Nógrád. 1971. szeptember (27. évfolyam. 205-230. szám)

1971-09-21 / 222. szám

lüem szerelem ss ué§g@3! Kora reggel, késő este a rádió, televízió reklámozza, hogy a kávé mennyire frissít, üdít, tágítja az ereket, köny- nyebbé teszi a szív működését. Egyesek szerint fiatalít — és még ki tudná felsorolni azt a sók-sok hasznos tulajdon­ságot, amire egy dupla fekete jó. Őszinte vagyok, sokszor megfordult már az agyamban: ha valami tényleg ennyire jó, miért kell azt állandóan rek­lámozni, propagálni? Mert ugyebár vagyunk egy párszázez­ren, akik magunk is valljuk, hirdetjük „igyunk egy jó feke­tét, és mindjárt felfrissülünk!” Ettől pedig nem kell jobb reklám! Szerintem sokkal fontosabb volna inkább azt meg­értetni — esetleg reklámozni — hogy miképp kell jó feketét főzni. Mert hiába a legjobfr, a legszebb csomagolás, dekoráció, ha á kávét valamilyen üzleti okból nem készítik el jól. Nos, de hagyjuk az elmélkedést, az eszmefuttatást és térjünk a tárgyra. Azok közé tartozom, akik a napi egy-két feketéjüket megisszák. Azt is tudom, hogy hol főzik a jó fe­ketét. De mivel utam másfelé szólított, így Salgótarjánban betértem az OTP alatti ll-es számú üzletházba. A szokásos sorbanállás közben abban gyönyörködtem, milyen szép, friss áruik vannak, és milyen gyorsan lehet itt vásárolni. Való­ban gyorsan rám került a sor, és reggel lévén, kértem egy kávét, és egy almás süteményt. A süteménynél megmutat­tam, hogy melyik darabot kérem. És itt kezdődött a probléma! Az egyébként kedves eladó felemelt hangon így válaszolt: — Nem mindegy, hogy melyiket adom! — Nem — válaszoltam szerényen —, mert én például nem szeretem a végét. A ragyogó szemek megvillantak, az arcizmok megrán­dultak, s már-már szólni akartam, hogy bocsásson meg, amiért szóltam. De győzött bennem a vevő joga. Ugyanak­kor arra is gondoltam, hogy ha szólok, nem lesz ennek foly­tatása? S, amitől féltem, bekövetkezett. Olyan feketét kaptam, ami nem frissített, nem üdített, hanem lehangolt, bosszan­tott. Akkor ismét arra gondolt am, hogy íme, ilyen kávé is van! Csak később jöttem rá, hogy érdekes ember vagyok. Két dologban nem szeretem a végét: a süteményben és a kávé­ban. De szilárd az elhatározásom: ha legközelebb megnye­rem a lottón a főnyereményt, akkor ebben a boltban a sü­teményből is kérek egyet a közepéből, egyet a végéből — de a kávénak is kérek az elejéből is. Így egyiken sem fogok bosszankodni. B. R. Az inotai November 7. Erőmű szomszédságában épül hazánk legnagyobb üvegházi kerté­szete. A Sárszentmihályi Állami Gazdaság hozza létre 80 millió forint befektetéssel. A holand lícenc alapján Bulgáriában gyártott vasszerkezeteket a gazdaság szakemberei állít­ják össze. A 6 hektáros üvegház-komplexumot és a hozzá kapcsolódó 10 hektáros fólia- kertészetet az erőmű látja majd el hőenergiával. A képen: szerelik a vasszerkezeteket Munkásélet és művelődés Vázlat a konyhában Futballisták A kijevi Dinamó-stadion bejáratánál nemsokára állni fog a hős futballisták em­lékműve. A második világháború idején a Dinamó néhány já­tékosa már nem tudta el­hagyni a várost. A németek összeszedték őket és köve­telték, hogy játszanak egy meccset katonai csapatuk­kal. A halálos fenyegetés el­emlék miivé lenéire a szovjet csapat győ­zött. Klimenkót, Korotkiht, Kuzmenkót és Truszevicset a meccs után agyonlőtték, a többi ukrán játékost gyűjtő- táborba küldték. Az emlékmű alkotója — Iván Gorovoj — a kivégzett futballistákat 4 méter ma­gas giránitfalon, dombormű­ben ábrázolja pillanatokkal kivégzésük előtt. A j akutok „Iliásza" Olonho — Így hívják a jakut hősi eposzt. Ez a nép, amely az Októberi Forradalom előtt írástudatlan volt, a szájha­gyomány útján őrizte meg és hozta magával századokon át az eposz több tízezer versso­rát. A jakut olonho — egysze­mélyes opera. A mesélőt a hősök „áriái” kísérik. Az olonhonak azonban nincs dal­lama és zenei kíséret nélkül adják elő. Az énekesek impro­vizálnak. A leningrádi hanglemez- gyár kilenc lemezből álló so­rozatot adott ki, melyeken az olonho több mint nyolcórás műsora hallható. Csak röviden A nyugat-szibériai Kurgan- ban megkezdték a földutakra tervezett autóbuszok gyártá­sát. Az első buszokat a szi­bériai olajbányászok, a ka­zahsztáni gabonatermesztők és a jakutiai rénszarvastenyész­tők kapják meg. I*, Ritka varrógépre bukkanlak Kirovban. Az 1895-ben fából készült gép egy Ivan Bada- nyin nevű paraszt kezemun- kája. Restaurálás után a gé­pet az egyik kirovi múzeum állította ki. Az „idős” varró­gép háromszorosra hajtott posztón is egyenes varrást készít. *• A turisták központi háza most épül a szovjet főváros­ban. Az épületkombináthoz 1300 személyes szálloda, mozí- és hangversenyterem, külön­böző tanulószobák és egyéb különleges helyiségek tartoz­nak majd. ★ A Bajkál-tavat körülvevő erdőséget a Szovjetunió nem­zeti parkjává nyilvánítják. Ez lesz a legnagyobb ilyen jelle­gű természetvédelmi terület. í*i Szajnavolok közelében ritka leletre bukkantak a szovjet ré­gészek. 300 ezer éves agyag­mécseseket találtak az ásatá­sok során. ★ A távol-keleti halászflotta részére két különleges halkuta­tó tengeralattjáró épül a Szovjetunióban. Hetei Imre, a nógrádi szén­bányák fuvarozási irodájának dolgozója, sofőr. Nagybatony- bányavárosban dolgozik, laká­sa is ott van a Rózsa Ferenc utca 6. szám alatt. Minden reggel 5.30 óraikor kel, mun­kaideje délután négy óráig tart. Felesége szántón dolgo­zik, két műszakban a Haris­nyagyárban. Két gyerekük van, Erika kilenc-, Imre tizen­öt éves, ő most ipáid szak­munkástanuló Salgótarjánban, a szobafestő-mázoló szakmát tanulja. Hogyan élnek ? — Kevés, vagy legalábbis kevesebb a pénz, amióta nem bányászként dolgozom — mondja Hetei Imre. — Tizen­hat évig dolgoztam a bányá­ban, legutóbb vájárként. De egészségi állapotom se tette lehetővé továbbra a föld alat­ti munkát, s úgy gondoltam, a jövő lehetőségeit is számítás­ba veszem, amikor kértem ezt a jelenlegi munkát. Most még nincs nagyobb gondunk anya­gilag, kaptam egy kis hűség­jutalmat is. De ezután, ha már csak a fizetésemre szá­míthatok, kevés lesz a pénz. — Mennyi? Hetei Imre jelenleg 1526 fo­rintot keres egy hónapban, fe­lesége 110O-at, összesen 2626 forintot. De ezt nem viszik mind haza, a férj körülbelül 1300-at ad a háztartásba „tisztán". A többi a különbö­ző levonásokba megy el. A „tiszta” pénzből a lakás 287, az élelem 1600, a villany 56 forint, hogy csak a nagyobb tételeket említsük. A fennma­radó összeget költhetik ruház­kodásra, a két gyerek tanítta­tására (iskolai kiadások), s egyébre. — Az elmúlt tizenhat évben sem egy üdülésen, sem szóra­kozni nem voltunk — mond­ja a férj. — Itt, Nagybátony- ban még nem ismerem a cuk­rászdát belülről. Kulturális igények Ml jelenti hát a szórakozást, a pihenést, a kulturálódási? Kétszobás lakásuk van, sze­rényen berendezve. A szobák, s a konyha, ahol beszélgetünk — olajtkályha adja a meleget, csak itt fűtenek, mert így ol­csóbb — tiszták. Az eddigi bányászfizetésnek köszönhető, hogy televízió, rádió, lemez­játszó is van a lakásban, s körülbelül 30 saját könyv: mesék, kalandos történetek, szakkönyvek (szabás-varrás, KRESZ). Hetei Imre elvégezte az ál­talános iskola hét, felesége a négy osztályát, a férj —• ter­mészetesen — gépkocsivezetői vizsgával is rendelkezik.. A televíziót általában az esti mese kezdetekor kapcsolják be, megnézik a Tv-híradót, s a főműsort. Legjobban a fil­meket szeretik, közülük első­sorban a kalandos, háborús produkciókat (például a ked­venc: Angyal kalandjai). De a színházi közvetítéseket is nézik, főleg, ha vígjátékot ad­nak. S a táncdalfesztivált. A rádiót sokat hallgatják, de nem rendszeresen, A műsorok körött nem válogatnak. Ha otthon tartózkodnak, bekap­csolják, s fél füllel odafigyel­nek. Ha cigányzene, vagy tánczene van, akkor „egész füllel”. A lemezjátszóhoz ti­zenöt lemez tartozik: cigány­zene, tánczene. Házon kívül jámak-e vala­hová? Kizárólag moziba, havonta általában négy alkalommal. S a Bányász Művelődési Ház könyvtárába. Jelenleg négy könyvet kölcsönöznek, ezek: Kemény Dezső: A titokzatos kecskebak, Pokoljárás a világ­űrben, Govy: Spanyol vér, Zalka Miklós: Aknamező. A gyerekek is hoztak meseköny­veket, s fantasztikus történe­teket. — Hallottak-e a Bányász Művelődési Ház kulturális szolgáltatásairól ? — Hogyne, kint vannak a plakátok. — Voltak-e már színházi előadáson ?-- Nem. Drága a jegy és időnk sincs. Mondtam már, nem járunk sehová. De a gye­rekek az iskolával már voltak színházban. Ha több ideje lenne Hetei Imre tehát kevés sza­bad idejében olvas, a Népsza­badságot is járatja. — Mit tenne, ha több ideje lenne? — Ha lenne időm és kicsi­vel több pénzem, néha elmen­nénk a cukrászdába, elhallgat­nánk a tánczenét, egy-két po­hár sör mellett, táncolnánk is. Többször elmennénk az erdőbe szalonnát sütni. Mert ez mostanában ritka esemény nálunk, mint a fehér holló. — Színházi előadásra el- menne-e? — Ha lenne időm és pén­zem, talán igen. — Van-e más igénye? — Nincs. Eddig a beszélgetés. Vázla­tos, hiszen nem törekedtünk teljességre. Inkább pillanatnyi helyzetet, állapotot jellemez. Hetei Imre eddig vájár volt, jól keresett. Ez meg is látszik a lakás gépesítettségén. Most azonban kevesebb lesz a pén­ze, s ettől fél. Valóban, nem lesz könnyű beosztani. Eddig kialakult igényeit — úgy tű­nik — nem adja fel. Újság, könyvek a könyvtárból (igaz, válogatás, rendszer nélkül), televízió, rádió, cigányzene és tánczene. A Bányász Művelő­dési Ház plakátjait látja az utcán, de különösebben nem érdeklik a rendezvények. Nem is jár a művelődési házba. Talán meg kellene ismertetni jobban a ház tevékenységi körét a lakossággal? A plaká­tok kint vannak, másra nem jut idő. Ki tegye? Hetei Imre igényei egysze­rűek: tánczene, pohár sör, szalonnasütés. Ez ma még hiányzik az olvasás, televízió­zás mellett. S ha mindez egy­szer megvalósul? Akkor ho­gyan tovább? Kérdések, ame­lyekre jó lenne bizalomteli de­rűlátással válaszolni. Hihetetlen nehéz élete van ennek az asszonynak. Pedig így van, mert Ubrankovics István, a tsz elnöke is meg­erősítette. Mások is. Leghite­lesebben a szomszédok. Iszik a férje és goromba vele. A múltkoriban vasárnapi misén volt, amikor a veje utána sza­ladt és áj tartósságában zavarta meg. — Mama, ne jöjjön ki, a templom előtt késsel várja.. Így megy ez évtizedek óta. Az ember valahol Pesten, az építőknél dolgozik. Hét végén jár haza, italosán. Bezárkózik a konyhába, aztán indul a kocsmába és iszik. Adnak ne­ki, pedig tudják, ha részeg milyen goromba. Akkor is így volt, amikor késsel a kabátja alatt ment a felesége után és várta a templom előtt. Az asszony a sekrestyén keresz­tül ment ki a templomból és szaladt a rendőrhöz, Sebők Já­noshoz, hogy fékezze meg az embert. Még ma is panaszko­dik: — Nem akartak beleavat­kozni, mondták, hogy ez csa­ládi ügy. Nógrádmarcalban, mert nem előzték meg, történt néhány családi tragédia. Ott volt Brunda Tibor halála, aki agyonlőtte magát. Beszélik, hogy Ubrankovics Józsefet is az erőszak pusztította el. Szé­les Kálmánt pedig, aki ha be­rúg, máris késsel forgolódik az udvaron, tör, zúz, pusztít, nem fékezik. És ha tönkre­tesz valakit... ? Ki lesz a fe­lelős? Széles Kálmánná, szinte be­Ressket a család lebetegszik, ahogyan mindeze­ket elmeséli a majorban levő két dqhánypajta közti udva­ron. Arcán látszik, hogy meg­viselte az élet. Pedig még ja­vabeli, aprók az unokái. Szél­től pirosra mart arcán baráz­dák. Fején kendő, meghúzza kötését, hogy ne menjen alá- ja szél. Mikor emberéről szól, bánatos a szeme. Szégyelli is. Falu hallatára becsmérli őt, gyerekeit. Saját véreit, akik becsülettel állhatnak a falu elé. Szélesné a tsz-ben is ve­zetőségi ember. Az asszonyok­nak is szószólója. Innen kap­ta a nevet. Enszbeli. Tanács­tag, már ötven óta, elöljáró a földművesszövetkezetben. Munkatársai mint anyjukat becsülik. Közben rettegnie kell egy olyan embertől, aki­ről tudják a faluban, hogy sohasem becsülte meg magát. Északról fekete felhő go- molyodik. Előtte hideg szél jár. Vijjog, amikor átpréseli magát a dohánypajta hasadé- kán. A pajtában asszonyok fűzik a leveleket. Kötözik ku- polányi magasságba. Szélesné nyugtalanul figyeli őket. Vi­gyázni kell, mert a múltkor is leesett az egyikük. Szeren­csére szalmával aljazott a padlás, nem zúzta magát ha­lálra. A vállcsontját ütötte meg. Fiatal menyecske volt és kemény. Már újra dolgozik. Megint fenn a magasban. Le­jönnek az újabb füzérért. Szélesné felsóhajt, Magáról beszél:. — Egy életet leélni, ilyen keserűségben... Amikor a templomban riasz­tották, a rendőrtől az orvos­hoz ment. Akikor kirendelték a mentőt és bevitték az em­bert a kórházba. Kezelték né­hány napig. Szélesné azt sze­rette volna, ha leszoktatják véglegesen az italról. Amikor ez az asszony indulatba jön, csattan a hangja. — Pár napig bírta, újból iszik...! Tele van haraggal, mert megelégelte már. A csalódás is keseríti. Széles a kórházból bűnbánattal tért haza. Ami még nem történt meg, bocsá­natot kért a feleségétől. De a bűnbánat nem sokáig tartott. Megint iszik, fenyegetőzik és őrll a családot. Szélesné a hét végén már olyan ideges, hogy remeg az egész teste. Hét köz­ben még csak elmegy a nap. Sok a munka a gazdaságban. Egyik értekezletet a másik kö­veti. Ezek elvonják figyelmét. Most is vitatkoznak. És ő, a vezetőségi tag élén a vitában. Az elnök nagyon gondos szá­mítás után javasolta, hogy ne foglalkozzanak dohánnyal. Nem kifizető a közösnek. Az asszonyok viszont nem szívesen mondanak le róla, mert a dohány télen is kere­setet biztosít. Erre az elnök azt mondta nekik, hogy egész évben annyit kereshetnek más növénnyel, ha novembertől ja­nuár végéig otthon maradnak, sem rövidülnek meg. ■— Megérdemlőitek a pihe­nést. .. — mondta nekik. A jó kereset nem maradt csak ígéret. Már az idén 2000 —2500 forintot is keresnek. Szélesné huszonnégy napra 1911 forintot kapott. Az asz- szonyok kezdenek belenyugod­ni, hogy nem termesztenek dohányt. Szélesné mondta ki a végső szót. — Minket még az elnök nem vezetett félre, ö tudja, mi a helyes. Ha azt mondja nem, akkor nem. Számunkra egy a fontos, jól keressünk, gyarapodjunk. Ennek az asszonynak, aki egész héten keményen dolgo­zik nem csak magáért, hanem másokért is, a hét végén egy rendetlen ember miatt retteg­nie kell. Pedig azon sok mú­lik, hogy akik tehetik, az or­vosok, a hatóság segítségére legyenek. Megérdemelné! Olyan szép a Széles család. Együvé tartoznak ők, csak az ember változna meg. A segít­séget jogosan várja ez az asz- szony. Békességre vágyik, ami­nek megteremtette az anyagi alapját is kétkeze munkájá­val. — Mondja el aranyoskám, hogy segítsenek rajtunk... Elmondtuk. Remélhetőleg meghallják, akiknek meg kell hallaniuk, egy nagyszerű asz- szony kérését. Bobál Gyula T. E. NÓGRÁD — 1971. szeptember 21., kedd ^ 5 i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents