Nógrád. 1972. július (28. évfolyam. 153-178. szám)

1972-07-21 / 170. szám

svapu/áiú^ mán Két év után kiestek Mérlegen a megyei I. osztály (15.) 15. Jurisits SE 28 5 6 17 51-93 le Nagyon fura dolog, hogy a Jurisits SE csatársora 51 gólt lőtt, mégis utolsóként estek ki a megyei I. osztályból. Hi­szen az ezüstérmes Somoskő­újfalu együttese is csupán 7 góllal ért el többet. Viszont a két védelem között óriási volt a különbség. Amíg So­moskőújfalu 26 gólt kapott, a nógrádi csapat közel százat. Jelentős visszaesésük meg­lepetésnek számít. Az 1970/71. évi bajnokságban újoncként még 33 ponttal az előkelő 7. helyen végeztek. A búcsú már ősszel előrevetette árnyékát, hiszen a 14. helyen végeztek. Tavasszal még eggyel lejjebb kerültek. Az edző nem keve­sebb. mint 33 játékost szere­peltetett. Az egyre nagyobb feladatokat nem összeszokott csapattal nem is lehetett meg­valósítani. Pedig egyes mér­kőzéseken volt fantázia a csa­patban- Az St. ZIM ellen 0:0, Karancskeszi ellen 6:2 vezet­te be az őszi dényt. Az St. Bányagép otthonában 4:3-ra kikaptak. Ezután nyertek Mátraveretély ellen 1:0-ra. Dejtárral 3:3 arányban dön­tetlenül végeztek. Tehát jó sorozat után kezdődött a ro­hamos visszaesés. Romhány- ban 1:2, Hugyag ellen 2:2, Szécsényben 1:2, Bgy. Volán­nal szemben 4:7, Rétságon0:4, .Somossal 0:4. Palotáson 3:5 ■ szerepel a mérleg serpenyőjé­ben. Ezután váratlanul „fel­támadtak” és a tartalékos Ka- rancslapujtőt 5:l-re kétváll­ra fektették. Viszont 4:1 ará­nyú vereséggel zárták az őszi idényt. , A tavaszi indulás váratla­nul jól sikerült. A bajnok Pa­lotás ellen nyertek 3:2-re. A folytatás elmaradt. Féltucat góllal vágott vissza Karancs- iapujtő csapata. A Vörös Cs. SE ellen 0:1, a Bgy. Volán­nál 3:7 következett. A szét­zilálódott Szécsény elleni 0:0 már felért egy vereséggel. Az újabb kudarcok sem marad­tak el. Hugyagon 0:2. Somo­son 1:3 a vereség aránya. A Romhány elleni 4:3 és a Dejtáron elért 3:3 még némi reménysugárt csillantott fel. De a hátralevő öt mérkőzésen csődöt mondott a csapat. So­vány egy pontot szereztek 7-28-as gólkülönbség mellett. Minden mérkőzésen csak Szedlák játszott. Kovács 27, Cseh. Hoffmann és Újhelyi 24, Bertyák és Csqte 21. Bo­ros 16, Józsa és Jónás 13, Berta, Dobos, Máté és Mol­nár S. 11, Peller 10 találko­zón jutott szóhoz. Szedlák bi­zonyult a csapat legjobb já­tékosának, 18 alkalommal ját­szott jól. Újhelyi 10, Józsa 9, Cseh 8, Kovács 7 jó teljesít­ménnyel . dicsekedhet. A házi gólkirályi címet 17 góllal Cseh szerezte meg. Kovács 6 alkalommal volt eredményes- A sportszerűségi mérlegüket 8 kiállítás teszi negatívvá. En­nek is a csapat itta meg a levét. (Vége) Toriczky László Iskolák versenyeznek Értékelés harmadszor Á megye középiskolás sportkörei között folyó pont­versenyt ma délután Salgó­tarjánban értékeli az MTS Nógrád megyei Tanácsának elnöksége. Ugyancsak napi­rendre került a „Jó tanuló — jó sportoló” verseny. Hét kö­zépfokú iskolából választják ki a legjobbakat. Az iskolák közötti pontver­senyt ezúttal harmadszor ér­tékelik. Az eddigi tapasztala­tok kedvezőek. Nőtt a szer­vezettség, és a versenyek színvonala emelkedett. Egyre több iskolák közötti viadalt bonyolítanak le. Ezúttal nem vették egy kalap alá a közép­fokú Iskolákat, hanem három csoportba sorolták őket. Kü­lön csoportot alkotnak a szak­munkásképzők, a kis. vala­mint a nagy iskolák­A díjak és jutalmak átadá­sára á szeptember 1-i tanév­nyitón ünnepélyes keretek kö­zött kerül sor. A két mozgal­mat ugyancsak meghirdetik az 1972/73-as tanévben. T. A. Névváltozás Rendkívüli egyesületi köz­gyűlést tartottak a közelmúlt­ban az Egri Bervai Vasas SK-nál, Greskovits Béla egye­sületi elnök bejelentette, hogy megváltoztatják a sportkör nevét. A jövőben Egri Vasas néven működtetik szakosztá­lyaikat. Felnőtt, tartalék és ifjúsági labdarúgócsapatuk az NB-s bajnokságban nógrádi együttesekkel küzd a ponto­kért. Ökölvívás Ma kezdődik a Szondi-emlékverseny Ma délután kezdődik Sal­gótarjánban a Szondi György országos ökölvívó-emlékver­seny. A Bányász Kultúrott- lionban ma 16 órától a se­lejtezőket, szombaton 17 órá­tól a középdöntőket, vasár­nap 9 órától a döntőket vív­ják. A C-kategóriás verse­nyen II.—IV. osztályú felnőt­tek. valamint serdülők és ifjúságiak lépnek szorítóba, Az előzetes nevezések alap­ján 14 egyesület 137 verseny­zője vív meg a helyezésekért. A Salgótarjáni Bányász 17 ökölvívóval képviselteti ma­gát. HAROMSZOBAS, Összkomfortos háf, gyümölcsössel eladó. Salgótarján, Va&várl Pál út 3. ELADÖ Salgótarján, Bajcsy-Zs. u. 91. szám alatt levő kertes csa­ládi ház. Kettő és fél szoba, fürdőszoba, garázzsal. ELCSERÉLNÉM ka­zincbarcikai eisó emeleti lakásomat salgótarjáni egyszoba. vagy garzonra. Salgó­tarján, Telefon: 20-507129. mellék. KARANCSKESZI, Felszabadulás út 1. szám alatti szoba- konyha-spájzos lakás 780 négyszögöles te­lekkel sürgősen el­adó. TERESKÉN 2 szobás családi ház 600 négy­szögöles kerttel be­költözhetően eladó. ,.Méhészetre is alkal­mas” jeligére a ba­lassagyarmati hirde­tőbe. 8CHUYER Ferenc úti zöldség-gyümölcs üzletemet eladnám. Cím: Schuyer Ferenc u. 40. BALASSAGYARMA­TI Palócföld Mg. Tsz pályázatot hirdet ál­talános építészmérnö­ki munkakör betölté­sére. Fizetés. mege­gyezés szerint. Érdek­lődni a tsz elnökénél. COOPTOURIST I napos társasutazást szervez, július hó 23- an Velencei-tóhoz. Részvételi díj: 180.—Ft. Jelentkezés a kiren­deltségen. Telefon: 13-47. 2 Fö festő és 2 fő hőszigetelő szakmun­kást azonnal alkal­mazunk. Jelentkezés: TÖVALL, Ludányna- lászi. SÜRGŐSEN eladó 123-ös MZ, ugyanott 850-es FIAT kifogábta- lan állapotban. Tar, Attila u. 3. SZÖDLIGETEN, Zrí­nyi utca 3. alatt 150 négyszögöles telken. 30 m*-es, fűthető hét­végi ház, beköltözhe­tően, sürgősen eladó. Érdeklődni: szomba­ton, vasárnap a hely­színen, vagy balassa­gyarmati 223-as tele- xonon. NADÜJFALU és Vi­déke ÁFÉSZ Igazga­tósága nyilvános pá­lyázatot hirdet a 3. sz. presszó (Kazár) és a 4. sz. presszó (Mát- ramindszent) üzemelő egység vezetésére. Je­lentkezni lehet írás­ban vagy személyesen az ÁFÉSZ lg. elnöké­nél, Nádújfalu ÁFÉSZ központi irodában. EGY éve műszaki vizsgázott 407-es Moszkvics eladó. Sal­gótarján, Bajcsy-Zsi- linszky u. 49. A SZIRAK és Vidé­ke ÁFÉSZ felvételre keres a 11. sz. sziráki bisztrójába szakkép­zett vezetőt és ve­zetőhelyettest. Fize­tés a fennálló rendel­kezés szerint. Jelent­kezni lehet az ÁFÉSZ központjában. Sztrák. Petőfi u. 62. szám alatt. Egyedülállóan sikeres évet zárt az SBTC A bronzérem megszerzésének körülményei Páratlan bravúr az 52 éves egyesület történetében: az SBTC labdarúgócsapata az 1971/72. évi NB I-ben a dobogó harmadik fokán végzett. Az sem mellékes, hogy az előző évi „Vidék Legjobbja” címet ismét magukénak mondhat­ják. Elégedettség, érthetően nagy öröm uralkodott a bajnok­ság függönyének lehullása után a játékosok, vezetők, szur­kolók körében. Végre felvirradt a csapat nagy napja: az együttes hívei fogadhatták a gratulációkat, elnémultak a kétkedők és gúnyolódók. A nagy siker országszerte feltűnést keltett. Az egyik szombathelyi szurkoló verset írt az SBTC csapatáról, Kajárik Sándor nyugalmazott nagybátonyi peda­gógus pedig sportindulóval köszöntötte a fekete-fehér le­génységet. Érdemes még egyszer átböngészni a bajnoki vég­állást. A bajnokság végeredménye 1. O. Dózsa 30 20 6 4 7S-30 46, 2. Bp. Honvéd 30 16 7 1 Sl-26 39 3. SBTC 30 15 9 6 51-39 S9 Milyen célt tűztek ki a bajnokság kezdete előtt a csa­pat vezetői? Az elsőrendű feladat az volt, hogy Ismét szerezzék meg a „Vidék Leg­jobbja” címet. Másrészt törje­nek be a vezető fővárosi csa­patok közé, úgy hogy sike­rüljön kijutni nemzetközi po­rondra is. Bástiék mindkét feladatnak maradéktalanul eleget tettek. Az AEK Athén ellen — ugyancsak először a sportkör történetében — szep­temberben UEFA Kupa-mér­kőzéseken igazolhatják a fe­kete-fehérek, hogy bajnoki szereplésük nem a véletlen müve. Jeck, a házi gólkirály A forma átmentése jegyé­ben tavaly • nyáron tikkasztó hőségben, Gyomán kezdte meg Moór Ede edző irányítá­sával bajnoki felkészülését az SBTC. Az őszi idényben nyolc mérkőzést hazai pályán, he­tet idegenben játszottak le. Várakozáson felüli sorozat után 2. helyen zárták 20 pont­tal az őszi idényt. Ez történt os*zel Az első 5 mérkőzésen le- 'yőzték a Videotont és a Ta- abányát, döntetlenül játszot- ak Kispesten és Pécsett. Szeptember 5-én kellemetlen űdeg zuhanyt jelentett, hogy a íorsós által vezetett Rába iTO Salgótarjánban 2:0 arány- ián győzött. A következő öt találkozón 5 pontra futotta a csapat ere­jéből. Soroksárott 1:0 arányú félidei vezetés után 2:l-re Szuromiék bizonyultak jobb­nak. Érdekes módon, ősszel a leggyengébbnek tartott fővá­rosi csapat tudott csak nyer­ni az SBTC ellen! Diósgyőr­ben 1:1 arányú döntetlen ala­kult ki —, de a játékban ke­vés szépséget és akarást le­hetett felfedezni. Fokozott ér­deklődés előzte meg az Ű. Dó­zsa tarjáni vendégszereplését. A 81. percben Kajdi helyett Kovács lépett a pályára. Ek­kor 1:1 volt az eredmény. Két perc múlva Kovács re­mek fejesgóllal vezetéshez juttatta csapatát. De újabb két perc és Vertig felesleges szabálytalankodása nyomán megítélt szabadrúgásból Bene egyenlített. Így 2:2 maradt a végeredmény. A szombathelyi 1:1 után Tarjánban 3:0 arány­ban biztosan sikerült nyerni az Egri Dózsa ellen. Az idény harmadik periódu­sát a meggyengült MTK ott­honában kezdte az SBTC és 2:0 arányban jobbnak bizo­nyult. November 21-én remek játéknak tapsolhatott a közön­ség Salgótarjánban. Az SBTC 5:1 arányban hengerelt a Komló ellen. A Fáy utcában sokat támadott ugyan a Va­sas, a 44. percben lőtt Hor- váth-góllal 'mégis a vendégek vitték haza a két pontot. Decemberben két hazai mér­kőzéssel zárult az idény. Az FTC elleni 1:1 arányú talál­kozó óriási Iramot, magas színvonalat, igazságos dön­tetlent hozott. A Csepel elle­ni 3:2 az őszi 2. helyet je­lentette, miután a Bp. Hon­véd váratlanul kikapott Kis­pesten a Videotontól. Tavaszi folytatás Három hét szünet után kezdte meg az alapozást 1972- re a csapat. Január 3-án lát­tak munkához, az első előké­születi mérkőzést január 27- én a tartalékokkal játszották. Január 30. és február 21. kö­zött macedóniai portyán vet­tek részt, a Skopjéi Vecser- újság tornáján. Február 27-én bajnoki főpróbát játszottak MNK-találkozó keretében Ta­tabányán. A főpróba balul si­került, mert Takácsék 3:0 arányban nyertek. A tavaszi bemutatkozás an­nál sikeresebb voltí Március 5-én, Komlón 2:0 arányban nyertek a fekete-fehérek. A szerencse is melléjük szegő­dött, hiszen l:0-nál Makrai li­est hibázott. A Vasas elleni 1:1 arányú hazai döntetlent 1:0 arányú siker követte Cse­pelen, a Béke téri pályán. A találkozó első perceiben Szoó szemfüles gólt szerzett, és ez elég volt a győzelemhez. Két hét szünet után az MTK lá­togatott április 2-án Salgótar­jánba. Még ma is sokan vi­tatkoznak az 1:3 arányú ve­reség okairól és körülményei­ről. Mindenesetre a „bundát” emlegetők nem rendelkeznek ma sem bizonyítékokkal, a kósza mende-mondának pe­dig nincs sok értelme. A DVTK ellen egy hét múlva 3:0 arányban iskolajátékkal bizonyultak jobbnak. Az első öt mérkőzés 7 pontja után a következő öt találkozón 8-at gyűjtöttek ösz- sze. Egerben, esős időben 1:1 arányú eredmény alakult ki. A Haladás nem jelentett kü­május 28-án a VM Egyetér­tést l:0-ra legyőzték. A Fe­rencváros ellen 0:0 arányú, értékes döntetlent harcoltak ki a Népstadionban, ezt kö­vetően a Pécsi Dózsát fektet­ték kétvállra 2:0 arányban. Visszaesés a hajrában Következett a bajnoki haj­rá. Győrben hétközi találko­zón, JecK góljával 1:0 arány­Básti, a csapat karmestere ban visszavágtak az őszi ve­reségért. Üjabb két és fél hét szünet következett, és ez nem használt a csapatnak. Ráadá­sul a sorsolás is nagyon rossz volt. Tatabányán — a tévénézők is láthatták — 4:1 arányban alulmaradtak a vendégek. A Bp. Honvéd lá­togatott ezután Salgótarjánba. Ritkán látható remek találko­zót élvezhetett végig a közön­ség. A bajnokság legjobb já­tékával rukkoltak ki Répásék. Utána viszont Székesfehérvá­rott 7:4-re, Újpesten — ezt is közvetítette a Televízió -6:1- re kikaptak. Ezzel keserű száj­ízt okoztak a játékosok önma­guknak, a vezetőknek és szurkolóiknak. Mert a köz­mondás is azt tartja, hogy minden jó, ha jó a vége... Az együttes előbbre lépett taktikai, technikai, erőnléti té­ren. Moör Ede elsősorban jó taktikusnak bizonyult. Ám Szabó Géza kondícióedzó nél­kül ez a csapat nem lett vol­na harmadik! A cserék sike­rültek, a 4—3—3-as játék- rendszert „élettel" tudták megtölteni. Ehhez kitűnő kö­zéppályás hármas állt rendel­kezésére. Beépült a csapatba Varga és Kovács. Egyre több a jól fejelő játékos az együt­tesben, és ez ritkaság ma­napság hazánkban. Nem akadt kiemelkedő góllövő, így az ellenfelek védői nem tudták, hogy kire vigyázzanak. Kovács, az ígéretes tehetség lönösebb akadályt, az akkor edzőválsággal küzdő zöld-fe­hérek 3:0 arányban kikaptak. A válogatott nemzetközi sze­replése miatt, április 23-tól május 28-ig szünetelt a baj­noki pontvadászat. Többen attól féltek, hogy a játékosok „lazítanak" és formájukban visszaesnek. Ennek ellenére Ki, hányszor játszott a csa­patban? Mind a 30 találkozón pályára lépett Kmetty, Répás, Horváth, Básti és Vertig. To­vábbi sorrend: Jeck 28, Var­ga 26, Magyar 25, Gecse 24, Kajdi és Kovács 22, Szalai 20, Szoó és Bartha 12, Sáfrány 8, Szőke 7, Miklós 4, Baranyai 2, Toldi 2, Loch 1 alkalommal jutott szóhoz. A házi góllövőlista végállá­sa: 1. Jeck 10, 2. Kovács 8, 3. Horváth 7, 4. Básti 6, 5—6. Répás és Szoó 4, 7—10. Bar­tha, Kajdi, Kmetty, Szalai 2, 11—13. Sáfrány, Varga, Vertig 1 góllal. Juhász István (FTC) öngólt vétett. A csapatból Répást ősszelj Bástit és Jecket tavasszal ál­lították ki. Érdekes, hogy egyiküket sem tiltották el. Kovács István viszont a Vi­deoton ellen — tavasszal — összegyűjtötte második sárga s céduláját, így — bár nem állították ki — az Ü. Dózsa elleni idényzárón automatiku­san nem játszhatott! A csapatrészek közül a kö­zéppályások voltak ezúttal is a legjobbak, de a csatárok is megtették a magukét, ök csu­pán három mérkőzésen nem találtak a hálóba. A hátvé­dek 12 mérkőzésen nem kap­tak gólt. Az utolsó hetekben történt „rövidzárlat” miatt azonban így is nagyon lerom­lott a gólkülönbség. A játékosok teljesítményét értékelve, csak azokról ejtünk szót, akik legalább hússzor játszottak. Tizenketten a mérlegen A kapuban Magyar nagy bravúrokra volt képes, de olykor óriási potyagólokat is kapott. A jobbhátvéd Gecse többször sérüléssel bajlódott,' nem a legjobb éve volt. Tech­nikailag, taktikailag fejlődnie kell. A sepregető Kmetty, a védelem legjobbja volt. Fő­leg fejjel hárított biztosan, sok mérkőzésen előretörésekre is válalkozott. A beállós Varga az év felfedezettje. Kmetty, a védelem oszlopa Olyan játékos, aki ért az em­berfogáshoz, szerénysége csak előnyére válhat. Vertiget ko­rántsem lehetne a megbízha­tóság példaképének említeni. Jó teljesítmények mellett oly­kor teljesen csődöt, mondott. Horváth négy poszton is játszott, és nem keltett csaló­dást. Hét gólja is magáért be­szél. Szalai balszerencsés évet zárt. Össze! mindig játszott, tavasszal sérülés és betegség miatt csupán ötször lépett pá­lyára. Répás a csapat egyik „motorja” volt, szerény, jól képzett, fejlődőképes labda­rúgó. Básti az együttes szel­lemi irányítója volt. Hosszú, remek átadásaival, szabadrú­gásgóljaival, szorgalmával nagy hasznára volt a csapat­nak. Kajdi kissé lelassult a fejlődésben, két gól kevés egy előretolt csatártól, még akkor is, ha csak 22-szer játszott. Kovács, a csapat nagy nyere­sége. A 19 éves nyúlánk, ke­mény fiú nagy jövő előtt áll, ha nem bízza el magát és sportszerűbben él. Jeck az együttes veterán csapatkapitá­nya remek cselekkel, és tíz góllal vétette észre magát eb­ben a bajnokságban. Remélhetőleg a dicsőség sen­kinek nem száll a fejébe, és ősszel líjabb SBTC-sikerektöl lesz hangos a közvélemény. B. L J *

Next

/
Thumbnails
Contents