Nógrád. 1972. március (28. évfolyam. 51-77. szám)
1972-03-18 / 66. szám
Küldöttnek választották — Édesanyám a szerei- — Rendszeresen olvasom mes és kalandos regénye- az elsősegélynyújtó szak- két* és a történelmi köny- könyveket és az orvosi töveket szerette. Ö adott ked- lyóiratokat, ha a rendelőben vet ahhoz, hogy elolvassam éppen nincsen beteg. Az or- Rékóczi életét három vas- vosi hetilapot is minden hé- kos kötetben, s tőle kaptam ten átnézem. Legutóbb a kölcsön sok kalandos útié- belgyógyászati könyvet bön- irást is. Mert én azután iga- gészgettem, sok van benne, A nővér és a könyvek — Ahogy gyermekkoromra emlékszem, éhezni nem kellett, az túlzás lett volna, de összehúzódni igen, ha valami komolyabbat venni akartunk. Különösebben nem vendégeskedtünk, lakomára szórakozásra nem jutott. így mesél gyermekkoráról Slezák Sándorné, születet' Kurdi Júlia, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek ápolónője. Édesapja 42 éve dolgozik ugyanebben az üzemben, a férjét is édesapja munkahelyén ismerte meg. Az általános iskola utón nyomban munkába állt, négyórás munkával kezdte, mint kifutó, utána hatórás munkakört kapott az óraru- górésznél, majd az első nyolcórás munkakörében az acélöntődében volt munka- jegyíró. Innen került a rúd- vasüzembe pzignósnak. Köz • ben aktív tagja volt a Vöröskeresztnek, s ennek köszönhette, hogy nyolchónapos iskolára küldték a fővárosba. Változatos munkakörének, élénk érdeklődésének köszönhette, hogy már üzemi munkás korában is szoros kapcsolatba került a kultúrával. — Édesanyám nagyon szeret olvasni, jómagam is, így volt saját könyvünk is. Apám az újságot megnézte, könyvet nem olvasott, inkább oltogatott, kertészkedett, az volt a hobbyja — mondja. — Miket olvastak? zán korán kezdtem el az olvasást. Alighogy a betűt megismertem, máris olvastam Andersen meséit, . a Grimm-meséket... — És most miket olvas? — Berkesi és Szilvási a kedvencem. Szinte minden könyvük megvan., — Mennyi könyve van? — Van vagy ötszáz. Megvettem legutóbb a Forsyte Saga-sorozatot is, a reka- mié, a tévészekrény, a bőröndök mind tele vannak könyvekkel. Nem győzöm elhelyezni őket. — Olvas-e szakkönyveket? amit egy ápolónőnek is tudnia kell. Mint elmondja, moziba ritkábban jutnak el a gyerek és a háromműszakos beosztás miatt, inkább a tévét nézik, színházi előadásra talán még ritkábban mennek el, pedig iskolás korában, amikor Pesten volt a tanfolyamon, nagyon kedvelte a drámát és a tragédiát. — Mivel magyarázza ezt a fokozott kulturális érdeklődést? — Talán azzal, hogy jó környezetbe kerültem, s én magam is szerettem szerepelni. Előbb népi tánccsoportban léptem fel, azután balettkarban, később három évig voltam tagja a kultúr- csoportnak, egyidejűleg at- létizáltam, futottam, távol- ugrottam, sőt megtanultám gitáron játszani is. — Mikor lépett fel utoljára? — Pesten az iskolán egy KISZ-rendezvényen operettet és táncdalt énekeltem. Jól éreztem magam a kul- túrcsoportban, de később már nem jutott rá időm a tanulás és különféle társadalmi munkák miatt. Amikor meg férjhez mentem, jött a gyerek, •• a fiú, s ő kötötte le az időmet. Az önművelés minden eszközét, lehetőségét megragadja, Mint elmondotta, szívesen tartózkodik az orvosok társaságában, mert sokat tanul tőlük, amit munkakörében hasznosítani tud. — Persze, a munkásszomszédaink körében érzem igazán otthon magam — teszi hozzá gyorsan — piszén közöttük nőttem fel, közösek a problémáink. Végezetül a tanulás örömeiről, és értelméről beszél nagy lelkesedéssel, mert mint elmondotta, ő is annak köszönheti, hogy tágult a látóköre, és hogy több ideje, alkalma nyílik kulturális kérdésekkel foglalkozni, s ami életének egyik legnagyobb öröme, a könyveivel barátkozni. üakos György Tíz perc a buszon Társadalmi vezetőségválasztás Kellemes márciusi nap. A tóstrand autóbusz-megállójánál ott áll a GCOO—11-esfar- motoros. Üres még, csak a pilóta ül benne. Ismerjük valamennyien: Laci. Eldobom a cigarettát, hátulról igyekszem megközelíteni a kocsit. Orrom előtt készségesen vágódik ki a hátsó ajtó, s már hallom is a hangját: — Parancsoljon, ott is felszállhat. Szabálytalan” udvariasság ez, tudom, de jólesik. Előremegyek a kocsiban és bedobom a kétforintost.. — Miért tetszett még eldobni a cigarettát? Van még majdnem öt percünk. Naponta találkozunk két megálló erejéig. Beszélgetünk is erről, arról. Telik az idő, indulnunk kell. Fiatal nő törtet fel az utolsó pillanatban a lépcsőn. Liheg, mentegetőzik. — Jaj, de jó, köszönöm! Azt hittem már lekésem. — Láttam én magát — így a gépkocsivezető — és megvártam volna. Kis időn nem múlik, behozom. Felzúg a motor, indulunk. Laci az új megállónál fékez, megállítja a buszt. Idős asszony, egy sánta férfi és egy fiatalasszony száll fel. A pilóta jókedvű. — Csókolom, Annuska néni! Jó napot, Pista bácsi! Csókolom, fiatalasszony! A kicsit hol hagyta? — Az apukájánál maradt. Kicsit nyűgös, nem hoztam most magammal... A következő megálló előtt újabb kocogok tűnnek fel. Lelassul a motor, de azért beállunk a hivatalos helyre. Mire a várakozók felszállnak, a kocogok is beérnek bennünket. Láci mindenkit ismer, üdvözöli — Szervusz öcsi, hogy megy a tanulás? Csókolom... Jó napot... Megvagyunk mindnyájan? Akkor mehetünk. A kórházi megállóhoz másodperc pontossággal érkezünk. Lassan megtelik a kocsi, indulunk. A kölcsönös üdvözlések itt sem maradnak el. A pilóta időben érkezik és indul. Jókedvű. Ráhajt, ha kell, de többször voltam már tanúja annak, amikor az indulási idő letelte után is megvárta a kórházból a megállóhelyre igyekvő, gipszelt lábú betegeket. Mégis időben ért a végállomásra. Tíz perc a menetideje a busznak a strandfürdőtől a Tanácsköztársaság térig. Legfeljebb tíz percig van együtt egy-egy járat utasaival; esetleg többször naponta. Mégis tisztelik, becsülik, szeretik. Vezetéknevét sokan nem tudják. Bevallom, én sem. Ő egyszerűen: Laci. Olyan, mint amilyennek az ideális, pilótát elképzeltük. A hatos járatok többi gépkocsivezetőjét is tiszteljük. Lacit szeretjük is. Embersége miatt. Habonyi Zoltán A napokban tartották meg Salgótarjánban a Bányász művelődési otthonban a társadalmi vezetőségválasztó közgyűlést. A résztvevőknek Balogh Emil, a művelődési otthon igazgatója számolt be az utóbbi évek munkájáról, amely sok szép eredményt és kiemelkedő teljesítményt mondhat magáénak. Külön Salgótarján várossá nyilvánításának 50. évfordulója tiszteletére Munkásarcok a közelmúlt magyar filmművészetében címmel filmsorozatokat rendez a Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat. A salgótarjáni Kohász, az öb- lösüveggyári, valamint a zagyvapálfalvi Mikszáth Filmszínházakban, azonkívül a baglyasaljai és a salgóbá2!>. — Majd később mindent elmondok. Most — talpra lé- hűtők! Munkára fel! Te, Kó- ci, gurulj le gyorsan a faluba, légy szíves. Menj be a népművelési otthonba, van annak egy könyvtára. Keress ki egy olyan prózai szöveget, vagy rövidebb költeményt, ami a mai alkalomhoz illik. Hozd magaddal, ha rám hivatkozol, odaadják a könyvet. Egyúttal visszaviheted a kölcsönkért lexikonokat, már nincs rájuk szükségem. Aztán ugorj be a tanácsházára, vagy a tanácselnök lakására, keresd meg ifjabb Safranek Mátyást, dugd a kocsiba, hczd magaddal. Olyan becsületes valakire van ugyanis szükségünk, aki föltétlenül arra is gondol, amit mond. Ne feledd, ifjabb Safranek Mátyás! — Én?! — nézett vissza távozóban Komoróczy, s jogos méltatlankodás csengett a hangjában. — Hát el tudok én felejteni bármit; amit egyszer hallok, látok, olvasok?! Még ha akarnám, se menne. És nyurga alakja már el is tűnt a sufni mögött. szólott az énekkar, a fúvós- zenekar és a képzőművész szakkör nagyszerű teljesítményéről, amelyek országos -hírt és rangot szereztek a Bányász művelődési otthonnak és egyúttal Salgótarjánnak is. Ezt követően Orosz Ferenc tett javaslatot a társadalmi bizottság tagjainak megválasztására.' nyai mozikban felújításra kerülő filmek közül különösen az annak idején Salgótarjánban forgatott két mű: a Megöltek egy lányt és a Tücsök című számíthat nagy érdeklődésre. Felújítják továbbá a Kölyök, • 4 Legenda a vonaton, a Lopott boldogság, a Rangon alul és a Tilos a szerelem című filmeket is. — Ferikém — fordult ekkor a körszakállas rendező- asszisztenshez Kopra —, te fogod lebonyolítani az egész cécót. Fogadod az érkezőket, megmondod^ hogy mindenki adásban lesz, próbáljanak addig kedvükre, kijelölöd a helyüket, rendelkezésedre áll az egész telkem. Kivétel az a kőkupac ott a sarokban, azt és a környékét hagyd üresen. Közlőd az érdekeltekkel, hogy ne zavartassák magukat a szomszédoktól, mert az egyidejű fellépés a kozmikus továbbításban sem a képet sem a hangot illetően nem okoz gondot. Hax a masinájával szelektál mindent. Igaz, a földi tévénézők kaleidoszkópot látnak, kakofóniát hallanak majd, déhát most a világűr élvez elsőbbséget. Az adás tizenegy óra ötvenhét perckor kezdődik. Egy perccel korábban az űrgömb felemelkedik és megáll vagy tizenöt méter magasban. Az aljából kinyúlik valami szerkezet, az az adó-vevő. készülék. Amikor a gömb héja sár- gáspirosan sugározni kezd, indul á műsor. Minden világos? — Minden. Kivéve azt. hogy te mit fogsz csinálni közben? Zenei verseny Balassagyarmaton Négykezes zongoraversenyt rendez március 18-án, szombaton Balassagyarmaton a Nógrád megyei Tanács VB művelődésügyi osztálya, a megyei és járási KISZ-bizott-' ság, a megyei úttörőelnökség és a Balassagyarmati Állami Zeneiskola. _A négykezes forma nem új keletű verseny. Megyénk mindhárom zeneiskolájában már a tanév elején megkezdődtek az előkészületek a megyei vetélkedőre. Iskolai selejtezőket rendeztek, hogy valóban a legjobb teljesítményt elérők jussanak el Balassagyarmatra. A négykezes zongoraverseny szervesen beépül a megye zeneiskoláinak munkatervébe. Célja az, hogy azok a növendékek is megismerkedjenek a kamarazene szépségeivel, akik még alacsonyabb osztályba járnak, valamint zongóratudásuk nem teszi lehetővé, hogy más hangszeresekkel közösen együtt muzsikáljanak. Tellát ez a forma mintegy előisko- lája a későbbi, • még nagyobb követelményeket igénylő társaszenélésnek. A vetélkedőn a Nagybáto- nyi Állami Zeneiskola nyolc, a Salgótarjáni Állami Zeneiskola 17, a Balassagyarmati Állami Zeneiskola 8 számmal képviselteti magát. NÓGRÁD — 1972. március 18., szombat Munkásarcok a filmművészetben KÜRTI ANDRÁS KISREGÉNVE Látogató a Kopasz Virág a vázában Az íróasztalon kiterített, nagyalakú könyv. Minden napra egy mese. Ez a címe. Aiki olvassa, Remenár János- né, a nagybátonyi bányaváros! 1. számú Óvoda vezető óvónője. — A holnapi foglalkozáshoz keresek mesét — lapozgatja mosolyogva Anikó óvó néni a hatalmas könyvet. — A gyerekeim nagyon szeretik a mesét, mindig tátott szájjal. és nagy-nagy figyelemmel hallgatják. Nem mindegy, hogy mi lesz a mese. Remenár Jánosné amellett, hogy vezető óvónő, aki irányítja a kis közösség életét, csoportot is vezet. — A középsősdk az enyémek. Harminckét gyerekem van. Nagyon szeretem őket, mindig meghat és nagy-nagy örömmel tölt el, ha látom, hogy okosodtak, fejlődtek, gyarapodtak. Azt hiszem, született óvónő vagyak. Elhiszi? — Egy kicsit sok a felelősség és a feladat... — Nem panaszkodhatom egyikre sem. De ez így van jól. Tizenhat esztendeje vagyok ebben az óvodában. Megszoktam. megszerettem, nem is vágyódom el. Hogy néha egy kicsikét sok? Előfordul. Dé gondolom, ez másutt is igy van. — Hogyan lett óvónő? — Egy kis vargabetűvel. Már gyerekkoromban mindig rendeztem, irányítgattam az osztálytársaimat, meg a kisebbeket is. Felnőve mégis' másutt kezdtem dolgozni. Aztán elvégeztem Kecskeméten az óvónőképzőt, és azóta egyfolytában csinálom. Kint, a kertben rügyeznek a fák. A földbe épített és nyaranta oly sokat használt játékokon végigfolyiik a' napsugár. Kinézünk az ablakon. — Olyan jó, hogy tavasz van. Legalább sokat lehetnek a gyerekeink napfényben, jó levegőn. Ráfér mind a kilencvenötre. Ugyanis ennyien járnak az óvodánkba. Nehéz szavakba önteni, milyen sok szeretet, hozzáértés, türelem, pedagógiai érzék kell az óvodások neveléséhez, formálásához. A szülők általában dolgoznak, elfoglalták, 'keveset tudnak találkozni az óvó nénikkel. A kicsinyek napjuk nagy részét itt töltik. Hazamén ve már csak a játék és talán egy kis beszélgetés marad. Ezért aztán nem mindegy, hogyan töltik idejüket reggel hattól este hatig. Az óvó néninek is van egy fia. Igaz, már kinőtt az anyuka keze alól, rég iskolás. De gond, baj azért vele is akad. Remenáménak pedig mindezek mellett még jut ideje, ereje és energiája a társadalmi munkára is. Nyolc éve tagja a Hazafias Népfront megyei bizottságának. Amikor ügy hozza az élet, szervez, értekezletre jár, előadást tart, gyűlésen vesz részt. — A népfrontmunkára mindig van időm. Ügy érzem — ezt ne vegye frázisnak —. hogy ez a feladat közei áll az embereikhez, értük történik. Az ország és a világeseményeivel, az emberek apró-cseprő gondjaival, örömeivel soha nem lehet eleget foglalkozni. Már a nevében benne van — népfront —. hogy mindenkinek szól, mindenkit érint és mindenkinek tevékenyen hozzá kell kapcsolódnia. Érdemes részt venni a nép frontmozgalomban ? így nem jó a kérdés. Azt hiszem, ez emberi kötelesség. — Olvasás, televízió? — Nagyon sokat olvasok, éppen most fejeztem be egy Berkesi-regényt. Ha olyan műsor van a televízióban, ami érdekel, azt is megnézem. Sok az a huszonnégy óra, és okosan kell beosztani. Búcsúzóul még megmutatja a Hazafias Népfront megyei küldöttértekezletére szó- ’ó meghívóját, és a küldöttigazolványt. Mert Remenár Jánosnét megyei küdöttnek választották. Csafai Erzsébet-hegyen — Én? Lesétálok a faluba, ha a történtek után beengednek az ABC-boltba, vásárolok magamnak egy inget és egy nyakkendőt. Reggel is ez volf a szándékom, de akkor az üzlet nem működött, minthogy az árucikkek nagy része állandóan mozgott. Azóta talán visszakerültek a polcokra. * Csak aki már látta milyen képet mutat egy nemzetközi vásár, egy kiállítás, egy árubemutató röviddel a megnyitás . előtt, csak az képzelheti el igazán maga elé azt a rendetlenséget, zavart, lótást-fu- tást, idegeskedést, pánikot ami a Kopasz-hegyi telken uralkodott tizenegy óra után. Az egyik énekes úgy érezte, hogy berekedt, szerezzenek neki tojás sárgáját, vagy legalább cukros vizet. A kosztümök egy része bent maradt a faluban, a filmhíradósok kábelei összekeveredtek a tévésekkel, bedöglött egy magnó, az egyik zenekarnak elromlott az erősítője, színészek nem tudták a szövegüket, egy operatőr berúgva érkezett, egy gitáron elpattant a legfontosabb húr, hol a legközelebbi hangszerbolt? És fgy tovább. De tizenegy * óra ötvenkor, amikor Gaál Feri felmászott a sufni tetejére és a körzetparancsnokságtól kölcsönbe kapott kézi hangerősítőbe be- leordítóttá; „Mindenki a helyére! Hét perc múlva adás!”, egycsapásra minden elrendeződött. Középen ott állt Bártik elvtárs elegáns világosszürke ruhában, kihajtott nyakú fehér ingben, kézében a papír, az ünnepi mondókával, előtte három mikrofon. És ki virított mellette színes népviseletben, piros csizmácská- ban, virágos ingvállban? Gitta, a maneken. Ezüsttálcát tartott kecsesen a kezében, rajta parányi cipó, csipetnyi só. Bár ekkor már köztudott volt, hogy az űrhajó a fejük fölé emelkedik majd, semmiképp sem lehetséges, hogy Kaxnak átnyújthassák ‘ ezt a jelképes ajándékot, azért Gitta nagyon jól mutatott Bártik elvtárs mellett. Tőlük jobbra, egy hosszú asztal mögött ült a professzor úr, egy küpolitikai és egy sportkommentátor, a sikeres színpadi szerző, és még sokán rhások, akik majd egyszerre fognak beszélni a legkülönfélébb fontos témákról, hadd okuljon a világmindenség. Mögöttük a villámjelenetek szereplői, szavalóművészek és pantomimesek sorakoztak fel. (Folytatjuk) I
