Nógrád. 1971. augusztus (27. évfolyam. 180-204. szám)

1971-08-19 / 195. szám

Ismerkedés a kórházzal (I.) A kórházban különleges, az otthonitól eltérő élet várja a betegeket. Az ott bevezetett rend célja nem az, hogy a kórházba kerülők életét nehe­zebbé tegye, hanem az, hogy a szükségessé vált gyógykeze­lést kiegészítse, teljessé te­gye. A kórházi rendet, az ottani élet minden mozzanatát, az étkezést is a legmodernebb szabályok szerint szabták meg. Érthető hát, hogy ez az otthonitól elütő élet sokaknak furcsa, szokatlan. A betegek legnagyobb ré­szének nem jelent problémát a kórházi életbe való beil­leszkedés. Megfigyelésünk az, hogy azok, akik haladnak az élet fejlődésével, otthonuk­ban is kulturáltan élnek, mo­dern, egészséges és nem „ma­gyaros” kosztol esznek, akik belátják, hogy a kórház éle­tének — éppen azért, mert ott a legnemesebb anyaggal, az emberrel foglalkoznak — el kell térni minden más in­tézmény életétől, azok jól ér­zik magukat, gyorsan beil­leszkednek, gyógyulásuk sok­kal gyorsabbá válik. A betegek egy kisebb része, főleg azok, akik még 1971-ben is makacsul ragaszkodnak a megszokott és régi életfor­mához, akik ma is vakon mennek el az egyre fejlődő és szépülő élet jelenségei mel­lett, nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem viselik el a számukra szokatlan, más éle­tet. Ezek hadilábon állnak a mosdással, nem ismerik a fogkefét, idegenkednek az ételektől, (kifogásolják, hogy vizitekkel, kezelésekkel „za­varják” őket, bizalmatlanok az egészségügyi dolgozókkal, azok munkájával szemben. Nem ritkán a gyógyszerrende­lésbe is beleszólnak és gyógy­szereket követelnek maguk­nak, kritizálják az orvos munkáját. Ezek az embeóek odahaza legtöbbször kuruzslással is megpróbálják gyógyítani ma­gukat — erről különben —, egészségnevelési csoportunk­nak több magnófelvétele is van. A kórházban a csikket a padlóra dobálják, a szemetet nem a szeméttárolóba, hanem az ablakon át kiszórják a kertbe. Az új megyei kórház ablakai alatt — főleg látoga­tás után — érdemes körül­nézni. Sörös üvegtől csirke­csontig, újságtól dinnyehéjig, minden megtalálható. Az embereknek ez a cso­portja nem látja be, hogy a megye kórházai a megye la­kosaié. Nem gondolnak arra, ha tönkreteszik, megrongál­ják azt, a helyreállítás csak a gyógyításra adott pénzből tör­ténhetik meg, az utánuk jö­vők pedig már rosszabb kö­rülmények között gyógyulhat­nak, Kárt akozhatnak a WC- be dobott darabos anyagok — találtunk már labdát, ruha­neműt, konzerves dobozt, gézt — dugulást idéznek elő, ez pedig komoly munkával, bűz árán, esetleg csak falbor tás­sad szüntethető meg. A lemosható falak össze- karmolására, a folyosókon le­vő karfák cigarefrtavégekkel való összeégetésére is van példa. Sok veszélyt rejt az ablakon kidobott üveg, doboz, vagy más anyag. A földszin­ten fekvő betegek láttak már töltött paprikát is kirepülni. Ezek az alatta levő ablakra eshetnek és azt kitörhetik, összepiszkolhatják. Az ablak­szilánkok pedig, vagy a kido­bott tárgyak az arra járók egészségét veszélyeztetik. Kényes kérdés a látogatás. A hozzátartozók hiányolják, hogy nincs velük a megbete­gedett családtag és legszíve­sebben naponta látogatnák, akkor, amikor ők szeretnék. A betegek egy része is hiányolja a hozzátartozókat. De ha a kórházban nem tartanák be a látogatási időket, a több száz beteg sok száz hozzátartozója szinte állandóan a kórházban lenne, ezzel pedig akadályoz­nák a gyógyító munkát és za­varnák a betegeket is. A kórházi dolgozó jól tud­ja, hogy a betegek tekinté­lyes része fél a látogatások­tól, az azzal járó fáradságos beszélgetésektől, továbbá a behozott ételtől. Látogatni rá­adásul nem is csak a hozzá­tartozók járnak, hanem az is­merősök is. Sőt, vannak he­lyek, ahonnan még a távoli ismerősöknek, még a harago­soknak is illik a kórházban fekvőket látogatni. A helyes az volna, ha csak a közeli rokonok látogatná­nak — azok is rövid időre —, a rokonok pedig nem hozná­nak be egészséget károsító főtt ételeket. Erre valamikor, vagy húsz évvel ezelőtt még szükség volt, ma már azon­ban csak rossz szokás. A rossz szokások közé tar­tozik a különböző alkoholos tartalmú italok „belopása” is. Általános szabály, hogy tilos a kórházba alkoholt bevinni. Tévhit az, hogy az alkohol (bor, sör, tömény) erőt ad és segíti a gyógyulást. A kór­házban különleges munka, gyógyítás folyik, ezt pedig né­ha a legkisebb alkohoimeny- nyiség is megzavarja. Az al­kohol — kis mennyiségben — csak az egészséges ember itala lehet A látogatások ajkaiméval a portásoknak sok munkát ad az, hogy megmagyarázzák: ti­zenkét éven aluli gyermeket a kórházba vinni tilos. Ezt a fertőzésre hajlamos gyerme­kek védelmét szolgáló mi­niszteri utasítást sokan nem értik meg. Volt már olyan, hogy szoknya alatt, csomag­ban próbáltak kisgyerekeket felcsempészni. A szülők soha nem lehetnek annyira önzőé k, hogy fertőzésnek tegyék ki gyermeküket, csak azért, hogy láthassák őket összefoglalásul elmondhat­juk, hogy a kórházban beteg­nek lenni és a beteget láto­gatni tudni kell. A kórházban megfordulók nagyon sok „nem szabad !”-dal, „tilos”-sal talál­koznak, amelyek alól nem le­het kivétel, mert a betegek érdekeit szolgálják. Varga Éva, a megyei kórház egészség­nevelési csoportjának tagja Hasznának A bélyeg megjelenését kö­vetően, a filatelisták eleinte csak a postai kezelés közben lebélyegzett példányokat mél­tatták figyelemre. A bélyeg­ző fokozza a bélyeg érdekes­ségét, többletként adja a fel- használás helyét, idejét, eset­leg más körülményekre is utal. Néhány szabály a hasz­nált bélyegek gyűjtőinek: Tiszta, lehetőleg olvasható bélyegzős példány való al­bumba. (Olajos, elkent lenyo­mat értéktelen, elcsúfítja gyűjteményünket.) Két vagy több bélyegzős darabot — egyes kivételektől eltekintve, például az 1990-as évek né­met 5 márkásai, ahol postai szabály volt két pecsét — másodrendűnek tekintenek. Német gyűjtök csak a ke­rek bélyegzős (rundstempel) darabokat tekintik kifogásta­lannak, nem becsülik a gépi bélyegzők hullámvonalnyo­matát, sem a hirdető bélyeg­zők szövegrészét, a sarokbé­lyegzők szövege olvashatatlan, bizonyítható erővel nem bír. Megfelelő bélyegzés felta­lálása, olykor csekély értékű daraboknál is nehéz, ennek ellenére vegyes, használt és használatlan példányokból ál­ló sorozatot ne helyezzünk gyűjteményünkbe. Végül a legfontosabb: vi­gyázzunk a levelekre, a még papíron levő, tehát teljes bé­lyegzővel ellátott bélyegekre. Mindén gyűjteményt díszíte­nek régi levelek, az első ki­adásoknál értékük lényege­sen magasabb, mint a leázta­tott példányoké. Törd jel a kókuszdiót... ... és megismered az or­szágot. A Gilbert- és Ellice- szigeteken, a nyugat-csendes- óceáni angol gyarmaton járja ez a mondás, melynek igazát az bizonyítja, hogy a lakos­ság megélhetését a kókusz­pálma és a kenyérfa bizto­sítja. A korallszigetek alig 10)00 négyzetkilométeres terü­letén 44 ezer ember él az év­századok során kialakult for­mák szerint. A most kiadott, 15 értékből álló új forgalmi sorozat három bélyegén a kó­kusz hasznosítása látható. Hat címletről a kenyérfa ér­tékét ismerj üli meg: termése táplálék, rostjaiból, háncsá­ból szőnek, a házakat és a csó­nakokat fájából készítik. Négy bélyeg a halászat szokásos módján kívül bemutatja a fáklyafénynól történő lánd­zsás halfogást. Az enyhe ég­hajlat következtében a termé­szet szinte ontja a termést, a tenger bőven adja a halakat, A tenger sokáig óvta a szi­getek hagyományos életét, de lassan ide is elhatol a civilá- ció minden áldása és átka. Az egyik szigeten foszfátbányát nyitottak, és egy másik, köz­igazgatásilag e gyarmathoz tartozó terület az angolok atom- és hidrogénbomba-kí- sérleteinek színhelye lett. Augusztus 27-én, a vadászati világkiállítás megnyitásával egyidőben, képzőművészeti ki­állítás nyílik a Műcsarnokban „Ember és a természet” címmel. Ezen a kiállításon 19 or­szág, 162 művészének, 242 vadászati témájú műalkotását tekinthetik meg a látogatók. Képünkön: Mai szovjet alkotók állatszobrai Döntött a Legbelsőbb Birésá A termelőszövetkezetek tag­jainak nyugdíjfolyósításával kapcsolatos joggyakorlat most alakult ki. Ezért igen jelen­tős a Legfelsőbb Bíróságnak az a döntése, amely egy ilyen ügyben hangzott el. Egy tsz-tag részére a Társa­dalombiztosítási Igazgatóság, a múlt év augusztus elsejei hatállyal, termelőszövetkezeti öregségi járadékot állapított meg. A nyugdíjas azonban arra hivatkozott, hogy igényét a szövetkezetnél már 1970. jú­nius 1-én bejelentette, ezért a járadék ettől az időponttól kezdve illeti meg. Felszólalá­sát mind a Társadalombizto­sítási Bizottság, mind az Igaz­gatóság elutasította, azért az utóbbi ellen pert indított. A járás- és a megyei bíróság el­lentétes ítélete után törvé­nyességi óvásra a Legfelsőbb Bíróság kimondta: — Mindkét fokú bíróság té­vedett, amikor olyan igény tárgyalásában hozott érdemi határozatot, amelynek elbírá­lása nem tartozik bírósági ha­táskörbe. Ugyanis a tsz-tagok öregségi, munkaképtelenségi, valamint özvegyi járadék- igényével kapcsolatos másod­fokú társadalambiztosítási ha­tározatok ellen nem lehet a bírósághoz fordulni. Ebből kö­vetkezik, hogy a járásbíróság­nak a keresetet — idézés ki­bocsátása nélkül — el kellett volna utasítania. Egy háromgyermekes, vidéki házaspár 10 éves kislányát születése óta nagyanyja nevel­te és a szülők hozzájárultak, Kiadó I db FIAT 2300-as és II db BMV 1800-as típusú személygépkocsi üzemképes állapotban, ár megegyezés szerint. Érdeklődni: a Salgótarjáni Síküvegyárban minden nap 7—15 óráig, a 11-16 tel.: 126 melléken. Ügyintéző: Garamszegi Ti­bor. 6 NÓGRAD - 1971, augusztus 19„ csütörtök j APROMRDETESEK A VOLÁN egynapos társasutazást szervez Egerbe, augusztus 20- án. Részvételi díj: 84,— Ft. AZ IBUSZ társas­utazást szervez au­gusztus 28-tól 30-ig Pécsre. Részvételi díj: 320,— Ft. SALGÓTARJÁNI Főtér 13-as épületben kettőszobás, összkom­fortos lakásomat el­cserélem budapestiért. Cím a kiadóban. A VOLÄN kétnapos társasutazást szervez Debrecenbe, augusz­tus 21-én. Részvételi díj: 213,— Ft. SALGÓTARJÁNI í. emeleti két- és fél­szobás öröklakás azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni le­het Ifjú Gárda út 2., délután 5 órától. ÉRETTSÉGIVEL, 10 éves számviteli gya­korlattal állást kere­sek. „Megbízható” je­ligére a hirdetőbe. AZ IBUSZ egynapos társas utat szervez augusztus 26-án Jász- szentandrásra. Rész­vételi díj: no,— Ft. A VOLÁN egynapos társasutazást szervez Hevesre, augusztus 20-án. Részvételi díj: 72,— 5U» ZENEÉRTÖ fiatal lány, miközben esti tagozaton tovább ta­nul, elfoglalt szülők gyermekének (több gyermeknek is) egész napos gondozását vál­lalná. Cím a NÓG- RÁD-kiadóban. AZ IBUSZ egynapos társas utat szervez a vadászati világkiál­lításra, szeptember 5- én. Részvételi díj : 115,— Ft. A VOLÁN egynapos társasutazást szervez Esztergomba, augusz­tus 21-én. Részvételi díj: 134,— Ft. _________ A VOLÁN egynapos társasutazást szervez Berekfürdőre augusz­tus 20-án. Részvételi díj: 137,— Ft. A VOLÁN egynapos társasutazást szervez Egerbe, augusztus 23- án. Részvételi díj: 68,— Ft. A VOLÁN egynapos társasutazást szervez Esztergomba, augusz­tus 22-én. Részvételi díj: 105,— Ft. SKODA Octávia el­adó CE rendszámmal. S algótar j án, D am j a ­nách u. 12. A VOLÁN egynapos társasutazást szervez Berekfürdőre, augusz­tus 20-án. Részvéte­li díj: 112,— Ft. A VOLÁN kétnapos társasutazást szervez Debrecenbe, augusz­tus 2l-én. Részvételi díj: 198,— Ft. hogy a gyerek az általános is­kola elvégzéséig nála legyen. Később azonban vissza akar­ták vinni kislányukat, de a nagymama ezt nem engedte, mire a szülők a gyermek ki­adásáért pert indítottak elle­ne. Ebben többek között arra is hivatkoztak, hogy az idős asszony a gyereket ellenük neveli. A nagyanya viszontke- resetet támasztott, amelyben kérte a bíróságot; a kislányt nála helyezze el. Az alsófokú bíróságok ezúttal is ellentétes álláspontra helyezkedtek és az ügyet a Legfelsőbb Bíróság a következők kimondásával döntötte el: — Ha a gyermek elhelyezé­se felől a szülők nem tudnak megegyezni, a bíróság dönt és a gyermeket harmadik sze­mélynél is elhelyezhetik. Eb­ben az esetben a nagyanyával történt megállapodással a szü­lők a gyermek gondozásával, felügyeletével kapcsolatos jog­körüket nem ruházták át. Nem mondtak le szülői fel­ügyeleti jogukról, tehát intéz­kedésüket bármikor vissza­vonhatják, különösen, ha azt tapasztalják, hogy a gyerme­ket nem megfelelően nevelik, vagy éppen ellenük hangol­ják. A nagyanya szülői fel­ügyeletre nem jogosult sze­mély, nála a gyermeket a bí­róság nem helyezte el, ezért nem hivatkozhat arra, hogy a kislányt jogosan tartja ma­gánál. \ Egy autótulajdonos, a kocsi­ját személyesen vezetve, a fő­város egyik forgalmas útvo­nalán a jeges úttesten meg­csúszott, s előbb a támfalnak, majd egy autónak ütközött. A karambol következtében az illető súlyosan megsérült, hosszú ideig munkaképtelen volt, de felgyógyulása után is csökkent munkaképességűvé vált. Ezek után a Fővárosi Tanács VB Közmű- és Mély­építési Főigazgatósága ellen kártérítési pert indított. Arra hivatkozva, hogy a Főigazga­tóság az útkarbantartást el­mulasztotta és az okozta a sú­A VOLÁN kétnapos társasutazást szervez Poprádra. augusztus 19-én. Részvételi díj: 540,— Ft. ______________ A VOLÁN egynapos ‘társasutazást szei vez Zsóriba, augusztus 22- Sn. Részvételi dij: 52,— Ft. A VOLÁN egynapos társasutazást szervez Egerbe, augusztus 20- án. Részvételi díj: 58.— Ft. A VOLÁN egynapos társasutazást szervez Berekfürdőre, augusz­tus 20-án. Részvételi díj: m,— Ft. A VOLÁN egynapos társasutazást szervez Hevesre, augusztus 21-én. Részvételi díj: 100,— Ft. 500-AS Trabant adó. Salgótarján, zsef-plató 102. el­Jő­lyos balesetet. A Főigazgató­ság azzal védekezett, hogy az útfelület síkosságmentesítése a Fővárosi Köztisztasági Hi­vatal feladata, tehát a balese­tért nem felelős. A Legfelsőbb Bíróság meg­állapította, hogy a baleset olia a támfalból folyó vízszivárgás, illetve annak az úttesten tör­tént eljegesedése volt. A jég­réteg színe megegyezett az út­testével, ezért a vezető nem vehette észre, tehát vétkesség nem terheli. A vízszivárgás már régóta fennállott, a bal­eset helyén korábban több ko­csi megcsúszott, de a Főigaz­gatóság, mjnt az út fenntar­tója, sem a hiba megszűnteié­ről, sem az úttest részének veszélyességére figyelmeztető táblák elhelyezéséről nem gondoskodott, holott igen for­galmas útról van szó. Ezért a balesetből eredő kárt teljes egészében viselni köteles. Egy vidéki családi ház tu­lajdonosa — cserelakás fel­ajánlása mellett — felmon­dott bérlőjének. A perben ki­derült, hogy másfél évvel ko­rábban már volt közöttük ilyen per és akkor a ház- tulajdonost jogerősen elutasí­tották. Ezekután vita kelet­kezett, hogy a háztulajdonos ugyanilyen címen, mikor in­díthat újabb pert bérlője el­len. Törvényességi óvásra — az igen gyakori kérdést — a Legfelsőbb Bíróság a követ­kezőképpen döntötte el: — Olyan esetben, ha sze­mélyi tulajdonban álló lakás tulajdonosának a felmondás érvényesség megállapítására irányuló keresetét elutasítot­ták, az ítélet jogerőre emelke­désének napját követő két éven belül — ugyanazzal a bérlővel szemben — azon a címen, hogy a lakásra a ma­ga vagy egyeneságbeli roko­na részére igényt tart, újabb felmondással nem lehet élni. A kétéves határidőt az ítélet jogerőre emelkedését követő naptól kell számítani. Hajdú Endre A Pamutfonóipari Vállalat Kaposvári Gyára 1971. augusztus 24—25-én 2 éves fonóipari szakmunkásiskolára pótfelvételt hirdet 14—15 éves, általános iskolát végzett leányok részére. Díjtalan szállást korszerű munkásszállásunkon biztosítunk. Jelentkezni lehet 1971. augusztus 24—25-én de. 8—14-ig. Általános iskolai bizonyítványát hozza magával. Szóban bővebb felvilágosítást adunk.

Next

/
Thumbnails
Contents