Nógrád. 1972. március (28. évfolyam. 51-77. szám)

1972-03-30 / 76. szám

Esilincsel EAIixonnal Ä Fehér Ház még nem foglalt állást Husszein Jordániái király kedden Washingtonban négy órát töltött az amerikai veze­tők társaságában. Rogers külügyminiszterrel ebédelt, majd 80 percen át Nixon elnökkel tárgyalt. A délutáni programot Nixon vacsorája követte. Nixon és Husszein találko-, zójának két fő témája volt. Az egyik a király monarchis- ta föderációjának terve, a másik a Jordániának nyújtott amerikai segély növelése. Az összes hírszolgálati iroda egyetért abban, hogy Husz- szein jelentékeny pótlólagos katonai segélyt kért; a UPI és az AP ezt az összeget 40 millió dollárra, a Reuter 15 millióra teszi, Ziegler, az el­nök sajtótitkára a találkozó után közölte, hogy a segéllyel kapcsolatban a Fehér Ház „minden tőle telhetőt meg­tesz”. Ismeretes azonban — mint megfigyelők is írják —, hogy a kongresszus rendkívül „barátságtalanul” kezeli a külföldi segélyprogram effajta bővítését, s így Husszeinnek is számolnia kell az elutasí­tással. Jordánia a folyó költségve­tési évben 45 millió dollár gazdasági és 40 millió dollár katonai segélyt kap az Egye­sült Államoktól. Ami a Husszein-tervet il­leti, Ziegler hangsúlyozta, hogy az- Egyesült Államok felfogása szerint „lényegében Jordánia belső átszervezésé­nek tervéről van szó — a béke utáni időszakban.” Ér­demileg Ziegler nem volt hajlandó állást foglalni, s ez — mint megfigyelők rámutat­nak — előrevetíti árnyékát annak, hogy Washington a továbbiakban is mellőzni fog­ja Husszein tervének nyilvá­nos bírálatát, vagy támogatá­sát. Az elnöki sajtótitkár a to­vábbiakban még két dolgot mondott el. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok to­vábbra is támogatja a Biz­tonsági Tanács 1967 novembe­ri határozatát, s támogat min­den olyan lépést, amely en­nek a határozatnak a végre­hajtását szorgalmazza. Más­felől hangoztatta, hogy a tar­tós béke érdekében „a pa­lesztinok jogos törekvéseinek is teret kell majd engedni”. Nem mondta, milyen törekvé­seket tart a Fehér Ház jogos­nak, és azt sem, felfogható-e a Husszein-terv olyan lépés­nek, amely a BT-határozat végrehajtása felé mutat. Jordánia Izrael megszállta nyugati felében eközben le­bonyolították a helyhatósági választások első fordulóját. A megszálló hatóságok, ame­lyek „felügyeletet” gyakorol­tak a választások lebonyolí­tása fölött, meglehetősen ko­moly érdeklődésről számoltak be. Tény, hogy Izrael presz­tízskérdésnek fogta fel a dolgot, s legdrasztikusabb in- tézekdésektől sem riad visz- sza annak érdekében, hogy „Jordánia és a gerillák befo­lyásolási kísérleteit kiszűr­je”. Dajan tábornok a szava­zás lejártával büszkén han­goztatta, hogy lám, Jordánia nem dönthet arról, mi történik Nabluszban (Ciszjordánia leg­népesebb városában), ahol kedden ugyancsak választáso­kat tartottak. (MTI) Berlini látogatások Százezrek indultak az TSDK-ba Szerdán reggel megkezdő­dött a nyugat-berlini lakosak NDK-beli látogatása, s a Német Demokratikus Köztár­saság hatóságai, az NSZK és Nyugat-Berlin között levő tranzitutason is bevezették a bejelentett könnyítéseket. Az NDK-ba látogató nyu­gat-berliniek pontos száma egyelőre nem ismeretes. Any- nyi bizonyos, hogy az NDK- naik Nyugat-Berlinben felállí­tott öt irodájában mintegy 180 000 ember igényelt és ka­pott határátlépőt. Ezenkívül azonban százezrek fordultak NDK-ban élő rokonaik és is­merőseik útján közvetlenül az NDK illetékes hatóságaihoz határátlépési engedély igény­lése céljából. A mostani húsvéti látogatá­si akció — az NDK egyolda­lú kezdeményezésére — már­cius 29-től április 5-ig, tehát nyolc naipig tart. Ezt követi majd pünkösdkor a másik nyolcnapos látogatási turnus. Az NDK kormányának az NSZK kormányával kötött szerződése és a nyugat-berlini szenátussal megkötött egyez­ménye véglegesen a négyha­talmi nyugat-berlini megálla­podással lép életbe, azaz a szovjet—NSZK és a lengyel— NSZK szerződés ratifikálása után. (MTI) Dilemma előtt a francia radikálisok A radikális párt végrehaj­tó bizottsága a kedden este tartott ülésén elhalasztotta a döntést a párt magatartásá­ról Pompidou elnök által be­jelentett népszavazás kérdé­sében, s elhatározta, hogy a döntést csak az április 6-ra összehívott országos pártkon­ferencián. hozzák majd meg. Jean Jacques Servan- Schreiber, a radikális párt elnöke az ülés után kijelen­tette, a népszavazás kérdése „eléggé bonyolult problémá­kat vet fel” a radikálisok számára, mert a radikálisok ugyan helyeslik a Közös Piac kiszélesítését, de el akarják kerülni az elnök globális po­litikájának jóváhagyását. A párton belül — mini; Servan- Schreiber mondotta — két tendencia van kialakulóban. Az egyik irányzat hívei az „igen”-nel való szavazás mel­lett kardoskodnak, míg a má­sik irányzat, a szocialisták példáját követve, a szavazás­tól való tartózkodást ajánlja. A radikális párt küldöttsé­ge szerdán délután találko­zott a szocialista párt képvi­selőivel, hogy a népszavazás kérdéséről tanácskozzanak. Politikai körökben feltűnést keltett az a cikk. amelyet a Le Monde közöl Jacques Vendroux volt gaulleista kép­viselőnek a tollából. E cikk­ben Vendroux — a tábornok sógora —, aki több mint egy éve azért lépett ki a gaulleis­ta pártból, mert annak vezetői véleménye szerint, már nem a De Gaulle tábornok által kijelölt úton haladnak, azt hangoztatja, hogy a Közös Piac kiszélesítése olyan fej­lődés irányába mutat, amely ellenkezik De Gaulle elkép­zeléseivel. A Combat ezzel kapcsolat­ban megjegyzi: Vendroux lényegében azt mondja, hogy De Gaulle, ha ma élne. ép­pen úgy „nem”-mel szavazna a népszavazáson, mint a kommunisták. (MTI) ' Háborús bűnösök Benejáliában ' Á Benglái Népi Köztársaság­ban őrizetben tartott pakisztá­ni hadifoglyok egy részét két hónapon belül háborús bű­nösökként állítják bíróság elé — mondotta Mudzsibur Rah­man sejk, a független bengáli állam kormányfője az As- Saaib című libanoni napilap­nak adott interjújában. - Az a vád ellenük — fűzte hozzá —, hogy bűnrészesek há­rommillió bengáli lakos meg­gyilkolásában több ezer ben­gáli nő megerőszakolásában. E bűncselekményeket bizonyí­tó dokumentumok a bíróság rendelkezésére állnak. A miniszterelnök ugyanak­kor jelezte, kész tárgyalni a többi pakisztáni hadifogoly ki­cseréléséről, „de csak a há­borús bűnösök elleni eljárás lezárása utált”. A bengáli kormányfő beje­lentette azt Is, hogy hajlandó találkozni Zulfikair Ali Bhutto pakisztáni köztársasági elnök­kel, de csak akkor, ha Pa­kisztán már elismerte a Ben­gáli Népi Köztársaságot. ..Máskülönben nem lehet szó sem találkozóról, sem tárgya­lásról” — hangoztatta. (MTI) NÓGRÁD — 1972. március 30., csütörtök Részletek a salvadori puccskísérletről Fidel Sanchez Hernandez, salvadori elnök beszámolt az ellene megkísérelt puccs kö­rülményeiről, jellegéről, a résztvevők kilétéről. Az elnök közölte, hogy a kereszténydemokrata párt volt elnökjelöltje, Napoleon Duarte, továbbá egy másik kereszténydemokrata politi­kus, Carlos Herrera, San Sal- vador-i polgármester részese volt a puccskísérletnek, mint­hogy mindketten két ízben is ellátogattak a lázadók főha­diszállására, az El Zapote laktanyába. Napoleon Duarte közben — mint családja közölte — a szomszédos Guatemalában kapott politikai menedéket. Ugyancsak menedéket kapott „valahol” Benjamin Mejia ez­redes, a puccs katonai veze­tője, vagyis a letartóztatásuk­ról szóló hírek nem bizonyul­tak igaznak. Meglehetősen homályos ugyanakkor, mi­ként kerülhették el mindket­ten a börtönt, hiszen Napo­leon Duartét a kormánykato­nák állítólag hétfőn elhurcol­ták a venezuelai követség el­ső titkárának lakásáról, Mejia ezredes pedig a magukat megadó puccsista katonák között volt. „A puccsban résztvevő személyek kilétéből arra kö­vetkeztethetünk, hogy a lá­zadás baloldali eredetű volt” — állította sajtóértekezletén Fidel Sanchez Hernandez. (MTI) Megnyílt a termelőszövetkezetek kongresszusa (Folytatás az I. oldalról) nők részéről, akik „profilgaz­dái” voltak egy-egy terület­nek és féltették gazdasági, termelési, értékesítési pozí­cióikat. A kormányhatározat ebben a kérdésben már ren­det teremtett. A háztáji gazdaságok jelen­legi és jövőbeni szerepével kapcsolatban hangsúlyozta: a párt és a kormány agrárpoli­tikája nagy gondot fordít a háztáji gazdaságok termelésé­nek ösztönzésére, fenntartásá­ra. Ez érthető, hiszen a ház­táji gazdaságok szerepe az árutermelésben és a falusi né­pesség ellátásában egyaránt számottevő. Ssukség van as állam segítségére Ezután a kedvezőtlen ter­mészeti viszonyok között gaz­dálkodó tsz-ek helyzetét ele­mezte. A mezőgazdasági tsz- eknek csaknem harmadrésze kedvezőtlen természeti viszo­nyok között gazdálkodik, és a mostoha adottságok miatt a termelési eredmények nem fe­dezik a költségeket. A terme­lés 'színvonala és a termelé­kenység itt elmarad a terme­lőszövetkezetek többségétől, és a megkülönböztetett álla­mi támogatás sem teszi lehe­tővé a termelés bővítését, és az átlagot megközelítő része­sedés 'kifizetését. A közvéle­ményt is, de legjobban ter­mészetesen a kedvezőtlen adottságú tsz-ekben dolgozó­kat — mintegy 200 ezer csa­lád tagjait — érinti az, hogy milyen lesz a kibontakozás, miként alakul majd ezeknek a közösségeknek az élete. To­vábbra is arra van szükség, hogy az állam ezekről a gaz­daságokról megkülönböztetett támogatás formájában gon­doskodjék, de figyelembe kell venni azt is, hogy egy-egy te­rületen körültekintőbben le­het alkalmazkodni az adottsá­gokhoz, s ezt központi intéz­kedésekkel is elő lehet segíte­ni. A szarvasmarhatartás jö­vedelmezőségének javítása például számos kedvezőtlen adottságú tsz helyzetén lé­nyegesen változtatna. Jó ha­tást lehetne elérni az egyes munkaigényes kultúrák jöve­delmezőségének emelésével. Az erdő- és mezőgazdálkodás társításával, valamint a vad­károk rendezésével. A köz­ponti segítség azonban siker­telenségre van ítélve, ha hiányzik a helyi öntevékeny­ség. Hogyan alakult a személyi jövedelem ? A tsz-ek árutermelésével kapcsolatban elmondotta, hogy öt év, alatt csaknem 7 milliárd forinttal növelték az általuk értékesített áru érté­két. Méltatta a szövetkezeti önkormányzat fejlődését, majd részletesen foglalkozott a tagok személyi jövedelmé­nek alakulásával. Ebben a tekintetben a közös gazdasá­gok a csúcsot 1969-ben érték el. Ebben az időben megszűnt a parasztság jövedelmi szín­vonalában történelmileg ki­alakult nagymértékű lemara­dás, és a személyes jövedelem közvetlen rendelkezésű része elérte az ipari munkásságét. A fejlődés vonalát az elemi károk terhe 1970-ben azonban kissé megtörte és 1971-ben is csak elérni sikerült a két évvel korábbi szintet. A TOT elnöke felemelte szavát azok ellen, akik a TOT Irányelveit túllépve olyan jö­vedelmet vesznek fel, amely nem áll arányban a végzett munkával, és (gy megsértik a szocialista elosztás elveit és az erkölcsi közfelfogást. Sür­gette, hogy a tsz-ek a jövő­ben a túlzott anyagiasság el­len az önkormányzat eszközé­vel hatékonyabban lépjenek fel. Befejezésül kérte a kong­resszust: tanácskozásával ad­jon iránymutatást az érdek- képviseleti szerveknek, a ter­melőszövetkezeteknek, s tegye meg a további fejlődéshez szükséges javaslatokat az ál­lami szerveknek, majd az or­szágos tanács nevében meg­köszönte a párt és a kormány politikai és erkölcsi támoga­tását, amellyel ■ segítették a termelőszövetkezetek érdek- képviseleti szerveinek mun­káját. T Diáktüntetések Saigonban Egy írónő a hadifoglyokról A saigoná katonai parancs­nokság közleménye szerint kedden kivontak Kambodzsá­ból egy tízezer főnyi dél-vi­etnami csapategységet, amit néhány napos pihentetés és át­szervezés után újabb invázió­ra vezényelnek még mélyebb­re a szomszédos indokínai or­szág területére. Az amerikai légierő B—52- es óriásbombázói az elmúlt 24 órában Dél-Vietnam észak­nyugati hegyes térségét és a három indokínai ország hatá­rainak találkozását bombáz­ták. Diáktüntetés volt szerdán a sai górni parlament épülete előtt. A diákok tábláikon és a képviselőknek átnyújtott pe­tíciójukban szabadságot kö­veteltek azoknak a társaiknak, akik közül egyeseket tavaly nyár óta tartanak fogva bíró­sági ítélet nélkül, mert tilta­koztak Thieu csalással meg­szerzett újabb elnöki mandá­tuma ellen. A több mint 70 letartóztatott diák közül so­kait még 1968-ban börtönözték be „a nemzetbiztonság szabo- tálása” miatt, ami Saigonban esetleg nem több mint egy választási plakát letépése. A parlament előtti tüntetés­nek a roham rendőrség meg­jelenése vetett véget. A VDK-ban szerzett tapasz­talatairól számol be a New York Times hasábjain Grace Pailey amerikai írónő. Vilá­gos szavakkal kifejti, hogy mi az Egyesült Államokban mes­terségesen felszított hadifo­golykérdés lényege. „Ezeket a repülőket az észak-vietna­mi égen lőtték le, ahonnét ha­lált szórtak emberekre, fal­vakra és mezőkre.” A pilóták háborús bűnösök, akik egy megüzenetlen barbár háborúba megtámadtak egy kis orszá­got, és halált hozó terhüket békés városokra és falvakra dobták — hangsúlyozza az írónő. (MTI) Mexikói lap Chiléről Az Ovaciones című mexikó­városi lap szerdai számában szerkesztőségi cikkben foglal­kozott a chilei események­kel. Mint írja, a Chilében végbement politikai fejlemé­nyek nemcsak a latin-ameri­kai népek, hanem a harma­dik világ valamennyi országa szempontjából rendkívül fon­tosak. A lap aláhúzza, hogy a ko­rábbiakban csődöt mondott kereszténydemokrata kor­mánnyal ellentétben a népi egység vezetőinek 'tevékenysé­ge azt jelenti, hogy megnyílt az alkotmányos és demokra­tikus út a nemzeti fejlődés előtt. Logikus, hogy más latin- amerikai országok is követik majd ezt a példát. A lap szerint ez a lehető­ség nyugtalanítja a jobbolda­li köröket és az ipari mono­póliumokat, amelyek mosta­náig abból éltek, hogy a la­tin-amerikai országokat gaz­dasági függőségükben tartot­ták. Reméljük — írja a lap —, hogy Allende kormányát semmi sem akadályozhatja meg abban, hogy haladó gaz­dasági és társadalmi átalakí­tásokat hajtson végre az or­szágban. (MTI) n Pest megyei Állami EpítSipari Vállalat FELVESZ 14—16 éves általános Iskolai végzettséeeel rendelkező fiatalokat ipari tanulónak az alábbi szakmákra: KŐMŰVES. ÁCS-ÁLLVÁNYOZÓ. VAS- ÉS FÉMSZERKEZETI LAKATOS, ÉPÜLETASZTALOS. FAPADLÖZÖ ÉS MŰANYAG BURKOLÖ. KÖZPONTIFÜTÉS-SZERELÖ. VlZ- ÉS GAZ- VEZETÉK-SZERELÖ, VILLANYSZERELŐ. SZOBAFESTŐ ÉS MAZOLŐ. ÜVEGEZŐ. ÉPÜLETBURKOLÓ (H) MÜKŐKÉSZÍTŐ. VASBETONSZERELŐ. VÍZSZIGETELŐ. BÁDOGOS. TETŐFEDŐ. Jelentkezni lehet az alábbi címen:-21. Budapest. XXI.. Csepel. Kiss János altb u. 19- A vidékiek részére tanulóotthont, telies ellátást, munka- és védőruhát, szerszámot, ösztöndíjat ad a vállalat A 43. sz. ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT BETANÍTÓ (ÁTKÉPZŐS) TANFOLYAMOT INDÍT bádogos, hőszigetelő, üvpges9 víz- és gázszerelő9 központifűtés-szerelő és villanyszerelő szakmában 8 általánost végzett, a 18. életévüket betöltött, de 40 évesnél nem idősebb férfiak részére. Jelentkezési határidő: 1972. április 20. A tanfolyam időtartama 5 hónap. Erre' az időre 1700 Ft havi bért fizetünk. Üzemi étkezés van. A vidékieknek munkásszállást adunk és utazásukhoz hozzájárulási költséget fizetünk. Jelentkezés: csak személyesen, a vállalat szakoktatási csoportjánál, a Budapest XI., Dombóvári út 17—19. sz. alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents