Nógrád. 1972. július (28. évfolyam. 153-178. szám)
1972-07-22 / 171. szám
r r ißk'm ipar mtiB várossá, a város lette naggyá A salgótarjáni öblösüveggyár nyolcvan éve Sebaj-telep, üresvölgy, Dugdelpuszta, -Siketámyék, ke- nyeretlen Tarján ... Ezek az elnevezések mindennél jobban jellemzik a régi Salgótarjánt, amely ebben az évben ünnepli várossá nyilvánításának fél- evszázados évfordulóját. Az ezernyolcszázas évek végén még alig ezer lelket számláló települést az ipar tette várossá, az iparát pedig a város tette naggyá. A múlt század második felében gyors fejlődésnek indult „Palócország” fővárosa, Salgótarján. Több falu egyesült, megkezdődött a föld alatt rejtőző szenvagyon feltárása, vasút épült, amely bekapcsolta a kis bányásztelepülést az ország gazdasági vérkeringésébe. A szén megnyitotta az utat a környék iparosítása előtt, sorra települtek az üzemek a nagy profittal kecsegtető északi iparvidékre, a vasgyár, a síküveggyár, a tűzhelygyár és a salgótarjáni öblösüveggyár, amely a város egyik legrégibb üzeme. Munkán „vett” hírnév Ha neves személyiség érkezik a városba, többnyire az öblösüveggyárba viszik üzem- látogatásra a vendéglátók. Nem véletlen, hogy annyiszor esik reá a választás, van mit megmutatnia, van mivel dicsekednie az üzemnek. A városközponttól alig egy kőhajitásnyira, a főútvonal mentén nemrégen tatarozott, több szintes irodaépületbe, gyárkéményekbe, üzemcsarnokokba botlik a tekintet. A gyárkapu fölött a felirat: UM. Salgótarjáni Öblösüveggyár. Már ennyi is felébreszti a látogatók kíváncsiságát, pedig az igazi látnivaló csak ezután következik. Vajon hogyan Is készülnek az áttetszőén ragyogó poharak, a karcsú, csiszolt vázák és kelyhek? Annak a számára, aki még soha sem járt üveggyárba, annak itt minden újdonság, felejthetetlen élmény. Az utóbbi években szinte teljesen újjászületett a gyár. A felújított üzemcsarnok homlokzatán az üveggyártást szimbolizáló mozaikképet csak megcsodálni lehet, betelni vele nem. Égési termékekkel, korommal nem szennyezi többé a város levegőjét az üzem. Áttért a gazdaságosabb, korszerűbb földgáztüzelésre. Az üzemcsarnokba belépve megcsapja az embert a hőség, nyáron a nap is besegít, az üvegtetőn át besüt a nap, a kádkemencék égő tűzszemei- ket villogtatják, körülöttük fáradhatatlan üvegmunkások forgolódnak. Lenyűgöző a munka lendülete, ritmusa, lendülnek az üvegfúvó bankák, végükön az üveggömbök megnyúlnak, megnőnek, a formába kényszerített anyag sziszegve engedelmeskedik az üveg „művészeinek”, a szakembereknek. Egymás után kerülnek ki kezük alól a formás kelyhek és továbbgördülnek a hűtőszalagon a feldolgozóüzembe. A kétezer-hatszáz dolgozóból álló kollektívának több mint fele a törzsgárdához tartozik, legutóbb hetvennyolcán kaptak aranygyűrűt harmincöt évi hűségükért és munkájukért. Rangot jelent a gyárban dolgozni a „régiek” körében, de fiatalok is szép számmal akadnak. Európa egyik legkorszerűbb tanhutájával dicsekedhet a gyár. Szakoktatók és mesterek irányításával itt képezik a jövő szakmunkásait, törzsgár- datagjait. A tanhuta 1968-ban épült, azóta a fiatalok újabb és újabb csoportjait bocsátotta szárnyra. Ezt is érdemes megnézni. Ahogyan a termelékeny félautomata és automata présgépek „ontják” az olcsó üvegárut, az ügyes kezű üvegcsiszolók munkáját, a kincset érő csiszolt, színbevonatű kristályvázákat, a festett és csiszolt poharakat, kelyheket, készleteket, amelyek az egész világon keresett árucikkek. Világkiállításon, nemzetközi vásárokon, hazai pályázatokon értékes díjakat nyert termékek igazolják a gyár jó hírnevét. Negyven országban szeretik, keresik és vásárolják a salgótarjáni üvegárut, nem pénzen, munkán „vett” hírnév ez, amelynek kiapadhatatlan forrása a dolgozók, a szocialista brigádok, az üvegtervezők, a műszaki szakemberek, az egész gyári kollektíva jó munkája. A „hőskortól” napjainkig Nagy feladatra vállalkozik, aki egyszer teljes részletességgel megírja a gyár történetét, amiből még ízelítőt adni sem könnyű dolog. A jogelőd, a Salgótarjáni Palackgyár alapítását az Egyesült Magyarhoni Üveggyárak Rt. 1892. elején határozta el, az üzleti előkészítés után 1893. tavaszán kezdődött az építkezés, őszre felépült a hutacsarnok, benne a zöldpalack gyártására alkalmas kádkemence, ezenkívül a keverékház, a műhelyépület, a kazánház, az erőmű és néhány munkáslakóház. Az avató ünnepségen maga Lukács Béla kereskedelemügyi miniszter is megjelent, róla nevezték el ugyanis a gyárat. A miniszter valamivel később magas ösz- szegű állami támogatással méltányolta e „nemes” gesztust. Az első években voltak ugyan válságos napjai az üzemnek, de a nehézségeket — nem kis részben a magas patrónus segítségével — leküzdötte és évről évre egyenletesen fejlődött. Néhány szemléltető adat, hogyan emelkedett a palackgyáriás; 1898-ban 4,3, 1904-ben 7,5, 1905-ben 10 millió palack és demizson készült a gyárban, ahol 1908-ban már félezer munkás dolgozott. Évtizedeken keresztül pénzügyi tranzakciók, üzleti machinációk, konjunkturális viszonyok függvénye, kiszolgáltatottja volt a gyár, ezek lendítették előre, vagy sodorták válságos helyzetbe, döntöttek sorsáról és jövőjéről. Csak egy nem változott, hogy a nehéz körülmények között élő munkások verítékéből kisajtolt hasznot mindig mások vágták zsebre. Jellemzésül a tőkések antiszociális magatartására csak annyit, hogy például a Mühling-konszern 1910. és 1925. elvégeztette ugyan a gyár teljes rekonstrukcióját, de egyetlen munkáslakást se építtetett. Valamelyes javulást hozott a munkások élet- és munka- körülményeiben, amikor az üzem a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. érdekkörébe került, de ezeket az engedményeket sokszor csak sztrájkharcokkal sikerült kierőszakolni. 1933- ban az üzem felvette a Salgótarjáni Üveggyár nevet, 1934— 1938. között a gyár „urai” nem kis erőfeszítéseket tettek az export fellendítésére, ezekben az években világszerte rangot és tekintélyt szereztek a salgótarjáni üvegáruk. Az évek során újabb és újabb üzemrészek, kiegészítő létesítmények épültek a meglevők mellé. A háborús konjunktúra a tőkéseknek újra magas profitot hozott, de a munkásoknak csak nyomort és nélkülözést. A felszabadulással új fejezet kezdődött a gyár történetében. A megmentett gépekkel, a helyreállított épületekben rövidesen megkezdődött a termelés. A kezdeti nehézségek után 1957-től gyorsabb fejlődésnek indult a gyár, a lendület a hatvanas évek második felében érte el csúcspontját, azóta a rekonstrukciós munkák zöme befejeződött. Többet és jobban Dinamikus fejlődésről tanúskodnak az utóbbi négy év termelési és gazdálkodási adatai. A gyári termelés 1968-hoz viszonyítva több mint másfél- szeresére emelkedett, a nagy „ugrás” éve 1970 volt. Különösen kedvező feltételeket teremtett az új gazdaságirányítási rendszer kezdetével érvénybe lépett, számos ösztönző rendelkezés és intézkedés a gazdálkodás eredményesebbé tételéhez. 1969-ben nagyarányú automatizálási program kezdődött az üzemben, az IS-palack és formadekoros világítási üveggyártó automata gépet a csehszlovák Skoda- gépsor követte, ezt az olasz Olivottó pohárgyártó berendezés, majd legutóbb 1972. április 1-én megkezdődött a vékony falú, minőségi présüvegáru gyártása hazai és külföldi megrendelésre. Még ebben az évben várható az automata gépi kehelygyártás kísérleteinek befejezése és az üzemszerű termelés bevezetése. 1971 második felétől a feldolgozás gépesítése is mér- földes „lépésekkel” halad előre, ennek köszönhető, hogy a gyártás és a feldolgozás jobb összhangját máris sikerült megteremteni. A termelés növekedésénél is nagyobb mértékben emelkedett a nyereség, ebben a korábbinál reálisabb gyártmányszerkezetnek, a csökkenő üzemköltségeknek, a hatékonyabb létszámgazdálkodásnak és a népgazdasági átlagnál gyorsabban emelkedő termelékenységnek egyaránt része van. A vállalati eredmény az 1968. évi „abszolút null”-poni- ról — a ráfizetésen csak a demokratikus exportbevétel tudott szépíteni — 1971-re a nyereség csaknem ötvenmillió forintra emelkedett. Az 1971-es év más téren is kiemelkedő eredményeket hozott, nem véletlen, hogy a gyár ismét elnyerte az Élüzem címet. Az előző évinél alacsonyabb létszámmal, tizenegymillió forinttal emelkedett a teljes termelés, az egy foglalkoztatottra jutó termelékenység százezer forint fölött alakult, arányosan nőtt az átlagbér és a technikai felszereltség. Az export a szocialista és a tőkésországokba egyaránt egy nagyságrenddel nagyobb kategóriába lépett, a százasokból az ezresekbe. A gyár az előző évi 888 ezer rubellel szemben egymillió-két- száznegyvenezer rubel értékű üvegárut szállított a baráti országokba. A dollárexport közel hasonló arányban emelkedett. Az idei tervek Ha minősítenék a gyárat, egészen biztosan „jó” osztályzatot kapna. A rekonstrukció eredményeképpen az üzemi épületek csaknem újaknak tekinthetők. korszerűek az üvegolvasztó kemencék, az automata gépsorok és feldolgozó berendezések. Minden feltétel adva van ahhoz, hogy ebben az évben az öblösüveggyár minden korábbi eredményét túlszárnyalva, újabb tíz százalékkal növelje a termelést és a nyereséget. Előreláthatóan három- százmillió forint értékű üvegáru készül az üzemben az év végéig, ennek mintegy egy- harmada exporttermék, különösen nagy arányban emelkedik a tőkésexport, a „felfutás” elérheti a huszonöt százalékot. A külföldi piacot megfelelő szérianagyság, kedvező konjunktúra jellemzi, a tengerentúlon főleg a kézi gyártású üvegáruk, Európában a festett és csiszolt poharak, kelyhek és készletek keresettek. A legújabb termék, a festett és natúr világítási üvegáruknak a Szovjetunióban és az NSZK- ban van nagy piacuk. Jók az üzleti kapcsolatai a gyárnak a környező baráti államokkal és a fejlődő országokkal. Idehaza főleg a jó minőségű, olcsó üvegárukra van tömegigény, ennek kielégítését a salgótarjáni öblösüveggyár legfontosabb feladatának tartja. Talán nem árulunk el titkot azzal, hogy az olcsó présáruk termelői árszínvonala az elkövetkező években előreláthatóan tovább csökken, évi 0,5—1,0 százalékkal. Ezeknek a termékeknek a minősége ma már európai színvonalon mozog, vetekednek a legjobb olasz gyártmányokkal. A legnagyobb gondot változatlanul a kis szérianagyságok okozzák, ezt mindenképpen alapos piacismerettel, még jobb üzem- és munkaszervezéssel, gondos gazdálkodással kell ellensúlyozni. Az üzem gyorsan és rugalmasan alkalmazkodik a változó igényekhez. Az üveg nemcsak használati eszköz, hanem divatcikk is. Elsorolni is hosszadalmas lenne, a 2 utóbbi évek új és új termékeit, hatszáz, kilenc és fél száz, ötszázkilencven, ezek az 1969—1971. évekre jellemző adatok, az egész gyártmánylistáról nem is beszélve, hiszen évi átlagban három és fél ezer különböző terméket gyárt az üzem. Hogyan tovább? A negyedik ötéves terv! célkitűzésekben központi helyen a rendelkezésre álló munkaerő és a meglevő termelőberendezések még jobb hasznosítása szerepel. E feladatnak megfelelően, az indulás évéhez viszonyítva a tervidőszak végére a termelés harminc százalékkal emelkedik, különösen nagy arányban a kézi gyártás és az automata termelés. Az export másfélszersére nő, ezen belül a tőkésországokba induló szálítmányok előreláthatóan megkétszereződnek. Ezek a célkitűzések nem kis feladatot rónak a gyár kvalifikált szakembereire, szocialista brigádjaira, műszaki vezetőire, valamennyi dolgozóra. Eddig elért eredményeik ismeretében nem kétséges, hogy ezekkel a feladatokkal és tennivalókkal is meg tudnak majd birkózni, s tovább öregbítik határainkon innen és túl, hazánk üvegiparának jó hírnevét. (X) 24 NÖGRAD - 1972. július 22., szombat
