Nógrád. 1971. november (27. évfolyam. 258-282. szám)

1971-11-16 / 270. szám

Képernyő előtt Kiossz időben — jé pint Az egész műsorhét olyan középszerű és folyamatos una­lom volt, hogy pezsdítő meg­lepetést jelentett a szomba­ton délután látott, Lövés a szorosban című magyarul be­szélő szovjet-kirgiz film. Meglepetést már azért is, mert ilyen jó alkotást ilyen gyengén nézett műsoridőben (5 óra) nemigen vetítenek, legfeljebb sorozatok esetében. Sajátos világban, kirgiz pásztói ok között játszódik a szövevényes történet. Nagy indulatú szenvedélyek, szen­vedélyes igazságkeresés és zsarnoki önkény ütköznek itt össze. A mérkőzés kimenetele azonban a cári Oroszország viszonyai között nem lehet kétséges: a kiszolgáltatottnak menthetetlenül él kell búk. nia Az a tétel nyer érzékle. tes megfogalmazást a műben, hogy a nagy hal bekapja a kisebbet. A Muhtár Auézov elbeszéléséből készült film vé­gül is csupán a költői igaz­ságszolgáltatás feldolgozó han­gulatát nyújthatja a nézőnek: a film hőse, B^htigul bosszú­ja az előbb Védelmezőjének hitt mirzán mitsem változtat az elnyomottak helyzetén, a dzsigitek tovább önkény es- kednek, gazdáik szavára, aho­gyan azelőtt, mindössze egy kétszínű desnotával lett ke- vesebb. A film utolsó pano­rámaképeinek áttetsző távla. tossága mégis egy nyugalma, sabb, emberibb kor ígéretét árasztja. Bolot-Samsiiev. a Lövés a szorosban rendezőié nagysze­rű munkát végzett, atmosz­férikus filmet teremtett. Tu- ratbekov, az operatőr érzék­letes képsorai szinte felesle­gessé tették a szót. önmagu­kért beszéltek, nagyban hoz­zájárultak a történés és lát­vány szuggesztivitásához. A film magyar hangjai is: Szer- sén Gyula. Verebes Károly, Horváth József, Dömsödi Já­nos, Győri Ilona, Horkai Já­nos feladatukat érezhetően többnek tekintették szokvá­nyom szinkronmunkánál. Ma.' kedden (17.50) újból jelentkezik a kicsinyek és nagyok körében egyaránt közkedvelt Magilla gorilla külgazdasági kapcsolataink alakulásáról tájékoztat (18.15) a Mi és a nagyvilág című műsor. Filmösszeállítást lát­hatunk (18.45) Pillantás a SDortvilágha címmel, majd esti műsorban (20.00) az írná. dók férjhez menni című víg­játékon szórakozhatunk a bu­dapesti József Attila Színház produkciójában. (barna) ÄS6­Kincsek őrizet nélkül " Ä KÜLFÖLDI turisták túl­nyomó többsége azért keresi fel a napfényes Itáliát, hogy megismerje a régi Róma mű­emlékeit, a reneszánsz nagy mestereinek alkotásait. És ez bizony sokat hoz az olasz ál­lam konyhájára. Azt gondol­ná az ember, hogy a sok mil­liárd lírából jutna a nemzeti kincsek őrzésére, védelmére. Egy külföldi folyóiratban áz alábbi karikatúrára bukkan­tunk: az idegenvezető a mú­zeumlátogató külföldieknek egy négyszögletes foltot mutat a múzeum falán. „Itt láthat­nák Antonello és Meseina ké­peit. de 1969 áprilisában el­lopták. Ez pedig Caravaggio Aranylovagja, 1967 októberé­ben lopták el.” Giambellino és Vivarini ké­peit, amelyeket a velencei Szent János és Pál templom­ból loptak el nemrég, hama­rosan megtalálták a velencei laguna egyik elhagyatott szi­getecskéjén, egy romház pad­lásán. Ám Ca’-"VA<?glo Krisz­tus születését, Tiziano, Vivari­ni és Veneziano több képét, amelyek különböző időben tűnték él, még ma is kérési a rendőrség. Az ellopott képek általában Svájcba kerülnek. „Egy nagy­követ könnyedségével lépik át a határt” — mint egy nyuga­ti lan találóan megjegyezte. Azt is mondhatnánk, hogy el­kerülik a vámellenőrzést, mint azok a csemoészett cigaretták, amelyek milliószámra kerül­nek be olaszhonba. A zürichi és a baseli antikváriusok sze­met húnynak az „átmenő” áru felett. „Honnan tudjiik, hogy és mikor tűnik el az önök or­szágában” — mondta egyikük nemrég olasz úiságíróknak. így aztán a kincsek, a nyilvá­nosság , kizárásával, nagyon gyakran átúsznak az óceán túlsó partjára. Vajon hány érték jutott így észrevétlenül a texasi olaj­mágnások, vagy a New York-i bankárok villáiba? Az olasz külügyminisztérium speciális csoportjának vezetője (a cso­port a műkincsek felkutatásá­val és hazaszállításával fog­lalkozik) kiielentette. ho»v számos címet tud, ahol az olasz műkincsek „megtele­pedtek”, de semmit sem tehet. Az egyik ok, hogy a legtöbb országban olyan törvények vannak, amelyek szerint a lopott' tárgy öt év múlva an­nak a tulajdonába megy át. aki birtokolja. Olaszországban mintegy 1900 múzeum van. Szakértők szerint ezekbe legalább 9500 teremőr kellene. A nápolyi Nemzeti Galériában teremről teremre vándoroltam anélkül, hogy egy lelket is találtam volna, aki vigyáz a felhalmo­zott tömén vtelen műkincsre. Még rosszabb a helyzet az ásatásoknál. Az etruszk kultú­ra emlékeinek jelentős részét megrongálták, vagy szétlop­kodták. Olaszországon kívül sehol sincsenek ilyen műemlé­kek, de ez nem zavarja a ke­reskedőket abban. hogy az etruszk műkincseket ne tart­sák lopott holminak. Lopják a mozaiklapokat Pompeiből. Amikor legutóbb itt jártam, a hatalmas terüle­ten csák néjiány turistacso­port lézengett. A tolvajok bárhová bejuthattak és \ azt vihettek el, ami megtetszett. A képek, szobrok és freskók hatalmas tömege különböző templomokban, teljesen kívül esik az állami ellenőrzésen. Történelmileg ez. érthető. Ti­ziano például aligha tagadhat­ta meg szülővárosa kérését, hogy valamelyik művével ékesítse a helybeli templo­mot. A Szentbeszédet adta oda. Nos, a képet az idén au­gusztusban ellopták. Az olasz közvélemény jog­gal háborog a nemzeti kincsek őrzésének elhanyagolása mi­att. A lapok szinte naponta kongatják a vészharangot, kö­vetelik a műemlékek restau­rálását, pénzt követelnek a műkincsek védelmére, követe­lik az egyház és az állam együttműködését, a képzőmű­vészeti értékek megóvása ér­dekében. Hiszen ezek — az antik Róma kincsei, a közép­kor és a reneszánsz mesterei­nek művei — a világkultúra elidegeníthetetlen részét képe­zik. ADDIG IS ...........Siessenek g yönyörködni műkincseink­ben, amíg megvannak!” — ki-_ ált fel szomorúan pz Unita’ hasábjain Bianchi-Bandinelli, a neves műtörténész. NÓGRAD — 1971. november 16., kedd A héten olvastam... Személy szerint, a világ legtermészetesebb .dolgának te­kintem már — s bár nem va­gyok fatalista, mégis meghaj tóm fejemet. Sorsom előtt —, hogy ebben a rohanó életben egy és más kimarad a prog­ramomból, erről vagy arról elfeledkezem, illetve nincs időm elintézni valamit, idő híján. A bevásárlás mindenképpen ezek közé tartozik. Főleg a hét végén. Mert ugye szom­baton még dolgozni is kell, de a gyerekért is el kell szalad­ni az óvodába, és összevásá­rolni egy csomó dolgot, az este érkező baráti körnek. Mindezen túl, marad aj be­vásárlás állandó része: az úgynevezett mindennapi be­tevő falat kosárba gyűjtése. Mindez szombaton félórás— órás ácsorgással, tülekedéssel, és az egész héten felgyülem­lett fáradtsággal, idegességgel körítve. Ami kimarad, az kimarad. De kimarad olyan is, amit — mivel csak frissen fogyasztha­tó élelmiszer — eleve vasár­nap reggeli vásárlásra hagyok meg. Szokás szerint a Kulacs-: csal szemközti üzletben és a kenyérboltban. Csakhogy újabban e boltok redőnyei vasárnap reggelen­ként le vannak bocsátva, s a redőnyökön udvariasan figyel­meztető tábla függ, rajta a közlés: téli időszakban bol­tunkat vasárnaponként zárva tartjuk. E rendelkezésnek bizonyára vannak logikus magyarázatai is. Szeretném, ha igen nyomós érvek lennének: noha ez nem segít a helyzetemen. Csak va­lamelyest megnyugtat. Én ugyanis minden restell- kedés nélkül, a nyilvánosság színe előtt kijelentem, hogy — tél ide, nyár oda — vasár­nap is szeretek friss áruhoz jutni. friss élelmet hazavinni. S lehet, hogy a fent említett üzletek vasárnapi nagy for­galma csak amolyan nyári di­vat volt, mert, hogy az akkor vásárlók tulaidonképpen csak napfürdözni jöttek el hazulról, no meg. hogy bemutassák ün­neplő ruhájukat az ismerős elárusítónőknek. fin mégis, csak a magam különc kedvemért, kérem az illetékeseket, hogy magyaráz­nák meg. müven ok és oko­zati összefüggés van a vasár- néni vásárlási lehetőség meg­szüntetése. valhmint a tél kö- ze'edte között. ♦ Flóré is hálával, egy akar- nok vásárló. V. Kiss Mária Kulturális «gxflSH GAZDÁTLAN VÁNDOR­DÍJAK A Népszava vasárna­pi számában Thiery Árpád értékelte a balassagyarmati Madách Imre irodalmi szín­padi napok eseményeit, „Gaz­dátlan vándordíjak” című’ cikkében, amelyben többek között a következőket írja: „A főszereplő ezúttal is maga a mozgalom volt, amely ki­mozdult több éves holtpontjá­ról, azok a fiatalok voltak, akik nagy fogékonysággal, lendülettel, az elhivatottság érzésével, a jobb és az igaz­ság, az emberiesség és a szépség iránti eltökéltségük­kel valóban alkotói ennek a mozgalomnak. Éppen ezért — ha a balassagyarmati feszti­vál nem is mérföldkő, de je­lentőségét egy pillanatra fel­nagyítva — nem ártott vilá­gossá tenni mindenekelőtt azt a felelősséget, amely az ország sok ezer lelkes fiatal­ját magába foglaló mozgalom vezetőinek, a rendezőknek a vállát nyomja. ..” HVIEZDOSLAV Amíg me­gyénkben Mikszáth- és Ma- dách-évforduiók megünneD'é- sére készülünk, addig ország­határainkon túl, szlovák szomszédaink Pavol (Országh) Hviezdoslav halálának ötve­nedik évfordulóját ünnepelik ezekben a napokban. Hviez- dosiav az a szlovák költészet­ben, mint nálunk Arany Já­nos volt: lírai verseket, ver­ses \ elbeszélésekét, sejtelmes balladákat írt, azonkívül mű­fordításaival közelebb vitte népéhez a szomszédos népek irodalmát. Minthogy Miskol­con járt gimnáziumba, har­madikos gimnazista korában még magyarul írta verseit, alsókubini tartózkodása alatt is figyelemmel kísért? a ma­gyar költészetet, s többek között lefordította Az ember tragédiáját, fetöfi negyven, és Arany huszonnyolc versét szlovákra. AHOGYAN MARX LÁT-. TA. Üj népszerű sorozatot kezdett a Kossuth Könyvkia­dó, amelynek első kötete „Az ifjú Engels levelei” a közel­múltban jelent meg , Most új kötettel gazdagodott a soro­zat, 288 oldalon megjelent az „Angol hétköznapok — aho­gyan Marx látta”. Marx csak abban az országban alkothat­ta meg főművét, a Tőkét, mely befogadta, és akaratla­nul hozzásegítette művei meg­alkotásához. Erről az ország­ról, városairól, lakóiról, szo­kásairól, intézményeiről, nagy embereiről és sok szürke hétköznapjáról ad kitűnő pillanatképet Marx pompás megfigyelői, és íráskészség­ről. remek humorról téve ta­núságot. Képünkön: Elisabeth Show egyik könwillusztráció- ját láthatjuk. * HŐS SZOVJET VAROSOK HETE. Az MSZBT más társa­dalmi, és állami szervekkel közösen rendezi meg Magyar- országon november 23. és december 2. között a . hős szovjet városok hetét. Ennek keretében előadások, írásos és szemléltető kiadványok, kiállítások, filmvetítések, ün­nepi nagygyűlések, baráti ta­lálkozók, műsoros estek se­gítségével széles körűen mu­tatják be a hat város, Moszk­va, Laningrád, Kijev, Odesz- sza, Volgográd, Szevasztopol fejlődését, hősi védekezésük történetét, mai életét. A ren­dezvénysorozatot Budapesten november 23-án központi megnyitó ünnepség vezeti be a Vígszínházban, amelyen fel­lép a Pjatnyickij-együttes is. * ÉVFORDULÓ. A főváros jö­vőre ünnepli centenáriumát, 1973-iban pedig' Madách-évfor- duló következik. E két ünnepi dátum határozza meg néhány új szobor és díszkút elhelyezé­sét a fővárosban. így még az idén elhelyezik Madách Imre szobrát a Margitszigeten, s 1973-ban helyezik el Pátzav Pál szobrászművész díszkútját a Hunyadi János utcai park­ban. Ezenkívül még több téren állítanak fel emlékkutakat a fővárosban. MOZiÉLET tA csendőr nyugdíjba megy Nem túl gyakran esik meg az a „csoda”, hogy a közönség már a bemutató előtt figyeli, várja a filmet. Körülbelül tud­ja is. hogy mire számíthat, ismeri a szereplőket, jellemü­ket, szokásaikat. A csendőr nyugdíjba megy című színes francia—olasz filmvígjáték esetében valahogy így volt a mozilátogató. Cruchot úr, az öregecske, ügyefogyott. ám ravasz csend­őr (Louis de Funes) régi is­merős. Ö a „csendőrfilmek” sztárja, kulcsembere, a nép­szerű sorozat komikumot hor­dozó főalákja. Jean Girault a sorozat ren­dezője ezúttal sem okoz csa­lódást. Lacques Vilfrid szö­vegkönyve kitűnően alkalmas a képpé váltásra. Különösen a film első fe­lében sziporkázó szellemesség­gel váltják egymást a poénok. Az apró túlzások (Cruchot és a pap grimaszpárbaja) meg­bocsáthatok. Louis de Funes kiváló komi­kus. Közel maximálisan ki­használja természettől való adottságait Színésztársai (a közvetlen környezetet megva­lósító csendőröket is beleért­ve) csak a statisztériát ad­ják. Külön kell szólni Raymond Leíevre kitűnő zenéjéről, mely ha kell megbújik a 'képsorok alatt, ha kell kitölti a héza­gokat. Pierre Móntazel felvételei jól illusztrálják a történetet, s a sztori ürügyén színes Saint Tropez-i képeslapok tö­megét villantják fel. Az alkotócsoport sikeres munkáját bizonyítja az a tény, ,hogy a film hazánkban 'is nagy líözönségsiker. Hann Ferenc ANDRZEJ ZBYCH*. ámmü 'Lengyelből fordította: Varsányi István) «». — Számunkra most ez a legfontosabb és legsürgősebb dolog, és ne remélje Kloss főhadnagy, hogy Vakációzni fog itt. A szövetségesek invá­ziót készítenek elő, ez biz­tos, csak azt nem tudjuk, hol kerül erre sor. Lehet, hogy a Balkán félszigeten, lehet, hogy Marseille-ben, vagy Toulonban, de az is előfor­dulhat, hogy éppen itt. Ezt meg kell tudnunk, és magá­ra ezért van nekem itt szük­ségem. Azt már biztosan tudja, hogy Elértnek hívnak. Annyit még el akarok mon­dani, hogy az én nevem előtt nincs semmiféle „von”. Jóra való, brémai kereskedő­családból származom, és ki nem állhatom azokat a fi- csúrokat, akik monoklival a szemükön alszanak, és úgy járnak, mintha karót nyel­tek volna... Kloss majdnem elnevette magát.' Von Vormann port­réja hibátlanul sikerült. — Ha ezredes úr megen­gedi, én sem imádom az arisztokratákat. — Hát akkor legalább tu­dunk valamit egymásról. A mi munkánkhoz, Oberleut- mant Kloss, nem illik a fi­nom kéz, sem a választékos modor. Ma helyezkedjék el, találjon magának szállást, és holnaptól kezdve, munkára fel! Társat is' adok maga mellé egy bizonyos Vormann hadnagy személyében. Von Vormann személyében — igazította helyre magát epé­sen. — Nemsokára megis­meri őt. A papa tábornok, nem is rossz — komorult el egy pillanatra, majd később, mintha gonosz gondolatokat hessegetne el magától, hoz­zátette: de a csemete ilyen sokra nem viszi. Remélem, érti, mit akarok ezzel mon­dani? — Azt hiszem, értem, ez­redes úr. > Az egyik, kifejezetten más­napos szálláscsináló altiszt ajánlkozott, hogy elkíséri Klosst a kijelölt szálláshely­re, • de az Oberleutnant elhá­rította az ajánlatot. Mind­össze azt kérte, hogy a bő- röndiét küldjék lakására. Valamelyest kitisztult az ég, a felhők mögül a sápadt nap is előbújt. Kloss hamar megtalálta a keresztutcát és benne a kis villát az ötös szám alatt, ahol lakni fog. Az öregasszony, a villa tu­lajdonosa és egyetlen lakója szó nélkül bevezette, meg­mutatta szobáját, amelyből két nagy velencei ablakon át lehetett csodálni a teraszo­san épült Saint Gilles-t, s túl a városon a tenger kékes szürke szalagját. A háziasz- szony levette a hatalmas ágy­ról a rikítóan vörös takarót, a falról leakasztotta az első világháborús francia tiszti egyenruhát viselő, hegyesre pödört bajuszú férfi fény­képét. Dolga végeztével csendben betette maga mö­gött az ajtót. Kloss azon nyomban, elaludt. Halk kopogásra ébredt. Felkelt, a kulcsot elfordítot­ta a zárban. Fiatal nő állt a? ajtóban. — Elhozták a holmiját — mondta, s átnyújtotta a bő­röndöt. — Ügy tájékoztattak — mondta Kloss —, hogy eb­ben a házban csak egyetlen idős hölgy lakik. Azt hittem, hogy az a személy kopog, aki ide beengedett. — Az igaz, hogy csak ő la­kik itt. — válaszolta a lány. — Megengedi, hogy bemen­jek. Éltem az alkalommal, hogy elment vásárolni. El­határoztam, hogy meglátoga­tom magát. — Tessék, tessék helyet foglalni — mutatott Kloss az egyik székre. — Jól hallot­tam? Azért jött, hogy en­gem meglátogasson? — Saint Gilles kisváros, főhadnagy úr, és kitűnően működik a pletykaposta. Egyetlen új vendég érkezése sem kerüli el a helybéliek figyelmét, s mivelhogy a szálláscsináló altiszt szeret felönteni a garatra, meg le­het tudni tőle egyet s mást, •például azt, hogy az új tisz­tet Hans Klossnak hívják. — Nem értem — fakadt ki erélyesen a tiszt. — Mit akar? Mit keres? Mi van ab­ban, ha valóban Klossnak hívnak? — Ilyenkor mindig érezte, hogy teljes nyugalom árad el lényén, ami csalha­tatlan jele annak, hogy ide­gei a pattanásig feszüljenek. — Eljöttem meglátogatni Oberleutnant Klosst, mivel most már tudom — külön hangsúlyozta a „most már” szavakat —, hogy maga az, akinek mondanom kell va­lamit. — Mondja — szólt Kloss és mielőtt a lány kinyitotta volna száját, tudta, hogy mit fog mondani. — Párizsban a legjobb gesztenyét a Place Pigalle-on lehet kapni. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents