Nógrád. 1971. szeptember (27. évfolyam. 205-230. szám)
1971-09-22 / 223. szám
A tudományos felfedezései? számának szokatlan ütemű növekedése, a nagy termelékenységet biztosító technikai eszközök alkalmazása, a munka struktúrájának megváltozása. az ember és a munka viszonyának átalakulása olyan társadalmi jelenség kibontakozását mutatja, amelyet J, Bernal nyomán tudományos és technikai forradalomnak nevezünk. A technika a tudomány és a társadalmi haladás egymástól el válaszfalat lan fogalmak. Fejlődésük az emberiség története során egymás kapcsolatában ment végbe, ha fejlődött a technika, fejlődött a tudornány is és természetesen népi maradt el a társadalomra, , azon belül az emberre gyakorplt hatása sem. Amíg azonban egy műszaki újítás a század elején általában 5—20 százalékos termelékenységnövekedést eredményezett, manapság az esetek jó részében, 50—100 százalékot. Egy-egy tudományos felfedezés még a század elején is csak 10—15 év múltán éreztette hatását az anyagi javak termelésében, manapság viszont 6—8, de több esetben is előfordult már, hogy 3—4 év múltán élvezhette az emberiség a -felfedezés áldását. Az évszázadokon keresztül használt mechanikai gépeket fokozatosan felváltják az automata gépek, új energiaforrásokat tár fel az emberiség és mindezek segítségével kitágul az eddig ismert kozmikus tér, az ember munkaereje kilép a közvetlen termelési szférából és helyette belép a tudomány, mint közvetlen termelőerő. Ezáltal válik valósággá Marx és Engels azon gondolata, hogy az ember a haladás folyamán átlép a szükségszerűség birodalmából a szabadság birodalmába. Milyen lesz a jövő? A tudományos felfedezések számának megnövekedését a modern technikai eszközök szélesülő gyakorlati alkalmazását joggal nevezhetjük forradalmi jelenségnek, hiszen hatása érinti a termelőerőik egész rendszerét, annak gyökeres minőségi átalakulását eredményezi, érinti a társadalom szellemi és tárgyi elemeit egyaránt, a legfőbb termelőerőt, az embert is. Az automatizálás kiszélesedésével hagyományos munkaformák szűnnek meg és újak alakulnak ki, eltolódás megy végbe a foglalkoztatottak körében, és egyre nagyobb jelentőségre tesz szert a már is dinamikusan fejlődő szolgáltatás. Az embereket ezért joggal foglalkoztatja az a kérdés, hogy milyen is lesz a jövő? Megvalósul-e az ember nagy- gyá tevését biztosító békés, szabad társadalom, vagy a fourieri, illetve a madáchi falanszter egyhangú, elgépie- sített társadalom képe vetíti előre árnyékát. Képes lesz-e az ember uralkodni a maga által felszabadított erőkön, vagy ez a technikai fejlődés az ember bilincsbe verését és önpusztulását eredményezi majd? A tudományos és technikai forradalom világméretű jelenség, az egyes országokat eltérő módon érinti, a történelmi és társadalmi körülményektől, valamint a termelőerők színvonalától függően. Ezért, bár különböző mértékben, de egyre érezhetőbbé válik. A hatékonyság' mértékét mindenekelőtt az adott ország termelőerőinek milyensége befolyásolja, de a hatás irányát, emberi viszonylatait a társadalmi viszonyok határozzák meg. A tudományos és technikai haladás jellemzői Napjainkban a termelőerő fejlődésében, a tudomány egyre közvetlenebb szerepet játszik, vagyis a technika magasabb szintre emelése a tudományos forradalommal fonódik össze. A tudomány és technika kapcsolata már az ipari forradalom nyomán, a gépi nagyipar elterjedésével is megfigyelhető volt. A technikai eszközök fejlesztése nem nélkülözhette a tudományos ismeretek elsajátítását és tudatos felhasználását. A gépek A tudományos és technikai forradalom világnézeti kérdései maihoz viszonyított viszonylagos egyszerűsége miatt azonban továbbfejlesztésük és gyakorlati felhasználásuk nem igényelte a mély elméleti tudást. Tapasztalatok és empirikus megfigyelések is lehetővé Századunk elején, Lenin a matematika szerepének eltúl- zásáról „Materializmus és era- pírioikraticizmus” című művében, mint a fizikai idealizmus egyik okáról írt, mivel a machista filozófia képviselői a közel álló szaikmunkás-félké- szültséget igényel. A Szovjetunióban, 1925-ben az iparban dolgozó munkásoknak csak 18,5 százaléka volt szakképben ma urtatkod'á szerepel játszik az úgynevezett ipari társadalom elmélete, amely az 50-es években bontakozott ki a gyors ütemű technikai és. tudományos fejlődés láttán. Legismertebb képviselői közé a francia Raymond Aron, a német Georges Fridmann és az amerikai Walt Whitman szerré válása arra késztette a Rostow tartozik, természetes, katolikus Egyházat, hogy fe- több más jelentős teoretikus lül vizsgálja az egyháznak a felfogását is áthatja, világban elfoglalt helyét, és Az ipari társadalomról szóló állást foglaljon azokkal a kér- nézetek kiindulópontja szinte zett, tehát a nagyobb részt désekkel kapcsolatban, ame- valamennyi képviselőnél tették alkalmazásukat és to- matematika szerepének növe- vábbfejlesztésüket. Természe- kedéséből arra következtettek, tesen nem tagadhatjuk, hogy hogy ez az egyetlen olyan tu- a tudományos felkészültség, a domány, amely a világ jelenbetanított- vagy segédmunkás volt, 1961-ben már az arány lényegesen eltolódott a szakképzettek javára, mivel 64.6 szakképzett volt és a teljes tudomány, akikor is támogatta ségeinek egységbe foglalására szakismeret nélküli mindössze a termelőerők fejlődését. Ma es levezetésére alkalmas, azonban a viszony nem merül A tudományos-technikai for- ki a kapcsolat eme laza for- radalom kapcsán ismét a mamájában, mivel az eszközök tematika szélesebb körű felolyan bonyolult formáit alkot- használásáról, különböző tu- ta meg az ember, amelyek dományok területére való be- gyakran nem is csak egy, ha- hatolásáról beszélünk, azon- nem két vagy több tudomány- ban ez nem az empiriokriticiz- ággal is közvetlen kapcsolat- mus képviselőnek igazolását ban állnak. Míg korábban a jelenti. Mach és Avenárius tudomány az ipar fejlődése ugyanis miközben a matema- után haladt, a tudományos tikai képletek jelentőségét technikai forradalommal az a aláhúzta, ezzel egy időben tk- tendencia látható, hogy meg- gadták az anyag teremthetet- előzi és túlszárnyalja azt, sőt lenségéről és megsemmisíthe- a technikai eszközök fejlesz- tétlenségéről szóló materialista tése attól függ, hogy milyen felfogást lyek a ma emberét foglalkoz- ugyanaz, vagyis az emberiség tátják. E kérdések egyike a történetének, a társadalmi ha. tudományos és technikai for- ladásnak legfontosabb tényező- radalomhoz való viszony, je a technikai eszközök és ez- amellyel kapcsolatban a II. zel együtt az ipari fejlődése, vatikáni zsinat nyilatkozott Rostow az emberi társada- „Az egyházról a mai világ- lom történetében öt növekedő, ban” szóló kons'citúciójában. si szakaszt különböztet meg, Mint ahogy a zsinat egész amelynek vizsgálatakor a ter- meg, a mérnöki munka alkal- munkájára rányomta bélye- melési viszonyokról még csak mazása terén is, mivel éven- gét a fundamentalisták és ha- említést sem tesz, viszont ként hat százalékkal nő a tor- ladók küzdelme, a tudomá- nnnál alaposabban veszi szem- melésbe beálló mérnökök szá- nyos és technikai forradalom- ügyre a technikai és tudomá* ma. Fentiekből következik, mai kapcsolatos állásfoglalá- tényék történetét. Az 1,2 százalék. Ez az arány azóta természetesen csak javult. Erőteljes fejlődés figyelhető hogy a társadalom hagyományos struktúrája is nagy változáson megy keresztül, ezen belül is a munkásosztály változik a legdinamikusabban. A munka szerkezetének és jellegének átalakulása, a fizikai, valamint szellemi munka közti antagonizmus megszűnémértékben használják fel a Ma, a matematikáról mint sének következményeként jön tudományos eredményeket, az anyagi jelenségek tudomá- Ezért a tudomány termelőerő- nyos visszatükröződéséről bévé válására vonatkozó marxi gondolat a társadalmi folyamatban válik valósággá. A tudomány termelőerővé válása természetesen nem korlátozódik csak a természettudományokra, hanem hatása kiterjed a társadalomtudományokra is. A köztük levő merev hátárok fokozatosan megszűnnek és együttesen válnak a termelés tényezőivé. Egy logikai gép elkészítése nemcsak természettudományos, hanem társadalomtudományos ismeretet is igényel, megszerkesztése csak mérnökök, szociológusok együttműködésével lehetséges. Felújítani az ismereteket alakította a megfelelő eljárásokat. más szóval a technológiát. A technológia ezáltal a technika fontos részévé vált. A tudomány termelésben játszott szerepéből fakad fejlődésének egyre gyorsuló üteme. Évről évre növekszik a tudományos területen dolgozók száma, ami természetesen i# t a tudományos eredményekei- IflUDiía, érésében is látható. A Szovjet- >i , .. , unióban például 1950-ben SZakkepZettSCg, 714 000, 1960-ban már egymillió 763 000 és 1970-ben több mint négymillió azoknak a száma, akik a tudományban és a kutatásban dolgoznak, vagyis két évtized alatt közel szélünk, és, hogy valóban az, ezt húzza alá a < műszaki és humán tudományok területén való felhasználása is. A tudományok fejlődésével egy időben, a technikai haladás új vonásai is nyomon kísérhetők. A technika egyidős az emberrel, fejlődése az emberi haladással együtt figyelhető meg. Az ember a természettel folytatott anyagcseréje kapcsán saját fizikai ereje mellett igyekezett egyre több és hatékonyabb eszközt is mozgásba hozni. Vagyis a természettel való érintkezésében a természeti anyagokat is hasznosítani, megnövelve ezzel saját teljesítő képességeinek mértékét. A technika a termelőerők fejlődésével egyre bonyolultabb eszközöket produkált, amelynek az ember társadalmi szükségletnek meg- javára való felhasználása ki- felelnek? létre a munkának az a típusa, amelyben az ember kibontakoztathatja erőit, képességeit, amelyben a célok és eszközök nem cserélődnek fel, ezáltal az ember megvalósíthatja önmagát. Megszűnik a munka kényszerjellege, elnyomorító hatása, és az emberi tevékenység alkotó jellegűvé válik. Művelődés és társadalmi szükséglet A termelőerőkben végbemenő változás alapján vizsgálat sában is ez érezhető. Ismere- ernf>,eri psoportok nem tér- tes, hogy az évszázadokkal ez- P?e!f.sl viszonyaik alapján kü- előtt máglyára küldött Gior- lönboznek egymástól Rostow dano Brúnót, vagy a 8 évi ®,mt' h°gy fegyház után meghalt Galile- eredményeket ,értekei it, Dantei, az „Isteni Színjá- JS*ozok .fell^te' tek” -szerbiét az eevház a seben és ezáltal a noveKedes. f+AH mely szakaszában helyezkeil- emeben..IJ®?1 ltélj nek el. Elméletben még csak el többé, hanem sajatjanak te- emií^s^ sem t€sz a kinti es azt az egyházi sze- gatartó feudális, kapitalista mélyt teszi felelőssé sorsukért, stb tórsadalmi viszonyokról, aki akkor latta el az egyház figyeime szinte kizárólag a irányításának tisztet. Ezzel termelés és fogyasztás tárgyi együtt elismeri a tudományos tényezőire irányul. Felfogása eredményeket mindaddig, szerint az emberiség célja a amíg az nem mond ellent az iVnagy tömegfogyasztás” eíéré- Isten létezéséről, nagysága- se_ amely feié halad a Szov- ról szóló egyházi tanításnak, jetunió, az Egyesült Államok Sőt, egyre gyakrabban olvas- és valamennyi nemzet E célt hatunk egyházi szerzőkről a történelmi tények szerint olyan tanulmányokat, cikke- kétféleképpen lehet elérni: két, amelyek a Biblia, vagy azon az úton, amelyen a Szov- más, kanonizált művek törté- jetunió és a szocialista orszá • neti hitelességével és értéké- gok haladnak, valamint az vei foglalkozik. Üj megvilá- Egyesült Államok és a kapi- gításba helyezik az ószövet- talista országok által képviselt ségi csodákat, elismerve azok módon, irrealitását, történetietlensé- gét és az emberi ismeretek i/,i » • hiányosságaiból eredő voltát, f ClCtlCn . Hasonló a helyzet a tudó' tárgyává kell tenni a művelő- mányos és technikai forrada- a cél tehát ugyanaz mind- dést is. A kérdés az, hogy ké- lommal kapcsolatos állásfog- két társadalmi rendszer szá* pesek leszünk-e olyan ismere- tolásnál is. Az egyház elis- mára. Az ipari társadalom elteket kialakítani, amely a meri a tudományos és technikai haladás tényét, sőt mint Mihalics Vid kiemeli, az sem- A közoktatásban, közműve- miféle ellentétben nincs a hit* lődésben az 50-es évektől tel. Különbséget tesznek azonban a technikai tény és az ennek hatására egyre szélesülő gondolkodás között, amelyet viszont már veszélyesnek tekintenek, mivel az embert, „a homo technicus”-t ismerelcezdve, főként az iparilag fejlett országokban —, de szinte a világon mindenütt — a gyors változás jelei figyelhetők meg. Szinte világjelenségként említhetjük meg a techművelődés tokai, műszaki ismeretek elő- te birtokában, a természettel térbe' kerülését a korábbi, ha- szembeni cselekvő magatartá* gyományos humán műveltség- sa ”e föld és a földi értékek” Bár lassan, de már kezdi éreztetni hatását a tudományos és technikai forradalom a hatszorosára nőtt. A tudomá- munka karakterének, vaia- nyos ismeretek növekedésé- mint struktúrájának változa- hatassal sában is, ami a szakképzettségről és művelődésről eddig nek üteme azonban van az ismeretek alkalmazhatóságára is. Amíg a század elején egy mérnök az egyetem elvégzése után, ha tudását közben nem egészítette volna ki, az újabb ismeretekkel, akkor is teljes értékűen tudott dolgozni 15—20 évig. Ma ez már nem több mint öt év, és 45 éves korára szinte teljesen elavulttá válik. Ha ezt el akarjuk kerülni, akkor az ismeretei? felújítására, újabbakkal való kiegészítésére, a munkaidőnek mintegy 18—20 százalékát kell fordítani. Vagyis kialakult felfogásunkat is változásra kényszeríti. A mechanikai gépek széles körű bevezetésével az emberi tevékenységet elemeire bontotta, a gépkezelés vált fő munkájává. Az ilyen munka- folyamatban az ember központi szerepet játszik, nélküle a gépek nem jönnek mozgásba. és nem termelnek. A termék előállításában a gép a munka nagy részét elvégzi, de ezzel együtt, az emberi tevékenység alkotó jellegét is meghez viszonyítva. Rohamosan növekszik a szakismeretet nyújtó középiskolai képzés, és ezzel egyidőben igyekeznek a középiskolai oktatást általánossá tenni. Számolni kell azzal is, hogy az ismeretek gyors erkölcsi elhasználódásával egyidejűleg, meg kell olsa „e föld és a felé fordítja. Ma már nem mond ellent Az egyház ma már nem mond ellent az ember termé- dani az ismeretek felfrissíté- szetformáló tevékenységének, sét is, vagyis a művelődés, a nem tekinti bűnnek a termé- továbbképzés, az emberi te- szét javainak felhasznalasat, vékenység állandó elemévé fog maga javára való fordítását, válni. Ezért nemcsak a „jó azt azonban sürgeti, hogy papnak”, hanem a „jó szak- teremtő nagyságának és saép- munkásnak” is holtig kell ta- ségének létezését is el kell is- tulni, ha teljes értékűen akar m®rni. E törekvés mélyen a dolgozni. ™ asz -----A tudományos és technikai lra"yLri0 forradalom a termelőerők meAs’ méletének képviselői a szocializmust ezáltal úgy tüntetik fel, mint az ipari civilizáció véletlenszerű termékét, amely a történelem tanulsága szerint létezik, azonban szükségszerűnek nem mondható. A technikai eszközök fejlődésének, a közgazdasági tényezőknek a marxizmus is mindig jelentős szerepet tulajdonított, azonban a társadalmi gazdasági viszonyokat soha nem cserélte fel technikai viszonyokkal, amin’t azt Rostow és az ipari társadalom elméletének képviselői teszik. A polgári teoretikusok ezen pozitivista törekvése az evoluci- onizmushoz és mennyiségi mutatókhoz való menekülést mutatja. Gyakori jelenség, hogy elismerik a mai kapitalizmus ellentmondásait, tökéletlenségét, pozivitista álláspontjukat hangsúlyozva, állításaik elfo- gadhatóbbá tétele reményében. Ugyanakkor azt vallják, hogy a két társadalmi rend • szer a fejlődés során önrna- összeegyeztetésére gától közeledik egymáshoz, törekvés húzódik Szerintük a technikai eszközök fejlődése kiküszöböli a nemcsak akkor végzi a műn- szüntette, leegyszerűsítette. kaját ma egy szakember, ha empirikusan is érzékelhető tevékenysége, hanem akkor is, ha ismereteit „tartja karban”. Megfigyelhető, hogy a tudományos ismeretek növekedésével új tudományok jelentek meg, mint a mikrofizika, genetika. pszichológia stb., amelyek még nem is olyan régen valamely más tudomány részét alkották. Egy-egy szaktudós kutatási területe szűkül, kisebb lesz, és ezzel egyidőben területének mélyebb ismeretét igényli a fejlődés. A differenciálódással egyidőben mechanizálta. Ily módon a termelés nem igényli a képzett szakembereket, hanem a betanított munkások tömegével folyik a termelés. Megváltozik a helyzet az automatizálással. mivel nem lesz szükség a gépek közvetlen, mechanikus ki- és bekapcsolására, ezért a munkás a termelés centrumából a perifériára kerül. Természetesen az automatizálás nem teszi feleslegessé az embert, de lényegesen megváltoztatja a munkatevékenység jellegét. nagymérvű átalakítását, továbbfejlesztését teszi lehetővé. Mivel azonban a technikai fejlődésnek társadalmi rendeltetése van, ezért korlátlan fejlődési lehetőséget csak a szocialista ' társadalmi viszonyok képesek biztosítani, ahol a termelőerők és termelési Az egyház, a világban meg- a forradalmakat is, szükségte- figyelhető szekularizációs, val- lepné teszi az osztály harcót. lástalanodási folyamatot, fő- rpivel az emberek érdekellenként a technikai gondolkodás tétéi megszűnnek. Azonos érkövetkezményének tekinti, dekük lesz az embereknek, a Ám, ha a keresztény hit teljes összhangban van is a technikával, a tapasztalat mégis azt mutatja, hogy a technika ha nem is az egyetlen technikai eszközök zálása. moderniviszonyok fejlesztése tudatos, 0ka a modern hitetlenségnek Saját maoukat védik egy ellentétes integrálódási fo- tti ,, ' t' I" lyarnat is megfigyelhető a tu- ZllnOtOVä lep ClO domány ellentmondásos fejlődésének következményeként. A biológia és kémia, biológia és fizika között olyan szoros együttműködés alakult ki, amely létrehozta a biokémiát, a biofizikát és még sorolhatnánk tovább a jelenségek közvetlen megnyilvánulásait. A tudományos-technikai forradalom következményeként egyes tudományok szerepe megnövekszik. Ezek közé tartozik a matematika. és tervszerű módon megy végbe. A tudományos és technikai forradalom kibontakozása ma a vezető tőkés országokban is megfigyelhető, sőt tőkés körökben e jelenségtől a kapitalizmusban meglevő ellentmondások megoldását remélik. A tudományos és technikai haladás teljes azonban csak Nem nehéz felismerni, hogy a tudományos és technikai forradalom kapcsán kialakult és ateizmusnak, kétségkívül egyike a legfőbb tényezőknek” — írja Mihelics Vid. A technikai haladás társa- polgári elméletek egyértelmű, dalmi következményeinek en a tőkés társadalmi viszomsgítélésére a pesszimizmus nyok védelmét és a marxizjellemző. Egyrész azért, mert mus bírálatát jelentik. Mivel az egyház szerint a hittől va- a társadalmakat a technikai ló elfordulás a legfőbb oka eszközök fejlettsége alapján az erkölcsi és szociális prob- vizsgálják, világosan látható, kibontakozása lémák létének, másrészt „lé- hogy nem akarják a kommu* a szocialista lek nélkül” a technikai és nizmus lényegét megérteni. A Amíg a mechanikai gépek alkalmazásának időszakában a munkás fő tevékenysége a kivitelezés, az automatizálással a karbantartás, javítás, beállítás lesz, kiszabadul a munkás a gépek „fogaskerekei” közül és a végrehajtóból alkotóvá lép elő. Mindez nagyobb szakismeretet, mélyebb elméleti felkészültséget jelent, vagyis a termelés több mérnököt és technikust, és ehhez társadalomban mehet végbe, tudományos felfedezések az kommunizmus nemcsak ter- ahol , a termelőeszközök emberiségre nézve negatív kö- meló társadalom, hanem társadalmi tulajdona, a tár- vetkezményekkel járnak, A olyan társadalom, amely az sadalmi érdek ösztönzi, és tu- technikának az egyház sze- egyéni és társadalmi szükscg- datosan segíti a folyamat szé- .rint a hit adhat csak értei- letet kielégítő termelés melles körű kibontakozását, va- met. „Értelmet, amely kétség- lett az emberek erkölcsi, pokívül »transzcendens«, vagyis litikai, világnézeti, kulturális az érzékelhető világon túlra stb. igényeinek kielégítésével mutató, de emiatt még nem is törődik, az ember teljes és kevésbé valóságos és lelkesí- igazi szabadságának megváló - tő”. sítása érdekében. A polgári ideológusok köré- Gordos János lamint társadalmi hasznosságának fokozását. Es a katolikus egyház A tudományos és technikai forradalom, a társadalmi haladás, a szocializmus világrend^ r NÓGRÁD — 1971. szeptember 22., szerda