Nógrád. 1972. január (28. évfolyam. 1-25. szám)

1972-01-23 / 19. szám

Emberi vallomások

Így fejlődött várossá Salgótarján

Várossá nyilvánításának 50. évfordulóját ünnepli január 27- én Salgótarján.

Iványi Ödön festőművész:

— Imádom a várost, úgy ahogy van. Építettem magam is. Formáltuk a tereket, meg amihez értettünk. Még az ötvenes években történt: a főtéren, az Állami Áruház melletti teret kellett rendbe hozni. Társadalmi munkát ajánlottunk fel. Mentünk dolgozni. Nem volt érdekes, hogy ki-ki mit csinál, mi a beosztása. Fogtuk a kapanyeleket, meg a csákányét, a gyengébbeknek a gereblye jutott, és túrtuk a földet.

— Soha nem felejtem el. Mellettem éppen az akkori megyei tanácselnök, Cser Gyula dolgozott igen serénykedve. Odaszól: na, hogy bírja a művésztenyér? Köny- nyebb-e mint az ecset? Én meg mondom: — Hát úgy csak bírja, mint az elnöktenyér! — és nevetve mutattam kezemet. Hatalmas vízhólyag éktelenkedett rajta, és, hogy a vita azóta is mosolygásra késztet, hát az, hogy kedves elnök barátom ujjai között is hólyagocska dicsérte a becsületes munkát.----így volt. Művészet —

t

ársadalom: 1:1. Ami a munkát illeti.

Dr. Homoki Lászlóné;

— Nem is tudom, miért számítanak engem egyáltalán tarjámnak? Csak 1945-ben kerültem a városba, azóta ismerem a fejlődését. Azóta aztán igazából.

— Egészségügyi vonalon kezdtem salgótarjáni munkámat. A férjem mellett. Aztán pedagógus lettem. És közösségi ember.

— A legfontosabb? Otthon, Szegeden tudtam, hogy hová megyek. Melyik országrészbe. Tudtam, hogy magyarul beszélnek. Csak amikor ideértem, akkor, ... akkor egy szó nem sok, annyit sem értettem. Az „özős” vidékről az „ázós”- ba! Háj, de sokáig is tartott, míg a szavakat kapisgálni kezdtem... De azóta igen szeretem az ittenieket. Mindent ' vállaltam értük. Minél több bölcsődét, üzletet, kell a Patyolat is. Fejleszteni szerettem volna azonnal minden olyan létesítményt, amely az asz- szonyok munkáját könnyíti. Emlékszem, milyen hatalmas eredménynek számított, hogy az Űttörők úti óvodából bölcsőde lett! De sikerült!

— Hat ez az öröm! Teszek még most is amit tudok: a városi tanács mellett működő művelődésügyi állandó bizottság tagja vagyok, és amit csak lehet, dolgozom, hogy minél jobb legyen minden.

Borsos Gábor nyugalmazott igazgató:

— Ugyancsak régen jöttem ide. 1936-ban kerültem a városba, Ózdról. Nem volt nehéz megszokni, ott is, itt is

Ipar. Pedagógus voltam mindig. Imádom a hivatásom. Azért is fűződik legkedvesebb és legemlékezetesebb élményem Salgótarjánban hivatásomhoz.

— 1951-től vezettem a gépi- ipari technikumot. Igaz, előtte is, mert 1946-tól már esti tagozaton is oktattunk. Szóval, ötvenegyben megalakult az iskola, nem éppen jó körülmények között tanulhattak az akkori nebulók. De tanultak nagyon, úgy, hogy igazi jó szakemberek, mérnökök lehettek szinte valamennyien. 1954- ben jött az új iskola, új épület. Magunk gazdái lettünk. A kollektív munka is kiváló volt. Én magam Munka Érdemrendet kaptam, és komoly

pénzjutalmat. A diákok két Ikarust kaptak több napra, hogy kirándulni mehessenek, állami költségen. Nagy dolog volt ez akkoriban! Talán életem egyik legszebb éve volt!

— Azóta már több mint kétezer technikus oklevelét írtam alá. Valamennyien jól megállják helyüket az életben. Soha nem szégyellem, hogy tanítottam őket. Vállalati igazgató, főmérnök, osztály- vezető lett a legtöbből. Nagyon jó barátaim még most is a fiúk. Nap mint nap felkeresnek, ez nagyon jól esik. Képeslapot kapok naponta. Juhász Gyula még az egyesült államokbeli utazásáról is küldött megemlékezést. Hát nem eshet jól az embernek?

Salgótarján története a magyar honfoglalással kezdődik. A X. század első évtizedében a honfoglalók Tarján törzsének egyik csoportját telepítették ide a belső gyepüvonal védelmére. A XIII. században a Kacsics nemzetség birtokában volt. A Gertrud királyné meggyilkolásában részes Simon bán birtokát 1228-ban Béla ifjabb király elkobozta, de Simon bán fiai, János és Simon megtarthatták későbbi • birtokaikat, közöttük Salgót is. A tatárjárás időszakában a falu elpusztult. A Ka- rancs Szálló építésekor talált gerendavázas XIII. százac eleji kútban korsó, fejsze és egyéb tárgyak mellett, levágott emberi koponyák voltak láthatók. Vafószínű a tatárok által lemészároltak fejei. A kutat a tatárjárás után nem használták, beiszapolódott, be is tömték.

1919

bomlott barna ég alatt ijedten hunyorgó mellbe vésett csillagok

lódul a rettenet-fegyver istenhomlok a porban

nincs szánó szív csak vasparancs kegyetlen nóta

nincs ének már e Város

óriás fekete kendő tintatollú varjak földje

hol bilincs csörren a kakasszóra

1; .jöttek éjben feketében

puskarácsa-menedék ben

Trajbiár Pált meg is fogták Messzevárosba hurcolták

jött az írás nyakát szegték hatodmagával temették

szép szemük vak fülük süket

moha növi be öklüket..;

Hann Ferenc

Salgó vára 1554 őszén került török kézre. A török csellel foglalta el a várat, mégpedig úgy, hogy hatalmas fatörzseket kerekekre szereltetett, melyek olyanok voltak, mintha nehéz ágyúk lennének. Ezeket vontatta a török a vár alá. Zagyvái Simon, a vár védője megijedt és a csekély számú őrséggel megszökött, üresen hagyva a várat. A törökök salgói várőrsége 1568/69-ben 38 „főből" állt, akik közül 19 várőr, 19 martalóc volt. A salgói törökök gyakran megtámadták a környék parasztjait. 1561-ben például a somoskői magyarokra csaptak le, akik gyanútlanul legeltették a vár alatt lovaikat. A somoskőiek közül a törökök 12 embert megöltek.

w

A falu lakossága 1674-ben 247 fő volt az esztergomi érsekség nógrádi főesperességének összeírása szerint. 1683-ban, 1686-ban és 1689-ben az összeírások mint teljesen elhagyott falut szerepeltetik. Valószínűleg 1690-ben telepítették a falut újra. a Mária Terézia-féle úrbéri rendezéskor, midőn pontosabb összeírás következett be, 19 jobbágyot és három zsellért mutattak ki. 1848-ban 42 telkes jobbágycsaládot tartottak nyilván, akik 16,5 jobbágytelket mondhattak magukénak.

A jobbágyfelszabadítás előestjén a falu területét képező

4937 katasztrális holdból 4593 katasztrális hold, az egész terület 93,01 százaléka a Janko- vics család birtokát alkotta. A 16 és fél jobbágytelekre és á hozzá kapcsolódó zsellérházhelyekre mindössze 402 katasztrális hold, Salgótarján egész területének 6,16 százaléka jutott. E 402 katasztrális holdon kellett megélnie Salgótarján 42 telkes jobbágycsaládjának és ez adott otthont Salgótarján zsellércsaládjainak is. A falu lakossága 1848-ban 808 személy volt.

Az 1848/49-es szabadság- harcban 19-en vettek részt, mint honvédek Salgótarjánból: Godó Antal, ifj. Dancsák János, Burányi Bálint, Marulya András, Boros Károly, Danyi Ferenc, Mi- halik Antal, Galgóczky György, Filep János, Dancsák József, ifj. Ponyi János, Liki János, Földi Pál, Herczeg István, Oláh József, Ponyi Mihály, Vincze Antal, Vaisz Ignác és egy ismeretlen nevű kutasi kovácslegény.

A múlt század közepén Salgótarján még két külön községnek tűnhetett. A Tarján-pa- takkal párhuzamosan futó megyei út mentén helyezkedett el a falu nagyobbik része és vele szemben, a patakon túl, a Meszes lábánál és a karancsaljai úton a másik rész. Az 1750-es években mindössze 128 szalmatetős, földből, vályogból, fából épített parasztház szerénykedett a mai város helyén. Kőből építve, zsindellyel fedve csak a Jankovichok kúriája, uradalmi épületei és a plébánia állt.

Salgótarjánt a szén emelte ki az ismeretlenségből és tette hazánk jelentős ipari centrumává. A Salgótarján alatt és környékén elterülő szénmezők már a XVIII. században ismertek voltak, de hasznosításukat csak a XIX. század második felében meginduló magyar iparfejlődés tette lehetővé. Salgótarján község területén a szén feltárását 1856-ban Brel- lich János kezdte meg a Janko- vich-birtokon. Az első tárnák, szénásó helyek a Jakab-táró, és az Ó-Emma-akna voltak. 1860 november 24-én a magyar királyi helytartótanács jóváhagyta a salgótarjáni Szent István Kőszénbánya Rt., a Sal- gótarjaner Szent István Steinkohlen Bergwerk Gesellschaft megalakulását. Salgótarján jövőjét az az igazgatósági határozat döntötte el, mely a bányaüzlet központjául Salgótarjánt jelölte ki. A társaság annak ellenére, hogy Salgótarjánban csak „egy alkudozásban levő gödör fél része és két szabad nyílása volt”,' mégis e falut jelölte ki a szénbányászat központjául, mert a bányavidék közepén és országút mellett feküdt.

1863-ban kezdte meg a Szent István Kőszénbánya Társaság a Budapest—Hatvan—Salgóta rján vasútvonal megépítését. 1867. május 19-én adták át a forgalomnak a vasútvonal első szakaszát, a vasút végállomása a salgótarjáni József-rakodó volt. 1867-ben alapították a Salgótarjáni Vasfinojnító Rt-t. Az ünnepélyes üzemkezdetre 1871. nevember 19-én került sor.

1880-ban 6316, 1890-ben 9478, 1900-ban 13 548. A századfordulóra Salgótarján Nógrád megye legnépesebb településévé vált, messze maga mögött hagyta Losoncot, a megye egyetlen városi rangú helységét és az akkori megyeszékhelyet, Balassagyarmatot.

Salgótarján társadalmi képe tükrözte a települést kialakító erőket. Nincs egyetlen városa sem Magyarországnak, ahol a munkásosztály és ezen belül a gyári munkások aránya az összlakossághoz viszonyítva oly magas lett volna, mint Salgótarjánban a századforduló időszakában. 1900-ban a bányászatban és az iparban foglalkoztatottak együttes száma a lakosság 72,9 százalékát tette ki. A magyar ipar fellegvárainak számító budapesti elővárosokban: Csepelen 61,2, Újpesten 55,6, Kispesten 52 százalék volt a munkások arónyszá- ma az összlakossághoz mérten.'

A nagyipar alapvetően megváltoztatta a község külső képét is. Rövid negyedszázad alatt a régi település helyett új született. 1868-ban kezdte meg az újjáalakult Kőszénbánya Társaság a bányakolónia építését. A bányatelepen öt év alatt , kilenc „gyarmatházat" emeltek, amelyek mindegyike 40 szobából és 20 konyhából állt. A társaság 100 aktív munkás számára épített egy kolóniaházat. A központi telep mellett a századfordulóig kiépültek a József-tárna, Jakab-tárna, Király-tárna, Emma-akna, Üj- akna, Zagyvái rakodó, Forgácsakna, Forgács-rakodó és Jó-i zsef-akna melletti telepek isi A községtől mintegy egy kilométerre északra a Salgó-patak szűk völgyében helyezkedett e! az acélgyári telep. Az első világháborúig itt 424 lakás épült fel, mely 1495 embernek adott otthont.

■■ r*1

in

1867-ben a község még mindössze 172 házból állt. A paraszti falura épült fel a nagy-; község. Új és régi házak ösz- szevisszaságából állt a falu. A külső állomástól a Szilárdy- majorig (a mai megyei tanács épületig) szántóföldek, rétek között vezetett az út. Az első épületek a Szilárdy-major épületei voltak. A község 0 Szí-' lárdy-majortól a mai Arany Já-Í nos utcáig eső területen helyezkedett el. 1900-ra a 172 ház helyett már 1057-et írtak össze, A házak építőanyaga rendkívül változatos. Százkilencven ház vályogból és sárból épült, 78 fából, 360 téglaalapra épített vályogház és csak 492 ház épült kőből vagy téglából. Az épületeknek még csak egyhar- mada volt cseréppel fedve, a régi falu emlékét is őrizte a 18 szalmával fedett ház. A járdák építését csak 1892-ben kezdték meg, 0 csatornázást csak a XX, században. A 70-es években, az utcákat még csak hét lámpa világította. 1893-ban már 28 utcai lámpa égett. 1896-ban vezették be a villanyáramot, elsőként a megyében a millennium évében 120 darab 16 gyertyafényű izzólámpát állítottak fel a község belterületén.

A nagyipar civilizációt teremtő ereje alapvetően megváltoztatta nemcsak a táj arculatát, hanem magát az ősi települést is, Salgótarjánban a XIX. század második felében egy gyors, „amerikai ízű" ipari fejlődés következett be. Ennek méreteit tükrözi a lakosság létszámának alakulása. A hivatalos statisztikák szerint !850-ben még csak 808 lakosa volt a községnek. 1869-ben 3700,

A Tanácsköztársaság bukása után a Fforthy ellenforradalmi rendszerben vált jogilag várossá Salgótarján. A megyei törvényhatósági bizottság 1921. októberében továbbította a várossá nyilvánítás kérelmét a Belügyminisztériumba, A belügyminiszter a 118 446/1921. számú rendelettel Salgótarján nagyközségnek megengedte, a rendezett tanácsú várossá való alakulását. 1922. január 27-én délelőtt 9 órakor az. acélgyári Olvasó Egylet nagytermében tartotta meg alakuló közgyűlését Salgótarján rendezett tanácsú város képviselő testületé.

Dr. Szabó Béla

NÓGRÁD — 1972. január 23., vasárnap

r