Nógrád. 1972. február (28. évfolyam. 26-50. szám)

1972-02-09 / 33. szám

Jubileumi sakk versenyek Salgótarjánban ítyíJt bajnoktág ötven résztvevővel — Bilek István szimultánja ViJIámtornák Salgótarján várossá nyilvá" nításának félévszázadom év­fordulója alkalmából nagysza­bású sakkrendezvényekre ke­rül sor a megyeszékhelyen. Az MTS Nógrád megyei Tanácsá­nak, a városi TS-nek, a váro­si tanácsnak, a városi Kisz- j(ek, a megyei és városi sakk- szövetségnek, a salgótarjáni sakkszakosztályoknak rende­zésében bonyolítják le Salgó­tarján 1972. évi nyílt bajnok­ságát. A rendezvények közül ez ígérkezik az egyik legnagyobb szabású megmozdulásnak, mert ötven résztvevő 10 for­dulós svájci rendszerben méri össze tudását. A versenysoro­zat február 15-én. kedden 16.30 ór.akor kezdődik az SZMT székhazában Ezt köve­tően csütörtökön, majd hátén' ként az említett napokon ül­nek asztalhoz a sakkozók. Ér­dekessége a svájci verseny­nek, hogy. azon bárki részt vehet, aki a helyszínen nevez. A szövetség a II. osztálynál alacsonyabb minősítésű ver­senyzőknek megadja indulás esetén a II. osztályú minő­sítést. Már csak ezért js érde­mes részt venni a küzdelem­ben! Értékes díjak várják a résztvevőket, mert a első tíz helyezett mellett több külön- dij is kiadásra kerül. A jubileumi versenysorozat másik kiemelkedő eseménye lesz a kfS2 városi bizottsá­ga által megrendezésre kerü­lő 50 táblás szimultán. Erre szeretnék a rendezők Bilek István nemzetközi nagymes' tért felkérni, aki húsz évvel ezelőtt Salgótarjánban szerez­te meg a mesteri címet. A ter­vek szerint a szimultán mel­lett, amelyen csak fiatalok indulnának, Bilek nagymester elméleti előadást is tartana, és bemutatná a Szpasszkij— Fischer páros mérkőzés két résztvevőjét. A szimultánra márciusban kerülne sor. bár ez a nagymester nemzetközi elfoglaltságától is függ. A sakkot népszerűsítő vil­lámtornákra is sor kerül majd Salgótarjánban. Így február 20-án meghívásos csapatvil- lámverseny lesz 4 fős csapatok résztvételével. Erre a torná­ra néhány szomszédos megye egyesületét is meghívják a rendezők. Áprilisban egyéni villámtornóval folytatódik a jubileumi sakkversenysovo- zat. (székács) Várói sportvetélkedő A városi szellemi sportve­télkedő döntőjét Salgótarján­ban február 18-án délután az SBTC klubházában rendezi meg az MTS agitációs és propagandabizottsága. Az el­nöki tennivalókat Farkas Szabolcs látja el. A sportkö­rök három legeredményesebb versenyzővel képviseltetik magukat. Nevezni február Iá­ig lehet. A vetélkedő témakö­re az olimpia. Ajánlott forrás­munkák: A magyar sport ké­zikönyve, ötszáz kérdés — öt­száz felelet a sport világából, Havas: A magyar sport argnykonyve, Szepesi—Pluhár: Szerelmünk: a mikrofon, Nép- s'port és Képes Sport példá­nyok, szaklapok, olimpiák tör­ténete. Széchényi őrjárat Olaj Dezső az új edző A Szécsényi Vörös Meteor megyei X. osztályú labdarúgó- együttese január 23-án kezdte meg a felkészülést heti há­rom edzéssel az idei felada­tokra. Az új edző Olaj Dezső, a csapat korábbi játékosa lett. Gonda Pál sportköri el­nök elmondotta, hogy éves szerződést kötöttek a tavaly segédedzői képesítést szerzett szakemberrel. A keretnek 18 tagja van. Nem távozott sen­ki időközben. Leigazolták vi­szont Ka ez Andrási Karancs- ságrülr itioKeszuie'fi mérkő- ‘zest meg nem játszottak. A tervek szerint a Bgy. SE-vel és a Gödöllői Vasassal is meg­mérkőznek. A jó eredmények eléréséhez minden feltételt biztosítanak. Épül az új öltö­ző is. A sportkör elnökének véleménye szerint tavasszal a (i. helyet szeretnék megsze­rezni. Hél év mérlege Büntetőket vétettek Ä megye NB-s és alacso­nyabb osztályú labdarúgó- együttesei 1965 óta 486 li­est vétettek. Somoskőújfalu és a Bgy. Volán védői leg­többször, a KM Egyetértés hátvédei legkevesebbszer nyúltak ehhez a „szigorú” eszközhöz. A büntetőt vétett csapa­tok sorrendje: 1—2. Somos­kőújfalu, Bgy. Volán 31, 3. Szécsény 30, 4. St. ZIM 27, 5—6. Dejtár, Karancskeszi 25, 7. Romhány 24, 8. Ka- rancslapujtő 23, 9. Vörös Cs. SE 21, 10. Öblösüveggyár 19, 11. Bgy. SE 18, 12. Mát- ranováik 16, 13. Jurisits SE 14, 14. SBTC 13, 15—16. Bt Bányagép, SKSE 11, 17—19. Nagybátony, Pásztó, Palotás 9, 20—21. Kisterenye, St, Síküveggyár 7, 22. KM Egyetértés 6 büntetővel. (toriczky) I,-kölni testnevelés Tornatermi helyzetkép A tornatermi adottságok rosszak Nógrádban. Járásonként mindössze három-négy tornateremmel rendelkeznek az általános és középiskolák. Legjobb a helyzet a két városban. Salgótarján­ban hét, Balassagyarmaton négy tornaterem használható. A rét­sági - bár már tavaly elkészült - felszerelés hiányában manap­ság is csak részlegesen vehető igénybe. így nem csodálható, hogy a középiskolákba kerülő tanulók zöme labdakészségi hiá­nyosságokkal küzd, gimnasztikailag képzetlen, az atlétika leg­alapvetőbb elemeit sem ismeri. A hiányok részleges pótlására tavaly a megyei művelődésügyi osztály olyan döntést hozott, hogy járásonként húszezer forintot adnak a legszükségesebb szerek pótlására minden évben. Emellett évente egy iskolában százhúsz­ezer forintos segítséggel sportudvart létesítenek. A legtöbb járás­ban éltek a lehetőséggel, de akadnak olyan iskolák, ahol nem kapták meg az Ígért segítséget, vagy csak részben elégítették ki valós igényüket. Helyes kezdeményezés volt tavaly szeptember­ben, hogy a képesítés nélküli testnevelést tanitó pedagógusokat kéthetes tanfolyamon a legszükségesebb módszertani tenniva­lókkal megismertették. De nem mindenki került oda, ahová kel­lett volna. Különös eset történt Szendehelyen. Vincze Imre képe­sítés nélküli nevelő magyar és rajz szakos előkészítésben része­sült. Utána Nőgrádon ezen tárgyak óráit látogatta. Októbertől viszont Szendehelyen legnagyobb meglepetésre a felső tagozatú osztályokban testnevelés tanítására osztották bel Több hasonló - és elkerülhető - visszás eset is előfordult a megyében. Mind­ezek nem segítik elő az iskolai testnevelés és sport fejlődését. (tóth) Szendehely is indult Diósjenő sakkozói győztek A járási szövetség rende- azonos pontszáramal 3. he- zésében lebonyolították Rét- lyen végzett Szendehely ságon a téli spartakiád járá- (Harsányi, Bach, Jámbor, si sakkcsapat döntőjét. Ivét Cservemák) gárdája. Örven- versenynapon hét egyesület detes volt Szendehely csa- képviseletében négyfős patának részvétele, ugyanis csapatok ülitek asztalhoz. Az két év óta nem indultak já- elsö helyet Diósjenő együt- rási versenyen. tese szerezte meg. Erzse, Bucsánezki, Gálcsik, Márkus összeállításban játszottak. Pontszámítás alapján máso­dik lett a Rétsági Gimná­zium (Varga, Kovács, Ma- hács, Csosza) együttese, míg Február 20-án és 27-én Rútságon bonyolítják le az idei egyéni bajnokságot, amelyen minden I. és II. osztályú sakkozó indulhat. (mártonfy) 'vív 'Iv.v'vvvív'W Kézilabda SPORT Elkészült a megyei bajnokság sorsolása Nyilatkozik Moj/es Olló főtitkár Az egycsoportos megyei férfi és nőj kézilabda-bajnok­ság idei küzdelemsorozatának sorsolását a közelmúltban el­készítették Salgótarjánban. A benevezett 11 férfi- és 9 női csapat 30, illetve 100 száza­lékban képviseltette magát a sorsoláson. A bajnokság tava­szi idénye április 9-től júni­us 18-ig, az őszi szezon augusztus 13-tól október. 22-ig tart. Férfiindulók: St. Építők II., Bgy. SE, Romhányi Építők, Pásztói KSE, Szőnyi SE (Job­bágyi). Tereskei Tsz. Balassi SE (Nagyoroszi), Keszegi Tsz, Nagybátonyi Bányász, Vörös Csillag SE (Rétság), Érsekvad­kerti Traktor. Női résztvevők: Pásztói KSE, Berceli Tsz, St. ZIM, Karancslapujtői FSK, St. Kö­tő Spartacus. St. Textiles. Nagybátonyi Bányász, SBTC II., Mátranováki Bányász (volt Páva SK). A férfiaknál a volt Nyugati csoportból 7, a nőknél viszont csupán 1 csapat szerepel az új rendszerű egycsoportos megyei bajnokságban. ízelítőül ismertetjük az I. forduló sorsolását Férfiak: St. Építők II.—Érsekvadkert, Bgy. SE—Vörös Csillag SE, Romhányi Építők—Nagybáto­nyi Bányász. Pásztói KSE— Keszeg. Szőnyi SE—Balassi SE, Tereske szabadnapos. Női mérkőzések: Pásztói KSE—Mátranováki Bányász, Bércéi—SBTC II., St. ZIM— Nagybátonyi Bányász. St. Kö­tő Spartacus—St. Textiles, Karancslapujtő szabadnapos. Mit vár az új rendszerű megyei bajnokságtól? — kér­deztük tegnap Mojzes Ottótól. a Nógrád megyei Kézilabda Szövetség főtitkárától. p — A színvonal és a szak- f. mint a korábbi években. A kiírásban foglaltakhoz feltét­lenül ragaszkodunk, mérkőzés- halasztásokhoz vagy -előreho­zásokhoz csak kivételes eset­ben és megfelelő illeték lefi­zetésé után járulunk hozza, ha két héttel korábban beje­lentik kívánságukat a csapa­tok. Lesz kieső és feljutó, ez is jelentősen javítja n csapa tok harci szellemét Emellett a Keleti és Nyugati körzet­mai munka hatékonyságának emelését. Reméljük, hogy egy csoportban jobban kézbe tud­juk tartani a bajnokságot. Korábban a Nyugati csoport­ban sok mérkőzés elmaradt, és zöldasztalnál ítélték ide vagy oda a pontokat Ezt. kí­vánatos a jövőben elkerülni. Jóval szigorúbbak leszünk, ben ifjúsági bajnokságot ren­dezünk, az utánpótlás terv­szerű és folyamatos biztosítá­sa érdekében. Az egycsoportos bajnok­ság bevezetésére kétségtelenül megértek a feltételek. A csa- átok képviselői kijelentették, ogy utazási gondjaikat meg­oldják. Különösen Keszeg együttese lesz nehéz helyzet­ben. hiszen sok távoli telepü­lésre kell uta-miok. Remélhe­tőleg nem lesz elmaradt mérkőzés, és az idén számot­tevően fejlődik Nógrád kézi- labdasportja. Hozgpnyi István Vívó verseny Balassagyarmaton Az ifjúsági és serdülő korú fiatalok korcsoportonkénti versenyeztetése érdekében év­járatú vívóversenyt rendez február 20-án Balassagyarma­ton a Nógrád megyei Vívó Szövetség. Az egyik korcso­portban 19515/56. a másikban 1957/58-ban született fiatalok léphetnek pástra. A versenyt férfi és női tőr, valamint kard fegyvernemben bonyolít­ják le körmérkőzés formá­ban. A döntőbe nyolcán jut­nak. A területi versenyen fegyvernemenként az első há­rom helyezett indulhat. Ne­vezni február 17-ig Tarjáni Károlynál (Salgótarján. Zrínyi út 7.) lehet. NB-s bajnokság Nevelő egyesület Az eredményes nevelőmunkát véíí&ő sportkörök közé tartozik a Bgy SE. Manapság is számos te­hetséges fiatal bontogatja szár­nyait az NB-s Ifjúsági bajnokság­ban szereplő gárdában« Ősszel az 5. helyen végeztek. Az első he­lyezett SBTC-tői csak 5 pont vá­lasztja el őket. Ha lelkiismerete­sen készülnek fel a tavaszi fel­adatokra, akkor még érmes he­lyezésre is esélyesek. A legered­ményesebb csatáraik: Márton 10, Fábián J. és Virtyó 5—5, Erdélyi 4 góllal. Az őszi idényben Bojtos, Fábián, Koncsck és Zatykó volt a csapat legjobbja. Balassagyarmaton a tanács kezdeményezésére új öltözőt építenek. Az építési anyagot a városi tanács biztosította. A helyi szakmunkásképző iskola diákjai pedig elkészítették az épületet, melyet hamarosan átadnak rendeltetésének. Képünkön: áll már az új öltöző épülete Előkészületi mérkőzés St. Síküveggyár—Karikás SE 2:1 (0:0) Az St. Síküveggyár NB III- Ma délutáni, február lü-i és au labdarúgó-együttese a na­pokban lejátszotta első előké­születi mérkőzését Zagyva- pálfalván. Az üveggyáriak a Heves megyei bajnokságban szereplő Karikás SE együtte­sét fogadták. Végeredményben 2:1 (0:0) arányban győztek. Góllövők: Csikós I. (11-esből), Lőrincz, ÜL: Kanizsai. Többé-kevésbé kialakult a csapat további menetrendje is. március 12-i ellenfelük még nem ismeretes. Ellátogatnak a felikészülés során Kurancs- keszibe, Abasárra és Somos­kőújfaluba. Zagyvapálfalván fogadják a Salgótarjáni Ko­hász első, valamint tartalék­csapatát, az St. BányagépJ Somoskőújfalu és a Selyp! Ki­nizsi együttesét. A bajnoki főpróba március 15-én a Seb- pl Kinizsi ellen lesz. Tanácsi támogatások Mai mecénások nélküi a köre — például az Idén 137 sportkörök bezárhatnák ka- ezer MTS-, 125 ezer vállalati púikat. Nagy szükségük van és 40 ezer forint tanácsi tá- az üzemi, termelőszövetkezeti mogatást kap. Külön említést ÁFÉSZ-, tanácsi és egyéb tá* érdemel Somoskőújfalu sport“ mogatásokra. A salgótarjáni szerető tanácsa, hiszen 36 ezer járásban a szénbányászat forint összeget adnak idén az visszafejlesztése következte- egyesületnek. Mátraverebólv- ben ul gazdasági bázisok vet- „ n, ., fék át az egyesületek támoga- ben 10 eíer' Barnaban es tását. A Nagybátonyi Bányász kabarban 5 ezer forint jut a — a járás legnagyobb sport- költségvetésből a sportkörnek. Vanyarci sikerek Körzeti spartakiád Szirákon A falusi dolgozók téli spar- rlk—Váradi (Egyházasdenge- takiádjának körzeti asztali- leg). tenisz- és sakkdöntőjét a kö- Női egyéni (6): 1. Pavkó zelmúltban megrendezték Szi- Klára (Vanyarc), 2. Mlinkó rákon. Asztaliteniszben a va- Mária (Vanyarc). 3. Panto- nyarciak remekeltek, minden vies ÍJsuzsa (Vanyarc). , számban első helyen, végeztek- Nőj csapatban csak Vanvarc Sakkban már nem voltak együttese indult, vegyes páros­ilyen egyoldalúak az erővi- ^an pedig nem nevezett sen- szonyok. ASZTALITENISZ- EREDMÉNYEK Férfi egyéni (16 induló): 1. Ferik Mihály (Vanyarc). 2. Vravuska József (Vanyarc), 3. Péfer Gyula (Kisbágyon). Férficsapat (4): 1. Vanyarc (Ferik, Vravuska, Pavkó), 2. Kisbágyon, 3! Szirák. Férfipáros (8): 1. Ferik— Vravuska (Vanyarc), 2. Len­gyel—Oláh (Szirák). 3- Jamb­ki. SAKKEREDMÉNYEK Férfi egyéni (6): 1. Vársze^ gi Gusztáv (Erdőtarcsa). 2. Ceányi János (Vanyarc), 3. Szaszki János (Vanyarc). Férficsapat (5): 1. Palotás,; 2. Bér. 3. Erdőtarcsa. Női egyéniben csak MIinká. Mária (Vanyarc) nevezett, míg női csapatban nem akadt induló, Labdarúgás Mai mérkőzések Egyre népesebbek Nógrád­ban. a labdarúgó-játékterek. Nemcsak az NB-e, hanem az alacsonyabb osztályú csapa­tok is előkészületi mérkőzé­seket játszanak. A mai fut- ballszerdán ismét pályára lép a Jugoszláviában túrázó SBTC. Ellenfele a II. ligás Dinamo Pancevo csapata lesz — visz- szavágón. Két mérkőzés jut. Salgótarjánnak. A salakos’ pá­lyán 14.30 órától az SBTC tartalékai az NB Ii-es Kiste-, renyei Bányászt fogadják. Az St. Öblösüveggyár hazai pá­lyán 15 órától az NB II-es Salgótarjáni Kohásszal ját­szik. NÓGRÁD — 1972, február 9., szerda

Next

/
Thumbnails
Contents