Nógrád. 1972. március (28. évfolyam. 51-77. szám)
1972-03-08 / 57. szám
Körültekints rendezne Téli sportnapot tartottak Balassagyarmaton Jól sikerült téli sportnapot Erdőgazdaság I. (Deák, Koncz, rendezett a MEDOSZ a kő- Kun). ^elmúltban Balassagyarmaton. Női egyéni: 1. Benczik An- Az Ifjúság úti iskolában több na (Bgy. Erdőgazdaság). mint száz asztaliteniszező és sakkozó küzdött a helyezésekért. A győztesek plaketteket és okleveleket kaptak. Asztalitenisz-eredmények Férfi egyéni (30 induló): 1. Guth József (Rétsági Vízügy). Férficsapat (10): 1. Bgy. Tóth Sakkeredmények Férfi egyéni (40): 1. László (Mátraaljai ÁG).' Férficsapat (10): ‘1. Bgy. Erdőgazdaság. Női egyéni (10): 1. Szabó Veronika (Bgy. Erdőgazdaság). Női csapat (5): 1. Bgy. Erdő- gazdaság (Bacskó, Szabó). Röplabda Fiataloké a jövő A megyei röplabda Terem Kupa K fordulójának férfimérkőzéseit vasárnap lejátszották Salgótarjánban. A csapatok zöme fiatalokból áll. A legjobb 'benyomást az St. '/IM ifjúsági gárdája keltette. A SÜMSE-vegyesben néhánv rutinos játékos is helyet kapott. Így nem csodálható, hogy minden ellenfelüket legyőzték. Nem sikerült az St. Praisner. Sári. Bíró és Rezni- csek, az St. Petőfiből Molnár. Kazinczi. Lenkei és László, a kisterenyei gimnázisták közül Érdi, Szeberényi, Czigánv és Szűcs játéka tetszett. A mérkőzések kétszer 20 percig tartottak. Sportszerű légkörben, ’körültekintő volta rendezés. Eredmények: St. ZIM ifi— St. Petőfi 38:22. Kisterenyei Petőfi bemutatkozása. Az Gimn.—SÜMSE vegyes 10:82. újonnan igazoltak és a saját St. ZIM ifi.—Kisterenyei nevelésű fiatalok még nem alkotnak egységes csapatot. Újonc szakosztály a kisterenyei - gimnáziumé. Lelkesek voltak, de hiányzott a kellő rutin. Seregszemlét tartottunk Gimn. 43:28, SÜMSE vegyes—St. Petőfi 40:20. Kisterenyei Gimn.—St. Petőfi 24:37. St. ZIM ifi.—SÜMSE-vegyes 36:42. A visszavágókat vasárnap a tehetséges fiatalok között. 8 órától a Gagarin iskola tor- A SÜMSE-ből Bujtás, Sándor natermében j-pnyolítiák iK és Jandala. az St. ZIM-ből ________:__________ Dr. Jaeger Ede Ga>(la*ági helyzet Mit mutatnak a számok? Az elmúlt évi pénzügyi be- lehetővé tette a kiadások számolók és az idei egyesületi emelését. Tartalékalapba 30 költségvetések elkészültek a ezer forintot helyeztek, szecsényi járásban. A főbb Példamutatóan gazdálkodott mutatókat szemlélve megálla- Egyházasgerge sportköre, pítható, hogy a sportkörök Rendezvény, tagdíjbevételi és teljesítették terveiket. A 464 ezer forintos előirányzati tervet például 500 ezerre sikerült teljesíteni. A tagdíjbevétel 116, a rendezvénybevétel 108 .százalékos lett. Kissé ketáreadalmi munka tervüket duplájára teljesítették. Nem jutottak csődbe, holott a községi tanács csak az ígért összeg felét biztosította számukra. Rimóc, Varsány, Benvesebb összeget kaptak a társ- C2úrfalva sportköre is dicsé- szervektől rmnt amennyit var- retet rédemeL Ne&aUv példatak. Így a bázisok 93,5 szá zaiók összeggel járultak a sportkörök támogatásához. A bevételek globális növekedése Mi újság Dejt áron ? 1 Az őszi idényben 16 ponttal a 8* helyen végzett Dej- tár megyei I. osztályú labdarúgó-együttese. A felkészülésről Szeneczei Ferenc sportköri elnökkel beszélgettünk. — Az alapozást január közepén, heti két edzéssel kezdték el a játékosok. Macz• kő Mihály irányítja a felkészülést. Gondot jelent a játékosok távoli munkahelye, így legfeljebb csak a hét végén vannak együtt. Már több előkészületi mér kózést játszottak. Patak ellen 5:0-ra, a Bgy. Volán ellen 4:3-ra nyertek. Egy alkalommal- viszont nem jelent meg náluk a Vörös Cs. SE. A bajnokság második felvonásában az első öt között szeretnének végezni. Nincsenek ugyanis leszakadva, hiszen a 4. helyezett St. ZIM csupán egy ponttal gyűjtött többet össze. A sportszerűség terén akad javítanivaló Dejtáron. Mérkőzés előtt nem szabad megengedni a játékosoknak az italbolt látogatását! Az utánpótlás biztosítása gondot jelent, mivel az ifjú ságiak zöme kiöregedett, vagy bevonult katonának. Manap ság tíz fiatal játékost igazolnak le. Különösebb reménye ik nincsenek. Az edzések iá togatottságán még sok a ja vítani való. Tóth Győző ként Karancsság említhető, Saját bevételi tervükben 10 ezer forintos elmaradás tapasztalható. A termelőszövetkezet is csupán egyharmadát biztosította a beígért összegnek. így alakult ki, hogy nem 40, hanem 26 ezer forintból kellett gazdállcodniok tavaly. Kevés jó mondható el Hollókő, Magyargéc és a Nógrád- megyeri Spartacus gazdasági tevékenységéről is. Az idei költségvetés elkészítése előtt tájékozódtak a társszerveknél. Támogatásuk hasonló mértékű lesz az el múlt évihez. Az MTS támogatása sem emelkedett. Magasabbra tették a mércét saját bevételi fronton. Globálisan 479 ezer forinttal gazdái kodnak idén a járás sportkörei. Sz. F. Rajt áprilisban Serdülő labdarúgók bajnoksága Az őszi idényben veretlenül szerezte meg az elsőséget az SBTC serdülő labdarúgóegyüttese a városi bajnokságban. A szövetségben elkészítették a tavaszi idény sorsolását. A második felvoriás április 30-án kezdődik, és május 28-án fejeződik be. A volt Sportiskola A és Sportiskola B csapata a jövőben SKSE Sí, valamint SBTC Sí néven szerepel. Eredményüket is viszik magukkal. A résztvevő együttesek és edzőik: SBTC (Gál Ferenc), SKSE (Rigó Lajos), SKSE Sí (Patkó József), SBTC Sí (Csincsik Sándor), Kisterenyei Bányász (Csernák László), Nagyba k>- nyi Bányász (Pádár István). A tavaszi I. forduló sorsolása: Nagybátony—SKSE, SBTC Sí —SKSE Sí, SBTC—Kistere- nye. (mátrai) Készülődnek Egyházasgergén Egyházasgerge megyei II. osztályú labdarúgócsapata László László edző irányításával heti két edzéssel, és vasárnapi mérkőzésekkel készül a tavaszi idényre, ösz- szel csak rosszabb gólkülönbséggel szorultak Ka- rancsalja mögé a megyei II. osztály középcsoportjában. Most kettőzött szorgalommal dolgoznak. Legutóbb öt nap alatt két mérkőzést játszottak. Legyőzték az St. ZIM-et, Karancslapujtőt, Nagybátonyi Bányász tartalékjaitól viszont 2:l-re kikaptak. Gecse István tudósítónk véleménye szerint a játékosok kifogástalan kondícióban vannak. Az eddigi mérkőzéseken főleg Gór- dós Zoltán és Gecse András jeleskedett. Vízbe esett edző Sportberkekben óriási- visszhangot váltott ki egy holland csatornaúszó kísérlete. A rajt után alig 10 perccel ugyanis feladta a versenyt. No, nem mintha nem bírta 1 volna szusszal, hanem, mert az edzője a nagy izgalomban kiesett a kísérő motorcsónakból, és őt kellett kimentenie a La Manche csatorna hullámzó vizéből. Két évvel ezelőtt már egy alkalommal átúszott Angliából Franciaországba, de most oda-vissza megszakítás nélkül akarta megtenni az utat. Az edző kimentése azonban annyira igénybe vette erejét, hogy feladta a versenyt. Motorcsónakon érkezett Angliába, és szégyenszemre kölcsönruhában utazott vissza Hollandiába. A cipője, alsónemüje és öltönye ugyanis a nagy mentőakció során kiesett a motorcsónakból, és elnyelte a tenger. Kézilabda Terem Kupa Pompás gólfesztivál Nagybátonyban A kézilabda Terem Kupa- jobb erőnlét diadalmaskodott, ban újabb mérkőzéseket ját- Góldobók: Nádudvari (6), PéKollór szottak Nagybátonyban a hét végén. Az SBTC női csapata gólzáporos győzelmet aratott, és pontvesztés nélkül vezet. A férfiaknál győzött az St. __ É pítők 1., megfosztotta veret-- hi 21:19 lenségtől a listavezető Eger- Szekeres csehi Bányászt. Az ifjúságiaknál a Nagybátonyi Bányász áll a legjobban. FÉRFIEREDMÉNYEK St. Építők l.—Pásztói KSE 11. 25:13 (11:6), v.: Bánáti, Kővári. Az St. Építők I. csak szünet utón került meggyőző fölénybe. Góldobók: Kovács (1), Nádudvari (1). Pécsi (8), Kollár (6), Kucsera (9). ill.: Lórik (2), Szivák (6), Tari (1), Volek (2), Alapi (2). St. Építők II.—St. Gépipari 21:21 (14:13). v.: Kővári. Csengődi. Izgalmas, színvonalas, jó mérkőzés. Góldobók: Kovács Z. (2), Kovács L. (3). Lovász (8), Szabó (2). Babjók (6). ill.: Balogh (2), Halbritter (1), Háry (3), Budai (3), Szíics (2), Sebők (10). St. Építők I.—Egercsehi Bányász 31:19 (7:9), v.: Bánáti, Bereczki. Szünetig az Egercse- hi vezetett, végül a rutin és esi (7), Czimmer (2) (6), Kucsera (10), ill.: Viszokai (2), Kelemen (12). Pál (4), Stanczel (1) Nagybátonyi ITSK—Egereseiig), v.: Bazsalya, Fej-fej mellett haladt a két együttes. Góldobók: Hegyi L. (2), Hegyi S. (10). Horváth (6). Kovács (1), Susán (2), ill.: Hodai (2), Viszokai (5), Bakos (2). Pallagi (1) . Hadi (8), Rácz (4). Egercsehi—St. ITSK 24:15 (8:4), v.: Bereczki, Csengődi. A a bányászfiatalok biztosan győztek. Góldobók: Rácz (2), Bakos (12), Hodai (4), Hadi (2) , Viszokai (4), ill.: Kiss (4), Balogh (1), Szügyi (4), Kiss I. (4), Oláh (2). NŐI MÉRKŐZÉSEK St. Kötő—St. Textiles 24:5 (14:1), v.: Szekeres, Bazsalya. Ennyivel is jobb volt az St. Kötő. Góldobók: Tóth (8), Sán- dorné (2), Vízvári (1), Börcsök (6). Túri (1), Bodrov (2), Kovács (4). ill,: Szegöné (2), Ho- moga (2), Deák (1). SBTC 1.—Karancslapujtő 36:6 (21:3), v.: Bereczki, Kővári. Kitűnő kombinációk, erős, jól helyzeti lövések eredménye a nagyarányú győzelem. Góldobók. Repnik (1), Lukács (12), Somoskői (2), Nagy (13), Szappan (3), Deák (5), ill.: Lipták (1), Szlávik (4), Oravecz (1). SBTC II.—Pásztói KSE 8:8 (3:3), v.: Bánáti, Csengődi. Javuló formában játszottak az SBTC tartalékjai. Góldobók: Révai (2), Balcza (4), Sulyok (2), ill.: Szabó (1).' Szlávik (6), Csepela (1). FÉRFIAK TÁBLÁZATA 1. Egercsehi B 4 3- 1 103-92 8 2. St. Építők II. 3 2 1 87-66 ö 3. St. Építők I. 3 2- 1 82-64 4 4. Pászt. KSE I. 3 1 2 67-69 •2 5. St. Gépipari 21 l 47-53 1 6. Pászt. KSE II. 3- 3 49.86NŐK TÁBLÁZATA 1. SBTC I. 5 5- 121:23 10 2. Pásztói KSE 5 4 1 47-31 9 3 K.-lapujtő 5 3- 2 52-70 ti 4. St. Kötő 5 2- 3 63-37 4 5. Petőfibánya 5 2- 3 43-06 4 6. SBTC II. 6 l 1 3 36-58 3 •*7. Nagybát. B. 5 1- 4 38-64 2 8. St. Textiles 5 1- 4 34-77 2 FIÜ. IFJÚSÁGIAK TÁBLÁZATA 1. N.-bdt. ITSK 3 2. Egercsehi B. 4 3. St. ITSK 3 3 - 1 - 1 - 76-38 3 82.83 2 61-78 Mátyus László Széchényi járás Pezsgő sportélet a falvakban Csalódtak az idei télben a síbarátok. Hóhiány miatt számos sí- és szánkóversenv elmaradt. Ennék ellenére a szé- csényi járás községeiben a sportkörök nem aludták téli álmukat. A téli spartakiód községi versenyeit minden településen megrendezték. A női résztvevők száma emelkedett. Több községben filmvetítéssel. élménybeszámolóval, vetélkedővel, zenés összejövetelekkel tették színesebbé a hosszú téli estéket. Jól megoldották a fiatalok foglalkoztatását Egyházasgergén és Nógrádimegyerben. Megemlékeztek Ipolytarnócon az egyesület megalakulásának ne- gvedszázados évfordulóiéról. Litkén a sportkör és nőtanács közösen rendezett bált. Rimócon ötvennégyen vettek részt a szellemi sportvetélkedő házi döntőién. Jusztin Béla bizonyult a legjobbnak. Nagy- lócon továbbra is népszerű a sakk. több háziversenyt bonyolítottak le. A szakosztályok is rendezték soraikat. Szécsényben a labdarúgók és atléták foglalkoztak az idei tennivalókkal. — Sz — . . . ■ Á ~-ó' A, Folytatódtak Selypen a Heves megyei férfi kézilabda Terem Kupa küzdelmei. Eddig veretlenül a Túrái Tsz SK együttese áll az élen. Március 19-én eldől a helyezések kérdése. Előkelő helyezésre esélyes még a Gáspár SE, a Szőnyi SE I„ a Gyöngyösi FMGT és Gál - gahévíz csapata. A Szőnél SE—Hatvani SZÖV mérkőzést 21:13 arányban a jobbágyi kézilabdázók nyerték., Képünkön : Brandstädter (Szőnyi) kapura dob (Herbst Rudolf felvétele) Bizakodó ékótok Ű. Dózsa —Celtic BEK-mérkőzés Elindul 90 per- , ___^ ce s útjára a labda ma délután 17.30 órától Újpesten a Megyeri úti stadionban. A felfokozott érdeklődéssel várt — tv által is közvetítésre kerülő — Újpesti Dózsa— Celtic Glasgow Baj n okcsapatok Európa Kupája labdarúgó-mérkőzés kezdődik H. J. Weyland (NSZK) játékvezető sípjelére. Tét a legjobb négy közé jutás! Ez lesz az első mérkőzés. Az edzők már összeállították a két csapatot. Ü. Dózsa: Szentmihályi — Noskó, Maurer, Horváth, Juhász P. — Dunai III., Zámbó — Fazekas, Bene, Dunai II., Tóth. Celtic: Williams — szaka ezzel átmenetileg le- Hay, McNeill, Connelly, Bro- zárult, de a klub vezetői élén gan — Murdoch, Hood, Ma- Jock Steinnel, a kitűnő me- cari — Dalglish, Deans, Len- nedzserrel (képünkön), már a nox. _ jobbára fiatalokból álló jövő A skót bajnokcsapat sok csapatát építik. Stein helyzete kiemelkedő sikerrel dicseked- látszólag könnyű, hiszen 31 hét. A fehér-zöld csíkos tri- fős kerettel rendelkezik, kőbán és fehér nadrágban — Mindig az előttem álló játszó csapat az utóbbi hat feladatok sikeres megoldására évben sorozatban nyert baj- készítem fel fiaimat. Most a nokságot, háromszor skót ku- legközelebbi cél a BEK meg- pát, egy alkalommal liga ku- nyerése — válaszolta Stein a pát. Lisszabonban 1967-ben skótokra jellemző rövidség- 2:l-re legyőzték az olasz In- gél. Remélhetőleg az Ú. Dó- ternacionalet és megnyerték a zsának is lesz ehhez hozzáten-. BEK-et. A Celtic aranykor- nivalója. Vasárnap délelőtt Szellemi sportvetélkedő megyei döntője A szellemi sportvetélkedő álló két csapat. Hegedűs Génagy érdeklődéssel várt me- za játékvezető az újkori nvá(Jvoí rí /vn+AíÁ+ nrt r.« rlÁl _ 1 : • i ... , gyei döntőiét vasárnap délelőtt 9 őrt tói bonyolítja le Salgótarjánban, a Kohász Művelődési Központban az MTS Nógrád megyei Tanácsának agitációs és propagandabizottsága. Résztvevők: az öt járás és Salgótarján város rí olimpiák történetéből kérdez a vetélkedőn. Értékes tiszteletdíjat kap az egyéni verseny első három helyezettje. Díjazzák az első három csapatot is. A győztes együttes vándorserleget is kap. A háromfős csapatai, valamint ’‘észtvevők útiköltségét meg- a NÖGRÄD olimpiai pályáza- térítik. emellett ebédet is tának első hat helyezettjéből kapnak. i NÖGRAD — 1972. március 8„ szerda 7 I