Nógrád. 1972. április (28. évfolyam. 78-101. szám)

1972-04-02 / 79. szám

Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter nyilatkozata Hírt adtunk arról, hogy az elmúlt napokban Salgótarján­ban tartózkodott Bondor Jó­zsef építésügyi és városfejlesz­tési miniszter. Munkatársunk­nak alkalma nyílott arra, hogy a Látogatás után beszélgetést folytasson a miniszterrel. — Örülök, hogy hosszú évek után ismét találkozhat­tam Nógrád megye {iáit- és tanácsi vezetőivel. Megvitat­tuk a megye építőipari hely­zetét és a fejlesztés gondjait figyelembe véve az MSZMP Központi Bizottságának múlt év december elsejei határoza­tát. A legtöbb témában véle­ményem szerint nézetazonos­ság alakult ki, s úgy ítélem meg, hogy több dologban most rajtunk, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériu­mon van a sor. — Miniszter elvtárs több építkezést és üzemet keresett Jel, milyen véleménnyel távo­zik a megyéből? — Valóban, megtekintettük a József-platói új építkezést, jártunk a KlSZ-lakótelepen, de voltunk a salgótarjáni Arany János utcai új város­negyedben is. Először talán a gondokról. Nem tetszik az Arany János utcai építkezés. Egy ilyen városnegyed kiala­kításánál a további építkezé­sek érdekében biztosítaná kell a jobb előközművesített terü­letet, gyors megoldást igényel az objektumok védelme érde­kében a hegyoldalról lezúduló víz elvezetése. Az épületeknél a jobb területkihasználásra kell törekedni. Véleményem szerint ilyen magas épületnél a belső lakóterület haszno­sabb kihasználására kell töre­kedni. A garzon ház építésén is jártam, s véleményem az, hogy olyan lakásokat kell épí­teni, amelyekben a lakók is jól érzik magukat. Erre kell törekednünk mindannyiunk­nak, tervezőknek, beruházók­nak és kivitelezőknek egy­aránt. Számomra ez a látoga­tás rendkívül hasznos volt. Most már a szakembereken a sor, hogy megvalósítsák éppen a városrekonstrukció 60rán a nii elképzeléseinket. — Járt Bondor elvtárs az Építőipari Vállalatnál, a sík­üveggyárban és a FŰTÖBER nagybátonyi beruházásánál is. Az itt tapasztaltakról mi a véleménye? — A síküveggyárral kez­dem. Azt tapasztaltam, a síküveggyár munkásai, közép­káderei és vezetői rendkívül nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy kielégítsék a népgazda­ság igényeit. Elsősorban a járműprogram megvalósításá­ra gondolok, hiszen a síküveg­gyár az autóbuszok üvegigé- nyeát ma már kielégíti ha­zánkban. Tapasztaltam, hogy nem félnek az újtól és a mi­nőségre is törekednek. Ezért dicséret illeti a gyár egész kol­lektíváját. A Zagyva III. üzem beruházási programjának vég­rehajtásával pedig biztosított­nak látom az üvegiparra vo­natkozó járműprogram meg­valósítását. Természetesen eh­hez Időre és türelemre van szükség. — Ami az Állami Építőipa­ri Vállalatot illeti: az egész • napos látogatás során meg­győződhettem arról, hogy ez a vállalat felnőtt a nagyobb fel­adatok végrehajtására is. Rendkívül jó benyomást kel­tett bennem, hogy a beruhá­zó és az építő között jó az együttműködés. Ezt éppen Naigybátonyban, a FŰTÖBER beruházásánál tapasztalhat­tam. Azt azonban megjegy­zem, hogy az Állami Építőipa­ri Vállalat a bázisszerepet kell, hogy betöltse Nógrád megyében, ami azzal is ]ár, hogy segítse a kisebb építő­ipari vállalkozások megvaló­sítását. Már említettem a nagybáto­nyi építkezést. Ez számunkra rendkívül figyelemre méltó keademényezés, hiszen a tán­cán belül olyan létesítményt hozunk most létre, amelyet jö­vő év július elsején már ava­tunk is. Erre biztosíték éppen a Nógrád megyei Állami Épí­tőipari Vállalat kollektívájá­nak igen hasznos mpnkája. De az is nagyszerű, hogy ma már olyan üzemmel ismerked­hetünk meg, ahol éppen a jö­vő szakmunkásait képezik, azokból az emberekből, akik korábban a szénbányászatban dolgoztak. Végső soron ez azt jelenti, hogy az űj, hatalmas csarnoknak, már megvannak a törzsgárdatagjai. Ez pedig garancia arra, hogy az új üzem megindulásával az új gépek' beállításával egy ter­Szovjet turisták, ukrajnai textilmunkások 35 tagú cso­portja érkezik ma Salgótar­jánba, az Eszpressz vendé­geként. A vendégek öt na­pot töltenek a megyeszékhe­lyen. Az érkezés napján ta­lálkoznak a megyei és váro­si ifjú kommunista vezetők­kel, megtekintik az SBTC— MTK labdarúgó-mérkőzést. A programban városnézés és kirándulás is szerepel a Sal- gó-várhoz. Részt vesznek a melékeny gyáregységet tu­dunk itt Nagybátonyban lét­rehozni. Azt aligha kell em­lítenem, hogy éz a beruházás a szénbányászat visszafejlesz­téséből adódó Nógrád megyei gondokat oldja meg. — Benyomása és véleménye a megyéről? — A megyei párt- és taná­csi vezetőkkel konkrét felada­tokban állapodtunk meg. Ügy érzem, tennivalónk nekünk, a minisztériumban is sok ma­radt. Bevallom őszintén, most örömmel jöttem Nógrád me­gyébe. Eddig is tudtam, most viszont még inkább megerősö­dött bennem, hogy a megyei és a salgótarjáni városi párt­bizottság mindig komolyan tá­mogatta az Építőipari Vállala­tot. Ezen felül meggyőződhet­tem arról is, hogy Salgótar­ján az egyetlen olyan város, ahol komolyan veszik a vá­ros rekonstrukcióját és ezzel megváltoztatták az egész me­gyeszékhely arculatát. Még • egyszer és külön hangsúlyo­zom, hogy ebben a nagyszerű munkában igen felelősségtel­jes és nagyszerű munkát vál­lalt magára a megyei és a vá­rosi pártapparátus. Ilyen hely­re öröm jönni. A megyei Állami Építőipari Vállalattól meghívást kaptam 1973. július elsejére. Ez a dá­tum a FŰTÖBER nagybátonyi gyáregységének építési befeje­zését, illetve az új gyáregység átadását jeleníti. Ezt a meg­hívást örömmel fogadtam, ígérem, itt is leszek. És ha csak ezt a dátumot veszem alapul, s azt, hogy milyen fej­lődésen ment át építési szem­pontból is Salgótarján, illetve Nógrád megye, ezek az ered­mények mindenképpen figye­lemre méltóak. További kon­zultációkkal, megbeszélésekkel ezeket az eredményeket ml tovább kívánjuk fokozná — mondotta a beszélgetés végén Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter. Somogyvári László kedves vendégek a forradal­mi ifjúsági napok záróese ményein, ellátogatnak a ka- radcsberényi Partizán Mú­zeumba, és találkoznak sal­gótarjáni textilesekkel — ellátogatnak Jánosaknára a Páva Női Féhérneműgyárba. Rövid időn belül már a má­sodik szovjet 'turistacsopor­tot üdvözölhetjük városunk­ban, akik az Eszpressz ven­dégeként jönnek a megye- székhelyre. Lapunk tegnapi számában a kohászati üzemek munká­sai mondták el véleményü­ket a bérekről és a megélhe­tésről. Csonka Béla. Gál Lász­ló és Németh László hasonló körülmények között dolgoz­nak, iparkodó munkások. Teljesítmény szerint számol­ják el bérüket, de éves át­lagjövedelmük között nincs akkora különbség, mint amekkorát éreznek, amilyet életkörülményeik mutatnak. Az egyik megélhetési gon­dokkal küzd, a másik épít­kezett, a harmadik már hoz­záfogott, hogy új családi há­zat építsen. Hármuk közül a két fiatalabb nem cserélne Buda Ferenccel, az 51 éves főművezetővel. Ml az oka, milyen összefüggést látunk a bérek és az életkörülmények között, hogyan alakul nálunk az életszínvonal? A kohá­szati üzemek kapuján távo­labb nézve ezekre a kérdé­sekre igyekszünk válaszolni. Az említett családok meg­élhetését mindenekelőtt az befolyásolja, hogy hány ke­reső van a családban, meny­nyi a gyerek, az eltartottak száma, vagyis hány forint jut egy főre. A nagyobb csa­ládosok is könnyebben élnek falun, ha van háztáji, kony­hákért, ha megterem a zöld­ség, burgonya, ha baromfit és sertést tarthatnak. Kétségte­len, jogosan panaszkodnak azok, akik mindent a piacon és a boltban vásárolnak. Iga­zuk van, a piacon, a szabad­áras áruféleségeknél a várt­nál magasabb árak alakultak ki. De álljunk meg egy szóra. Nagyon elkanyarodik az igaz­ságtól az, aki a béreket és az árakat úgy hasonlítja ösz- sze, hogy 100 forintért mit tudott venni tíz évvel ezelőtt és mit kap ma. Száz forint tíz ‘évvel ezelőtt havi kerese­tének tíz százaléka volt, most négy százaléka. Ezt is figye­lembe kell venni, ha helyes képet akarunk nyerni, ösz- szességében a tervezett árnö­vekedés és bérnövekedés egyensúlyban van. Az a fon­tos, hogy a lakosság egyetlen rétegének életszínvonala se stagnáljon, az életszínvonal a negyedik ötéves tervben meg­szabott mértékben folyamato­san emelkedjék. Az árkérdé­sekre a párt és a kormány­zat továbbra Is nagy figyel­met fordít, mert a lakosság megjegyzései erre figyelmez­tetnek. Valaki azt mondhatná, hogy a bérek nem mindenütt növekedtek olyan kedvezően mint a kohászati üzemek­ben. Igaz. Például a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalatnál az egy teljesített órára jutó órakereset az 1970. évi 12,96 forintról csak 13,10 forintra emelkedett. De az építők elmúlt évi tervüket csak 98 százalékra teljesítet­ték, bár a termelékenységet 2,9 százalékkal növelték, de a tervezett nyereségtől elma­radtak. Másrészt 1970-ben a tiszai árvíz miatt körülbelül háromszázalékos bérnek megfelelő túlóratöbbletet fi­zettek ki. Tehát, ha ezt fi­gyelembe vesszük, akkor az építőknél is kedvezőbben ala­kultak a bérek, mint ahogyan a statisztikai adat az első látszatra mutatja. Egyáltalán lehet-e. szabad- e az életszínvonal alakulását Szovjet turisták Salgótarjánban rövidebb távon mérni és en­nek megfelelően véleményt alkotni? A statisztikai adatok évről évre az életszínvonal néhány százalékos emelkedé­sét jelzik. Ezt egyesek két­ségbe vonják, azt bizonygat­ják, hogy ők nehezebben, több gonddal élnek mint öt— tíz évvel ezelőtt A cikkben szereplő családok életkörül­ménye Is eltérő, hogyan le­hetne a megyei vagy az or­szágos fejlődés mindenkire egyformán érvényes! A sta­tisztika a megyei vagy orszá­gos átlagot mutatja. A kis keresetűek, a nagy családo­sok nehezebben, mások köny- nyebben élnek. De az Is tény, hogy az új üzemekben a fia­talok és a korábban nem dol­gozó nők ezrei jutottak biz­tos keresethez, megyénkben egyre inkább kedvezően ala­kul a keresők és az eltartot­tak aránya. A statisztikai adatok való­diságában, az életszínvonal kedvező alakulásában kétel­kedőket kérdezzük meg, hogy melyik évben javult az élet. Egyetlen évet sem tudnak megjelölni? Most úgy élünk, mint 1945-ben, 1950-ben vagy 1955-ben? Ha kivételként akad is elesett család, de a többségre vajon ez jellemző? Pedig, ha egyetlen évben sem nőtt volna az életszín­vonal, akkor úgy élnénk mint az 1950-es években. Ezelőtt 27 évvel Salgótar­ján a kolóniák városa volt, A mi nemzedékünk még em­lékszik a kenyértelen, sáros, füstös városra. Amikor a Vá­sártéren az első emeletes há­zakat építették, az már nem fabarakk volt, hanem valósá­gos „munkáspalota”. Ma már nem ezekkel, hanem az újra­épített Salgótarjánnal dicsek­szünk. Adatokkal nehéz ér­zékeltetni, a múltra gondol­junk és ezzel a tudattal néz­zük a mai Balassagyarmatot, Szécsényt, Pásztót, ipari üze­meinket és szövetkezeteinket, s akkor a fejlődést helyesen tudjuk mérni. Lehet, hogy az idegen csak a szépet, az újat látja, de mi, akik itt élünk, nem feledkez­hetünk el arról, hogy sokan még a rossz emlékű barak­kokban laknak, még nincs elég lakás, több Ivóvíz, több óvoda kellene. De megyénk ipara és mezőgazdasága fej­lődik, folytatjuk az ipartele­pítést, a régi üzemek re­konstrukcióját, megalapozott, reális terveink vannak. El­kezdődött, meggyorsult me­gyénk üzemeiben a gyárt­mány- és a gyártásféjlesztés, kezdeti eredményeket értünk el a munka- és az üzemszer­vezésben. A kereskedelmi forgalom évről- évre növekszik, az áru­ellátás kielégítő, még akkor is, ha Időnként és egyes áru­cikkeknél gond az áruválasz­ték és a minőség. Jövedel­münkből mire futotta és mit lehetett vásárolni az üzletek­ben az 1950-es években? Ma már természetes igény, hogy a községi boltokban is meg tudják venni a televíziót, hű­tőgépet, porszívót és motor- kerékpárt. Kik és miből vá­sárolják? Munkások, parasz­tok, bérből és fizetésből élők. Akadnak pecsenyesütők, üz­letelő ügyeskedők, de Nóg­rád megyére ez nem jellem­ző. a becsületes dolgozókhoz képest azek száma elenyé­sző. Mátraverebély, Mátránovák, Sóshartyán, Karancslapujtő — és sorolhatnánk tovább a munkástelepüléseket vagy a tsz-községeket. Mennyi és mi­lyen lakást építettek, hány motorkerékpárt és gépkocsit vásároltak!? Vagy nézzük meg a locsolkodó legénykék ruháját, a lányok ajándékát húsvétkor és esküvő alkal­mával. A bérek, jövedelmek, életkörülmények összefüggé­séhez ez is hozzátartozik. Gondjaink, igényeink vannak, de az utóbbi 27 év mérlege j ó és biztató. Dr. Fazekas László „Egyiuäsüak** a szabadsággal Hol a titok? Talán a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat balassa­gyarmati telepe „Felszabadulás” Szocialista Brigádjának duplán mérik a szabad időt? Ez a fiatalokból álló, tizen­nyolc tagú kollektíva nemcsak arról nevezetes, hogy egy élő és valóságos „kapitány” a brigádvezető — legalábbis egyelő­re, mert úgy hírlik, hogy magántermészetű okok miatt le­köszönni készül erről a tisztségről, a neve Kapitány József —, hanem sokkal inkább szorgalmas munkájukról és lelkes közösségi magatartásukról. — Hetvenben alakult a brigád — mondta magukról Trepinszki Margit KISZ-titkár. — Akkor ünnepeltük a város felszabadulásának negyedszázados jubileumát. Azt már nem tudom megmondani, hogy kinek az ötlete volt, de annyi bizonyos, ezért választottuk a „Felszabadulás'', ne­vet. Kopplányi Éva naplóvezető nyomban szaladt volna a díszes brigádnaplóért, hogy egy kicsit beletekinthessek a kollektíva „történelmébe”, de belemelegedve a beszélgetésbe, végül is elfeledkeztünk erről. Kár pedig, mert az a napló feltehetően nemcsak színes és érdekes lehet, hanem tartalmas is. Amit szerettem volna tudni, mégis megtudtam Bednár Károly üzemvezetőtől. Ép­pen Budapestre készült, indulófélben volt, csak kezembe adta a szocialista brigádok értékeléséről szóló írásos beszá­molót, rögtön az első oldalon a „Felszabadulas” ifjúsági bri­gád „nacionáléjával”. A tények a brigádtagok és az üzemvezető helyett beszél­tek. Nem ritka dolog ma már a KISZ-esküvő és a névadó­ünnepség, az újszülött megajándékozása — ebben a brigád­ban különösen természetes dolog. A szeretet és a figyel­messég sokfelé osztható, s nemhogy elfogyna, egyre több lesz belőle. Jut a felsőpetényi állami gondozott apróságok­nak, akiket a brigádtagok patronálnak. Katona Erika és Fábri Mária még vendégül is látták kis védencüket. Ha társadalmi munkára hívják a brigádot, az első szóra elvállalják. Elkészítették az „Üttörő évek” című katalógust, csináltak úttöröigazolványokat, szépen sikerült a negyedszá­zados jubileumra összeállított album, köszönet és emléklap tanúsítja az úttörőszövetség elismerését. Százhetvenhat koc­kából álló takarót küldtek Vietnamba. Ha mindent összeszá­molunk, a végeredmény háromszázkilenc társadalmi mun­kaóra. Egy dolgozó másfél havi munkája. Ha ez nem önzet­lenség, akkor micsoda? Lehetne folytatni a felsorolást termelési vállalásaikkal, közös rendezvényeikkel, azzal, hogy beneveztek a „Kiváló KISZ oktatási kör” versenybe, hogy önkéntes véradók... Ezek után nem lehet csodálni, hogy úgy beszélnek ró­luk, mint a város legjobb ifjúsági szocialista brigádjáról. Szinte biztosnak látszik: idén is elnyerik a Szocialista Bri­gád címet. Az sem véletlen, hogy a brigád a múlt évi mun­káért és közösségi tevékenységéért a KISZ Nógrád megyei bizottságától kétezer forint jutalmat kapott. Attól sem kell tartani, hogy a jövőben megváltozhatnak. Nagyjából egyidő­sek a szabadsággal, valamennyien fiatalok és lelkesek. Ez a biztosíték. Egyetlen kérdés maradt: miből merítenek újra és újra erőt, ha elfáradnak? Csak annyi lenne a titkuk, hogy fiatalok? K. S, Újraépítjük Salgótarjánt: A városközpontra már joggal büszke megyénk lakossága NÓGRÁD - 1972. április 2„ vasárnap 3 t &

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents