Nógrád. 1971. október (27. évfolyam. 231-257. szám)

1971-10-16 / 244. szám

Csak a front haladjon Szép munkahely... Nagy a nyüzsgés reggel, múszakváltás idején Ká- nyás-aknán. A délelőttösük beöltözve sorakoznak az ak­na szájánál. Az éjszakások víztől, izzadtságtól, szénpor­tól feketére mázolva tar­tanak a fürdő felé. A váltó­társak találkozója ez. Rö­vid az idő, de arra elegen­dő, hogy szót váltsanak. Mi volt az éjjel, és mi várja a délelőttösöket? Sallangmen­tes, gyors ez a tájékozódás, mégis teljesen őszinte, mert az egymásra utaltság tör­vényszerűen ezt diktálja. Azután elcsendesedik a lámpakamra. Az utolsó be­szálló is elindult a kassal lefelé. * Az aknavezető raportoz. A főaknászok jelentenek, a gépészeti vezetők folytatják. A pillanatnyi helyzet tisztá­zása után, a napi feladatok meghatározása következik. A bányában mindig akadnak új dolgok, gondok. — Pénteken este az új szénterületen, a szupataki sikló nyolcvan meter szé­les frontfejtésén metánt kaptunk — újságolja Józsa Pál aknavezető. — Az omlásból, a lefejtett térségből áramlott a gáz a szerdaira. Ki kellett üríteni ezt a munkahelyet. A bá­nyászokat kirendeltük.. Szel­lőztetéssel másnap reggel fél kilencre tudtuk megtisztíta­ni a frontot a gáztól. A biz­tonság miatt, azóta is rend­szeres a műszeres ellenőr­zés ezen a fronton. Órán­ként mérnek gézt —mond­ja az. aknavezetá MS ' At aknÉft wdr elhagyjuk. A saeles és hosszú gumi- -saalag mellett folytatji* az «tat szótlanul, amíg sze­münk megszokja a gyér vi­lágítást — Vékonyan jön a szén — jegyzi meg kísérőm, Mol­nár József a szakszervezeti bizottság titkára. Az új front még nem rázódott be a szu­pataki siklóba. Vízzel is kín­lódnak, remélem nem lesz tartós, és ha kellő előrehala­dást ér el ez a front, akkor a gyalu is többre lesz képes. A szén kiváló azon a terüle­Sok ilyen kellene ten; 170—180 centiméter vas­tag a telep, 3800—4000 kaló- riás a szén. Új terület, új kezdeti gondokkal — össze­gezi inkább csak úgy magá­nak, majd hátrafordul, meg­áll és folytatja: — Ahova most megyünk, Géczi Lőrinc frontján úgy latszik takarítanak. Azért ilyen apró a szén a gumi­szalagon — mutatja. * Géczi Lőrinc brigádjáról az idén már sokat hallottam Kányáson, > a nagy frontfej­tések birodalmában; az idén talán megszakítás nélkül ők vannak a verseny élén. Az apciak. Így emlegetik őket. Néhány évvel ezelőtt. Pető- fibányáról kerültek át Ká- nyásra. amikor ott meg­szűnt a mélyművelésű bá­nya. Szorongással, előítéle­tekkel jöttek, most pedig a legmegbecsültebb emberek közé tartoznak. Munkájuk­kal szolgáltak rá. A 90 ta­gú szocialista brigád a kor­szerű módszerekkel, gépek­kel sok elismerést szerzett már. * A páncélkaparó nyekereg­ve vonszolja terhét a gumi- szalagra. A vastag acéltá- mok közül hol az egyik, hol a másik durrog a föte nyomásától. Az elhagyott területen. az omlásban, főbb tonnányi má rgatömbök töltik ki az üreget. A szén­fal csillog a rávetődő lámpa fényétől. Az emberek szót­lanul dolgoznak. Az egyik bírja a falat, csak a köszö­nésig fordul viasza és foly­tatja. Lövéshez készíti elő a területet. Az aoéltamok között bel­jebb indulnánk, de vámunk kell. Két robbanás, majd füst A kaparó mellett foly­tathatjuk az utunkat. Megy a szén kifelé, anélkül, hogy lapátolni kellene. A maró- henger acélfogai vágják, és ahova nem érnek fel, ott la­zítani, szakítani kell. Csak a talp és a márgaíedöréfceg marad el. — Ugye szép ez a front? — kérdezi a frontmester, de úgy, hogy abban minden benne van. A büszkeség is, hogy nekik ilyen van. Az is, hogy lám, a gép milyen jó dolog és az is, hogy az acél- támsor példás rendben van. Valóban szép. Sok ilyen kel­lene a nógrádi bányákban, akkor nem lenne gond az adósság törlesztése. De ahogy beszélgetünk, egyszer - csak elcsendesedik minden, leáll a kaparó. — Kiabáljatok a villany­szerelőnek! Nincs áram! Futás zaját hallani. Ket­ten is mennek a kapcsoló­hoz. Hamarosan orvosolják a bajt, és újra morog az egész frontfejtés. Az iparo­sok gyors segítői a bányász­nak. *' — Szép a front, csak egy baj van — mondja Géczi Lőrinc. — Ebben a hónap­ban kivégezzük. Lefogy. Új helyre kell költöznünk. Nem megyünk messze, csak ide a szomszédba, de az átszere­lés mindig gonddal jár. és idő kell, amíg kialakul az új front. Biztos, hogy nekünk is lesz átmeneti kiesésünk, de majd pótoljuk. Most is az a baj, hogy az aknában a nemrég kezdett szupataki front még nem alakult ki kellően. Egy másik frontfej­tés meg most indul. A mi­énk meg hónap végén sze­rel át olyan helyre, ahol egy évig lesz újra munkánk. Ká- nyás, ha most ezekben a na­pokban vékonyabban is {ér­méi, újra a régi lesz majd — közli a brigádvezető. * Az irodán még tettünk egy rövid számvetést. Kányás- afena az elmúlt háromne­gyed év alatt 19 175 tonna szenet termelt terven felül. Ebből Géczi Lőrinc szocia­lista brigádja csaknem 12 eaer tonnát szállított a fel­színre. A norma, egy főre, egy műszakra 67 mázsás tel­jesítményt ír elő, de ezt mindig túlteljesítik. A vá- jarműszakbór idei átlaga is meghaladja a 156 forintot, de volt már 172 forint felett is augusztusban. Ha mind­ezt összeveti az ember, ak­kor valóban jogos a jelző. Szép munkahely ez, sok ilyen kellene a nógrádi bá­nyákban. Bodó János Bedepuszta feléd, a helyi legelőn, nyugtalanok a jószá­gok. Hidegek az éjszakák, nem tudnak pihenni. Lassan megindulnak lefelé a téli szál­lásra. Szép, fiatal jószágok. A fejősek utánpótlásai. Tavasz- saal hajtották ki borjakként őket. Kint töltötték a nyarat es megerősödtek. Dr. Brenda Péter, a lucfaiyj termelőszö­vetkezet állatorvosa garan­tálta, nem válik a jószágok kárára a kintlét. Kelenként megnézte őket. Legfőképpen azt, hogy tisztességgel gond­jukat viselik-e a nagy értékű növendékeknek. Mikor a cse­res hullajtani kezdi levelét, háziállatnak nem való a sza­bad ég alatt lenni. Az orvos szólt is az állattenyésztőknek. — Lassan megindulhatnak lefelé a völgybe... Ennek a fiatal állatorvos­nak nagy a respektje a Kis- Zagyva völgyén. Szelíd a te­kintete és lányosán kék a szeme, de amikor az álla­tokról van szó, rettentő te­kintélyt tud munkájának tar­tani. Évtizedes a diplomája, az élet iskolája viszont ta­nulságosan gazdag. Az állami gazdaságban Szirákon gyara­pította tudását. Innen szegő­dött a tsz-hez. Neki a tsz di­rigál, amit természetesnek is tart. Szereti ezt a hegybe szo­rult vidéket. Nagy jövőt lát benne az állattenyésztés te­rén. Ott lakik Naevkeresztú- ron, túl a Kis-Zagyván, csa­Mindig készenlétben ládjával. Mikor ideje van, ki­ruccannak a városba is, a Mátrába is, ahogyan éppen kedvük diktálja. Van egy szép kocsijuk, nem okoz gondot a kirándulás. Mondja is nagy derültséggel, mutatóújjával is hangsúlyozva: — Amikor a munka meg­engedi. .. Ez az, ami egy állatorvos életében a legbizonytalanabb. Gondolják csak meg dr. Brenda Péter esetében is. Azon a völgyön egyedül van. Csak a szarvasmarhák szá­ma kétszáz. Ezek az állatok amilyen behemód nagy dara­bok, olyan érzékenyek a be­tegségre. A múltkoriban már öreg estébe fordult az idő, jóval a vacsora után voltak, abban az órában, amikor az ember egész napos rohanása után szívesen gondol a le­fekvésre. Még az esti adag szakirodalom volt hátra, és egy kis ízesítőként a szép­irodalom, aztán következett volna a jó puha ágy. Kintről zörögtek az ablakon. Gaál László volt, az elnök: — Péter, gyorsan, a tehe­nekkel baj van... Amikor egy állatorvosnak azt mondja az elnöke, hogy a tehenekkel, nem pedig egy tehénnel, annyi, mint a riadó. Brenda Péter, amilyen gyor­san tudta, összekapta magát. Olyan gyorsan peregtek a gondolatai is. Reggel az álla­toknak semmi bajuk nem volt. Látta, amikor Kovács András, a gulyás kihajtotta őket. Áz elnökre nézett: — Reggel semmi bajuk nem volt... — Nem tudom mi történ­hetett — mondta az elnök. Kocsijuk gyorsan robogott Kiskeresztúr felé. A gondo­zók talpon voltak. Az állat­orvos az első látásra megér­tette, miről van szó. A tehe­nek részegként dőltek egy enyhe érintéstől. — Takarmánymérgezés — mondta az elnöknek. Aztán készült a beavatko­zásra. Minden mozdulatát megfontolta. Nagy értékről volt szó. Megkezdte a vakci­naadagolást. Közben kér­dezte a gulyást: — Merre járt a gulyával? — Végig a gyepen, aztán a kukoricáson. — Megmondtam, hogy a gyepre ne menjen. Az őszi friss fű veszedelmet hoz a jószágra. Mikor hajnalt jelzett az egyik kisk eresztúri kakas, az állatorvos becsukta táskáját. Amíg a NEM ÚJKELETŰ dolog, fejlődésünk ál­landó kísérő jelensége volt, s az mind a mai napig. Kitalálták: a beruházásokról van szó. A gazdaságirányítás három évvel ezelőtti modelljének bevezetésekor számolva a reali­tásokkal azt gondoltuk, hogy a múlt év vé­gére egyenesbe jövünk e területen is. Míg a termelésben és az értékesítésben a korábbi elképzelések többé-kevósbé realizálódtak, a beruházásoknál alapvetően maradt a korábbi helyzet, sőt néhány tekintetben tovább rom­lott, zavarva a népgazdasági egyensúly meg­teremtésére irányuló kormányszintű erőfeszí­téseket. Az akkori intézkedések feltételezték, hogy a vállalatok vezetői megszívlelik az intelme­ket, felemelkednek sokszor kicsinyes, önös érdekeiken, amikor egy-egy beruházásnál ki­mondják az igent. Nemcsak önmagukra, ha­nem a népgazdaság teherbíró képességeire is gondolnak! Sajnos, a bizalom nem váltotta be a hoz­záfűzött reményeket. Az elmúlt években egyre több jelzés, egyre több jogos aggá­lyoskodás, felhívás került a kormányhoz, melyből kiderült: ha ez így megy tovább, félő, hogy a negyedik ötéves terv egyéb cél­kitűzései veszélybe kerülnek. Az alátervezés, a részbeni fedezettel indí­tott építkezések ha lúd, legyen kövér elv alapján, módosított beruházások újabb kapa­citást kötöttek le, újabb pénzt igényeltek. Megyénkben sem tudunk olyan létesítményt mondani, amely az eredeti határidőre és az eredeti összegben került volna kivitelezésre. Ez nem megyei, hanem országos jelenség. Ez kényszerítette a kormányt arra, hogy véget vessen a jelenlegi állapotnak, ennek a folya­matnak Ezt segítik elő most és a jövőben mindazok a szigorú intézkedések, amelyek az építőipar kapacitásának bővítésével egyide­jűleg hozzájárulnak majd a beruházási egyensúly megvalósításához. Csak az építhet, akinek pénze van, annyit, amennyire futja. Tudomásunk szerint a végrehajtásban érin­tett központi szerveket nem hatja majd meg, amikor egy vagy több építkezés pénz hiá­nyában — alátervezés, pótmunkák, költség­növekedés — hosszabb ideig félig készen ár­válkodnak majd. Ez az új helyzet valóban véget káván vet­ni a különböző manipulációs törekvéseknek is. Érthető! Ha többet költünk beruházásra a tervezettnél, akkor máshonnan, az életszín­vonalait közvetve vágj' közvetlenül befolyá­soló összegekből kell elvenni. Ezt pedig sen­ki sem akarhatja! Ezt az utat már egyszer megjártuk, nagyon sok kellemetlenségünk volt. Aztán a sokszor állami segédlettel lét­rehozott kínálat a pénzpiacon arra csábítja az építőket, hogy ne sajnálják a ceruzát amikor a vállalási összeg kialakításáról, il­letve a számlák kiállításáról van szó. A beruházásoknál kialakult kellemetlen helyzetből kár volna nagyon messzemenő következtetéseket levonni, szkepticizmusba esni. Nemrég az egyik országos vezető testü­let első számú képviselője mondta: — Még nem késtünk el az intézkedésekkel, gátat tu­dunk vetni a jelenlegi egészségtelen folya­matnak. Mi tagadás: megyénkben sem örülnek majd a különböző határozott intézkedéseknek, az esetleges szankcióknak. Nem tudjuk, hogy az intézkedések tükrében milyen mértékben módosulnak megyénk városaiban, községei­ben, gyárakban, üzemekben és vállalatoknál, a mezőgazdasági üzemekben ás a termelő­szövetkezetekben a korábbi elképzelések, célkitűzések, hol, miijén mértékű és jellegű átcsoportosításra, ternpómérsék lésre lesz szükség. Egy azonban biztos: félre kell tenni a túlzott lokálpatriotizmust, ha akarjuk, há nem, bele kell nyugodni abba. hogy a meg­alapozatlan vágyak, remények, szándékok nem kerülhetnek a közvélemény elé, mert megvalósításuk nélkülözi a reális alapot. Igen ám — hallom az. ellenvetést —, de lesznek, akik majd megkeresik a kiskaput, s akik pedig majd becsületesen tudomásul veszik a realitásokat. annak szellemében cselekednek — rosszul járnak. Aztán kis or­szág vagyunk, hamar áthallik egyik megyé­ből a másikba a kiáltás, amikor a kiskapuk felfedezéséről van szó. Lesznek olyanok is, akik a régi gyakorlatból kiindulva úgy fog­ják fel. nálunk minden csoda három napig tart, illetve nem eszik olyan forrón a kását. Információink szerint a központi akaratot képviselő intézmények a sarkukon lesznek, állni fogják azt a pergő tüzet, amelyet alul­ról, a vállalatok stb. zúdítanak rájuk. Ez utóbbira nincs szükség. A kormányzat ahol indokolt ott biztos segít, de csak nagyon nagyon szükséges esetben. A most kialakulóban levő szituációban megváltozik a minisztériumok és főhatóságok szerepe. A pénzt kijáró szerepkörüket fel kell cserélni egy másik, nehezebb feladattal, az ellenőrzéssel. Arra kell fordítani erejüket, hogy megvizsgálják: az épült-e a kért pénz­ből, amit korábban elképzeltek? UGYANEZ LESZ a feladata megyénk irá­nyító párt- és állami szerveinek, a különbö­ző szintű pártbizottságoknak, megyei szak- szervezeteknek, az üzemi alapszer vegeteknek és szakszervezeti bizottságoknak, ha aast akarjuk, hogy az ötéves terv végrehajtása so­rán torzulás nélkül valósuljanak meg a me­gye lakosságának gyarapodását elősegítő el­képzelések. Vcnesz Karoly Műauyagablak Az Egyesült Államok egyik 'vasútvonalán a mozdonyo­kon és a személyszállító ko­csikon plasztiklemezeket sze­relnek az üvegablakok he­lyére, A speciális plasztikle­mez ugyanolyan átlátszó, mint a legjobb minőségű üveg, viszont 250-szer szilár­dabb annál. Az új anyagot ráadásul könnyen lehet bár­milyen formába önteni. Az átlátszó plasztik sokkal rosz- szabbul vezeti a hőt. mint az üveg, így télen könnyebb melegen, nyáron pedig hű­vösen tartani a vasúti ko­csik belsejét. A tehénistállóba visszatért a megszokott zsongás. Az állatok fölött mindig óit lebeg a veszedelem. Az embernek őrködnie kell fö­löttük. A lucfalvai tsz-ben történt az is, hogy a nagy értékű baromfiak a megen­gedettnél nagyobb számban hullottak. Nem tudták mire vélni. Dr. Brénda Péter ad­dig kutatott, amíg megtalál­ta. Apró részeire bontotta a baromfinak készített takar­mányt. Mérgezett volt. Ami­kor elmodta, komorrá lett az arca. Újból átélte a kutatás izgalmait. A baromfinak ke­verékként, adják a takar­mányt. Ebbe a takarmányba konkoly és vadrepce került. Ez mérgezte meg a szárnya­sokat. Senki nem tehetett ró­la. Náluk még nehezek a ta- karmányellótási viszonyok. A baromfi a keverékből nem tudta kiválasztani a hasznost és haszontalant, mert lisztté őrölték. Kint, a mezőn a vi­lágért nem venné fel a kon­kolyt, a vadrepcét. — Időben felfedeztük az elhullás okát. A kutató inté­zet is megerősítette, feltéte­lezésünk helyes volt — mond­ta az állatorvos. így megy ez napról napra. A völgyben most nincs állat- betegség. Lehet, hogy holnap történik valami; az állator­vosnak mindig készenlétben kell lennie... Bobál Gyula •• üvegszál özem Sajószentpéteren Az üvegipari Művek sajószentpéteri üveggyára 35 millió forint költséggel új finomüveszál-húzó kísérleti üzemet létesített. A szovjet berendezések 10 mikron alatti szálak húzására alkalmasak (MTI fotó — Irmai István felvétele) NÓGRÁD — 1971. október 16., szombat 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents