Nógrád. 1972. január (28. évfolyam. 1-25. szám)
1972-01-27 / 22. szám
1922 SILfiÓTIRlÍM v/////////////////>w/////////////////y/i7/////>///^^^ 'SSSSSSSSSSSSSS/SS/SSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSJ'SSSSSJSSfSSS/SSSSSSSSSS* Életük együtt alakult és formálódott fHven év egy emberölté. A cák és Járdák megépítéséhez koriban gyerek voltam és nem városi ranggal felruházott Sál- minden dolgozót hozzájárulás- tudtam eléggé odafigyelni az töbosége már beleszületett a ra köteleznek. A fiatal város- életre. Amikor Salgótarján városi ranggal felruházott Sál. nak nem volt könnyű dolga, város lett, a későbbi polgári gótarjánba. Akadnak azonban, válóban városi rangra emel- iskolában még katonák lakakik a városi rangra emelt kedni. Az üzemekben akkori- tak és nekünk a Pécskő ut- Tarján gondjaiban és örömei, ban tizenkettest és tizenhatost ben nyűttek el. A város gond- dolgoztak a munkások. Éh- jaival és bajaival együtt első bérért. Mert a kereseti bizony perctől fogva az utolsóig ma- nem volt nagy. 1922-ben a várossá alakulás első esztendejében Is sztrájkot erőszakolt ki a dolgozódból a nagy szegénység és éhség. gukénak érzik, s szívesen gondolnak vissza a várossá válás napjaira. x Kovács József nyugalmazott dróthúzó: cában volt berendezve ideiglenes jelleggel a polgári iskola. Ide jártunk akkoriban mint újdonsült városi nebulók. Lukács Rezsőné nyugalmazott gyári munkás, Én akkoriban 18—19 éves Gáti István nyugdíjas ko. lány voltam. A várossá alaku- — Én már nyolc esztendeje vács. lássál a lányokat is. a fiúkat dolgoztam az acélárugyárban, — Salgótarján 50 évvel ez- Is bizonyos büszkeség töltöt- amikor Salgótarján város lett. előtt városi rangot kapott, de te el, hogy városi lakók let* Ha volt is Salgótarjánnak kö- ez a rang sem tudta elnyom- tele. Egy kicsit le is nézték vezett útja, bizony legtöbb ut- ni azt a szörnyű valóságot, azt a lányt, akinek valame- cájában a nagy sárban még amely kenyereden Tarjánt lyik környékbeli községből egy lábon álltak a libák A vá- jellemezte. Bozó Ferenc ke- udvaroltak. De fordítva is így fos polgármestere a vállala- resztapám mesélte, hogy az- volt. Igaz, a kisamerikában tok igazgatóival egyetértésben előtt ők is Fülekre jártak ke- barakk-lakásokban laktak a úgy rendelkezett, hogy az ut- nyárért. Persze, én még ak- dolgozók és dühöngőnek „be- ., i . _____- _______ cézték” • a < munkásszállás kör üli jelenlegi lakótelepet. A városi ranggal együtt azonban alakulni kezdett a város új arculata. Akkor úgy mondták, hogy az acélgyár igazgatója külföldről hozott tervraj zokat és a gyári úton ennek alapján építették a kétemeletes lakóházakat Akkoriban gyúltak ki a lámpák a mun. káslakásokban is, hiszen korábban csak a tisztviselőknél volt villany. Kovács Lajos nyugdíjas kazánfűtő. — Én, mint bevándorolt már Salgótarján városába érkeztem. Szüleim a Szepes megyei Iglón laktak, de egy inaskori barátom ide került Sál- gótarjánba, az akkori Rimamurányi Rt.-hez és ő javasolta, hogy jöjjek én is ide. Tarjákból csak az a hír jutott el hozzám, hogy kenyereden Tarjámnak nevezik a várost. Amikor leszálltam a vonatról, bizony nem sok jelét láttam a városnak. Az utcák sárosak, piszkosak voltak. Az acélgyári út volt a legtisztább. Magam a Menház utcában laktam. A Menház utca mellett is egy csúnya, nagy árok éktelenkedett akkoriban. Aztán megnősültem Tarjánban, s háromgyermekes családommal a kenyereden Tarjánnal társított életnívóról jutottunk el a mai boldog, jó hírű és valóban rangos Salgótarjánig. Orosz Béla Hibó Tamás rajza joj fiam szép fiam jaj hová rohantál a vérpenészes falak közül pici piros lyuk homlokodon mire vett rá az éhség jaj fiam szép fiam jaj a gonosz kígyó hátán hová futottál zöld-repkény-álmaidból jaj mi lett ki fonja be hajam ha a lámpátlan éj rázuhan a kolónián ha a rettenetes kuvaszok felüvöltenek a gyárdudára jaj fiam szép fiam jaj &s ó asszonyok l._ ti korán fakulok csillagszeműek néhai szépek a rettenet magányos folyosóin vacogók holt fiút holt férfit siratok kik aszottan’álltok a Város pengő pillérei alatt mig lüktetnek rengenek a falak A nagy sztrájk Reggelizés és rádióhallgatás dínom-dánomot rendeztek, gverünk innen, mert bal W- közben zavartam meg Neuschl ma1d utána házról házra 1ár- Ki is mentünk a kazari erdő- Jánost és kedves feleségét, . , H . be1ött a tér. be. Ott mar sokan voltak. Elvendégmarasstaló lakásukban. ~ mondtuk a sztrájkotoknak« a forgácsi bányatelepen. Pe- mester, meg az egyik csendőr, hogy ml történt a telepen. Az dig ez a ház. amelyben lak- Én, apám. meg öcsém voltunk összekötők vitték a hírt a nak, 120 éves. Annak ideién odahaza, ök .kelten sztrájkol- környező bányászteleoekre. méo fi bányászta ki alóla a . , ,. , , ... « - hirdették, hogv a sztralk nem me" 0 y.inyaszia ki aioia a ^ ^ betegállomány- , , bb.,. véeül is sikerült szenet. Negyvenöt évet húzott . .. ... maiad aDba vegui is sikciu t ie a bányában. Édesapja, ban voltam. Keidi tőlem a megegyeznünk. A tulaidonost nagyapja is ezt a mesterséget, csendőr, miért vagyok itthon. Chorin _ Ferenc bánvabárót hivatást választotta. De nem Mutatom neki a betegpapírt- képviselő igazgatóval, Gerővel jobb életért bátran kockáztat- hoz fordult, akinek a felén tani, felelősségre vonni, vad- ták életüket is. A szegénysé- vizes ruha volt. mintha ő is dal illetni, aki részt vett a gén kívül ezt kapta hozo- beteg lenne, öt sem bántotta, sztrájkban. Bérünk a koráb- mányként Neuschl János bá- öcsém az ágyban ült. Se szó. binak nyolcszorosára emelke- csi szüleitől, nagyszüleitől. se beszéd, nekiesett, pofozta dett. amit aztán később újra úgy. ahogy tudta- A térmester visszavetettek. Hosszú volna felsorolni élet- meg csak nézte, nézte. Kétség- ,, , , útjának fontosabb állomásait, beesésemben, meg dühömben Ügyünk híre eljutott Buda- Ezek közül az 1922. évi nagy először nem tudtam mit esi" Pestre is- Ott tárgyalt a ki* sztrájkra emlékezik különö- náljak, majd az aitó mellett rályi törvényszék, a kúria. A sen* Hetvenhét éves, szellemi i€Vő székhez somfordáltam, s tárgyaláson 150-en voltunk frisöesége túltesz sok mai fia- egy óvatlan pillanatban akko- J®11*1* 'lolem azt kérdezte a talon. Kis ideig gondolkodik, rát sújtottam a csendőr feié- biro: Hogy történt, fűim. mondja-e vagy sem, majd re, hogy az elkábult, öcsém Elmondtam neki ugv ahogy megszólal: — Rossz még visz- kiugrott az ágyból és fojtogat- volt- Mit tennél, ha meg egy* szagondolni is rá... ni kezdte. A térmester igye- szer úyen helyzetbe kerülnéltt i itíu , ... kezett segítségére sietni és hangzott az újabb kérdés. — Huszonkettőben a sztrájk botjával az öcsém fejére akart A ... , , kiterjedt az egész környékre* üt * Ekkor én és apám ráro- — Agyonütném — válaszol4 Szolidaritást vállaltak velünk harLtunk a térmesterre Kint taxn- mert birt°kon sena dorogiak, tatabányaiak és tobban ^űlt a ki S€m tónthak aenki ve* pécsiek. Akkor is Forgácson nép Mi bent. a csendőrt — rekedhet- Kint igen. Az íté- laktunk. de nem itt. hanem a ahogy ők szoktak minket ver- lethozatálkor közölte velem, tizedik soron. A bányatelepen n* ~ “-tát ouslcatusával in- hogy nem tart bűnösnek, kettesével sétáltak a esendő- jük£t kfd'obtuk.an Mivel naev mert amit azt jogos rök. Egyik este Buchmalter voit a tömeg, féltek, eliszkol- önvédelemből cselekedtem, térmesternél hajnalig tartó tak- Mondom utána apámnak. „ Venesz Károly j CSANÁDY JÁNOS: SALGÓTARJÁN Munkásjárati autóknak zümmögését és távoli hegyek közt felerősödő, pörlő robaját hallgatom. E földön, amely már: hazám, itt voltam a legszabadabb nyájammal a kondenzcsíkos ég alatt — géphajtó nomád! Pörlő Huszadik század, itt jutottam igazi szíved legforróbb lüktetésihez! Csak az igazság a kenyerem. Ha széttekintek: mindig Innen, bányák felett, hol már a múlt avult várai- műemlékek, melyekből tanult, aki éli Hazámmá itt született, vérem pirosába ivódva itt lüktetett belém az igazság: nép! országi nagyvilág! Innen eredek már egészen, és egyre inkább, bármi jön: s elszánásom, a nagy egészen rajtahagyni kézformám nyomát! ■ iiiiiHiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiimiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiMiiiiiiiiiiiiimtiiimiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiinimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiMHii eggel három órakor, R Baksa Jani, a gazda, szurkot köhögve a sok bagótól, álmosan vánszorgott a bognárműhelyhez. Leakasztotta a kimustrált járomszöget és mérgesen verte a dróton függő vasúti sínt. Naponta így ébredt a Szilárdy- udvar Salgótarjánban, Templomtól az üveggyárig sárból vert falú és embermagasság- nyi cselédházak néztek az utcára. Udvaron a szekerek, kovácsműhely, magtár, istállók. Lovak, ökrök. Lent, a parkoson az urasági lak, Szilárdy Istvánnak, a földbirtokos nagyaságosnak a. rezidenciája. A major elválaszthatatlan része volt Salgótarjánnak, ahol sem a polgármester, sem a főjegyző, de az úron kívül senki, nem sok vizet zavarhatott. A cselédsor templom felé eső részén, kis dombon lakott Kurucz Lajos, a kocsis. Apja, nagyapja is Szilárdyt szolgálta. Neki is ott kellett szolgálnia, pedig mikor fenn a hegyen szántottak, sóvárogva nézett a gyár felé. Megpróbálta egyszer. Jelentkezett az üveggyárba. Felvették, de két nap múlva kirúgták, lába sem érte a földet Szilárdy csak rászólt a gyár vezetőire. Aztán berendeltette a fiút az ispánhoz. Ott aztán kapott Kurucz Lajos. Az úr rekedten beszélt, mondták, hogy aranyból van a gégéje. Keveset is beszélt. Azt, ami cselédeinek járt. Osztotta Lajos is, kivörösödve a haragtól. — Disznó! Gazember! — ezüstkampós botjával zuholta szegényt, aki fejét védte, hátát tartotta az ütéseknek. Ettől kezdve Kurucz Lajosnak nem volt nyugta a Szilárdy-udvarban. Három órakor naponta megzörgette ajtaját az úr. Kint a földevolt, és illatát Kurucz mérföldre is megszimatolta. Ha volt egy kis zsírocska is még rá, akkor fenségesebb harap- ndvalót elképzelni sem tudott. Neki tiszta búzából dagasztott lángosra már nem tellett, esetleg ha rozsból. Szerencséje Kurucznak, a cselédség kemencéje pontosan házuk szomszédságában volt. Amikor pattogott a hasábfa a Mihály, az uradalmi kocsis. Nézte a meggörnyedt Kuru- ezot. — Fiú, de rossz bőrben vagy. Kurucz elkeseredetten nézett rá. Az öregnek lázongani is mert, bízott benne, hogy nem mondja el. — Megyek Is én innen, hogy pusztulna el az a vén rekedt Lángost evő Kurucz ken Kurucz után botjával mérte a szántás mélyét, amit sosem talált jónak. Akkor aztán neki Lajosnak. Volt, hogy Kurucz menekült, az úr pedig hajtatott utána homokjáróján, amíg végig nem húzhatott rajta. Levett a kommenclójá- ból is. Méghozzá a tiszta búzát. Emiatt aztán szegény Kurucz nagyon elkeseredett. Szerette a lángost. Ez volt mindene. Dagasztott tésztából készült lángos, keréknyi nagyságú. Kenyérsütés előtt forró kemencében sütötték ropogósra, Tiszta búzából finom íze tűzben, Kurucz már ott ődön- gött. Szívesen adtak neki egy karikányit, mert Lajos igencsak rossz bőrben volt. Megnyúlt arcán kiültek a osontok. Szeme mindig bánatosan nézett. Akkor villant föl, amikor megtörte a meleg lángost, beleszagolt párájába és ropogtatná kezdte. Trágyát hordtak az öreg Berek Miska bácsival, aki tél idején szívesebben battyogott a kocsi mellett. A fagyott földön buhogott a csizmája. Kurucz Lajos is követte példáját, hogy kipanaszkodhassa magát az öregnek. Tudta ezt Berek — Lassan fiú. i! — A falatot is kiveszi a számból. A Pécskő alatti laposon megálltak. A kocsieember tudja, ott fújtatni kell a lovaknak. Berek sajnálkozva nézte tehetetlenségtől vergődő társát. Vigasztalni akarta. Kínálta egy füstrevalóval, aztán az ennivalóról kezdett beszélni vele. Hogy valamikor, amikor még a bárónál szolgált, ott jobban jutott a cselédnek is. Kurucz a fogát csikorgatva az égre tekintett.
