Nógrád. 1971. augusztus (27. évfolyam. 180-204. szám)

1971-08-05 / 183. szám

Sorokban level az MtSZ-b«5l i- *. Münchenre készül: Bdsti, Kajdi, Répás és Szalai Az SBTC labdarúgó-szakosztályához szerdán levél érke­zett az MLSZ-ből. A levélben Lakat Károly dr., a München­re készülő magyar olimpiai labdarúgó-válogatott edzője kö­zölte, hogy a keretbe meghívja az SBTC játékosai közül Bás- ti Istvánt, Kajdi Tibort. Répás Bélát és Szalai Miklóst. A ke­rettagoknak ma reggel fél kilenckor kell jelentkezniük a Népstadionban. Telte Az NB lf-ben is hel/t állnak az üveggyáriak Kikapott a BEK-győztes! Nemzetközi labdarúgó-mérkő­zésen, húszezer néző előtt a Hertha BSC nyugatnémet lab­darúgócsapat 1:0 (0:0) arány­ban győzött a BEK-győztes Manchester City ellen. * Athénben az ifjúsági sakk­világbajnokságon megkezdőd­tek a döntő mérkőzések. Az eddig kitűnően szereplő pé­csi Ribli Zoltán a VB 12-es döntőjében az első fordulóban döntetlenül mérkőzött a fran­cia Haik ellen. ★ Portugáliában Cascais-ban rendezik a csillaghajó vitorlás Európa-bajnokságot. A ma­gyar Gosztonyi—Holovits ket­tős eddig nagyszerűen szere­pel. A magyarok két futam után 79 ponttal az összetett verseny előkelő harmadik he­lyén állnak. ★i Pescarában nemzetközi vizi- labdatoma kezdődött. Az el­ső forduló eredményei: Moszk- vá—Barcelona 9:7 (1:3, 3:2, 2:2, 3:0), Pro Recco (olasz)— Bukarest 5:2 (2:1, 1:0, 1:0,1:1). í*í Constancában nemzetközi női röplabdatornán az első for­dulóban a következő eredmé­nyek születtek: Románia— Bulgária 3:1, Szovjetunió— NSZK 3:0. * Grimstadban a nemzetközi ifjúsági labdarúgótornán a következő eredményekről kap­tánk hírt: Hollandia—Norvé­gia 2:0 (0:0), Dánia—Svájc 2:0 (1:0). ★ Kosárlabda-eredmények a Gáliban folyó pánamerikai játékokról. Panama—Kanada 09:68, USA—Brazília 81:79, Argentina—Columbia 93:75, Porto Rico—Haiti 183:54. Több mint tíz év kellett ahhoz hogy, a Salgótarjáni Üveggyár tekézői megnyerjék az osztályozót és feljuthassa­nak az NB II-be. A sportkör vezetői és a teke hódolói az idény indulásakor latolgatták vajon megállja-e helyét az együttes az NB II-ben. Erre a válasz most már egyértel­mű, hiszen félszezonnal a há­tuk mögött a 14-es mezőny­ben jelenleg a 10. helyen áll az üveggyári együttes. Az üveggyári csapat játékos- állománya alkalmas arra, hogy az NB II-ben szerepel­jen. Csupán a rutin megszer­zése szükséges még és akkor nem lesz hiba. Az NB II. nyitányán megilletődötten ját­szottak és bizony ez két pont­jukba került. A Szegedi Ru­hagyár együttese 5:3 arány­ban idehaza győzte le az üveggyárat. Később a hazai mérkőzéseken sorra legyőzték az ellenfeleket. Senki sem számított arra, hogy az utol­só fordulóban éppen a Ceg­lédi BEM együttese rabol el újabb pontot. Ezen a mérkő­zésen 4:4 volt az eredmény. A tavaszi idény befejezté­vel az üveggyári tekézők 11 pontot gyűjtöttek össze, és ezzel a 10. helyen állnak. Ha figyelembe vesszük, hogy ide­haza három pontot engedtek ki a kezükből, akkor hozzá­tehetjük, hogy kezdetnek nem volt rossz. A három hiányzó ponttal az 5—6. helyen lehet­nének. A játékosok közül Huram Gyula dicsekedhet a legjobb átlagteljesítménnyel. Bár nem játszott minden mérkőzésien. A teke szövetség által elkészí­tett statisztika szerint Huram Gy. 429,6 faátlaggal a me­zőny 13. helyét foglalja el. A 32. Kovács Aladár 422,8, a 41. pedig Mag Tibor 420 fás átlagteljesítménnyel. Az ide­gen pályákon ütött faered­mény alapján is Huram Gyula áll a legjobban. Itt 428,7 át­laggal a 9. helyet foglalja el. További helyezések: Mendl Tibor 35. 416,3, míg Klauber Tamás 39. 414.5 fa átlaggal. Az együttes tagjai az idény befejezése után két hét pihe­nőt tartanak. Később megkez­dődött a felkészülés. Mivel többen három műszakiban dol­goznak, így az előkészület je­lentős áldozatvállalást követel az üveggyári tekézőktől. Töb­ben a délelőtti órákban 120 —150-et dobnak, emellett kénytelenek saját maguknak állítani. Fő feladatként szere­pel most a különböző állás­dobások begyakorlása. Itt kell még előbbre lépniük és ak­kor nem lehet baj az őszi idényben. A tavaszi mérkőzéseken né­mi rutint is szereztek a teké­zők. így az ősszel már nem érdemtelen arról sem beszél­ni, hogy néha-néha idegen­ből is jó lenne egy-egy pon­tot elcsípni. Felkészülésük so­rán ezen fáradoznak most az üveggyáriak. Hiszen két-há- rom ponttal maradtak le csu­pán a középmezőnytől, amely egyúttal ösztönzi is őket a jobb teljesítményre. Az őszi mérkőzéssorozat augusztus 15-én kezdődik. Ek­kor a Kecskeméti MÁV csa­patát látják majd vendégül. Bíznak a jó rajtban és az őszi jó teljesítményekben. — demény — Hogyan került a foci Ang­liába, a labdarúgás őshazájá­ba? A labdajátékot a római légionáriusok exportálták elő­ször Germániába, majd innen került a szigetországba. Tény, hogy rendkívül népszerű lett. és a XIV. században már a futball szó használatával is találkozunk. Népszerűségére mi sem jellemzőbb, minthogy III. Edward 1349-ben rendele­tet adott ki, amelyben meg­tiltotta a játékot. Az angol ifjak ugyanis a katonai gya­korlatokat és a fegyverforga­tást elhanyagolták a labdarú­gás miatt. Magáról a játékról — a labdarúgásról — csak annyit: játszotta boldog, boldogtalan. Annyian, ahányan éppen vol­tak. Legtöbbször falu falu el­len küzdött, és kézzel-lábbal kergették az ifjak és öregek a disznóöléskor megszerzett és felfújt hólyagot a falu kútjá- ig. Szabályokról még nem be­szélhetünk. Angliában az egy­más ellen mérkőző csapatok mindig más-más egyezséget kötöttek. Mérkőzésenként vál­tozott a résztvevők száma, a terület nagysága, vagy akár a labda mérete és súlya: Lab­darúgásról nem, hanem in­kább rögbiről van szó. Az el­ső vegyes szabályok 1583-ban látnak napvilágot. A játék­ban mindkét részről 20—30 résztvevő játszik. A labda Hirdetés Felkérjük azokat a pébégáz- (propán-butángáz) fo­gyasztókat, akik a gázhasználatra vállalatunktól en­gedélyt nem kértek, hogy berendezéseik biztonság- technikai felülvizsgálata érdekében címüket legkésőbb augusztus 30-ig vállalatunknak jelentsék be. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az 1969. évi VII. törvény alapján a bejelentés elmulasztása szabálysér­tésnek minősül. Az engedély nélkül, szakszerűtlenül üzemeltetett pébé- gáz-berendezés az élet- és vagyonbiztonságot veszélyez­tetheti. Saját és környezete biztonsága érdekében a jelentkezést tegye meg. Bejelentését bármely gázcseretelepen vagy körzetsze- relőségen megteheti. Tiszántúli Gázszolgáltató ég -Szerelő Vállalat APRÓHIRDETÉSEK Moszkvics 407-es eladó. Tóth László. da pest, xili.. Szek­szárdi u. 19—25. Felvételre kere­sünk üzemünkbe női dolgozókat. 3 és 3 műszakos fonodái munkára. Betanulási Idő 1 hőnap. Betanított és segédmunkára férfidolgozókat Is keresünk! Bővebb felvilágosítást le­vélben is adunk. Pamuttextil Mű­vek Fonógyára, Budapest, XI. ke­rület Bocskai üt 90. Munkaügyi Osztály. Mátranovák. Jő karban levő Sko­da Octávia Super sze­mélygépkocsi, garázs­ban tartott, első kéz­ből eladó. Telefoni 20-50/108 mellék. Eladó Cl rendszámé Wartburg. Salgótar­ján, Bányász u. 9. is evet betöltött lányokat szövőnőnek felvesz a Pamuttex­til Művek Jacquard Szövőgyára. A beta­nulási Idő 12 hét: ezen idő alatt havi 1030 Ft bruttó fizetést és napi, 1 Ft-ért ebé­det biztosítunk. La­kást minimális térítés mellett leányotthon- szerű, elhelyezésben adunk. Jelentkezés: írásban PTM Jac­quard Szövőgyár Munkaerőgazdál­IzaH 4 ci Qi»­Nagy-budapesti építőipari vállalat felvesz tehergépkocsi­vezetőket, autóbusz­vezetőket, nehézgép­kezelőket, jogosítvánnyal rendelkező darukezelőket. Jelentkezés: Köz­épületépitő Vál­lalat, Budapest, X., Fertő u. 1/d., Haraszti László üzemvezetőnél. Megjöttek az eredmények Keszthelyről Komka a hét végén utazik Jó eredmények Oslóban és Caliban Keszthelyen, a XIII. atléti­kai Balaton-bajnökságon 50 egyesület mintegy 400 ver­senyzője vett részt. Nógrád megyét a Balassagyarmati SE és az SKSE atlétái képvisel­ték és néhány szép eredmény­nyel tértek haza. A női 4xlOO-as váltófutás­ban a Reiter—Virtyó—Mocsá­ri— Lajkó összeállítású balas­sagyarmati váltó 51,1-el új megyei csúccsal a harmadik helyet szerezte meg. (A régi csúcsot 51,5-tel a megyei válo­gatott tartotta 1968 óta.) Laj­kó a 200 méteres síkfutásban 26.3- del — új megyei csúcs­beállítással a harmadik he­lyen végzett, még 400 méteren idei legjobb eredményével, 58.4- del második lett. Az SKSE atlétái közül Bambuk 100 méteren 11,1 -gyei negye­dik, Palaticzki 800-on 1:57,2- del negyedik, még Komka ma­gasban 183-mal hetedik, Erki távolban 670 cm-rel hatodik, Bagyinszki pedig a női gerely­vetésben 39,89 m-rel a hete­dik helyet szerezte meg. A balassagyarmati atléták kö­zül Tóth távolban 6,80-nal harmadik, a 10 km-es gyalog­lásban Pozsonyi 52:27,0-val — egyéni csúccsal a harmadik helyet szerezte meg. A töb­biek : 800 m: 5. Fábri 1:58,2, 1500 m: 5. Fábri 4:04,0, 3000 m akadály: 5. Kun 9:56,2, Fi­lip 1:59,1-et, Qrapka 2:05,2-tőt futott 800-on. A nők közül Pintér 100-on 13 mp-cel a döntőben hatodik lett. Virtyó 200-on 27,8-cat, 400-on 65.2­tőt ment, míg Mocsári ered­ménye 400-on 65,2, Kandáé 5:25,5 1500-on. * A hét elején hazatért Po­zsonyból és hétközben már Salgótarjánban edzett Komka Magdolna, az SKSE csúcstar­tója. Komka a Csehszlovákia —Lengyelország—Magyar- ország hármas viadalon kis­haján új országos csúcsot ja­vított. Az elért 183 cm bizta­tó a Helsinkiben rövidesen sorra kerülő EB előtt. A magyar atléták egyébként a hét végén utaznak a finn fő­városba. Oslóban a Bislet-stadionban esti nemzetközi atlétikai ver­senyt rendeztek. Érdekesebb eredmények. Magas: Brown (amerikai) 221, távol: Jacks- son (amerikai) 776, 200: Tur­ner (amerikai) 21,1, 1500: Fis­cher (ausztrál) 3:39,5, 5000: Korica (jugoszláv) 13:45. ★ Caliban a pánamerikai já­tékokon a jamaicai Dom Gar- rie 19,8-del beállította a 200 méteres síkfutás világrekordját, amelyet három évvel ezelőtt az amerikai- Tommie Smidth állított fel Mexikóban. Érde­kesebb eredmények: távol: Robinson (amerikai) 802, ge­rely : Fedmann (amerikai) 81,52. F*1 Végezetül néhány hazái hír: A Kohász-atléták, közül a fel­nőttek Budapesten, az ifik Komlón, a serdülők Szegedén szerepelnek a hét végén. Két hét múlva Salgótarjánban ke­rül lebonyolításra a Kohász által kiírt Felszabadulási Ku­pa, amelyre máris 16 sport­kör jelentette be résztvételét. Ismét igazolták helyüket 7. Jurisits SE Gól- és pontarányuk hason­lít az 1969. évihez. Győzel­meikben jó pár bravúros eredmény is akad. Bgy. Volán 2:1, Mátranovák 2:1, Somos 2:1, Karancslapújtő 1:0, Dej- tár 7 K). Bravúrnak számita- nak a döntetlenek is. Ka- rancslapújtő 1:1, Somos 0 K). A csapat igazolta, hogy meg­állja helyét a megyei I. osz­tályban. Újhelyi 28 mérkőzé­8. Romhány 30 13 7 10 42-49 33, sen játszott, Czabadai 26, Pei­ler 25, Cseh és Szedlák 24— 24, Józsa és Máté 23—23, Cse- te és Hoffmann 18—18, Ko­vács 17, Molnár és Zima 13— 13- Alkalommal jutott szóhoz. Újhelyi 13, Máté Ily Józsa 18- szór küzdötte fel magát a legjobbak közé. A védelem két 11-est is összehozott. A hazai mérkőzéseket 3150-en látták. 30 13 6 11 42-44 32 Előkészületi mérkőzés Kalló — Szurdokpüspöki 3:2 (2:0) Barátságos labdarúgómérkő­zés volt Kálión, ahol a me­gyei B-osztályba felkerült ha­zaiak a szurdokpüspöki együt­tesét fogadták. sA két csapat 200 néző előtt érdekes, jó mérkőzést vívott. Az összeál­lítások: Kálió: Liptai — Velzer, Korbely, Mészáros, Tusán J., Kiss F., Tusán L., Dóra I., Gazsó, Dóra II., Kiss L., Cse­re: Dián, Tóth, Molnár. Szur­dokpüspöki: Hajnal — Ma- róth, Mótrics, Kozik, Kovács, Oroszi, Pusztai, Krasznai, Bu­dai, Hepp I., Erdélyi. Csere: Petre L., és Hepp II. Góllövő: Gazsó (2), Dóra II., illetve Hepp I. (2). Tavasszal kissé visszaestek jellemezhetjük a romhányiakat. Az őszi szezon első felében jó volt a sorozatuk. A VII. for­dulóban már 11 pontjuk volt. A nagyobb csapatokkal szem­ben alul maradt az együttes (St. ZIM, Karancslapújtő, Mátranovák, Somos). Tavaszi eredményeik változatosak vol­tak. Bár védelmük kilenc mérkőzésen nem kapott gólt, támadósoruk csak ötször volt gólképtelen. A legtöbb mérkő­zésen Pásztor 28, Mészáros 27, Gregor, Meló J. és Sagyibó 26—26, Sarankő 24, Kalíczka és Varga J. 23—23, Meló F. 21, Jeszenszki 19, Tihanyi 15, Saliga 14, Imre és Zachar 12— 12 alkalommal játszott. Mé­száros lőtte a legtöbb gólt, szám szerint 12-t. Meló Já­nos 9, Kalinczka 7, Gregor 6 gólt lőtt. Kalíczka 17, Sárán­ké 15, Gregor 12, Pásztor 11 alkalommal játszott jól. Sportszerűtlenség miatt hat játékos került a kiállítás sor­sára. A mérkőzéseket 3550-en látták. T. L. >an Évszázadok dióhéjbe Edward rendeletétől a 11-es rúgásig hajítása kézzel tilos! A mér­kőzéseket három bíró vezette. Mindegyik csapat kijelölt egy-egy „saját” bírót, és kö­zösen megállapodtak a har­madik személyében. Ez a harmadik voilt a főbíró. A mai értelemben vett lab­darúgás kezdő időpontja 1862. Ekkor jelentek meg Upping- hamban az első önálló futball- szabályok. Az uppinghami szabályok a résztvevő játéko­sok számát mindkét részről 15—15 főben állapították meg. Eredményt akkor értek el a résztvevő csapatok, ha a lab­da úgy jutott kapuba, hogy a játékos nem kézzel dobta, vagy vitte oda. Tilos volt hat lépésnél közelebb lenni ahhoz a játékoshoz, akinél a labda volt. A lesállásról is rendel­kezett a szabály: minden já­tékos lesben van, aki a labda előtt áll. "Ha visszaszalad, megszűnt a les. A szabályok természetesen végigjárták a fejlődés útját. ra” vonatkozóan a szabályok kezdetben semmiféle intézke­dést nem tartalmaztak. Nem volt csatársor, fedezetsor és külön kapus. A kapuban két játékos állt. A kapusok és a nyolc csatár között egy ösz- szekötő teljesített szolgálatot. (Elképzelhető micsoda óriási munkát kellett végeznie, ezért összekötőnek nyilván a csapat legerősebb emberét tették meg.) A labdarúgó sport legneve­zetesebb dátuma az 1863-as év, amikor megalakult az An­gol Labdarúgó Szövetség. A megalakulás nagy lendületet adott a labdarúgás fejlődésé­nek. Rendszerbe foglalták a szabályokat, s a hiányokat pótolták. Pontos méretet ka­pott a kapu és a játéktér. Újabb és újabb szabályok láttak napvilágot, mert rend­kívül népszerű lett a játék. A mérkőzések előtt már kaput választottak — sorsolással — és térfélcsere is volt szünet után. A szabályfejlődés dió­héjban: 1880: kiállítási jogot kapott a játékvezető. A kiállított já­tékos a játékban többé nem vehetett részt. 1882: Elrendelték a kapu- keresztrúd használatát. Ezt eddig kötél helyettesítette. Az oldalvonalon túlról a labdát csak két kézzel volt szabad dobni. 1884: Bevonult a szabály- könyvbe az úgynevezett já­tékvezetői labda, és megje­lentek a mérkőzésen a határ- bírák. 1888: Meghatározták a lab­da anyagát, súlyát és mére­tét. 1890: Szabály jelenik meg a 11-es rúgásról. ' 1891: Bevezetik a kapuháló­kat, hogy a játékvezetők a gólokat pontosan megítélhes­sék. Egy másik szabály: 11-es rúgásánál amennyiben a já­tékidő letelt, a rúgás végre­hajtására az időt meghosszab­bítják. A lesállás szabályait hét évig tartó tárgyalássorozat után módosították. Kimond­ták 1924-ben, hogy a lesben álló játékos csak akkor bün­tetendő, ha a játékba beavat­kozik. Szokács László Először is 15-ről 11-re csök­kentették a játékosok létszá- | mát. A játékosok „beosztásé- ( NOGRAQ — 1971. augusztus 5., csütörtök /

Next

/
Thumbnails
Contents