Nógrád. 1971. október (27. évfolyam. 231-257. szám)
1971-10-31 / 257. szám
Emlékszel, egyszer meséltél nekem a srácodról? .. Akkor nagyon irigyeltelek, mert nekem sosem voltak ilyen ügyeim, én naftalinban tartósítom magam, úgy élek, mintha skatulyába zártak volna. Azóta nagy változások korát éljük, nálunk a nap is nyugaton kel, és keleten nyugszik. Anyu váratanul vidám lett és kivirult, hisz’ az első szerelem az anyukák második ifjúsága. Tehát, szerelem. Jóska az első fiú, aki nem tart teljesen hülyének, csak félig. Tulajdonképpen a nagy <3 is le- hetett volna. Szerelmem sajnos, télen kezdődött. A csonttá fagyott föld, a dermedten nieredező jégcsapok, a kavargó hóesés egyáltalán nem kedvezett a rügyfakadásnak. Szánkóztunk, amikor megismertem. Egyik barátjával volt, akivel általánosban egy osztályba jártunk. Te is tudod, a szánkó csak lefelé siklik, felfelé húzni kell. Én erre lusta voltam, de ők befogták magukat a ródlimba. Gyanútlanul elfogadtam a lovagiasságot, örültem a kényelemnek, de félúton kiborítottak. így kezdődött. Felborult a csendélet. Később mondta Jóska, nagyszerű látvány voltam. Egyébként Jóska vegyipari technikumba jár, velem egyidős, csak én gimis vagyok. Ha azt hiszed, az egymás iránti érdeklőlés hozott ösz- sze bennünket, tévedsz. A barátja bemutatta, a srác megmondta a nevét, és én rögtön elfelejtettem. Ennyi volt az egész. Sokkal később, amikor a villamoson találkoztunk, jutott eszembe, hogy Nagy Józsefnek hívják, s hogy ehhez a norvégmintás pulóverú. magas fiúhoz nem illik ilyen közönséges név. Mint megtudtam, Jóskának becézik. Éz megnyugtatott. Mégiscsak szerencsésebb név mint a Jozso. Az az érzésem, kezdetben csak ő tettszett nekem, én neki nem. Sosem beszéltünk meg randevút, a könyvtárban találkozgattunk. Majd minden nap az olvasóteremben ült. Furcsának tűnt, hogy többnyire irodalmi jellegű folyóiratokat láttam előtte, természettudományit vagy vegyészetiéi kapcsolatost csak elvétve. Ártalmatlan té* mákról csevegtünk, mint például atommaghasadás, tudományos szocializmus, kulturális forradalom, a munkásparaszt demokratikus diktatúra Magyarországon. Meglepett, hogy elég tájékozott a témákban. Bizonyára 6 i* érezte, hogy az atomenergia felhasználásának megdumá- lásával nem lehet őt beháfíznf egyszer csak renSevöt adott, színházba hívott, a Tháliában a Thibault családot néztük meg. Azért választotta ezt, mert már nem lesz ideje elolvasni a regényt. Csodákoztam, miért lehet szüksége Thibaultékra a vegyiparban, de nem kérdeztem, mert Jóska nemét meg- hazudtolóan olyan beszédes, hogy egyszer ezt is megmondja. Nem sokkai ezután meghívtam őt sulink farsangi báljára. A meghívást boldogan fogadta, a nyomdában készített elit meghívót, szent ereklyeként a könyvespolcára tette, de a farsangi bálra nem jött el. Később magyarázkodott: éppen azon a szombaton lagziba mentek Pilisvörösvárra. Gyanús volt nekem ez. Városi ember ritkán lagzizik és miért éppen azon a szombaton, amikor meghívást kap. Az is érthetetlen volt, hogy csütörtökön még nem tudta megmondani, hová készülnek a hét végén. Ezután sokáig nem találkoztunk. Nem voltam elég körültekintő, amikor egy parkban összefutottunk. Kérdezte hová megyek, mondtam randira várok egy hímnemű egyedet, Kálmánt. Persze nem volt igaz, de semmi köze hozzá. Három nap múlva könyvtárba mentem, Jóskát a szokott helyen találtam, s olyan hűséges kutyapillantásokat vetett rám, hogy nem lehetett nem odamenni hozzá. Minden előzetes fogadkozás ellenére szóba álltam vele. A fiú beszélt, zavartan, lesütött szemmel, szinte sutto- gó-halkan. Hogy nem akart megbántani, ne haragudjak, megérthetem, az anyukája ... Értem én, függetlenül, attól, hogy matekból sosem bántott az ész, gondolkodni még tudok. Tehát, az anyukája ... Szombaton lagziba megyünk, kisfiam... Az anyuka döntött a 17 éves kisfia helyett Megtett minden óvintézkedést ellenem. Módszere bevált Igaz, csak egy időre Most Jóska ismét találkozót kért Utólag szeretném elhitetni magammal, hogy csak, azért fogadtam el a randevút mert a tavaszi szünetben különben unafkozíatn volna. Azon a héten jó világ volt ránk, Jóska anyja délutános volt és nem tudta csemetéjét ellenőrizni. Gondosan készültem minden randira. Tudtam, Jóska utálja a festett arcot ezért türelmesen kenegettem magamra anyu alapozóját púderét, festékkel körülnyaltam a szempillámat, ezüstkék rúzzsal kikentem a szemhéjamat. Ha a lányok szívük választottjáról beszélnek nagy szavakat használnak, dagad a keblük a büszkeségtől, hogy az ő srácuknak olyan muszk- lija van, hogy időnként ha Atlasz elfárad, ők tartják a Glóbust. Én nem tudok semmi nagyot hazudni az én Jóskámról. Ha hasonlítani akarnám valamihez, csak a bili letört füle jut az eszembe. A hasonlítás tudom, megdöbbent téged. Engem is, amikor be kellett vallanom, hogy a nagy ö-ről leginkább ez a megállapítás helyénvaló. Mint ama edényke letört füle, nem tartozik seho" vá. Oda sem, ahonnan letört, de hozzám sem, aki beléje botlottam. Semmire sem használható, sem szellemi, sem egyéb téren. Pedig természettudományi érdeklődése ellenére — hisz’ vegyipariba jár — egészen normális egyednek látszott. Ügy gondolom, legalább a szappangyártás képleteit elmagyarázza nekem, de tévedtem. Jóska utálja ugyanis a technikumot, ahová jár. Az anyjának szent meggyőződése volt, hogy a vegyiparnak van jövője, s az ő általánosban jeles fiacskája bizonyára jó vegyészmérnök lesz; Jóska hát kizárólag anyja óhajára jelentkezett a technikumba. Majdnem huszadrangú volt, hogy Jóska kiskora óta tanítani akart, és magyar—történetem szakra szeretett volna menni. A könyvtárnak egyébként azért gyakori vendége, mert a vegyiparis lemaradást pótolja magyarból és történelemből. Mert Jóska tisztában van azzal, hogy csak technikumi szinten tudja jelesre az anyagot A gimnáziumi tanSo,.roni lolán: Szombaton lagziba megyünk, kisfiam könyveket csak nagyjából ismeri. Akkor úgy éreztem, van tartás ebben a gyerekben, bátorság bevallani, hogy csak otthon a mama kedvence, ■ ha fenn akar maradni, ügyesen kell tempóznia. Tisztában voltam azzal, mekkora munkát vállal magára rengeteget tanul, a feje lassan felér egy irodalmi lexikonnal, s az egyetemes történelem időszámítás előtt 2000-tól napjainkig terjedő legfontosabb eseményei közül 250-nek tanulta meg az évszámát Gondolom, most mindent értesz, csak azt nem, miért kellettem neki még én is. Ezzel én sem voltam tisztában, ■ amikor megkérdeztem tőle, így válaszolt; — Te olyan jól tudod az irodalmat. A barátom mondta, hogy töriből is tudsz. Segíthetnél nekem! Gimiben mindennel bővebben foglalkoztok. Mindenre számítottam, csak erre nem! Még, hogy én korrepetáljam őt! Észen van a gyermek, nem mondom. És még én sajnáltam! Hisz* éppúgy zsarnok, mint az anyja. Csak másképpen csinálja. Szép szóval kér, könyörög a szerencsétlen. Amikor a megható mesét, a nagy akaratú anyjáról előadta, már-már megsajnáltam. És most kiderül, én is csak arra vagyok jó, hogy forrásmunkák körültekintő elemzésével kiselőadást tartsak neki az egzisztencializmusról, a görög demokráciáról, a spanyol örökösödési háborúról, netán elolvashatom a kedvéért a J ózsef-tetralógiát. Látod, ilyen szerencsém van a tisztelt férfiúi nemhez! Kezdettől lázadt bennem valami, a pontosan meghatározott szerep ellen, de nem tudtam szerencsétlennel mit kezdeni. Tulajdonképpen ő is a kibontakozását keresi, végre a saját akaratát szolgálja, és nem az anyjáét Végre Jóska is rájött, hogy semmiféle szülői szeretet nem adhat jogot a holtig tartó gyámolításra! Ennék örültem, a rám osztott szerepért viszont nem lelkesedtem. Mindenesetre megígértem, hogy legközelebb elhozom a gimnáziumi kötelező és ajánlott olvasmányok jegyzékét és a felvételi vizsgákról szóló tájékoztató könyvet. A megbeszélt Időben nem volt a parkban. Négyre kellett volna jönnie, és már fél öt Eddig még sohasem késett Vártam még egy ideig. Jóska sehoL Szombat volt Biztosan megint lagziba mentek! Kiskút, kerekes kút... (Pataki József rajza) SZOMRÄKY SÁNDOR: Útközben f ■ Miközben rád gondoltam, szilánkokká hullt szét a nap és elrepedt az ablaküveg is. Kék semmiben lebegtek a felhők, szomorú-sárgán mosolyogtak a fák, amikor eszembe jutottál. Szögletesen, bárgyún fésülködött mellettem egy gyerek, lent géppisztolyával tisztelgett egy katona — s te kócosán tűntél fel és lazán, mint seben a vatta. Lakos György: Szenderegni jó Az utolsó cigarettát vette ki a dobozból, s az utolsó szál gyufával rágyújtott. Hajnali négy óra óta üldögélt albérleti szobája asztalánál, és egy épkézláb gondolat nem jutott az eszébe. Odakint őszi verőfényben mosolygott a táj, de az ő szívét komor, nagy harapófogók rágcsálták. — Ez már a vég — mondta félhangosan. — Maholnap azt fogják mondani, hogy Kecsege Benő megrekedt, megfeneklett. Eszébe jutottak a rádió szerkesztőjének félreérthetetlen intelmei: „ön lent él az ólet sűrűjében. Amikor vidékre került, arra számítottunk, hogy meg fogja váltani a világot. Nem gondolja, hogy elpuhult és felfogása, versfomája túlontúl konzervatív?” Háziasszonya, a jó szívű, de pergő nyelvű Töpörtyű Ödönné zavarta meg elmélkedését. Hóna alatt seprűvel, kezében vödörrel és porronggyal az ablakhoz lépett. Félrehúzta a csipkefüggönyt és kitekintett a kisvárosi utcára. — Ni, milyen hegyes! — mondta rosszallóan. — Nem szégyell olyan szűk pulóvert felvenni a szégyentelen. Bár ennek az anyja is akkora előnyökkel járt, mint egy... Kecsege Benő csak pillanatra látta az érzéki keblű lányt, de amikor Töpörtyüné idáig jutott, két ujjával szaporán verni kezdte az írógép billentyűit: Pirosló alma halma csábít A háziasszony azonban közbeszólt. — Óh, ha tudná, Kecsege úr, hogy milyen rosszak az emberek! A kisunokám megpályázta azt a megüresedett helyet a sütőipari vállalatnál.... — Tán nem vették föl? — kérdezte a költő. — Elsején kellene munkába lépnie. És képzelje, még be se ment, máris fúrják... Felcsillant a költő tekintete. Ropogott a gép, amint az új sort leírta. a teste mélyén féreg fúr, farag. — Most mit tesznek? — kérdezte azután. Töpörtyüné nem válaszolt. Az éjjeli szekrényen heverő újságokba mélyedt. — Tán valami gyilkosság? — firtatta a költő. — Nem a’! — vallotta a háziasszony. — Az amerikaiak fellőttek megint valamilyen szputnyikot... — Aha — nyugodott meg a költő, hogy nagyobb baj nincs, s máris irta: távoli új galaktikákig mért nem röpíttek szputnyik-madarak Az asszony visszatette az újságot. — Hát, ami azt illeti, jóval kezdtek M — vette át az előbbi fonalat. — Az unokám sportol és lány létére olyan muszklijai vannak, hogy megbánja, aki kikezd vele. Marokra tudná fogni a világot... — Értem — szólt a költő, s rohanva írt tovább: de retten-e ki ősanya maga? Gyorsan és türelmetlenül átikszelte az ősanyát ősapára, mert csak így passzolt az addig leírt sorokhoz, és mindjárt meg is fejelte egy újabb sorral: de retten-e ki ősapa maga a föld méhéből embriót teremt Az asszony tovább fecsegett. — Csinos lány. Meghódítja az a főnökét is, meglátja! De ha szemtelenkedni mernek vele, odaken egy végtelent. Nem a Forsyte Sagából lépett elő.... S a költő sietve írt: ez nem Forsyte, ez Keesege Saga meghódítja a jelkent végtelent Az asszony hozzákezdett a takarításhoz, úgy találta, hogy albérlője semmibe veszi megnyilatkozásait. A költő ijedten emelte föl fejét, a cigarettája parazsas végével krátert kotort a hamutartó csikkhalmazába. — Hogy van a jó Albert bácsi? — provokált most már ő. — Jól, Kecsege úr. Jól. A köszvény bántja ugyan, mert valami féregnek mindig kell lenni az emberiség életében. — Az ám! — így a költő, és ujjait az írógép billentyűire fektette. féreg betegség hiába rágja, köszvényes dühök félre veletek — Persze, Kecsege úr. ezt csak magának mondom így el: jó lenne már választ kapni, hogy mit akar az öreg. Mert ha nem vesz el, nem költőm rá azt a kis nyugdíjat, meg amit magától a szobáért kapok. Kényszeríteni fogom. hogy válaszoljon.. . új nász vár ma test páratlan párja kikényszerítem a feleletet A költő végigolvasta a verset és jónak találta. Már csak egy jó cím kellene neki. Valami sejtelmes, modem. — Jó szenderegni? — kérdezte egyszercsak az asszony. S megszületett a cím is: SZENDEREGNI JÓ No lám. odakint még fényesebben szikrázik a vörösbe pördült leveleken a fázós napsugár! Két hét sem telt el, amikor az országos irodalmi lap szerkesztőségében csörögni kezdett a telefon. A nyomdából jelezte a tördelőszerkesztő, hogy szüksége lenne pótlásként egy 10—12 soros versikére. Az irodalmi szerkesztőnek eszébe jutott, hogy a napi postában látott Kecsege Benőtől egy hasonló terjedelmű költeményt. így került be azután az irodalmi lap első oldalára: SZENDEREGNIJÓ Pirosló alma halma csábít a teste mélyén féreg fúr, farag távoli új galaktikákig mért nem röpíttek szputnyik-madarak, de retten-e ki ősapa maga a föld méhéből embriót teremt ez nem Forsyte, ez Kecsege Saga meghódítja a felkent végtelent féreg betegség hiába rágja köszvényes dühök félre veletek új nász var ma test paratlan párja kikényszerítem a feleletet. * A költészeti díjkiosztó bizottság előterjesztésére a miniszter ráírta: „Vidéken nem él poéta?” A bizottság nyomban rendkívüli ülést tartott, ahol az elnöklő Subotica Káz- mér javasolta, hogy Kecsege Benőt részesítsék a megtisztelő kitüntetésben, hiszen az irodalmi lap első oldalán megjelent verse is arról tanúskodik: van ereje a megújulásra. * A díjkiosztó ünnepségen Kecsege Benő munkásságát Céhmester Elemér irodalomtörténész méltatta. — Kedves ünneplő közönség. Régi adósságot törlesz- tünk most, amikor Kecsege Benőt, a megosztott harmadik díjjal tüntettük ki. Olyan embert illet ez a kitüntetés, akinek erejét az adja meg, hogy kapcsolatát mélyre ásta a nép, a társadalom közegébe: minden sora az élet közelségéről beszél. Négy fal között képtelenség ilyen bartóki ih- letettség, ilyen európai távlat megközelítése, illetve elérése. Legújabb verse forradalmasítja a magyar költészetet. Már a címe is a szivünkbe markol — s itt fölemelte szavát — „Szenderegni jó!” Kecsege Benő azonban mindezt nem hallotta már, mert az előzőleg elköltött jó ízű ebéd és zamatos ital megédesítette ünnepi szendergését. Hiába, a nép közelségét szokta meg ő, idegen neiki ez az ünnepi, exkluzív közeg? NÓGRÁD — 1971. október 31., vasárnap 9
