Nógrád. 1972. július (28. évfolyam. 153-178. szám)
1972-07-26 / 174. szám
Széthúzás Karancskesziben Dobogós csapat lett az 1971 72. évi megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban a Karancskeszi Spartacus. Manapság mégsem uralkodik rend az egyesület berkeiben. A vihart az váltotta ki, hogy Rádi János sportköri elnök kiadta fiát az SBTC-nek. Az egyik idős játékos hangulatot szított az egyesületi einök ellen, aki egyébként már 1918 óta dolgozik különböző beosztásban a sportkörnél. Azzal gyanúsították meg, hogy pénzt vett fel az SBTC-től fia kiadásáért. Erről persze sző sincs, hiszen az SBTC csak felszerelést és labdát ad a fiatal kapusért. A jól összeko- vácsolódott gárda eközben gyakorlatilag széthullott. Rádi után többen bejelentették távozási és leállási szándékukat. Amíg széthúzás és gya- núsítgatás uralkodik Karancs- kesziben, addig nehéz is rendbe tenni az egyesület széthullott szénáját. Egyéni érdekek, gyanúsítgatás, sértődés kapott lábra akkor, amikor még magasabb célt tűzhettek volna maguk elé. Megvont állami támogatás A szécsényi JTS azokban a sportkörökben, ahol állami támogatást kapnak, elvégezte a félévi gazdasági ellenőrzést. A mérleg sajnálatosan lehangoló. Az egyesületek saját bevételi tervüket 50 százalék helyett csak 33 százalékra teljesítették. Ebben az is közrejátszik, hogy a két középiskolában csak szeptemberben gyűjtik be a tagdíjat. Különösen Karancsságon elszomorító a helyzet. Az első fél évben mindössze 270 forint tagdíjat gyűjtöttek össze. Nagylóc és Nógrádmegyer sportkörétől megvonták az állami támogatást; mért az előirt feltételeknek nem tettek eleget. Nem teljesítették saját bevételi tervüket, és nem indítottak a járási bajnokságban serdülő kézilabda-, illetve röplabdacsapatot. A többi község sportköre is csak akkor kapja meg a harmadik negyedévi állami támogatást, ha rendezett rendelkeznek. Többen leáll lak Nyírjesben táboroznak a Bgy. SE labdarúgói A Bgy. SE NB III-as labdarúgó-szakosztálya 18-as keretének tagjai Barta Tibor szakosztályvezető és Beke Ferenc edző irányításával egyhetes edzőtáborozáson vesznek részt. Egy héten keresztül a Nyírjesben napi két edzéssel, készülődnek az őszi feladatokra. Vasárnaponként a Totó Kupában játszanak. Az átigazolási időszakban jelentős mozgás ment végbe a Bgy. SE-nél. Fábián István és Cseri József a Bgy. Volánhoz akart távozni. Nem adták ki őket, ezért bejelentették, hogy leállnak. Hornyák Pál viszont Mohorára kívánt távozni — mert ott lakik —, őt sem adták ki, ezért ő is bejelentette leállását. A tartalék- és ifjúsági csapatból az alábbiak kiadásához járultak hozzá: Fábián Pál (Patvarc), Haskó János (Szügy), Laczkó István (Szügy), Czibulya Béla (Mohora), Vrbovszki János (Mohora). Az új játékosok: Vidomusz Tibor (Szécsény), Freistag János (Diósjenő), és tanulmányai befejeztével visszatér az egyesülethez Ferencsik Pál. A felnőttekkel tehát továbbra is Beke Ferenc foglalkozik, míg a tartalékok és ifjúságiak edzéseit Kovács István vezeti. A csapat július 30-án határmenti találkozó keretében Vinicán (Ipolynyék) lép először pályára. (reiter) Serdülők bajnoksága Rajt szeptemberben Elkészült Salgótarjánban a városi serdülő ladbarúgú- bajnokság versenykiírásba. Az 1972/73. évi bajnokság szeptember 24-én kezdődik. A nevezési határidő szeptember 5- én jár le, utána készítik el a sorsolást. A bajnokságban az NB-s szakosztályok kötelesek serdülő együttest. szerepeltetni. Jogosultak indulni: SBTC I., SBTC II., Nagybátonyi Bányász. Kistérén yei Bányász, Salgótarjáni Kohász, St. ITSK, St. Gépipari. A rendezők remélik, hogy az St. Síküveggyár és az St. Öblösüveggyár is indít csapatot. Az együttesekben 1957—58—59ben születettek játszhatnak, valamint azok, akik még nem töltötték be 12. életévüket. A győztes csapat értékes kupát kap. öttusa Balczó az élen Az ausztriai Gloggnitzban folyó nemzetközi öttusaversenyen lebonyolították a negyedik versenyszámot. Az úszás újabb magyar győzelmeket hozott. Egyéniben Bakó lett az első és nyert a csapat is. Az összetett egyéniben Balczó vezeti a mezőnyt, mögötte Kelemen és Bakó áll. összetett csapatban továbbra is biztosan első a magyar válogatott. összetett egyéniben: 1. Balczó 4170, 2. Kelemen 4150, 3. Bakó 4010... 13. Villányi 2971 ponttal. összetett csapatban: 1. Magyarország 12 330, 2. tagdíj viszonyokkal | Ausztria 11 129, 3. Svájc 10 244 ponttal. Vidék baj Dokság Salgótarjánban Az MHSZ megyei lövészei 26—27 köz£tt MNK-fordulóra kenagyban készülnek az augusztus rül sor. 6-án Salgótarjánban sorra kerülő Rengos lövészesemény színhe- megyei lövészbajnokságra. Az au- lye lesz szeptemberben Salgótar- gusztus hónap egyébként érdekes ján, mert Itt rendezik az orszá- versenyeket ígér, hiszen augusz gos vidékbajnokságot. tus 19—20 között bonyolítják le a Nógfrád megyei Nógrád majd a Az MHSZ vezetősége a „„„„ _____________ versenyre meghívta a szomszéK upa versenyzőt ozatot. dos Csehszlovákia SVAZAKMhőnap végén, augusztus versenyzőit is. A PKOMROEriSCM SZOBA-konyhás,' spájzos lakás eladó. Cím: Baglyasalja, Kakukk tTózsef u. 6. Sle- zák. A VOLÁN 3 napos ELCSERÉLNEM vá- A NÖTINCSI tsz el- társasutazást szervez rosközpontban levő II. adásra felkínál 80x75- 1972. -július 29—'31-ig emeleti garzon sző- ös kútgyűrűt, 2,40 m- Sopronba. Részvételi vetkezeti lakásomat es beton kerítésosz-' díj: 434 Ft/fő. hasonló nagyobbra, lopot és 40-es hidat- -----------!-------------------------P indroch, Arany Já- erszt. Helyszínre szál- DUNAÜJV Í.ROSI 2 nos u. 15. A VOLÁN 1 napos társasutazást szerve2 1972. július 29-én Zsó- rifürdőre. Részvételi díj: 79 Ft/fő. Htjuk. Ar megegyezés szobai hallos, üssz- szerint. komfortos, gázos la" ^ _ ------------- kásom elcserélném A VOLÁN 2 napos salgótarjáni hasonlóFelkínáljuk eladásra: S db Csepel 450 D. billenős tgk. 1971-ben újonnan Deszerzett kifogástalan állapotban levők, megegyezés szerint. Érdeklődni lehet szombat kivételével 7 órától 17 óráig. Telefon: 130. Szé- esény. TövALL. társasutazást 1972. július Miskolc-Tapolcára. Részvételi díj; 270 Ft/fő. *«sz«£vfz ra* Érdeklődni Somos- 29—jo-án kőúj falu, Ady E. u. 42. Csipkés Pál. SALGÖBANYAN-------------- kétszobás, komfortos A VOLÁN 1 napos családi ház, mellette társasutazást szervez garázs, nyárikonyha 1972. július 30-án és melléképület el- Egerbe. Részvételi díj: adó. Cím a kiadóban. 68 Ft/fő. ÜZEMKÉPES 407-es A VOLÁN 1 napos Moszkvics 15 000-ért társasutazást szervez sürgősen eladó. Ság- 1972. július 30-án újfalu, Kossuth u. 20. ZsóriíürdŐre vételi díj: 111 30-án RészFt/íŐ. A VOLÁN 1 napos társasutazást szervez 1972. július 29-én Egerbe. Részvételi díj: 68 Ft/fő. ELCSERÉLNÉM salgótarjáni 2 szoba-össz- 1 napos komfortos, gázfüté- szervez ses lakásom szoba- konyhás földszintire „Sürgős” jeligére a kiadóba. A VOLÁN társasutazást 1972. július 30-án Egerbe. Részvételi díj: megegyezéssel. 68 Ft/fő. " " " VERŐCÉN 150 négyszögöl Üdülőtelek eladó. „Közművesített” Jeligére a kiadóba. Csikós Orosházán Eltávozott az St Síküveggyár NB III-as labdarúgószakosztályából Csikós József, a 26 éves hátvéd. Csikós korábban az SBTC-ben is játszott, de miután nem tudott gyökeret verni az első csapatban, visszatért a síküveggyári csapathoz. Lakásigényét nem tudták kielégíteni, így most Orosháza rpegyei I. osztályú csapatához igazolt át, mert ott lakást kap. Napirenden Salgótarján versenysportja Kibővített tanácsülést tart pénteken dilelőtt Salgótarjánban az MTS városi szervezete. Tollár Lajos városi sportelnök előterjesztésében Salgótarján versenysportjának helyzetét, fejlesztésének lehetőségeit vitatják meg. Ezután tájékoztatót hallgatnak meg a SÜMSE-nél folyó szakmai munkáról. Az előterjesztő Pauchli Rudolf sportköri elnök lesz. Vasárnap sparfakiád Szervezkedő szervezők Vasárnap Salgótarjánban rendezik meg a falusi dolgozók és a munkahelyi spartakiád nyári számainak megyei döntőjét. A spartakiád szervező bizottsága ma délután 15.30 órától tanácskozik az MTS székházában. A nevezések elbírálásával, és a sorsolások elkészítésével foglalatoskodnak. SPORT Labdarúgó NB II. Sorsoltak az Északi csoportban Bajnoki rajt augusztus 20-án NyíregyházaAz MLSZ-ben elkészítették Kisterenye, a háromcsoportos labdarúgó Kossuth KFSE. NB II. 1972/73. évi bajnoksága őszi idényének sorsolását. Nógrád színei képviseletében ’ a Nagybátonyi Bányász és a Kisterenyei Bányász auV. forduló, szeptember 17: Leninváros—Nagybátony, Vác— Esztergom, Űzd—KazincbarciKisterenye—őzd, Kossuth KFSE—Vác, Rudabánya—Le- ninváros, Nyíregyháza—Sátoraljaújhely. XI. forduló, október 29: Kazincbarcika—Nyíregyháza. gusztus 20-án kezdi meg a ka- Törekvés-Izzó, Sátoralja- Esztergom-Izzó. Nagybátony bajnoki pontvadászatot Az BVS-C_ KELTEX, Gyöngyös-Rudabáőszi idény november 26-án Kisterenye—Kos- nya, Leninváros—Kossuth fejeződik be. A Kisterenye— Suth K*SE- KFSE, Vác—Kisterenye, ózd Nagybátony rangadóra az VI. forduló, szeptember 24: ~BVSC, Törekvés Sátoraija- utolsó előtti fordulóban, no- KELTEX—Törekvés, Izzó— újhely. vember 19-én kerül sor. Az Ózd, Kazincbarcika—Vác, YTI .„„»mh., «, Északi csoport újoncai: Ózd, Esztergom—Leninváros, Nagy- ' Bp. Törekvés, ___x„ KELTEX—Esztergom, Izzó— K ELTEX. Rudabánya, bátony—Gyöngyös, Kossuth Kazincbarcika, SátoraljaújKFSE-BVSC, Rudabánya— hely—Ózd, BVSC—Vác, KisteI. forduló, augusztus 20: Sátoraljaújhely, Nyíregyháza renye_Leninváros, Kossuth Ózd—Leninváros, Törekvés— Kisterenye. KFSE—Gyöngyös, Rudabánya Gyöngyös, Sátoraljaújhely— VII. forduló, október 1: —Nagybátony, Nyíregyháza— Nagybátony, BVSC—Eszter- Nagybátony—Nyíregyháza, Törekvés. gom, Kisterenye Kazincbar- Gyöngyös—Esztergom, Lenin- . , cika, Kossuth KFSE Vasas város—Kazincbarcika, Vác- XIII forduló, november 12: Izzó, Rudabánya-KELTEX, Iz2Ó> özd—KELTEX, Törek- l«6-Nyírejyháza, Kazinc- Nyíregyháza—Vác. vés—Rudabánya, Sátoraljaúj- baIcl^ar7KELTE^’ E^tfrgorn II. forduló, augusztus 27: hely— Kossuth KFSE, BVSC KoSgUfhaj^sE ‘ Gyöngyös— KELTEX-K<*Suth KFSE, I.- -KISí.„n,e. K,°,”«„ye ÜÄSzó—Kisterenye, Kazincbarci- vili. forduló, október 8: BVSC, Vác—Sátoraljaújhelyi ka—BVSC, Esztergom—Sátor- KELTEX—Vác, Izzó—Lenin- Ózd—Törekvés. aljaújhely, Nagybátony—To- város> Kazincbarcika—Gyönrekvés, Gyöngyös—Ózd, Le- gyös Esztergom—Nagyba- XIV. forduló, november 19: r.inváros—Vác, Nyírgyháza— tony’ Kisterenye—Sátoraljaúj- KELTEX—Izzó, Törekvés— Rudabánya. hely, Kossuth KFSE—Törek- Vác, Sátoraijaúhely—LeninváIII. forduló, szeptember 3: vés, Rudabánya—Ózd, Nyír- ros, BVSC—Gyöngyös, KisteLeninváros—Nyíregyháza, Vác egyháza-BVSC. "y’,, Kossuth-Gyöngyös. Ózd-Nagybá- IX. forduló, október 15: KFSE-Esztergom, Rudabánya Esztergom-Nyíregyháza, -Kazincbarcika, Nyíregyhá- Nagybátony—Kazinbarclka, Uzö‘ Gyöngyös—Izzó, Leninváros— XV. forduló, november 28: KELTEX, Vác—Rudabanya, KELTEX—Nyíregyháza, Izzó Ózd—Kossuth KFSE, Törek- _RUdabánya, Kazincbarcika vés—Kisterenye, Sátoraljaújhely—BVSC. X. forduló, október 22: Törekvés, Esztergom—Ózd, KELTEX—Gyöngyös, Izzó— _u ,. , Nagybátony—Vác, Gyöngyös Nagybátony, Kazincbarcika— ujhely, Leninváros—Törekvés, —Leninváros, Rudabánya— Esztergom, BVSC—Törekvés, Vác—Ózd. tony, Törekvés—Esztergom, Sátoraljaújhely—Kazincbarcika, BVSC—Izzó, Kisterenye —KELTEX, Kossuth KFSE— Rudabánya. IV. forduló, szeptember 10: KELTEX—BVSC, Izzó—Sátoraljaújhely, Kazincbarcika— —Kossuth KFSE, Esztergom—« Kisterenye, Nagybátony—« BVSC, Gyöngyös—SátoraljaÁt igazolás Jól erősített az SBTC Véglegessé vált az SBTC NB I-es labdarúgó-szakosztályának átigazolási listája. Az előjelek azt mutatják, hogy jól erősitettek a fekete-fehérek. Az egyesülethez került a Nagybátonyi Bányászból Kegye Zoltán hátvéd és Pozsár József csatár. Kriskó Lajos egy év után visszatért Békéscsabáról. Két kapussal is erősödtek. Leigazolták a Karancskeszi Spartacusból a 21 éves Rádi Jánost, és visszatért a Zalka SE-ből a lesze relt Bátka László. Az ismertebb játékosok közül Toldi Miklós szegre akasztotta a cipőt. A szakosztály vezetésében kap feladatot. Lisztóczki és Bódi bevonult katonának. Szikora és Szőllősi a Kisterenyei Bányászt erősíti. Bencsokot „kölcsönadták’ egy évre a Nagybátonyi Bányásznak. C-setneki egyetemi tanulmányai miatt távozott Moór Ede edzővel további egy évre szóló szerződést kötöttek. A jelenleg nyaraló labdarúgók július 31-én találkoz- nak, és tíznapos tarjáni ed zőtáborozással megkezdik az őszi feladatokra a felkészülést. Először augusztus 2-án a hazánkban portyázó jugoszláv Pobjeda Prilep együttesével játszanak az SKSE-sta- dionban barátságos nemzetközi mérkőzést. Arató sportolók Segített a Karancsmente vezetők és a pártolótagok. Termelőszövetkezetnek vasár- Ügy látszik, néhány évi „ha- nap Karancslapujtő sportkö- ragszom rád” után Karancs- re. Hat hold dőlt gabonát iapujtőn normalizálódik a vitattak le. A harminc arató, szony a sportkör és a terme- között voltak sportolók, sport- tőszövetkezet között. Nincs teljes uborkaszezon A tikkasztó kánikulai hő- ágban a szlovákiai Losoncon vendégszerepeit. Mindhárom sportágban a vendéglátók győztek. Az atléták sem pihennek. A Szécsényi VM edzője Drob- csa László elmondotta, hogy főleg a serdülőkkel és ifjúsá- tarnócon. A járás községei- foglalkozik. Salgótarből 2130-an álltak rajthoz. Az júnban, Balassagyarmaton és öt körzet vetélkedőjén 635-en Budapesten értek el helyezé- vívtak nemes versenyt. A já- seket- Ifjúsági ezüst-, illetve rási döntőn 257-en adtak ran- bronzjelvényes szintet teljesí- devút egymásnak. A hagyó- ^ett Szűcs Magdolna, Bárány ségben sincs teljes uborka- szezon a szécsényi járás sportéletében. A nyári spartakiád különböző szintű versenyei már lezajlottak. Példásan sikerült a háziverseny Rimócon, Varsány- ban, Egyházasgergén és Ipoly mányokhoz híven, a vasárnapi megyei döntőn is jól akarnak szerepelni. Az idei nyáron először bonyolítják le labdarúgócsapatok részvételével a Nyári Kupát. Három körzetben 13 csapat versenyez a pontokért. A körzeti győztesek augusztus 20-án Szécsényben mérik ösz- sze tudásukat. A rimóci körzetben vasárnap már befejeződött az előcsatározás: Nagylóc végzett az élen. A járás válogatottja asztaliVeronika, Szita Szita István. Teréz és Változatlanul népszerű a járásban a teke. Szécsényben egy-egy edzésen 50—60-an is megjelennek. Szécsényfelfalu- ban bíznak abban, hogy az ÁFÉSZ ígéretéhez híven, új tekepályát létesít. Horváth János (Karancsság) a megyei klsgolyós bajnokságon ezüstérmes lett. A munkahelyi spartakiád járási döntőjén a Postaműszak csapata győzött. Sportolni nyáron is lehet tenisz, atlétikai és sakk sport- tehát, mert érdemes. Edzői trió Krivanekék eltávoztak Hétfőtől napi két edzéssel (védők és középpályások)/ két héten keresztül készülő- Pálmai, Boros, Földi, Szeberé- dik az NB III-as bajnokságra nyi. Antal, Marcsok, Fekete a Salgótarjáni Kohász labda- (csatárok), rúgócsapata, Boldvai László Négyen távoztak a szakosz- edzővel egyéves szerződést kö- tályból. Bábel György bevo- töttek. A másodedző Rigó La- nult katonának, Krivanek Re- jos lett. A serdülőkkel és zső a Gyöngyösi Spartacus já- az ifjúságiakkal Kovács Ernő tékosa lett, Krivanek László foglalkozik. Az intézői teen- Kazincbarcikán kívánja szá- dőket a jövőben Hortváth mítását megtalálni. Rozgondi György látja el. A szakosz- Pál Somoskőújfalu együttesét tályvezető valószínűleg Máj- erősíti. ezen József lesz. Az új szerzemények: Simon A 18-as keret: Vári. Mar- (Karancskeszi), Ménich (Szu- ton. Libus (kapusok), Gáspár, patak). Az első edzőmérkőzé- Gál. Tajti, Csala, Bartha, sen a Karikás SE-t fogadják,' Pünkösdi, Zsidai, Szolnoki, augusztus 5-én. NÓGRÁD = 1972. jújius 26., szerda