Nógrád. 1972. július (28. évfolyam. 153-178. szám)
1972-07-09 / 160. szám
Nemcsak a kazán ette az olafat... Honáj&k bk ár végire... Eltűnnek a régi falak Megkezdődött a fűtési idény tavaly ősszel Balassagyarmaton. és meleg volt a városi tanácson és a leánykollégiumban. Olajkárának ontották a meleget az ÁFOR-tól szerzett olajjal, amelyet az Ingatlan- kezelő Vállalat biztosított A jó melegben kinek jut eszébe megkérdezni, hogy — tegyük tel egy olyan nagy épület, mint a leánykollégium —» fűtéséhez milyen mennyiségű olaj szükséges? Mondjuk egy napra, vagy tíz napra, vagy egy hónapra? Kinek jut eszébe? Senki nem gondolt erre, még az idén sem, a téli hónapok Idején. Ha a fűtök beszóltak az IKV-hez, hogy elfogyott az olaj, jött a pótlás... A teleptől a kazánig Kísérjük figyelemmel az olaj útját az ÄFOR-teleptől a kazánig. Megjelent az anyagbeszerző az ÁFOR-nál a megrendelőlevéllel és rendelt folyékony fűtőolajat és Mekalor- jegyeket. Kiállították a szállítólevelet és ebből is kapott egy példányt az anyagbeszerző. A jegyek azért kellettek, mert, ha az ÁFOR-telepen esetleg elfogyott az olaj, a többi kút köztudottan csak pénzre és jegyre ad olajat. A tartálykocsik pedig szállították a tíz, tízezer liternyi olajat. A fűtők, illetve a gondnok átvette a szállítmányt Hogy mennyit, arról nem kértek papírt, hiszen azt az anyagbeszerző sem kérte. Ctak könyveltek Az anyagbeszerző az IKV- nál meglobogtatta a szállítási értesítőt. Ennyi, és ennyi litert leadtam — mondta. Az olajat „bevételbe” vették, hogy aztán a raktárban nyomban kiadásba helyezzék. A mennyiségét igazolta az anyagbeszerző, vagy éppen a jelenlevő gépkocsivezető. Azzal, hogy valójában mennyi olaj került a kazánokhoz, nem törődött 6enki. Nem ellenőrizték, hogy valóban fűtésre használják-e a kiadásba helyezett olajat. Az ÁFOR-tól a szállítólevél egy példánya a miskolci központba érkezett, Innen a Magyar Nemzeti Bankhoz és onnan pedig 3—i nap múlva az IKV-hez. Az IKV-nek a fűtéssel járó összes önköltség- térítését a két intézmény vállalta, Így az 1KV nem volt különösen érdekelve a fűtőolaj-forgalom reálisabb elszámoltatásában. A két intézmény ugyanakkor nem akadékoskodott, hiszen kedvezményes, önköltségi áron számolta az IKV a fűtési díjat Rájött az anyagbeszerző Nevezzük most mér nevén az anyagbeszerzőt, Kővári József 36 éves balassagyarmati lakost *ki hamar rájött a „kiskapura”, arra, hogy a fűtőolaj könyvelési és elszámoltatási rendszere hiányos és ebből hasznot lehet húzni. Rájött Kővári arra, hogy tulajdonképpen 6enki sem ellenőrzi, hogy valóban fűtésre használják-e az olajat Az IKV, a mellékesen pénzzavarral küzdő anyagbeszerzőt 1971. júniusától alkalmazta. Kővári a manipulációhoz társra talált Csohány Pál 59 éves balassagyarmati berizinkúitké- zeíő személyében. Tavaly novemberben megegyeztek és Kővárt 11 ezer liter Mekalor- jegyet adott át Csohánynak egy forintért, áki aztán literenként 50 filléres haszonnal adta tovább azokat Csak egy biztos Az Ingatlankezelő Vállalat könyvelésében osak két adat biztos. Az egyik a vásárolt olaj mennyisége, a másik, hogy ebből mennyit használt el a vállalat irodáinak fűtésére. A fennmaradó 146 ezer liter olajak a kék intézményre terhelték. Nyitott kérdés, hogy ez a mennyiség megérkezett-e a két Intézményhez? KI bizonyítja, hogy mennyi fűtőolaj érkezett ide? Tisztázatlan maradt a fűtőolaj-szükséglet, mert igaz ugyan, hogy a ka- eánnaplóban benne kell legyen az elhasznált olaj men y- nyisóg, ha rendesen vezetik a naplóit, de csak az egyik helyen vezették. ,3 Egy biztos: nemcsak a kazán ette az olajat. A sikkasztó Kővári Józsefet ég orgazdatársát, Csohány Pált, a Balassagyarmati Járásbíróság egy-egy év börtönre ítélte és három-három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az okozott, 16 500 forint kárt is kötelesek megtéríteni. Az ítélek nem jogA balassagyarmati Ipoly Bútorgyár, telephelyeivel együtt — Szécsényben vannak telephelyei — összesen körülbelül félezer embert foglalkoztat. Balassagyarmaton, a központban mintegy 240 dolgozó tevékenykedik. Az épület, az üzemrész tol- dozott-foldozott. Kulturális célokra külön helyiség nem áll rendelkezésre. Az iroda- helyiség még a régi. Miért mondom ezt? — Nemrég ünnepeltük az üzem fennállásának húszéves évfordulóját — mondja Ötott Pál személyzeti osztályvezető, aki csaknem a kezdet kezdetétől, tizennyolc éve dolgozik a vállalatnál. A látogató a készülő bútorok között, szűk „ösvényeken”, szorgoskodó munkásokat kerülgetve juthat át az üzemen. Valóban szűkös, kicsi a hely. Most a „Nógrád” lakószoba szériatermelése folyik. A szécsényi telephelyen a TANÉRT részére iskolabútorokat gyártanak, másik telephelyen pedig fakábeldobot. Milyen szakmunkások dolgoznak egy bútorgyárban? Elsősorban, hatvan százalékban, asztalosok. Tevékenykedik még itt tizenkét kárpitos, s a TMK-nál — természetesen — különböző szakemberek. Az Ipoly Bútorgyár egyébként tavaly az Otthon-kiállításon a Kiváló áruk fórumán sikert aratott például a Balassa ülőgarnitúrával. Ez csak egy példa, nem soroljuk a termékeket. Főleg hazai piacra termelnek, körülbelül öt százalék az export, kábeldobból. Milyen kulturálódási leheAz ósdi, régi kolóntaépület, és a tőle néhány méterre ferhelkedő szép, nagyablakos ház közötti téren asszonyok ülnek a padokon. Gyerekek futkároznak, kis bicikli csönget. Van aki az árnyékra húzódik. Vagy csak úgy egyszerűen letelepszik a lépcső szélére. Délutánra jár az idő, nyugodtan lehet beszélgetni. De a vidám trécselés közben a szemek újra és újra oda fordulnak az üresedő kolóma- Lakások felé. Végre"valahára megpecsételődött a sorsa a második kolónia épületnek is. A Bajcsy- Zsilinszky út 53—53-as ház hamarosan eltűnik. Nem is sajnálja senki... X Még néhány esztendő és széles, modern betonút szalagja kígyózik a mostani kolónia helyén. A gyerekek, akik itt születtek, vagy a szemben levő épületből naponta látták a kis ablakokat, egy-kettőre elfelejtik a képet. Csak az idősebbek emlékeznek majd. Úgy mint Vamó Pálné. Odafordul hozzánk, úgy mondja: — Én négy gyereket neveltem fel abban a lakásban, ott a szélén. 1942-itől laktam egy szobában, meg a közös konyhában. Amikor ezek a házak itt mellette felépültek, akkor költöztünk át a szép, kétszobásba. tőségekkel rendelkezik ez a kisüzem? Szerencsés kezdeményezésnek tartjuk, hogy a helyi Mikszáth Kálmán Művelődési Központtal közösen igyekeznek megteremteni a kulturálódás feltételeit. A központ — a szerződésnek megfelelően — módszertani segítséget is nyújt, s számos gyakorlati lehetőséget is biztosít. Részben ezzel összefüggésben említjük, hogy egy éve létrehoztak egy intarziával foglalkozókat tömörítő szakkört Boldizsár Péter fafaragó és intarziás fiatalember vezetésével. Az üzem adja a szerszámokat, a szükséges felszerelési tárgyakat. A bútorgyár szerződést kötött a Mikszáth Művelődési Központtal; a patronálás elsősorban a szocialista brigádtagok vállalásainak teljesítéséhez ad segítséget, összesen tizennyolc szocialista brigád, 380 brigádtag vállalásait segíti ez a szerződés. Részt vesznek az irodalmi színpad rendezvényein, előadásokat hallgatnak meg és így tovább. Néhány érdekesebb jelenségre is felfigyelhettünk. Például az ezerkötetes könyvtár olvasottsága csökkent, mindössze a dolgozók négyöt százaléka veszi igénybe. Miért? — Ügy tudjuk, hogy dolgozóink egy jelentős része már saját házi könyvtárral rendelkezik, ahol ízlésének megfelelő könyveket gyűjt. Például a könyv nagyon keresett cikk a dolgozóink körében, sokan sorozatokat rendelnek és vásárolnak meg házi könyvgyűjteményükbe. Beszélgetésünkre odafigyel egy másik Idős asszony. Kruskó József nének hívják. A tkiált a pádról: — Ma már talán el sem lehet képzelni, de én emlékszem, hogy volt olyan közös konyha, ahol tizennyolc gyerek is szorongott. Gondolhatni, hogyan élt Ilyen helyzetben a négy picike szobában az a négy család. Kruskó néninek igaza varw Ezek az odúk akkor kaptak talán csak napfényt, amikor építették őket. Az egykori munkásbarakktól csak annyiban különböztek, hogy az emeleti részét garádiceos falépcsőn lehetett elérni. Homokkőből, cigánytéglából épültek ezek a favázas, bádogfedelű, a börtönre emlékeztető odúk. Mert ilyen „kényelmes” ég jó lakásokat utalt ki a salgótarjáni bányász családoknak Róth Fló- ris és Korompay bányai ótanácsos úr.., S3 Az első kolómiaház már félig romokban hever. A lebontott tető alatti váz mered csak felfelé. Körülötte téglahalmok, deszkadarabok, por és törmelék. Egy alkalmi brigád bontja a házat, az Ingatlankezelő Vállalat megbízásából. A több mint százéves falak gyorsan fogynak. Holkó Gusztáv nyugdíjas bányász rátámaszkodik a keSok évvel ezelőtt a vállalati tv-készülék nagyon kapós volt, többen jöttek esténként nézni a műsort. Ma már mindenki saját készülékkel rendelkezik, nem kell a vállalati. Valami ilyen tendencia mutatkozik most a könyvek körül is. • Pribeli Sándor és Szvetlik István azok közé tartozik, akik a kezdettől itt dolgoznak, a törzsgárda tagjai. Most mindketten a Nógrád lakószoba szerelési munkáit végzik. Pribeliéknél otthon cseh garnitúra van, Szvetli- kéknél egy régebbi kombinált bútor. Mindkettőjük rendelkezik egy kisebb házi könyvtárral, néhány száz kötettel. Szívesen olvasnak. A televízió műsorát általában jónak tartják, újságot is járatnak, s néha eljárnak a különböző rendezvényekre. S otthon is akad tennivaló. Az Ipoly Bútorgyárban egyébként a szociális és kulturális alap felhasználását igyekeznek arányosan megoldani. Ügy tűnik, a sport céljára többet fordítanak, mint kulturális célra. Kirándulásokat is szerveznek, esetenként színházjegyeket vásárolnak a dolgozóknak. Nem ártana a jövőben művelődési célkitűzések még eredményesebb támogatására fordítani az anyagiakat. Így még élénkebb, sokszínűbb kulturális tevékenységről is beszámolhatnánk. Tóth Elemér zében tartott csákányra és odaint fejével: — Ezek nem lakások voltak. Elég szégyen, hogy a bányásznak csak ilyet tudtok építeni. Örülök, hogy én is bonthatom a falakat. Harminchét évet dolgoztam a föld alatt, de erre a munkára nagyon szívesen vállalkoztam. .. 55 A második épület sok lakásából elköltöztek már. Legtöbbjük Zagyvapálfalvára, a Hársfa utcába. Ki kisebb, ki nagyobb, de ezekhez számít„Erre a munkára szívesen vállalkoztam” Fényképezte: Kulcsár Jóasef va sokkal szebb, modernebb, valóban emberhez méltó lakásba.. Az egyik emeleti lakásból éppen Vargáék költözködnek. Lebontották a fakorlátot, hogy könnyebben leadogathassák a bútorokat. Mert a szűk, meredek lépcsőn lehurcolni na- uyon-nagyon körülményes dolog. A teherautó szorosan odatolatott a csöppnyi erkély alá. A plató egyre Inkább megte- Lik. Segítenek a szomszédok,' még a gyerekek is ott lábat- Lankódnak. Nem szól rájuk senki, örülnek, hogy mennek. X Fölmegyünk Janka Gáboi rék lakásába. A négy szobái bői már csak ők vannak itt, a többiek elmentek. A három, hónapos kisgyerek a kiságyban alszik. A hároméves az udvaron játszik. A tetőablakra a fiatalasszony nylonabroszt szögezett, hogy be ne csurogjon az eső. A téglapadlón szőnyeg, de csak a szoba közepét takarja. Itt, albérlők voltak, most saját lakásba mennek. — Ideje — sóhajt az asz- szonyka. — Itt, hiába takarítottam, dolgoztom, soha nem volt látszatja. Tüntessék el mielőbb ezeket a lakásokat, ide már csak csákány kell. X A fényképezőgép kattan; megörökíti az eseményeket, Az egyik asszony odakiált: — Jó, hogy lesz kép, mert a gyerekeink már el sem hiszik, hogy ilyenben is laktak családok... Csata! Erzsébet j s A héten történt Egy csikk ürügyén A salgótarjáni utcákon járva, sokszor ingatjuk a fejünket. Ml tagadás sokan közülünk nem érezzük annyira magunkénak megyeszékhelyünket, hogy vigyázzunk a város rendjére, tisztaságára. Különféle szervek, szervezetek gyakran indítanak tisztasági kampányokat, akciókat. Ilyenkor utcánként, lakóterületenként hirdetik meg a tisztasági verseny feltételeit, sőt, a legjobbakat díjazzák is. Amíg az akció tart, észrevehető az eredmény is. Ügy látszik azonban, hogy ezek a versenyek nem elegendőek ahhoz, hogy magatartásunk is változzék. Nem vált még vérünkké, nem lett szokásunkká, mindennapos gyakorlattá, hogy óvjuk a város tisztaságát. Mindez egy apró kis történetről jutott eszembe. Az eset sajnos, nem nálunk történt, de bizonyára van olyan magja, amire érdemes felfigyelni. Magyar turisták álltak Moszkvában, a Vörös téren. Várták az őrségváltást. Látványos, szép dolog ez, nagyszámú tömeg gyűlt össze ezúttal is, hogy tanúja lehessen, amint felvezetik az új őrséget és elvonul a régi. A magyarok mellett szintén idegenek álltak. Egyilciik cigarettázott. Amint végére ért, gyakorlott mozdulattal maga elé dobta a csikket, s eltaposta a kövön. Ebben a pillanatban két moszkvai kislány lépett hozzá. Más nyelven beszéltek ők is, az idegen is, de nagyon is jól lehetett érteni, miről van szó. A lányok szemrehányó mozdulattal mutattak a csikkre. Ugyanakkor félkörivet írva le, kezükkel jelezték azt is, hogy sehol a közelben, sőt távolabb sem, egy szem hulladék sincs. Miért csúfítja akkor el a szép tisztaságot? — ezt lehetett kivenni a két kislány szavából. Az idegen szabadkozott, elnézést kért, de mivel a lányok nem tágítottak, s a közelben állók már felfigyeltek a szóváltásra, végül is felvette a kőről a cigarettavéget. A magyar turisták összenéztek, s máris parázs vita alakult ki. Vajon miért nem lehet valami hasonló szokást nálunk is bevezetni? — Mert kinevetnének — mondja az egyik lakonikus rövidséggel. — Ha rögtön szemrehányással kezdené az ember, talán igen — fűzi hozzá a másik. — De próbáld csak ki egyszer, vedd fel a szemetelő helyett a szemetet, úgy, hogy ö is észrevegye, tudja miről van szó. S ha tetejébe többen is tanúi a jelenetnek, nem hiszem, hogy az illető ne szégyellné el magát. Legközelebb bizonyára meggondolná a dolgot, s körülnézne: hol van a közelben szeméttartó. — Es miéft ne kezdhetnék el ezt a dolgot mondjuk az úttörők? — kérdezi a harmadik. — Felnőtt ember talán restell lehajolni a hulladékért, a gyerek bizonyára nem. És nem valami kellemes érzés, ha a komoly felnőtt embert éppen egy kisgyerek utasítja rendre, figyelmezteti a tisztaságra. A vita végül is nem zárult le. Díszlépésben közeledtek az őrséget felváltó katonák, s o kis szertartás elvonta a téren állók figyelmét a történtekről. Igaz, ezt a módszert nálunk talán nehéz lenne még „egy az egyben" alkalmazni. De bizonyára akad más szisztéma — az akciókon kívül és azok mellett —, amelynek nem maradna el az eredménye. Mindenesetre nem ártana elgondolkozni azon, hogy azt a rövid vitát, amelyet a magyar turisták nyitva hagytak, hogyan lehetne befejezni Szendi Márta NÓGRÁD — 1972. július 0„ vasárnap erős. (szokács) Munkásélet és -művelődés Az Ipoly Bútorgyárban
