Nógrád. 1972. január (28. évfolyam. 1-25. szám)
1972-01-12 / 9. szám
dHI<elior&e>Iö a mecFve eiöiiéiiytermesaEtéseiftek alapja l'gyütt kot! rscV<'k>,<lnfink! Az alkohol szerepe a bűnözésben (If.) llilyen beruhásátit régésiünk el? A szervezett talajvédelmi beruházások megyénkben — még a második ötéves tervidőszak alatt — a Lókos völgyében kezdődtek —, majd a következő tervidőszakban fokozatosan kiterjedtek a megye egész területére. A több üzemet érintő vízfolyások szabályozására, rendezésére az üzemi meliorációs beruházások szakszerű kivitelezésének segítésére, valamint az állam által nyújtott segítség jobb kihasználása érdekében jöttek létre a vízgazdálkodási, illetve vízrendezési és talajvédelmi társulatok. A harmadik ötéves tervidőszak alatt 113 millió 967 ezer forint összegű mezőgazdasági' termelőszövetkezeti talajmeliorációs beruházás valósult meg, melyre 91 millió 340 ezer forint állami támogatást vettek igénybe. A vízgazdálkodási társulatok pedig 34 millió 828 ezer forint értékű közcélú vízrendezést végeztek el 24 millió 843 ezer forint állami támogatással. Az agronómiái előfeltételt megteremtő műszaki beruházásokra (mely összetevőit korábban ismertettem), 18 millió 189 ezer forintot — 100 százalékos állami támogatásból — fordítottak mezőgazdasági üzemeink. A megyében működő 76 mezőgazdasági tsz közül 68- nak elkészült a kísérleti talajvédelmi, illetve talajvédelmi terve. A túlzott szántócentrikus szemlélet következtében a tervezés kezdeti szakaszában a tervezőik szántóföldi művelésben hagytak olyan területeket is, ahol ez ütközött a racionális föld- használattal. A táblarendszer is elaprózott parcellákra alapult és ez ellentétbe került a nagyüzemi gazdálkodás igényeivel. E káros jelenségek megszüntetésére a hibás tervek módosítását folyamatosan elvégeztetjük. A meliorációs beruházást nem szűkíttettük le csupán a talajlehordás megakadályozá. sára alkalmas eljárások bevezetésére, hanem kiterjesztettük a lepusztult területek termékenységének helyreállítására is. Megyénk mezőgazdasági művelés alatt álló területének jelentős része savanyú kémhatású, esért kémiai talajjavításra szorul. A talajjavítási munkák folyamatosan 1961- től tartanak, de jelentősebb előrehaladás csak a múlt tervidőszakban volt tapasztalható, amikor a tsz-ek 23 564 kh-n, 25 millió 765 ezer forint értékben (17 576 m/Ft állami támogatással) végeztek meszelést és 1260 kh-n 10 millió 455 ezer forint értékben biológiai talajjavítást. A - talaj termőképességét közvetve befolyásoló mélylazításra is komoly figyelmet szenteltünk. A tervidőszakban 15 858 kh területen 10 millió 488 m/Ft kivitelezési költséggel 6 millió 849 ezer forint állami támogatás igénybevételével végeztük eí az altalajlazítást. A lejtős területek talajvédelmével szorosan összefügg a hegy- és durnborvidéki rétek meliorációs feladatai, a pangó vizek elvezetése, a vízfolyások rendezése. E két problémakör egymástól szinte elválaszthatatlan, mert a rétek legtöbbször erősen szenvednek a felettük levő lejtőkről lezúduló vizek és hordalékok elöntésétől. E területek jobb hasznosításának feltétele a vízlevezetés megoldása. Üzemen belüli vízrendezésre (vízfolyások rendezésére leszívóágak képzésére, vízrendezési műtárgyak építésére) 49 millió 70 ezer forintot Miniszteri utasítás as idei védőoltásokról Az egészségügyi miniszter utasításban szabályozta az 1972. évi védőoltások rendjét. Az újszülötteket hathetes korukig kell tuberkulózis ellen BCG-vel oltani. A tuberkulin- suűrést az általános iskolák első, ötödik és nyolcadik osztályos, a közép- éis szakiskolák, továbbá az iparitanulóiskolák végzős tanulóinál, valamint — a tbc-gondozó intézet kezdeményezésére — kollektívában (egyetem, főiskola, kollégium, szakiskola stb.) élő 18—80 éves korúaknái kell elvégezni. A szűrés után a tu- berkulinnegatívokat újraoltják. Kis településeken, • ahol többnyire még osztatlan iskolák vannak, a 20 év alatti lakosság tbc elleni immunizálását háromévenkénti szűrővizsgálattal, illetőleg úrjaol- tással is meg lehet oldani. A diftéria, szamárköhögés és tetanusz elleni di-per-te II. oltásban mindazok a gyermekek részesülnek, akik elérték, illetőleg ebben az évben töltik be hároméves korukat, és ilyen oltást még nem kaptak, Ezek az oltások nincsenek időszakhoz kötve, folyamatosan, egész évben végezhetők. Idényoltás viszont a di-per-te III., amelyet május —júniusban az iskolai felvételt megelőző orvosi vizsgálat alkalmával, vagy szeptemberben, az iskolában kapnak az elsősök. A diftéria—tetanusz elleni védőoltást októberben adják az 1960. szeptember 1. és 1961. augusztus 31. közti születé- sűeknek. Ugyanennek a korosztálynak a himlő elleni új- raoltása április—májusban történik. Külön utasítás szabályozza a szeptember—októberben esedékes kanyaró elleni védőoltásokat, valamint a decembertől jövő év áprilisáig tartó idei védőoltásokat a fertőző gyermekbénulás ellen. A fertőzési veszélynek kitettek számára márciusban a hastífusz és a paratífusz, áprilisban a himlő, októberben a kiütéses tífusz elleni védőoltások kerülnek sorra. Fertőzés gyanúja esetén a legrövidebb1 időn belül el kell végezni az érintettek hastífusz, paraíí- fusz, diftéria, tetanusz, vör- heny, szamárköhögés, illetőleg veszettség elleni oltását, illetőleg a járványos májgyulladás és a kanyaró elleni gamma-globulin oltást. Koleraveszély esetén külön intézkednek a szükségessé váló oltásokról. Külön utasítás szabályozza az influenza elleni oltást. A rubeola megelőzésére pedig gamma-globulin védelemben lehet részesíteni a terhesség első három hónapjában azt a nőt, aki ilyen betegtől fertőződhetett. (MTI) fordítottak a tsz-ek és majdnem 1 millió köbméter földet mozgattak meg A beru házáshoz 38 millió 271 ezer forint állami támogatást vettek igénybe. Ezzel a Lókos vízgyűjtőjén befejeződött a vízrendezés, míg a megye más részén csak kisebb vízgyűjtők vízfolyásainak rendezése fejeződött be. A vízrendezés folyamán jelentős mezőgazda- sági művelés alatt álló terület szabadult fel az intenzí vebb hasznosításra, közel 1600 kataszterholdA tervidőszak alatti meliorációs beruházások kivitelezése folyamán az elismert, általános eredmények mellett egyes üzemekben negatív vonásokkal is találkoztunk. Így például voltak vezetők, akik nem látták a melioráció igazi célját, a pillanatnyi pénz- szerzési lehetőséget helyezték előtérbe. Kezdetben ragaszkodtak minden talpalatnyi szántóhoz, még abban az esetben is, ha rajta csak ráfizetéssel lehetett gazdálkodni. A meliorációs tevékenység sorrendiségét megsértették. A meliorációs beruházást nem rögzítették a táblatörzskönyv- ben, melynek káros hatása különösen a vezetők cseréje után erősen jelentkezett. A befejezett beruházások állagának megőrzése érdekében nem végezték el a megfelelő karbantartásokat. Jellemző volt az elaprózott, és elhúzódó beruházás, mely csökkentette a hatékonyságot. E néhány hiányosság felfedése mellett elmondhatjuk, hogy a meliorációs tevékenységre fordított anyagi és szellemi befektetés jelentősen hozzájárult a növénytermelés terén elért eredményekhez. Tudatában vagyunk annak, hogy a meliorációs tevékenységen kívül a műtrágya-felhasználás növekedése, a gazdálkodás színvonalának emelkedése és egyéb tényezők közrejátszottak abban, hogy a harmadik ötéves tervidőszak átlagtermései 20—40 százalék, kai magasabbak a megelőző tervidőszakénál. De nem túlzunk, ha kimondjuk, hogy melioráció nélkül — mint bármely más tényező hiányában — megyénk mezőgazdasága képtelen lett volna hasonló eredmény elérésére. Varga József, a megyei tanács mezőgazda- sági és élelmezésügyi osztályának csoportvezetője (Folytatjuk) AZ ALKOHOLIZMUS EILÉNI KÜZDELEM - AZ ÜGYÉSZ SZEMÉVEL KÉRDÉSEINKRE VÁLASZOL DR. CSENDES KAROLY, A LEGFŐBB ÜGYÉSZ HELYETTESE Az italozással, a szeszesital- fogyasztassal kapcsolatos konvenciók ma is széles körben érvényesülnek és hatnak. Számos olyan eseményt (névnap, fizetés, születésnap, katonai bevonulás, búcsú stb.) tartunk nyilván, amely italozásra szolgálhat alapul. Ezeket az alkalmakat még bővítettük is, például a felettes szervek látogatásával, az eredményes tárgyalás befejezésének hitelesítésével stb. Dr. Csendes Ká- rolynak, a legfőbb ügyész helyettesének véleményét kérdeztük meg e probléma társadalompolitikai vonatkozásairól. — Az alkoholizmus elleni küzdelem egészségügyi és társadalompolitikai kérdésként jelentkezik. Ügy gondoljuk, hogy az ügyészséget. mint bűnüldöző hatóságot, főleg az alkoholizmus társadalompolitikai vetületei foglalkoztatják. — A bűnözés alakulásában az alkoholizmus valóban igen jelentős tényezőként szerepel; a bűncselekmények elkövetésében — különösen egyes bűntetti kategóriákban — meghatározó szerepe van. A számos objektív, vagy szubjektív ok és körülmény kölcsönhatásának eredményeként jelentkező bűnözés okai között egyre nagyobb helyet foglal el az alkoholizmus, illetve az alkohol eseti, de mértéktelen fogyasztása. Amíg 1966-ban a bűntettet alkohol közrejátszásával megvalósítóknak az összes elkövetőkhöz viszonyított aránya 18 százalék volt, addig ez az arány 1970-ben már 24,6 százalékra emelkedett; vagyis az elmúlt évben minden ismert negyedik bűnelkövető alkohol hatása alatt cselekedett, így került összeütközésbe a törvénnyel. Még megdöbbentőbb képet kapunk akkor ha az alkohol bűnözésre gyakorolt hatását egyes kiemelt, magas társadalmi veszélyességű bűntetteknél vizsgáljuk. Például 1970-ben a súlyos testi sértést elkövetők 32,5 százalékánál, az emberölést megkísérlők 49,3 százalékánál, a garázdaságon értek 50,3 százalékánál, a hivatalos személy ellent erőszak bűntettét elkövetők 62,5 százalékánál játszott közre az alkohol. — Az alkoholnak a bűnözés alakulásában játszott kiemelkedő szerepéből következik, hogy az alkoholizmus elleni harcban jelentős feladatuk van a bűnüldöző hatóságoknak. Hogyan látják el ezt a feladatot? — A bűnüldöző szerveknek a maguk eszközeivel elsősorban a notórius alkoholisták ellen kell fellépniük. Amennyiben a büntetőeljárás során azt állapítják meg, hogy a bűntett elkövetése mértéktelen alkoholfogyasztással függ össze, a bíróság az elkövetőt arra kötelezheti, hogy kényszerelvoné-kezelésnek vesse magát alá. Míg a korábbi jogszabály csak a rendelő intézeti elvonókezelésről, a részeg személyek kijózanító- szobába szállításáról és a családjáról nem gondoskodó alkoholista munkabérének kiűzetéséről rendelkezett, addig az új — a korábbi tvr. vonatkozó rendelkezéseinek a megtartása mellett — átfogóan szabályozza az alkoholisták önkéntes és kötelező gondozását, elvonókezelését, bevezetve a kórházi elvonókezelést és a munkaterápiás intézeti gyógykezelést is. — Az alkoholizmus, a mértéktelen italozás és a velejáró bűnözés elleni küzdelem nem korlátozódhat csupán a bűnüldöző szervek tevékenységére. Milyen további feladatokat lát? — Valóban, ez a harc csak akkor vezethet siketre, ha az alkoholizmus elleni küzdelem a társadalom, mindannyiunk közös ügyévé vilik Az alkoholizmus megfékezést', visszaszorítása az egész társadalom érdeke lévén, az ellene való megfelelően hatékony küzdelem társadalmi és gazdasági téren egyaránt átfogó intézkedéseket kíván. Szeretnék itt két negatív tényezőt megemlíteni. Az egyik az a semmiképpen sem helyeselhető anyagi érdekeltség, amely arra ösztönzi a belkereskedelmi vállalatokat, különösen a vendéglátó üzemeket, hogy minél több alkoholt adjanak el. Lehet, hogy államunk kasszájába ez sok pénzt hoz. de meg vagyok győződve arról, hogy ennél jóval nagyobb anyagi és erkölcsi értékek mennek veszendőbe a3 alkoholos állapotban elkövetett károkozással. A másik ilyen káros tényező az az eléggé el nem ítélhető magatartás, amelyet — tisztelet a kivételnek — egyes vendéglátóipari üzemi dolgozók, legtöbbször üzemi vezetőikkel cinkosan összejátszva, követnek el, magasabb borravaló reményében. Az ő bűncs támogatásuk nélkül jóval kevesebb kár keletkezne, kevesebben ülnének börtönben és talán kevesebb család hullna szét. Megítélésem szerint a sajtód nak, a rádiónak, a televíziónak az eddiginél hatásosabb propagandát kellene kifejtenie az alkoholizmus leküzdése. illetve visszaszorítása érdekében. Emellett a tanácsi és a társadalmi szerveknek is fokozottabb gondot kellene fordítaniuk erre, beleértve az alkoholizmussal kapcsolatos gyermek- és ifjúságvédelmi problémák megoldását is. Az alkoholizmus elleni hatékony propagandának véleményem szerint olyan társadalmi szemlélet kialakítását kellene elérnie, amely az eddiginél határozottabban elítéli az iszákosságot, a részegséget, és amely alkalmas az e téren általában tapasztalható közömbösség felszámolására. Vadegészségügyi vizsgálat A megyei állategészségügyi állomás szabályozta az általános vadegészségügyi vizsgálatokat. Ha a vadásztársaságok területén és állami rezervátumokban elhullott, vagy beteg állatot találnak, kisállatnál az egész hullát, nagyvadnál a fejet és a belső szerveket kötelesek az illetékes állatorvos közreműködésével az állategészségügyi intézetbe küldeni. Hozzájárultak a ió nyúlszaoorulat érdekében ahhoz is, hogy alio! ritka az állomány, a MAVOSZ megyei intéző bizottsága és a MÉM vadászati és vadgazdálkodási főosztály engedélyével vizsgálat céljára beteg. vagy beteggyaaűs egyedeket tilalmi időben is kilőhetnek. A visszaélést természetesen szigorúan megbüntetik. Az állategészségügyi szervek kérik az illetékes vadásztársaságok segítségét. Bogyósgyümölcs-tclepítés A negyedik ötéves tervben a megyében folytatják a gyü- mölcs'telepítést, amelyben kilenc termelőszövetkezet éö egy állami gazdaság vesz részt A tervidőszak alatt ezer holdon telepítenek újabb gyümölcsösöket. Az elmúlt év őszén az érintett gazdaságok 230 kataszteri holdon ültettek boti NÓGRÁD - 1972. gyós növényeket. Ebből szamóca nyolcvanöt hold, málna 152 hold. Magyamándorban az Állami Gazdaság például meggyet telepített 21 holdon. Az idén a mezőgazdasági üzemek tovább folytatják a bogyós gyümölcs telepítését, hogy a tervidőszak végére teljesítsék előirányzatukat. január 12., szerda 1971-ben kezdték el a Dunai Vasmű új hegesztettcsőgyártó üzemében a próba termel ttt a r..trátság II. kőolajvezeték számára készítenek először acélcsöveket. A legkorszerűbb technológiával felszerelt félautomata gyártósoron 1971- ben 70 ezer méter, csaknem egy méter átmérőjű acélcsövet kés1' í'rk