Nógrád. 1972. április (28. évfolyam. 78-101. szám)
1972-04-02 / 79. szám
SmffVfhnelt — nvrefÖarfil Táplálkozási kultúránkról Nem szükséges hozzá statisztika, elég ha az utcán, a munkahelyünkön, vagy a baráti körünkben kicsit körülnézünk: megállapíthatjuk, hogy az elmúlt években a kövér emberek országa lettünk. Mi tagadás, mi magyarok szeretünk jókat enni, konyhánk dús és ízletes, de sajnos túl zsíros, és túl bőséges. Míg 1938-ban 33 kiló volt az egy főre eső évi húsfogyasztásunk, ma 55 kiló, és a 17 kiló zsírmennyiséget is feltornásztuk 26 és fél kilóra. Pedig a régiekkel együtt mi is tudjuk, hogy „Fogunkkal ássuk meg sírunkat”. Ez a tapasztalat korunkban is igazolást nyer, hisz’ a halálokok között első helyen a túltápláltságból adódó 'szív- és érrendszeri megbetegedések állnak. Nem véletlen, hogy a tőkésországokban nem egy biztosító társaság az életbiztosítás megkötése előtt leméreti az ügyfelet és a biztosítási díjtételt aszerint emeli, amilyen mértékben az ügyfél súlya túllépi a normálisát. De- hát mit lehet tenni a súlytöbbletünk ellen? Mi a tennivalónk, ha belátjuk, hogy az a bizonyos 5—10 kiló mázsás súllyal nehezedik minden szervünkre?! Hát bizony kisebb gyertyát kell égetnünk, ha hosszú életűek akarunk lenni a földön — válaszolják az Egészség- ügyi Felvilágosító Központ orvosszakemberei. Ez a kisebb gyertya nem a tevékenység csökkentését jelenti, hanem a táplálkozásét, s azok között is főleg az esti étkezését. „Hogy könnyű legyen az álmod, legyen könnyű a vacsorád!” — hagyták ránk elődeink a bölcs mondást. Mi azonban hiába ismerjük ezt az igazságot, szerte a hazában esténként mégis ragy tort ülünk, nagykanállal eszünk, s a pihenni térő szervezetünket jócskán megterheljük. Az emberiség civilizációs ártalmaként kialakult a mozgásszegény életmód, holott az ember úgy van teremtve, hogy mozogjon, dolgozzék. Ha ezt nem teszi, ha a szervezetét nem működteti, elgyengül, elsat- nyul. A mai üléstől-ii lésig elrendezett életmódunkban már jóformán alig gyalogolunk. Így következik be az a nagy veszedelem, hogy a bőséges táplálkozással több energiát veszünk magunkhoz, mint amennyit elhasználunk. Ezáltal felbomlik energiaegyensúlyunk, s előáll a túltápláltság, az „elfekvő készletek” felhalmozódása, azaz a kövérség. Étkezési ritmusunk, étkezési szokásaink sajnos nagy mértékben közrejátszanak egészségünk rongálásában. Ha akkor étkeznénk bőségesen, amikor azt le is dolgozzuk, és nem este, a pihenés óráiban fogyasztanánk annyit, amennyi csak belénk fér, kevesebb lenne „túlsúlyos” honfitársunk. Az egészségügy szakembereinek táplálkozási tanácsa évezredes: „Reggelidet edd meg magad, ebéded oszd meg barátaiddal, s a vacsorádat hagyd meg ellenségeidnek”. Ennek belátásával a legtöbb »iparilag fejlett országban ma már a reggeli számít főétkezésnek. Számunkra is nyitva áll az útja annak, hogy ezt az átállást megvalósítsuk, csakhogy a mi táplálkozási kultúránk megmerevedett egy A Nyuszi egyszer nagy fába vágta a fejszéjét: elhatározta. hogy házat épít. Szorgalmasan munkához is látott, de egyedül bizony nagyon lassan haladt. Megszólította hát a közelben legelésző Csacsit: — Segíts egy kicsit Csacsi barátom! Ha ketten dolgoznánk, gyorsabban is, vígab- ban is menne a házépítés. Ugye segítesz? — Persze, persze!... Csak. . . csak nem most, hanem majd máskor. Most rettenetesen fáj a fejem — felelte fájdalmas tekintettel a Csacsi, s mint aki valóban halálos beteg, leheveredett a fűre. A Nyuszi rögtön átlátott a szitán, így egy szóval sem könyörgött neki tovább, hanem fogta a kis vödröt, a malteroskanalat, s fürgén folytatta a munkát. Még da- lolgatott is közben: „R':pá, répa, sárgarépa, jaj, be finom, ú be jó! Nyuszié a ponton. Egész napot átdolgozunk egy-két feketekávéval, jobb esetben elfogyasztjuk mellé vékony kis üzemi ebédünket, s korgó gyomrunkat az esti jóllakásra tartogatjuk. Ezt kellene felváltania annak, hogy korábban kelve jól bereggelizzünk, napközben is néhány kiadós, jó falatot fogyasszunk, estére pedig a sok üldögélés és tévénézés mellé maradna a leginkább illő bögre aludttej. Tudjuk ennek igazságát, mégsem eszerint élünk. Az Egészségügyi Világ- szervezet megállapítása szerint az emberiség életkorának meghosszabbodása a jelenlegi 68, 70, 72 évről ma nem új gyógyszerek feltalálásán és a kórházi ágyak számának növelésén múlik elsősorban, hanem táplálkozáskultúránk változásán. Elélhetnénk akár 100— 120 évig is, sajnos mégis túl korán halunk meg, mert életvitelünkben, s főleg étkezésünkben nem alkalmazkodunk megfelelően korunkhoz, a kisebb fizikai igény- bevételt jelentő technika korához. Kocsis Éva segriőtáM Orosz mese sárgarépa, Mókusé a mogyoró, tillárom, tallérom, — Nyuszié a sárgarépa, Mókusé a mogyoró’’. Énekelve, dúdolgatva dolgozott Nyuszi koma, s a házikó fala egyre nőtt, nőtt, emelkedett. S pontosan délben Nyusziné asszonyság . is megjelent az építkezés színhelyén. Ízletes, párolgó, finom káposztalevest hozott férjeurának. Az éhes Nyúl jó étvággyal, szaporán kanalazgatta a finom ételt, amelynek kellemes illata megcsiklandozta a — még mindig a közelben lustálkodó — Csacsi orrát. Nem fájt már Együtt a pedagógusokkal Aligha akad értelmes ember, aki tagadná a szülők és a nevelők pedagógiai együttműködésének szükségességét. S mégis, a valóságban csekély a tényleges pedagógiai összhang a szülői ház és az iskola között. Mert a helyes kapcsolatokat megtaláló, egészen szűk szülői rétegen kívül, az egyik szárnyon ott van az iskolával szemben közömbösek sajnálatosan széles tábora, a másikon pedig azok akik únos-untalan a pedagógusok nyakán lógnak, hogy sürgölő- désük-forgolódásuk révén minél jobb színben tüntessék fel saját gyereküket. Tulajdonképpen azonos tőről fakad mind a passzívak, mind pedig az önző túlbuzgók magatartása, mégpedig a pedagógusok szerepének félreértéséből. Ami a visszahúzódókat illeti: régebben, amikor gyerekük belépett az iskola első osztályába, még ők is több érdeklődést mutattak a tanítás és a nevelés iránt. Aztán jöttek a gyerek első sikertelenségei, s elkedvetlenedtek. Az elején még talán megkeresték a tanítót, beszéltek vele, de miután nem tapasztaltak ugrásszerű fejlődést gyereküknél, mind ritkább vendégek lettek az iskolában. Sőt, nem kevesen neheztelni kezdtek a pedagógusokra, mert azt hitték, minden csupán rajtuk múlik. S ezen a ponton találkoznak azokkal, akik a nevelési együttműködést szívesen cserélnék fel a „jó kapcsolatokkal”. Azokkal, akik szintén mindenhatónak tekintik a nevelőt, olyannak, akin kizárólagosan múlik, hogy milyen eredményt ér el a gyerek. A valóságban a pedagógus személye, ha mégoly fontos is, ■ 'supán egyetlen tényező a nevelésben. Nem szabad minden eredménytelenséget tőle számon kérni, s nem kell a másik végleten minden sikert tőle várni. Korrekt, ám minden körülmények között kitartó, szilárd kapcsolatokra van szükség, s annak ismeretére, hogy mit kérhetünk tőlük, s mit nem. A pedagógus a gyereket egy bizonyos helyzetben, a tanulás, nevelődés folyamatában látja, mégpedig úgy, mint egy gyerekközösség tagját. Ebből következően két dologban tud igazán segíteni. Egyrészt annak megláttatásában, hogy a tanulócsoport, vagy az iskola diákjaihoz viszonyítva hol tart tudásban, emberré fejlődésében a mi gyerekünk, másrészt abban, hogy mit kell tenni a tanulás, nevelés eredményesebbé tétele érdekében. Ha ezeket az információkat helyesen értékelik a szülők, sókat tehetnek gyerekük előmeneteléért. Azt azonban soha nem várhatják a nevelőtől, mert irreális követelmény, hogy egymaga megváltoztassa a gyerekeket. Sőt, arra sem vállalkozhat, hogy pontos nevelésrecepteket adjon — legfeljebb ötleteket. S ez érthető is, hiszen életének csak kisebbik részét tölti a gyerek az iskolában, ebben a családi otthontól oly lényegesen eltérő környezetben. A nevelő legfeljebb azt látja, hogy az iskolában milyen a gyerek. Ebből azonban még nem tud meg mindent róla, ez mégnem ITTHON■CSALÁD teszi számára lehetővé, hogy akár a legjobb, legkorszerűbb pedagógaiai felkészültséggel is, tévedhetetlen tanácsokat adjon. Mindez persze nem jelenti, hogy egyáltalán nem tud segíteni a gyerekek fejlesztésében. Igenis tud, de csak akkor, ha a szülők őszintén tájékoztatják a gyerekekkel kapcsolatos tapasztalataikról. Ekkor, a gyerek teljesebb ismeretében megvan a lehetősége, hogy rá-J találjanak a helyes nevelési eljárásokra. De így is csak a lehetősége. Mert egyáltalán! nem biztos, hogy az összes szükséges információ birtokáJ ban is, azonnal rátapintanakj mit kell tenniök. A pedagógiai tudomány neirt nagyon hangoztatja, mert ai laikusok előtt rontaná a hitelét, de az az igazság, hogy a nevelés a zsákutcák, a sikertelenségek, s egyben az állandó újrakezdések halmaza. Tagadhatatlan, hogy vannak törvényszerűségek a nevelésben — ezek a pedagógiai tudomány alapjai —, de az is igaz, hogy sok , kínlódás, próbálkozás előz meg minden helyes nevelési eljárást. S ezekhez kell türelem és sok-sok kitartás. Nagyon rosszul teszik tehát azok a szülők, akik megvonják a bizalmukat az iskolától, a nevelőktől, ha a gyerek valamilyen hibáján nem tudnak gyorsan változtatni. És rossz úton járnak azok is, akik a nevelés ve- sződségét a kapcsolatok rosz- szul értelmezett építgetésével szeretnék megspórolni, mert mind ebben az esetben, mind pedig az előbbiben á gyerekekkel való törődésről mondanak le. Tóth László A í ej fájásról a feje őkelménelc! Szaporán talpon termett, s odafutott a Nyuszihoz: — Ugye barátocskám, emlékszel — szólt hízelegve a. Szamár —, hogy mit ígértem én neked? Azt ígértem, hogy majd segíteni fogok, ugye? — Igen... ígérted, — kanalazta a levest tovább a Nyuszi — emlékszem, hogy azt ígérted. — No, hát akkor, rajta, hadd segítsek! Hadd segítsek neked elfogyasztani az ebédet! Jó? Gyorsabban is, meg kellemesebben is fogy az ennivaló, ha ketten esszük! — Nagyon szépen köszönöm az ilyen segítséget, Csacsi barátom — mosolyodott el a■ Nyuszi a bajusza alatt —, de ha már a téglákkal, a vödörrel és a malteroskanál- lal elboldogultam egyedül, gondolom, hogy most, az ebédidő c.latt az evőkanállal is csak elboldogulok talán... (Baraté Rozália át dóig.) Ha falun vagy városban megvizsgálnánk, hogy melyik házban akad tabletta a fejfájás ellen, meglepő eredményre jutnánk. Legalábbis minden második házban találnánk ilyen tablettát. Igaz, sok helyen csak ritkán használják. Akadnának azonban — nem is túl ritkán —, olyan emberre, aki naponta, sőt akár napjában többször is szed tablettát főfájás ellen. A főfájás, sajnos elég gyakori. Lehet-e ezen változtatni? Mit tehetünk a főfájás ellen? A főfájás mögött legtöbbször egyáltalán nem szabad valami különleges betegséget keresni. A fejfájós emberek döntő többsége ugyanis, egy- zerűen túlzottan ideges, neurotikus ember. Ha az alkatilag, vagy a hátrányos gyermekkori élmények miatt érzékenyebb idegrendszerű embert tartósan éri olyan lelki teher, olyan gond, amit sem elviselni, sem megoldani nem tud, a következmény minduntalan visszatérő főfájás lehet. Így pl. a szülői elvárásokat, pl. az ötös bizonyítványt követelő szülők kívánságát teljesíteni nem tudó gyermek előbb-utóbb főfájásról fog panaszkodni. Az iszákos férj felesége, aki tehetetlenül kénytelen szemlélni férje gyötrődését józan perceiben, majd durvaságát és embertelenségét ittas állapotában, ugyancsak főfájós lehet. Anyagi gond, családi torzsalkodás, a házastársi viszony el- hidegülése, maró féltékenység, mind okozhat főfájást. Nyilvánvaló, hogy a megpróbáltatás, a lelki feszültség okozta főfájások ideális gyógyszere nem tabletta. Ideig-óráig a talbetta is segít. Az észszerű és végleges megoldás mégsem feltétlenül a tabletta. Ha ugyanis módjában áll a szorongatott, félő embernek kibeszélnie * magát, ha lehetőség kínálkozik arra, hogy gondjait, nehézségeit megoldja, megszabadul tabletta nélkül is főfájásától. Olyan esetekben, amikor évek óta fennálló ideges főfájásról van szó, a gondok, a kiváltó okok át- beszélésével egyidejűleg végzett légzési gyakorlatok, vagy a modern jóga néha szinte csodát művelhet. Ha az ideges ember megszabadul állandó belső félelmétől, vagy ha megtanulja elviselni élete valódi, vagy vélt nehézségeit, akkor is ha azokat nem sikerül kiküszöbölnie, kiegyensúlyozott, főfájástól mentes emberré válhatik. Természetesen túlzás azt állítani, hogy minden főfájás idegességen alapszik. A „migrén” néven ismert főfájás, amire jellemző, hogy rohamszerűen jön, és rendszerint féloldali —, s néha hányingerrel, hányással és ritkán látási panaszokkal jár — nem azonos az ideges főfájással. Kiválthatja többek között alkoholfogyasztás, megerőltető fizikai munka, túl sok alvás, csikós képek nézése stb. idegesítő állapotok is Válthatnak azonban ki rohamot. Migrén esetén, feltétlenül helyes már a roham előszelének észlelésekor egy-egy feketekávét meginni, vagy speciálisan erre a célra rendelt, migrént megelőző tablettát bevenni. A migrénes beteg előbb-utóbb jól kiismeri baját, és megtanulja, hogyan előzheti, vagy szüntetheti meg. Létrejöhet azonban főfájás pl. nyakcsigolya-elváltozás, arcidegzsába: különböző gyulladások, agynyomás következtében is. Hogy az alkohol, a nikotin vagy bűzös levegőtől okozott főfájásról ne is szóljunk. Bármilyen eredetű legyen is azonban a főfájás, nem ok arra, hogy tétlenül tűrjük. Ésszerű életmóddal legtöbbször elkerülhető. Azokban az esetekben pedig, amikor valamilyen komolyabb ok áll a hátterében, orvosi segítséggel biztosan megszüntethető. Dr. Sz. A. Fiatalos bőr 80 éves korban Gustav Hopf, az ismert bőrgyógyász Joachim Königgel és Günter Padberggel együtt folytatott kísérletei során sikerrel befolyásolta a bőr „nedvesség-visszatartó” képességét. A kutatócsoport abból az elgondolásból indult ki, hogy a _ ráncosodást lényegében a bőrnek évek során egyre csökkenő nedvességtartalm. okozza. A szakemberek évei óta azon fáradoznak, hogj olyan anyagot dolgozzanak ki, amely „visszatartja” a bő: nedvességtartalmát. Ügy látszik, hogy kitartó kutatómunkájukat siker koronázza és a; előállított szerrel a 80 évesek bőre is üde, fiatalos maradhat. NÓGRAD — 1972. április 2., vasárnap 11
