Nógrád. 1972. augusztus (28. évfolyam. 179-205. szám)
1972-08-17 / 193. szám
Kevés a feladat? Az emberekben van lelkesedés és termiakarás, csak ezt nem mindig használják ki megfelelően. Előfordul, hogy kevesebb a feladat, mint amit meg lehetne oldani: Ez a mondat legutóbb egy megbeszélésen hangzott el, ahol a Húszezer munkanapot Salgótarjánért mozgalom eredményeit értékelték, meghatározva egyúttal a hogyan tovább útját- módját is. Valóban így lenne? A mozgalom elindítása Nógrád megye székhelyén nagyszerű tett volt és már eddig is sokkal járult hozzá Salgótarján tisztaságához, rendjéhez, a város szépítéséhez, parkosításához. Üj volt a cél, új a feladat, ez nem vitás. A gyakorlatban úgy alakult, hogy a nagyüzemek, gyárak kaptak egy-egy területet, amiért felelősséget vállaltak. Természetesen a városi tanács szakembereivel egyetértésben. A kisebb-nagyobb kollektívák így érvényesíthették önálló elképzeléseiket, jobban és ésszerűbben szervezhették a munkát, célszerűbben alakították a rájuk bízott feladatokat. Készültek is nagyon jó tervek és ennek alapján sok minden megvalósult. Elég utalni a Malinovszkij út játszótereire, a parkosításokra, tereprendezésekre, virágosí- tásra, fásításra. A közös összefogás eredményeit még komolyabbá teszi az a tény, hogy a városi tanács, anyagi eszközök híján, csak esetenként járul hozzá parkok létesítéséhez, így a mozgalomban résztvevő üzemek, vállalatok vásárolják meg a palántákat, cserjéket, facsemetéket, biztosítanak szerszámokat, szállítóeszközöket, salakot, játékokat, padokat. De pontosan ebben van az értéke, hisz’ azért társadalmi munka. Mindenképpen jó dolog egy Ilyen nagyszabású, egész városra kiterjedő közös munka. Megmozgatja az embereket, hogy mindenki járuljon hozzá a város szépítéséhez. Komoly gondot okoz, hogy a városi tanács nem rendelkezik olyan átfogó tervvel, amelynek alapján a társadalmi munkába bekapcsolódni kívánó, önálló területtel és feladattal nem rendelkező kisebb üzemek, vállalatok és iskolák, a lakóterületeken élő emberek is tenni tudnának az akcióért. Előfordul az is, hogy a tanács osztályai akkor sem igénylik a társadalmi munkát, amikor valamilyen fontos feladatot kell elvégezni. Éppen ezért javasolja a népfront a szervező bizottságnak, hogy a mozgalom keretei között többet foglalkozzanak a jelölő gyűlési feladatok társadalmi munkában történő megoldásával. Legyenek életképes akciók, amelyeknek láthatók az eredményei is. Feladatok nyilván vannak — vonatkozik ez a városi tanácsra. de a népfrontbizottságra is — csak meg kell keresni a legjobb módszereket és lehetőségeket. Mert nem vitás, hogy a mozgalom kiterjesztésében a népfrontbizottságok is sok nehézséggel küzdenek. Nincsenek még megfelelő módszerek a bérházakban élő emberek mozgósítására, itt nincsenek szerszámok, nincs irányítás. Pedig minden bizonnyal lehetne itt is társadalmi munkát szervezni. Ha már társadalmi munkáról beszélünk, azt sem árt megemlíteni, hogy több megbecsülést igényelnek az emberek. Nem anyagiakra gondolunk, hanem erkölcsi elismerésre. Különbséget is kellene tenni, mert nem mindegy, hogy valaki nyolc órát, vagy esetleg 50—60 órát dolgozott Salgótarján érdekében. Az is nyilvánvaló, hogy a városszépítést és -fejlesztést nem lehet egymástól elválasztani. Nagyobb gondot, több törődést kellene fordítani a szakemberek bevonására, a szellemi kapacitás jobb kihasználására, jobban együttműködni más szervekkel. Ez mindenképpen előbbrelépést jelentene. Feladatok bőven vannak, a megvalósítás lehetősége is adott. Az eredmények pedig Salgótarján valamennyi polgára érdekeit szolgálják. Cs. E. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESOUETEK1 NÓQRÁD AZ MSZMP N Ó Gf? AD MEGY El BIZOTTS Á G A ÉVA ay EGY El TAN ÁCS LAPJA XXVIII. ÉVF„ 193. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1972. AUGUSZTUS 17., CSÜTÖRTÖK Kilenc bevetés a VDK ellen Szándékosan irtják a polgári lakosságot *— Nyolcvanhat halott és sebesült egy termelőszövetkezetben — Újabb manőverre készül Nixon elnök Szerdára virradó éjjel, Kissinger, Nixon elnök nemzet- biztonsági főtanácsadója sai- goni látogatását megelőzően amerikai repülőgépek 25 hullámban támadták a Vietnami Demokratikus Köztársaság sűrűn lakott területeit és Dél-Vietnam felszabadított térségeit. A demokratikus Vietnam területét kilenc bevetésben bombázták, az újabb terror- támadásuk fő célpontja a Hanoi és Haiphong közötti terület, valamint Dong Hói kikötőváros térsége volt. A kikötő környékére több mint 600 tonna bombát szórtak le. Az amerikai légierő szerda reggel újabb támadást hajtott végre Hanoi és közvetlen környéke ellen. A saigoni amerikai katonai parancsnokság közlése szerint a vadászbombázók egyik fő célpontja ezúttal a Vietnami Demokratikus Köztársaság fővárosát Kínával összekötő vasútvonal volt. A saigoni katonai parancsnokság szóvivője közölte még, az amerikai vadászbombázók megtámadták a Phu Tho-i vasúti hidat, amely Hanoitól 72 kilométerrel északnyugatra fekszik. A repülőgépek szerdán több ízben bombázták Vinh városát is. A Vietnami Demokratikus (Folytatás a 2. oldalon) Ezrek a strandon Kánikula, fogytán a víz Egyik túlzásból a másikba esik az időjárás. Alig vagyunk túl a nagy esőzéseken, s olyan meleg szakadt a nyakunkba, amilyenre csak az öregek emlékeznek. A város házai közé beszorul a forróság, s nincs enyhítő szellő. Ilyenkor mindenki a strandra kívánkozik. A salgótarjáni tóstrandnak vasárnap kétezernél jóval több látogatója volt, a hétköznapi forgalom is ezer fölött van. Az ellátás jő, a víz olyan — amilyen. Problémák varrnak a cserével, a vízművek nem tud elegendő friss vizet biztosítani. hogy az áruk egy része már szállítás közben károsodik. Fokozott elővigyázatosságra van szükség tűzvédelmi szempontból is. Szerdán reggel például a nagy meleg következtében kigyulladt a zagyvarónai derítőtelep bitumenes teteje. Szerencsére a tüzet hamar eloltották, komolyabb anyagi kár nem keletkezett. Az elővigyázatosság azonban nem felesleges, a kiszáradt réteken, erdőkben egy-egy eldobott gyufaszál is tűzvészt okozhat. A kórházból megtudtuk, hogy közvetlenül hőség okozta sérülések — napszúrás, hőguta — következtében senkit sem ápolnak, azonban észrevehetően megemelkedett a keringési szervek megbetegedésének száma. Dr. Balogh Péter, a kórház I. belosztályá- nak főorvosa azt tanácsolja, különösen a szív- és vérkeringési betegségben szenvedőknek, hogy igyekezzenek minél többet hűvös helyen tartózkodni, táplálkozzanak mérsékletesen, ne fogyasszanak túl sok folyadékot, tartózkodjanak a szeszes ital fogyasztásától és a közvetlen tűző napsütéstől. Szécsényben, az ELZETT FL1M Zár- és Lakatgyár új gyáregységében változásoknak örülhet az ember nap mint nap. Sok jó ötlettel állandóan fejlesztik a telepet. Űj üzemcsarnokokat építettek fel hónapok alatt. Szociális létesítményük irigylésre méltó. Rácz András KISZ-titkár vezetésével nemrégiben brigádvezetők klubját hozták létre. A lakatgyárban tucatnyi lakatfajtát készítenek, melyek nagy részét exportra szállítják. Ügyes asszonyok dolgoznak itt. Az 500 fős kollektívának 70 százaléka nő, s nagy részük szocialista brigádban dolgozik. Jelenleg 15 brigád viseli a megtisztelő címet Megkérdeztük a vízműveket, hogyan tudják ellátni a megyeszékhely igényeit. A válasz nem túl megnyugtató. Pillanatnyilag teljes üzemben dolgozik a regionális vízmű és a kutak minden csepp vizét a városba vezetik. Kiürültek a tárolók. Várhatók az ellátási ingadozások, időszakos vízhiányok. Talán a hét végén lesz némi lehetőség a tárolók részleges feltöltésére, ez azonban legfeljebb enyhíti, de korántsem oldja meg a helyzetet. Javítana az állapoton, ha a lakosság fokozottabban takarékoskodna. Rengeteg víz folyik el például a házikertek locsolására, gépkocsik mosására. Talán itt lehetne valamit megtakarítani, s ezzel is enyhíteni a gondokat. A nagyüzemek takarékossága is sokat segítene a lakosságon. ' Nagy melegben nincs jobb mint egy pohár lehűtött üdítő ital, vagy sör. A Vendéglátó Vállalat és az Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat egyaránt mindent megtesz a város ellátása érdekében. Colának, üdítő italnak a dupláját rendelik meg — az átlagos időszakhoz mérten — s szikvízből is minden mennyiséget elfogadnak, de az igényeket még ez is nehezen elégíti ki. A Sörforgalmi Vállalat jelentése szerint napi 80 ezer liter sört fogyaszt a város. Van ebben osztrák, lengyel, cseh és magyar palackos, és frissen csapolt sör egyaránt. Az ellátással kisebbek a gondok, az utánrendelések is megjönnek. Nehézség azonban itt is adódik. Bár a nyolc állandó gépkocsi mellé egy kilencediket is be tudtak állítani, a szállítás mégis akadozik. Nagy az igény, és nincs elég szállító gépkocsi. Külön gondot okoz a kereskedelemnek a kánikula. Az Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat hűtőgépparkjának elég jelentős része hibás. A javítókapacitás nem győzi a munkát. Romlik a tej, a felvágott, a töltelékáru. „Sakkozni” kell a megrendelésekkel, hogy biztosítani tudják az ellátást. Nehezíti a helyzetet, A salgótarjáni járásból jelentjük Legfőbb cél: időben végezni az aratással A salgótarjáni járásiján nehéz küzdelmet folytatnak a mezőgazdasági üzemek. A megye legmostohább körülményei között gazdálkodnak. A szántóföldek zöme hegyesdombos. Ennek ellenére a gondos gazdálkodás eredményeként az idén is rekord gabonatermésre volt kilátás. Sajnos, ebbe az idő beleszólt. Most a tsz-ek mindent elkövetnek, hogy megmentsék a betakarítható termést. A többi járáshoz viszonyítva elmaradtak az aratással. Ugyanis ezen a vidéken a kalászosok érése egy héttel eltolódik a megyei átlagtól. Nagyon befolyásolta a munkát a rendkívül csapadékos időjárás. A gabonák száz százaléka megdőlt, kuszáit, a beérés idejére felül nőtt benne a gyom. Jellemző, hogy a másfél héttel ezelőtt még 106 milliméter csapadék hullott a járásban. Érthető, ha a tsz-ektől kezdve az államigazgatásig mindenki talpon van a termés mielőbbi betakarítása érdekében. Jelenleg kedvező az időjárás és szépen haladnak a munkával. A cél: hogy mielőbb felzárkózzanak a többi járáshoz és velük egyidőben jelenthessék: befejezték az esztendő legnagyobb munkáját, a gabona betakarítását. A salgótarjáni járásban az idén 5957 hektáron termesztettek kalászost. Ebből a hét közepéig 5335 hektárról már betakarították a termést és annak zömét magtárba tárolták. Az üzemek zöme gondosan készült a munkára. Többségében a kalászosok megdű- lése ellenére géppel aratnak. A járás, de egyben a megye egyik legnagyobb termelőszövetkezete, a ceredi, a hét közepére befejezte a munkát. Közel ezernégyszáz holdról learattak. Mint érdekességet említjük, hogy a megye legészakibb fekvésű gazdaságában, a Somoskőújfaluiban is befejezték az aratást. Jóllehet nem termesztettek nagy területen kalászost. Az aratási munkában élenjáró üzemek között van a ka- rancslapujtői, karancskeszi. Társadalmi munkások is segítették az aratást á tarjani járásban; kazlakat raktak. Fotó: Fodor kazárt, mátraverebélyi tsz. Gondos szervező munkával dacoltak az időjárás viszontagságaival szemben. Megérte, mert szépen haladtak az aratással. A legtöbb aratnivaló Mátra- mindszenten van. Iparkodnia kell a homokterenyei tsz-nek is. mert a többi gazdasághoz viszonyítva elmaradtak. Mindkét tsz-ben a kalászosok húsz százaléka még nincs levágva. A járási operatív bizottság nagy figyelmet fordít az aratási munka koordinálására. A munkák összehangolása érdekében a községekben is operatív bizottságok alakultak.' Így aztán most. az utolsó rohamban nagyon tervszerűen gazdálkodnak a gépekkel. A járásban harmincnégy saját kombájnnal, harmincegy aratógéppel rendelkeznek. Másfél hete a szomszédos megyékből vendég kombájnok is érkeztek. Ezeknek a száma jelenleg 25. Jól beilleszkedtek a környezetbe, a terepviszonyokat is megszokták, szép teljesítményeket érnek el. Lucfalván például a két NDK gyártmányú kombájn naponta közel háromszáz mázsa gabonát csépel el. Jól dolgoznak a Me- zőnagymihályi Állami Gazdaságból érkezett kombájnok, de a többiek is. A betakarítás gyors elvégzése érdekében sokat jelent az a munkaszervezés, amely meghatározza, hogy a lábon és renden levő gabonát nappal, éjszaka pedig a keresztekben levőt csépelik. Gyakorlatilag a nap nagyobbik felében folyik a betakarítási munka. Minden remény megvan arra, hogy a salgótarjáni járás a mostoha körülmények ellenére időben befejezi az 1972. évi gazonabetakarítást.