Nógrád. 1972. július (28. évfolyam. 153-178. szám)

1972-07-19 / 168. szám

Vitatják a nagy jövedelmet

Jobb milliós újítás, bejelenteti találmány

Érvek és ellenérvek

NEMRÉGEN egy fiatal üzemről tudósítva

azt írtam, hogy a dolgozók most tanulják az üzemi demokratizmust. Ezen a téren a régi, megyei üzemek kétségtelenül jóval előbbre tartanak, bár túlságosan elégedettek még ők sem lehetnek. Hosszú idő óta országszerte nem kis erőfeszítéseket teszünk az állami, ezen belül az üzemi demokrácia erősítésére és továbbfejlesztésére. Nem kis utat tettünk eddig előre, s ugyancsak nem kis út áll még előttünk.

Ma már kevesen vonják kétségbe, hogy az alkotó vita nélkülözhetetlen kelléke mindennapi életünknek, előrevivő tényezője az állandó fejlődésnek. Az általánosan helyesnek tartott alapelvek a gyakorlatban azonban még nem mindig érvényesülnek. Az emberi magatartásformákat tekintve két véglettel is találkozhatunk, amelyek egyaránt hátráltatják az üzemi demokrácia kibontakozását. Az egyik véglet, amikor a szembenálló felek meggyőző érvek helyett személyeskedéssel, övön aluli ütésekkel, hatalmi szóval próbálkoznak. Nem kevésbé káros a túlzott engedékenység, a vég nélküli meddő vita, ami többnyire a munka rovására megy.

Az első „kategóriába” tartozik annak a dolgozónak az esete, aki valamely kérdés megítélésében nem értett egyet közvetlen felettesével. A nézeteltérés tisztázására nem is nyílott lehetőség, mert ez a vezető bokros teendőire hivatkozva távozott a termelési tanácskozásról, de arról azért nem feledkezett meg, hogy adódó pillanatban a nyíltan és gerincesen kiálló dolgozó fülébe sziszegje a lakonikus figyelmeztetést...

Az efféle eljárás joggal sérti az emberek önérzetét, elveszi a kedvüket attól, hogy észrevételeiknek, okos javaslataiknak és ötleteiknek, hangot adjanak, s ami ezzel együttjár: romlik a kollektíva közérzete.

Ahhoz kétség sem férhet, hogy hasznos eszmecsere csak akkor képzelhető el, ha soha nem személyek és pozíciók, hanem a tényekre alapozott érvek és ellenérvek kerülnek szembe egymással. Nem is „szembenállás” ez, hiszen a szándék általában megegyezik, a mozgatórugó a közös érdek, hogyan lehetne még jobban és eredményesebben dolgozni, az észrevételeket egyeztetve, lehetőleg helyes

álláspontra jutni, jól meghatározni a célo* kát és a feladatokat, reálisan megítélni a kisebb és nagyobb összefüggéseket.

Ma még nem ritka az idegenkedés a nyílt, demokratikus vitától. Ennek oka leginkább talán a túlérzékenység, a meggyőző érvek hiánya, amikor valaki személyes sértésnek fogja fel, ha tevékenységét bírálat éri, rosszindulatot gyanít a segítő szándék mögött, a tájékozatlanok kérdéseinek és aggályainak „leszereléséhez” nincsenek érvei, s ezt türelmetlenséggel, hatalmi szóval pótolja.

Egyesek változatlanul azt tartják, hogy az alkotó vita is csak olyasfajta súrlódás, ami szükségtelen feszültséget teremt a munkahelyen, holott száz és száz példával lehetne bizonyítani, éppen az őszintétlenség, a ki nem mondott szó mérgezi a „levegőt”. Az elhallgatás módszere csak elfedi a problémákat, de meg nem oldja azokat. Azt is meg kell mondani, hogy néhol nemcsak alulról fölfelé, de „horizontálisan” sem túlságosan divatos a nagyobb hallgatóság előtti szókimondás. Nehogy sértődés legyen belőle. Kirívó példa a köntörfalazásra, amikor a felszólaló a világ minden kincséért se mondaná azt a lusta, hanyag emberről, hogy rosszul dolgozik. Helyette inkább azt mondja, „nem jó a munkához való viszonya”.

Természetesen, nemcsak a „síri csend”, hanem a parttalan, meddő viták sem oldanak meg semmit. Arról nem is beszélve, hogy akad jó néhány dolog, ami egyáltalán nem képezheti vita tárgyát, de erről majd egy más alkalommal. A vita a vitáért merő szó- cséplés, felesleges és értelmetlen. A kulturált vitapartner jellemző tulajdonsága, hogy nem érzi presztízsveszteségnek, képes meghajolni a meggyőzőbb érvek és tények előtt,

VÉGSŐ SORON a döntőbíró szerepét az elfogulatlan „harmadik”, a szakember, a többség, a kollektíva vállalhatja magára. A legfontosabb követelmény, ami szintén az üzemi demokrácia fogalomkörébe tartozik, hogy nemcsak vitatkozni illik tudni, de egyúttal a vélemények összevetésével kialakított közös elképzeléseknek, döntéseknek mindenki köteles is alávetni magát, és megvalósításukon fáradozni.

Kiss Sándor

Malomudvar ’72

iiMiHiiimitiiiiiiiiiiiinimimiiiniimiiitiiiiiiimiiiimiiimiiitiiiimimiiiiinimiiiiiiimiiiiiiiiiiiiitimi

kezik. amikor mindenütt aratŰjságunkban beszámoltunk már arról, hogy a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat 16 ezer négyzetméter alapterületű üzemi csarnokot 4pit Nagv- bátonyban a Fűtőberendezések Gyára részére. Az építkezés sürgős, megyei, sőt országos érdekek sürgetik. A csarnok értéke közel százmillió forint. Generáltervező: ÁGTI, áttervező: BÁTI.

Az országos tervező inté- 'teetek vasbetonszerkezetet ajánlottak. A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalatnak egyszerűbb lett volna, ha elfogadják az eredeti terveket. De két műszaki ember: Reisch Róbert, az IPARTERV statikus mérnöke, és Telek Imre, a kivitelező vállalat műszaki-fejlesztési osztályvezetője azt vizsgálták, hogy Nagyba- tonyban hogyan lehetne olcsóbban, gyorsabban és korszerűbben építkezni.

A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat már 1967-ben elkezdte a köny- nyűszerkezeti térelhatárolás tervezését és kísérleti kivitelezését. A vegyigépgyárban 250 négyzetméteres ve- gyianyagraktárat építettek, a s-aját telepükön korszerű acélszerkezet tervezésére adtak megbízást. Közben a könnyűszerkezet bevezetése kormányprogramban rögzített feladattá vált. Mindez, de különösen a vegyigépgyárnál szerzett kedvező tapasztalatok újabb kezdeményezésekre ösztönözték a két mérnököt.

Kispál József igazgató véleménye :

A két újító mérnök számításokkal bizonyította igazát. Természetessen az újítás elfogadásához, az eredeti tervek megváltoztatásához ez nem volt elegendő. A héjazat első típusáról, az ÉMI műszaki alkalmassági bizonyítványt adott ki, az új megoldást ellenőrizte az Építésügyi- és Városfejlesztési Minisztérium, az építkezés műszaki megoldásáról, a kivitelezés üteméről elismerően szólt a miniszter. A vizsgálati dokumentáció jelenleg a vállalat műszaki- fejlesztési osztályán található. Az előzetes gazdasági számítások több millió forintos megtakarítást jeleznek a nagybátonyi FÜTÖ- BER-építkezésen.

Minek köszönhető a rendkívül figyelemre méltó gazdasági eredmény?

Botka Miklós műszaki igazgatóhelyettes:

A szerkezet hazai anyagokból, részben helyi anyagokból, helyben és egyszerű eljárással gyártható. Á szerkezet súlya az eredetinek csak 12 százaléka. Nem szükséges állóeszköz-beruházás. És egyetlen adat a Nagybátonyban alkalmazott módszer termelékenységére: a vállalat átlagos, egy főre jutó évi termelési értéke 240 ezer forint, de az alkalmazott tetőszerkezetnél hatmillió forint. Az építkezés jól halad, tartjuk a határidőt.

Házi János gazdasági igazgatóhelyettes:

A nagybátonyi FÜTÖBER- építkezésen 1972. március 31-ig nyereség nem mutatkozott. Ennek okát még nem ismerjük, most a féléves számlázás és mérleg után talán tisztázódik a

kérdés. Az újítás gazdasági eredményéről megoszlanak a vélemények.

Lehet-e az újítás hasznát az egész nagyberuházás mérlegszerinti eredményével mérni? Véleményem szerint nem, mert a köny- nyűszerkezetes eljárás az egész beruházás értékének csak egynegyede. Az újítás eredményét a két megoldás költségvetési különbözete adja.

A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat vezetői vállalták annak kockázatát, hogy a közel százmillió értékű csarnokot Reisch Róbert és Telek Imre újítása alapján átterveztették. Annák kockázatát vállalták, hogy egészen nagyméretű, 16 ezer négyzetméteres ipari csarnokon először alkalmaznak hullámosított, alumíniumlemez teherhordó szerkezetet, bitumóperlit hőszigeteléssel, az alapozást, valamint az oldalszerkezetet is módosították.

A vállalat az újítókkal szerződést kötött. Figyelembe véve a rendeletet, az újítás korszerűségét és a megoldás színvonalát, nyolcszázalékos újítási díjban állapodtak meg. Nem vitás, az újítást Nagybátonyban megvalósítják és olyan műszaki fejlesztésről van szó, amely nemcsak korszerű és beleillik a kormányprogramba, hanem ezenfelül a műszaki szakemberek szerint a hagyományos vasbetonszerkezethez képest a kalkuláció jelentős költségmegtakarítást mutat. Ezek után az ember azt gondolná, hogy minden rendben, az Építőipari Vállalatnál mindenki örül a sikernek. Nem, nem így van, többen vitatják az újítók nagy jövedelmét, vagy az újítás gazdasági eredményét.

Mennyi lesz az újítási díj?

Ma még senki sem tudja. De az biztos, hogy a végleges eredmény után fizetik. Vajon óvatos megfontoltság okozza a vitát? Vagy egyesek nem tudják elhatárolni

a munka nélkül szerzett nagy jövedelmet és az alkotó műszaki fejlesztés törvényes díjazását? Vagy netán irigység akadályozza az észszerű mérlegelést?

Véleményem szerint feltételezések, vita és aggályok helyett mindenekelőtt a régi és az újítás utáni költségvetést kellene elkészíteni. Ellenőrizzék a méretnaplókat, a nagyberuházás alapokmányait, a számlázást, a munkaszervezést és a munkahely költséggazdálkodását. Nem lehet belenyugodni abba, hogy egy ilyen fontos építkezés gazdasági beszámoltatása elmaradt, illetve a feltételek hiányában nem sikerült. Lehetséges, hogy az újítás gazdaságos, de egyéb okok miatt veszteséges az építkezés, vagy az újítás lényegesen csökkenti a veszteséget. De mindezt nem lehet csak feltételezésre alapozni.

A héjazat megoldását az Építőipari Vállalat nemcsak újításként fogadta el, hanem szolgálati szabadalomként bejelentette, a tervezés, a szerelés és a gyártás minden jogát magának tartja. Az újítók több mint hatéves munkát fordítottak elgondolásuk megvalósítására.

Ha valahol jogos, akkor a műszaki fejlesztés esetében szükséges és indokolt, hogy a differenciált bérezést, az ösztönző anyagi és erkölcsi elismerést alkalmazzák. Véleményem szerint vitának csak a gazdasági számítások és az illetékes szervek szak- vélemények elfogadásáig lehet helye. Most a vállalati érdek, sőt annak körét meghaladó, az egész iparágat érintő műszaki fejlesztés, az eddiginél korszerűbb, gyorsabb és kevesebb munkáskezet igénylő jelentős újítás határozott intézkedéseket követel. Ha a tények az újítókat igazolják, akkor nem lehet vitatni az újítók díjazását, akkor ösztönző, megérdemelt nagy jövedelemről van szó.

Szakosított

szarvasmarbatelep

Egyházasdengelegen befejezéshez közeledik a korszerű szakosított szarvasmarhatelep építése. Tari Gyula tőállaíte- nyésztő a major építéséről elmondta lapunk külső tudósítójának, Ruman Imrének, hogy a 140 férőhelyes borjú- nevelő építése még hátravan. Az építkezésből a szocialista brigádok tagjai kivették részüket. Amikor az időjárás akadályozta őket a mezőgazdasági munkában, bekapcsolódtak az építkezési feladatok végzésébe. Most, az'1 aratás idején lelassult az építkezés. Befejezése után nagy erővel látnak hozzá a szakosított telep továbbépítéséhez. A tervek szerint év végére a felepet átadják az állattenyésztőknek.

Á malom udvarára egymás után fordulnak be a gabonával telt szállítókocsik- Nemrég aratták, még árad belőle a föld szaga. Egymás után érkeznek a szállítójárművek. Hozzák a kenyérnek- valót. a legbiztosabb helyre, az érsekvadkerti malom gabonaraktárába. Homyák Kálmán tapasztalt molnár, a telep vezetője, szakértelemmel morzsolja markában a szemeket. Foga közé is vesz egyet- kettőt, szétroppantja. Arcán elégedettség.

Nem rossz. Valamivel gyengébb, mint amire számítottam. de azért nem rossz...

A telep vezetőjének személyes vizsgálódása után a laboratóriumé a szó. Itt válik a minősítés véglegessé. A vadkertiek gabonája 80,5 hektoliter fajsúlyú, a tereskeieké 80,35, a víztartalom 13 százalék. Nincs semmi akadály, az átvételt gyorsan lebonyolítják. A gabonával megrakott gépjármű egy automata mérlegre áll, onnan az aknához. A gépkocsi vezetője beindítja az önbillenő szerkezetet. A gabona zúdul a mélybe. ahonnan gépzúgás hallatszik. Ez a masina szállítja a terményt fel, a padlástérre. Onnan pókhálószerűen szétágazó csöveken ömlik a mag a tisztítóba, aztán a fémből készült gabonasilóba. Fábián Ignác, a vadkerti tsz megbízottja sok aratást megért már. A zsákolástól a termény lapátolásáig mindent végzett. Most az a feladata, hogy egyeztesse Hornyák Kálmánnal véleményét, aztán feljegyezze a beérkező gabona mennyiségét.

— Másképpen megy a munka, mint régen. Nem az erőé, hanem a tudásé a szó. Az idő a legnagyobb ellenfelünk.

Hornyák Kálmán nagyon jól tudja, miről van szó. A termelőüzemeknek legfontosabb, hogy gyorsan átadhassák a terményt. Meg kell győzniük a kombájnokat- Erre nagyon gondosan felkészültek a telepen. Egy rakomány kiürítése mindössze tíz perc. A legnagyobb rohamot is kibírják így. Mert a roham ezen a vidéken ezután követjak majd a búzát.

— Nem lesz semmi baj — mondja a telep vezetője.

Sok munka van e kijelentés mögött. Az, hogy gondosan megszervezték az átvételt, a dolgozóknak megszabták a feladataikat, kioktatták őket. és a tanultaktól, amíg az aratás tart, nem szabad eltérni.

— Ez fegyelem kérdése — magyarázza Hornyák.

Nagy gyakorlata van ebben a szakmában. Közel négy évtizede dolgozik gabonával. Tudja, hogy amikor kint. a földeken felzúgnak az aratógépek. akkor hosszú műszak kezdődik a telepen. Nincs ünnep, nincs munkaidő vége, csak egy van: biztonságba helyezni a jövő évi kenyérnek- vaiót. Sok vitával jár ez. Nem is mindig népszerű feladat. Most is a dej tártakkal vitázott- Sajnos, náluk alacsony minőségű , a búza. A molnárnak is éppen úgy fáj ez, mint a termesztőnek. De nem tehet mást. Á silányabb termést, nem szabad összekeverni a jó minőségű terméssel.

— A malom udvara ma is, mint régen, központja a falunak. Vitatkozunk, barátkozunk, híreket kapunk és adunk, mert itt sokan találkozunk aratás idején, — így a molnár.

Jönnek agrónóm-usok, elnökök. ki feihevülten. vitára készen, ki elégedetten. Ez mindig attól függ, milyenre sikerült a termés. Hornyák Kálmán pedig, amikor szükség van rá dicsér, amikor pedig el kell marasztalni valakit. elmarasztal. Tudja, ml történik a földeken, mi az országúton, mert őt tájékoztatják. Ö most az egyik fontos ember. Hűséges munkatársa Kristóf János, a lisztesmolnár pedig figyeli mozdulatait. ö a malomban őröl. Jelenleg még ógabonát, de a közeljövőben garatra kerül az idei gabona is. Így zajlik az - élet Érsekvadkerten. a malom udvarán, 1972 nyarán, ahová a földekről sűrű egymásután érkeznek a gabonával rakott járművekDr. Fazekas László

Szikraeso Bibók László

B. Gy.

[ NÓGRÁD - 1972. július 19., szerda 3