Nógrád. 1971. október (27. évfolyam. 231-257. szám)
1971-10-30 / 256. szám
mAG PROLETÄRJAI. EGTESÜLfETEKT NOGRAD AI MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TAN ACS LAPM XXVII. ÉVF., 256. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1971. OKTÓBER 30.. SZOMBAT Hutsxáx küldött a Parlamentben Tanácskozik az országos nőkonferencia Pénteken a Parlament kongresszusi termében megkezdte tanácskozását az országos nőkonferencia. A magyar nőtársadalom minden rétegét, korosztályát képviselő 600 meghívott nagy tapssal köszöntötte társadalmi és politikai életünknek az elnökségben helyet foglaló neves személyiségeit, köztük Benke Valériát, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a Társadalmi Szemle főszerkesztőjét, Puliul Árpádot, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkárát, Vályi Pétert, a kormány elnökhelyettesét, Jakab Sándort, az MSZMP Központi Bizottságának osztály- vezetőjét és Varga Gábornét, az országgyűlés alelnökét. A kétnapos tanácskozást Pullai Árpád nyitotta rneg. Pullai Árpád besxéde Miinél több okos, reális tettet Kedves elvtársnők, elvtársak! kezdeményezéseket, a helyi mert férfi”. Ha ugyanez a női Megtisztelő megbízatásnak lehetőségek jobb feltárását, vezető esetében fordul elő, teszek eleget, amikor átadom azok kihasználását. akkor gyakran azt hallhatjuk: az országos nőkonfereneia Óvodák, bölcsődék létesíté- „lám, ez a nő is érdemtelen minden résztvevőjének a Ma- 6e, ahol mód van rá helyi a posztjára”. Éppen azért, gyár Szocialista Munkáspárt összefogással is, a nők mun- hogy e semmivel sem indokol- Központi Bizottsága üdvözle- ka- és szociális körülményei- ható túlzó követelmény, erntet, szívből jövő jókívánsá- nek javítása, fokozott megbe- béri önérzetet sértő részrehaj- gait. csülésük, tisztségekbe emelé- lás mielőbb megszűnjék, a Mindenki, aki e tanácsko- sük nem valamiféle jótéte- nőknek — bármilyen poszton zásra meghívást kapott, meg- mény. A társadalom és a nők dolgoznak is, helyt kell állni- gyöződött afelől, hogy a ma- közös érdeke, mert ez az uk. gyár társadalom most való- egész társadalom haladása ér- Kedves elvtársnöW sághű számvetést var tőlünk dekében történik. Az ország A párt tőntos.sagának meg- arroi, hogyan dolgoztunk a nem nélkülözheti a not sem a felel6en dolgozik a ^ tár. Központi Bizottság ismeretes, munkapad mellett, sem a koz- gazdasági; szociális es a X kongresszus altat meg- eleiben. Véleményük, tapasz- kultui.a{ib felemelkedéséért, erősített határozatának meg- falakuk nélkül nem hozhat^ azt a Központi Bivalositásaert a dolgozo nők nank reális döntéseket a po- zütteág ^ a x. pártkongresz- lelyzetenek javitasaerk Azt is litikaban a gazdasági eleiben. szus meghatározta. A nők hely- tigyelemmel varja, kozvele- A tetei ugyanakkor fordítva aitaianos politikai menyünk, mit szándékozunk „ igaz: a nők jól felfogott er- & gazdasági fejlődd beiül tenni a jovoben. deke, hogy a társadalmi mun- _ \ tórs|daloJm egészével Azt mondhatjuk, hogy ez a kamegosztas minden szintjen együtt _ fejlődhet Ha a nő 1Í0 hallassák hangjukat a teljes kerdésben tovább- akarunk vabbfejlesztett munkánk fon- jogú és erteku állampolgár élőre lépni akkor most min_ fő rí o 1 m _ .. ' tos állomása, s — ha jól dől- felelősségével fogalmazzák denekelőtt a X. pártkongreszgatnunk. A párt továbbra is kezdeményezője és cselekvő részese lesz a nőkérdés teljes megoldásáért folytatott munkának. Számításba veszi a munka során keletkező ellentgozunk e két nap alatt - a meg velemenyuket ott, ahol a szus határozatainak megvaló. Konferencia újabb, a fejlődést döntések születnek Az ugyan- sítását keU minden erővel kö; gyorsító^ eredmények torrasa, is, hogy a társadalom eletere vetkezetes munkával támo- osztonzoje lehet. kiható döntésekben mikent Másfél év — történelmileg érvényesülnek a nők sajátos igazán szemvillanásnyi — érdekei — az a nők munka- távlatából tekintsünk vissza a helyi, közéleti véleiménynyil- határozat megjelenése utáni vánításától is függ, mégpedig időre. Az első tapasztalat az nem csekély mértékben, volt — ahogyan néha tréfa- tisztséget viselő nőre a san vagy iromsusan mondták társadalom a férfiakkal egyen- mondásokat“ úTeoTd^kat^el- - hogy „divatba jöttek a lő közéleti és szakmai igény- Zőrri T^meeÍaS^ Min- nok”. A nők problémáiról irt nvei tekint — ha nem többel, f / a megvaiositast. Min a «aitn „ „iái/. , . , . , „ . dent megteszünk annak erdea sajtó, beszelt a radio es a Ennek történelmi okai kozis- h svakat minél televízió. Mar akkor is ki- mertek és ezt szintén nem !táü?n’ , ogy a,S'a, mérvéit, es ezt. szintű “““ több okos, reális tett kövesse, tunt, nogy kezdemenyezesunk tudjuk rendeletekkel meg- . nem tiszavirágéletü fellángo- szüntetni. El kell ismernünk: Pullai Árpád megnyitó szavai lás, nem kampány. Szándéka- még létezik társadalmunkban, u*an Erdei Kászlone, a J^a“ inknak megfelelően azt ki- közéletünkben olyan különb- Syar Nők Országos Tanacsa- vántuk elemi, hogy mindenki ségtevés, hogy ha például egy nak elnöke tartotta meg vitá- megértse és magaevá tegye: a férfi nem állja meg a helyét indító referátumát, dolgozó nők érdekében akkor beosztásában, rá senki sem (Erdei Lászlóné beszédét a tehetünk lényegesen többet, mondja azt, hogy „persze, 3. oldalon közöljük.) ha az egész társadalom ösz- ezeíog. Felszabadulásunk kezdetén a nő történelmi hátránnyal indult. A legnagyobb társadalmi igazságtalanságot, a nőket is sújtó kizsákmányolást és megkülönböztetéseket közvetlenül a népi hatalom győzelme után megszüntettük. Jogaikat törvényeinkben általában a kor színvonalára emeltük. Ám az évszázadokon át beidegződött szemlélet és gyakorlat a társadalmi tudatból nem tüntethető el jogszabályokkal, rendeletekkel. A határozat e téren is megvonta negyedszázados fejlődésünk mérlegét. Most közösen vizsgáljuk, hol is tartunk jelenleg. Végül, a sajátosságok közül a legfőbb: a nő nemcsak állampolgár, dolgozó és adott esetben közéleti em’ber, hanem családanya is. Azon túl, hogy a társadalmi munka- megosztásban cselekvőén részt vesz — mint anya —. számokban le nem mérhető többletet nyújt a társadalomnak. Azt a többletet, amit költők, írók oly’ sokszor és olyan szépen megfogalmaztak. Azt hiszem teljesen elég, ha erről annyit mondunk: életet adnak. Szükséges azonban újólag azt is hangoztatni: az állam egymagában nem tud mindent magára vállalni. Nem győzzük eléggé méltányolni és ösztönözni az önálló helyi Kétnapos Nógrád megyei látogatása második napján Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára Jedlicska Gyulának, az MSZMP megyei bizottsága első titkárának társaságában felkereste a salgótarjáni öblösüveggyárat. A gyár vezetőivel folytatott baráti beszélgetés után megtekintette az üzemet. A finomcsiszo- ló szocialista műhelyben Varga Gyula igazgató az üzem egyik keresett exporttermékéről, a csiszolásra előkészített színeskehelygyártásról adott ismertetést A gyárlátogatás után város- gyár homokterenyei telepét, nyi FŰTŐBER-t, ahol megté- nézés következett, melynek so- Az üzemlátogatás után Nyers kintette az új üzem építését, rán felkeresték a József-platói Rezső elvtárs elbeszélgetett a meghallgatta Kispál József - új lakótelepet. A kora délutáni gyár párt-, gazdasági, szak- nek, a Nógrád megyei Állami óraikban rövid időre betértek szervezeti vezetőivel és több Élpitoiparí Vállalat igazgatójáig0^, Attila MűvelMési szocialista brigádvezet6vel. A uak tájékoztatóját majd a Központba es a Pecs'KO Áru- „ községi tanacs dísztermében házba, A délutáni órákban kétnapos látogatás befejezese- eszmecserével ért véget a la- f elkeresték a női fehérnemű- képpen felkereste a nagy bá to- to gatás. Meleg fogadtatás a Renault Müvekben Rendkívül fontos találkozó Párizsban Leonyid Brezsnyev, az Brezsnyev beírta nevét a vál- SZKP központi Bizottságának tálat vendégkönyvébe és a főtitkára a Szovjetunió Leg- dolgozóknak ajándékot adott felsőbb Tanácsa Elnökségének át, Vucsetics szovjet szobrász- tagja pénteken látogatást művész „Kovácsoljunk eke- tett a Renault Művek autó- vasat a kardokból” című al- összeszerelő üzemében a Pá- kotesát rizs környéki Flins-ben. A gyár munkásai meleg foBrezsnvevet a látogatásra gadtatásban részesítettek Leelkísérte Francois-Xavier Or- onyid Brezsnyevet. toli iparfejlesztési miniszter. Leonyid Brezsnyev. a Retekintése ennek következtében elmaradt Leonyid Brezsnyev pontosan 14.00 órakor távozott az elnöki palotából. Az Elysée- palota szóvivője később újságírókkal közölte, hogy Pompidou elnök és Leonyid Brezsnyev a két óra 40 percig tartó megbeszélésen az európai biztonsági és együttműködési Az üzemben pedig Pierre nault Művek Flins-i üzemé- konferenciáról. valamint - Dreyfus, a Renault Művek ben tett latogatasa után katt>nai erők csökkentésének vezérigazgatója fogadta. azonnal az Elysée-oalotába problémájáról tárgyalt. A Brezsnyev részletesen meg- hajtatott, ahol mintegy ha- szdvivd szerint Pompidou elismerkedett a gépkocsigyártás r®rn ora hosszat tárto. mabb npk az eszmecsere utáp azt műszaki folyamatával. Drey- négyszemközti beszelgetest mondotta, nagyon elmélyül- fus tájékoztatást adott az folytatott Pompidou elnökkel. ten tanulmányozták mindkét üzem munkájáról és közölte, Az eredeti programon szerep- kérdést. és a pénteki találko- hogy tavaly a Renault Művek varo“<jze* .es a., Modem zó „rendkívül fontos” volt. iubileumhoz érkezett, elké- Művészetek Múzeumában rensziilt a tízmilliomodik Re- dezett Picasso-kiállítás meg- (Folytatás a 2. oldalon) nault gépkocsi. Állandóan erősödnek a cég kapcsolatai a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. Az üzem megtekintése után Erősítsék a KISZ kommunista és tomegsserrezeti jeléegét Kü'dörtéitekez’et Balassagyaimaton és Szécséayben Két helyen is tartották tegnap KISZ-küldöttgyűlést. az szerepe minden területen. egviiket Balassagyarmaton, a másikat pedig Szécsényoen. A Ezek után a beszámoló kibalassagyarmati járási KISZ-bizottság küldöttértekezletén tért a szervezeti heiyzet ala- megjelent Havas Péter, a megyei pártbizottság titkára és kuiására, a politikai nevelő- Bálint Tamás, a KISZ megyei bizottságának titkára is, Szé- munka eredményeire, a terme- csényben pedig Ormándi Zoltán, az MSZMP KB munkatár- lést segítő tevékenységre és a sa, dr. Boros Sándor, a megyei tanács elnökhelyettese és közhasznú társadalmi ipunká- Skoda Ferenc, a KISZ megyei bizottságának első titkára. ra, a rétegtevékenységre Mindkét helyen rendkívül ünnepélyes keretek között kezdő- érdekvédelemre, a dött meg a fiatalok küldöttértekezlete. Közéleti aktivitás A balassagyarmati járási lárdította a párt iránti bizal- küldöttértekezletet Mituk Fe- mat. „Az ott hozott döntések renc nyitotta meg. majd átad- mind politikai-gazdasági, mind ta a szót Kárpáti Lászlónak, társadalmi vonatkozásban István a pénzügyi a járási KISZ-bizottság titka- biztató jövőt állítanak elénk” rának, aki ismertette a járási — hangzott a beszámoló — bizottság beszámolóját. Mint „melyekért érdemes tehetsé es kulturális vagyis a művelődést, szórakozást nyújtó tevékenységre, a honvédelmi és sportmegmozdulásokra, a KISZ-szervek és a különböző társadalmi szervezetek kapcsolatára, valamint az úttörőmozgalom helyzetére. A továbbiakban Hegedűs ellenőrző bizottság beszámolóját mondta el. majd a hozzászólásokra került sor. Molnár Béla, nógalmondotta a IX. kongresszus günkhöz mérten dolgoznit’ A rádmarcali küldött a vallásos határozatai alapján a járási kongresszus óta eltelt időszak- ideológia veszélyéről és a ha- KiSZ-bizottság tervben rögzí- ban több területen kibontako- zajárók: problémájáról beszélt, tette feladatait, megismertet- zott a fiatalok alkotó kedve, ßacsa pái csesztvei küldött ték a fiatalokkal a kongresz- közéleti aktivitása. Ez jelent- szervezeti * problémákat tár- szus anyagát, határozatait, tu- kezik a mindennapi termelő- gyalt. Kissimon Géza, hugyagi datosították ezek jelentőségét, munkában, a társadalmi tévé- küldött a mezőgazdaságban A kongresszus őszinte, nyílt kenységben. Fokozódott az if- doiSOZ5 fiatalok helyzetével hangneme különösen tetszett a júság körében a párt politikáfiatáloknak. ami tovább szi- ja iránti bizalom, nőtt a KISZ (Folytatás a 2, oldalon) Kádár János és Fook Jenő fogadta Otto W:nzert Kádár János, az MSZMP vács Imre hazánk berlini. Központi Bizottságának első és dr. Herbert Plaschke, ez titkára pénteken fogadta NDK budapesti nagykövete. Otto Winzert, az NDK kül- Fock Jenő, a kormány el- ügyminiszterét. A Központi nöke ugyancsak pénteken hi- Bizottság székházában foly- vatalában fogadta Otto tatott szívélyes, elvtársi esz- Winzert, a Német Demokra- mecserén részt vett Péter tikus Köztársaság külügy- János külügyminiszter, Ko- miniszterét. (MTI) Áz íliiöki Tanács ülése A népköztársaság Elnöki lentős változásokat és e fej- Tanácsa pénteken ülést tar- lődés követelményeit a törtott. Losonczi Pál tájékoztatta a népköztársaság Elnöki Tanácsát az Irán 2500 éves fennállásának ünnepségein való részvételéről. Az Elnöki Tanács törvény- erejű rendeletet alkotott a Büntető Törvénykönyv módosításáról, illetve kiegészítéséről. E módosítást és kivénykönyv visszatükrözze. A népköztársaság Elnöki Tanácsa felhatalmazta a kormányt, hogy az óvodák, az alsó- és középfokú oktatási intézmények, valamint a múzeumok létesítésének, működésének és megszüntetésének egyes kérdéseit az 1971. évben elfogadott ta- egészítést az tette szüksé- nacstörv0nnyel összhangban gessé, hogy a Büntető Tör- szabaly°zza- vénykönyv hatályba lépése Az Elnöki Tanács ezután óta szocialista társadalmunk egyéb, folyamatban lévő fejlődésében végbement je- ügyeket tárgyalt. (MTI)