Nógrád. 1971. október (27. évfolyam. 231-257. szám)

1971-10-17 / 245. szám

J. Kotljarszkij: Üzemi demokrácia f Az üzem műkedvelő festői 'tárlatának megnyitása előtt két nappal a rendező bizottság stúdiójába tekerccsel a hóna alatt belépett egy férfi■ — Íme — szólt tétován —, én is elhoztam önökhöz a fest­ményemet. Azzal kibontotta a tekercset. A képzőművészeti stúdió ve­zetője ét munkatársa helyük­ről felugorva, szinte eszelősen siettek a kép fogadására. A munkatárs rohant a villany- kapcsolókhoz, hogy felgyújtsa a központi, és az oldalvilágí­tást, no meg a rejtett világí­tás fénycsöveit; a vezető pe dig áhítatosan ingatva fejét, remegő hangon mondta: — Szinte hihe-he-hetetlen! Ezt ön alkotta? — Igen, én — felette szem- lesültve a férfi, — És az égegy világon sen­ki sem segített önnek ebben az alkotásban? — Senki. Az égegy világon senki. — Már korábban is próbál­gatta az ecsetet? — Nem. Korábban soha sem fogtam a kezembe ecsetet, vi­szont — tette hozzá — cerű zával azért rajzolgattam oly­kor. De első jelentős művem <r~ ez! — Szinte hihetetlen? — ki öltött fel a stúdió vezetője, majd tekintetét munkatársára emelve így szólt: — Ide nézz Pétya, milyen friss színek! Nemcsak a szeme, de a lelke M gyönyörködik az embernek. — Lenyűgöző színek! — 1hagyta jóvá a munkatárs. — Es mindehhez járul még a ra­gyogó kompozíció! Csak néz­ze, milyen lágy vonásokkal ábrázolja a tehenet, és" milyen nagyszerűen helyezi el a kép bal felső sarkában! Ennek a térbeli megoszlásnak köszön­hető, hogy mi az egész képet a tehén szemével látjuk, — Elbűvölő kompozíció — erősítette meg a képzőművé­szeti stúdió vezetője. — Mi a véleményük, mél­tó-e az én képem a kiállí­tás többi képéhez? Egyáltalán kiállítható-e? — érdeklődött a kép tulajdonosa. Szerényen, tartózkodóan. — Méghogy méltó-e? A fő­hely illeti meg a képek kö­zött! Ez, ez egy valóságos Ge- raszimov! ön valóban soha sem fogott eddig ecsetet a ke­zébe? — Soha!—- állította, kezét szívére téve. — Íme megvan, akitől pél­dát vehetnek a mi üzemi fes­tőművészeink! — mondta ün­nepélyesen a képzőművészeti stúdió vezetője. Van végre akitől tanulhatnak, akire fel­nézhetnek! Ez az alkotás el­halványítja a többi képet. — Ez a szent igazság — he­lyeselte Pétya. — Mondtam én. hogy pik­torokkal és mázolőkkal, no meg piktolmányokkal, meg mázolmányokkal vagyunk tele — folytatta az előbbi. — Ha tőlem függne, akkor az egész galériába egyedül ezt az egy festményt állítanám ki! Nekem aztán hihet: ön egy igazi őstehetség! — Valódi zseni! — tódította Pétya, — Titán! — Ha így látják, akkor füg­gesszéki ki jól látható központi helyre — mondta most már távozóban, magabiztosan, tekintélyének súlyát is fitog­tatva a kép festője, — Így hajtjuk végre, igaz­gató kartárs! — mondták egy­szerre, szemükkel kísérve a távozót. Fordította: Sigér Imre Hann Ferenc új verseiből: A KÖR Idegen kocsmákban idegen asztaloknál találom minden este őt kedvelem én igazán ki példaképpé erősödött otthagyva a geometria ügyes rendszerét örökre elvándorló tékozló fiú saruban fatopogóban egyvonal-testén porbólszőtt köpönyeg. KÉSZÜLŐDÉS kettétörte a kertajtót felszögezte homlokára aztán kitárta ablakát és kidobta a múlthetet a sugaras szelídségűt majd kedvenc látomásait lavórba terelte fakóra mosta őket gyökérkefével-s miután minden kútbadőlt amit szeretett rájött: mégsem mehet el e világból JÁTÉK «I« unlkorrús végigkergette reggelemet a gyepen aztán rám kezdett fenekedni hohé vasiagbőrű egy szarvad van de nekem két kezem IDŐ ülök ágyadon izzadton kuporodsz: a szentkép keretébe csatakos hajadba páraszekéren most érkeznek elvágott inú lovaink a Reggel meg vakarózik a küszöbön kezében szakad naptát; HA E PERCBEN átfoghatnálak holtomig áldanálak vasbozót ólomszél zeng barna esőtől vérzem csupaszon állok tenyeremen ásít kilenc vakfalú verem oldalán moha erdei fű ess bele ess bele gyönyörű. Imre László: Az elnök estéje Ballagó Péter kerek 18 évig kerékpárral járta a „Hajnalcsillag” harminc ki­lométer átmérőjű határát. Űrá senki ne mondhassa, hogy játssza az urat. „Megte­szik: azt helyettem elegen!” — vélekedett. A szolgálati Vol­gát mindig csaik akkor hasz­nálta. ha a négy major kö­zül egyikben kivételesen sür­gős intéznivaló akadt. Tulajdonképpen az orvos mondta ki a döntő szót: ha élni akar, azonnal nyugdíj­ba! Már tegnap is késő lett volna. El is búcsúztatták azon az emlékezetes estén, a tiszte­letére rendezett birkavacso- rán. Az 'ő érdemeit méltatta mindenki, valamennyi koc­cintás őt éltette, ö meg ült a fő helyen, alacsony, keskeny kis ember, keményszárú csiz­mában, duplagombos fehér ingben, n.ehéz fekete posztó­ban, és nem ízlett neki sem étek sem ital... Most hát itt sl hosszú sza­badság és nem tudja, mit kezdjen vele. Lassan múlnak,, hiába, ezek a történés nélkü­li napok. Ül a tornácon, a kis hajdanvolt fejőszóken, ki­fogyott épp a gondolkodás­ból, nyugtalan, nem leli he­lyét. Eleinte ezt a nyugtalanságot nem tudta mire vélni.- Rá­jött azután: hiányzik neki a hívás. Kinek nem hiányzik? „Jaj, Péter bácsi jöjjön gyor­san, ez és ez történt, sürgő­sen várják az irodán.” HL vast várt mindig. Amúgy ne­hezen szánta rá magát, hogy az irodára felmenjen. Még azt hinnék! akar valamit. Így hát nem megy,, s eszébe sem jut,. hogy Pistáék meg azért nem szólnak, nehogy zaklatásnak vegye. Az utód­ja a Pista. Birkózik szegény a hatezer holddal. Hát csak birkózzon, van ideje a nyug­díjig. ...Nyílik ai kapu. Ballagó Péter fölnéz. Tériké, igen Té­riké jön az irodáról, a piros bicikli jén, Nemrég az anyja te Ilyen kislány volt még. Si. et, mart a járművet kinn hagyta a kapu előtt — Péter bácsi, azt üzeni az elnök elvtárs, tessék jönni az irodára. Itt vannak a televí­ziótól. magát keresik., Föláll ugyan a kisszékről, de szólni nem szól semmit Nem szeretné, ha meglátná rajta a kislány, mennyire vá­ratlanul érte a hívás. Azt sem, ha észrevenné, milyen jól­esik neki az üzenet. Egy pil­lanatig még valami kifogást is keresgél önkéntelenül, hí. szén több évtizedig, ilyenkor neki mindig azt kellett mon­dania, várjanak egy cseppet. Hamar rájön azonban, hogy most egyáltalán nincs mire hivatkozni. így hát csakeny- nylt mond: Kúton (Pataki József rajza) “ Annyira sürgős? — Sürgős, mert szereplés lesz. — Szereplés ? ■—i kérdezi Ballagó. — Akkor az csak­ugyan sürgős. Végigsimít az álián, bizony elkél a borotválkozás. Beszól a konyhába a feleségének. — Erzsi?! Hol vagy már? — S hogy bentről senki sem válaszol, már zsörtölődik ma­gában. — Akkor nincs sehol, mikor a legjobban kellene! — Menj kislányom, mind­járt magam is megyek, ad­dig tartsátok szóval őket. Kikíséri a kislányt, majd a konyha felé veszi az útját, meleg víz ügyében, a borot­válkozáshoz. Tempósan hoz­zákészülődik, de aztán hirte­len olyan sietősre váltja a mozdulatait, hogy kétszer is megvágja magát. A káromko­dásra előkerül Erzsi asszony. — Persze, mert alig vár­ta, hogy mehessen, kicsi ne­ki aiz otthon, nem eleget csa­vargóit, amíg muszáj volt! — Zsörtölődik. De azért hozza a fehér inget, az ünneplő ru­hát, a kamrából a csizmát. Ügy öltözteti az urát, mint valami gyereket. Utoljára a tiszta zsebkendőt adja oda neki. Aztán indul, beteszi a kis­kaput maga után, Erzsi asz- szuny a kerítésnél, a nagy orgonabokor mögül lesi, amíg csak látja, de még azon túl is, mint inegyvenegynéhány éve mindig, életük minden órájában. ;. ,A tsz-Sroda valóságos csatatér. Kábelek, huzatok, lámpák körös-körül, és te­mérdek idegen arc. Szemben az íróasztallal a kamera, egyenesít a nagy fcarosszékre irányítva, lytögötte szakállas fiatalember magyaráz, inte­get, a többiek meg pattog­nak szerte-széjjel, mint a bolhák. A ha, itt ezek között a szakállas lehet az „elnök" i... Sorra bemutatkoznak neki, nem győz kezelni. A forgató­könyv írója.., A szer­kesztő. .. A fel vételve­zető. .. A fővilágosító... A szakállas a rendező. Mellette ugrilbugrd fiatal gyerek: a segédoperatőr. Lámpákkal a kezükben, süvölvény legé­nyek sorban. Az egyiknek a kezében valami tábla. És amint Ballagó Péter belép, az egész társaság ránéz, őt figyeli. Torkában ver a szíve, érzi, hogy a háta közepe iz­zad. Haja töve ég. mintha ezer gombostű szunkáliná. El­fárad a karja, mire mind­egyikkel kezet fog. Végre rá­mosolyog egy ismerős arc. A Pistáé. Na. csakhogy te is iitlt vagy — gondolja felfény­lő örömmel — lesz akivel egymásnak vessük a hátun­kat. • — Péter bátyám — fordul hozzá a szakállas, aki most végre újból előjön a kamera mögül , magáról szerte íu megyében az a hír, hogy mindig tudta, minek örülnek, mi fáj az embereknek. És a keze alatt is azért virágzott fel ez a szövetkezet, mert tudta, mi a becsület, az em­berség.-Jól' beszél a fiú — gondol­ja Ballagó Péter, s azon cső. dálkozik, miért olyan mész. seiröl hallja a hangját, ami­kor itt áll előtte. — Épp ezért, arra kérjük, mondjon el néhány érdekes esetet, ami a tizennyolc év alatt töréntt.. Pista is bátorítja: — Tudja. Péter bátyám, az elyfárs olyan esetekre gondol, mint amikor együtt rakta az asztaigot az embe­rekkel, mert kevés volt a ra­kodó. Régen volt már az Pis­ta. .. — Meg, amikor az a nagy hófúvás volt, és maga haj­totta a lovat M a íanyáraS úgy vitték az orvost Tóth Gergelynéhez. — Ugyan, hiszen már ala­nya is szült azóta! i — Jó, jó. de csak megtör­tént? Vagy amikor az lett a szokása, hogy egy kis lapos üveg pálinkával a zsebében felköszöntötte a tagokat a nevük napján. Végiggyalor golt á fél falun is, a laká­sukig, hogy a napjuk jól kezdődjön. — Hiszen ők Is felköszön- töttek engem! — védekezik Ballagó Péter. Így diskurálnak jó ideig,’ végül a szakállas fiatalember vidáman elkiáltja magát: — Menni fog ez! Tessék csak odaülni az íróasztal mö­gé a karosszékbe. Odaül Ballagó Péter) hogyne ülne. Csak akkor retten meg, amikor az összes lámpa fénye 'ráirányul. Pis­log szegény, a szeme sem áll­ja. Kezét hol az asztalra te­szi. hol leveszi onnét,’ fejét lehajtja, oldalt, de mindjárt rászólnak, hogv így nem lesz jó, a tévénézők még azt hi- 'hetnáfc. hogy szégyenkezik az élete miatt. ígyhát szembenéz a lám­pákkal. Igaz, kutyául érzi magát, mire Pista meg a sza­kállas segítségével összeáll, hogy mit kell majd monda­nia. Azért elmondja, egyelőre csak próbaként, ha kissé aka­dozva is. A- rendező türel­metlen, félbeszakítja: „Jó, jó, fog ez menni, Péter bátyám!9, Fényár az Irodában, od»^ kint elsápad a nap. Valaki elkiáltja magát: ^Felvétel! Csöndet! Félvétel indul”. A palatáblás; fiatalember oda- ugrik a kamera elé a csapó­val, csattant egy nagyolt a kamera halkan berreg. Kö­rös-körül kézzel-lábbai inte­get mindenki, hogy kezdje. Kezdi Is. Nagy lélegzetei vesz, s szól: — Mikor pártunk és kor­mányunk jóvoltából... Tovább nem fotytalíhaijia, valaki kö 2bekiabál: — Felvétel állj! Papa’ elr bői így vezércikk lesz. Csak úgy, • ahogy meg íszéltük. Amikor idekerült az a fiatal technikus és maga a neve- napján elment hozzá, {elkö­szöntem, mit mondott? Hi­szen emlékszik rá, az imént mondta: eljöttem fiam, hogy ezt a nyelet pálinkát igyuk meg az egészségedre. Arra, hogy jól érezd magad ná­lunk. Felvétel indul! — Eljöttem fiam.. 1 — kéz. di az öreg...—, hogy ezt a nyelet pálinkát... pártunk és kormányunk... Felvétel állj! Neon jó! Ne gondoljon most a pártra meg a kormányra, az Isten áldja meg!... Azt a nézők úgy is tudják... A világosítók közelebb' jönnek ,a lámpákkal. A hő­ség kibírhatatlan. Valaki odalép mellé, megfogja két­oldalt a fejét, csavar egyet rajta. Már mindenki egy­szerre magyaráz, a magáét fújja. Így megy ez jó ideig. Hal elkezdik, hol abbahagy­ják, Ballagó Péter már se ■ holt, se eleven. Végül, a ki tudja hányadik próbálkozás 'után felugrik a székről, ka­lapját odacsapja a földhöz: — De a szerelmes úriste- nit neki! Én ezt nem csiná­lom tovább! Hagyjanak en­gem bókén az elvtársiak. Kiszalad az irodából, a ka­lapját is otthagyja. Meg sem áll hazáig. ... Alkonyaikor Pista, az el­nök félrevonja a stáb veze­tőjét;, Ballagó Péter azt üze­ni, estére, munka után szí. vesen látja az egész stábot. — Egy nyelet pálinkára a lakásán. — ahogy ő mond­ta... NÓGRÁD — 1971. október 17., vasárnap H

Next

/
Thumbnails
Contents