Nógrád. 1971. július (27. évfolyam. 153-179. szám)

1971-07-10 / 161. szám

Elment az elnök A FÖLDMŰVELŐ ember életében nagyon ritkán for­dul elő, hogy nyár derekán, amikor kezdődik az aratás, el­hagyja a faluját. Terényben az emberek ezért háborodtak fel a legjobban. A tsz-elnök, akit vezetőjüknek választottak, hogy rosszban, jóban a ta­gokkal tartson, egyszerűen be­jelenti: — Megyek, egyelőre két. hét szabadságra, utána nyug­díjba! Így idézték Molnár Pált, a tsz elnökét, a terényi terme­lőszövetkezeti parasztok. Va­lamennyien éltes, komoly em­berek, szavuknak hitele van. Nem is kell utánajárni, hi­szen az elnök nincs ott. A könyvelésben kitöltötték a ki­jelentőlapját is. Aztán, hogy a távolmaradása végleges, vagy csak időleges, nem lehet tudni. A könyvelésben, akik ismerik az elnök távozásának legfőbb okát, mindennemű nyilatkozattól elzárkóznak. Mindenről lehet beszélgetni velük, de az elnök körül fel­kavarodott ügyről nem. Meg nem nevezett emberekben ke­resik a hibát. Ez az ő állás­pontjuk, tartsuk tehát tiszte­letben. Mentségükre jegyez­zük meg, amit komolyan kéne venni, ők is tsz-tagok. A föl­dekre is kijárnak dolgozni, az irodában is szorgoskodnak, mégis sokan helytelen meg­jegyzéseket tesznek rájuk. Az elnök bízott bennük. Azért keltek a pártjára. Mondják is: — Minek ezt kiteregetni... Ez az oka, hogy nem adták ide azt a jegyzőkönyvet, ame­lyet az elmúlt heti, délelőtt, tíz órától, este tizenegy óráig tartó vezetőségi ülésről ké­szítettek. Tulajdonképpen Mol­nár Pál, a tsz elnöke ezt kö­vetően ment el a községből. Mi nem tudtuk kideríteni, hogy hová. De talán ez nem is lényeges. Annál érdekesebb, milyen feltételt szabott a ma­radásához. így idézte őt a tanyán, a borjúnevelőben dol­gozó Petrázs Jánosné, aki ve­zetőségi tag is: — Ha a két agronómus megy, maradok. Velük nem dolgozom ... Képtelenség megérteni az elnököt. Az agronómusokkal éveken keresztül dolgozott. Gulyás Gyulát, a főagronó- must, az ő emberének tartják. Csak annyit róla, hogy futott előlünk, nehogy nyilatkoznia kelljen. Eléggé visszatetsző volt. Diószegi Béla, a másik agronómus, teljesen más. ö, és az elnök nem szívelik egy­mást. Valamikor pedig jó­pajtások voltak. Diószegi azt mondja, hogy régebben, a hí- — Ezennel felfüggesztelek zott marha átadásakor nem az ellenőrző bizottsági tisztsé- adta be derekát, hogy egy ál- gedből. Te itt nem ellenőriz- latot a könyvelők „eltüntesse- hetsz ... nek”. Azóta vége az egyetér- Mondani sem kell, elszaba- tésnek. És mint kiderült, Dió- dúlt a pokol. A tsz-tagok fél­szegi hibalajstromot készített tett kincsük, a tsz-demokrácia az elnök tevékenységéről, amit elvesztését látták ebben. Ad­a vezető szerveknek megkül­dött. Joga volt hozzá! így már érthető, hogy az elnök szaba­dulna tőle. Csak hát a legna­gyobb munkában vannak, az agronómusok kellenek. Ke­zükben az irányítás. Tevé­kenységük nyomán gyarapo­dik a tsz. Szlatinszki Gyula, a fiatal párttitkár nagyon jó­zanul, valóban az emberek ál­láspontjára alapozva, így mondja: — HA ELMENT, elment. Mi, pedig, maradunk és dol­gozunk. Bunyik Pál, a fiatal, iskolá­zott elnökhelyettes kézbe vette a dolgokat. A figyelmet most nem a cívódásra, hanem a munkára fordítja. A párttit­kárral elmentek, és megkér­dezték a tsz-tagokat, hogy mi legyen. Rendkívül megható volt a tagok álláspontja: — Ti csak intézzétek a tsz ügyeit, irányítsátok; mi ga­rantáljuk, hogy elvégezzük a munkát... így mondták, fiatalok, idő­sek egyaránt. Hát lehet most mást tenni? És mennek a dolgok. Befejezték a gépszem­lét. Emberek, gépek készen állnak az aratásra. Intézik a személyi ügyeket is. Készítik a közép tévú tervet. Vezető­ségi ülést tartanak. Fizetik az esedékes béreket. Az élet nem állt meg Terényben. Varga Pál, az ellenőrző bizottság el­nöke meg is mondta: — Az élet nem állhat meg azért, mert az elnökünk meg­feledkezett a törvényes rend­ről ... Nagyon határozott, világos gondolkodású ember Varga Pál. öt esztendeje traktoros a tsz-ben. A legutóbbi köz­gyűlésen választotta meg a tagság az ellenőrző bizottság élére. És azon nyomban fela­datokkal is ellátta. Többek között: vizsgálja meg, hová lett huszonöt bárány. Mennyi volt a vezető emberek prémi­uma, és még más, ehhez ha­sonló, kínos feladatai vannak. A tagság, a vezetésben rend­ellenességet sejtett. Varga be­csülettel munkához látott. És akkor olyan dolog történt, amit senki más, csak Molnár Pál mert megtenni. Azt mond­ta Vargának: dig is elég nyíltan tiporta már az elnök. Egy személyben dön­tött olyan ügyekben, ami a taggyűlés, vagy legalábbis a vezetőség elé tartozott volna. Fizetéseket emelt, vont meg. És itt van a prémium. Köz_- gyűlés határozott, hogy a ve­zetők prémiuma, a tagok pré­miumának a duplája lehet. A tagok öt százalékot vettek fel. a három első számú vezető Ötvenet. A középszintűek hú­szat. Aztán a reprézentációk. ötvenhétezer forint egy év­ben. A terényi tsz nem olyan nagy. A bárányok Is a repre­zentáció „áldozatai” lettek. Mondani sem kell, Varga Pál nem ijedt meg az elnök­től, azt mondta neki: — Te engem nem függeszt­hetsz fel, engem a közgyűlés választott... Vizsgálódott, és vezetőségi ülésen átadta a listáját Mol­nár Pál is elismerte vétségét. Kötelezték őt a jelentős pénz­összeg visszafizetéséré. Erre megharagudott, és kijelentette, hogy megy. Az agronómusok „mellékes kérdések” Molnár Pálnál. Azért Molnár Pált nem kell „eltemetni”. Kár lenne. Régi tsz-elnök, sok nehézség­gel megbirkózott a mozgalom érdekében. De az az éltető eleme, amikor szabadon, a törvényes kötelékeket széttéo- ve száguldhat a cél felé. Mi­kor már a törvényeken belül kell mozognia, sűrűn megbot­lik. Azt kellene Molnár Pál­nak megtanulnia, hogy nagyot változott a szövetkezeti moz­galom. A tagokban is tudato­sodik a tulajdonosi érzéssel, a gazdaságukért való felelősség. Nem lehet megkerülni a tag­ságot. Ez így van rendjén. De ezt tudomásul kell venni, és úgy vezetni a termelőszövet­kezetet. REMÉLHETŐLEG rendbe jönnek a dolgok Terényben. A munkával nem lesz baj. Az el­nöknek kell okosabbnak len­nie, az emberekről nem meg­feledkezni. A közös vagyoni megóvni és gyarapítani, a személyeskedést félretenni. Az­tán, hogy most mi lesz, meg- tárgyalják-e az eseményeket a közgyűlésen, nem lehet tud­ni. Ez a tsz belső ügye. Bobál Gyula Vegre itt a nyár. Táborozok ütöttek sátrat a rárósl völgyben Koppány György felvétele A pártélet hírei A fegyelmi bizottságok he­lye, szerepe és tevékenysége címmel csütörtökön, az MSZMP Nógrád megyei Bi­zottságának székházában tar­tott előadást a megyében mű­ködő fegyelmi bizottságok tisztségviselőinek és tágjainak Matúz József elvtárs, a me­gyei pártbizotság titkára. Az egész napos munkaértekezle­ten részt vett és felszólalt Ve- néczi János, az MSZMP Köz­ponti Ellenőrzési Bizottsága titkára is. A rétsági járás községeiben üzemeiben, gazdaságaiban, termelőszövetkezeteiben és in­tézményeiben dolgozó értel­miségiek pártmunkáját, poli­tikai és közéleti tevékenységét vizsgálta az elmúlt napokban az MSZMP Rétsági járási Végrehajtó Bizottsága. Az ér­telmiségi dolgozók hatéko­nyabb közületi tevékenységére megfelelő intézkedések beve­zetését javasolta a végrehaj­tó bizottság. Á szakszervezetek tevékeny­ségének aktuális kérdéseiről — Munkahelyi demokrácia, az önállóság, a pártirányítás kér­dése címmel tartott előadást Balassagyarmaton, a városi pártszékház tanácstermében Vass János, a SZOT Központi Iskola igazgatója. A nagyaktí- va-értekezleten a város szinté valamennyi üzeme, alapszer­vezete, szakszervezete képvi­seltette magát GW Szombat i Rimini (3) Fekszem a naptól kifahére- dett homokon. Pihenek. Há­tamat mind vörösebbre kezdi sütni a Nap. Előttem egy olasz mama veri a gyerme­két. Most veri harmadszorra, mióta itt vagyok. A gyerek üvöltött. A verések közötti szünetben. Most, hogy verik, hallgat, helyette az anyja ki­abál lágy essező olasz dal­lammal. „Gelati!” — harsog­ja a fagyialtos, aki hátán hordható aprócska (?) jég­szekrénykéjéből a fagylaltok, nyalókák, parfék és még ki­csoda tudja, hogy micsoda jégrudacskák fajtáit szedegeti elő, szinte kifogyhatatlanul. Odább kókuszt, amott meg almát, narancsot, banánt ajánl harsogó hangon egy nyurga, hóka kamaszfiú, míg anyja büszke megelége­dettséggel nézi üvöltöző fiacskáját... Mamma mia, micsoda tüdő. Érdemes volt világra szülni! A nyugatnémet házaspár beosztja az idejét. Az asszony némán és soványan sütteti magát a nappal, szavát sem hallani, az apa, mint kizsige­relt vízilóatya lohol, kúszik, mászik a tűző homokon, há­tán a két gyerekkel. A két gyerek is üvölt. Felváltva. Amelyik leesik azért, hogy miért van a másik még az apja hátán, amelyik az apja hátán van azért, hogy a má­sik ne jusson fel oda. Két maroknyi fakó szőke testvéri GYURKÓ GÉZA. Ha péntek, akkor Firenze szeretet. Bömböl a Marinella hangszórója. A vitorlás-moto­ros felnőtteket négyszázért, gyermekeket kétszázért szál­lít a szomszédos Riccionéba. Olaszul, angolul és németül oktondi.. szól az invitáció. Magyarul nem! aztán ráförmedek. — Meg vagy te őrülve? — Miért, nem szépek? • — Ezek NATO-gépek, te De szól a reklámiroda hang­szórója is, és repülőgép is berreg a fejünk felett, maga után transzparenst vonszolva, hogy meggyőzzön a reklám: boldogtalanság és halál vár mindarra az ostoba emberre, aki nem iszik állandóan és szakadatlan Ciantit. A követ­kező gép maga után vonszolt transzparense meg Martinire biztat. Istenem, kinek higgyek, hogy életbe maradjak! Mara­dok az ebédnél felszolgált Sanguinovesénél, fanyar mint a timsó, vörös, mint a máj­bajos rubin és ingyen van. Igazság szerint ezért a borért nekem kellene fizetni, hogy megiszom. Borzasztó üvöltés. Nem, ez nem gyerek. Ez repülőgép. Katonai gép, vadászbombázó, nem is egy, de három egy­szerre. Feleségem a hátára fordul, belehunyorog a leve­gőbe. .. — Szépek — motyogja, — Ahá! — motyogom én is, — Ja — mondja és hasra fordul. Ha NATO-gépek, ak­kor azok. Kit érdekel Rimini homokján, hogy milyen gé­pek is ezek a szépen és gyor­san repülő, fület és ideget tépő csodák. Fekszem hát én is tovább, süttetem magam a nappal, a sok gyereküvöl­tés, a hangos olasz szó — pedig ők vannak itt keveseb­ben — az itt-ott halkan fel­csendülő német, angol, vagy francia beszéd közben mégis azon tűnődöm, hogy mi lenne, ha... Na igen, mi lenne a száz kilométer hosszú tengerpart milliónyi butikjával? Mi len­ne a kápráztatóan gazdag Rimini bazársorral? Az itteni 1500 szállodával és szállodás­sal, és a tízezernyi szállodai dolgozóval, a megszámlálha­tatlan kisemberrel itt, akinek van egy kis bárja, egy kis kocsija, ,és napi 15—16 óra munkája májustól októberig? Kinek adnák el a valóban hi­hetetlen gazdag választékú és nem is mindig kókler árui­kat? Az olaszoknak? Nevet­séges ! Mennyien heverhetünk itt, csak közvetlen közelemben? Ezen az úttól a tengerig két­száz méter mély és talán tíz méter, vagy húsz széles par­ti sávon? Ezren is tán! Ola­szok, persze a legkevesebben. Nyugatnémetek persze a leg­többen. És angolok és franci­ák, magyarok is, svájciak, csak úgy hamarjában... Gye­rekek. Rengeteg üvöltő, sza­ladgáló, síró, evő, nevető gye­rek. Gyönyörű szép gyerekek. És rengeteg fiatal. Karcsú csípőjű, széles vállú, tele vi- gyor képű kamaszok, feszes mellű, pompás kis fenekű, fesztelenül boldog lányok. És a derékhad. A vonalaikra aggódva vigyázó asszonyok, görcsösen behúzott hasú fér­fiak és öregek is az árnyék­ban. .. emberek... emberek... emberek. Élő és élni is aka­ró, a pihenést, az életet él­vezni akaró emberek. Ez a parti sáv nem a mil­liomosok strandja. Ha nem is a koldusoké, de olyanoké, akik jobbára valóban munká­val teremtik meg a tenger­parti pihenés anyagi lehetősé­geit. Vagy olyanoké, akik még legálábbis emlékeznek a munkára. Újabb raj húz el a fejünk felett. Egy gép lecsap » ten­gerre, szinte porzik alatta az üvegzöld Adria. Gyakorlato zik! Mi lenne, ha mindez nem gyakorlat lenne? Harminc—negyven millióra teszik Olaszország idegenfor­galmát — évente. A szom­szédos, bűbájos San Maríné­ban, fenn a íecskefészek-vár- ban naponta 30—40 ezer em­ber fordul meg. Milliók él nek az idegenforgalomból közvetlenül, és tízmilliók közvetve. Véletlen hát, hogy a legutóbbi részleges község­tanácsi választásokon ismét olyannyira szavaztak a kom­munista jelöltekre? Annak a pártnak jelöltjeire, amely Olaszországnak a NATO-ból való kilépéséért harcol, töb bek között? Semmiképpen sem vélet­len. A nem munkás kis eg­zisztenciák is a pártba lát­ják létük és jövőjük biztosí­tását. — Az milyen repülőgép? — dünnyögi a feleségem óvato­san igazítva magán, nehogy egy milliméternyi is legyen rajta, amit nem éget le a Nap. — Utasszállító — mondom. — Arra mondhatom, hogy szép? — gúnyolódik. — Arra igen... a fene egye meg — köpöm ki a homokot számból. Az olasz mama ro­hant el az orrom előtt, hogy elkapja és tovább verje ne­gyedik gyermekét. (Folytatjuk) A járás községeiben élő ci­gánylakosság politikai, szociá­lis és egészségügyi helyzetét, a körülmények javítása érde­kében tett intézkedések ta­pasztalatait és a további fel­adatokat tűzte napirendjére ai MSZMP Szécsényi járási Bi­zottságának Végrehajtó Bi­zottsága. Megállapították, hogy a cigánylakosság fel- emelkedését egy sor intézke­déssel meggyorsították. A fel­adati részben a többi között úgy döntöttek, hogy felvilágo­sító, meggyőző munkát kell végezni a cigányság körében, hogy a régi életmódhoz való ragaszkodást és a nem cigány­lakossággal szembeni bizal­matlanságot körükben felold­ják, s meg kell szüntetni a a társadalom különböző réte­geinél a cigányokkal szembe­ni előítéletet. Javasolták a tanácsi szerveknek, hogy a negyedik ötéves terv idősza­kára előirányzott házépítési akció kölcsönfelhasználásá- ban a tervidőszak során mint­egy 130—140 új családi ház épüljön a cigénylakosság szá­mára. A szocialista brigádvezetők részére 2x1 hetes tanfolyamot rendeztek az MSZMP Nógrád megyei _ Bizottsága Oktatási Igazgatóságán, Salgótarján­ban. ^ A nyolcvan szocialista brigádvezető az általános po­litikai tájékoztatás mellett előadást hallgatott a párt X. kongresszusáról, a szocialista brigádok politikai patronálá- sáról. NÖGRÁD — 1971. július 10., szombat 5

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents