Nógrád. 1972. január (28. évfolyam. 1-25. szám)

1972-01-16 / 13. szám

Atlétikai helyzet Szécsényben Xz utóbbi években egyre tagja, négy sportágban ért egyesület felé, Így Oláh Lajos többet hallatnak magukról a el minősítési szintet. Az edző magasugró a műanyag leérke- szécsényi atléták. Megyei vi- másik nagy reménysége az zőt hiányolta, szonylatban Salgótarján, Ba- ifjúsági középtávfutó Sáránké Drobcsa László az összejö- lassagyarmat után a rangos János. Istók, Ferenc még ser- vetelen ismertette az 1972- harmadik helyet foglalják el, dűlő, de a 100 méteren elért es év versenynaptárát, össze- de országos versenyeken is 12 mp idejével magára vonta sen 34 versenyen vesznek hallatják szavukat. ' A szép a figyelmet. A szakosztály részt az egyesület atlétái. A sikerek kovácsolója a szak- legtehetségesebb versenyzője fejlődéshez szeretnénk meg- osztályveaető és edző Drobcsa Szűcs Magdolna. A fiatal, felelő számú versenyt bizto- László. Felkutatja a fiatal halk szavú kislány még alig sítani — mondotta a sZakosz- tehetségeket, népszerűsíti a múlt 14 éves és máris figye- tályvezető. Bejelentette, hogy a sportágat, tömegeket visz a lemre méltó eredményeket az edzések január közepén zöld gyepre, vörös salakra, ért él távolugrásban, magas- kezdődnek, így az év végi szakosztályi ugrásban és száz méteren. A Domszky György, a JTS értekezleten eredményekben község sportbarátai sokat vár- elnöke elmondotta, hogy a gazdag év végére tehették ki nak tőle. Szorgalommal, rend- versenynaptárban ugyan nem a pontot, szép reményekkel szeres edzéssel a várakozás- szerepel, de ez évben is meg­indulhatnak az új évnek. nak meg is fog felelni. A rendezik szécsényi—losonci A szakosztálynak 18 aktív, szakosztályvezető bízik abban, járások között a sporttalálko- a sportágat kedvelő, lelkes fi- hogy a többi serdülő: Varga zót. Annak a reményének atalja van. Az elmúlt évben László, Miskidi László, Kolo- ad,ott kifejezést, hogy a szé- kilenc versenyzőjük 21 mi- zsi Lajos, Nagy Katalin, csényi sportegyesület ebben nősítési szintet ért el. A leg- Pásztor Tibor tovább fejlőd- az évben még nagyobb támo- eredményesebb sportolójuk nek és újabb sportdicsőséget gatást biztosít az atlétikai Jakab Gábor, az országos szereznek a községnek. Több szakosztály részére. Utánpótlás válogatott keret versenyző kéréssel fordult az Sz. K Természetimádó tanár Még soha nem tévedt el-.. Imádja a természetet, de ezüstjelvényes sportoló lett. korántsem azért, mert a MŰM 211. sz. Szakmunkás- katerület képző Intézetben természet- meg. A tudományi tárgyakat — ma­tematika és fizika szakos — Egy évvel ezelőtt új mun ellátásával bízták tájékozódási futás nagykorúsodott, önállósodott. A Nógráci megyei Tájékozó­tanít. Pál Vendel pedagógus dási Futó Szövetség 1970. ja­Hevesben született, úgy meri a Bükk csodálatos ís­tá­nuár 1-én különvált a ter­mészetjáró szövetségtől. En­jait, mint a tenyerét. Eger- nek elnöke 1971. január 1-től ben. végzett tanítóképzőt, ké- Pál Vendel lett. Miként lát- sőbb Szajlára került. A diá- ja sportágának jelenlegi hely­kokkal fáradthatatlanul járta zetét? a Mátra és Bükk lankáit és — Fiatal sportág, a szoká- völgyeit, megtanította őket a sós gyermekbetegségekkel. A természet szeretetére, ismére- társadalmi egyesületek még téré. Amikor Tamaleleszen idegenkednek ~ tőle. elterjesz. töltötte a „száraznak” tar- tése nehézségekbe ütközik. A f.ott tantárgyakból a nebulók sportág igazi bázisai a kö­telébe a tudományt, akkor zépfokú iskolák. Sajnos, ami- már távolabbi vidékekre is jÍOr leérettségiznek a diákok, elmerészkedtek. A Budai búcsút mondanak a sportág- hegységben és a Bakonyban naic jS, Jelenleg 120 tájéko- vezette tanítványait, akik zódási jutót tartunk nyilván nagy lelkesedéssel követték tanárukat. Pétervására volt a a megyében. Manapság is fáradhatatla­következő állomás, majd nul járja a 'természetet. Ha­1966-ban került Salgótarján' ba tanítani. Életének új jezete kezdődött ekkor. vonta ájtalában 40—50 kilo- fe- métert gyalogol. A Pécskő, Karancs, Cserhát és a Mátra A testnevelők mással tartozik kedvenc területei kö- voltak elfoglalva, így örültek zé, A jó levegő, sok mozgás annak, hogy megszerveztem eredménye, hogy influenzás a szakmunkástanulók között nlég soha nem volt. Azzal is ti természetjáró szakosztályt, dicsekedhet, hogy ismeretlen A kezdet nehéz volt, de ma vidéken sem tévedt el még már több mint 200 tagja van soha. ennek a szakosztálynak. — A madarak ösztönösen A természet szeretete mel érnek el végcéljukhoz. Az lett mindig erős vonzódást érzett a tájékozódási futás iránt. Ez már kevésbé ne­vezhető turizmusnak. . inkább sportnak. A 43 éves pedagó­gus 1970-ben ebben a sport' embernek jó tájékozódási ér. zék mellett tanulásra is szüksége van. Akkor nem té­ved el soha! Eddigi eredményes munkás gus 19 íO-ben «jPDen a sporr- saga elismeréseként Pál Ven- ágban segédedzői oklevelet del a közelmúltban megkap- szerzett. Egyedüli szakkép- ^ a Testnevelés és Sport Ér­zett edző Nogradban! Leg- j ____ b üszkébb volt tanítványára, Fábián Gyulára, aki ifjúsági demes Dolgozója kitüntetést. R. I. Kézilabda A Debreceni Közút már az első A Miskolcon folyó Avas hátralévő négy találkozón Kupa kézilabda- küzdelemso- naSy gólkülönbséggel kell _ ... . nyernie, es ez nem valoszi­rozat a nők I. osztályú cső- nű Az SBTC csapata egyen­portjában még javában tart, lőre az 5. helyet foglalja el, de csaknem biztos, hogy az három ponttal 41:49-es gól­élenjáró Debreceni Közút aránnyal. A tarjániak a hát- már megnyerte a kupát. Az ralevő három mérkőzésen ha MVSC még beérheti ugyan a összeszedik magukat javít- debrecenieket, de ehhez a hatnak, feljebb léphetnek. Nógrádot is érdekli o ' ~A Magyar Atlétikai Sző- ján és Balassagyarmat esa- vetségben megbeszélés lesz a pata az NB I. B-ben szere- mai napon. A vidéki atléti- pel. Megbeszélik az 1972-es ka eseményeiről tárgyalnak a versenynaptárral kapcsola- szövetség vezetői, a megyei feladatokat és a külön- szovetsegek képviselőivel. A . „ , , . tanácskozáson Nógrád is boz° vidéki versenyek knra- érintve van, hiszen Salgótar- sáról is döntenek. NÓGRÁD — 1972. január 16„ vasárnap A rétsági járásból Készülnek a nőtincsi labdarúgók Megkezdte a tavaszi felké­szülését a megyei B osztály­ban szereplő Nőtincs labdarú- csapata. Hetente három alka­lommal készülnek. Az alapo­zás 1972. január 9-én kezdő­dött. A keret tagjai; Bachor, Berta, Nikodem I. Niko- dem II., Kócsag, Szabóki, Rotter, Szabóki M. Simo- nyi, Rácz, Bera, Janecskó, Nagy, Majnik. Majnik Já­nos edző vezetésé­vel készülnek, természetesen az ifjúsági csapat is részt vesz az edzéseken. A helyi művelődési otthont is igény­be veszik. Alapozás után hat edzőmérkőzés szerepel a prog­ramban. Ezek ütemezése: február 6. Nagyoroszi, BB SE, 13.: Nógrád Jurisits SE, 20.; Romhány, Építők, 27.: Vác, VSE, március 5.: Rétság VCS SE, 12.: Nógrádsáp, Tsz. SE. A fiatalok nagy lelkesedés­sel végzik az edzéseket, fo- gadkoznak, hogy minden bi­zonnyal a megyei B osztály­ban az első három között fognak végezni. „Kiállítási” világcsúcs (I.) Ä söortkrőnikák és a focikedvelő statisztikusok szá­mos. a sportággal kapcsolatos ér­dekes adatot je­gyeztek már fel. Méltán sorolható ezek közé Tava­res de Silveria. Alias Amarildo, a brazil származású, jelenleg az AS Róma színeiben látszó ..csodacsa­tár”, akit 32 éves kora és eléggé viharos múltú pá­lyafutása során, különböző, a já­ték hevében elkö­vetett szabálysér­tések miatt eddig nem kevesebb- szer, mint 38 (!) alkalommal állí­tottak ki és til­tottak el, hoszr szabb-rövidebb időre a játéktól. Amarildo ezzel megütötte az ar­gentin származá­sú és ugyancsak hosszú ideig Olaszországban és Amarildo ezíH+áí sem ta­gadta meg önmagát. Kiállí­tották. Ez volt a tizenötödik. Amikor az Olaszországban még újoncnak számító Ama­rildo értesült g. fegyelmi bi­zottság „kegyes” döntéséről, mely szerint mindössze két játéktól tiltották el ~ kezeit elégedetten dörzsölve — env- nyit mondott: ..ez volt eddig a legenyhébb büntetésem!” A nyughatatlan természetű, forróvérű emberrel szemben hosszú ideig türelmesek, elné­zőek voltak a Milan szakve­zetői, játékostársai és szurko­lói. Egy-egy remekbe szabott góljának önfeledten tapsoltak ugyan, de végül is meesokal- ták a „forrófejű” fenegyerek mind sűrűbben ismétlődő botrányos viselkedését. Nem csoda tehát, hogy az 1967/68- as bajnoki idényre átadták Hamrinért. a világhírű, svéd származású szélsőjátékosért a Fiorentinának, mert egyszerű­en nem bírtak a magán uralkodni képtelen brazillal. Sokáig úgy tűnt, hogy Ama­rildo megszelídült, mert bá­mulatos önuralommal — bár töbször is bekerült neve a játékvezetők noteszébe — el­érte. hogy a bajnokság folya­mán, egyszer sem állították ki. A vér azonban nem válik Utána rövid időn Amarildo aztán a Csehszlo- működött Sivori által tartott vákia ellen vívott VB-döntőn harmincháromszori eltiltás is remekül játszott. Előbb csúcsát. egy lehetetlen szögből lőtt Hogyan futott fel a „mu- góljával kiegyenlítette a cseh- latt” sztár a labdarúgás csil- szlovákok vezető góliát. majd vízzé... lagos egére? e°v hajszálpontos beadására belül, egymás után öt alkalom­Amarildo különleges képes- Brito csak „odatette” a fejét, ségei már kora gyermekévei- 2:1. és végül Garrincha harm a. ben kibontakoztak- Ennek kö- dik, a mérkőzést eldöntő és szönhette. hogy alig 16 éves egyben Brazília világbajnoki korában már bekerült az ak- győzelmét ielentő gólját is kori fénykorában levő Fia- Amarildo készítette elő. mengo csapatába. Egy alka­lommal, a kérlelhetetlen szigo- zil labdarúgás egén.-.!” — ráról ismert edzője azonban áradoztak a lapok. Amarildo cigarettázáson érte, és „át- imádott bálvány lett a „íut- passzolta” őt az örök rivális ballistenek” hazájában... de Botafogónak. Csapata két al­kalommal is nyert brazil baj­nokságot, amiben nem kis ^ék r£ hálójukat, és esillagá­része volt Amar’1 do csodás szay összegeket kínáltak a és aranyat érő góljainak, ki- Botafosónak. ha hailandó át­számíthatatlanul ördöntős adni Amárildót, s e „vérte­cseleinek. csillogó technikája- ien”, de a profivilágra iellem­nak: ahogyan önmagát és kíméletet nem ismerő li­csatártársait gólhelyzetbe tud- dtharcban végül isazAC Mi­ta hozni, ágyúszerű lövőéi- lan ^ számjegyű csekklapia nek. amelyektől rettegtek a döntött Amarildo 1963-ban kapusok. búcsút intett hazáidnak, és Minthogy ez időben Pelé Olaszországba tette át műkő- nál ugyanis időközben betelt tündöklése elhomályosított déhének színhelyét. Már ek- a pohár Amarildo számára, minden mást, Amarildo nevét kor szerepelt kartonián 14 Kapóra jött az AS Róma Brazílián kívül úgyszólván kiállításának „priusza”. Az­sehol sem ismerték. Aztán a tán következett az első b ara­véletlen folytán újból íelra- tatkozás a Milan színeiben, gyogott csillaga. A chilei VB során, 1962. június 16-án ke­rült sor Vina del Mar-ban, a nagy érdeklődéssel várt Bra­zília—Spanyolország találko­zóra. A mérkőzés előtt vált ismertté, hogy a sérüléssel bajlódó Pelé nem vállalhatja a játékot. A brazil szakveze­tők merész sakkhúzással. Amárildót játszatták Pelé helyén és nem csalódtak. Bár a spanyolok szereztek veze­tést. de utána következett Amarildo csodálatos negyed­óra ia. Két remekbe szabott góliával 2:l-re győztek a bra­zilok és beiutottak a VB ne­gyeddöntőiébe. mai került a kiállítás sorsára. Pedig Peasola a Fiorentina akkori dél-amerikai szárma­zású edzője értett a nyelvén,’ és igvekezett is lelkére be­szélni, de mindössze annyit Űi csillag tűnt fel a bra- ért el. hogy a iáték hevében őt ért provokációkra legfel­jebb egy enyhe mosollyal reagált. Miután isv elsősor­ban a játékra koncentrált, nem sokáig. A vezető olasz tudása ismét teljes fényében klubok pénzmágnásai kivetet- csillogott, s hamarosan újból belopta magát a firenzei szur­kolók szívébe. Újból az imá­dott sztár lett. akinek játéká­ért és csodás góljaiért töltöt­te meg a közönség zsúfolásig a stadionok lelátóit. Nemsokára következett a huszonegyedik kiállítása, de erre már az AS Róma színei­ben került sor. A Fiorentiná­ajánlata, és rajta. •. sietve túladtak S. I. (Folytatjuk) Nógrád megyei Szikvíz- és Szeszipari Vállalat salgótarjáni telephelyére azonnali belépésre keres elekírolakaiosí Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán: Pásztó, Szabadság u. 147., Vallus Bélánál. Az IBUSZ salgótarjani ú ódája felhívja a T. utazókö­zönség figyelmét, akik 1972-ben olcsó Jugoszláv tengerparti útjainkon kívánnak részt venni. igényüket 1972. február 1-ig irodánkban bejelenteni szíveskedjenek. A rövid határ­idő országos helyhiány miatt vált szükségessé. Várjuk mielőbbi jelentkezésüket! Ki lesz a következő? Garmisch-Partenkirchen be­nyújtja jelentkezését az 1980. évi téli olimpiai játékok megrendezésére. Az ismert nagy „küzdelemben” városban egy ízben, 1936-ban el Denver mögött már sorra került a téli olim­pia. Garmisch első számú ve- télytársa a svájci Sion. A svájci város legutóbb csak maradt VAl.LAI.ATOK. sző- 16 ÉVET betöltött, vetkezetek, figyelem! lányokat csévélönek Budapesti iroda- vala- fe'vesz a Pamuttex- mint kiutazók részére tilművek Jacquard szálláslielyiség telefon- Szövőgyára. A bétá­nál együtt, különálló nulási idő 3 hét. Ezen házamban kiadó. Cím: idő alatt havi 1050 Budapest, III.. Kado- Ft bruttó fizetést és sa u. 19. sz.. Luger napi i Ft-ért ebédet Endréné. Telefon: biztosítunk. Lakást 688-733. minimális térítés mel­-------------------------------- lett leányotthonszerű l DB GAZ 51. i db elhelyezésben adunk. ZIL—130 billenőpia- Jelentkezés: írásban tós gépkocsi eladó a PIM Jacquard Érdeklődés: Építő és Szövőgyár munkaerő- Tervező Ktsz. Salgó- gazdáikodásán, Buda* GARÁZS eladó. i.Pécskő utcában” ie- ligére a salgótarjáni hirdetőbe. JANUAR 15-én. Kis­térenye és Mátravere- bély között, a reggeli órában elveszett egy előszobaszekrény ele­jének a része. Aki megtalálta. jutalom ellenében jelentkezzék a mátraverebélyi pos­tán. tarián. út 64. Vöröshatísereg pest, xiH., Szekszár- Anyagosztály. di u. 19-2S. \ SZANDA1 Lenin M° Tsz 600-as anya jubászatába jubaszo kát keres. bérezés megegyezés szerint Jelentkezés a tsz iro dákban — hétfői na­pokon. Szolgálati la­kás a köves út mel­lett — 2 család részé re kézbesítői mun­kára keresünk jeleid- íiezót mielőbb, ió ke­reset biztosítva. Je­lentkezni lehet: Sal­gótarján, 4.. Postahi­vatal. FIGYELEM! Pálya választó fiatalok! A csepeli papírgyár fel­vesz 14—16 éves fia talokat szakmunkás­tanulónak. Tanulmá­nyi idő: 3 év. A fél­évenként növekvő ösztöndíj mellett. ? gyár társadalmi ösz­töndíjat ad. A szak­munkás-bizonyítvány megszerzése után 1é kereseti lehetőség szép munka vár ben neteket JELENTHEZ- NI LEHET* augusztus l-ig a következő cí­men: CSEPELI PA­PÍRGYÁR. Budapest. XXI.. Duna u. 42.. szeméLsetó osztály. A NÖGBAD megyei Szikvíz- és Szeszipari Vállalat felvételre ke­res női és férfi mun­kaerőket, a salgótar­jáni szikvízüzemhez. Jelentkezés: salgótar­jáni szikvízüzemnél. Dudás Józsefnél. SALGÓTARJÁNBAN kertes családi ház. két és fél szobás el­adó Cím: Müvész­leieD. Izsó Miklós út 7. sz. Bedolgozó és ben­ti állományba gya­korlott varró­nőket felveszünk.’ Fővárosi Kézmű­ipari Vállalat 1. konfekció üzem­ága. Cím: Pásztó. Kastélykert. Környező falvak­ba munkát ház­hoz szállítunk. A V.B.K-M. ..VAV” Gyára vi­déki munkahelyre felvesz lakatoso­kat. villanyszere* löket, férfi- és so- gédmunkásokat, Bérezés kollektív szerződés szerint Jelentkezés kol­lektív szerződés szerint Jelentke­zés: hétfőtől— Déntekls Salgó- tarl á n—Zagy varóna Otvözetgyár. VAV- klrendeltség. Dob- rik Sándor mun kahelyvezetőnél. I

Next

/
Thumbnails
Contents