Nógrád. 1971. augusztus (27. évfolyam. 180-204. szám)
1971-08-28 / 202. szám
Napjaink ifjúsága Háromszor három A csitári hegyek alatt Hogyan élnek a fiatalok? — Mienk volt a magnó. Tőlünk kérték kölcsön — Ne viccelj, a magnó a tanácsé volt, és inkább ők adták nekünk kölcsön! — Nincs igazuk abban, hogy mi rontottuk el, már akkor sem működött rendesen, amikor megkaptuk. — A művelődési háznak is van egy magnója, azt eredetileg a fiataloknak vették, mégsem láttuk még egyszer sem. — Persze, megvan az oka, hogy miért nem kapjuk meg! A fenti heves szócsatát fiatalok vívták egymással, védve saját álláspontjukat, érvek és indokok felsorakoztatásával Nehéz volt közös nevezőre jutniok, hiszen az eset, ami miatt felkerestem őket, magában véve is igen bonyolult. Mert mi is a magnóügy? Szerkesztőségünk a közelmúltban levelet kapott harminc csitári fiatal nevében. A levél írói panaszkodnak, hogy nincs mivel szórakozniuk, nem kapnak a községtől megfelelő támogatást. Sőt! Volt egy magnójuk, amit a tanács kölcsönkért tőlük és azóta sem adott vissza, azzal az indokkal, hogy a masina rossz, a fiatalok tönkretették. Amikor először jártunk a faluban, csak a művelődési ház igazgatójával sikerült beszélnünk. A levél tartalmának ismertetése után a következőket mondta: — Nem hiszem, hogy a levelet a KíSZ-e.s fiatalok írták. Szerintem Se nem is tudnak erről. A magnóval valóban voltak problémák, de mivel az eredetileg is a tanácsé, nem lehet vita tárgya. Ami a fiatalok magatartását, viselkedését illeti Papp Ferenc művelődési ház igazgató ebben a kérdésben már pesszimistább hangnemben nyilatkozott: — A helyi KISZ-szervezet munkájáról nem sok jót mondhatok. A tagok — 18-.an vannak — felelőtlenek, cinikusak, közösségi münkájuk nincs, a falu társadalmi és kulturális munkájában egyáltalán nem vesznek részt. Programjuk a táncból, meg a zenehallgatásból álL Azt is megtudom, hogy a jelenlegi KISZ-klubbon kívül — mely az iskola épületében van — a művelődési házban modernül berendezett klubkönyvtár is található. Hogy a fiatalok ezt a helyiséget nem kapják meg, annak kifogásolt viselkedésük az oka. — Hogyan adhatnánk nekik azt a klubot, amikor még a régit, a nem éppen korszerűt is tönkretették? A legközelebbi látogatásunkkor a fiatalok a fent említett KISZ-klubban fogadtak. A falak mentén székek, asztalok, az ablakon függönyök: a tanács ajándékai. Egy polcon tévé — már nyolc hónapja nem működik. Papp Ferenc szavai beigazolódtak, a gyerekek nem tudtak a hozzánk írt levélről, a magnó említése mégis heves vitát váltott ki köztük. Végül megegyeztek abban, hogy a magnó valóban a tanácsé, de megkaphatnák néha. A szervezeti életüktől maguk sincsenek elragadtatva. — Kezdetben minden jól ment. Szép programot állítottunk össze, volt benne irodalmi műsor, szellemi vetélkedő. Irodalmi színpadot is alakítottunk, aztán hirtelen megállt minden — mondja Herceg Klári. Lábát Mard véleménye szerint ennek az az oka, hogy a KISZ-vezetőség, amely csupán két tagból állt, nem törődött a fiatalokkal. Februártól nem volt KISZ-gyűlés, nem tartottak közös megbeszélést. — Szerintem a magnóügy is közrejátszott a szétesésben. Amíg lehetett táncolni, zenét hallgatni, jöttek a fiatalok. Amióta nincs magnó, megritkult a látogatottság — jegyzi meg Herceg Laci. Erre többen is felhördülnek, mert — őket idézem — valóban jó dolog a táncolás, ám az élet nem csak abból áll. — Nagyon szegény az a fiatal, aki a tartalmas szórakozást, művelődést elveti. Mi csaknem valamennyien közép- iskolások vagyunk, így még inkább kötelességünk igényes, színvonalas program szerint dolgozni — heveskedik Klári. Ami a rendetlenkedést, a közömbösséget illeti, valamennyien belátják, hogy néha előfordul ilyesmi, s ez alól a lányok sem kivételek. Amikor felteszem a kérdést, hogyan képzelik el a KISZ- munkát, a klub életét a jövőben, egymás szavába vágva sorolják: — Először új KISZ- vezetőséget választunk, új KISZ-titkárt... — minden hónapra tervet készítünk, előadásokkal, irodalmi estekkel... — lesznek közös kirándulásaink, mozilátogatásaink. — S, ha mi adunk, biztos kapunk is érte. Mondjuk: megkapjuk a művelődési házban levő klubbot a magnóval együtt — mondja Lábát Mari. Amikor figyelmeztetem őket, hogy ez az egész ne csak pillanatnyi fel lángolás legyen, Herceg Klári fogadkozás helyett a következőket mondja: — Szeretnénk, ha egy fél év múlva újra ellátogatnál hozzánk! Azt hiszem, ez a mondat minden fogadkozásnál többet ígér. — vkm — Diákparlament és a tankönyvek Itt a tanév, sók tízezer fiatal ismét előkeresi iskolatáskáját, füzeteit. Vége a vakációnak, a kikapcsolódásnak. Kézibe kerülnek a tankönyvek. Ismét aktuális a kérdés: Jut-e mindenkinek? Amint Szabó Kálmántól, a Tankönyvkiadó Vállalat igazgatóhelyettesétől megtudtuk: az általános és középiskolásoknak nem lesz okuk a panaszra, idejében elkészültek a könyveik. — Számukra tehát zökkenőmentesen kezdődik a tanév? — Majdnem. Sajnos, a szak- középiskolák néhány könyve nem készült el határidőre. Nem állt idejében rendelkezésünkre a kézirat, a szerzők ugyanis gyakran kényszerülnek az anyag átírására, ami sok időt vesz igénybe. — Milyen lesz az egyetemisták jegyzetellátása? — Alapvető gond nem lehet. A 2500 különféle jegyzet nagy része már megjelent. Tény viszont, hogy hozzávetőleg 200—300 jegyzetet nem tudunk időre szállítani. Ennek nyomdai, illetve egyéb akadálya van. Egyes szerzők például nem tartják be a határidőket. Jó volna ezen vál- t íztatni. — Ügy értesültünk, egyes egyetemek saját nyomdával c 'dják meg a jegyzetellátást... — Valóban. A budapesti Orvostudományi Egyetem és a v iszprémi Vegyipari Egyetem maga adja ki a szükséges .: agy rrieket. — Nem jelent-e megoldást, ha a nagyobb egyetemek saját nyomdával rendelkeznének? Az igazgatóhelyettes rövid hallgatás után válaszolt: — Könnyítés lenne a Tankönyvkiadónak, annyi bizonyos. A legjobb mégis az volna, ha egy-két nagy nyomda csak tankönyvek nyomásával foglalkozna. Akikor sikerülne a kéziratok átfutási idejét lényegesen csökkentenünk. •— Ebben a tanévben összesen hány tankönyvet jelentetnek meg? — Az alsó-, közép- és felsőfokú oktatás részére 17 millió (!) példányban adunk ki tankönyveket. — Hogyan jut el az olvasók, a diákok véleménye a kiadóhoz? Hiszen a diákparlamentek ülésein szóba kerülnek a tankönyvek is. Szabó Kálmán mosolygott: — Tudomásunk van róla, hogy jó néhány könyvet megbíráltak. A kialakult véleményekről azonban mi csak közvetve értesültünk, mivel képviselőinket még nem hívták meg... — Jó ötlet. Érdemes lenne a diákparlamenti állásfoglalásokat megküldeni a Tan- könyvkiadónak, vagy ha lehetséges, közvetlenül meghívni a tanácskozásokra a Tan- könyvkiadó munkatársait. — Gyűjtjük az észrevételeket. Rendszeresen konzultálunk a pedagógusokkal, s igyekszünk figyelembe venni tanácsaikat. Végezetül elmondhatom: az elmúlt évekhez viszonyítva az idei tankönyvellátás jónak mondható, s reméljük, az új könyvekből a fiatalok friss erővel látnak neki a tanuláshoz. í*] Itt befejezhetnénk az interjút. Az illetékes fórum, a Tankönyvkiadó megnyugtatott és megmagyarázott. Ismertek az objektív nehézségek: nincs elég nyomda, nincs munkaerő. De mi megnyugodtunk-e? Nem. Néhány szakközépiskolai tankönyv nem jelent még meg. Több tízezer diák és sok pedagógus bosszankodik. A 200—300 egyetemi jegyzet hiánya különösen súlyos, mert éppen a folyamatos tanulást akadályozza. Mikor lesz végre természetes, hogy tanévkezdetre minden tankönyv, jegyzet kapható? Fáy László AGOLYWCIi Rita „kéglije”... Ritának, állati rossz kedve volt. Nem, ment a suliban semmi. Otthon is csak veszekedtek vele, hogy tanuljon, „mellőzze” a barátait és ne cigarettázzon. Most pedig még a „nagyit” — igy hívta ^ a, nagymamát — is ki kell kísérni az állomásra, aki ráadásul még meg is bízta valamivel. — öntözd meg majd a, virágokat kis bogaram, nálad hagyom a kulcsot! — A haverokkal a téren szokott találkozni. Különös szervezet volt ez. Voltak vagy tízen. Szerették a beatzenét és a házibulikat. Az a menő tej köztük, aki „kéglit” tud szerezni. Rita tudta, hogy kinézik a többiek. De mégis jól érezte magát közöttük. Ahogy 6 mondta: — mindenhol jó, csak otthon nem. Ma izgatottan készülődött a térre. Csak még nagyit kell kivinni az állomásra. Szerette nagyanyját, talán azért, mert mindent megengedett neki, vagy mert kiskorában ő nevelte, amíg az anyu szórakozott. Magára szedte vadonatúj forrónadrág szerelését és hatalmas napszemüvegét. Mire a térre ért, már megpillantotta a nagyit két hatalmas kofferral. A haverok unottan napoztak a papon. — Segítsetek a nagyinak az állomásig — szólt Rita hozzájuk. Aztán felültették a vonatra, még integettek is neki. — Milyen kedvesek vagytok gyerekek, s könny csillogott apró szemében. Komjáthy műsorában bömbölt a „Kégli dal”. Hippinek «— neki volt a leghosszabb haja, s virágos ingben járt, nevét innen kapta — eszébe jutott, milyen jó lenne most egy kéglid , Rita megpörgette a kulcsot a levegőben. Itt van! Gyertek! Harsány Ujj ongás kísérte útjukat. — De jó vagy hozzánk ma, Rita! Nevettek. A nagyi egy szép kertes házban lakott. Virággal, csipkével díszített szobára leltek nála. Hippi bekapcsolta a magnóját és máris csörögtek. Egyikük véletlenül a kamrába tévedt. Nem akart hinni a szemének. A polcokon évszámok szerint sorakoztak a befőttek, lekvárok, savanyúságok. — Gyertek, mit találtam! „Kincsesbánya!” És ettek. De hogy! — Ne hülyéskedjetek, ebből még baj lesz — mondta Rita. Hagyjátok abba! Hangját azonban elnyomta a beat üvöltése. Mire hajnalodott, nem lehetett ráismerni a lakásra. A kincsesbánya is kiürült. Az üvegek fele összetört, felébe csikk került. A kicsesbánya kövezete olyan lett, mint valamiféle absztrakt szőnyeg, összetört üvegcserepek és lekvár keveréke borította. Siralmasan nézett ki minden. Vége! És véget ért a házibuli... Két hét múlva Rita nem mert kimenni az állomásra. Már a térre sem jár! Tóth Vera O ciodakapus fámalma Lassan egy hónapja lesz, hogy a felsőfokú intézmények közölték a felvételi vizsgákon résztvevőkkel az elért eredményeiket. A többszörös túljelentkeziés, no, meg a hiányos tudás miatt nem teljesülhetett minden ifjú álma. Akiket felvettek, most boldogok, de sokkal nagyobb a tábora a visszautasítottak- nak. Három fiatalt kerestem fel egy kis beszélgetésre. Mindhárman az idén jelentkeztek főiskolára, vagy egyetemre, és van még egy közös vonásuk: mindhárman fizikai dolgozók gyermekei. Akit felvettek: Birda Sándor. Balassagyarmaton, szakközépiskolában végzett, átlaga 4,4 volt. — Mindig nagy érdeklődéssel figyeltem a mezőgazdasági gépeket, talán ezért jelentkeztem a mezőtúri főiskolára is. Sikerült, felvettek. Sokat köszönhetek tanáromnak, Gedőczi Zoltánnak, aki megszerettette velem a mezőgazdasági szakmát. — Mit szóltak a szüleid? — Nagyon örültek. Mindketten itt, Hugyagon dolgoznak, a tsz-ben. Édesanyám növénytermesztő, édesapám az állattenyésztésben dolgozik. Nyaranta én is sokat forgolódtam mellettük. Sanyi nyugodt mosollyal beszél. Boldog, hisz sikerült élete vágya: tovább tanulhat. NÓGRÁD - 1971. augusztus 28., szombat Akinek nem sikerüli: Herczeg Aranka és Győri Béla. Aranka Szegedre, az Orvostudományi Egyetemre jelentkezett. — Amikor megtudtam, hogy nem vettek fel, sírva fakadtam. Azért tanultam eddig is, hogy egyszer betegeket gyógyíthassak. Rengeteget olvastam, jelesre érettségiztem, s most nem tudom, merre tovább. Szüleim a nóg- rádmegyeri Vastömegcikk Ktsz dolgozói. Ök vigasztaltak, amikor megkaptam a papírt az egyetemről. Aranka most csalódott, pesszimista hangulatú, de a reményt nem adja fel. Jövőre újból megpróbálja. Béla edzettebb gyerek, mint sorstársa. Nem viselte meg a kudarc. Az idén másodszor jelentkezett Putnok- ra, főiskolára. Nem vették fel. Jövőre ismét jelentkezik. Addig is van mit tennie, Szé- csényfelfaluban, termelőszövetkezetben, technikus. Ez a tisztség sok elfoglaltságot jelent. — Szüleim nagyon bánkódtak, hogy az idén sem sikerült. Pedig az írásbeli négyes, ötös lett, de a szóbeli! Jött egy rövidzárlat és kikészültem. Béla Karancsságon lakik, ahol a KlSZ-klub titkára. Három fiatal, tele elképzelésekkel, vágyakkal. Egy közülük már révbe jutott, még akkor is, ha először a katonasággal kell mégbirkóznia. A másik kettő átmenetileg kudarcot vallott. Ám, ők sem elveszett emberek, mert a pillanatnyi pesszimizmuson is keresztülsugárzik a küzdeni akarás, a kitartás a szándék mellett. Mindkettő így fogalmaz: „Jövőre újra megpróbálom !” Szabó Gyula Napi postánkból Az ígéret szép sző... Vizslás—Üjlakpusziáró] kaptuk a következő panaszt tartalmazó levelet: A település egyik utcáján, a Május 1. úton halad el a Nagybá- tony—Salgótarján közötti vízvezeték, pontosabban fővezeték. Már a választást megelőző jelölő gyűléseken elhangzott több olyan kérés, hogy tegyék lehetővé az utca többnyire új lakóházaiba történő vízbevezetést. A Vizslást községi Tanács akkor ígéretet tett, hogy hamarosan tájékoztatja a lakókat: van-e lehetőség erre, vagy nem lehet a kivitelezést megoldani. A Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat által épített, illetve kezelésében levő vezeték nyomáspróbáját az egyik lakásban végezték el az üzembe helyezés előtt. így a bekötés lehetősége gyakorlatilag meg van, csak a tanács által kért engedély hiányzik még. Az eltek öt hónap alatt mér bizonyára lett volna erre lehetőség — a többszöri sürgetés, és ismétlődő kérések ellenére mégsem intézkedtek. Jé lenne, ha még a tél beállta előtt megkezdhetnék, illetve elvégeztethetnék a lakók a szerelési munkákat. Egyre fogyő türelemmel várják a tanács intézkedését: „Rongygyűjtő hetek” alkalmával kibocsátott és nyereménnyel kisorsolt sorsjegyek beváltási határideje 1971. szeptember 7-én lejár! Már csak néhány nap van hátra a beváltási határnapig. A határnap lejártát követően a sorsjegyekre nyeremény már nem adható ki! Nógrád megyében az alábbi sorszámú sorsjegyek várnak beváltásra (függetlenül az osztályszámtól): 1000 Ft-os vásárlási utalvány nyereménnyel: 14 134, 75 998, 76 386; 500 Ft-os vásárlási utalvány nyereménnyel: 49 309, 76 115; 300 Ft-os vásárlási utalvány nyereménnyel: 11 324, 12 511, 13 696, 13 951, 14 338. 14 664, 14 874. 49 104, 49 547, 49 624, 75 138, 75 519, 75 999, 76 23! 78 288, 78 427, 78 435. A nyereménysorsjegyek beválthatók minden Centrun Áruházban, vagy ÁFÉSZ-boltban.