Nógrád. 1971. október (27. évfolyam. 231-257. szám)
1971-10-30 / 256. szám
Jönnek-mennek. üzérkednek Ävröl évre növekszik a hazánkba utazó külföldi és külföldre utazó belföldi állampolgárok száma. Ennek vannak gazdasági és politikai előnyei, de vannak hátrányai is. Több külföldi nemcsak rokonlátogatás, turizmus céljából utazik hazánkba — állampolgáraink külföldre — hanem azért, hogy különböző áruk behozatalával illetve kivitelével, a hatóság kijátszásával anyagi haszonra tegyenek szert. Különösképpen veszélyesek, akik csak azért utaznak a határokon át, hogy különböző értékek vásárlásával és eladásával méltánytalan, haszonszerzés céljából üzleteljenek. Ezek fondorlatos módon jóhiszemű embereket visznek bűnbe, akik a külföldi árukért való rajongást láztól mit sem gondolnak azzal, hogy egy-egy aranyékszer, ruhadarab megvásárlásával bűncselekményt, vagy szabálysértést követhetnek eL Kiutazó állampolgáraink közül többen pénzből, ruhából, élelemből oly mennyiséget akarnak külföldre vinni, amit csak a devizahatóság engedélyével lehetséges. Nem tudják, vagy nem akarják tudni, hogy az árukivitel korlátozva van. ■ Mit lehet külföldre vmm ? személy. Ebből a mennyiségből már következtetni tehet, hogy a különböző tárgyakat nem a megengedett célra viszik magukkal Egyes tárgyakat a vámárunyilatkozatban fel sem tüntetnek. A személyes használatra magukkal vitt tárgyakat jogszabály ellenesen eladják, vagy elajándékozzák. Ezt legtöbben azért teszik, hogy külföldi fizetőeszközhöz (pénzhez) jussanak és ezért igyekeznek különböző — belföldön keresett árukat vásárolni, hogv idehaza üzérkedhessenek. Sokan nem tudják, vagy nem akariák tudni, hogy a személyes használatra vitt tárgyakat. az ajándéktárgyakat nem adhatják el illetve a személyes használatra vitt tárgyakat el sem ajándékozhatják. Piacolnuk a pénzzel Salgótarjánban és Balassagyarmaton nagy a külföldről irányuló átutazó-forgalom. Beérkezéskor a külföldiek a magukkal hozott tárgyak értékesítésével igyekeznek pénzhez jutni. A kifelé utazók pedig arra törekszenek, hogy megszabaduljanak a felesleges tárgyaiktól és az ily módon szerzett forintokért a szükségletüket a megengedetten felül biztosítsák. Csupán arra nem gondolnak sokan, hogy a devizahatóság erfee- délve nélkül külföldi államérmét, órát) amelyekről később a szakértői vizsgálat lehúzza az aranyiepeit. Megállapítja. hogy az aranyként vásárolt tárgy hamisítvány, csupán H—8 karátos arannyal bevont, a többi pedig egyszerű fém. Egyes állampolgáraink külföldre utazáskor, vagy belföldre jött külföldi állampolgártól nemcsak személyes igényeket kielégítő mennyiségben vásárolnak aranyékszert, hanem anyagi érdekből arra is gondolnak, hogy árdrágító módon mások igényét kielégítsék. Csodák csodájára, ha az arany nyaklánc, -gyűrű, -óra külföldi, még akkor is akad rá vevő, ha azt jóval magasabb áron adják, mint ahogy a mi ékszerboltiamk- ban megvásárolható. Egyszerű 8—14 karátos erősségű, belföldön nem fémjelzett pár grammos gyűrűért 800—1000 forintot is adnak. Nagy divattá vált a külföldről behozott Kennedy- vagy Ferencz József-érmés gyűrű. Ezek belföldi fémjelzéssel nincsenek ellátva. Vele járó veszély, hogy a vásárolt gyűrűt elkobozhatják, a cselekmény súlyától függően egyaránt pénz — vagy szabadságvesztés büntetéssel sói thatják az eladót és a vevőt. Benedek József rendőr alezredes 1 minősége védelmében Kétszázötrenkilenc fogyasztási cikk forgalomba hozását tiltotta meg A Kereskedelmi Minőség- ellenőrző Intézet összesítette harmadik negyedévi vizsgálatainak eredményét, általános tapasztalatait. Az intézet júliustól szeptember végéig több mint 13 500 termék, áruminta minőségét ellenőrizte. Megvizsgált mintegy 450 kereskedelmi reklamációt és a vevők által kifogásolt 3162 terméket. Budapesten és vidéken összesen 537 üzletben tartottak hatósági ellenőrzést. Csaknem 1200 hazai és importterméket vizsgáltak meg forgalomba hozatal előtt. Ezek negyede olyan gyártmány volt, amelynek minőségi ellenőrzése kötelező. A vállalatok azonban a korábbinál nagyobb számban kérték új termékeik minőségének vizsgálatát, s ez azt mutatja, hogy az értékesítéssel kapcsolatos döntéseknél a minőség ismerete mind nagyobb szerepet kap. Az ellenőrzött termékék 55.4 százaléka elégítette ki a minőségi követelményeket; a belföldi gyártmányok mintáinak 51 a KERMi százaléka volt kifogástalan, az új importtermékek 62 százaléka felelt meg a követelményeknek. A kifogásolt 530 gyártmány közül 259 cikk mintapéldányánál olyan súlyos hibákat állapítottak meg, amelyek miatt ezeket forgalomba hozatalra eleve alkalmatlannak minősítettek. A belföldi új termékek közül gyenge hatású mosó- és tisztítószerek, nem szabványos bútorok, nem kielégítő víz- állóságú cipők forgalomba hozását tiltották meg. Az importcikkeknél főként nem megengedett színezékkel, vagy tartósító anyaggal készült élelmiszerek, hibás konstrukciója, a gyakorlati követelményeknek nem megfelelő tartós fogyasztási cikkek mi - nősültek árusításra alkalmatlannak. Növekedett a kereskedelmi vállalatok tevékenységével kapcsolatos kifogások száma is. Az ellenőrzött boltokban például találtak lejárt szavatosságú élelmiszereket, esetenként olyan termékeket, amelyeket a forgalomból korábban már kitiltottak. Előfordult az is, hogy a hibás cikkeket külön megjelölés nélkül, a kifogástalan termékekkel együtt árusították. Ezeknek a hibáknak a többségét a KERMI szakemberei nem is műszeres, laboratóriumi ellenőrzésekkel, hanem egyszerűen szemrevételezéssel, érzékszervi vizsgálattal állapították meg, s ez arra utal, hogy laza a gyártók minőségellenőrzési munkája, hiányos, gondatlan a kereskedelmi minőségátvétel. Azon túlmenően, hogv a tapasztalatokról a KERMI tájékoztatta a termelőket és az érintett kereskedelmi vállalatokat, értesítette az illetékes felügyeleti hatóságokat. A megyei kereskedelmi felügyelőségek a mulasztást elkövetőket felelősségre vonták. A megállapított hibák alapján helyi jelleggel a KFRMI a III. negyedévben több mint 700 esetben tiltotta meg. vagy kötötte feltételekhez a kifogásolt árucikke^ további értékesítését. (MTI) Nem gond az olajtüzelés Hol tárolható az olaj ? — Csak „tűzveszélyes” felirattal! — Az olajkályhák kezelése Személyes használatra szolgáló tárgyaltat pénzt is. amennyiben azok mennyisége — figyelemmel az utazás céljára, időtartamára — a szokásos mértéket nem haladják meg. A kiutazók személyenként élelemből legfeljebb három napra valót, cigarettából 250 darabot, borból két litert, égetett szeszes italból egy litert (16 éven aluli részére dohányárut és égetett szeszes italt vinni tilos), havonta ezer forint értékben, mennyiségileg kereskedelmi árunak nem minősülő ajándéktárgyakat, személyeinkén t húsz forintnál nem nagyobb címletekben, legfeljebb kétszáz forintot Az ajándéktárgyakat külön engedély nélkül csak akkor vihetik ki, ha egyéni útlevéllel történik a kiutazás és az együtt utazó családtagok — amennyiben nincs külön útlevelük — az útlevélen szerepelnek. Az áru nem adható el A kiutazók közül többen személyes használatra a szokásos mértéket jóval meghaladó értáktárgvakat visznek külföldre. Legfeltűnőbb, almikor egyfajta árukból (csipkeblúz. nyloning) 20—25 darabot visz ki magával egy-eev Elkészült és megjelenés előtt áll az 1972. évi Kincses Kalendárium. A több mint negyedszázados kiadvány ezúttal sem okoz csalódást olvasóinak. A hagyományos naptári részein túl, írásban, képben, rajzban az érdekes, hasmos és praktikus tudnivalók egész kincsestárát nyújtja az olvasónak. Tizenhat oldalas kép- összeállítást közöl például a 100 éves Budapestiről; gazdag irodalmi részt tartalmaz és összefoglalja az aLőző esztendő belpolitikai eseményeit: elemzi a világ Lakosságát fenyegető nyolc légpolgárnak átadott pénzösszeg nagyságától függően szabály- sértést. vagy bűncselekménvt követnek el. Előfordul az is. hogy a külföldre utazó magyar állampolgárok a beutazó külföldiektől igyekeznek pénzt szerezni, ami ugyancsak szabálysértés. vagy bűncselekmény. A pénzcserével lebonyolított ügyletkötés ezer forinton alul szabálysértés, azon felül pedig bűntett. Ennek megfelelően az elkövetőt felelősségre vonása mellett az el nem kobozható egvenérték megfizetésére is kötelezhetik. Az adás-vétel előtt tehát jól meg kell gondolni, hogv külföldivel érdemes-e ügyletet kötni, a forinttal a feketepiacon játszani. Aranyhnmisítók és drágítok Az utasforgalomban igen sok eset igazolja azt a közmondást, hogy: nem mind arany, ami fénylik. A ragyogó külsőség nem egvszer vakító szemfényvesztés. Némelv külföldre utazó állampolgárunk az aranylázban elfeledkezik a néha igaznak bizonyuló közmondásról Megvesz olyan szépen díszített, aranynak látszó tárgyakat! gyűrűt. gyakoribb veszedelmet háztartási és divattanácsokat ad, és természetesen az idén sem hiányzik a kalendáriumból a hagyományos rejtvénypályázat, amely ezúttal a müncheni olimpiával kapcsolatos. Az 1972. évi Kincses Kalendárium újdonsága a gyermekek számára több színnyomással elkészült „Kis Kincses”, amely a különböző rejtvények. feladványok mellett egyebek között kivágható társasjátékot, öltöztetőbabat, sakk-készletet is tartalmaz. A technika fejlődése gyakran évezredes szokásokat, műveleteket is megreformál, az embereket új tudnivalóik elsajátítására ösztökéli. Sok egyéb között ilyen például a fű ás! A két legrégibb tüzelési mód, a fa- és széntüzelés sole száz éven leeresztő 1 vajmi keveset változott. Néhány éve azonban az energiahordozók változásával együtt lakásainkban is megjelent az új tüzelő- eszköz, a korábbiaknál tisztább, kényelmesebb és hatásosabb olajkályha. Az új fűtőeszközzel együtt természetesen megváltozott a tüzelési mód is. Az olajkályha-tulaj- donosoknak szinte újra kellett tanulniuk az ember talán legrégibb műveletét, a tűzrakást. Sokan az olajtüzelés vitathatatlan előnyei ellenére is némi averzióval fogadták a folyékony tüzelőanyagot, mivel attól tartottak, hogy — kőolaj- termékről lévén szó — ez újabb „házi veszélyforrás”. A háztartási tüzelőolaj ennek ellenére karriert csinált, ami lemérhető az ÁFOR rohamosan növekvő téli forgalmán is. Az elmúlt öt év alatt a háztartási tüzelőolaj-forgalom tizenötszörösére emelkedett és ma már több mint egymillió háztartásban fűtenek olajjal. Az ÁFOR tájékoztatása szerint ebben a fűtési idényben már mintegy 3000 helyen szerezhető be a folyékony tüzelőanyag, sok városban és nagyközségben házhoz is szállítják és nagyon sokan vannak, akik saját otthoni olajtárolásra is berendezkedtek, számi va a közlekedést, szállítást akadályozó hideg téli hetekre Az Ásványolajforgalmi Vállalat igyekezett előrelátóan gondoskodni a folyamatos olajel- látásról. Októbertől áprilisig mintegy 400 ezer tonna háztartási tüzelőolaj eladásával számolnak. Olaj tehát mindenütt van bőven és így a fogyasztóknak a fűtőanyag beszerzése nem jelent gondot Az olajtüzeléssel kapcsolatos legtöbb probléma és gond — a szakemberek véleménye szerint — nem is a beszerzéssel kapcsolatos, hanem az olaj tárolásával és szakszerű felhasználásával. Most, a fűtési idény kezdetén tehát nem árt, ha néhány hasznos tudnivalóra és szabályra emlékeztetjük az olaj- fcályha-tulajdonosokat. Mivel rendkívül sok fogyasztó érdekelt az olajtüzelésben és a folyékony tüzelőanyag beszerzésében, a tűzrendészet! hatóságok néhány alapvető szabályra figyelmeztetnek. Viszonylag kevés háztartásban tudtak berendezkedni a szabályos 20 literes marmonnkan- nás olaj tárolásra, ezért a biztonsági előírásoknak megfelelően szükségessé vált a figyelmeztető, megkülönböztető „tűzveszélyes” felirat elhelyezése minden olyan edényzeten, amely a folyékony fűtőanyag tárolására alkalmas. Az új fűtési idényben az üzemanyag- töltő állomásokon és az egyéb olajárusító helyeken már csak olyan edénybe szolgálnak ki háztartási tüzelőolajat, amelyen, „tűzveszélyes” felirat van. Természetesen üvegedénybe vagy fazékba ezentúl sem szabad kiszolgálni olajat, Íriszen ezek nem felelnek meg a legminimálisabb tűzrendé- szeti előírásoknak sem. A tüzelőolaj tárolása sokaknak így is nehézséget jelent. Nagyobb mennyiségű háztartási tüzelőolajat rendszerint nem lehet a lakásban elhelyezni. a hideg helyen raktározott olaj pedig már —5 C- fökon megdermed és a paraffin lerakódik benne. Ez a folyamat meglehetősen szembetűnő. Az olaj először zavarossá válik, majd a paraffin kiválása miatt mind jobban megsűnisödik. Az olaj felületén ilyenkor tartós kemény hab keletkezik, majd kenőcsös anyaggá dermed. A régebbi olajkályha-tulaidonosok közül ezt a jelenséget nyilván már többen tapasztalták. A megdermedt olajat csak akkor lehet ismét használni, ha a kívánt paraffinrészecskék a melegben visszaoldódnak. Az olaj felmelegítésére a legalkalmasabb mód az, ha +10 C-foknál melegebb helyiségben helyezzük el. A megdermedt olaj úgynevezett visszaoldódását gyorsítani lehet a kanna rázásával. A tűzveszély miatt természetesen a felmelegítést közvetlenül lánggal vagy villamosmelegítő berendezéssel nem szabad végezni. Az olajkályhák esetleges üzemzavarát a fogyasztók gyakran az olaj minőségével magyarázzák. Ez többnyire nem helytálló, mivel a háztartási tüzelőolaj-szállítmányokat rendszeresen, szigorú minőségi vizsgálatnak vetik alá. így csak egészen kivételes esetben fordulhat elő, hogy részben szennyezett olaj jut a töltőállomásokhoz. Mégis, mi okozhat zavarokat az olajtüzelésben? Ha például a kályha nem ad meleget, kormoz, esetleg önmagától elalszik, annak az az oka, hogy az olajadagoló rendszer eldugult, vagy a kéménynek nem kielégítő a huzata. A belülről elkormosodott kályha nem melegít, mivel a tálcán felgyülemlett koksz elzárja az olaj kifolyónyílását, ezért a kályha gyengén ég. előbb-utóbb elalszik. Az ilyen kályha óránként 1—2 liter olajat is elfogyaszt, mégsem melegít kellően. A tálcán koksz képződhet akkor is, ha a fogyasztók huzamosabb ideig I—II. fokozaton üzemeltetik a kályhát. Ezért a tüzelőberendezést alacsony fokozaton csak megfelelő felmelegedés után szabad fűteni és ha a láng kormozni kezd, a fokozatot emelni kell, A helytelen tárolás következtében gyakran előforduló hiba az is, hogy vizes, üledékes olaj jut a kályhába. Ilyenkor a tüzelőberendezés részlegesen vagy teljesen el- tömődik, az égés nem tökéletes, ezért kormoz a Icáiyha. A dugulást ilyen esetben úgy szüntetjük meg, hogy egy résznyi petróleum és négy résznyi háztartási tüzelőolajat tartalmazó keveréket töltünk a kályhába. Ez kioldja az üledéket Az olajkályhák kezelése egyébként rendkívül egyszerű, gyakorlatilag semmivel sem komplikáltabb, mint például egy fa- vagy széntüzelésű kályháé. A biztonságos és kifogástalan működésnek két legfontosabb pontja a szakszerű begyújtás és az utántöltés. Működés közben az olajkályhában az égőtér fedelét soha nem szabad felnyitni. Ha a láng önmagától kialszik, a kályhát a fokozatállító gombbal kell elzárni. A kályhát kizárólag hideg állapotban szabad feltölteni olajjal és ugyancsak hideg állapotban kell begyújtani. A meleg készülék begyújtása tilos, mivel a melegben gyorsan képződő olajgőzök és -gázok robbanásveszélyesek. Az olajtüzelés kellemetlen velejárója lehet a petróleumszag. Ez is elkerülhető, ha betartjuk a kezelési utasítást. Az olajkályha ugyanis csak akkor ad szagot, ha a kályhatest és a tartály közötti hőszigetelő lemezekre olajcsepp kerül. A fűtőanyag betöltését ezért mindig csak tölcséren keresztül végezzük és ajánlatos a beöntőnyílás környékét ilyenkor egy rongydarabbal letakarni. Nagyon fontos tűzrendészet! szabály, hogy az égés gyorsítására semmi körülmények között nem szabad a kályhába benzint vagy petróleumot betölteni. E néhány hasznos tanács természetesen nem helyettesíti a rendszeres és szakszerű karbantartást. Az olajkályha biztonságos üzemeltetéséhez állandó, gondos kezelés szükséges, különösein ilyenkor télen, amikor a jól működő tüzelőberendezés a lakás első számú kelléke, (x) Kincses Kalendárium November 1-én November 1-én November 1-én kezdődik a CENTRUM ÁRUJ.1AZ árusítással egybekötött Í.1DEZÍSI CIKKEK KlALLlTASA a bútorkiiakatbau. Velúr ebédlőszőnyeg 170x250-es Bükié ebctliőszőnyeg 200x300-as Összekötő 65xl40-es Futószőnyeg ARAL. 100 cm széles Faliszőnyeg suba Faliszőnyeg tor ont ál AJÁNLATUNK: 4851950,— Ft 864,— Ft 419,— Ft 441,— Ft 861,— Ft -1751,— Ft C-allonfüggöny 260x300-as 342,— Fi Klöplföggöny 260x300-as 380,— Ft Teritexfüggöny 300 cm széles 189,— Ft Pehelypaplan 1170,— Ft Danulonpaplan 413,— Ft Fifitakaró 230,— FI Dadatakaró 417,— Ft Szolid árak, rendkívül nagy választék h Centrum iruházban !