Nógrád. 1971. október (27. évfolyam. 231-257. szám)
1971-10-02 / 232. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MSZMP NOGRAD M E G Y E I BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXVII. EVF., 232. SZÁM ÄRA: 80 FILLÉR 1971. OKTOBER 2., SZOMBAT Amerikai mesterkedések Latin-A meri kában Santiagóiban pénteken megkezdődött a Chlei Kommunista Párt országos értekezlete. A mintegy 500 küldött jelenlétében megrendezett konferencia ünnepélyes megnyitóján részt vettek a központi bizottság tagjai, a párt helyi szervezeteinek vezetői, és más, a népi egységfrontban részt vevő pártok és mozgalmak képviselői. A konferencián Orlando Millas, a Chilei Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tagja mondott beszámolót A szónok hangsúlyozta; a chilei kommunisták sohasem engedik meg, hogy a bolíviai események megismétlődjenek Chilében. Millas foglalkozott a reakció lázas aknamunkájával, és kijelentette: ez nemzetközi összeesküvés vonásai t viseli magán, és semmi esetre sem szabad eltűrni. A reakció tevékenységének megélénkülését az váltotta ki, hogy Allende elnök éppen ezekben a napokban hozott nyilvánosságra dekrétumot arról, hogy a kisajátított amerikai rézmonopóliumok kártérítéséből levonják a túlzott mértékű hasznot. Millas a perui lapokra hivatkozva közölte, hogy a CIA 14 millió dollárt kapott Bolívia, Peru, Argentína és Chile kormányának megdöntésére. Orlando Millas foglalkozott azokkal a gazdasági nehézségekkel is, amelyeket a polgári kormány hagyott örökül a népi egységkormányra, és kijelentette, hogy most a termelés, sok év óta első ízben, emelkedik. Chilében az idén 1970-hez képest mintegy 8—10 százalékos növekedésre számítanak. (MTI) Módosították az időközi választásokról szóló rendeletét A népköztársaság ülnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke beszámolt a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban tett hivatalos baráti látogatásának tapasztalatairól. A beszámolót a NET tudomásul vette. Az Elnöki Tanács módosította az időközi választásokról, valamint az országgyűlési képviselők és a tanácstagok jogi helyzetének igazgatási területváltozás esetén történt rendezéséről szóló törvényerejű rendeletet. Az időközi választásokról szóló, 1907-ben megjelent törvényerejű rendelet módosítását az tette szükségessé, hogy annak egyes rendelkezései elavultak, nincsenek összhangban az új tanácstörvénnyel. A jövőben az időközi választások időpontját az országgyűlési képviselők helyének meg- üresedése esetén — az eddigieknek megfelelően —, a nép- köztársaság Elnöki Tanácsa, a helyi tanácstag helyének meg- üresedése esetén pedig a megyei, illetve a fővárosi tanács tűzi ki. A képviselő, illetve a helyi tanácstag helyének meg- tiresedése esetén egy éven belül a megfelelő időben új képviselőt. illetve helyi tanácstagot kell választani. Ha ugyanabban az évben a képviselők vagy a tanácstagok általános választására is sor kerül, akkor ugyanazon a napon tartják meg az esedékes időközi választásokat is. Az Elnöki Tanács intézkedett arról is, hogy amennyiben időközi választásokra sor kerül, az abban érdekelt kerület választóinak névjegyzékét vizsgálják felül, és a választójogosultság megállapításáról az érdekelteket az általános választásokhoz hasonlóan írásban értesítsék. Végül az Elnöki Tanács egyéb folyamatban levő ügyeket tárgyalt. (MTI) Kukorica, a hústermelés egyik alapja A negyedik ötéves terv a megye hagyományainak megfelelően, az állattenyésztés fejlesztését jelölte meg egyik fő feladatának a mezőgazdaságban. Ennek egyik feltétele a takarmány termesztés növelése. Az Agrártudományi Egyesülés megyei szervezete, a megyei tanács mezőgazdaságiés élelmezési osztálya, közösen a tsz területi szövetségekkel, rendezte meg BorsosbeAz ankétot Lotaridesz Imre, a megyei tanács mezőgazdasági- és élelmezésügyi osztályának vezető munkatársa nyitotta meg. Hangsúlyozta: az ankét legfőbb célja, hogy Nográdban, az állami gazdaságok mellett, a termelőszövetkezetek is térjenek rá a kükoricatermesztésre. Dr. Baldaszti László, a Martonvá- sári Kutatóintézet tudományos munkatársa ismertette a különböző hibridkukoricák tulajdonságait, termesztési körzeteit és az országos faj. amelyből 300 tehén. Éves szinten 144 ezer húscsibét is felnevelnek. Ez a körülmény késztette a tsz-t arra, hogy az éveken át komoly kiadást jelentő abrakvásárlás helyett, saját maga termessze meg az abrakot. A vetésszerkezet átalakításéval, — amelyben jelentős szerepet ikapott a kukorica — sikerült megoldani az igények kielégítését. Ezen felül 30—40 vagon kukoricát értékesítenek is. A főagronómus megjegyezte, hogy az elért átlagtermés 1970-ben, meghaladta a holrényben, az állami gazdaság- takísérletben elért eredmé- ban azt a kukoricatermesztési nyékét. Elmondita: téves az az dankénti 28,5 mázsa májusi ankétot, amelyen részt vettek állítás, hogy Nógrád alkal- a megyei tsz-ek főagronómu- matlan a kukoricatermesz- sai, több tsz elnökei, valamint tésre. Bizonyítja ezt a nóg- a Pest—Nógrád megyei Álla- rádi állami gazdaságokban mi Gazdaságok főosztályának elért kukoricatermés átlaga, képviselői, s a Martonvásári Harmos Ferenc, a Borsosbe- Kutatóintézet tudományos rényi Állami Gazdaság igazmunkatársa. Á tervezettnél tízmillióval több termelés Az év első kilenc hónapját retű acélalumínium-kábelből mérlegre téve kedvező terme- indult szállítmány többek kötési eredményekről számolhat zott Finnországba, Norvégi- be Balassagyarmat „légii- ába, Afganisztánba, Kenyába, jabb” üzeme, a kábelművek Jordániába. Etiópiába és Pa- gyáregysége. Még tart az új kisztánba. A gyár termékei gyár építése, az üzemi munka alig másfél évvel ezelőtt indult meg a beruházás létesítményei közül elsőként átadott segédüzemi csarnokban, jó minőségükkel valamennyi országban kivívták a vásárlók elismerését. Az eddig elért eredmények ismeretében tárgyalta meg de erre az évre már százki- most a kábelművek budapes- lencvenöt és fél millió forint ti gyárvezetése az üzem kő- termelés elérését 'tűzte célul vetkező negyedévi feladatait, az üzem. Az év hátralevő három hóA kétszáz dolgozót kitevő napjára ötvennégy—ötvenhatkollektíva jó munkáját di- millió forint termelés vár a cséri. hogy az év eddig el- balassagyarmati kollektívára, telt kilenc hónapjában nem- Talán az olvasó nem szívesen csak teljesítették a terv idő- bajlódik a különböző számarányos részét, hanem annál adatok összehasonlítgatásával, mintegy tízmillió forinttal ezért hozzátesszük, hogy a termeltek többet. A harma- gyár termelése az év végéig dik negyedév végére a gyár várhatóan eléri a kétszáztíz- termelése elérte a százötven- millió forintot, ami a koráb- négymillió forintot, ebből az ban tervezett értéket csaknem utóbbi három hónap 'teljesít- tizenötmillió forinttal halad- ménye meghaladta a félszáz- ja meg. milliót. Pedig ebben az idő- Az elmúl't hetekben első ízszakban több nehézség Is hát- ben készült tömörített acél- ráltatta az eredményes mun- alumínium-huzal a balassa- kát. A vízellátás és az ener- gyarmati kábelgyárban. Eb- giaszolgálta'cás zavarai milli- bői a termékből a napokban ókra rúgó kiesést okoztak. indult útnak Finnországba az Termékeinek nyolcvan szá- első száztonnás szállítmány. A zalékát exportálta a gyár. A küldemény fogadtatása ked- külföldi megrendelők között vező. Annak ellenére, hogy az a szocialista országok, a Szov- üzem a kellő gyártási 'ta- jetunió. Csehszlovákia és Ki- pasztalattal még nem rendel- na mellett fejlett kapi'calista kezik. az itt előállított huzalállamok és az évszázados el- fajta állja az összehasonlítást maradottságot felszámolni a gyártással régóta foglalko- igyekvő országok egyaránt zó más gyárak hasonló ter- megtalálhalók. Különböző mé- mékeivel. gatója beszámolt arról, hogy gazdaságuk vetésszerkezetének 25 százaléka kukorica. Monokultúrában művelik. Az egy mázsára felhasznált élő morzsoltat. Az idén a becslések alapján 26,8 ifiázsát takarítanak be. A kukorica betakarítását teljes egészében gépesítették, és a szárítást TGSZP— 06-os forró levegős lucernaszárító berendezésen végzik el. Eddig több mint hatvan kataszteri holdról takarították be a termést. A kukoricatermesztési ankéten bebizonyosodott, hogy munkaerő évről évre csökken, Nógrádban eredményesen le1965-ben, 4,26 órát használtak fel egy mázsa kukorica előállítására, 1970-ben 2,1 órát. Termesztési technológiájuk javításával arányosan emelkedett az átlagtermés, 1967- ben az egy holdra eső termés 11,59 mázsa volt, 1970-ben 24 mázsa. Az átlagtermések figyelembevételével növelték a termőterületet is. Jelenleg nyolcszáz holdon termesztenek kukoricát, amely a gazdaságnak jövedelmező. Kataszteri holdanként kétezer forint tiszta hasznot hoz. Az ankéton résztvevő mezőgazdasági szakemberek nagy érdeklődéssel várták a tolmá- csi tsz főagronómusának. Máté Jánosnak, a kukorica- termesztésről szóló tájékoztatóját. Ugyanis Tolmácson teljes egészében gépesítették a kukoricatermesztést. Elmondta, hogy üzemükben a termelés fő ágazata az állattenyésztés. Jelenleg nyolcszáz szarvasmarhát számolnak, hét termeszteni a kukoricát. Monostori Ernő, az állami gazdaságok főosztályának helyettes vezetője elmondta, hogy 1968-ban a megyei állami gazdaságok kukoricavetésterülete 2800 hold volt. Az idén, 4600 hold. A termés évről évre emelkedett. Három évvel ezelőtt a holdan- kénti átlag 14 mázsa volt, az idén 24 mázsát várnak. 1975- ig a termésátlagot 28,S mázsára növelik. Felhívta a jelenlevők figyelmét arra, hogy a mi vidékünkön a legeredményesebben a martonvásári SC 530-as FAO besorolású hibridkukorica termeszthető legbiztonságosabban. Természetesen figyelemmel kell lenni a betakarítás folyamatosságára. A jelenlevő tsz-főagronó- musok a betakarítással és a tárolással kapcsolatban több kérdést tettek fel az állami gazdaság képviselőjének és a tolmácsi főagronómusnak. Saigon felé közelednek Saigoni tájékozott katonai vezető utakon. Az idézett kö- körökből úgy értesült a rök szerint a kambodzsai és Reuter angol és a DPA nyu- a dél-vietnami népi erőknek a gatnémet hírügynökség tudó- két ország határvidékén, Krek sítója, hogy a népi felszaba- térségében indított támadása dító fegyveres erők 2500 fős figyelemre méltó akció volt alakulata közeledik a dél- azzal a céllal, hogy fedezze vietnami főváros felé. E kő- ezt. a másik katonai művele- rökben úgy tudják, hogy az tét. alakulat kis csoportokban kö- A saigoni kormánycsapatok zelítette meg Tay Ninh tartó- kísérletet tettek a főváros mányt és ott egyesült, az felé vezető összes útvonal le északnyugatról Saigon felé zárására. (MTI) A Mátraaljai Állami Gazdaság kisterenyei Il-es kerületében az őszi kalászosok vetése előtt különböző vegyszerekkel porozzák a szántásokat a rágcsálók ellen Koppány György felvétele Piacvesztéssel is járhat Tovább nőtt az adósság a bányáknál A nógrádi szénbányáknál az utóbbi időben is tovább szaporodott az adósság. Az első félévben 56 255 tonnával termeltek kevesebbet, mint amennyit terv szerint kellett volna. A harmadik negyedévben ezt a mennyiséget újabb 24 639 tonnával szaporították. A nógrádi szénbányáknál ekkora elmaradás — több mint 80 ezer tonna — már nagyon régen nem volt. Teljesítették a tervet három aknaüzemnél. Kányáson annak ellenére, hogy , közben új területen szereltek frontfejtést, három és fél százalékkal többet termeltek a harmadik negyedévre tervezettnél. Forgách-akna bányászai 114,2 százalékos tervteljesítést értek el. Szorospatakon úgy látszik sikerül úrrá lenni a gondokon. Az I-es telep termelési arányának növelésével, a termelési koncentrációval sikerült a harmadik negyedévben és főleg az utolsó hónapban 1317 tonnával csökkenteni a korábbi adósságot. A mátranováki Csurgó-táróban az utóbbi napokban a tűzzel küzdenek. Itt 96 százalékos tervteljesítést értekei. Változatlanul rossz a helyzet Tiribesen és Ménkesen, ahol negyedéves szinten alig több mint 73 százalékos a negyedéves tervteljesítés aránya. Ennél a két aknánál több szénnel maradtak adósak az elmúlt negyedévben, mint az egész vállalatnál. Az elmaradás okai között a geológiai gondok mellett létszámhiányra is panaszkodnak. Sok a távollevő. Vannak, akik a szabadságot az Alföldön töltik a mezőgazdasági üzemeknél. A teljesítmények sem érik el a tervezettet. A nógrádi szénbányáknál! szerződéses kötelezettségei vannak a szénfogyasztókkal szemben. Az adósság, a terv nem teljesítése, nemcsak a vállalat gazdálkodását érinti kedvezőtlenül, hanem a jövőt is. Ha az igényeket máshonnan kell kielégíteni, az azt a veszélyt is jelenti, hogy a jövőben piacot vesztenek. A rend, a fegyelem megteremtése a tervek maradéktalan teljesítése tehát ezért is fontos. Sajnos, még az utóbbi napokban is kevés történt ennek érdekében.