Nógrád. 1971. augusztus (27. évfolyam. 180-204. szám)
1971-08-24 / 198. szám
Beszélgetés Nagy Lászlóval A napokban megnyílt bánki szlovák nemzetiségi múzeum anyagából bemutatunk egy szép mintájú, a századfordulón készült családi étkezési tálat Koppány György felvétele Kérdeztek — válaszolunk 99 Magyobb önállóság, több produktum!” Az Élet és Irodalom Szerkesztőségében kerestem fel sokak kedvelt költőjét, Nagy Lászlót. Ismerjék meg az olvasók is, ahogy én láttam „mennydörgő napfény-ruhában” (Nagy L.: Csodák csodája). — Ügy tudom, kereskedelmi iskolába járt. Hogyan történt a pályaválasztás? — Magánúton végeztem a középiskola első három osztályát (akkor nyolc osztályos volt a középiskola). Ebben az időben festő akartam lenni. A Herendi Porcelángyárba ajánlottak. Éretlen fejjel úgy döntöttem, hogy barátaimmal tartok, és a pápai református kollégium kereskedelmi iskolájába jelentkeztem. Reál tantárgyaim voltak. Ott tanultam meg egyebek között a gép- és gyorsírást. Irodalmi képzést is kaptam jó magyar tanáraimtól. Különben nem szerettem iskolába járni. Csak ürügy volt az időhúzásra, — addig sem kényszerültem kenyeret keresni. Közben tanítottam, s jártam egy kerámiaüzembe is néha. — Ml döntötte el a képzőművészet és az irodalom harcát? — Sokára dőlt el, végül is mit válasszak. Érettségi után egy évig grafikusként az Iparművészeti Főiskolán tanultam, a következő esztendőben a Képzőművészeti Főiskolán. A harmadik évben bölcsész lettem. Közben megjelentek a verseim. Észrevettem, hogy inkább költő vagyok, mint festő. Szakítottam a képzőművészettel, bár akkor még nem gondoltam, hogy tizenöt évre szólóan, öt-hat éve jutottam hozzá ismét. Ügy éreztem, jobban ki tudom fejezni magam versben, ez vonzott a költészethez. — Mikor érezte súlyosnak a költő feladatát? — Az 1948—51 közti időben úgy tudtam, a költészetnek feladatai vannak. Olyan értelemben, hogy a költészetnek versenyeznie kell a napi sajtóval. Csak jóval később jöttem rá, a költészet olyan dolgokat fejezzen ki, amik nem mondhatók el filozófiai értekezésekben, esszékben, vezércikkekben stb. — Bulgária iránt mi keltette fel az érdeklődését? — 1948-ban, főiskolás koromban fordítottam népköltészetet, bolgárokat is. A bolgár irodalomról alig volt fogalmam. Fordításokban csak kevés bolgár verset lehetett felkutatni. Még Hriszto Botev versei is csak abban az időben jelentek meg. 1949-ben egyéves írói ösztöndíjat kaptam bulgáriai tartózkodásra. A nyelvet hamar megtanultam, és úgy gondoltam — mivel költőnek készülök — elsősorban verseket fordítok. Azóta is ezt csinálom, persze fordítói működésem már kiterjedt a világ költészetére is. Beszélem egyébként a bolgár nyelvet, a szláv nyelveket értem, ha olvasom, ugyanúgy a németet és az angolt is. — Milyen hatást tett önre József Attila? Példaképének tekinti? — József Attilát Pápán Ismertem meg. Akkor nem volt divatos költő, sem iskolai tananyag. Tizenöt éves koromban megvettem a kötetét és József Attilát olvasva rájöttem: a költészet felelősségteljes hivatás. A tulajdonképpeni indítást ez adta nekem. Persze furcsa, hogy egy falusi gyerek egy nagyvárosi költőhöz ragaszkodik és őt tartja példaképének,’ de engem elbűvölt József Attila emberi magatartása. Tragédiája annyira meghatott, hogy első igazi példaképem ő lett. Ma nincs példaképem. Fogalmazhatnám így: a példaképek egyetlen képpé ötvöződtek, és ebben a képben megtalálható Ady, Vörösmarty, Balassi, Csokonai is, hogy csak a magyar költőket említsem. — Gyakran feltűnik verseiben a ló képe. Honnan ez a szeretet? — Kiscsikók közt nőttem fel, lovakkal dolgoztam. Cső- dörös is voltam egy évig. Nincs abban semmi különös, ha ezeket a lovacskákat emlegetem, és abban sem, hogy később, a mezőgazdaság kollektivizálása idején arra döbbentem: az én barátam, bajtársam a ló — ezerszámra kerül a vágóhidakra. Azért is írtam meg azt a nagyobb szabású verset, a Búcsúzik a lovacska címűt, a hatvanas évek elején. — Adna-e tanácsot a jövő generációjának, a fiatal költőknek? — Tanácsot adni nehéz. Csak a saját tapasztalatomra hivatkozva adhatok tanácsot, de nem azzal, hogy kalácsot is hoz annak, aki megfogadja. Praktikus tanácsom: a fiatal költőknek a nagy mesterekhez kell Iskolába járnlok. Mindenképpen tanulniok kell valakitől. Talán a legfontosabb az, hogy a költő összegezni tudjon, ez pedig feltételezi a'legszélesebb látókört. A KPVDSZ salgótarjáni klubjában gyülekeztek a megyei Nyomdaipari Vállalat párttagjai és kiszesei. A közös összejövetel témája: az ifjúság, a KISZ. Kevés helyen készítették el olyan frissen az ifjúság- politikai intézkedési tervet, mint a nyomdában. A kis füzet már februárban ott volt a dolgozók kezében. Nem késlekedett a vállalat a végrehajtással sem. A nyomda is azok közé az üzemek közé tartozik, amelyek az évek múlásával, egyre fiatalodnak. Négy esztendő múlva 115 új szakmunkásfiatallal gyarapodik az üzem. Az új technológia bevezetésében, az ofszetnyomás megvalósításában elsősorban a jól képzett fiatalokra támaszkodhatnak. Fontos nyomdai munkák felett vállaltak idén védnökséget a fiatalok, Emellett a társadalmi munka nyújtotta lehetőséget is jól kihasználták. Vállalkozó szellemükkel a vállalat is jól járt, a fiatalok kasszája is hétezer forinttal lett „vastagabb”. Fiatalok nevét olvashatjuk csaknem valamennyi beadott újítás szerzői rovatában is. Roppant gyakorlatiasan hangzik a „vplamit valamiért”, de ez esetben tiszta tartalommal telített: a vállalat sem ment el közömbösen a kiszesek öntevékenysége mellett. Hat fiatalt felelősségteljes, vezető posztra helyezett, további hatot most „agitál”. A jól tanuló és jól dolgozó harmadéves szakmunkástanulóikat anyagi juttatásban részesíti, magyarán szólva, fizikai állományba helyezi, és órabérben foglalkoztatja. A szakközépiskolában és tanulóintézetben levő fiatalokkal pedig tanulmányi szerződést köt a vállalat, s ösztöndíjat juttat részű lcre. A fiatalok, a pályakezdők javát szolgálja a „hűségjutalom” életbiztosítás is, amelyet a vállalat köt a biztosítóval. A fiatal dolgozó a biztosítás értelmében tíz évi „maradás” után tízezer forintot leap kézhez. A szerződést még ebben a hónapban tíz fiatal írja alá. Vajon milyen gondolatokat ébreszt a kongresszusi levél tíz kérdése a nyomdászfiatalokban? — erre adott választ a közös pártós KISZ-taggyűlés második része, melyben felolvasták és vitára bocsátották a KISZ kb üzenetét. Ügy látszik, a fiatal korosztály nem idegenkedik az első felszólalástól, a szokásos „várakozási idő” letelte előtt, már egymást követték a javaslatok. — A nyolcadik kérdéshez lenne véleményem — pattant fel egy vékony fiatalember. — Nagyobb önállóságot kapjanak a fiatalok, szabad kezet több témában, mint eddig. A nagyobb önállóság minden esetben na,; gyobb tetteket hoz. Még jóformán le sem ült, szomszédja már szót kért: — Nekem is ehhez a kérdéshez, a tagok öntevékenységéhez lenne szavam. Gyakori jelenség, hogy csak a KISZ-vezetőség és legfeljebb még néhány ember dolgozik. Adjanak gyakrabban megbízatást a tagoknak! Az is előfordul, hogy a tagok nem ismerik egy-egy döntés előzményeit. Szerintem vonják be a tagokat is a vitába, úgy számítsanak rájuk, mintha vezetők lennének. — Én is úgy látom, hogy a vezetőség tagjai gyakran eldöntik egymás között a dolgokat — fűzi hozzá a harmadik kiszes. — Nem jó gyakorlat ez. Ahelyett, hogy a tagokat kész tények elé állítják, inkább hívják ösz- sze őket. még a döntés előtt, kérjenek tőlük javaslatot: srácok, ez a helyzet, mit csináljunk? Ami pedig a nagyobb önállóságot illeti, a KISZ-csoportok létrehozása feltétlenül ezt, és ezzel együtt több produktumot is eredményezi. A következő javaslat kérdéssel kezdődik: — Lehet az úttörőtémához is hozzászólni? Mert akkor azt mondanám, hogy minden KISZ-szervezet válasz- szón ki egy szimpatikus iskolát, és patronálja annak úttörőcsapatát. Vegye fel a csapat vezetőivel a kapcsolatot, tartson előadást az úttörőknek a KISZ-életről, hogy a gyerekek már jó ismerősként kerüljenek a szervezetbe. Hevesen pattan fel társat — Jól néznénk ki, ha csak előadást tartanánk az úttörőknek! Érdekes, színes programokat kell szervezni a gyerekekkel, hogy jól érezzék magukat a kiszesek társaságában. — Például kirándulásra meghívni őket, vagy a klubba invitálni néhány úttörőt, vagy vendégül látni őket a taggyűlésen — csatlakoznak most már többen is. — Arról is lehetne szó, hogy ifivezetőket nevelünk az arra alkalmas kiszesek- ből. így aztán igazán együtt lehetne az úttörő és a KISZ. — Sőt, az ifivezetői tisztséget KISZ-megbízatásként lehetne betölteni! — Én azt javaslom, kössünk szerződést egy-egy őrssel, s a szerződésben rögzítsük pontosan a patronálás formáját! — hangzik az újabb ötlet. — A szakmunkástanulókért szeretnék szólni — áll fel a következő fiatal. — Nálunk, a vállalatnál már volt példa arra, hogy a sok nehézséggel birkózó tanulóknak korrepetálást szerveztek. Legyen azon a KISZ, hogy ez a módszer általános gyakorlattá váljék! — Nekem pedig a kilencedik kérdéshez lenne véleményem — állt fel egy fiatalember. — A fiatalok szabad idejüknek jelentős részét otthon, a helyi művelődési házban, sportkörben, MHSZ-ben, különböző klubokban, kulturális és egyéb intézményekben töltik. Ezek vezető testületéiben legyen a KISZ is képviselve, hogy a fiatalok igényei első kézből jussanak el az illetékesekhez. A vélemények, javaslatok közlésére a nyomdában ezután is lesz mód. A KISZ- szervezet dobozt helyez majd el, amibe azok is bedobhatják javaslataikat, akiket szé- gyenlősségük, bátortalanságuk akadályozott abban, hogy nagyobb plénum előtt szóljanak. A KISZ kb kérdezett — a nyomdászfiatalok már válaszoltak ... Szendi Márta Pohánka Erika — Masenyka! — ordítottam befutva a konyhába. — Ez aztán siker! Elsöprő siker! Az általam készített hóeltakarító kombájn tervrajzát elfogadta a tudományos minősítő bizottsági — Mondtam én, hogy minden jó. ha a vége jó — suttogta a feleségem, és a terített asztalra mutatott. Ott már illatoztak a finom ételek, közepén pedig ingerlőn díszelgett a pezsgősüveg. Miután egy pohárral felhajtottunk, ezt mondtam: A hóeltakaríló kombájnom tervrajza ördögien jól sikerült! Utolérhetetlen! A legideálisabb gép. majdhogynem örökmozgó. Képzeld, milyen elmés szerkezet: Van egy hatalmas gőzkazánja, amelynek örökmozgását is köszönheti. A gép összekotorja a ha'vat, felmarkolja és betáplálja a kazánba. Itt a hó átalakul gőzzé, azaz a gép mozgató energiájává, mellyel új havat gyűjt, ami aztán ismét gőzzé változik. Ez a folyamat állandóan ismétlődik. Nagyszerű, ugye? — En mindig zseniális tervezőnek tartottalak — suttogta meghatódottan a feleségem. — Én már akkor is hittem neked, amikor még senki sem hitt. Emlékszel, harminc évvel ezelőtt, házasságunk első hónapjaiban, amikor megkonstruáltál egy lapátot, mindenki kinevetett. De én hittem a képességeidben! G. Kemoklidze; < MICSODA SIKER — Miféle lapátról is beszélsz te tulajdonképpen? Mi a fészkes fenének terveztem volna én lapátot? — Nem egyszerű lapát volt — magyarázta a feleségem —, hanem hóeltakarító lapát. Volt rajta egy nyomógomb is... — Minek terveztem volna én ilyen lapátot — morogtam sértődötten —, vajon minek? Különben is, kinek nézel te engem? — Ez nem mese! Ez tény — mondta keményen. — Csak te egyszerűen elfelejtetted. — Nem, nem — tiltakoztam kézzel, lábbal — ez lehetetlen! Egyáltalán mire jó az — lapát nyomógombbal? Nagy viccmester vagy te, Masenyka. Ügyesebb dolog lesz, ha felhajtunk még egy pohárka pezsgőt a boldogságunkra! Masenyka felemelte a telt poharat, kiitta, majd észbe kapva azt mondta: — Ja.), igaz is, neked ma teheráru- küldeményed érkezettI — Küldemény fehéráruként? — örültem meg, és felhajtottam az italt. — Ez nem rossz. Nézzük, mi van a csomagban! A folyosón idomtalan, hosszúkás láda éktelenkedett. Az italtól egyre derűsebb hangulatban nekiestám felbontásának. Ügyes mozdulatokkal felnyitottam a tetejét, s nagynehezen kiemeltem belőle egy nehéz fémlapátot, melyen nyomógomb is díszlett. Mellékelve ott volt egy levél is: „Tisztelt Ivanov Elvtárs! Örömmel közöljük önnel, hogy harmincéves szorgos és kitartó munka után üzemünkben ráálltunk az ön tervei alapján készített, hóeltakarító lapát sorozatgyártására. Gratulálunk önnek, és emlékül megküldjük a futószalagról lekerült első lapátot. Tervező munkájához új sikereket kívánunk!" — Drágám — mondtam feleszmélve keserű mosollyal, miközben odamentem az asztalhoz, és töltöttem —, ezt megünnepeljük egy pohár itallal. Arra iszunk, hogy hosszú-hosszú életet éljünk, hogy negyven év múlva ismét megünnepelhessük az általam tervezett, s az állami minősítő bizottság által már elfogadott kombájn szériagyártásának az első példányát... Fordította: Sigér Imre NÓGRÁD — 1971. augusztus 24., kedd 5
