Nógrád. 1972. április (28. évfolyam. 78-101. szám)
1972-04-23 / 95. szám
R. Manukján BENJÁMIN LÁSZLÓ: Nyomós okok ' Vaszilij az olvasóknak ahhoz a meglehetősen ritka fajtájához tartozott, akik köl- csönkönyvekkel szeretik gyarapítani könyvtárukat. így történt, hogy amikor egyszer összefutottunk az utcán, ultimátumszerűén követeltem, hogy haladéktalanul juttassa vissza azt a könyvet, amit (jómagam néhány napra kölcsön Laptam a szomszédtól. — Nem fejeztem be, várj még egy hetet — könyörgött Vászja. — Hidd el, nyomós okom van rá: beszámolóra készülök, nyakamon a vizsga is. Hogyne szánna meg az ember egy levelező hallgatót! Űjabb teljes hónap telt el, amikor felhívott telefonon: — Ne haragudj, öregem, nincs időm. Referátumot írok és a szakirodalom egy része csak angolul van meg. Kénytelen vagyok mellékesen a nyelvet is tanulni. Minden ilyen beszélgetés után egyre inkább csodáltam Vászját. — Micsoda különbség van kettőnk között! — gondoltam! A harmadik hónap után viszont már elfogyott a türelmem. Ha már így bírja a munkát ez a Vászja, hát este egy óra meg se kottyan neki — hozza csak vissza végre azt a könyvet! Felhívtam: — Este nem tudjam — hallatszott az ismerős hang a vonal másik végén. — Kikapcsolódok. Vagy talán nincs jogom hozzá? Elvégre pihenni is kell valamikor. Különben az állam is ezen fáradozik. .. sorra nyílnak meg az ú j mozik, színházak, szórakozóhelyek. .. — Az angolt már abbahagytad? — érdeklődtem csalódottan. — Dehogy, most éppen attól zúg a fejem. — Nem értem, dolgozni már be sem jársz? — Hogy képzeled, munkakerülő vagyok én? Nem, ba- rátocskám! Csak tudni kell összekötni a kellemest a hasznossal. Ha elkérem magam a munkahelyen néhány órára, egy fél, sőt akár egy egész napra, attól még nem megy tönkre a vállalat. De az is előfordul, hogy éppen „ellenőrzésre” kell mennem a kisebb vállalatokhoz. Irtani kell a hanyagságot!... Így aztán van bőven időm. vagv ha nincs, „csinálok” magamnak. Vászja olyan meggyőzően magyarázta módszerét, hogy hétfőn bementem a főnökhöz, és „rendkívül nyomós okokra” hivatkozva kértem, engedjen el két órával korábban. — Valami baj történt? — nézett, rám aggodalmaskodva. — Nem. egészen másról van szó — mondtam jelentőségteljesen. — Csak nem a...? — Dehogy. Ez teljesen magánügy. — Elnézést... vörösödött el felesleges kíváncsisága miatt. — De ha segítség kell, csak szóljon... Szívélyesen megköszöntem és távoztam. Ütközben beadtam a tisztítóba a nyári öltönyöm (amit egyébként két hete nem volt időm megtenni), egyúttal elintéztem a heti bevásárlást, megnéztem egy új dokumentumaimét és 6 órakor már otthon is voltam. • A dolog annyira megtetszett, hogy másnap a hét végéig napi 3 órára kértem el magam. Ragyogóan rendbe, hozattam a fogaim, sorba álltam a legújabb bútorgami- túráért. kifestettem a lakást. Ami pedig a folytatást illeti, főnököm nem tudott ellenállni újabb kérésemnek, miszerint egy idő óta már fél nappal korábban fejeztem be a munkát. Ilyenkor jártam „injekcióra”, („mert fő az egészség”), hazavittem a fiamat az óvodából („a gyerekek — az élet virágai”), kimentem az anyósom elé a pályaudvarra (,.a feleség anyja — a család szilárd alapja.”) Mindezt egy kis jóindulattal meg is lehetett érteni: hiszen emberek vagyunk, mindenkinek megvan a maga gondja-baja, családja, barátai, rokonai Különösen a távoli rokonok, akiket betegség esetén sürgősen meg kell látogatni. Ilyenkor a főnöknek minimum 4—5 napra el kell engednie. Ha ehhez hozzáadom a szabad szombatot és a vasárnapot, éppen kijön egy hét. Amikor egy ilyen heti pihenés után bementem munkahelyemre, az egész osztályon egyetlen ember ült. — És a többiek?!? — Dolguk van. Elmentek. — Hová, ha szabad kérdeznem? Például, hol van a főnök? — „Könyvtárban”, — És a tervező? — A városi tanácsra ment „értekezletre”. — Na, engem ugyan nem ejtesz át. — Ezeket a dolgokat én jobban ismerem. A könyvtár még megjárja. De ami az értekezletet illeti, arra jobb, ha nem hivatkozik az ember. Gyakran elhalasztják, vagy meg se tartják, könnyű lebukni. Más dolog a futballmeccs — az aztán nem marad el —, bármilyen is az idő. — És ami a fő. az ilyen napokon engedély nélkül is korábban el lehet menni a munkából. Mindenki tudja, hogy a „stadi- . onlátogatás” valamennyi nyomós ok közül is a legnyer masabb. Történt egyszer, hogy éppen a „stadionban voltam”. Ülök otthon a televízió előtt és újságot olvasok. Közben szemem sarkából azért a meccset is figyelem. Hirtelen érzem, hogy szédülök, rosszul- lét fog el, szúr a szívem. Ráadásul, amikor a mieink egy gólt is kaptak, nem bírtam tovább: telefonáltam a mentőknek. Kedves, bársonyos női hang válaszolt: — Kilenc után ott leszünk. Nézem az órám: fél nyolc. — Hogyhogy kilenc után?! — fortyantam fel. — Nincs itt az orvos. — Mi az, hogy nincs ott?!? — Nagyon egyszerű. Az anyósát kísérte él Kijevbe. — Nincs joga hozzá! Ez egy állami intézmény! — üvöltöttem. — Ugyan kérem, emberek vagyunk — mondta kedves hangon a hölgy. — Legyen egy kicsit türelemmel. — El tudja maga képzelni, mi lesz itt — kiabáltam dühtől remegő hangon —, ha a a bolti eladók anyósaikat kí- sérgetik, vagy a villamos- vezetők magánügyeiket intézik munkaidőben? Panaszt teszek! — Kérem, tegyen panaszt, ha ön olyan egoista, hogy csak magára gondol. Amikor a kórházban magamhoz tértem, sehogy nem tudtam visszaemlékezni: valóság volt ez a telefonbeszélgetés, vagy csak álmodtam. Két nap múlva meglátogatott Vászja. Leült az ágyam melletti székre, és aggódva kérdezgette: — Hát. valóban megbetegedtél, öreg? — Nem, .most éppen a kedvedért vagyok itt — tréfálkoztam. — Te, ugye, arra hivatkozva. hogy beteget látogatsz, ami legfeljebb két óra — fél napp>al élőbb otthagytad a munkát? — Nem — felelte halkan Vászja. — Talán éppen „értekezleten” vagy? — Dehogy.il — Űjaibto ötleteid vannak? — Bér úgy lenne.. .1 — De hált „hol vagy” most tulajdonképpen, ha nem titok? — Eljöttem hozzád, hogy meglátogassalak és egyúttal a könyvet is visszahoztam. Most kivételesen tengernyi időm ran... Kirúgtak a munkahelyemről. .. — Csak úgy egyszerűen kirúgtak?! — kérdeztem balsejtelemmel, most már a saját sorsomat féltve. — Minden indok nélkül? — Art mondták. nyomós okuk van rá... < Fordította: G. Mészáros Anna OBSITOSOK Tudomány és technika érdeméből húsz évvel meghosszabbított magányban — Bezárkózva nem önzésbe, közönybe, de az önzés, de a közöny elől — Kis polcon üldögélve jóllakottan, kisszerű taktikákkal játszadozva — Sokbendőjű íróasztalt etetve kitöltve az időt két csöngetés közt — Glóriásan, foggal-körömmel őrizve jól ápolt sérelmeket — A rossz világ-utánzatot lenézve, gőgösen átengedve a valódit — Legyintve, vállat vonva, rá se rántva, kihunyva, talponálló-távlatok közt — Az életet, ahogy puffan, végigcsinálva, végiggondolni gyáván — összebújva olykor, tereferélve a nyugdíjba küldött forradalomról — SZÉCSENY1 UTCA (Szenográdi Ferencné tusrajza'Willi Wegner: Kaland az autósztrádán A férfi szétterült lábakkal feküdt az autósztráda közepén. A holdfénynél és az autó fényszórójánál olyan volt az arca, mint egy halotté. Maligánné föléje hajolt. A férfi még fiatal volt, túlságosan is fiatal. — Megsebesült? — kérdezte. — Hall engem? Ahogy a férfi vállához ért, észrevette, hogy az kinyitotta a szemét. — Valaki elütötte? — Azt hiszem — szólt a fiatalember és megpróbált lábra állni. — Azért nem sebesült meg nagyon — állapította meg az asszony. — Szerencséje volt! Jöjjön, pihenje ki magát a kocsimban. Maligánné kinyitotta a kocsi ajtaját, és besegítette a férfit. Aztán ő is beszállt. — Ügy! És most mesélje el, mi történt. Ebben a pillanatban egy másik férfiarcot vett észre a visszapillantó tükörben. — Sok mesélnivaló nem lesz itt — szólt a férfi. — A pisztolyom töltve van. Szépen válaszol a kérdéseinkre, aztán azt teszi, amit mondunk! — Tehát így állunk! — szólt az asszony. Észrevette, hogy ez a férfi se idősebb a másiknál. Talán 19—20. A bőröndöt is látta, ami mellette volt a hátsó ülésen. — Mit akarnak tőlem? — kérdezte izgatottan. — Honnan jött és hová megy? — A városból jövök, színházban voltam. Most mentem volna haza. — Hol van az? — A következő kereszteződéstől 4 km-re. — Nos, akkor adjon gázt öreglány! Hajtson csak egyenesen! És semmi trükk. Gondoljon a pisztolyra! Maligánné belátta, hogy nincs más választása. Gázt adott és .elindult. A fiatalember az első ülésen egyik cigarettáról a másikra gyújtott. — Nem tud gyorsabban hajtani? — kérdezte a hátsó. — De igen. — Akkor rajta. Maligánné növelte a tempót. Szerencséjére nem volt forgalom, az út is száraz volt, a látási viszonyok jók. Tulajdonképpen szép éjszaka van — gondolta az asz- szony —, persze a helyzettől eltekintve. — Tehát ti vagytok azok, akik ma délben kiraboltak egy bankot, a pénztárost meg lelőttétek, igaz? — Ha maga mondja, biztos — szólt a hang hátulról. — Csak láblövés volt — szóit az első és rágyújtott egy újabb cigarettára. — Tartsd a szád — szólt a társa. — És a bőröndben van a húszezer márka? — kérdezte az asszony. — Ügy? Húszezer? Nem is gondoltam 1 Még nem volt alkalmunk megszámolni. Bent volt az újságban? — Nem. Délután hallottam a rádióban. Egyébként itt kellene lefordulnom balra. — Csak menjen tovább egyenesen öreglány! Maradjon az autósztrádán. Addig, amíg mondom. Minél mesz- szebb jutunk, annál jobb — szólt a hátsó. — Miért nem loptak mindjárt egy autót is? — Azért öreglány, mert nincs jogosítványunk. Így viszont, ha igazoltatnak, megmutatja a jogosítványát, és ha kérdezik, azt mondja, hosy a fiai vagyunk. Világos, mama? — Világos. Semmi kétség, hogy elég kellemetlen és veszélyes helyzetben volt. Mindenesetre az eszét kell most használni. Persze. ez nem olyan egyszerű. Zavarta a cigarettázó fiú és persze a felhúzott pisztoly is. De az, hogy 42 éves korában öreglánynak nevezzék, ez egyenesen bosszantó. Körülbelül háromórai utazás után megszólalt Maligánné; — A kővetkező benzinkútnál meg kell állnom. Ez nem trükk. Csak a benzinórára kell nézniük! — Látom — szólt a hátsó. Ha nincs is jogosítványom, azért még értek az autókhoz. Tankoljon tele! De semmi felesleges szó! Ne makacskod- jon, mert megszelídítjük! Óvom tőle mama! — S a tarkójához nyomta a pisztolyt, — Hagyja ezt! — szólt az asszony. Tíz perc múlva elérte a benzinkutat. — Tankolni szeretnék — szólt ki az ablakon. — Mennyit, kérem? — Tele! — Szívesen nagyságos asz- szonyom — mondta a benzinkutas, és kinyitotta a tankot. — Kinyújtózkodhatnánk egy kicsit! — szólt az első fiú. — Ott maradsz, ahol vagy! — kiáltott rá a hátsó — és ne gicarettázz már annyit! Maligánné a táskájáért nyúlt, kinyitotta, miközben ismét a tarkóján, érezte a pisztolyt. — Ne féljen! Nincs fegyverem. De tulajdonképpen magának kéne kifizetnie a benzint, nem igaz? — Hogyhogy? — Hát én segítem magukat meglépni, fizetem a költsége^ két, miközben magának egy egész bőrönd pénze van. Persze. .. — Mi az, hogy persze? — Lehet, hogy a sorozatszámot már köröztették. — Éppen ezért fizessen csak maga! Közben visszajött a benzinkutas. — A tank tele van. Kér számlát? — Számlát? — nem, köszönöm —i válaszolta Maligánné, és egy 100 márkást nyújtott ki az ablakon. — Egy pillanat asszonyom, felváltom. — Nem volt kisebb pénze? — kérdezte a hátsó férfi. — Nem. Sajnos nem — mondta Maligánné. Mikor a benzinkutas visz- szajött, megkérdezte, van-e még valami kívánsága. — Köszönöm — mondta Maligánné, mialatt eltette a visszajáró pénzt — különben minden rendben van. — Akkor további jó utat asszonyom! Önöknek is, uraim. Maligánné felhúzta az ablakot, gázt adott és elindult. — Meddig menjek még tulajdonképpen ? — 300—400 kilométert. Talán akkor kiérünk a veszélyes zónából. Megígérem öreglány, hogy akkor visszafordulhat és hazamehet. De most taposson bele! tw Talán egy óra telhetett el, mikor Maligánné kocsiját leállította a rendőrség. A két bankrablót kiszedték és megbilincselték, a bőröndöt biztonságba helyezték. — Kramm főtörzsőrmester — mondta a rendőr, miközben beült Maligánné mellé. — A legnagyobb köszönetünket és tiszteletünket kell kifejeznünk önnek. Nagyszerű volt! Természetesen egyik emberünk hazaviszi a kocsiján, bizonyára elfáradt ettől a kalandtól. — Fáradt? Kevésbé — mosolygott az asszony — inkább mérges. — Mérges? Miért? — Mert az egyik fiú öreglánynak nevezett — nevetett Maligánné. — Mindenesetre örülök, hogy a legjobb pillanatban jutott eszembe a színházprogram a táskámban és, hogy a benzinkutas olyan gyorsan kapcsolt. — Na, igen — vélte Kramm főtörzsőrmester — ő is hallotta a rádióban a bankrablást. Amikor aztán közelebbről megnézte az ön által olyan ügyesen hajtogatott és a 100 márkás alá csúsztatott programfüzetet, és látta avastagon nyomtatott címet: „A rablók”, rögtön felvillant a fény. — Mindenesetre szerencse — válaszolta Maligánné —, hogy éppen Schiller volt a műsoron, nem pedig Shakes- peare-től a „Makrancos hölgy”. Fordította: Steiner Katalin 8 NÓGRÁD — 1972. április 23., vasárnap
