Nógrád. 1972. január (28. évfolyam. 1-25. szám)

1972-01-16 / 13. szám

Nógrád vendége volt

f0ac$ó fielet plmtendezö

Bacsó Péter 1950-ben kapta

meg diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.

Mint dramaturg, forgató^ könyvíró dolgozott 13 évig. 1963-ban mint rendező jelentkezett. Negyvennégy éve6.

Legutóbbi filmjének ősbemutatójára városunkba látogatott, megragadtuk az alkalmat és feltettünk neki néhány kérdést.

— Milyen gondolatokkal jött el a salgótarjáni bemutatóra?

— Minden film akkor lesz kész alkotás, ha a néző azt befogadja. Egy-egy bemutató alkalmával vizsgázik a film és a rendező. Olyan ez mint a diák lámpaláza.

— A bemutatón a nézők is vizsgáznak, viselkedésükből következtetni lehet, hegy

mennyire érzik magukénak a filmet, ön szerint, hogy vizsgáztak a salgótarjániak?

— A közönség reakcióiból arra következtettem, hogy alapjában véve és fő vonásaiban megértették, amit mondani akartam, azt, hogy a munkás szolidaritás igen nagy erő, és hogy erről akkor sem szabad megfeledkezni, ha manapság a munkások többet is foglalkoznak egyéni érdekeikkel, boldogulásukkal mint régen.

— Mik a legközelebbi tervei?

— Hamarosan hozzákezdünk a következő filmhez. Azért mondom többes számban, mert a kollektíva — Zimre Péter, Zsombolyai János, Vu- kán György — együtt maradt. Legújabb filmünk témájában lényegesen eltér az

VÉLEMÉNYÜNK

AJÁNLATUNK

Mikszáth Kálmán első regényei

előzőektől. Budapesten játszódó komédiánk színhelye egy új lakótelep, csekély falanszter jelleggel. Ezenkívül a nyár folyamán még egy film forgatását szeretnénk elkezdeni.

— A múlt évben két filmet fejezett be. Az idén már bemutatott egyet és még kettőt szándékozik elkészíteni. Nem fáradt?

— Nem. Én ilyen dinamikus típus vagyok. Az fárasztana, ha nem dolgozhatnék.

— Mit üzen megyénk mozinézőinek?

— Egy film nem sokat ér a nézők támogatása nélkül. Én csak azt próbálom kifejezni, ami a nézőben is megvan, esetleg még nem fogalmazódott benne szavakká.

G. L

Jubilál az énekkar

Kedves évfordulót ünnepeltek a napokban. Varsányban. Megalakulásának első „születésnapját” tartotta a kultúr- csoport énekkara, amely már is szép sikereket mondhat magáénak. Az évfordulón a tanácsház nagytermében ünnepi megemlékezést rendeztek, méltatva az énekkar tagjainak lelkes és fáradhatatlan munkáját. Mi is sok sikert kívánunk a varsányi énekeseknek.

Előadás

fiataloknak

Január 14-én délelőtt kilenc árai kezdettel fiatalok veszik birtokukba a rétsági járási hivatal nagytermét. A járás ifjúságának képviselőit a rétsági járási pártbizottság hívta meg, részükre előadást és konzultációt rendeznek Ifjúsági törvény és ifjúságpolitikánk legfontosabb kérdései címmel. A nagy érdeklődéssel várt előadást Lugosi Gábor, az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács titkárhelyettese tartja.

Amikor Mikszáth oly hosszú idő után elbeszéléseivel országos nevet és elismerést vív ki magának, a kritika részéről egyre többször merül fel az óhaj, hogy igyekezzék nagyobb művek írására is, mert a kicsinyekben is nagy lehet ugyan, de mégsem, fog teremteni nagyot.

Valószínűleg ez az elvárás, de méginkább az a felismerés ösztönözte, hogy Magyarországon az eredeti magyar irodalom nem tud méltó sikert kivívni.

Feleségének panaszolta, hogy nem kell Magyarországon az eredeti dolog, a magyar ember lenézi a saját termését: „A szivem fáj, ha látom a könyvesboltok kirakatait mint foglalják el Ponson du Ter- rail, Féval és Gaboriau regényei, csak ezeket veszik, csak ezeket olvassák... Az egyetlen Jókait kivéve a többi magyar könyvet megeheti a penész.1’

Első regénye 1878-ban jelent meg folytatásokban a Szegedi Naplóban „Apám ismerősei” címmel Magában a regényben mondja el, hogy műve valóban apja ismerőseiről szól, valóságos, élő alakokról és igazán megtörtént dolgokról. A legtöbb szeretettel rajzolt alakja Bornemisz- sza István, a nagy hírű komisszár, aki szívesen időzött el idősebb korában apja házában. Ilyenkor a gyermek Mikszáth is ott sürgölődik körülötte, gyakran végighallgatja a kihallgatásokat is. A laza szerkezetű regény első hét fejezetében nem is hallunk másról, mint azokról a híres esetekről, amelyek Bornemissza urammal történtek meg. Hogyan nyomozta ki a tehetetlen bécsi rendőrség helyett az eltűnt ezer ökör históriáját, hogyan szólaltatja meg a „három néma virágot”, milyen csellel szervezi be besúgónak Szlimák Matyajt és segítségével hogyan számolja fel a félelmes Jasztráb bandáját. Megismertet Major- nokkal, a vármegye szégyenének számító faluval és ennek

kapcsán leír egy sereg palóc anekdotát: például, hogyan írják fel a majornokiak márvány hiányában a befagyott jég tükrére hálaadó versüket a kolera elmúlása felett.

A regény második részében egy szabályos bűnügyi történetet olvashatunk. Gróf Teléry Lászlót halva találják, és a Bach-korszak nyomozói kutatni kezdik a gyilkost. Kléner úr gyanúja a névrokon Teléry Mihályra terelődik, aki a gyilkosság előtt együtt távozott golyóra töltött vadászfegyverével az áldozattal, később pedig látták a tett színhelyéről futva menekülni. Teléry be is vallja tettét, ám ekkor avatkozik be az ügybe Bornemissza uram, akit bánt, hogy a gyámságára bízott szép Majomoki Boris ka ilyen méltatlan embert tisztelt meg a bizalmával. Ügyesen ki is deríti az igazságot: a gróf öngyilkos lett, így a vádlottat szabadlábra helyezik. A történet mégsem végződik happy enddel, mert az író nem bonyolítja tovább a történetet.

A másik korai műve Mik- száthnak a „Nemzetes urai- mák” (Mácsdk a nagy erejű), amelyet 1882—83-ban írt. Ebben a regényben egy ősi birtok, vagy helyesebben inkább egy képzelt ősi birtok iránti per áll a cselekmény középpontjában. Mácsik „a nagyerejű” feleségül vette nemes Laczkó Annát. Egy szép napon megtalálja a család iratai között azt, amelynek bizonysága szerint a török kiűzési utáni időkben nyolcezer rézgaras évi árendáért bérelték, majd később teljes jogú tulajdonosai lettek egész Békés vármegyének.

Mácsik a nyomon elindulva, előbb a 34 famíliát kitevő Laczko nemzetséget mozgósítja, majd elhatározzák, hogy egy Laczkó gyerekből közös költségen ügyvédet nevelnek. Mácsikot, minden fondorlatossága ellenére sem ábrázolja ellenszenvesnek Mikszáth. „Itt van teszem a hatalmas Mácsik, aki kiskirályosdit játszik otthon a környéken szertelen tekintélyével, pattéro- zatlan lelkének hivalkodó erejével. Ki tudja, ha előbb születik és selyemhímzésű ágyból, nem jut-e fel Erdély trónjáig? Egy nagy embernek a nyers váza és összes méretei megvannak benne, de ezt mind nevetségessé teszik a kicsinyes viszonyok.”

A por és a Gábor fiú neveltetése sok pénzt emésztenek fel. Mácsik kénytelen eladni kedvenc hátaslovát, a Sármányt is, felesége még az ezüst gombokat is levágja a mentéjéről, hogy pénzzé tegyek. De hiába minden. A Pestre küldött Chalupka kénytelen jelenteni, hogy a fiskális visszaadta az ügyet mint reménytelent. A család reménysége, az ügyvédjelölt pedig hátat fordít a pályának és felcsap színésznek. Mindennek: tetejében, még ifjú feleségével és egy gyermekkel állít be a rokonokhoz Pribolyra.

Mindenki a „nagyerejff' Mácsik rettentő haragjától és megtorlásától fél ezek után. Ehelyett egy megalázott, ősz- szetört embert látnak, akinek nem is lenne többé maradása a faluban.

De a megalázásra nem kerül sor. Kitört a szabadság- harc és Mácsik is érzi, hogy a becsület úgy kívánja: elő kell venni a rozsdás fegyvereket, a régi uniformist és jelentkezni a haza megmentésére.

Az első ütközetben golyó találja Mácsikot, de sebesülten és haldokolva is gondolatai a „nagy per” körül járnák, és arról intézkedik, hogy csak vigyék tovább.

Mácsikban és környezetében Mikszáth először ábrázolta azt a nemestípust, aki a múlt nagyságán rágódik és jövőjét nem munkával, hanem avult jogainak kiásásával akarja biztosítani. Nem hibátlan alkotás, még nem a regény ekkor az igazi műfaja Mikszáthnak, de ebben az első két alkotásában is ott vannak később többször megénekelt alakjai.

Cstikly László

A fekete város című Mikszáth-regény kézirata a Petőfi Irodalmi múzeumban

A Magyar Rádió és Televízió jól felkészült Mikszáth születésinek 125. évfordulója megünneplésére. A rádióban sorozatszerűen, másnaponként Joó László olvassa fel Mikszáth Különös házasság című regényét, amely tudvalevőleg az író életművében az első, igazán a realizmus irányába ható alkotás. Közben rendszeresen bemutatják, részben ismétlésként, részben új adasban más Mikszáth-regények és elbeszélések dramatizált változatait is, mint például a héten a szatirikus hangvételű Üj Zrínyiászt. De a televízió sem marad le a sorban, hiszen a Fekete várost vetíti hét részben. A tüdőgyulladással küszködő, beteg Mikszáth nyugtalan körülmények között, folytatásokban írta ezt a regényét a Vasárnapi Újságnak. Élete utolsó műve volt ez, amelynek kijavítgatásában, szokásos átdolgozásában már meggátolta a halál, s a regény könyvalakban már csak halála után jelenhetett meg (1911.). Korábbi témák reálisabb folytatása ez a mű, hiszen központjában a nemespolgár ellentéte áll, bár Mikszáth a feltörekvő, ifjú polgár, Fabricius alakjában óhatatlanul a nemesi erényeket sűríti. Gavallérsága, lovagiassága, állhatatossága, tiszta szerelme már Jókaitól és Mikszáth-tól is ismert nemesi vonások, s Fabricius is csak annyiban polgár, hogy leghatározottabban illeszkedik a városi keretbe, amelyen belül a polgárság (a borsóföldekért vetélkedő, kapzsi burgerek) kicsinyes élete zajlik, mégpedig egy olyan világban, amelyben érik és zajlik is a háború. Mintha Lőcse falai, mint polgári keretek, élzárnak a külvilágot. Ámde’ a kis konfliktus a regényben, s méginkább ebben a jól sikerült tévéfilmben tovább zajlik. Minthogy módunkban állott mind a hét részt színes adásban végignézni, előre is elárulhatjuk, hogy a Fekete város tévéfilm-váítozata jól sikerült alkotás. Thurzó Gábor jó forgatókönyvet írt, Zsurzs Éva betetőzte korábbi rendezői munkásságát. Részletes elemzésre azonban csak későbben fordítunk időt, nehogy megfosszuk olvasóinkat az önálló véleményalkotás, az apró szépségek és összefüggések felfedezésének örömétől.

*

A mai, vasárnapi műsorból külön is olvasóink figyelmébe ajánljuk a Jane Eyre harmadik részét (15.10), a Deltát, a tévé tudományos híradóját (18.05), a Fekete város harmadik, Két szomszédvár című folytatását (20.05), valamint a Muzsikáló városok sorozat befejező, bécsi adását (21.05).

L. Gy.

4 NÖÖRÁD - 1972. január 16.. vasárnap

^Mikszáth /(álmán:

KÍSÉRTET LUBLÓN

16.

Ä katona megboreadt, tántorogni kezdett kezében reszketett a puska.

— Nem furulyát billegetsz, te mamlasz — rivallt rá a kormányzó. — Add ide!

Ö kapta fel a puskát, és lőtt. A füst eloszlott. „Eltalálta!” — ordíták közel és távol. Látni lehetett, vagy csak úgy rémlett, hogy lefelé gurui Kaszperek a fedélről, mint a lelőtt szárcsáidé az se lehetetlen, hogy magától ereszkedik le ügyesen, mint a macska.

Egy fél perc műve volt az egész. A másik percben nem volt mar se híre, se hamva. Bizonyosan nem a piac, hanem a szilváskert felé pöty- tyant le. Az ötödik, hatodik percben már messze a külső utcákban látták szemtanúk tovavágtatni fehér lován. A sárga csizmája a bal lábán vérrel volt megfestve, a pajta fedelén is véres csíkot hagyott, amerre lecsúszott. Semmi kétség, a Kozanovich golyója a lábát találta. De hát mit ér ez? Bizony isten, akkor is csak ott volnánk, ahol vagyunk, mert annyi alakban van ő meg, ahány ríeki tetszik...

Mit hasznait az elégetés? Semmit! Aki farkast borotvál, elveszti a vizet is, a szappant is. Mi is csak időt és pénzt vesztettünk — de Kaszperek megmaradt

Csak egy eredmény volt — az, hogy nem szellem, nem árnyék, nem egyszerű látomány, nem fantom, mert vére folyt, ha ugyan a vér is nem volt szemfényvesztés.

Hanem azért teljes volt a kudarc, és nagy levertség uralkodott a városban. Kozanovich futárt menesztett a királyhoz az eset leírásával. Levele végén odaírta: „A természet csodái ellen harcoltunk fölség, de legyőzettünk.”

A lakosság zúgolódott a magisztrátus ellen, hogy minek volt elégetni a holttestet; — szörnyű bosszút áll ezért Kaszperek. Gúnyverseket csináltak Hertelyre és Pawlovszkyra, s azokat a kocsmákban énekelték.

Kaszperek pedig gyakran jött. mindig titokzatosan, köd előtte, köd utána; nemcsak a városban járt, hanem a közeli falvakban is elárasztotta a lakosságot hamis pénzekkel — egyszer lovakat vásárolt a katonaság számára (mert a svédek ellen készült hadjáratra Erős Ágoston király), máskor ökröket, legtöbbször pedig

egyszerűen pénzváltássá! csapta be a tudatlan parasztokat. A vidékről beszivárogtak a hamis pénzek Lublóra, s Kozanovich kétségbe volt esve, hogy nem segíthet a bajokon.

E tanácstalanságban egyet gondolt Pawlovszky Kristóf uram, s fölsietett a várba, a kormányzóhoz:

— Van még egy gondolatom. nagyságos uram, erre a gonosz Kaszperekre nézve.

— No, nekem nincs egy se

— sóhajtott fel a kormányzó.

— Hát mi a kegyelmed gondolata?

— Kutya harapását szőrével kell gyógyítani.

— Régi közmondás; hogyan érti.

— Boszorkány ellen boszorkányhoz kell fordulnunk, igaz?

— Ez bizony igaz lehet — szólt Kozanovich szórakozottan.

— Volt az én uramnak. Bercsényi Miklósnak, egy Koncz Márton nevű boszorkánymestere és jósa.

— A dudvégi hektikás molnár. Ösmertem gyermekkoromban, de az meghalt.

— Felakasztották a németek. Hanem volt a Márton mellett alkalmazva egy asz- szonyboszorkány is, a Pirityi Panna. A Márton volt a szakács a boszorkánykonyhán, a

Panna volt a kukta — de a Panna többet tudott a mesterénél. Ez az asszony a sárost vár alatt lakik egy kis kunyhóban, az a hitem, vitéz kormányzó úr, hogy ez tudna nekünk valamit tanácsolni.

— Hát keressék fel kegyelmetek, menjenek el hozzá!

Több szót se várt Pawlovszky, mindjárt másnap elindulá- nak Hertely urammal a sáros! várba, vagyis azon innen, abba a kis érdéi viskóba, ahol az öreg Panna lakott széy unokájával, Piroskával.

Gyönyörűséges hely volt azt, csupa nagy, lombos fák közt állt a bedőít-kidőlt ház, melyben a Piroska apja csősz volt valamikor, de hogy azután beállott kurucnak s elesett, az uraság leánykájának ajándékozta az erdei házat egy nagy darab földdel és réttel.

Az erdő úgy nézett ki, mintha véges-végig piros pettyes kendővel volna beterítve; a pázsit közül mindenütt sűrűn kipiroslottak a szamócák. A sűrűségből száz füle- miledal csattog ki.

De Piroska se rest, visszadalol nekik.

A lublói urak, akik kocsijukat az országúton hagyva, gyalogszerrel közelegtek a szűk ösvényen a házikóhoz mesz- sziről hallották csengő hangját. Nagy kár, hogy tótul dalolta:

Volt egy király, aki szakács- ságra adta magát... Egész nap sürgött-forgott, s két kenyeret dagasztott és sütött, tra-la-la- la.

(Folytatjuk)

i