Nógrád. 1972. június (28. évfolyam. 127-152. szám)

1972-06-24 / 147. szám

V Szomszédok — MOST MAR harmadszor jövök magukhoz — mondta indulatosan egy asszony az Ingatlankezelő Vállalat vezető beosztású dolgozóinak —, de úgy látom, hiába. Vegyék tu­domásul, ha nem fékezik meg renitens szomszédomat, ma­gukat jelentem fel! S most mit tegyen az Ingatlankezelő Vállalat? Vállalkoz­zék békebírói szerepre, tegye félre voltaképpeni dolgát, s napokon — esetleg heteken — keresztül próbálja jobb belá­tásra bírni a szomszédot, aki zajong, kötözködik, megkeseríti a ház lakóinak életét... Hagyja abba sokkal fontosabb te­endőit, s aprózza el magát olyan ügyek intézésével, ame­lyek meghaladják hatáskörét? De hiszen, akkor egész appa­rátusát át kellene szerveznie és képeznie bizonyos értelmű rendfenntartó közeggé — mert az iménti eset nem egye­düli. Sajnos, gyakori, hogy a bérházak lakói nem férnek össze, lépten-nyomon borsot törnek egymás orra alá, min­den lehetőségei megragadnak, hogy valamiképpen kifejezésre juttassák ellenszenvüket. Aztán vagy az egyik, vagy a má­sik elkezdi a kilincselést, felkeresve valamennyi hatóságot és szervet, hogy elégtételt követeljen. Jó lenne egyszer kiszámítani, hány munkaóra vész el a „fülemüleperekkel”, semmi kis „tyúkpörökkel”, s mennyi kár és bosszúság követi ezeket Kezdődik két összeférhetetlen szomszéd között, a harag átterjed a családra, folytatódik a tanúk gyűjtögetésével, egymást követik a beadványok, hiva­talnokok sokasága aktáz és tárgyal, terebélyesedik a kör. újabb és újabb embereknek és szerveknek kell beavatkozni — s tessék elhinni, az aprócska ügyek néha eljutnak egé­szen a legfelsőbb fórumokig is. Mert a harag, a bosszú nem ismer akadályt, az indulat lihegve követel „igazságot” a csak azért is! úgy gyűrűzik, mint tóba dobott kőtől a víz. S mindez miért? Mert valaki a lakásban összeszögeli a szerszámosládáját; mert a szomszéd gyereke sáros lábbal haladt el a mellettük lakó ajtaja előtt; mert Z-né hallott egy sértésnek minősíthető megjegyzést, ami már pletykának számit, s ez honnan is eredhetne, ha nem éppen N-nétől; mert a harmadik emelet kettőben bömböltetik a tévét; mert az alattuk lakó — ki tudja, miért — ellenszenves, s ez már ok arra, hogy a divatos fapapucsban hangosabban lépked­jünk a kelleténél. És van még sok-sok „mert”! Csak éppen az a „mert” nem kerül szóba soha, ami egyébként leegyszerűsítené a dolgokat, s hangos civakodá3 helyett egyszeriben segítene a rendteremtésben. Vagyis: ha két szomszéd összevész — valami oknál fogva —, miért nem emberelik meg magukat, s bekopogván egymáshoz, miért nem szólnak így, jó estét köszönve: Kedves szomszéd, beszél­jük meg békességgel, s változtassunk rajta... Miért nem te­szik ezt? Mert! Mert így túl egyszerű volna, mert így nincs hivatalos látszat, mert ez az elintézési mód nem fér össze a büszkeséggel. Mert ez az eljárás voltaképpen alapelve a szocialista együttélésnek. Pedig, ahogyan egy munkahelyen illik — s nem is tűrhető! —, a békétlenség, egymás molesz- tálása, ugyanúgy képtelenség belenyugodni, hogy egy bér- házban, ahol szintén közösségi életet élünk — mégha a vé­kony falak elkülönítenek is bennünket — ne legyünk tekin­tettel egymásra. Itt is törvény a csend — amit rendelet ír elő —, s csupán emberség kérdése, hogy udvariasak, előzé­kenyek legyünk egymáshoz, s ne keserítsük kölcsönösen életünket. Idegrendszerünket naponta amúgy is sok minden próbára teszi. A zaj, az utca forgalma, a rohanás, de minek soroljuk? AZ OTTHON pihenést nyújt, lehetőséget új erő gyűjté­sére. Igen, ha nemcsak a magunk, hanem a mások hajlékát is tiszteljük... S, ha netán megsértjük valamiképpen, ak­kor kulturált emberhez méltóan, egymás között beszéljük meg és ne mérgesítsük el a helyzetet. A hatóságok, intézmé­nyek foglalkozhatnak az ilyen ügyekkel — meg is teszik. De ilyen áron még sohasem született jószomszédi viszony! Fzt csak magunk teremthetjük meg. Csala László Nagy siker Rendkívül nagy sikere van Nagybátonyban, a Bányász Művelődési Házban megren­dezett megyei gyermekraj z- kiállításnak. A nagybátonyia- kon kívül a megye több isko­lája is csop rtosan látogatott el a kiállításra, hog> gyö­nyörködjék a szebbnél szebb gyermekrajzokban. « kiállí­tott 50 rajzot ugyanis a me­gye iskoláiból a legjobb mun­kák közül válogatták ki. hogy ízelítőt adjon rajzoKtatásunk- rói, valamint arról a szintről, ahova a legtehetségesebb gye­rekek eljutnak. Azért is ör­vendetes. a nagybátonyi siker, mert hosszú évek után idén rendezték meg ismét a me­gyei kiállítást a nagyközség­ben. A balassagyarmati járásban Felkészültek a nagy muukára A mezőgazdaságban üzemelte­tett erő- és munkagépek, gépjár­művek nagy erőpróbája az ara­tás és cséplés. A betakarítási munkák előtt ülést tartott a ba­lassagyarmati járás tűzrendészet! bizottsága. A közelmúltban meg­tartott ülésről Eszményi József szakfelügyelő tájékoztatta lapun­kat. A nagyobb gépi tgénvbevételnél fokozódik a tűz- és balesetveszély, melynek időbeni elhárítása a biz­tonsági balesetvédelmi berende­zések, felszerelések beszerzésével meg idejében elszigetelhető. A Járásban a termelőszövetkezetek vezetői megkezdték az aratásban- cséplésben, a betakarításoan részt­vevő eró- és munkagépek szem­léit. A szemle június 20-án feje­ződött be. A gépek vezetői ellen­őrző füzetet, szemlcjegyaőköny- vet és a kioktatást igazoló máso­latot megkapták a menetokmá­nyok melle. A szemlén meg nem felelt erő­és munkagépek nem vehetnek részt a nyári mezőgazdasági mun­kákban, amíg a hiányosságokat ki nem javítják. Az eddigi ta­pasztalatok bizonyítják, hogy a feltárt tűzvédelmi, biztonságtech­nikai hiányosságok megszüntetese nem jelent különösebb megterhe­lést az érdekelt gazdaságokban. A tűzrendészet! bizottság az elő­jelzések alapján foglalkozott az üzemanyag-ellátással és a kom­bájn-kapacitás tervszerű kihasz­nálásával. Követésre méltó a dej- tári József Attila és a magyar- nándori Mikszáth Tsz-ek jól be­vált kezdeményezése, mert az aratási-cséplési munkák idején a két tsz kombájnokkal segíti egy­mást. A tűzrendészet! bizottságok tag­jai felelősséggel segítik a jogsza­bályok végrehajtását, a tűzvédel­mi és biztonságtechnikai leiké­szültséget, a veszélyforrások el­szigetelését. Az üdülő ebédlőjében négy házaspár ült az asztalnál. Két hét alatt reggelinél, ebédnél, vacsoránál negyvenkétszer ét­keztek együtt, ezenkívül ki­ránduláson, kártyánál, a víz­ben, a pingpongnál mindig együtt voltak. Ha valamelyi­kük nem volt közöttük, már hiányérzetük támadt. A két­hetes együttlét lelkileg is összehozta őket. Az utolsó napon Szepezdi pezsgőt bontatott és javasla­tára megfogadták, hogy ezen­túl minden hónap első kedd­jén találkoznak, mindig va­lamelyikük lakásán. — Ilyen nagy barátságot, amely itt az üdülőben szüle­tett, ápolni kell — fejezte De tósztját Szepezdi. — Nemcsak ápolni, hanem elmélyíteni is! — harsogta a lelkes Bogiári. — Először hpzzánk jöttök el! Szóvá!, hat hét múlva kedden hétkor ná­lunk. Strucc utca 8/c. Nem egészen hat hét múl­va szombaton Bogiári tele­fonált Szepezdinek: — Nagyon elszomorít, de Jelentés egy láthatatlan frontról Megverték a Régi betegséggel találkozni, még ha csak tájékozódó jel­leggel is — kissé kellemetlen. Különösen, ha a kórt alig ne­gyedszázada „morbus hunga- ricus” címszóval illették szin­te Európa-szerte. Azzal az orvossal azonban, aki a megszállottak fanatiz­musával vette fel a küzdel­met a tbc ellen, s gyógysze­rek, meg rengeteg kitartás és türelem segítségével e sorok, íróját is visszatérítette a tár­sadalomba a kór áltál kikény- szerített perifériáról — tizen­nyolc év után beszélgetni, el- mesélhetetlen élmény. Dr. Szászt Éváról, a megyei TBC- gondozó Intézet igazgató fő­orvosáról van szó, akit leg­szívesebben a tüdőbaj elleni küzdelem nógrádi parancsno­kának neveznék. Az a bizonyos rizikó — Semmit se túlozzunk el — hűti le a frissiben támadt lelkesedést —, abból jó meg nem származott. Az igaz, nogy ma már jóval kevesebben áll­nak sorbein a gondozók előtt, mint tizennyolc éve, de azért... — Legyőztük a betegséget? — Arról szó sincs. Katonai nyelven szólva: megvertük a fő erőket, de a „morbus hun- garicusnak” vannak még rej­tett sündisznóállásai. Laikus számára semmit­mondó kartonokat lapozgat: olyan nyilvántartás ez. ame­lyikből az orvos pontosan nyomon követheti a csak ke­vesek által látható front ala­kulását. — Mi reeiduum-csoportnak hívjuk az ebben szereplőket, találóbb azonban a hétközna­pibb elnevezés: rizikó-csoport. A kartonokon mindenki sze­repel, aki valamikor valahogy kapcsolatba került a gondozó­val. Az R—1-esek minimális maradványokat viselnek a tü­dejükön. Az R—2-be azok tartoznak, akik tudtukon kí­vül tbc-ések voltak, de soha nem kezelték őket; s valami­lyen módon meggyógyultak. Ok vannak a legveszélyesebb helyzetben, hiszen sosem lehet tudni, nem támad-e újra a Koch-bacilus. Az R—3 jelét azok viselik, akiket valamikor betegként nyilvántartottak. A főorvosnő következtet. — A fertőző csoport lényegesen kisebb, 1964-től Nógrád me­gyében egyharmadára zsugo­rodott. Értékei» adminisztráció Különböző nyilvántartások­ról, statisztikákról, kimutatá­sokról sose voltam nagy véle­ménnyel. A megyei tüdőbe­teg-gondozóban azonban meg­tanítottak arra, hogy még az eddigieknél is alaposabban gondolkozzam el, mielőit vé­leményt mondok valamely dolog értékéről. Az épület alagsorában van egy kis szobácska, dugig zsú­folva kartontartókkal. Négy nővér dolgozik itt, de a kö­rülményekről inkább ne mondjunk semmit, ök végzik azt az értékes adminisztrációs munkát, amelynek végered­ménye az a kataszter, ame­lyikben megtalálható Salgó­tarján és környéke minden tíz éven felüli lakosának a neve, s az is, volt-e valami problé­ma a tüdejével, vagy ki van-e téve tbc-s veszélynek. Ha az itt található nyilvántartáshoz hozzávesszük még azokat, amelyeket a járási gondozók tárolnak, nyugodtan mondhat­juk: Nógrád megye minden felnőtt lakosának megtalálha­tó a neve és néhány fontos adata a Salgótarjánban és a járási székhelyeken összegyűj­tött kartonokon. — Ezt a munkát csak így lehet végezni. Szigorúan, fe­gyelmezett közösség a miénk, amelyben a kívülálló számá­ra kérésnek tűnő megszólítás határozott parancs — mondja eltöprengve a főorvosnő. Ha belegondol az ember, hogy a hajdan pusztító beteg­séget ily módon egyre szűkülő határok közé szorították, nem tehet mást, igazat ad. Törvény: a megelőzés Társadalmunk, a tüdőgyó­gyászattal foglalkozó orvosok és a velük dolgozó személy­zet közös erőfeszítéseit össze­gezte tizenkét évvel ezelőtt a* úgynevezett tuberkulózis-tör­vény, amelyek egyebek kö­zött hatósági jogkörrel ruház­ta fel a tbc-gondozókat, s amelyik a közelmúltban he­lyet kapott az általános egész­ségügyi törvényben is. A De- tegség elleni küzdelem pa­rancsnokai és közkatonái azonban elsősorban a monda­nivalójára figyeltek oda, amit röviden így foglalhatunk ösz- sze: minden erőt a megelő­zésre! Ez mára jelszó és prog­ram lett, pedig a műtéti eljá­rások rohamos fejlődése, va­lamint a gyógyszeres kezelés skáláiénak szélesedése meg­engedhetne egy kis „lazítást”! Megrovó pillantás a válasz, valamint újabb tények és ér­vek, amikkel nem lehet vi­tatkozni. Közöttük a legnyo­mósabb. az „ernyősznlgálat”, népszerű nevén a tüdőozűrés. — Két szűrőkocsinkkal, va­lamint az éppen nagyjavítás alatt álló salgótarjáni készü­lékünkkel átfogjuk az egész megyét. A községekben e' ér­ként végezzük a szűrést, Sal­gótarjánban pedig kétéven­ként kerül sorra minden tíz éven felüli lakos. mert itt egyelőre olyan kicsi a váró- helyiségünk, hogy a folyó munka mellett nem tudjuk el­végezni a vizsgálatokat. A továbbiakban arról szól dr. Szászi Éva, hogy prog­ramjukat következetesen vég­rehajtják, s ha szükséges, a szűréseknél alkalmazzák azt a bizonyos hatósági jogkört is. mert mindenféle lazaság kö­vetkezményekkel járhat, amit pedig nem szabad megkoc­káztatni. A szűrést egyébként Ma­gyarországon és a megyében is NDK-beli tapasztalatom alapján szervezték meg. Érde­kes volna összehasonlítani az eredményességet. Nem nuszta kíváncsiságból, hanem inkább azért, mert a fő erők meg- roppantása után a megelőzés­ben fontos fegyver ez az el­járás. Olyan, amelyikkel to­vábbi sikerek reményébe i ve­hetik fel a küzdelmet a sün- disznóállásokba szorult tbe ellen. Szolnoki István Nagy közkedveltségnek vendenek Salgótarjánban azok a várost övező zöldterületek, amelyek alkalmasak kis hét végi pihenőházak építésére, illetőleg kert kialakítására. A városi tanács mezőgazdasági csoportja nemrégiben felmér­te ezeket a területeket és a tanács úgy döntött, hogy azo­kat hasznosítja. Nagyon szép hét végi kertek alakultak már ki a Gedőc-tetőn, a pécskői Szilvásban és Salgóbányán. A közeljövőben a pécskői Szil­vásban fennmaradt parcellá­kat, valamint a barackosban levő területeket értékesíti a tanács, ahova harminc négy­zetméter alapterületet meg nem haladó hét végi házat le­het építeni. A mezőgazdasági csoport hamarosan javaslatot tesz a vevők személyére és azt továbbítja az OTP-nek. A még szabadon levő területek célszerű és okos felhasználá­sára további terveket készít a tanács. Már most jelentkeznek Rendkívül népszerűek a TIT Nógrád megyei szervezete ál­tal rendezett különböző tan­folyamok. A titkárnői, gép­írói, gyorsírói tanfolyamokra — a vizsgákról már hírt ad­tunk — már most elkezdő, dött a feliratkozás és a szep­temberben kezdődő tanfolya­mokra eddig már 85-en je­lentkeztek. Üjság egyébként a TIT-nél, hogy a gyorsíró tan­folyamon és a gépíróin má­sodik évfolyamot is indítanak az eddig tanultak jó begya­korlására, a sebesség fokozá­sára. Zöldterületek Salgótarjánban ör­cAz ete’ó találkozó pont kedden szerelik fel ná­lunk a fürdőszobában az au­tógejzírt. Rettentő rumli lesz a lakásban. Vígasztalhatatlan vagyok. Nem tudtuk elhalasz­tani a szerelést. Nem lehetne először nálatok? — Na hallod, miért ne le­hetne? Ügyis haragudtam, hogy ti kaparintottátok el az első összejövetelt Várj, be­szélek Irénnel. Egy pillanat! A pillanat két percig tar­tott. Irén dühös lobt: — Pont nálunk? Amikor most eresztették be a padlót? Olyan, mint a tükör. Képzel­heted, milyen lenne utána! Ez a Bogiári mindent teleha- muzna a lakásban. Menjünk inkább Csokmányiékhoz: Szepezdi erre közölte Bog- lórival, hogy Csokmányit nem szabad megfosztani az első együttlét rendezésének jogától. — Már az üdülőben is mor­góit, amikor te gyorsan el­vállaltad az első keddet. Majd én beszélek vele és vissza­hívlak. Csokmányi lelkesen elvál­lalta az első találkozó rende­zését. — Ez nagyszerű — mond­ta —, végre újra együtt! Foly­tatódnak a szép balatonréká- si napok. — De várjál csak egy pillanatra... Kedd, kedd... Hopp, kedden este szerelik fel az új csillárunkat. Sötét­ben mégsem ülhetünk. Talán Kissékhez menjünk, Kissék boldogok lesznek. Majd én te­lefonálok nekik. Kiss nagyon örült. — Rendben van! Szeretet­tel várunk benneteket. — Szóval, semmi akadály... — Már miért lenne? — Autógejzír-felszerelés, vagy padlóbeeresztés... vil­lany. .. — Semmi, semmi, este hét­kor várunk benneteket. Ma­radj a telefonnál! Közlöm a jó hírt Rózsival is! Csakhamar visszajött és lel­kendezve mondta: — Rózsival madarat lehet­ne fogatni örömében. Szóval, szerdán hétkor! Pontosak le­gyetek! — De hiszen kedden be­széltük meg! Szerdán nekünk tíz év óta mindig bridzspar- tink van! — Tévedsz, öregem! Kedd­ről szó sem volt. Sajnos, ked­den mi sohasem érünk rá. Nagyon sajnáljuk... Majd egyszer hívjál fel... Csokmányi közölte a hírt a többiekkel is. Amikor Boglá­riné tudomására jutott a leg­frissebb lemondás, elismerően mondta a férjének: — Le a kalappal' a Kiss- féle trükk előtt! A szerda jobb, mint az autógejzír! Palásti I,ászló NÓGRÁD — 1972. június 24., szombat 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents