Nógrád. 1971. október (27. évfolyam. 231-257. szám)
1971-10-31 / 257. szám
Juhász Béla 1928-1971 Mély fájdalommal és megfend üléssel tudatjuk, hogy Juhász Béla. a Szakszervezetek Nógrád Megyei Tanácsá mák osztályvezető-helyettese 43 éves korában, tragikus hirtelenséggel, 1971. október 30-án hajnalban elhunyt. Juhász Béla 1951 óta tevékenyen részt vett a munkásmozgalomban. 1959-ig ifjúsági vonalon dolgozott függetlenítettként. Ezt követően a szak- szervezeti mozgalomban fejtette ki tevékenységét. Előbb a Pedagógus Szakszervezet Nog- cad megyei Bizottságának titkára, majd a Szakszervezetek Nógrád Megyei Tanácsának osztályvezető-helyettese volt. Juhász Bélát a Szakszervezeték Nógrád Megyei Tanácsa saját halottjának tekinti. Temetés előtti búcsúztatása 1971. november 1-én 16 órakor lesz a salgótarjáni temető halottasházában. Temetése Nyíregyházán lesz. Műsoros est a klubban Műsoros estet rendezett a Budapest Kötőipari Szövetkezet salgótarjáni üzemének KISZ -szervezete tegnap a Nagy Októberi Szocialista Forradalomra emlékezve a megyei művelődési központ klub- helyiségében. A műsorban részlet hangzót el Trenyov „Ljubov Forovaja” című drámájából, a fiatalok és a szavalókórus Nikolasz Guillén, Alcen Marinhó Regó, Bertolt Brecht, Vladimir Erljuszov és Gemján Bednij verseit adták elő. Az ünnepi megemlékezés vidám klubesttel zárult Magyar résztvevővel Expedíció indult az Antarkthzra Leningrádban indulásra készül a 17. szovjet antarktiszi expedíció 420 főnyi személyzete. Ez lesz az eddigi legnagyobb szovjet déli-sarkvidéki expedíció. Feladata, hogy kiválassza a helyszínen az Amundsen-tenger partján építendő szovjet megfigyelőállomás bázisát Jevgenyij Korotkevics, a kutatócsoport vezetője kijelentette, hogy tovább bővítik az elmúlt években megkezdett tudományos kutatásokat. A szovjet expedíció tagjaiként bolgár, magyar, NDK- beli, lengyel, román, indiai és amerikai tudósok is részt vesznek a kutatómunkában. Az Antarktiszra az Ob Dieselelektromos hajó és még három más hajó szállítja az expedíció tagjait fiöznti árnszüllítási konferencia Közúti áruszállítási konferenciát rendez november 3-án a Nógrád megyei szállítási bizottság és a Volán 2. számú Vállalat Salgótarjánban. A fuvaroztatók, a közúti szállításban érdekelt szervek kaptak meghívót a tanácskozásra, amelyen a résztvevők megvitatják az elmúlt időszak tapasztalatait. egyúttal felmérés készül a várható igényekről. Megnyitót Heren- csényi József, a megyei tanács elnökhelyettese, a szállítási bizottság elnöke mond majd Pabis József, a vállalat igazgatója tart vitaindítót a fuvaroztatók és a vállalat kapcsolatáról, a jelenleg érvényben levő üzleti és kereskedelmi politikáról. Sok n^sryes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 44. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett Négytalálatot 85 fogadó ért el, nyereményük egyenként 42 566 forint Három találata 7403 fogadónak volt, a nyereményük 244 forint. A kéttalá- latos szelvények száma 183 125 darab, ezekre 12 forintot fizetnek. A nyereményösz- szegek a nyereményilleték levonása után értendők. — Ar üvegipart formagyártás korszerűsítéséről készít tanulmányt a salgótarjáni öblösüveggyár megbízásából a Miskolci Műszaki Egyetem. A fejlesztési kísérletekre kétszázezer forintot fordít az üzem. Húszéves a szécsényi Palóc Háziipari Szövetkezet Megalakulásának 20. évfordulóját ünnepelte október 30- án a szécsényi Palóc Háziipari Szövetkezet. A szécsényi művelődési házban megrendezett jubileumi ünnepségen megjutalmazták a szövetkezet tizennyolc alapító tagját, a törzsgárda tagjait, Kiváló dolgozó jelvénnyel tüntettek ki szövetkezeti tagokat. A két évtized eredményeiről Fajcsik József elnök számolt be. Húsz évvel ezelőtt a Palóc Háziipari Szövetkezetben negyverüki- lencen dolgoztak, s az első mérlegbeszámoló szerint egy- millió-huszonnyolcezer forint volt az elkészített palóc szőttesek, szőnyegek, babák értéke. Jelenleg hat részlegben, és harminchat Nógrádban, és más megyében levő községet felölelő bedolgozóhálózatban négyszázötvenen dolgoznak a szövetkezetben, s az előállított termékek értéke tizenegy és fél millió forint A Palóc Háziipari Szövetkezet termékeit országszerte ismerik, de hírük eljutott külföldre is. A HUN- GAROCOOP révén tíz éve kezdték meg a palóc takácsok és babakészítők keze munkájának exportálását, az első évben mindössze százötvenhárom-ezer forint értékben. Kivitelük azóta több mint a tízszeresére emelkedett, s az idén elérte a kétmillió forintot Kongresszusi műsor..A pásztói ismeretterjesztő napok zárása A pásztói ismeretterjesztő és kereskedelmi napok zárására október harmincadikán 16 órakor került sor a Lovász József Művelődési Központ színháztermében. A tíz napig tartó eseménysorozat méltó befejezése volt az ifjúsági nap keretében megtartott KISZ- kongresszusi művészeti fesztivál. Már a kora délutáni órákban megérkeztek a járás községeinek ifjúsági művészeti csoportjai, hogy felkészülhessenek a nagy seregszemlére. Az erdőkűrti együttes néptánccsoportjának és kórusának műsora után a bujáki irodalmi színpad mutatkozott be. A cserhátszentivániak ének- és táncszámokkal kedveskedtek a közönségnek. Pásztó színeit a helyi gimnázium és a művelődési központ művészeti csoportjai képviselték. Műsorukon próza, vers, néptánc szerepelt és fellépett a közös kamarakórus is. A produkciók értékelésére megyei zsűri ült össze és a legjobban szereplő együtteseket a járási KISZ-bizottság ajándékaival; oklevelekkel és értékes tárgyakkal jutalmazta. Az ismeretterjesztő napokat Molnár Béla járási népművelési felügyelő zárta be. Beszédében értékelte a rendezvény- sorozat jelentőségét és sikeréi A fiatalok este ifjúsági takarékossági bálon szórakoztak, ahol nem csupán tánc, de különleges lottóárusítás, és teenager-divatbemutató is volt a helyi áruház kollekciójából. A nyertes lottószelvények tulajdonosai között ifjúsági takarékmegállapodás kisorso- lására is sor került. — Novemberben két ORIrendezvény lesz a megyében. A hónap derekán. 15-én Mátranovákon vendégszerepei Zalatnay Sarolta, a Ne- oton-együttes, és a Tolcsvay- trió. Salgótarjánban november 22-én a József Attila Művelődési Központban az Illés-együttes és a Scampoló- zenekar beathangversenyére kerül sor. 1971. október 31., vasárnap. Farkas napja. A Nap kel: 6.25 órakor, nyugszik: 16.30 órakor. A Hold kel: 14.55 órakor, nyugszik 3.03 órakor. 1971. november 1., hétfő. Marianna napja. A Nap kel: 6.27 órakor, nyugszik: 16.28 órakor. A Hold kel: 15.18 órakor, nyugszik: 4.27 órakor. — Szakmai bemutató. Az Állami Déryné Színház Budapesten november 3-án tartja bemutatóját Sarkadi Imre: Sipos család című színművével. A darab ezután vidéken is bemutatásra kerül. — Két rendőr vesztette életét abban a tűzpárbajban, amely szombatra virradóra zajlott le egy Buenos Aires-i autóbuszon. A rendőrség valószínűnek tartja, hogy a város környéki gerillaszervezethez tartozó támadók fegyvert akartak zsákmányolni a két rendőrtől. Az autóbusz utasai közül még egy személyt ért lövés. Váltosó szél — Edvard Heath brit miniszterelnök pénteken megerősítette azt a hírt, hogy november 25-én karmesterként lép fel egy jótékonysági koncerten. Mint ismeretes, a miniszterelnököt az egész világon régóta ismerik mint vitorlás versenyzőt, arra azonban senki nem számított, hogy a Royal Fesztivál Hallban a londoni szimfonikusok élén is debütál. A brit kormányfő Eigar: Symphonie cockaigne-ét vezényli majd. Londonban érdeklődéssel várják, hogyan áll Heath kezében majd a karnagyi pálca. Várható időjárás ma estxg: időnként megnővelkvő felhőzet, keleten egy-két helyen kisebb esővel, mérsékelt, változó irányú széL Az esti óráktól kezdve páráisadás. Legmagasabb nappali hőmérséklet: a tartósan ködös helyeken 5» máshol ló fők körül. (MTI) — Bomba robbant szombat éjjel a koppenhágai görög nagykövetségen. A robbanás következtében kigyulladt az épület egyik része. A rendőrségi közlés szerint emberéletben nem esett kár, de az épület súlyosan megrongálódott A biztonsági erők hajtóvadászatot indítottak a merénylők felkutatására, mindeddig sikertelenül. — A Szegedi Kenderfonó és Szövőipari Vállalat különleges hálók gyártásával segíti a szegfűt termesztő kertészeteket. A virágokat korábban vízszintesen kifeszített zsinegekhez rögzítették, s ezeknek — a növények fejlődésének megfelelő — utánállítása nehézkes, hosszadalmas volt. A vékony poli- amid-szálakból készült 15 centiméteres szembőségű, keretre rögzített hálók viszont a virág növekedésének megfelelően pillanatok alatt feljebb emelhetők. — A Nógrád megyei állami gazdaságokból, mezőgazdasági üzemekből több mint 1200 dolgozó vett részt szak- szervezeti politikai oktatáson. Közülük 320-an nők. — Befejeződött az idegenforgalmi idény Bugacon. A puszta, amelynek vonzereje évről évre növekszik, az ’idén. is élénk forgalmat bonyolított le: tizenegy országból érkeztek turisták. A Báes- Kiskun megyei Idegenforgalmi Hivatal — kora tavasztól október végéig — négyszázöt külföldi csoportot kalauzolt a romantikus tájon. A legtöbben Svájcból és az NSZK- ból érkeztek. — Macedóniában pénteken az évszaknak meg nem felelő hideg időjárás uralkodott, így például Szolunszka Glá- ván mínusz 20 fokot, a Popova Sapkán pedig mínusz 22 fokot mértek. Szolunkszka Gláván. Popova Sapkán. Kri- va Palánkén és Krusevon havazott — Közepes erősségű földrengés volt péntek délután Taskentben. A földmozgás epicentruma a várostól 320 kilométerre, a hegyekben volt, s ott elérte a hetes erősségi fokozatot. Magában Taskentben a földrengés öt fok erősségű volt, s igy inkább ijedelmet okozott mint kárt — Jogosítvány a vezetőknek. A VOLÁN 2. sz. Vállalat kötelezte a vezető beosztásban foglalkoztatott dolgozóit hogy a gépkocsivezetői Jogosítványt megszerezzék. Az intézkedés, amely mintegy húsz dolgozót érint az ellenőrzések, a vezetői munka hatékonyságának javulását hivatott elősegíteni. Orvosi ügyelet Salgótarjánban A tárgyalóteremből Sínbohécnak nevezte a kalauzt Mint kocsirendező dolgozott a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben Bogdán Péter 21 éves raagy- bátonyi lakos, A fiatalember súlyos és könnyű testi sértésért már áll* bíróság előtt. Ez év augusztus 20-án, az ünnep dacára Bogdánnak munkába kellett menni. Élettársa, Puporka Kirisottna gyanút fogott, kétségbe vonta, hogy Bogdán dolgozni »négy a megyeszékhelyre, ezért ő is felutazott Turjánba. Találkoztak, majd munka végeztével _ a Muskátli nevű kocsmában sörözni kezdtek és közben féldeciket is ittak. Hogy, hogy nem, sör löty- tyemt Puporka Krisztina vasúti menetjegyére, de ekkor ennek még nem tulajdonítottak jelentőséget. Eltelt a délután és Bogdán élettársával a 18.30-as vonattal visszaindult Nagybátomyöa. Bogdán elálmosodofit és elaludt a fülkében. A kalauz a jegyet kérte ^Puporka. Krisztinától és kifogásolta annak dátumát — teljesen jogosan —, mert a dátum elmosódott a ráfolyt sörtől. Szó szót követett, s a vitára felébredt az alvó Bogdán». No, több se kellett neki, amint észrevette, hogy jelen van a kalauz, útszéli szavaikkal szidalmazta, s az volt a legenyhébb kifejezés, hogy: símbohóc. A kalauz kikérte magának a durva hangot. Közben kiesett Bogdán személyigazolványa, amit a kalauz felkapott, s közölte, hogy átadja a forgalmistának. A vonat Nagybátonyba ért, s a kalauz át is adta az igazolványt, amire Bogdán „megvadult”, mellbe vágta a forgalmistát, majd tépni kezdte saját ingét és kiáltozott: „nézzétek, ezt tették velem!” A dühöngőt a rendőrök segítségével megfékezték. Rövid időn belül ez már a második eset volt, hogy a Nagybátony felé induló vonaton belekötöttek a jegykezelőbe. A Salgótarjáni Járásbíróság Bogdán Pétert hivatalos személy elleni erőszakért 6 hónap börtönre ítélte. (ács) Ügyeletes riporterünk jelenti i Fesztiválláz Balassagyarmaton Még néhány nap választja el a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központot attól, hogy megkezdődjenek a Madách Imre irodalmi színpadi napok bemutatói és konferenciái. Balassagyarmat azonban máris fesztivállázban él, az utcákra kikerültek a bemutatók műsorát jelző transzparensek, a művelődési központban készülnek a díszletek és városszerte lefoglalták a szállodai és az idegenforgalmi szobákat. Hetedik alkalommal ad otthont az irodalmi színpadi napoknak Balassagyarmat, és ezúttal is nyilvánosan bemutatkozik az ország öntevékeny együtteseinek színe-java. mégpedig ez alkalommal orato- ritmus müvekkel. Az ország különböző részéről érkeznek az együttesek. így Szolnokról. Budapestről, Szegedről. Kecskemétről, Zalaegerszegről, Székesfehérvárról, Salgótarjánból. fellép továbbá a balassagyarmati Madách Imre irodalmi színpad kiváló együttese és az izsai (csehszovákiai) Jókai irodalmi színpad, amely a csehszlovákiai fesztiválon legutóbb a zsűri nagydiját érdemelte ki. Egyébként a csehszlovák együttesnek az a fő erénye, hogy szereplőgárdája tizenhat évestől nyolcvanéves korig terjed. Nagy az érdeklődés a különféle konferenciák iránt is. November 5-én Debreczeni Tibor tart előadást Tájékoztató a magyar színjátszó mozgalom helyzetéről és problémáiról címmel. Egyidejűleg előadás lesz az MSZMP székhazának nagytermében is, ahol Bicskei Gábor és Ceglédi Lajos, az 1972-es év kulturális feladatairól ad tájékoztatót. A délutáni órákban az amatőr színjátszó mozgalom külföldi eseményeiről tájékozódnak a meghívottak: dr. Bé- csy Tamás, az Aita-konferen- cia tapasztalatairól, Éles Béla. a hronovi Jirasek fesztivál tanulságairól és Bicskei Gábor a wroclavi diákszinját- szó fesztiválról számol be. November 6-án Berkes Erzsébet, a Madách Filmszínházban a fesztivál produkcióit elemzi, délután pedig vita lesz a színjátszó mozgalom jelenlegi helyzetéről. Ugyancsak aznap este kerül sor a balassagyarmati Ipoly-étte rémben a fesztivál résztvevőinek ismerkedési estjére. A legnagyobb gondot a balassagyarmati előkészítő bizottság számára a bejelentett vendégek elhelyezése okozza. Ez ideig négyszázhatvan vendég elhelyezését kell megoldani. Ennék érdekében szabaddá teszik a középiskolai leány- és fiúkollégiumokat is. A bejelentett vendegeit sorában van a Népművelési Intézet öttagú küldöttsége, bejelentette részvételét a prágai Népművelési Intézet igazgatója is. Bratislavából Varga Béla, a CSEMADOK kb. vezető titkára, Bodnár Béla osztály- vezető és Gyurcsó István író. irodalmi szakelőadó jelentette be részvételét. Részt vesz a fesztiválon a nagykürtösi CSEMADOK kéttagú küldöttsége is. Bejelentette részvételét tizenkét csehszlovák színpadi rendező is. azonkívül Fábián Zoltán, n Magyar írók Szövetsége főtitkárhelyettese. Szállást rendelt az Ifjúsági Rádió és a Televízió irodalmi osztályának stábja is. A november 5—6-j konferenciákról megyénkből részt vesz százhúsz magyar irodalom szakos nevelő és negyven népművelő is. Az ünnepélyes eredmény - hirdetésre és díjkiosztásra a Madách Filmszínházban november 7-én 14.30 órakor kerül sor, A fesztivál záróbeszédét Bacsúr Sándor, a városi tanács művelődésügyi osztályvezetője tartja. Salgótarjánban az Üttőrók útja 3/A szám alatt ma reggel 6 órától este 6 óráig dr Flóris László, este 6 órától hétfőn reggel 6 óráig df. Frajna Ferenc tart orvosi ügyeletet. Az ügyeletes orvost indokolt esetben a Salgótarjái 11-44-e« telefonon lehet hív -ni. A megyeszékhelyen mi egész nap a Pécskő Áruház ban levő gyógyszertár tar gyógyszertári ügyéletet. Negyvennégy lakás a A Nógrád megyei Allan: Építőipari Vállalat és a sai gótarjáni öblösüveggyár olya: egyezséget kötött, bogy a építők elvégzik a lalkóhá építésének szerkezeti munka it, a gyár pedig a szakipa; munkákat magára vállalja, gyár dolgozói számára épül első huszonkét lakásos épii let már „áll” Zagyvapálfa vám., a legfontosabb teend most a tetőszigetelés, hogy „házi” építőbrigádok a té hónapokban is dolgozni tue janak. A készülő lakásoké jövőre költözhetnek be a la kök. Megkezdődött a terei rendezés a második hasonl lakóház építésénél, amel szintén az építőkkel együt1 működve készül. ÁRAMSZÜNET XI, hó 1-én, 8—13 órái Salgótarjánban, Rákóczi útoi Szik vízüzem töl Kilcer-bérhá zig, Hajek R. út, Faiskola ú XI. hó 2-án, 8—13 órái Salgótarjánban, Felszabaduld út, Május 1. út, Dimitrov ú Gizella út. Mártírok útja, Re das László út. XI. hó 2-án, 8—13 órái Salgótarján, Zagyvarakodón. XI. hó 5-én, 8—13 órái Salgótarjánban, a Pécskő utc D/1-, D/2-, D/3-, D/4-es jel épületek. NOGRAD. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága Ca a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő; QOTVAB GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján. Petőfi o. t. Telefon ra-n. EZ-S5 fj-ss, Zt-SJ. Főszerkesztő: 12-94 Belpolitikai ovat: 14-40 Sportrovat: 11-59-éjszakai szerkesztés: 43-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VISA EDIT Kiadóhivatal: Salgótarján. Petófl « . Telefon 14-23. Terjeszti- a Magyar hosta. Előfizetőétől a helyi postahivataloknál ér a kézbesítőknél. Előfizetési df] egy hónapra 30 forint. Előállítja! a N darád megy at MvomdaJpari Vállalat Sale 6tarján, Petőn u. j. Felelő« vezetőt PAPP GYOBGX igazgató. Index-szám» Z301Z.