Nógrád. 1971. november (27. évfolyam. 258-282. szám)
1971-11-21 / 275. szám
I Munkásélet és művelődés A pártalapsxerrexeiek feladata a műveltség növelésében A lengyelországi Korchöwbaa (Bilgorej-körzet) élő Józef Komán népművész különleges technikával készíti alkotásait. Sokszínű furnérlemez-kivágásokat alkalmaz, amelyek egy fatáblába beágyazva emberek és tájak művészi ábrázolását adják. Az intarzia — a berakás technikája — évszázados múlra tekint vissza, különösen a bútor kézműipar történetében, továbbá dísztárgyak készítésébe». A gépi termelés nem teszi lehetővé ezt a művészi eljárást. Képünkön: Józef Komán egyik művét mutatja NYELVMŰVELŐ SOROK Egyeztetési kérdések Egy apró kis hírecskéfoen olvashattuk még a tavasszal: „A Bolyai Gimnázium énekkara május 27-én 7 árukor az iskola elől indulnak, s délben érkeznek Egerbe.” Nem kétséges: mondatunkban nincs egyeztetve az alany es az állítmány, s ez mindenképpen vaskos hiba. De hát hogyan kerülhette el a fogalmazó figyelmét, mikor annyira nyilvánvaló? Lehet, hogy egyszerű eíiras- ról van szói, figyelmetlenségről vagy a gyors munka következményéről. De tételezzük fét bogy az Siető tud fogalmazni, s kellő mérlegelés után írta le így az idézett mondatot. Arra gondolt talán, hogy ha gyűjtőfőnév az alany, az állítmányt— értelemszerű egyeztetéssel — •ehetjük többes számba is. A múlt században nem volt ritka — különösen a költészetben — ez a megoldás. Arany János is így ír Az ürmepron- í.ókban: „Jámbor népe a kis helynek Halkan lépve gyűlnek, mennek...” Vagy Kriza Vadrózsák-jóban: „A királyi pár szép magzatokat nemzették.” De ami szokásos volt a múlt században, ma már pongyolaságnak tetszik. A kiindulásul szolgáló mondatban az egyeztetés elmaradását mi megengedhetetlen hibának érezzük. Még ha az állítmány nem volna annyira közel az alanyhoz! Ha a két fő mondatrész jobban eltávolodna egymástól! Mert például a következő mondatban az egyeztetés mellőzése talán nem tűnik pongyolaságnak: „A versenyző fiatalok egy nesze megtekintette a várat, majd hamarosan visszatértek szálláshelyükre.” A második tagmondat állítmánya eléggé messze esik az alanytól ahhoz, hogy az értelemszerű egyeztetést elfogadhatónak érezzük. Nem tartjuk túl pongyolának ezt a mondatot sem: „A három ittas férfi nekiesett az idős embernek, és ütlegelni kezdtékItt is a második állítmány — a szabályosan illeszkedő első után — átcsap többes számba. A változás nem fest természetellenesnek, hiszen a mennyiségjelzős alany szintén többes jellegű. Ha eimélkedésönkben van valami igazság, akkor bevezetőül idézett mondatunkat így még talán elfogadhatnánk: „A Bolyai Gimnázium énekkara május 26-án 7 órakor az iskola elől indul, s délben érkeznek Egerbe.” Hogy az ilyen ertelemszerű egyeztetésekben hol a határ; mit tartunk még helyesnek, és mit érzünk már pongyolának, nehéz elméletileg eldönteni. Móricz például a tárgyalt esetekben is általában szabályosan egyeztet: „Mikor odamentünk, a cselédség fel volt uszítva, fejszével és lármával fogadott.” Pedig Móricz rendszerint az élőbeszéd természetességével és lazaságai*»! alkotja mondataik. Foglaljuk végűi CSswe legfőbb megállapításainkat:' Ha az alany gyűjtőnév, vagy mennyiségjelzős főnév, az állítmány — értelmi jellegű egyeztetéssel ">— többes számba js kerülhetne. A múlt században még elég gyakori volt az ilyen egyeztet«;. Ma már azonban legtöbbször pongyolán fogalmaroitnak érezzük az efféle mondatokat. Kivételek talán azok a megoldások, amelyekben az alanytól távolabb eső állítmányok — egy szabályosan egyeztetett után — váltanak át, értelemszerűen, a többes számba. Dr. Szabó Károly Az utóbbi időben mind gyakrabban és egyre szélesebb körben vetődik fel az igény, hogy a művelődéssel a műveltséggel kapcsolatos feladatainkat hatékonyabban végezzük el. A felvetéseken túl vezető párt- és tanácsi tórumok elé kerültek a művelődéssel kapcsolatos előterjesztések is és azóta erről az oldalról közelítik meg az előttük álló feladatokat. Ez nem jelent mást, mint hogy megkezdődött a megyei, a Salgótarján városi pártértekezlet határozatainak feldolgozása, elindult útján az a folyamat, amelynek célja a politikai, a gazdasági fejlődésünkkel jobban összhangban levő művelődési gyakorlat kialakítása és megszilárdítása. 4 feladat szükségszerűsége Salgótarján nagy politikai hagyományokkal rendelkező munkásváros. Történelmében a politikai élet és a művelődés kapcsolata tradicionális volt, és az is maradt napjainkban is. Ezek a tradíciók arra köteleznek, hogy a szocializmus építésének mostani viszonyai közepette elégítsük ki a munkásság művelődési igényeit, ösztönözzük arra, hogy szemlélete, ismeretei úgy bővüljenek, hogy képessé váljék a holnap feladatai elvégzésére. A szocialista építés folyamatossága, jövője azt követeli tőlünk, hogy minden területen — így a művelődési munkában is — fokozottabban forduljunk fiataljaink felé. Világnézetük fejlődésével, magatartásuk, erkölcsi felfogásuk alakításával tegyük őket jobban képessé társadalmi feladataik elvégzésére. Az általános vonáscfc mellett Salgótarján sajátos helyzete is ilyen irányú tevékenységre ösztönöz. A várc» gazdasági szerkezete napjainkban szemünk láttára átalakul, korszerűsödik. Az új iparágak megjelenése, a hagyományos üzemekben folyó rekonstrukciós tevékenység magasabb általános műveltségű munkásokat igényel. Ezért nem képzelhető el, hogy a gazdasági és kulturális élet között tartós ellentmondás alakuljon ki. Feloldásához szükséges az üzemi politikai, gazdasági vezetés szemléletének tovább javulása. A vezetői szemléletnek olyan irányú fejlődésen G yakran mondják; a divat legalább olyan gyorsan változik, mint az időjárás, és azt is mondják, hogy legalább olyan, vagy ha lehet még szeszélyesebb. Valahol azt olvastam, hogy a divat az a zsarnoki hatalom, amely örök időktől fogva uralkodik felettünk. Egy francia vers így jellemzi; bolond találja ki és a bölcs követi. Tudni kell, hogy maga a divat szó nemcsak öltözködést jelent, hanem az élet minden egyéb megnyilvánulását, amely egy történelmi kor stílusát kialakítja, jellemzi. Ha végiglapozzuk a divat történetét, azt láthatjuk, hogy a természeti viszonyok, az ösztön, a szépérzék, a szükségszerűség, a gazdasági helyzet, a háború és béke, a politikai változások és az utánzási vágy mind di- vatalakítóan hatnak. Talán a tetoválásnál kelhetünk el divatról beszélni. Már az ősember is díszítette magát; különböző figurákat, ábrákat tetováltatott a bőrére. A divat- történészek szerint az ábrák különbözősége egyben társadalmi megkülönböztetést is jelentett. Nem célom most és itt részletesen belemélyedni az egyes korok divatjának tanulmányozásába, még akkor sem, ha ez a mai divat számára sok érdekes, hasznos tanulsággal szolgál. Sokikal inkább foglalkoztat az a gondolat, hogy a fentebb felsorolt divatformáló tényezők közül melyek érvényesülnek napjainkban a hölgyek ruhatárának alakulásánál. A kérdés annál is inkább izgalmas, mivel mindenki tudja, hogy társadalmunkban — a szocialista társadalomban — már nincsenek kiváltságos osztályok, minden polgárnak joga és lehetősége van arra, hogy ízlésének és igényeinek megfelelően öltözködjék. S a magyar könnyűipar termékei és a külVasárnapi jegyzet Divat és sznobizmus földről importált ruházati cikkeik mindenki számára egyaránt elérhetőek. Vagy talán mégsem egészen így van? Mielőtt a kérdésre választ adnánk, nézzünk szét egy kicsit az üzletek tájékán, vegyük szemügyre ismerőseink, barátaink ruhatárat! Nézzük meg, mit mutatnak a tények! Az nyilvánvaló, hogy nem mindenki rendelkezik azonos anyagi forrásokkal, hogy az öltözködésre fordított összegek nem mindenkinél egyformán alakulnak. Kevesen engedhetik meg maguknak például azt, hogy a fagyos, téli napokat a Váci utcában vásárolt 20—26 ezer forintos bundába — lehetőlég nerc, vagy pézsma — „vészeljék” át. Az is csak kevesek kiváltsága, hogy az évről évre változó divatnak megfelelő 1000— 1200 forintos csizmákban tapossák a tél havát. Ezekre a hölgyekre szokták azt mondani, hogy a divat irányítói. Gazdasági, anyagi helyzetüknél fogva szerezhették meg maguknak a megtisztelő címet. Ám — higgyék el kedves olvasók — legtöbbjük mégsem irigylésre méltó! Mert hiába viselnek szebbnél-szebb, méregdrága ruhákat, ha ízlésük elferdült és nem elsősorban a harmóniára, hanem arra törekednek, hogy a vásárolt gúnya minél drágább és mások számára minél elérhetetlenebb legyen, így fordulhat aztán elő, hogy a hölgy, aki bár a legelőkelőbb pesti szalonban varrott lila kabátkölteményben és maszeknál vásárolt valódibőr piros csizmában libeg végig a koraón, bocsánat! az utcán, nevetség tárgyává válik. S a kép még groteszkebb ha a fejét beborító rózsaszínű nyúlszőrtk&la- pot is figyelembe vesszük. Ez a látvány nem egyedi, mert az előbb ecsetelt hölgynek vannak követői. Általában a szűkebb baráti köréből valók, akik nem akarnak férjük barátjának a feleségétől elmaradni. S, „ha a. Klári megengedheti magának, akkor én miért ne, az én uram is keres annyit” jelszóval, egy hét múlva hasonló „szerelésben” jelennek meg a nyilvánosság előtt. Mert úgy látszik, nemcsak a művészeteknek, de a divatnak is vannak és lesznek sznobjai. Akik nem az ízlést, a célszerűséget és a praktikusságot tartják szem előtt, hanem a feltűnési visz- ketegséget, az átlagtól való különbözést. S mindezt anyagi jólétük fitogtatására. Hogyan lehet ezen a betegségen segíteni? Mivel lehet e kiváltságos hölgyeket legyőzni? Elsősorban azzal, ha a magyar konfekcióipar olyan ruházati cikkeket állít elő, amelyek divatosak, ízlésesek és valóban mindenki számára elérhetőek, A csata másik részét aztán mindenki egyéni párbajban vívhatja meg, úgy, ha mindennapi viseletében, öltözködésében az ízléses válogatást, az egyéniségét és nem utolsó sorban az életkorát veszi figyelembe. M ert „a ruha teszi az embert” közmondás úgy igaz, hogy a ruha a közönség elé tárja viselőjének jellemét. Vagyis, a gazdag ruha bizonyíthatja tulajdonosának anyagi bőségét és egyben szellemi szegénységét is, mint ahogy kis űrmértékű pénztárcából is lehet szellemi (ízlés) gazdagságról tanúskodó ruhatárat előteremteni. S mivel az utóbbi tömegeket érint, számunkra ez utóbbi a fontosabb. V. Kiss Mária kell átmennie, amely lehetővé teszi a gazdaság és a kulturális élet, az üzem és a művelődési intézmények és eszközök racionálisabb, szervezettebb kapcsolatát, egymást kölcsönösen kielégítő vonásaik erősítését. A program egységes megvalósítása teszi azt is lehetővé, hogy a művelődésben meglevő kedvezőtlen jelenségek — például a felnőttoktatásban résztvevők számának társadalmilag indoka, lation csökkenése — megszűn- jeneic. A megvalósulás útja A feladatok végrehajtásához szükséges a teendők pontos kijelölése. E tevékenység a városi pártértekezlet után elkezdődött, és ez jól tükröződik a salgótarjáni városi pártvégrehajtó bizottság testületi munkájában is. Az évben megvitatásra került és elfogadott napirendek is ezt igazolják. A testület vizsgálta a szakmunkástanuló-képzés helyzetét, elemezte a vállalatok érdekeltségét a fizikai dolgozók műveltségének növelésében, tájékozódott a József Attila megyei Művelődési Központ salgótarjáni tevékenységéről, értékelte a szak- szervezeti művelődési otthonok városi munkáját. Egy-egy témával kapcsolatban döntött a fejlesztés irányáról, a legfontosabb művelődéspolitikai feladatok, realizálásának útjáról. Ezek a döntések fogalmazódtak meg a város közép távú művelődési tervében. Már az eddigiek során is széles körben megvitattuk a közösen kialakított programot. A viták és konzultációk, a feladatok továbbadása hozzájárul a munka végzésében elengedhetetlenül szükséges egységes szemlélet kialakításához is. A továbbiakban mindkét irányba —a feladatot kijelölő és továbbadó munkában — van tennivalónk. Ezek a testületi napirendekben realizálódnak, A pártalaoszerve- zetek irányába továbbra is megfelelő tájékoztató munka szükséges. A feladat megoldásának módja A művelődési célkitűzések megvitatásával egyidőben, szükséges — épp a feladatok magasabb szintű elvégzése érdekében —, hogy a politikai, szakmai és általános műveltségben meglevő differenciáltságot jobban figyelembe vegyük. A magasabb ismeret- anyaggal rendelkező munkásokat, fiatalokat, illetve a kommunista értelmiség minden rétegét intenzívebben kapcsoljuk be a művelődési munkába. A feladatok elvégzéséhez művelődési tevékenységünkben további két irányú munkavégzés szükséges. Egyrészt a meglevő intézményeink munkáját kell szervezettebbé, összefogottabbá tenni. Ezen a területen vannak tartalékok, amelyeket, ha a fő irányok, a fő feladatok érdekében használnak fel, lényegesen javul szojgáltatási színvonaluk. Ezzel egyidőben az „általános” művelődési igényeknek is jobban eleget tudnak tenni. A koncentráltabb munkavégzés mellett a város vezető testületéi nem mondtak le arról sem, hogy a művelődési feltételek javítására új intézményeket hozzanak létre, például a zagyvapálfalvi, a ZIM—öblösüveggyár! körzetben. Az is szükséges, hogy a peremkerületi művelődési intézmények — Salgóbánya-te- lep. Somlyó-bányatelep, stb. — lehetőségei, a tartalmi munkában és ellátottságban tovább bővüljenek. A fentiekből — úgv vélem — látható, hogy a végrehajtás menetében dötő szerepet kapnak a párttagok, a párt. alapszervezetek és a pártbizottságok. Természetes, hogy valamennyi alapszervezet nem minden munkában vesz részt egyforma súllyal. A feladatok között vannak általánosak, minden kommunistára egvfor- mán kötelezőek, vannak sajátosak. egy részterületre érvényesek. A megvalósítás ösztönzői Minden alapszervezet számára feladatot jelent, hogy bekapcsolódjék abba a szemléletformáló munkába, amelynek az célja, hogy a munkahelyeken kedvező irányba fejlődjék a művelődéssel ösz- szefüggő tevékenység. Ne a kultúrálatlan viselkedés, -életmód legyen az elöljáró példa, hanem a szocialista művelődési normák valóra váltásáért kiálló tevékenység. A tanulás a történelem során mindig a kommunisták, a párttagok jellemzője volt Erősödjék fel ismét az a hangulat, amely kedvező körülményeket teremt az új ismeretek szer. zésére. A pártalapszervezetek vállalkozzanak a művelődési munkában -is értékelhető különböző érdekek egyeztetésére, abból a közelítésből, hogy az eddigieknél jobban érvényesüljön a társadalom érdeke a művelődés és a gazdaság viszonyában. A művelődési gyakorlat mindennapjaiban is legyenek annak az elv. nek a képviselői, amelynek igazsága szerint a szocializmus teljes felépítése feltétele, zi a műveltebb, nagyobb tu~ dásszinttel rendelkező társadalmat, benne a munkásokat és a fiatalokat. Az alapszervezetek legyenek gazdái annak, hogy kulturális tevékenységünk minden szinten a városi pártértekezlet határozatának szellemében fejlődjék, és így járuljanak hozzá a fejlődő város, a lakosság igényesebb életmódkultúrájához. Az általános feladatokon tűt más és más motívumok alapján kell a gazdaságban, a köz- művelődésben, a közoktatásban, az államigazgatásba n dolgozó kommunistáknak, pártalapsservezeteknek dolgozniuk. Részükre már az eddigiekben is született konkrét feladatokat hordozó városi, testületi határozat. Ebődlege. ges tennvialóik ezeknek a döntéseknek a megismerése, megismertetése a párttagsággal és a végrehajtás megszer. vezése, ellenőrzése. Az ilyen felfogású pártmunka nyomán válnak valóra célkitűzéseink. Dr. Horváth István NÁDASDI ÉVA: Vigyázva játssz Felemelték fejüket a virágok, a dalok elkúsztak lábamig. Már-már félek ennyi csodától, levehetem-e meddőségem álarcait? Ha feszül a híd mélységek felett, és nagyon szeret az áhított világ, mégegyszer leteszem kezedbe suta-nagy vágyam áhítatát. Kedves: feszülő híd vagyok, s hiszem: az ember növekvő világ. Virágok — vágyak óvjatok: jaj, ha ütemesen lépnek a katonák! Vigyázzva játssz a hangszer húrjain, és szelíd legyél, és mint a dalok! Vigyázzva érintsd kinyílt virágaim, és ne bántson, hogy belehalhatok. f~ MOGRÁD - 1971, november 21., vasárnap 7
