Nógrád. 1972. január (28. évfolyam. 1-25. szám)

1972-01-30 / 25. szám

I MÁRTON KLÁRA: Az utolsó látogatás Eljöttem még egyszer, hogy játsszák az eldobott kavicsokkal a kiszáradt kanólisparton, hol húszéves gaz burjánzik, és a nemesillatú folyófűvirág rátekeredik a tüskés ribizlibokorra; hol alszanak a lábnyomok és színes üvegcserepek, hol varangyosbékák hűsölnek az útilapu széles árnyékában. Eljöttem még egyszer, levetem cipőm, mezítláb indulok el, s elvesztett pajtásaim nevét kiáltom! Tudom, nincs válasz. A tűz régen kialudt abban a szobában, • ahol felébredtek a halott kismadarak, s a kéz, amely melengette őket, rég elvesztette gyógyító varázsát. Mégis eljöttem. Sokezer kilométer rakódott szívemre. Előttem gyermekkorom összehordott máglyája ég, s az emlékezés csendes esője eloltja a tüzet. POHÁNKA ERIKA: Tengertűz búcsúzás A nágykapus szerelem kijáratánál álltunk. Vittem arcompn meleged, és te csak mentél. Egy pillanatra láttam piros emléked, és élpirult bárfaiad. ­Arcunk a méterekben is összeért. Megremegtem, hogy láttam a tengert. Láttam: ebbe kell ugranom. Nem tudok úszni..., tűz vagyok.. >, öngyilkos fürdés a menekülés. Búcsúzik a tengertűz. PINCZÉSI JUDIT: Sugarat fonsz A perc a teljes. De félsz, elárul. Kevés csak éj csak éjszakául, sugarat fonsz meg szemhatáiul. Hull rám büszkén koholt reményed s a mindig minden elborít. Nem várok én se jót, se rosszat. A puszta léted boldogít. TOLDALAClPÁL: Kétféleképpen Azt mondta, a siralom völgye az ő világa, és kezét szivére tette, fájt a kínnal ■megszületett, csupasz beszéd, ezért a számjegyekhez fordult, osztott és szorzott évekig, köd alakban jelentkezett csak tudatábdn, hogy létezik, aztán valaki megszerette, és előhívta őt, akár egy negatívot. Most, ha sétál, mellette megy egy szép agár. Női akt (Gonda Zoltán tusrajza) A Szovjetunió története (KOSSUTH. 1971.) A napokban egy, a nagykö­zönség számára íródott tudo­mányos színvonalú, .rendkí­vül adatgazdag kézikönyv lá­tott napvilágot, A Szovjetunió története címmel. Szerzője: Dolmányos István, az ismert történész. Mint a könyv címéből is kiderül, a kötet a szövet korszak történetét taglalja^ ámbár ezt nem szakítja el a történelmi előzményektől. A szerző rendkívül jól ispieri a tárggyal foglalkozó szovjet irodalmat, de túl ezen a Szovjetunió történelmével kapcsolatos nyugata szerzők munkáit is, amelyekkel gyak­ran vitázik. A kötet részletesen tárgyal­ja az 1917 februári éfe októ­beri forradalmat, továbbá a polgárháborútól a Nagy Hon­védő Háborúig terjedő kor­szakot. Jelentős teret szentel a szocialista építés időszaká­nak, továbbá a német táma­dástól napjainkig terjedő idő­szaknak, az SZKP XXIV. kongresszusáig bezárólag. A szerző figyelme kiterjed a történelem minden mozza­natára. Sokhelyütt találunk gondos áttekintést a gazda­sági, társadalmi és kulturális fejlődésről. Érthető, hogy rendkívül nagy szerepet kap a politikai, fejlődés problema­tikája, hiszen a Szovjetunió világpoltikai szerepe és je­lentősége nemcsak érdekes, hanem rendkívül fontos Is. Ezek közül néhányat említve ilyen ,a Szovjetunió nemzet­közi tekintélyének növekedé­se, . a személyi kultusz kiala­kulása, a honvédő háború megpróbáltatásai. Dolmányos állásfoglalásai megfontoltak, s ezek mellett komolyan érvel. Minden so­rából az tükröződik, hogy a Szovjetunió őszinte barátja^ ként írta meg a hatalmas szovjetország történetét Nagy szeretettel mutatja be a si­kereket, ugyanokkor nerrt ri- i ad vissza a hibák ábrázó Iá- -sától sem. Levelek 1. .csak az esték- • • az esték lámpái kísérnek. Megnyúlt, rétestészta hosszúságúvá nőtt esték, melyek belezu­hannak a reggelekbe. Hány­szor mondtam, hogy a neon mindig hideg. hidegebb a sárgán világító körtéknél. A neon fényében hosszab­bak az árnyak is. A lámpák tiszteletet parancsolnak a későn érkezőknek. Papucsot a lábukra, mikor hazatér­nek. Féltő pillantást a cu­mitól duzzadó gyermekarc­ra. Még a iégcsapok is elke­rülik az árnyakat. Futni hagyják őket, mert nincs tapadási felületük. A szédel­gés. a rohanás lepereg ró­luk- Megmaradnak tisztán, hogy reggel lemossák ma- V gukról éjszaka plakát- szomorúságát- Mintha saját maguk utcaseprői lennének- (Világítanak a plakátok. Hungarocellből tépett be­tűk: GÖZÖLGÖ KÁVÉ, MELEGÍTŐ ITALOK, VA­SÁRNAP SZÜNNAP. REG­GELI MÁR HAJNAL 5- TÖL. Pirosban, kékben, fe­hérben úsznak a kávéscsé­szék. Csák a daruk emelik gémjeiket. Megdöbbentő jó­zanság. Még a jégcsapok is töredeznek. Elmosódnak az árnyák a gépcsikorgásban. Ronggyá olvadnak a plaká­tok: HAZUDJ IGAZAT. Mindez Oscar Wilde úrtól. I Aztán a- FÁKLYALÁNG. Mesés előadás. mindössze hat' forintért- Autósok, mo­torosok esedékes KÖTELE­ZŐ gépjármű- •. — FELE- LÖSSÉG-biztosítás díja...). Nem volt ott. Elmaradt a fellépésed, a bemutatkozá­sod. pedig csak heten vol­tunk, míg kirúgtak bennün­ket. Vonultunk lefelé, mint a csínyekben összeforrott had. pedig csak harmadszor láttuk egymást, és mindjárt bizalmasok lettünk egymás­hoz. mert úgy éreztük, hogy ez az este megmarad ma­gunkénak, mivel, bensőnk­ből táplálkozott Az asszo­nyokról beszélgettünk. Em­legettük kegyetlenségünket, hiszen mi mindig megígér­jük a találkozást, és órákat késünk, no nem saját szó­rakoztatásunk miatt, hanem az etikett csal meg bennün­ket. mert ott kell lennünk mindenütt és minden idő­ben és nincs kibúvó semmi­féle szöveg alóL Mire leértünk, kezünkbe egy-egy üveg szódával — csak ennyire futotta az erőnkből — félhományban lengett az aula hatalmas csarnoka. Közöttünk volt Sztoev is- Előtte ő hívta meg a társaságot a grillbe. A félhomályba lépve rop­pant okosan az asszonyra gondolt, aki az igaziak ál­mát aludta a szálloda vala­melyik szobájában. Talán várta is őt kettőig, hogy bolgár barátunk melléje fe­küdjön. de Sztoev megta­gadta magát, közöttünk ma­radt, hogy részese legyen az egyre kegyetlenebbé vá­ló éjszakának. (Erről jut eszembe, ne haragudj, hogy visszatérek rá, de a plakátok végigki­Sii-.«iw. ..... i llllllllllllllllllllllilll.l)llltllllílllllllllillllllliililllllllllllllll Lovak ' 'Gjjj :9~‘ t ' .................................."" (C s. Kovács László rajza) lirr sérik életünket. ÖN FELÉ FORDUL A SZERENCSE — hirdetik pimaszul és ékte­len ákom-bákomként ordít­ják világgá: Értesítjük KEDVES vásárlóinliat, hogy boltunkat a téli időszakban vasárnaponként ZÁRVA tartjuk. ÜVEGEZÉS, képke­retezés és FÉNYMÁSOLÁS.--, Egyszer úgyis szükségünk lesz. hogy sokszorosítjuk saját magunkat, leginkább elfogadható emberi tulaj­donságainkat: míg történe­teink meg nem futtatnak mindannyiunkat, hogy ál­landóan szaladjunk és hir­dessük baráiáinknak: . mi mindig őszinték vagyunk, csak az árnyékok kergetnek bennünket...) Szó nélkül egymásra tet­tük kezeinket, volt aki míTldkét karját a közösbe nyújtotta. Elkezdődött a történetek éjszakája, mely - körbe-körbe haladt, mint az óramutató, csak éppen a percek mosódtak el. mint az egymásba kapaszkodó szavak, hogy megőrizzük egymás méltóságát és szen­vedélyét. Oh, mennyire igaz. hogy mi csak rétegenként vagyunk olykor-olykor őszinték egymáshoz, és csu­pán annyira futja erőnkből, hogy nagyritkán találko­zásainkkor odavessük egy­másnak a szervusz Kálmá­nokat, meg a, kezitcsókolom, Emiket. Körbe ültük a szőnyeget, Kálmán volt a képzeletbeli tizenkettes helyén- Gondo­latainkból eltűntek az asz- szonyok, már a nőknél tar­tottunk- Előkerült a szere­tett professzor, meg a kie­légítetlen feleség- Aztán jött a csábítás a nő részé­ről, s mikor mindez meg­történt — természetesen Kálmán életének legna­gyo sztorijaként — közbe­szóltak barátaink, hogy mennyire találja magát tisztának hősünk, aki akkor sem, meg most sem. mer szeretett professzora szemé­be nézni, pedig 6 érttette meg véle a gravitáció és * gyorsulás lényegét- Min­dennek persze le kellett csapódnia valahol a termé­szet törvényei szerint. Ró­zsa, aki mellettem ült, egy­szer csak felállt és a legter­mészetesebb módon oda­ment Kálmánhoz, megsimo­gatta fejét és kijelentette: ő ismeri Kálmán életútját, mindez csak at után történt, mikor Kálmán megtudta, hogy a felesége minden­nap más és más úriember­rel találkozott a színészklub mellett. Nem folytatta to­vább. ml megértettük a helyzet komolyságát. Imre következett, száraz szamo­rodni hangjával. (Mindezt talán hazafelé, a nyirkos neonvilágitásban értettem meg, mikor a fec­nin. a portól szürke karton­lapon ÜJDÖNSÁGOT hir­dettek: Fagylalt a Mackó­ban: tejszínnel DŰSlTOTT — csoki, vanília, puncs, gesztenye ÍZEKBEN kapha­tó.) Később szelíd motoro­sok kerülgettek (EASY RI­DER ordította a plakát). Kigomboltam kabátomat, rohannom kellett volna, de megtámadtak újból a törté­netek. (FIGYELEM! ESKÜ- - VÖI ŰJ ruhakölcsönző nyílt a .. .eszpresszóval szemben. GARANTALT!) Megálltam és még egyszer visszafordul­tam. hogy álmélkodiam az ÍZEKBEN- Csak a geszte­nye volt emlékeimben jó szagú, s azt is megzavarta Imre újból-^felcsukló hang­ja­— Akárhogyan is csodál­koztok. számomra szüzessé­gem elvesztése volt a leg­nagyobb élmény. Tizenhat éves voltam, mikor bátyám­mal hazafelé menet megta­láltuk őket. kigombolkozva a nagy nyári hőségben. Ma már csak arra emlékezem, hogy kettőkor találkoztunk utána, és számomra nem jelentett semmi különöseb­bet. Vártam, hogy valami történjék, de neki csak ru­tinfeladatot jelentett az egész aktus, mert Szolnok­tól Budapestig t'égigtáncol-- ta a falvakat, míg ki nem tiltották. Mindezt én nem tudtam, csak később mesél­ték el mikor kiderült, hogy mi ketten, akkor, hogy is mondjam... (Kegyetlenül hideg volt akkor az éjszaka. A SÍRKŐ* ÜZEMET hirdető tábla mel­lett fordultam be. Ezután már csak Imre foglalkozta­tott és a befejezetlenül ha­gyott történet, mert belé­pett a híres KÉKSZAKÁL­LÚ. s előtte — tudtuk — nem folytathattuk, mert másnak az egész város azt, kürtölte volna. Ál­landóan Imre vonatja za­katolt bennem, amire föl­szállt. s aztán később min­dig megnézte, milyen, csat­lakozást kap. Feketén, meg­rozsdásodva díszelgett a töl­tés mellett a hirdetés: A PÁLYATESTEN való járás és ÁLLATOK hajtása szigo­rúan TILOS- Simán, felkiál­tójel nélkül- Mindezt Imre nem láthatta, mert ott és akkor nem találkozott ezzel a rozsdás pléhtáblával. Ked­vem Jett volna leszerelni és elküldeni neki a legközeleb­bi postával, de tudtam, fe­lesleges lenne minden moz­dulat, már elkéstem. Csak a sárga és piros turistajel­zések mutatták az irányt a fákon, a megkövesedett ké­regre tapadva.) Hihetetlenül mélvnek és őszintének tartottuk az éj­szakát. Csupán akkor kez- deft viradni, mikor elme­séltem én is a japán lány történetét. akivel — na­gyon jól tudod — együtt töltöttem egy egész éjsza­kát. magamhoz öleltem a japán föld minden _ kincsét, illatát. És mégis. Nem tör­tént semmi, ha csak azt nem említem, hogy négy órán keresztül ikebanát kö­töttünk a szállodai szobá­ban, ahová beszorított ben­nünket az eső. Néha egy­másra néztünk, szemünkben különböző fények gyullad­tak ki, úgy ahogy a vil* lanyrendőr szeme égetett bennünket, mikor követtem őt Helsinki főutcáján. Na­gyon csendesek voltunk, történetemet is tágra nyílt szemekkel hallgatták. Érez­tem. tüzesedik leheletük- A tisztaság oly hihetetlen ala- Kútjában nem mindig ég­nek vigyázó fények- Még a félhomály sem tudta elal­tatni lelkiismeretüket, aijielv ' egyszerre bomlott ki mind- annyiunk előtt, mint a cso­magból kibukkanó legféltet­tebb ajándék. Néha közbe­szóltak, föltettek egy-egy kérdést, s csupán akkor süppedtek mély letargiába, mikor elmeséltem nekik, hogy a japán lány másnap reggel, találkozásunk éjsza­kája után előttem vált tes­tetlenné, ahogy a repülőgép szárnya levált a törzséről és becsapódott a kifutópá­lyát körülvevő füves rétbe. Tíz perc kellett, míg új­ból beszélgetni kezdtünk az emberi kapcsolatokról, a legnagyobb élményekről, amelyek végigkísérnek ben­nünket egész életünkön. (Folytatódtak a történe­tek. de ért mór a megrozsdá­sodott táblánál jártam: A PÁLYATESTEN való'JÁ­RÁS és ÁLLATOK HAJ­TÁSA SZIGORÚAN TILOS. Csak a felkiáltójel maradt el mellőle. S ez nem is baj. A baj csupán ott kezdődik, hogy a tábla eirozsdásodptt, s már senki sem ügyel rá. A sorompót ugyanúgy le­eresztik. a vonatok naponta ugyanúgy sípolnak, s mi csak akkor vesszük észre mindezt, ha elrabolnak tő­lünk öt—tíz nercet, vaev valaki a vonat alá került, Csak a turistajelzések viiá gítanak a töltés mentén Télen a fa kérge megköve sedik. Talán ezért világíta nak a színek olyan fénylő en. Az éjszakából áthaila nak a reggelbe, hogy meg­tisztulva álljunk a borot­válkozó tükör elébe )­.. .hazafelé a fonnyadó éj­szaka lámpái kísértek. Meg­nyúlt. rétestészta hosszúsá­gúvá nőtt esték maradvá­nyai. melyek belezuhannak a reggelekbe. Hányszor megírtam már neked, hogy a neon olv hideg, hidegebb a sárgán világító körtéknél. A neon fényében hosszab­bak az árnyak is. A lám­pák tiszteletet parancsolnak a későn érkezőknek. Papu­csot a lábukra, mikor ha­zatérnek. Féltő pillantást a cumitól duzzadó gyermek- arcra. . i M. Hegedűs Istváa j *

Next

/
Thumbnails
Contents