Nógrád. 1972. február (28. évfolyam. 26-50. szám)
1972-02-13 / 37. szám
ösztövér kútágas - Kulcsár József felvétele _ _ a tizennyolc íves koromban meg- I I kérdik tőlem, hogy mi akarok "A" lenni (senki se kérdezte), habozás nélkül azt felelem: kultuszminiszter. Nem mintha a hazai közoktatás reform iára lett volna valami országmentő tervezettem: akkoriban főleg a vízilabda érdekelt. De volt egv új szerelmem, az opera. Két pengőbe kerül a jegy az oldalsó karzat hátsó soraiba, ahonnan állva is csak a színpad egyik felét lehetett látni. Ennek megfelelően voltak jobb oldali és bal oldali operák, tudniillik atekintet- ben. hogy a szín. mely részén játszódott a lényeges cselekmény, a Don Jüanban a kőszobor bejövetele, a Falstaff- ban a ruháskosár vízbe dobása. Ám ezt a nyakmerevítő helyet is fölöttébb körülményes volt megszerezni. Pénteken jelent meg a hirdetőoszlopokon a következő heti műsor. s vasárnap reggel tízkor nyitott az elővételi pénztár. De ilyenkor már hosszú sor várakozott az ablak előtt, a terelőkorlátok közt kígyózva, ki a Dalszínház utcára, néha egészen a szfinxig: az olcsóbb jegyeket egykettőre elkapkodták. Tanácsos volt jókor odaállni. lehetőleg már hajnalban: a szombat estét úgvis barátaimmal töltöttem, nemegyszer le sem feküdtem. Sosem tudtam azonban oly korán érkezni, hogy néhány ásí.tozó operabarát már ott ne csellengjen. Ezután végtelen ácsorgás, toporgás következett a téli éjszakában, az egyes énekesek regiszterének aprólékos megvitatása, a Nemzeti Sport többszöri kiolvasása: olykor még szunyókáltam is. az imádott épület kőfalának dőlve. E végigvacogott hajnalokon dolgoztam ki életprogramomat: miként kerülhetnék olyan pozícióba, hoav mind e tortúrák nélkül juthassak be a színházba, jó helyre, ahonnan látni is lehet, s akkor, amikor épp kedvem támad. Ehhez nem elég milliomosnak lennem, mert hiába vásárolhatja meg a milliomos jegyét a harmadik emelet első sorába. vagy még ennél is előkelőbb helyre, a pénztárnál azért neki is sorba kell állnia (akkor még nem tartottam ott a társadalmi ismeretek terén, hogy egy milliomos esetleg az inasát, vagy sofőrjét is odaküldheti). Ehhez legalábbis kultuszminiszterré kell lennem, akinek tudvalevőleg saját páholya van az Operában: akkor jön-megyT amikor akar. a felvonás közepén is. s ha úgy tetszik neki. egy évadban akár tízszer is megnézheti a Fideliót. A vízilabdázást aztán abbahagytam, az operából nem az egyes mérkőzéseken elért részletes eredményekkel, maid a győztes együttesben szerepelt játékosok felsorolása és fényképe. Végül a góllövőlista. Ehhez tudni kell. hogy a Karinthy Ferenc: ÖNGÓL • tudtam kiöregedni. Az élet olykor különös módon teljesíti vágyainkat. Kultuszminiszter ugyan nem lettem, a lelek szerint már nem is leszek. De az áhított szabadjegyet egy évadra mégis meg■Rjg» Ml Mjjt ■ Ili# W «731 hátvéd nem szokott gólt lőni. inkább az ellenfél lövéseibe igyekszik belenyúlni. A labda ilyenkor irányt változtat, s elsuhan a kapu mellett, vagv erejét vesztve lepottyan a vízre. Előfordulhat azonban. Brándf ...r.113 Schatz .................. 85 S tephányi............... 75 s tb., stb. Karinthy ............... 1 (öngól) É n ió ideig nem tudtam erről a faliújságról, csak az tűnt fel, hogy a portás nem köszön vissza, csupán morog valamit a postát rendezgetve, a kapualjban terefelérö művészek hidegen biccentenek, összesúgnak a hátam mögött A lépcsőházban, a tábla előtt aztán megértettem e keßv- vesztés okát: elhülve olvastam át újra meg újra a góllövőlistát. A iobb érzésűek közül néhányan odajöttek, tapintatosan érdeklődtek, hogyan is történt a sajnálatos eset. Próbáltam megmagyarázni, de ez hosszadalmas, bonyolult história. számos szakkifejezéssel, a közepén otthagytak, hogy 1e- lenésük van. Sokáig közelébe se mentem az Operának, s ha valamely tagjával találkoztam, igyekeztem eltűnni, vagy úgy tenni* így lett a Vize6 jelzőből név, ellentétben jelentésével, így lett a szerelő fémjelzője ennek a korcsmának. Először fájt neki. Az asz- 6zony örülit, sőt büszke volt rá. Nem is tudta pontosan, hogy mire büszke. Nem is sokat gondolkozott rajta. Keli-e egy fiatal és özvegy ■ korcsmárosnénak ennél több: tudják, hogy jól főz, és a városban azt beszélik, hogy esténként erős iparos férfi öleli őt. Olyan kevés kell a nő boldogságához, itt még túl is adagolt az élet, mert az italmérés haszna sem volt lebecsülendő. A férfit kollégái ugratták, ilyenkor szégyenlősen mosolygott. Maga sem tudta, hogyan, miképp és főleg miért, de rákapott az italra. Már napközben is vissiza-vissza járt, bekapott egy-egy fröccsöt és sietett vissza a munkához. Érezte, hogy valahol csúszik a talaj alatta, azért a munkájához görcsösen ragaszkodott, ezt érezte élete legbiztonságosabb pontjának. A korcsmában is tett-vett, a pulthoz is odaállt segíteni az asszonynak, de a lelkét kikezdte valami, az egyensúlyt már a munka sem tudta helyrebillenteni. Nappal sohasem volt részeg, erre vigyázott. Csak töltögetett, töltögetett, de a nívót tartotta, egyszer sem lépte át. Este viszont mind gyakrabban berúgott. Nem volt kötöz- ködő természetű, danászni sem szeretett, inkább szomorú volt* mondogatta is ilyenkor, hogy neki nem a teste kívánja a szeszt, a lelke szomorú, annak kell a bor. Az évek ilyen szomorúan repültek és a természet különös játéka, hogy ebben a nagy szomorúságban a jó ételtől, meg a töménytelen italtól a szerelő elhízott. Az asszony domborulatai rendületlenül tartották magukat, de az évek szeme alá és szája köré finom kis szarkalábakat rajzoltak. Azért a részegeknek most is a régi kívánatos Róasdka volt. Egyszer az asszony azt mondta a szerelőnek, eleget evett-ivott már, egyformán hasznavehetetlen nappal is este is, a fiatalságát elrabolta, költözzön el tőle. Még utána kiáltott, hogy nem köteles ő az ágyban is a büdös pálinkát szagolni. A férfi szomorú lett, szégyellte is a dolgot, aztán elvitte néhány ingét és ruháját egy albérleti szobába. A szoba kicsi volt, a talajvíztől dohos szagú és hűvös. A kis villanykörte a ráragadt légypiszoktól alig adott fényt, az egész mégis illett a szerelő szomorúságához. Két hétig nem ment a korcsmába. Akkor is csak részegen mert bejönni. Odament az asszonyhoz és megkérdezte, mit segíthetne. — Menjen haza jóember, hiszen maga tökrészeg, tudja, hogy utálom az ilyeneket. A férfi leült, fejét mellére ejtette, kért egy pohár bort, kapott, ebből tudta, hogy semmit sem jelent már az asszonynak, már az italtól sem félti őt. Hangos társaság érkezett. Röhögtek, itták, énekeltek. Egy megtermett, inkább kövér forma közülük odakiáltott Rózsinak: „Hozza már lelkem, gyorsabban. Hagyjon fel ezzel a vénasszonyos tempóval”. Vihogtak. Amaz folytatta: „Az ágyban is ilyen lusta maga, angyalom?” A vízvezeték-szerelő felállt, odatántorgott hozzájuk, barátságosan fogadták. „Igyon apa, itt a bögre fogja. Magának már nem árt.” „Nekem tényleg nem árt, amint látják részeg vagyok, de így is tudok viselkedni. Viszont maguk nem tudnak viselkedni, ezért nem ihatnak többet.” Megfogta az üvegeket, hogy visszavigye a pulthoz. Valaki hátulról nyakon csapta, elesett. Az üveget estében feltartotta, hogy ne törjön össze. A bor hidegen folyt arcára, be az inge alá. Felállt, az üveggel ütött, a kövér elterült. Hárman estek neki és kegyetlenül megrugdosták. Ügy félájultan egy székre ültették, telerakták hervadt virágokkal, aztán az egyik asztalról vázastól a kezébe erőszakoltak egy csokor őszi rózsát. Meglocsolték vízzel, utána rászórták a korcsmában található hamutartók tartalmát. — A vén huszár — mondta az, akit leütött és röhögve távoztak. Zárórakor a korcsmárosné fel rázta a szerelőt. Utálattal kezet mosott, mondta a férfinak, hogy takarodjék haza. Köszönésképpen mégegyszer a leikébe taposott. — Nem való maga már semmire. Még arra sem, hogy egy gyönge nő becsületét megvédje. A férfi piszkos ruhában, de józanul lépett ki a sötétbe, s útközben akárhogy erőlködött, már a töltöttkáposzta íze sem jutott eszébe. Ez volt hát a történet, egy korcsma története és E.-beu a vendéglátóipari vállalat immáron másfél évtizede hiába erőlködik, és kísérletezik új nevekkel, hiába adta a Zöldkoszorú nevet, hiába az 1-es számú üzemegység elnevezést, nem ment a dolog. Az emberek ma is a Vizesbe hívják egymást. Ez maradt mind a mai napig a korcsma neve. Jóllehet a szépszemű korcsmárosné és vízvezeték-szerelő betyárja már régen az igazaié álmát alusszák a föld mélyén. kaptam. Ez úgy történt, hogy néhány esztendeje a Gellért- ben találkoztam Steohánvi- val. az Operaház jeles rendezőjével. az FTC egykori pó- lózójával. ő mondta, hogy van egy csapatuk, a Fáklya, ő is újra vízbe szállt, szálliak be én is. Kicsit ellubickolunk, old boyok: ha rámegyünk, megnyerhetjük a másodosztályú bajnokságot. Így is lett. több évi szünet után azt a nyarat még egyszer végigszuszogtam a medencében: szomorú fináléja egy hajdan merészen induló pályának, még a siketek csapatával is szembekerültünk. De győztünk minden mérkőzésen. igaz. Brandi, az egykori válogatott aranycsapat hírneves bombázója is közöttünk fürdőzte utolsó tényleges szezonját, s valóban bajnokok lettünk, nagy gólaránnyal, a második osztályban. Az Operában hihetetlenül megnőtt a tekintélyem. Érmekkel. plakettekkel ajándékoztak meg, két személyre szóló szabadj eggyel, mellyel bármely üres helvet jogom volt elfoglalni. Ha beléptem a művészbejárón, a portás ki bújt üvegkalitkájából, hogylé- tem, s formám felől tudakozódott. az igazgató vóliam veregette. és saját páholyát ajánlotta föl, a titkár bekísért. a szünetben feketével kínált. Világhírű énekesek szorongatták a kezem, tüll- szoknyás balerinák küldtek felém jelentős pillantásokat: egv férfi, ez voltam a szemükben, igazi férfi, bainok. nem olyan festett báb. mint az itteni komédiások. « Dicsőségem, sajna, nem tartott soká: az az átok faliújság tépázta meg. Egyébként a dekoráció remeke volt. egy titkos fényforrásokból megvilágított tábla, a léocsőház legforgalmasabb helyén, zászlócskával és stilizált babérlevelekkel keretezve. Díszesen rajzolt arasznyi betűk tudatták a tagsággal, hogy a Fák-I lya-Opera vízilabdacsapata megnyerte a másodosztályt bajnokságot, alatta a tabella tíz eset közül egyszer, hoev ez a közbelépés nem sikerül, s a labda a hátvéd kezéről mégis a hálóba pattan, mégpedig töbnyire védhetetlenül. hisz a kapus másfelé helyezkedett. így jártam én is: sok sikeres hárításom mellett az egyik — különben, könnyű, tíz góllal megnyert — mérkőzésen úw találtam belenyúlni az ellenfél csatárának lövésébe, hogy az csak kevéssé változtatta meg irányát, s eev kis gellert kapva, mégis a kapunkba csusszant. Az eredményen ez nem sokat változtatott. de ilyenkor a gólt annak nevére jegyzik be. aki utolsónak érintette a labdát, jelen esetben az enyémre. így tehát a góllövő lista következőképp alakult: mintha nem én volnék azl olykor még sántikáltam isi Kedvenc operáimat hosszú ideig csak a rádión át hallgattam. A sportolástól végleg visszavonultam. Három-négy év múltán a földalattin akadtam össze szegény Oláh Gusztávval. Nagyon kedves volt, ő szólított meg, kérdezte, hogy min dolgozom. Mesélni kezdtem a fennkölt. álmodó művésznek készülő drámáról, a jellemek kibontakozásáról, az atmoszféra sűrítéséről, önfeledten, be- \ehevülve. Udvariasan hallgatta. de egyszer csak közbeszólt: — Mondd, kérlek, hogy iá volt azzal az öngóllal? A szabadiegyet egyébként nem hosszabbították meg. MEZEI ANDRAS: TÁJKÉPEK nj Két hete a tóra nézek, elaludtam, s befagyott. Jöttek a német zenészek, trombita szóit és fagott. Léptek a három jegenyék amíg a jég kövéredett. Fordult a tó és lett az ég az irtózatos mennyezet. Mint akit egy más égitest magához rántott, pihenek. Kiléphetek akárhová, már nem leszek idegenebb. I(. Jaj a fákon a görcsök, Az esős tél, a madarak, Szétázott arc az agyagon, németországi nap. Ez már az örök csütörtök: facipö, lágerruha. Ez már az örök csütörtök: facipő, lágerruha. NÓGRÁD — 1972. február. 13., vasárnap 9
