Nógrád. 1972. június (28. évfolyam. 127-152. szám)
1972-06-11 / 136. szám
Önkiszolgálók r A kétségkívül legkorszerűbb kereskedelmi formának, az önkiszolgáló rendszernek is vannak még hibái, megoldásra váró problémái. Többek között ami a vásárlókosarak higiéniáját illeti. Mert e tekintetben az önkiszolgáló rendszernek bizony vajmi kevés köze van a kulturáltan fejlett kereskedelmi kívánalmakhoz. Fogom az egyik műanyag bevásárlókosarat, azaz csak fognám, de észreveszem, hogy a kosár alján valami ragacsos folyadék éktelenkedik, így gyorsan leteszem és másikat keresek. A választás azonban nem éppen egyszerű, mert nyolc—tízet is tovább kell rakni addig, amíg egy viszonylag tisztára bukkan az ember. A kosarak legtöbbjét tej-, kakaóömledék, cukor-, liszthulladék, olaj- és sörtócsa szennyezi, esetleg ezek együttes keveréke. De tiszta kosárral sem bizonyos, hogy az összeválogatott áru szennyezetlenül kerül ki a pultból, mert a pénztári műveletnél kosarunk rakománya a blokkolás rendjében másik kosárra kerül át, s ennek állapotát ellenőrizni és kifogásolni már alig van mód, idő és ideg. Így hát maszatossá lesz minden; a cigi, a kenyér, a citrom, a vaj. Hiába finnyáskodtam a kosárválogatással. Valamikor, nem is olyan rég a Pécskő Csemegében még drótfonatú kosarak szolgálták a kedves vásárlót. A mostaniaknál jóval higiénikusabb alkotmányokat azóta itt is kivonták a köztudatból, helyükbe léptették — mint másutt — a műanyagokat. Pedig korunkban sem feltétlenül mindenben a műanyag a korszerű. Amit ü példából is látni. (b. i.) Céllövölde Taron ' Taron jő hírnévnek örvend az MHSZ lövészklubja. Tevékenységükre a társadalmi ösz- szefogás is jellemző. Ennek eredménye, hogy szombaton felavatták a légpuska-céllövöldét. A létesítményt a lövészklub tagjai, a termelőszövetkezet, a tanács és az ATI- telep anyagi támogatása val építették fel. A jól felszerelt céllövölde iránt igen nagy a helybeli fiatalok mellett a szomszéd községek fiataljainak az érdeklődése is. A lövészklub tervezi, hogy versenyeket is rendeznek a későbbiek során. A tari fiatalok munkájának elismeréseként a megyei MHSZ vezetősége két légpuskával ajándékozta meg a tari lövészklubot. Orvos vasárnap is r Ä Berceli községi Tanács egy esztendővel ezelőtt kezdeményezte, hogy a községben tartsanak vasárnap orvosi ügyeleti szolgálatot. A helybeli, a nógrádkövesdi. a nézsai, a nógrádsápi és a te- rényi körzeti orvosok vállalkoztak arra. hogy ellátják a szolgálatot. Az intézkedést és az orvosok vállalását a lakosság megelégedéssel vette tudomásul. Dr. Szomszéd Dávid, az ügyelet csoportvezetője tájékoztatta lapunk külső munkatársát, Kovács Lászlót, hogy egy-egy ügyeleti szolgálat alkalmából 20—25 beteget is ellátnak. Többségében olyanokat, akik váratlanul betegednek meg és sürgős kezelésre szorulnak. Baleset esetén a berceli szülőotthont kell telefonon értesíteni. Az orvosok azonnal a helyszínre mennek, ugyanis a balassagyarmati kórház személygépkocsit bocsátott rendelkezésükre. Az orvosi ügyelet a nyári munkák alkalmával végez nagy jelentőségű tevékenységet, amikor a mezőgazdaságban sűrűbben fordul elő a baleset. Az orvosok a balesetek megelőzésére is oktatják a dolgozókat. * NÓGRÁD Nemzetközi könyvév A tanácsi közművelődési könyvtárhálózat terveiből Az Országos Széchenyi Könyvtár könyvtártudományi és módszertani központja megjelentette a Nemzetközi könyvév 1972. című kiadványának második számát. Az UNESCO által meghirdetett könyvév alkalmából gazdag hazai programot is szerveztek, illetve szerveznek. A kiadvány — ezen túl — részletesen beszámol a tanácsi köz- művelődési könyvtári hálózat terveiről is. Eszerint több megye tervezi könyvtárosainak továbbképzését, tanfolyamok, előadássorozatok, módszertani tanácskozások szervezését. Igen nagy figyelmet érdemelnek — s ez Nógrádban is így van — a könyvtárhálózat fejlesztésének tervei. Külön szól a kiadvány arról, hogy például Nógrádban á tanácsi vezetők továbbképzési programjába és a tsz-elnökök, tanács- titkárok, pártiskolai képzésébe is bevették a könyvtárügy kérdéseit. Kállón beérett a szamóca A kállói termelőszövetkezetben is megkezdték a szamóca szedését. A közös gazdaság hosszabb ideje foglalkozik ennek a keresett gyümölcsnek a termesztésével. Ugyanis az asszonyok vállalták, hogy gondját viselik a növénynek. A tsz vezetősége részes művelésre adta oda a szamócát. Az értékes termés a közelmúlban beérett. Tizenöt holdról megkezdték a szüretelést. Eddig három alkalommal teltek meg a szamócás- edények és közel hetven mázsa termést adtak át a felvásárló szerveknek, amelyek a gyümölcsöt a dunakeszi hűtőházba szállították. Issza, vagy nem issza... Tavaly még az volt a szokás a tarjáni tőstrandon, ha valaki megszomjazott, beállt a büfé előtti sorba és megkapta a sörét, hűsítőjét, vagy parféját. Ha kedve volt kolbászt evett, olajban sült lángost ebédelt és megitta rá a fröccsét. A hangszóróból vidám muzsika szólt... Zene most is van. Kánikula is és több mint egy hete — mint olvasom — kinyitott a strand és kétezer vendéget fogadott. Sör is kapható! A kedves fürdőző veheti a papucsát, köpenyét, átgázolhat a füvön és a köveken, és máris a Strandvendéglő teraszán találja magát. Megkapja a sörét is: nem Kinizsit, nem Kőbányait, hanem issza, vagy nem issza, Rockyt. Rockyt, If. osztályú áron! Ihat üdítőt is, csak amikor fizet, akkor jut eszébe a tavalyi nyár, a kerítés melletti büfé, amelyen most ott a lakat. Hogy meddig, azt a vendéglátó tudja. Pedig tudja... Érdekes, a napokban nyilatkozott a vállalat, hogy palackozott sörből — éppen a kánikula miatt — naponta 15 ezer üveg fogy el. Csodálatos módon a tóstrandra csak Rocky sör jut. Láttam, amint leleményesebb fürdőzők útközben vásárolt hűsítő italokat pakoltak ki. Ok nem szeretik a Rockyt és nem azért mennek ki hétvégeken pihenni, fürdeni és uram bocsa* sört inni, hogy hozzájáruljanak a vendéglátó tervteljesítésébez H. osztályon. (ács)-—- MMMdBáajk E) ti uiCRi ojii'Rl” állítás nyílik ma délután 4 órakor a nagybátonyi Bányász Művelődési Ház kiállítótermében. A kiállítást Radies István rajzszakfelügyelő nyitja meg. — Közös fenntartás. Az örhalmi községi Tanács megállapodást kötött a helyi termelőszövetkezettel, melynek értelmében a szövetkezet vállalja a község kultúrotthoná- nak fenntartását. A községi tanács mind anyagilag, mind irányítás szempontjából segíti a szövetkezetét. — Törpe vízmű. Nőtincs községben elakadt a törpe vízmű építése. A napokban új megállapodást kötöttek, ezúttal a nézsai TÖVÁLL-lal, mely vállalta, hogy a munkát szeptember 30-ig befejezik. — Színházi előadás. Tegnap este a Déryné Színház vendégszerepelt a rétsági művelődési otthonban. „Nem mindenki jut el Floridába” címmel mutattak be színdarabot. — Ülést tart kedden a Somoskőújfalui tanács végrehajtó bizottsága. Napirendi pontok között szerepel a nyári tűzvédelmi felkészülés. — Emlékfából citera. A gyulai várfürdő ősparkjának egyik legszebb ékességét, az Erkel-fát az elmúlt évben megtépázta a vihar. A több száz éves mezei juhar alatt komponálta a zeneszerző a Bánk bánt. A fa letörött ágából nemrég két szép hangú ci- terát készített Kiss István fafaragó népművész és hangszerkészítő. — Virágzik a Tisza az algyői híd szakaszán és a Maroson. A szitakötőkhöz hasonló vízi rovarok mindig a késő délutáni órákban rajzanak, sokszor olyan tömegben, hogy sárgás színű felhőt vonnak a víztükör fölé. Az idén a június elején beköszöntött kánikula felmelegítette a vizeket és így a szokottnál korábban jelentek meg a kérészek. — Kiállítás Moszkvában. A magyar—szovjet kulturális egyezmény keretében a közlekedési múzeum a magyar autógyártás múltját, fejlődését és jelenét ismertető vendégkiállítást rendez Moszkvában, a fennállásának centenáriumát ünneplő politechnikai múzeumban. A kiállítást június 13-án ünnepélyes keretek között nyitja meg Rapai Gyula, hazánk moszkvai nagykövete. Lassan az agarakkal! lady Rowena .szősz királyi vérből származik. Az öregnek az a rögeszméié, hogy egyszer még királynő leh^f belőle. félti, mint a kincset. Saját édes fiát, Ivanhoet is elűzte magától, mert a fiú szemet ^vetett Rowenára. J A A szász Cedrik vára. ** V. Itt megpihenünk. . Az jó lesz. Mondják,\ / hogy van egy szép J / v gyómleánya. / ijjljy János hercec r8rian de Bois-Guilberf, a Templom-rend lovagja és Reginaid Front-de- Boeuf, Torquilstone várának ura kérnek bebocsátást kíséretükkel. taípnya- lóí. Az ördög r Hozta Ide' I őkel! A várban ezen az estén már két fáradt utas kért szállást. Ott falatoznak az alsóbbrendű háznép között. Egyikük arcát csuklya fedi. Zarándok lehet. A rtáslk Isaac, a yorki pénzváltó. Most pedig O < > Walter Scott regénye nyomán írta: Cs. Horváth Tibor, rajzolta: Sebők Imre i JAPTÄR 1 ip* **«*« «*•«#! 1972. június 11., vasárnap. Barnabás napja. A Nap kel: 3.46, nyugszik: 19.41 órakor. A Hold kel: 3.11, nyugszik: 20.10 órakor. 1972. június 12., hétfő. Villő napja. A Nap kel: 3.46, nyugszik: 19.42 órakor. A Hold kel: 4.17, nyugszik: 21.02 órakor. Felhőzet Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, szórványos . helyi záporokkal, zivatarokkal. Mérsékelt, a zivatar idején átmenetileg megélénkülő, változó irányú szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet: nyugaton 25, keleten 30 fok körül. — Halló, itt a NÖGRÄD! Hétfőn Szanda, Szécsény, Szi- laspogony és Szirák, kedden pedig Szurdokpüspöki, Alsó- petény, Bércéi, Borsosberény, Buják és Cered községek tanácsait hívjuk délután 2—4 óra között. Kérjük, hogy a hívás időpontjában tartózkodjanak a telefon mellett. — Együttműködési megállapodás. Az elmúlt héten együttműködési megállapodás született a Romhányi községi Tanács végrehajtó bizottsága és a Hazafias Népfront között. Ugyanezen az ülésen szó volt az elektromos háztartási gépek, rádiók, televíziók javítási szolgáltatásának hiányosságairól. — Űj buszváró. Paták községben 86 ezer forintos költséggel, új buszvárót építettek. Az épület kész, már csak a táblák felszerelése van hátra. A balassagyarmati Volán Vállalat intézkedik az új létesítmény forgalomba vételéről. — Nyílnak az építőtáborok. Június 18-án megnyitják kapuikat a KISZ nyári építőtáborai. Az idén több mint 30 ezer egyetemista, főiskolás, közép- iskolás és szakmunkástanuló dolgozik kéthetes váltásokban 39 központi szervezésű építőtáborban. — Fogy a Balaton. A napok óta tartó kánikula tetemes vízmennyiséggel apasztja a magyar tengert. Szakemberek szerint nyáron a napi átlagos párolgás eléri a 3 millió köbmétert, ám szerdán és csütörtökön több mint 4 millió volt. Esztendőnként mintegy 60 centiméterrel apasztja az „égi szivattyú” a tó vizét. Természetjáró szakkör Sok természetjáró gyerek keresi fel rendszeresen és nagyon szívesen a salgótarjáni úttörőház természetjáró szakkörét. A közelmúltban az általános iskolát végző nyolcadikosok jöttek össze, hogy elbúcsúzzanak a szakkör vezetőjétől, Géczi Gyulától, és átvegyék a versenyek és a vártúra szép jelvényeit. A természetjáró gyerekek arany, ezüst és bronz fokozatot kaptak. ami ügyességüket, szorgalmukat és természetszeretetüket is dicséri. Amikor búcsút mondtak az úttörőház természetjáró szakkörének és Géczi Gyulának, a szakkörvezetőnek, egyúttal nagyon sok kellemes és szép túra emlékét is. magukkal viszik abba az iskolába, ahol továbbtanulnak. V jelentkezzék a szerencsés nyertes A gépkocsi-nyereménybe- tétkönyvek legutóbbi — május 25,-i — sorsolásán a 007836 számú 10 000 forintos „Skoda 1000 MB” jeligés nyereménybetétkönyv tulajdonosa egy Zsiguli 2101 gyártmányú gépkocsit nyert, igény- bejelentést azonban a mai napig nem tett. Kérik a szerencsés tulajdonost, hogy a gépkocsinyereményre igénybejelentését saját érdekében sürgősen tegye meg az Országos Takarékpénztár Nógrád megyei Igazgatóságánál. — Hűtőgép villany nélkül Is. Újfajta hűtőgépet exportál a Transzelektro Külkereskedelmi Vállalat. A Jászberényi Hűtőgépgyár svájci cégtől vásárolt licenc alapján olyan gép gyártását kezdte el, mely nemcsak elektromos árammal hanem pb-gázzal, vagy petróleummal is működtethető. összefognak Pásztón Nagy jelentőségű megállapodásokról ég tervekről számolt be dr. Farkas Miklós, a Pásztói községi Tanács vb- titkára. Nemrég kooperációs tárgyalást folytattak, melyen a község tanácsi és pártvezetősége, valamint a község üzemeinek vezetői vettek részt. Elhatározták, hogy közös erővel százférőhelyes ovodát hoznak létre. A költségekhez három üzem konkrét felajánlással járult hozzá, s a többiek is ígéretet tettek, bár anyagi körülményeik miatt ezeket még nem rögzíthették. Megállapodás született arra vonatkozóan is, hogy a község kultúrházát 1973. január 1-től a tanács és a helyi üzemek, valamint a helyi termelőszövetkezet közösen tartják fenn, közösen fedezik az évi 500 ezer forintos fenntartási költségeket. A község parkosítására is több társadalmi felajánlás született. A MEZŐGÉP építőipari munkát ígér, a szerszámkészítők pedig a játszóterek berendezéseinek felújítását. A kooperációs ülést követő tanácsülésen tárgyalták a társközségek kereskedelmi, közművelődési és egészségügyi alapellátását, szó volt a kommunális fejlesztésről Is. Ennek keretében határozatok születtek többek között az utak, járdák helyrehozására. Megindult a járdásítás. A nagy lakáshiány gondjainak megoldására lakótelepet építenek a Hősök útja és a Madách út közötti területen. Nemrég volt a beépítési terv bírálata. A Nógrád megyei Beruházási Vállalat bejelentette, hogy igyekszik a munkát a harmadik negyedév végén elkezdeni. Az előkészítő munka, a közművesítés, csatornázás már elkezdődött. Orvosi ügyelet Salgótarjánban és Balassagyarmaton A megyeszékhelyen, Salgótarjánban az Úttörők útja 3/a szám alatt ma reggel 6 órától este 6 óráig dr. Ráth Dezső, este 6 órától hétfő reggel 6 óráig dr. Balázs Miklós tart orvosi ügyeletet. Az ügyeletes orvost indokolt esetben a Salgótarján 11-44-es telefonon lehet hívni. Gyógyszertári ügyelet ma Salgótarjánban egész nap a Pécskő Uzlethazban levő gyógyszertár tart. Körzeti orvosi ügyeletet ma és hétfő reggel 7 óráig Balassagyarmaton, a városi kórházban dr. Bobula László tart. Áramszünet VI. hó 15-én 8—12 óráig Salgótarjánban, Rákóczi úton* gépipari technikumtól szerviz- üzemig. VI. _ 17-én, 7—14 óráig Iná- szó-bányatelepen és Ferenc- telepen. NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága áa a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTT AB gyula. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőn o. L Telefoni 82-9#. (2-95 22-9« 82-9T Főszerkesztő: 12-94, 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi u. 1. Telefon: 10-29 Terjeszti* a Magyar Posta, Előfizethető; a helyi postahivataloknál és • kézbesítőknél. Előfizetési dfj egy hónapra 20 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipart Vállalat, Salgótarján# Petőfi u.’ (, Felelős vezetői PAPP GYÖKGi igazgató. Index-szám; 25072,