Nógrád. 1971. november (27. évfolyam. 258-282. szám)

1971-11-13 / 268. szám

A'áírták a magyar—szovjet együttműködési kormányközi bizottság jegyzőkönyvét

Vályi Péter és Mihail Leszeesko nii niszterelnök-helyet- tesek péntek jeste a Parlament delegációs termében ünnepélyes keretek között aláírták a Magyar—Szovjet Gazdasági és- Műszaki-Tudományos Együttműködési Kormányközi Bizottság XI. ülésszakának jegyzőkönyvét.

A bizottság ülésszakát november 10. és 12. között tar- ' tották Budapesten. A magyar delegációt Vályi Péter, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökhelyettese, a szovjet delegációt Mihail Le- szecsko, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese vezette.

Az ülés munkájában magyar részről részt vett dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter, dr. Szekér Gyula nehézipari miniszter, Karádi Gyula, az Országos Tervhivatal elnökének első helyettese, dr. Jávor Ervin, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, dr. Szita János. a Minisztertanács nemzetközi gazdasági kapcsolatok titkárságának vezetője. Földi László, a könnyűipari miniszter első helyettese, dr. Vincze Imre pénzügyminiszter-helyettes, Veres Péter külkereskedelmi miniszterhelyettes, OsztrovsZki György, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökhelyettese, valamint az érdekelt minisztériumok szakértői.

Szovjet részről az ülésszakon részt vett V. J, Pavlov,

a Szovjetunió magyarországi nagykövete, M. Rakovszkij, az állami tervbizottság elnök- helyettese, L. Zorin külkereskedelmi miniszterhelyettes, E. Kondratykov könnyűipari miniszterhelyettes, B. Usakov vegyipari miniszterhelyettes, E. Senderej, a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő mikrobiológiai főigazgatóság helyettes vezetője, valamint különböző minisztériumok szakértői.

A tárgyalásokon mindkét fél egyetértett abban, hogy a kormányközi bizottságnak elsősorban a hosszú távú együttműködés kérdéseinek kidolgozására kell törekednie és segítséget kell nyújtania a nép- gazdasági tervek koordinálásához, a közös tervezőmunkák folyamatosságához. Az állapdó együttműködésben részt vevő minisztériumok és főhatóságok munkáját is ebbe az irányba kell továbbfejleszteni. Megállapodtak abban, hogy a két ország tervhivatalai, a minisztériumok ás főhatóságok indítványai alapján űjabb javaslatokat dolgozzanak ki a távlati együttműködés kérdéseiben 'és azokat megfelelő előkészítés után a bizottság elé terjesztik.

Az ülésszakon különösen a KGST-tagországok * szocialista gazdasági integrációjának komplex programjából adódó kétoldalú gazdasági és műszaki-tudományos kérdések kerültek előtérbe.

A bizottság ülése a barátság és a kölcsönös megértés szellemében folyt' le.

Az aláírás után Vályi Péter kiemelte, hogy a két ország ‘kapcsolatainak fejlesztésében igen nagy a jelentősége ások ezer munkás és mérnök tévé kenységének, akik a közös magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudojnányos programok sikeréért dolgoznak. Utalt azokra, akik a járműipari kooperáción munkálkodnak, akik azért fáradoznak, hogy sikeresen folytatódjék a számítástechnikai program végrehatjása, akik részt vesznek a magyar—szovjet alumíniumipari megállapodás végrehajtásában, a közös olefinprogram és sok egyéb közös érdekű féladat teljesítésében. A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: országunknak

elsőrendű érdeke, hogy a magyar—szovjet megállapodások megvalósuljanak.

Mihail Leszecsko rámutatott, hogy a most zárult ülésszakon a komplex integrációs program jegyében tárgyaltak a kétoldalú kapcsolatokról, ezért újabb eredményeket sikerült elérni a két ország gazdasági együttműködésében. Utalt arra, hogy különösen hasznos volt az a beszélgetés, amit Éock Jenővel folytatott. Az eszmecserén — mint mondotta — a magyar kormány elnöke sok érdekes javaslatot tett, s ez is jó alap az együttműködés továbbfejlesztéséhez.

Fidel Castro Chilében

. Kubát nem érdekli ax AÁSZ

Fidel Gastro, a Kubai Forradalmi Kormány miniszter- elnöke, a Kubai Kommunista, ,Pgft Központi Bizottságának első titkára hivatalos 'chilei látogatásának második napján 90 perces megbeszélést tartott Salvador Allende chilei államfővel, megkoszorúzta Barnardo O’ Higgins szabadsághősnek — aki 1818- ban a chilei függetlenség „atyja” volt — a szobrát, majd részt vett azon a fogadáson, amelyet Allende elnök a Moneda-palotában adott a magas kubai vendégek tiszteletére.

A kubai kormányfő a fogadáson elhangzott* pohárköszöntőjében örömmel üdvözölte a Kínai Népköztársaság törvényes jogainak helyreállítását az ENSZ-ben, ami — mint mondotta — „figyelemre méltó fejlemény Latin-Ame- rika szempontjából és kedvezően fog kihatni a kontinens gazdasági életére”. Egyidejűleg ismét elutasította országának újbóli belépését az Amerikai Államok Szervezetébe. Leszögezte, hogy Kubát az AÁSZ összes tagjainak- felkérése, vagy egységes hozzájárulása sem késztetheti a szervezetbe való visszalépésre, „mert az AÁSZ nem érdekel minket”,..

A kubai kormányfő a fogadáson bejelentette, hogy Sál vadőr Allende chilei államfő, hamarosan ellátogat Kubába, ahol „ugyanolyan lelkes fogadtatásban fog -részesülni mint amilyenben a chilei nép őt részesítette.

Fidel Gastro kubai miniszterelnök pénteken, chilei hi vatalos látogatásának harmadik napján, az ország északi részében fekvő nagy bányavidék központjába, Antofa- gastába utazott. Országjáró kőrútjának következő állomása, a tervek szerint, a Chile északi határvidékén fekvő Inquique. (MTI)

Ki érti ezt ?

Mindig tiszteletre méltó testületnek számított az Egyesült Államok képviselőháza. Mostanában azonban annyira egymásnak ellentmondó álláspontok jellemzik tevékenységét, hogy a tradicionális tisztelet fénye egyre halványodik. Nézzük sorban: a megajánlási bizottság 1,5 milliárd dollárral „m€gfejelve”-75 milliárd dollárra emeli az új költségvetési évben a katonai kiadásokra fordítható összegeket. Logikus következményként elutasítja azt a javaslatot, hogy az amerikai fegyveres erőket legkésőbb 1972. június 1-ig vonják ki Délkelet-Ázsdából. Ez még ha el nem is fogadható, de legalább érthető.

A következő lépés azonban már feje tetejére állít mindent. A szenátus ugyanis elfogadott egy másik törvénytervezetet is, amely a fent. említett katonai költségvetésen kívül 21,3 milliárd dollárt biztosít a kormánynak fegyvervásárlásra és -fejlesztésre. Ugyanebben a tervezetben a szenátus kifejezésre juttatta szembenállását a délkelet-ázsiai agresszióval, s követeli az amerikai csapatok mielőbbi kivonását Indokí- -nából.

Aztán újabb alakítás: elfogadják az USA külföldi katonai segélyprogramjának törvényjavaslatát, amelynek értelmében a szövetségesek 1.5 milliárd dollárt kapnak, de a tervezett. összegen felül 318 millió dollár különsegélyt szavaznak meg az Egyesült Államok Indokínai csatlósainak.

Adott tehát három változat: 1. elutasítják a csapatok kivonásának határidejére vonatkozó javaslatot; 2. szembehelyezkednek a délkelet-ázsiai amerikai agresszióval; 3. külön segélyben részesítik Washington indokínai szövetségeseit. A verziók külön magyarázat nélkül is mutatják az ellentmondást, amelyen roppant nehéz eligazodni és még nehezebb az egészet megérteni.-tNÖGRÁD - 1971. november 13., szombat

• Megérkezett a pekingi delegáció

Csütörtökön, a dínai Nép- köztársaság ENSZ-küldöttsége két csoportban megérkezeti New Yorkba. Csiao Kuan-hua külügyminiszter-helyettes, a delegáció vezetője pénteken pggyar idő szerint 16 órakor udvariassági látogatást tét! Adam Maliknál, a közgyűlés 26. ülésszakának indonéz elnökénél.

Egy ENSZ-szóvivő bejelentette, hogy a közgyűlés az eredeti tervektől eltérően, csak hétfőn ül össze. A halasztás valószínűleg a kínai küldöttség kérésére történt, ugyanis a közgyűlés plenáris ülésén fogják köszönteni a világszervezetben megjelent kínai küldöttséget. (MTI)

Prága közelében folytatódnak a tanácskozások a dr. Gusláv Husák által vezetett csehszlovák és az Erich Honecker által vezetett NDK párt- és kormányküldöttség között

Szadat beszéde a nemzetgyűlésben

Washington felelős a zsákutcáért

Anvar Szadat egyiptomi köztársasági elnök az újonnan megválasztott nemzetgyűlés első ülésszakának csütörtök esti megnyitóján bejelentette:

1. Egyiptom csak abban az esetben hajlandó tárgyalni a közel-keleti válság politikai megoldásáról, iha Izrael, előzetesen elkötelezi magát az összes megszállt arab terület kiürítése mellett.

2. A további tárgyalások attól függenek, vajon hajlandó-e Izrael pozitív választ adni dr. Gunnar Jarring ez év februári kérdőívére. (Izra-- el. mint ismeretes, nem válaszolt Jarringnak, ehelyett — megkerülve a svéd diplomata kezdeményezését —■ az egyiptomi válaszd tartalmának ismeretében Kairónak továbbított egy emlékiratot.)

Az egyiptomi elnök az Egyesült Államokra hárította a felelősséget a jelenlegi zsákutcáért. Kijelentette:

1. Washington önmagát léptette Gunnar Jarring helyére ;

2. Semmibe veszi a négy nagyhatalom közös felelősségét:

3. az egyiptomi kezdeményezést (t. i. a Szuezi-csa- togna megnyitására vonatkozó kezdeményezést) egy olyan megállapodás létrejötte érdekében próbálja kihasználni, amely szellemében tökéletesen ellentétes Kairó nézeteivel.

Ilyen körülmények között — vonta le a következtetést Szadat — Egyiptom egyáltalán nem hajlandó tárgyalni a Szüezi-esatorna hajózhatóvá tételéről.

Szadat hangoztatta, hogy a megszállt területek jelleg kiürítésénél kevesebbet országa nem fogad el.

Az Egyesült Államok közel- keleti céljait Szadat — az AFP szerint — az alábbiakban összegezte:

1. kiűzni a Szovjetuniót a térségből;

2. elszigetelni Egyiptomot az arab nemzettől;

3. aláásni Egyiptom szocialista vívmányát.

'„Az Egyesült Államok az elnyomás és a terror eszközeként használja Izraelt e célok elérésére, a történelmi fejlődés menetének megállítására”. „De e célok nem va. lósultak meg:

1. A Szovjetunió hűséges barát volt és marad is mind a békében, mind a háborúban.

2. Egyiptom nem szigetelődík el. amint történelme, és sorsa Is bizonyítja;

3. Egyiptom szilárdan elkö* telezte magát szocialista fej-' lődése mellett”.

Izraeli hivatalos tényezők szerint Szadat egyiptomi elnök csütörtöki beszéde után nem lehet számítani arra, hogy megegyezés jöjjön létre a két ország között a Szuezi- csatorna megnyitására vonatkozóan. (MTI)

Az ENSZ-közgyűlés 26.

ülésszakán az eddigieknél élesebb formában vetődött fel a gyarmatosítás és a faji megkülönböztetés elleni küzdelem. A vitát nemcsak a humánum exponálta, hanem az a tényleges veszély, ami a neokolo- niallzmus és az apartheid politika részéről fenyegeti elsősorban a függetlenségüket nemrég elnyert fejlődő országokat, valamint a gyarmati rabság ellen' küzdő felszabadító mozgalmakat.

Az apartheid légleplezetle- nebb képviselői napjainkban a Dél-afrikai Köztársaság és Rhodesia kormányai, s támogatói a nemzetközi imperializmus olyan régi gyarmattartó, illetvé jijgyarmatosításra törekvő hatalmai, mint az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Portugália. Az a politika, amit a faji megkülönböztetést alkalmazó országok gazdasági, katonai és egvéb iránvú támogatása révén folytatnak, szerves része az általános imperialista stratégiának.

A Dél-afrikai Köztársaság, Illetve Rhodesia támogatásával a vezető Imperialista országok hármas célt akarnak elérni:

" 1. A lehető leghosszabb ideig megőrizni bázisukat a fekete kontinensen, hogy így lehetővé váljék a behatolás egyrészt Afrika függetlenné vált és nem kapitalista fejlődést követő országaiba, másrészt ugródeszkát teremtsenek maguknak a felszabadító mozgalmak ellen.

2. A nemzetközi imperializmust különösképpen irritálja az afrikai államok egységének fejlődése. Ha ugyanis megAz imperializmus és gyámolítottjai (Ll

Hármas célkitűzés Afrikában

erősödnek, el nem kötelezett, vagy szocialista orientációjú politikájukkal komoly ellenpontot'képviselhetnek az lm- perlulista gazdasági és katonai érdekekkel szemben. Az egyetlen adott lehetőség tehát az egység rombolása, amire a már említett két ország a legalkalmasabb.

3. A washingtoni, illetve londoni boszorkánykonyhán kifőzött taktika az imperializmus globális stratégiájának az erősítése és része a csendesóceáni övezettől a délkelet- ázsiai támaszpontokig terjedő bekerítés! stratégiának, ami méltán vált ki aggodalmat a világ olyan országaiban is, amelyek s#k esetben még nz imperialista fronthoz igazítják lépteiket.

Ha célmegjelölésünk vázlatos is, egy dolgot félreérthetetlenül megmutat, azt, hogy a gyarmatosítás és a fajüldözés elleni küzdelem nem csupán afrikai kérdés, hanem olyan probléma, amelyik tulajdonképpen egész világunkat érinti. Ezzel magyarázható az az élesség, amivel az ENSZ-közgyülés gyámság! bizottsága elmarasztalta az Egyesült Államokat, amiért a képviselőház hatálytalanította a rhodesiai króm importálására vonatkozó embargót.

Nemzetközi tiltakozáshullám követte az angol kor-;

mánynak azt az idei februári intézkedését is, amellyel feloldotta a Dél-afrikai Köztársaságba irányuló fegyverszállítási tilalmat és a pretoriai rezsimnek különböző fegyver- fajtákat adott el. Kedvezőtlen megvilágításba helyezte a Heath-kabinett politikáját az a huzavona is, ahogy a rhodé- siai telepeskormánnyal alkudozott és alkudozik, s csak ímmel-ámmal teöz eleget a Biztonsági Tanács Rhodesia- ellenes határozatának, s a háttérben, közvetett utakon gazdasági, katonai és politikai támogatásban részesíti , lan Smith reakciós, fajüldöző re- zsimjét.

Azokat a mesterkedéseket, amelyek a titkos és nyílt tárgyalásokon folynak, nyugodtan nevezhetjük az imperializmus' és az apartheid rendszerek közötti állandó üzenetváltásnak. Kissé leegyszerűsítve úgy is mondhatnánk: biztosítást

kapnak politikájuk folytatásához és instrukciókat arra, mi legyen a következő lépésük az adott Időszakban. Smith és Vorster ténykedésüket olyan színben igyekeznek feltüntetni, mint akik különleges misz- sziót töltenek be Afrikában, mert „terjesztik a művelt fehér világ” kultúráját, polltiká- ját, s ilyen úton „emelik fel” az elmaradott afrikaiakat. Az

ilyesféle missziók a történelemből már Ismerősek. Milliók és milliók' pusztultak bele abba a rabszolgaságba, amivel a gyarmatosítás és a faji megkülönböztetés a történelem során egyértelmű volt Afrikában, Ázsiában és a világ más térségeiben.

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom egyik nemzetközi jelentősége az volt, hogy innen számítva megkezdődött a gyarmati világ felbomlása. A második világháborút kővetően a folyamat tovább haladt: a korábbi gyarmattartók elveszítették külbirtokaik legnagyobb részét. A nemzeti törekvésektől áthatott tömegeik harcának eredményeként mind több új független, gyarmati elnyomásból felszabadult ország jelent meg a térképen, amelyeknek népei és azok legderekabb képviselői korábbi rabtartóik, az imperialista hatalmak ellen fordultak. Példájuk erjesztően hatott azokra az országokra is, amelyek a terror miatt még „csipkerózsika álmukat” aludtak: Afrikában sorra lángoltak fel a nemzeti felszabadító küzdelmek.

Az imperializmust komoly politikai, de még jelentősebb gazdasági veszteségek érték. Érthető tehát, ha foggal, körömmel ragaszkodni próbál pozícióinak visszaszerzéséhez. Ezért még attól sem riad vissza, hogy olyan velejéig reakciós, rabszolgatartó

rendszereket támogasson, mint amilyen lan Smith-é Rhodesiában és Vorsteré a Dél-afrikai Köztársaságban.

Szolnoki István ,