor elégedetlenkedem. Bírálom lassú, fegyelmezetlen, köny- nyelmű önmagunkat, életünk egy-egy részletének kisebb-nagyobb hibáját, ahelyett, hogy naponta dicshimnuszokat zengenék azért, mert megtalálta helyét és szabadságát a földteke e kis országában az Ember. ERDÉLYI JÓZSEF: KENYÉR ÉS VERS Ha jó a kenyér, annak is jó, ki nem látott búzaszemet, pipacsot és búzavirágot, de fogyasztani jót szeret, jó tésztából, amit mindegy hogy ember vagy acélkar dagaszt, gyékény, szalmakosárba mint rég, vagy kenyértepsibe szakaszt, csak jó legyen. Olyan a vers is: szép, jó, igaz, avagy nem az, — bárminek jó, kenyérnek nem jó, magasra magzik bár a gaz... NÖGRÁD - 1972. augusztus 20., vasárnap 7 1
