Nógrád. 1971. december (27. évfolyam. 283-308. szám)
1971-12-08 / 289. szám
Szövetkezeti iparunk . éleiéből : : .... K ongresszus után Nyilatkozik a KISZÖV elnöke A nagyoroszi Szolgáltató Ktsz-nél nők számára létesítettek legutóbb munkaalkalmat. A VBKM világítástechnikai gyára számára készítenek különböző alkatrészeket és bérmunkában végzik többféle világítótest összeszerelését. Egyelőre 23 asszony és lány talált itt munkaalkalmat. Év végéig mintegy 250 ezer forint értékű bérmunkát végeznek el. A már említett vállalaton kívül a Ganz Kapcsolók és Készülékek Gyára részére is végeznek különböző alkatrészgyártást Saját erőből I>régelypalánkon, a Szondi Ktsz-ben az idén 26,6 millió forint évi termelési értéket terveztek, de már most 30 millióra számítanak. Korábban a szövetkezet tevékenységében alig akadt megyei feladat. Különböző nagyüzemeknek dolgozott a tagság. Az idén tevékenységük mintegy 25 százaléka már Nóg- rád megyei, és várhatóan a jövőben még ennél is jóval több lesz. Ök készítették az öblösüveggyár nagy hutacsarnokának tetőszerkezetét, a gépsorok átszerelését. Munkájuk az év végéig mintegy hárommilliós értéket képvisel. Jelenleg i a kisebb hutacsarnok átépítésén dolgoznak. A balassagyarmati Szabó Ktsz székhazának fűtésszerelését is ők végezték, egymillió forint értékben. Most folyik a balassagyarmati mentőállomás fűtés- szerelése. Ezt az új létesítményt a balassagyarmati Építő Ktsz-el együtt a város felszabadulásának decemberi évfordulójára befejezik. A már említetteken kívül a megyei Gyógyszertár Vállalat megrendelésére több helyen elkészítették a fűtési és szellőzési berendezéseket... A fiatal szövetkezet — jóformán a tagság 60 ezer forintos össztőkéjével kezdte meg a termelést —, eddig központi támogatást még alig kapott. A tavalyi nyereségből, illetve részesedési alapból a közgyűlés határozatára a tagság 300 ezer forintot ajánlott fel a fejlesztési alapra. A negyedévenként elért nyereségből az idén az említetten kívül egymillió forintot fordítottak fejlesztésre. A várható nyereség 5—5,5 millió forint körül lesz, ami bizonyítja a szövetkezet jó munkáját, életrevalóságát. Megyénkben kevés helyen érezhető annyira, hogy a tagok magukénak vallják a szövetkezetét, mint \ itt. Amikor célrészjegyzésről volt szó, a 330 taggal dolgozó szövetkezetnél 650 ezer forintot jegyeztek, hogy biztosítsák a szövetkezet fejlesztését. öimilhós beruházás Pásztori Társulással gépkocsiszerviz Nemrég társulási megállapodás született Pásztón, a helyi ÁFÉSZ, a Béke Termelőszövetkezet, valamint a pásztói Faipari és Szolgáltatóipari Szövetkezet között. A lakossági gépkocsik javítása, karbantartása, bővítése érdekében, a 21-es számú műút mellett, évi 30 ezer óra kapacitású szervizállomást létesítenek. Az új létesítményt ötmillió forint értékű beruházásból valósítják meg. Ebből az összegből egymillió forintot jelent a szükséges forgóeszköz. Megállapodtak abban is, hogy a beruházás lebonyolítását a Faipari és Szolgáltató Ktsz végzi. A tervet a munka megkezdése előtt, a tanácsnak is bemutatják. Korszerű, a célnak megfelelő szervizt kell építeni. A társulás anyagi alapját, két és fél millió forint szolgáltatásfejlesztési juttatással segíti a megyei tanács. A társuló felek viszont kötelezettséget vállaltak a többi költség előtermtésére, és arra is, hogy a munkát még az idén megkezdik és a jövő év decemberére a beruházást befejezik. Vagyis 1973. január 1-vel már megkezdik a gépkocsik, motorok javítását, karbantartását. A tanácstól kapott támogatást csak erre a célra lehet felhasználni, mert ellenkező esetben a társulásban érdekelteknek vissza kell fizetni a kapott összeget, sőt még tízszázalékos kötbérre is igényt tart a megyei tanács. Megyénket tíz küldött, közöttük két országos tanácstag képviselte az OKISZ VI. kongresszusán. A háromnapos kongresszuson értékelték az ország szövetkezeti iparának helyzetét és különböző ajánlásokat tettek az elkövetkezendő időre. Szalai Gáspárnak, a KISZÖV elnökének tettünk fei néhány kérdést, hogy megyénk szövetkezeti iparában miként értékelik a kongresz- szust és az ott elhangzott ajánlásokkal kapcsolatban milyen intézkedéseket tettek. A következőket tudtuk meg: — Az OKISZ VI. kongresz- szusát nagy előkészítő munka előzte meg. Előtte az MSZMP szövetkezetpolitikai elveinek vitája, majd ezt követően a párt kongresszusa megerősítette, hogy a szövetkezetek munkájával hosszabb távon számol a párt. Elsősorban a lakossági igények kielégítésében. Országos érdek tehát, hogy a szövetkezetek munkája fejlődjön, erősödjenek annak szocialista vonásai és még nagyobb mértékben jusson kifejezésre a társadalmi és egyéni érdekek összhangja. Egy sor kérdés tisztázódott, ami korábban még vitatott volt. A szövetkezetek helye, szerepe tehát végső soron már az OKISZ-kongresszust megelőzően tisztázást nyert. Az egységes szövetkezeti törvény és az ágazati törvény vitája is elősegítette ezt. Megyénkben is valamennyi szövetkezetnél közgyűléseken és egyéb fórumokon is megtárgyalták. A szövetkezetek VI. kongresszusára már felkészülve jutottunk el, ami nemcsak a szövetkezeti tagság érdekeit, hanem a társadalmi érdekeket is. egységbe foglalta. A kongresz- szus egy sor ajánlást tett a szövetkezeti mozgalom számára, ami a jövőben a munka eredményességének fokozását fogja szolgálni. — Nógrád megyére vonatkoztatva a kongresszus határozataiból, illetve ajánlásából mit lehet megvalósítani? — A kongresszus értékelése, határozatai megfelelően tükrözték megyénk szövetkezeti iparának helyzetét és feladatait is. Megyénkben az ipari szövetkezetek szerepe egyrészt az ipari termelésben, az építőipar területén és a szolgáltatásokban ismert. Ügy véljük, hogy a jövőben különösen a szolgáltatások területén kell előbbre lépni hogy a lakossági igényeket megfelelően kielégíthessük. Itt elsősorban mennyiségi fejlődésről van szó és természetesen a minőségről is. A kormány által kiemelten kezelt szolgáltatásokon kívül fejlesztenünk kell a már hagyományos szolgáltatásokat is. Erre megyénk szövetkezeteinél megvan a törekvés, még akkor is, ha egy-egy új részleg megszervezése, üzemeltetése átmeneti ideig talán gazdaságtalannak bizonyul. A kongresszus ajánlásainak megvalósítása fokozott követelményeket állít megyénk építőipari szövetkezeteire. Ismert, hogy ebben az ötéves tervben a lakásépítési program megvalósítása a legnagyobb feladat. A megyei pártvégrehajtóbizottság határozata alapján, Nógrád megyében a szövetkezeti építőiparnak legalább 1500—1600 lakást kell felépíteni. Ehhez hozzátenném, hogy országosan a szövetkezeti építőipar 60 ezer lakás felépítését vállalta a kongresszuson. Az új lakások építése mellett, az épületek karbantartására kell nagyobb gondot fordítani és ez is kiemelt feladat lesz a jövőben. A szolgáltatás területén megyénkről is elmondhatjuk hogy még sok a kielégítetlen terület, a fehérfolt. Ezt a lehetőségek határain belül csökkenteni szeretnénk. A lakosság közvetlen ellátásához az árutermelést is fokozni kell, elsősorban a megyei árualap bővítése érdekében. Gondolunk itt a ruházati iparra, cipőiparra, bútorgyártásra és még egyéb ipari területekre is. — A kongresszus egy sor konkrét feladatot is meghatározott. A megyében hogyan fogtak ennek megvalósításához? — A kongresszus beszámolóiban elhangzott főbb kérdéseket és tennivalókat a kormány is megtárgyalta azóta. Ez nagy mértékben hozzájárult az egységes értelmezéshez. Megyénkben a KISZÖV vezetősége azóta programot dolgozott ki és fogadott el egyrészt a kongresszus anyagának megismertetésére az ötéves terv megvalósítása érdekében. Az intézkedési tervben szereplő sok tennivaló közül talán az egyik legfontosabb megyénk sajátos helyzetéhez alkalmazkodva a kis- és középüzemek fejlesztési programjának megvalósítása. A technikai-műszaki fejlesztést kell szorgalmazni, ezen keresztül valósulhat meg a hatékonyabb gazdálkodás. Az ágazati törvény alapján az alapszabályok és különböző szabályzatok kiegészítését kell még elvégezni. A szövetkezeti demokrácia további erősödését biztosítani. A szövetkezetek idei gazdálkodásának eddigi tapasztalatai, eredményei bizonyítják, hogy szövetkezeti tagságunk megfelel azoknak a követelményeknek, amit az OKISZ VI. kongresszusa mozgalmi és gazdasági téren velünk szemben támasztott — fejezte be nyilatkozatát Szalad Gáspár, a KISZÖV elnöke. Hatvanöt családi házat építettek A környéken népszerűek a kállói Építőipari Szövetkezet dolgozói. Erre a határidők mindenkori betartásával, minőségi munkával szolgáltak rá. Áraik is sízolídak. Több helyen az építtetők biztosítják az anyagot, esetenként a segédmunkaerőt is. Ilyenkor olcsóbb az építkezés és a szövetkezetiekkel lehet szerződést is kötni. Amikor ott jártunk Ceba József elnöknél, a szomszédos Pest megyei Versegről két megrendelő is érkezett. Megegyeztek a terepszemle időpontjában,. — Örülök, hogy újra jönnek a vérségiek. Korábban több házat építettünk ebben a községben. Tavaly a termelőszövetkezetnél megalakult az építőbrigád, emiatt nekünk kevesebb munka jutott. Most pedig már többen jöttek, mint előtte bármikor. A bizalom jele ez — mondta az elnök. A közvetlen környéken dolgoznak. mégis három megyében építenek. Az idén 66 családi házat építettek fel de van olyan is. amelyik áthúzódó építkezés. Ezenkívül 15 lakás, illetve olyan családi ház építését kezdték meg. amelyeket a jövő évbein adnak át. — Az éves 12 millió forintos tervből háromnegyed év alatt csaknem 9.5 millió megvalósult. A tervezett évi 800 ezer forint nyereségből pedig már 774 ezer forint — újságolta Huszár Lászlóné főkönyvelő a szövetkezet ..pénzügyminisztere”. ö is a kezdet kezdetén került a szövetkezethez akár az elnök és jó gazdaasszonynak bizonyult. Harcol minden forintért és amikor kell. biztatja a műszaki vezetőket, irányítókat. Nem véletlen, hogy legutóbb a Szövetkezeti Ipar Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta. Az idén sokat jelentett a gépesítés. A saját anyagi alaphoz a központi alapból is kaptak. Az asztalosok számára úi fűrészgépet, gyalugépet és csiszológépet vásároltak. Új betonkeverő is gyorsítja a munkát. A három úi gépkocsi is nagv szolgálatot tett az anyagszállításnál. A gépesítés haszna a jövőben més inkább jelentkezik maid Most már egvre inkább úgv érzik a szövetkezetné! hogy a segédmunkások biztosítása okoz nagy gondot. A szövetkezet létszáma alig változott. Igaz. volt aki elment. de ugyanannyian jöttek is. A jövő évi kilátásokról is beszélgettünk. Az igénybejelentéseket szívesen veszik, azonban költségvetést egyelőre még nem készítenek. Bizonytalanok a jövő évi építőanyag-árak. Eddig az egész évi kapacitás felére van igénybejelentés. A szerződések megkötését január első felében megkezdik. Ennél a szövetkezetnél talán nagyobb lépésekkel is lehetne előbbre haladni a fejlődés útján. A környék igényei azonban sajátosak. Ezen a területen még mindig divatos és hasznos a kaláka munka. A legtöbb építkezésnél a falazásból és a kizárólag szakembert kívánó munkákból áll a szövetkezet feladata. A vakolást ma még nagyon sok épületen az építtető. illetve a rokonság végzi el Az ilyen igényekhez ióil alkalmazkodik a szövetkezet. Jól jár az építtető, de a szövetkezet sem fizet rá. Talán, ha vegyes o-ofilú lenne. akkor télen is több munkát biztosíthatna tagjai számára. Vegy tisztítás és pótmamaszolgálat A KISZÖV nőbizottsága legutóbbi ülésén Szalai Ti- borné, a karaneskeszi Építőipari Szövetkezet nőbizottságának elnöke számolt be az október végén lezajlott országos nőkonferenciáról. Az előadó tagja volt annak a tizenhét tagú küldöttségnek, amelyik megyénk asszonyait képviselte az országos tanácskozáson, és most elsősorban a szövetkezeti ipar helyzetének megfelelően foglalta össze a feladatokat. — A párthatározat megjelenése óta, mór sok mindenben történt előrelépés a nők helyzetének javítása érdekében, de továbbra is megkülönböztetett figyelmet igényel ez a kérdés, mert idevonatkozó törvényeink még nem mindenütt váltak az élet gyakorlatává — mondotta többek között. , A nők egyre nagyobb arányú foglalkoztatása egyben azt is megköveteli, hogy a szolgáltatásokat nagyobb ütemben fejlesszék. A gyermekintézmények férőhelyeinek bővítéséhez a központi alap mellett a tanácsok, üzemek és szövetkezetek is segítenek. Fontos, hogy a megyei ipari szövetkezetek is időben megvalósítsák ilyen irányú felajánlásukat. Az intézmények, köztük a szövetkezeti vezetők is segítsék elő, hogy a megfelelő képességekkel rendelkező női dolgozók részesüljenek továbbképzésben és a rátermettséget jobban mérlegeljék a vezető állások betöltésekor. Külön is szólt Szalainé a szekcióülések vitáiról. A szolgáltatások, időszerű kérdéseinek tárgyalásakor ő is felszólalt. Általános igény a szolgáltatások fejlesztése. A háztartásokban levő, mintegy 15 millió forint értékű háztartási gép karbantartása elsősorban a családok érdeke, de népgazdasági érdek is. Üj igények is vannak. Bővíteni kell a mosás, vegytisztítás falusi hálózatát, a gyermekek iskolai élelmezését, a öregek ellátását és elfogadható áron, a pótmamaszolgálatot. Egy sor dologban a szövetkezeti iparnak is nagyobb lépésekkel kellene előre haladni — állapította meg az előadó. A vitában felszólalók elsősorban a helyi gondokkal- foglalkoztak és azokkal a tennivalókkal, amelyek a párt- határozatokból fakadóan napi illetve hosszabb távú feladatokat jelentenek. NÓGRÁD - 1971. december 8., szerda