Nógrád. 1972. január (28. évfolyam. 1-25. szám)

1972-01-18 / 14. szám

Kettős az új kormánnyal Nagyfoláú fiatalítás a kairói vezetésben Dr. Aziz Szidki vasárnap és hétfőn folytatta kormányát­alakítási tárgyalásait a Szadát elnök által meghatározott ket­tős feladat alapján. Az egyip­tomi államfő szavai szerint az új minisztertanács egyrészt arra hivatott, hogy felkészít­se az országot a felszabadító harcra, másrészt arra, hogy minden eszközzel előmozdítsa a termelés fejlesztését. Az új kormány összetételét ennek megfelelően nagyfokú fiatalí­tás jellemzi. Kairói értesülések szerint a korábbi négy helyett öt mi­Í úszterelnök-helyettes kap he- yet az új kormányban: Ab­del Szalam el-Zajjat, Abdel Kader Hatén (egyúttal tájé­koztatási és kulturális minisz­ter), Mohamed Abdallah Mar- zaban (egyben gazdasági mi­niszter), Mohamed Ahmed Szá­dok (egyben hadügy- és hadiipa­ri miniszter), valamint Mam- duh Szalem (egyúttal belügy­miniszter is.) Feltűnő változás, hogy hi­ányzik a miniszterelnök-he­lyettesek és a miniszterek névsorában Mahmud Riad volt miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter, aki több egymást követő kormányban töltötte be a külügyminiszteri tisztét. Az A1 Ahram értesü­lése szerint valószínű, hogy Riad az elnök külpolitikai ta­nácsadója lesz, s Mahmud Favzival és Hafez Iszmail nemzetbiztonsági tanácsadó­val együtt fontos szerepet játszik majd. Az új külügyminiszter dr. Murad Ghaleb aki az előző kormányban külügyi állammi­niszterként vett részt, s aki ezt megelőzően tíz éven át az EAK moszkvai nagykövete volt Figyelemre méltó hogy két ismert marxista politikus is szerepel az új kormány név­sorában. Az egyik dr. Iszmail Szabri Abdalla tervezésügyi államminiszter, aki a korábbi kormányban tervezésügyi mi­niszterhelyettesként műkö­dött, a másik pedig dr. Fuad Murszi közellátási miniszter, aki mostanáig az ASZU-főtit- kárság tagja, a nemzeti akció­program-bizottság elnöke volt. Dr. Mohamed Hasszán el- Zajjat, az egyiptomi ENSZ- küldöttség vezetője legújabb jelentések szerint tájékoztatá­si államminiszterként lép be a kormányba. Az új minisztertanács ked­den leteszi az esküt, majd Szadat elnökletével megtartja első ülését. (MTI) Porfugái manőverek a gyarmatokon Az angolai és a Mocambi- que-i nemzeti felszabadító erők sikerei és a portugál gyarmati háború okozta álta­lános felháborodás manővere­zésre kényszeríti a portugál gyarmatosítókat. A manőve­rek egyedüli célja: a portugál gyarmati birtokok megtartása. Ennek megfelelően a napok­ban Lisszabonban nyilvános­ságra hozták azt a tervet, amely szerint a „tengeren­túli területeket”, vagyis An­golát és Mocambique-ot úgy­nevezett portugál államokká alakítják, és ennek keretében nagyobb autonómiát adnak neki. A gyarmatosítók még „tör­vényhozói gyűlésekkel” is megajándékozzák gyarmatai­kat, a tábomokkormányzókat pedig államminiszteri rangra emelik. Senkit sem téveszt meg azonban ez a nevetséges szín­játék. A világ közvéleménye jól tudja, hogy mit jelentenek a gyarmati „törvényhozói gyűlések”, és kik azok a tá- bomokkormányzók. Angola és Mocambique népei felháboro­dottan utasítják vissza a gyar­matosítók könyöradományait. Ezek a népek eltökélték, hogy a győzelemig folytatják a har­cot és kivívják az igazi fel- szabadulást. (MTI) Feszültség Irak és Irán között A rosszabbodó Irán—Iraki kap­csolatok jeleként.vasárnap a Bag- rkaüi Rádió — a belügyminisztéri- u*n képviselőjét idézve — közöl­te, hogy iráni alakulatok „szivá­rogtak be pénteken iraki terület­re és el akarták foglalni a Va- széf kormányzóságban levő Rasz El-Ain Jnatárőrsöt” .A rádió sze­rint egyórás harc zajlott le a „beszivárgók” és az iraki határ­őrség között, s az irakiak egy támadót foglyul ejtettek. Teherán nem közölt, hírt az incidensről. Irak, mint ismeretes, a három Perzsa-öbölbeli apró sziget iráni megszállása ellen tiltakozásul meg­szakította kapcsolatait Iránnal. A •mheráni sajtó vasárnap már a bagdadi kormánycsapatok és a Barzani vezette kurdok állítóla­gos újabb fegyveres összecsapá­sairól tudósított; ezt megelőzően Barzani. „harci felhívását” közöl­te. (MTI) ílé Allende pozíciója mégis erősödött Vasárnap Chilében parla­menti pótválasztásokat tartot­tak Linares tartományban egy képviselőházi, O’Higgins és Cochagua tartományokban pedig együttesen egy szená­tusi hely betöltésére. Nyugati hírügynökségek jelentése sze­rint a pótválasztásokból Ser­gio Diez és Raphael Moreno, az ellenzék jelöltjei kerültek ki győztesen. Linares tartományban Ser­gio Diez (nemzeti párt) meg­szerezte a szavazatok 58 szá­zalékát Maria Eliana Mery- vel, a kormánykoalíció jelölt­jével szemben, aki a leadott szavazatok 40,9 százalékát kapta meg- O’Higgins és Col­chagua tartományokban a szintén ellenzéki Raphael Mo­reno a szavazatok 52,7 száza­lékát nyerte el Hector Oliva­rez szocialista jelölttel szem­ben, aki a szavazatoknak 46,4 százalékát tud,ta megszerezni. A Reuter megállapítja, hogy bár az ellenzék e pótválasz­tásokon sikert aratott, mind­azonáltal a választások vég­eredménye arra mutat, hogy Allende népszerűsége fokozó­dott, amióta 14 hónappal ez­előtt elnökké választották és hogy az ellenzéki erők teljes összefogására van szükség, ha le akarják győzni. A szená­tusi körzetben például Allen- de koalíciója csak 36,8 száza­lékot kapott 1970-ben. (MTI) Hárommillió halálos Mudzsibur Rahman sejk, a Bangla Desh Népi Köztársa­ság miniszterelnöke hétfőn felszólította a kelet-bengáliai népi felszabadító erők összes tagjait, hogy tíz napon belül szolgáltassák be fegyvereiket. E határidőn túl a fegyverek tartása törvénytelennek minő­sül. A Reuter iroda a daccai kormányfő döntését fontos lé­pésként értékeli az új függet­len állam törvényessége és rendje fenntartásának útján. T. N. Kául indjai külügy­miniszter-helyettes hétfőn In­dia, Pakisztán és a Bangla Desh Népi Köztársaság poli­tikai és gazdasági együttmű­ködését sürgette. T izénké í ázsiai, afrikai és lgtin-ameri-. kai ország küldötteinek hét­főn Új-Delhiben kezdődött nyolchetes külkereskedelmi szemináriumán azt mondotta, e három ország viszonyában beköszönthetne a béke. az együttműködés és a barátság új korszaka, ha Faiksztán „el­fogadná az indiai szubkonti- nensen fennálló jelenlegi helyzetet”. Jelezte hogy a po­litikai és gazdasági együtt­működést ' idővel ki lehetn. terjeszteni a térség más or szagaira is. , Hivatalos indiai* közlés szerint Indiából eddig több mint hárommillió kelet-ben­Tél az üzemekben (Folytatás az t. oldalról) szoros kapcsolatot tartanak fenn a közúti igazgatósággal. A hideg csupán néhány anyag szállításánál okozott a teher­forgalmi részlégnél kisebb zavart. A Ganz-MÁVAG mátrano- váki üzemében már átadás előtt áll a nagycsarnok, de most még a legtöbb mun­kát szabad ég alatt kell vé­gezniük a dolgozóknak. Sza­bó László üzemvezetőtől a kö­vetkezőket tudtuk meg: — Sajnos, a hideg terme­léskiesést okozott Az embe­rek a szabadban nem tudnak olyan intenzitással dolgozni, mint langyosabb időben. Vé­dőruháról, melegedőről, fűtés­ről időben gondoskodtunk, azonban ez mind kevés ott. ahol nagy acélszerkezetek ké­szülnek. Sűrített levegővel dolgozunk, de a nagy komp­resszor csővezetéke elfagyott és hétfőn 11 óráig nem tud­tunk sűrített levegőt biztosi- tar i a munkahelyekre. A nagycsarnok fűtése sem megoldott még. Hét végére készülnek el az olajtartályok és csak azután valósul meg a befúvatásos légfűtés. A hi­deg tehát a Ganz-MÁVAG-nál$ is lelassította a munkákat. NÓGRÁD - 1972 január 18., kedd gálíai menekült tért vissza hazájába, a Bangla Desh Népi Köztársaságba. Hozzáfűz­ték, ha a menekültek repat­riálása a jelenlegi ütemben folyik tovább, akkor feb­ruár közepéig a még In­diában tartózkodó 6,5 millió menekült is visszatérhet ott­honába. A kelet-bengáliai szabad­ságharc a pakisztáni fegyve­res erők feltétel nélküli ka­pitulációjának időpontjáig há­rommillió halálos áldozatot követelt. Pakisztáni fegyveres alaku­latok lerombolták az épüle­tek 25 százalékát, s a földdel egyenlővé tettek hidakat, kórházakat és iskolákat. A Kelet-Bengáliában történteket „a világ eddigi legnagyobb emberi katasztrófájának” ne­vezte. Jahja Khan volt pakisztáni elnököt „bűnösnek és gonosz embernek” nevezte, aki még akkor is életére tört, amikor Islamban már átadta a hatal­mat Zülfikar AU Bhutto je­lenlegi elnöknek. H lsois@S2ib«oi€ g^üzelme 60 évvel ezelőtt — 1912. ja­nuár 18-»n — nyitotta meg ülését Prágában az OSZDMP VI. üsszoroszorszagi párt- konferenciája. 1912. januárjában összeült Prágában az Oroszországi Szo­ciáldemokrata Munkáspárt VI- összoroszországi pártkonfe­renciája. A reakció győzelmé­nek hosszú évei után Orosz­országban új forradalmi len­dület következett be és a konferencia fontos szerepet látszott a bolsevikok pártié­nak ideológiai és szervezeti megerősödésében. A konfe­rencián új taktikát dolgoztak ki a metlsevik-likvidátorok- kal folytatandó harchoz, az illegálisán működő pártszer­vezetek megerősítésére, a pro­letariátus. az oroszországi összes dolgozók, a nemzetközi munkásmozgalom és a oárt kapcsolatainak kiszélesítésére. A prágai konferencia mun­káját Lenin irányította, aki a párt időszerű feladatairól, a likvidátorokról, a Nemzetközi Szocialista Irodáról és egyéb kérdésekről tartott beszámo­lót. A konferencia egyik leg­fontosabb feladata volt a párt sorainak megtisztítása a mensevik-likvidátoroktól, akik a munkásmozgalomban gyakor­latilag a burzsoázia ügynökeivé váltak, de formailag a boise- vikokkal egy pártban, az OSZDMP-ben tevékenyked­tek. A prágai konferencia meg­állapította, hogy ez a csoport tevékenységével végképp ki­zárta magát a pártból fel­hívta a párttagokat, hogv harcolnának a likvidátorság ellen, mutassanak ró annak veszélyeire a proletariátus felszabadító harcában, fordít­sák minden erejüket ,az ille­gális OSZDMP megerősítésé­re. a' tömegkapcsolatok ki­szélesítésére. A mensevik-likvidátorok ki­űzése a pártból nagy csapás­nak bizonyult az orosz és a nemzetközi opportunizmusra és revizionizmusra, tömörítet­té a munkásosztályt a mar­xizmus—leninizmus, a prole­tár internacionalizmus szelle­mében. A párt sorainak meg­tisztítása a kispolgári ele­mektől. megerősítette az esz­mei és szervezeti egységet, megerősítette az oroszországi proletariátus forradalmi él­csapatának harckészségét és tekintélyét. A VI. pártkonferencia mun­káiéban jelentős időt fordí­tottak egy úi típusú proletár párt építése és a gyárakban, üzemekben létrehozott, meg- - lis bolsevik nártseitek meg­erősítése kérdéseinek. „A párt- munka jellegéről és szerveze­ti formáiról” szóló határozat­ban rámutattak, hogy a for­radalmi harc sikere érdeké­ben a legális munkásszerve1 zetek kiterjedt hálózatának létrehozására van szükség. * A prágai konferenciának -a nemzetközi kérdésekben ki­adott dokumentumai hangoz­tatták, hogy a bolsevik párt következetesen kiáll a proler tár internacionalizmus elver ért. A pártkonferencia hat;V rozatot hozott egv legális na­pilap — a Pravda — kiadá­sára Péter vá rótt. A szervezé­si feladatokkal Lenint bízták meg- A konferencia megvá­lasztotta a párt ,hét főből álló központi bizottságát, a Nem­zetközi Szocialista Irodába pedig Lenint delegálta. A kongresszus határozatai­val felfegyverzett bolsevik oárt magabiztosan léphetett a dolgozó tömegek szocialista forradalomra való felkészíté­sének új szakaszába. Amerikai egyházi vezetők a háború ellen „A jelenlegi kormány viet- namizálási politikájának célja nem tárgyalásos politikai ren­dezés, hanem katonai győze­lem. Továbbra is fegyvereket, légierőt, technológiai támoga­tást nyújtunk, tanácsadókat küldünk és pénzt adunk, az áldozatok viszont az ázsiaiak közül kerülnek ki. Az USA számára az egyetlen erkölcsi­leg elfogadható megoldás, ha azonnal és teljes egészében visszavonja haderejét, s nem nyújt katonai, gazdasági és politikai támogatást indokínai kormányoknak, hiszen mind­eddig ez akadályozta a poli­tikai megoldást, amelyet vég­ső soron amúgy is magának a vietnami népnek kell megta­lálnia" — hangoztatja ameri­kai vallási vezetők vasárnap kiadott felhívása. A 2000 szavas felhívás ki­adásával zárult a Kansas Ci- ty-ben megtartott négynapos egyházi tanácskozás, amelyet az „Amerikai Egyházak Or­szágos Tanácsának” vezető testületé hívott össze. Az érte­kezlet 650 küldötte a protes­táns, római katolikus, görög­keleti és zsidó egyházak kü­lönböző csoportjait képviselte, s a 200 tagú római katolikus delegáció soraiban 7 amerikai püspök is helyét foglalt. Részt vett a tanácskozáson 40 kül­földi egyházi személyiség, kö­zöttük vietnamiak is. Ami az értekezlet érdemi részét illeti, a fő kérdés az volt, mit tehetnek az egyhá­zak a háború ellen. (MTI) Jobboldali veszély Olaszországban Giovanni Leone, az Olasz Köztársaság elnöke, hétfőn reggel megkezdte tárgyalá­sait a különböző politikai pártok képviselőivel. A koalíciós pártok veze­tőinek a kormány lemondá­sát megelőző csúcsértekezle­tén Colombo egyaránt el­utasította a jobboldali for­dulat és a nagyobb arányú balra nyitás lehetőségét. Megfigyelők szerint Leone elsőnek Colombót bízza meg kormányalakítással, s csak akkor fordul más politiku­sokhoz, ha Colombo kísérle­te kudarcot vall Az olasz kulturális élet több mint 600 képviselője fontos kezdeményezést tett: felhívást írt alá, amelyben figyelmezteti Olaszországot a jobboldali fordulat veszé­lyére. (MTI) Bengália gazdasága Komoly fenyegetés a „tiszta bomba" Csou En-laj, a Kínai Nép­köztársaság Államtanácsának elnöke múlt év decemberében japán üzletemberekkel folyta­tott beszélgetése során érin­tette a kínai atomfegyver-kí­sérleteket, amelyek erősen aggasztják Japán kormányát és közvéleményét. Csou En- laj azt hangoztatta. hogy ezek a kísérletek teljesen „ártalmatlanok”, mivel Kína — úgymond — „tiszta bom­bákat” próbál ki. Nem egészen egy hónapra rá — január 7-én — a Kínai Népköztársaságban végrehaj­tották a soron levő nukleáris robbantást. És rögtön az er­ről szóló közlemény megjele­nése után a japán sajtóban aggasztó jelzések láttak nap­világot arról, hogy növekszik a radioaktivitás japán sűrűn lakott körzeteiben. Aomori prefekturában pél­dául százszorozásra emelke­dett a radioaktivitás, de je­lentékenyen nőtt Tokióban is. Az utóbbi napokban a japán­ban hullott esőben tízszeresé­re növekedett a radioaktivitás szintje. A japán külügyminisztéri­um tiltakozott a Kínai Nép- köztársaság legutóbbi nukleá­ris kísérletei miatt és rámu­tatott, hogy az ilyenfajta kí­sérletek szennyezik a légkört és veszélyeztetik a japánok életét. A TASZSZ hírmagyarázója felteszi a kérdést: hogyan egyeztethető ez össze a kínai bomba ..tisztaságáról” hangoz, tatott pekingi állítással? Mint látható, Peking ebben a kér­désben' is a régi taktikát al­kalmazza, vagyis azt, hogy a szavaknak semmi közük a té­nyékhez —, írja Kornyilov. (MTI) A 142 700 km2 területű, 75 millió lakost számláló Ben­gália Ázsia ötödik legnépesebb országa. A lakosság 95 szá­zaléka bengáli nyelvet beszél, 80 százaléka mohamedán, 18 százaléka pedig hindu vallá­A népesség szaporodási üte­me évi 3,5 százalék, magasan fölülmúlja az évi 2 százalé­kos világátlagot. Az egy fő­re jutó jövedelem; 1969—70- ben Nyugat-Pakisztánban 101 dollár, Kelet-Pakisztánban 63 dollár volt, egyik legalacso­nyabb a világon. A lakosság 80 százaléka a mezőgazdaság­ban dolgozik, az ipar csak nyomokban található, mind­össze 200 ezer embert foglal­koztat. Az évi 10 millió ton­nás rizstermelés nem fedezi , szükségleteket., ezért a ko> mánv erőfeszítéseket tesz a mezőgazdasági termelés foko­zására. Hatékonyabb szabá­lyozási program alkalmazásá­val le kívánja szorítani a ma­gas népszaporodási rátát. A Bangla Desh kormánya gazdaságfejlesztési terveiben a szállításnak, a nemzetvéde­lemnek és a mezőgazdaság­nak biztosít elsőbbséget. E cél elérése érdekében állam, ellenőrzés alá vonta a juta- (a világtermelés 40 százalé­kát adja) a teatermelő és -feldolgozó vállalatokat, a pa­mutipart. Államosította a nyu­gat-pakisztáni bankok leány- vállalatait és azokat a gazda­ságokat, amelyeknek tulajdo­nosai elhagyták az országot. A kormány a nemzetgazdasá­gi szempontból fontos nyers­juta- és jutatermékexportot újra szabályozta. Az új kormány a textil-, a műanyag- és petrokémiai ipar fejlesztését szorgalmazza, ösz­tönzi az agrártermékeket fel­dolgozó ágazatok bővítését is. A becslések szerint az ország által elszenvedett háborús ká­rok helyreállítása és a mini­mális gazdaságfejlesztési prog­ram megvalósítása 1,5—3 mil­liárd dollárnak megfelelő ősz- szegbe kerül. Bengália ipari fejlesztésében — a jelek sze­rint — francia, angol, japán és indiai tőkéscsoportokon kívül a szocialista országok is részt vesznek. India és a Bangla Desh gazdasága csak profitál az új barátságból. Lehetővé válik a nyersjuta feldolgozása a jelentősen ipa­rosodott indiai Nyugat-Ben- gáliában. Nyugat-Bengália visszanyeri természetes hátor­szágát, megjavulnak a közle­kedési lehetőségek India észa­ki és északkeleti tagállamai között. A Szovjetunió javaslatot ’ ‘ijesztett elő az' úi független állam mezőgazdasági és ipari termelésének, jutaiparának fejlesztésére, textilüzemeinek gyapottal való ellátására. Len­gyelország és Bulgária nyers- jutát, bőrt, gyapotszálat és dohányt vásárolna, útépítő berendezések, traktorok, me­zőgazdasági gének, műtrágya és hajók ellenében.

Next

/
Thumbnails
Contents