Nógrád. 1972. január (28. évfolyam. 1-25. szám)

1972-01-30 / 25. szám

I

MÁRTON KLÁRA:

Az utolsó látogatás

Eljöttem még egyszer,

hogy játsszák az eldobott kavicsokkal

a kiszáradt kanólisparton,

hol húszéves gaz burjánzik,

és a nemesillatú folyófűvirág

rátekeredik a tüskés ribizlibokorra;

hol alszanak a lábnyomok

és színes üvegcserepek,

hol varangyosbékák hűsölnek

az útilapu széles árnyékában.

Eljöttem még egyszer,

levetem cipőm,

mezítláb indulok el,

s elvesztett pajtásaim nevét kiáltom!

Tudom, nincs válasz.

A tűz régen kialudt abban a szobában, •

ahol felébredtek a halott kismadarak, s a kéz, amely melengette őket, rég elvesztette gyógyító varázsát.

Mégis eljöttem.

Sokezer kilométer rakódott szívemre.

Előttem gyermekkorom összehordott máglyája ég, s az emlékezés csendes esője eloltja a tüzet.

POHÁNKA ERIKA:

Tengertűz búcsúzás

A nágykapus szerelem kijáratánál álltunk. Vittem arcompn meleged, és te csak mentél.

Egy pillanatra láttam piros emléked, és élpirult bárfaiad. Arcunk a méterekben is összeért.

Megremegtem, hogy láttam a tengert.

Láttam: ebbe kell ugranom.

Nem tudok úszni..., tűz vagyok.. >, öngyilkos fürdés a menekülés.

Búcsúzik a tengertűz.

PINCZÉSI JUDIT:

Sugarat fonsz

A perc a teljes.

De félsz, elárul.

Kevés csak éj csak éjszakául, sugarat fonsz meg szemhatáiul.

Hull rám büszkén koholt reményed s a mindig minden elborít.

Nem várok én se jót, se rosszat.

A puszta léted boldogít.

TOLDALAClPÁL:

Kétféleképpen

Azt mondta, a siralom völgye az ő világa, és kezét szivére tette, fájt a kínnal ■megszületett, csupasz beszéd, ezért a számjegyekhez fordult, osztott és szorzott évekig, köd alakban jelentkezett csak tudatábdn, hogy létezik,

aztán valaki megszerette, és előhívta őt, akár egy negatívot. Most, ha sétál, mellette megy egy szép agár.

Női akt

(Gonda Zoltán tusrajza)

A Szovjetunió története

(KOSSUTH. 1971.)

A napokban egy, a nagyközönség számára íródott tudományos színvonalú, .rendkívül adatgazdag kézikönyv látott napvilágot, A Szovjetunió története címmel. Szerzője: Dolmányos István, az ismert történész.

Mint a könyv címéből is kiderül, a kötet a szövet korszak történetét taglalja^ ámbár ezt nem szakítja el a történelmi előzményektől. A szerző rendkívül jól ispieri a tárggyal foglalkozó szovjet irodalmat, de túl ezen a Szovjetunió történelmével kapcsolatos nyugata szerzők munkáit is, amelyekkel gyakran vitázik.

A kötet részletesen tárgyalja az 1917 februári éfe októberi forradalmat, továbbá a polgárháborútól a Nagy Honvédő Háborúig terjedő korszakot. Jelentős teret szentel a szocialista építés időszakának, továbbá a német támadástól napjainkig terjedő időszaknak, az SZKP XXIV. kongresszusáig bezárólag.

A szerző figyelme kiterjed a történelem minden mozzanatára. Sokhelyütt találunk gondos áttekintést a gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésről. Érthető, hogy rendkívül nagy szerepet kap a politikai, fejlődés problematikája, hiszen a Szovjetunió világpoltikai szerepe és jelentősége nemcsak érdekes, hanem rendkívül fontos Is. Ezek közül néhányat említve ilyen ,a Szovjetunió nemzetközi tekintélyének növekedése, . a személyi kultusz kialakulása, a honvédő háború megpróbáltatásai.

Dolmányos állásfoglalásai megfontoltak, s ezek mellett komolyan érvel. Minden sorából az tükröződik, hogy a Szovjetunió őszinte barátja^ ként írta meg a hatalmas szovjetország történetét Nagy szeretettel mutatja be a sikereket, ugyanokkor nerrt ri- i ad vissza a hibák ábrázó Iá- -sától sem.

Levelek

1. .csak az esték- • • az esték lámpái kísérnek. Megnyúlt, rétestészta hosszúságúvá nőtt esték, melyek belezuhannak a reggelekbe. Hányszor mondtam, hogy a neon mindig hideg. hidegebb a sárgán világító körtéknél. A neon fényében hosszabbak az árnyak is. A lámpák tiszteletet parancsolnak a későn érkezőknek. Papucsot a lábukra, mikor hazatérnek. Féltő pillantást a cumitól duzzadó gyermekarcra.

Még a iégcsapok is elkerülik az árnyakat. Futni hagyják őket, mert nincs tapadási felületük. A szédelgés. a rohanás lepereg róluk- Megmaradnak tisztán, hogy reggel lemossák ma- V gukról éjszaka plakát- szomorúságát- Mintha saját maguk utcaseprői lennének- (Világítanak a plakátok. Hungarocellből tépett betűk: GÖZÖLGÖ KÁVÉ,

MELEGÍTŐ ITALOK, VASÁRNAP SZÜNNAP. REGGELI MÁR HAJNAL 5- TÖL. Pirosban, kékben, fehérben úsznak a kávéscsészék. Csák a daruk emelik gémjeiket. Megdöbbentő józanság. Még a jégcsapok is töredeznek. Elmosódnak az árnyák a gépcsikorgásban. Ronggyá olvadnak a plakátok: HAZUDJ IGAZAT.

Mindez Oscar Wilde úrtól.

I Aztán a- FÁKLYALÁNG. Mesés előadás. mindössze hat' forintért- Autósok, motorosok esedékes KÖTELEZŐ gépjármű- •. — FELE- LÖSSÉG-biztosítás díja...).

Nem volt ott. Elmaradt a fellépésed, a bemutatkozásod. pedig csak heten voltunk, míg kirúgtak bennünket. Vonultunk lefelé, mint a csínyekben összeforrott had. pedig csak harmadszor láttuk egymást, és mindjárt bizalmasok lettünk egymáshoz. mert úgy éreztük, hogy ez az este megmarad magunkénak, mivel, bensőnkből táplálkozott Az asszonyokról beszélgettünk. Emlegettük kegyetlenségünket, hiszen mi mindig megígérjük a találkozást, és órákat késünk, no nem saját szórakoztatásunk miatt, hanem az etikett csal meg bennünket. mert ott kell lennünk mindenütt és minden időben és nincs kibúvó semmiféle szöveg alóL

Mire leértünk, kezünkbe egy-egy üveg szódával — csak ennyire futotta az erőnkből — félhományban lengett az aula hatalmas csarnoka. Közöttünk volt Sztoev is- Előtte ő hívta meg a társaságot a grillbe.

A félhomályba lépve roppant okosan az asszonyra gondolt, aki az igaziak álmát aludta a szálloda valamelyik szobájában. Talán várta is őt kettőig, hogy bolgár barátunk melléje feküdjön. de Sztoev megtagadta magát, közöttünk maradt, hogy részese legyen az egyre kegyetlenebbé váló éjszakának.

(Erről jut eszembe, ne haragudj, hogy visszatérek rá, de a plakátok végigkiSii-.«iw.

.....

i

llllllllllllllllllllllilll.l)llltllllílllllllllillllllliililllllllllllllll

Lovak

' 'Gjjj :9~‘

t ' ..................................""

(C

s. Kovács László rajza)

lirr

sérik életünket. ÖN FELÉ FORDUL A SZERENCSE

— hirdetik pimaszul és éktelen ákom-bákomként ordítják világgá: Értesítjük

KEDVES vásárlóinliat, hogy boltunkat a téli időszakban vasárnaponként ZÁRVA tartjuk. ÜVEGEZÉS, képkeretezés és FÉNYMÁSOLÁS.--, Egyszer úgyis szükségünk lesz. hogy sokszorosítjuk saját magunkat, leginkább elfogadható emberi tulajdonságainkat: míg történeteink meg nem futtatnak mindannyiunkat, hogy állandóan szaladjunk és hirdessük baráiáinknak: . mi mindig őszinték vagyunk, csak az árnyékok kergetnek bennünket...)

Szó nélkül egymásra tettük kezeinket, volt aki míTldkét karját a közösbe nyújtotta. Elkezdődött a történetek éjszakája, mely - körbe-körbe haladt, mint az óramutató, csak éppen a percek mosódtak el. mint az egymásba kapaszkodó szavak, hogy megőrizzük egymás méltóságát és szenvedélyét. Oh, mennyire igaz. hogy mi csak rétegenként vagyunk olykor-olykor

őszinték egymáshoz, és csupán annyira futja erőnkből, hogy nagyritkán találkozásainkkor odavessük egymásnak a szervusz Kálmánokat, meg a, kezitcsókolom, Emiket.

Körbe ültük a szőnyeget, Kálmán volt a képzeletbeli tizenkettes helyén- Gondolatainkból eltűntek az asz- szonyok, már a nőknél tartottunk- Előkerült a szeretett professzor, meg a kielégítetlen feleség- Aztán

jött a csábítás a nő részéről, s mikor mindez megtörtént — természetesen Kálmán életének legnagyo sztorijaként — közbeszóltak barátaink, hogy mennyire találja magát

tisztának hősünk, aki akkor sem, meg most sem. mer szeretett professzora szemébe nézni, pedig 6 érttette meg véle a gravitáció és * gyorsulás lényegét- Mindennek persze le kellett csapódnia valahol a természet törvényei szerint. Rózsa, aki mellettem ült, egyszer csak felállt és a legtermészetesebb módon odament Kálmánhoz, megsimogatta fejét és kijelentette: ő ismeri Kálmán életútját, mindez csak at után történt, mikor Kálmán megtudta, hogy a felesége mindennap más és más úriemberrel találkozott a színészklub mellett. Nem folytatta tovább. ml megértettük a helyzet komolyságát. Imre következett, száraz szamorodni hangjával.

(Mindezt talán hazafelé, a nyirkos neonvilágitásban értettem meg, mikor a fecnin. a portól szürke kartonlapon ÜJDÖNSÁGOT hirdettek: Fagylalt a Mackóban: tejszínnel DŰSlTOTT

— csoki, vanília, puncs, gesztenye ÍZEKBEN kapható.) Később szelíd motorosok kerülgettek (EASY RIDER ordította a plakát). Kigomboltam kabátomat, rohannom kellett volna, de megtámadtak újból a történetek. (FIGYELEM! ESKÜ- - VÖI ŰJ ruhakölcsönző nyílt a .. .eszpresszóval szemben. GARANTALT!) Megálltam és még egyszer visszafordultam. hogy álmélkodiam az ÍZEKBEN- Csak a gesztenye volt emlékeimben jó szagú, s azt is megzavarta Imre újból-^felcsukló hangja— Akárhogyan is csodálkoztok. számomra szüzességem elvesztése volt a legnagyobb élmény. Tizenhat éves voltam, mikor bátyámmal hazafelé menet megtaláltuk őket. kigombolkozva a nagy nyári hőségben. Ma már csak arra emlékezem, hogy kettőkor találkoztunk utána, és számomra nem jelentett semmi különösebbet. Vártam, hogy valami történjék, de neki csak rutinfeladatot jelentett az egész aktus, mert Szolnoktól Budapestig t'égigtáncol-- ta a falvakat, míg ki nem tiltották. Mindezt én nem tudtam, csak később mesélték el mikor kiderült, hogy mi ketten, akkor, hogy is mondjam...

(Kegyetlenül hideg volt

akkor az éjszaka. A SÍRKŐ* ÜZEMET hirdető tábla mellett fordultam be. Ezután már csak Imre foglalkoztatott és a befejezetlenül hagyott történet, mert belépett a híres KÉKSZAKÁLLÚ. s előtte — tudtuk — nem folytathattuk, mert másnak az egész város azt, kürtölte volna. Állandóan Imre vonatja zakatolt bennem, amire fölszállt. s aztán később mindig megnézte, milyen, csatlakozást kap. Feketén, megrozsdásodva díszelgett a töltés mellett a hirdetés: A PÁLYATESTEN való járás és ÁLLATOK hajtása szigorúan TILOS- Simán, felkiáltójel nélkül- Mindezt Imre nem láthatta, mert ott és akkor nem találkozott ezzel a rozsdás pléhtáblával. Kedvem Jett volna leszerelni és elküldeni neki a legközelebbi postával, de tudtam, felesleges lenne minden mozdulat, már elkéstem. Csak a sárga és piros turistajelzések mutatták az irányt a fákon, a megkövesedett kéregre tapadva.)

Hihetetlenül mélvnek és őszintének tartottuk az éjszakát. Csupán akkor kez- deft viradni, mikor elmeséltem én is a japán lány történetét. akivel — nagyon jól tudod — együtt töltöttem egy egész éjszakát. magamhoz öleltem a japán föld minden _ kincsét, illatát. És mégis. Nem történt semmi, ha csak azt nem említem, hogy négy órán keresztül ikebanát kötöttünk a szállodai szobában, ahová beszorított bennünket az eső. Néha egymásra néztünk, szemünkben különböző fények gyulladtak ki, úgy ahogy a vil* lanyrendőr szeme égetett bennünket, mikor követtem őt Helsinki főutcáján. Nagyon csendesek voltunk, történetemet is tágra nyílt szemekkel hallgatták. Éreztem. tüzesedik leheletük- A tisztaság oly hihetetlen ala- Kútjában nem mindig égnek vigyázó fények- Még a félhomály sem tudta elaltatni lelkiismeretüket, aijielv ' egyszerre bomlott ki mind- annyiunk előtt, mint a csomagból kibukkanó legféltettebb ajándék. Néha közbeszóltak, föltettek egy-egy kérdést, s csupán akkor süppedtek mély letargiába, mikor elmeséltem nekik, hogy a japán lány másnap reggel, találkozásunk éjszakája után előttem vált testetlenné, ahogy a repülőgép szárnya levált a törzséről és becsapódott a kifutópályát körülvevő füves rétbe.

Tíz perc kellett, míg újból beszélgetni kezdtünk az emberi kapcsolatokról, a legnagyobb élményekről, amelyek végigkísérnek bennünket egész életünkön.

(Folytatódtak a történetek. de ért mór a megrozsdásodott táblánál jártam: A

PÁLYATESTEN való'JÁRÁS és ÁLLATOK HAJTÁSA SZIGORÚAN TILOS. Csak a felkiáltójel maradt el mellőle. S ez nem is baj. A baj csupán ott kezdődik, hogy a tábla eirozsdásodptt, s már senki sem ügyel rá. A sorompót ugyanúgy leeresztik. a vonatok naponta ugyanúgy sípolnak, s mi csak akkor vesszük észre mindezt, ha elrabolnak tőlünk öt—tíz nercet, vaev valaki a vonat alá került, Csak a turistajelzések viiá gítanak a töltés mentén Télen a fa kérge megköve sedik. Talán ezért világíta nak a színek olyan fénylő en. Az éjszakából áthaila nak a reggelbe, hogy megtisztulva álljunk a borotválkozó tükör elébe ).. .hazafelé a fonnyadó éjszaka lámpái kísértek. Megnyúlt. rétestészta hosszúságúvá nőtt esték maradványai. melyek belezuhannak a reggelekbe. Hányszor megírtam már neked, hogy a neon olv hideg, hidegebb a sárgán világító körtéknél. A neon fényében hosszabbak az árnyak is. A lámpák tiszteletet parancsolnak a későn érkezőknek. Papucsot a lábukra, mikor hazatérnek. Féltő pillantást a cumitól duzzadó gyermek- arcra. . i

M. Hegedűs Istváa j

*