Nógrád. 1971. július (27. évfolyam. 153-179. szám)

1971-07-27 / 175. szám

pan ék apuévá! fáalassaqyapmaton Divat délelőttre, délutánra — „Bérelt" helyek a homokban — A királynő és udvarhölgyei — Fejtegetés a nevetés tudományáról A Palóc nyár 71. legsiikere- dődött a divatbemutató. A sebb rendezvényére került sor Budapesti Finomkötöttáru- vasárnap Balassagyarmaton, a gyár 36 modelljét vonultatták Gabi, Halász Aranka, Poór Péter. A SlágerhuHám ’71.-hez bi­strandon. Már a reggeli órák- fel a csinos manökenek. Az kinis, fürdönadrágos közönség ban sorba álltak a pénztárnál idei nyár legszebb nyári ru- a gyarmatiak és a környező hái, strandruhái, nadrágos községekből érkezők, hogy összeállításai, fürdőruhái „jár- részt vegyenek a strandkarne- ták körbe” a bemutató szín- vál egész napos nonstop mű- helyéül kijelölt, gyermekme- során. dencót. Már mintegy ezren helyez- A mini-divatbemutató — keditek el a strand gyepén, a napozószékekben és hinták­ban, amikor startkőre szólítot­ták az úszóversenyek indulóit. Azonnal látnivaló volt, hogy a bár a kicsinyítő nevet sem a felvonultatott modellek szá­ma, sem szépsége nem indo­kolta —, legsikeresebb da­rabjai, a trevina, nylon-jersey, lányokban ma nem dühöngött poliester-jersey délutáni ru- a versenyszellem: az egyetlen hák és nadrágkosztümök vol- női számban is összesen há- tak. Sikkesek, finomak, ízlé- rom versenyző indult. sesek, s — ami nem utolsó Polányi Mária, a női mell- szempont — olcsók. Hogy heveredett le a színpad előtti homokba. Amúgy otthonosan. Nem is bánta meg senki, hogy Időben jó helyet foglalt ma­gának, mert vidám, szóra­kozást nyújtott a vendégmű­vészek műsora. — Csupa menő fej — je­gyezte meg hódolattal egy szőke bakfls. 0 is, társai is nagy ovációval fogadták Kés- márky, Fenyvesi és Szécsi fesztiváldalait. Angyal János nevetéstudományról szóló „fej­tegetései” és paródiái szintén osztatlan sikert arattak. Nem panaszkodhattak a tapsra a többiek sem. Nehéz eldönteni, mi von­zott több nézőt, a divat, a sláger, vagy a szépség. Mert szó, ami szó, a női szépség népszerű müsorszáma volt a strandkarneválnak. A bátrak, akik szépségüket zsűri elé vitték, mindössze he­ten voltak. — A közönség soraiból há­romszor ennyit is kapásból ki lehetett volna választani — így, a háromtagú zsűri véle­ménye. Legközelebbre talán meg­születik a szépség mellé a mersz is. A fejet, a testalkatot, a test­tartást, a mozgást és a mére­teket pontozták a zsűritagok. A közönség nem pontozott ilyen szakszerűen és bonyolul­tan, aki tetszett, arra adta szavazatát. A zsűri és a közönség pont­Késmárky Marika énekel kották a Gyarmaton fellépő pávaegyüttest. — Gyakran éjfélig próbá­ját Jámbor Evanak itóltek^oda lünk. Legújabban lakodal­mast tanultunk — meséli He­uer Józsefné, a kör alapító­tagja. — Csak az a baj, hogy nem jönnek a fiatalok. Né­hányszor megnézik, mit csiná­lunk, aztán hazamennek, le­ülnek a tévé elé. A strandkarnevál , fiataljai mindenesetre. hosszan tapsol­ták a herencsényi menyecs­kéket. Nagy sikere volt a a „Miss Balassagyarmat 1971 címet. A szépségkirálynő a Balassi Gimnázium 16' éves diákja, a Madách irodalmi színpad tagja, és mindenek- fölött boldog. Udvarhölgyei a II. helyezett Jónás Valéria varrónő és a III. helyet szer­zett Bandri Kati, a Finom- kötött dolgozója lettek. — Tényleg, tőlük szebb lá­Zsüri előtt a legszebbek úszás első helyezettje 16 éves, miért nem látjuk ezeket a Balassi Gimnázium tanuló- üzletekben is? ja. az — A mi osztályunkban is majdnem mindenki tud úsz­ni, nem is rosszul, csak nem mertek jelentkezni — menti társait. — Az itteni kereskedelem nem rendel belőlük — kaptuk a választ. A kereskedelmet nem tud­tuk megkérdezni, de a választ sejthetjük. „A vállalat nem nyok nincsenek Gyarmaton — nagycsalomjai menyecske­konstatálta elégedetten az kórusnak, a gyarmati Palóc­eredményt egy tizenéves fér- rajkóaenekarnak, és sok tap- fiú. _ sót kapott a többi szereplő is. Divatbemutató délutánná is fjem mindenki éri be a jutott. Ezúttal az Iparcikk- tánc nézésével. Hogy őket is kisikereskedelmi Vállalat vo- kielégítsék, beatkoncertet, nultatta fel elegáns modelljeit, strandbált rendeztek a karne- A gyermekmedence körüli tér ^ műsorszervezői. S kik most is úgy festett, mint egy reggeltől a tűző napon pörkö­Mária egyébként vív és tor- gyárt eleget” — szokták mon- nászik az úszás mellett. dani az üzletekben. Ki tud itt A fiúk már bátrabbak vol- igazságot tenni? tak. A serdülő mellúszásban A strand végében össze- Hegedüs József, a gyorsban ácsolt színpad körül már nagy Bognár István lett az első. a nyüzsgés;autogramkérő gye- Felnőtt gyorsban Banka 1st- rekek futkosnak a frissibe ár­ván, a mellben pedig Plachi kezett kocsik körül. S az uta- Kornél érkezett elsőnek cél- sok orra alá dugott kartonla- ba. Szép plakettét kaptak a pokon, fényképeken gyűlnek nyitott szardíniásdoboz. A jót úgy látszik nem lehet meg­unni ... Csak úgy, mint a Röpülj pává/t, amely a délután nagy száma volt. A nevezetes ma­lődtek, pirultak, este újult erővel, frissen járták a tán­cot. A vasárnapi, gyarmati strandkarneválra 1500-an vál­tottak belépőt. A karnevál dár még csak készülődött fel- rendező-szervező gárdája, és győztesek. Épp’ hogy kifújhatták gukat az úszók, máris röppenni, de a színpad kö­rüli homokban már „kibérel­ték” a helyeket. A műsorban nem szerepelt, éppen ezért kellemes megle­petést szerzett a herencsényi Lisznyai (Damó) Kálmán „Rö­pülj páva”-kör. Férjek és fe­persze a príma idő gondosko­dott róla, hogy senki se bánja meg. Szendi Márta Hasznosítják a kongresszuson elhangzott javaslatokat A SZOT elnökségének ülése A SZOT elnöksége hétfőn lis és ülést tartott, amelyen a szer- giai munkavédelmi, ideoló­politikai és kulturális, vezési és káderosztály összesí- továbbá a szervezeti életet tő jelentése alapján megtár- érintő javaslatok intézkedésé- gyalta a szakszervezetek nek módjáról tájékoztat Több, XXII. kongresszusán szóban a kongresszuson elhangzott és Írásban előterjesztett kü- javaslatot a SZOT napirendjé- lönféle javaslatokat, illetve a re tűznek. E szinten vitatják javaslatok hasznosítását szol- majd meg a többi között a gáló intézkedéseket. Vasas Szakszervezet főtitká­A kongresszusi jegyzőkönyv rának azt az előterjesztését, alapján a Minisztertanács és a SZOT elnöksége részére egy-egy előterjesztés készült a javaslatok hasznosításáról. A kormány, mint ismeretes, a hogy a közgazdasági szabályo­zókkal kapcsolatos kérdések­ben a SZOT jobban hangolja össze és képviselje a szakmák álláspontját, szorosabban mű­közelmúltban határozatot ho- ködjék együtt a szakszervezet­zott a javaslatokkal kapcsola' tos állami feladatokról, ennek tekkel és a minisztériumokkal. Több kérdésben a kormány nyomán a minisztériumok és segítségére is számítanak. A az országos hatáskörű szervek SZOT elnökségének javasla­vezetői 1971. szeptember 30-ig tájékoztatják intézkedéseikről tára a kormány máris határo­zatban intézkedett azzal a ja­a SZOT főtitkárát. A SZOT vaslattal kapcsolatban, hogy elnöksége részére készült elő- a tanácsi szervek eddig nem terjesztés azt mutatja be, hogy a kongresszuson elhang­ellenőrízték kellpen a-munka- védelmi helyzetet. E kérdést zott javaslatok megoldása mi- egyébként jövőre a SZOT el­lyen úton halad, s egyben azt a célt is szolgálja, hogy a nöksége újból napirendre tű­zi. Vezető szervek elé kerül az SZOT és a szakszervezetek ve- a javaslat is. hogy a munkás- zető szervei rendszeresen fi- paraszt szülők gyermekeit fo­gyelemmel kísérhessék a ja­vaslatok gyakorlati végrehaj­tását. A kongresszuson el­hangzott hozzászólásokra, ja­vaslatokra a SZOT osztályai 1971. augusztus 31-ig részletes, személy szerinti választ ad­kozottan segíteni kell a to­vábbtanulásban. Vezető szer­vek elé terjesztik azt a javas­latot, hogy nagy arányokban építsék ki az általános iskolai diákotthonokat, növeljék a középiskolai kollégiumok há­nak, s az egyes szakszerveze- lózatát. A kongresszuson el­teket is tájékoztatják a XXII. kongresszus elé ter­jesztett ajánlásaik sorsáról. A SZOT elnöksége elé ter­hangzott egyik javaslat alap­ján a SZOT főkönyvelősége a ruházati szakszervezettel ar­ról tárgyal, hogy a ruhaipar jesztett összesítő jelentés nagyobb arányban részesüljön egész sor a termelést, a bére­zést, a munkaügyi kérdéseket, a szakszervezeti tagdíjakból, s így nagyobb segítséget nyújt­a társadalombiztosítást, az hassanak a gyermekgondozási üzemegészségügyet, a szociá- szabadságon levő anyáknak. Bizonyított a fiatal KISZ-szervezet Egy éve alakult Szécsény- szívesein töltik sportolással, ben az ELZETT-üzem, s még Az üzem területén röplabda-, fiatalabb a KISZ-szervezet. kézilabda, és kispályás labda- A fiatalok azonban tévé- rúgópálya épült kezük mun- kenységükkel máris bizonyí- kája nyomán. Az üzemek tottak. Kivívták a járási ve- közötti versenyen jeleskedtek zetők elismerését; a megala- az ELZETT fiataljai. A patt kulás óta létszámuk 35 fővel rónáit úttörőcsapatot már emelkedett. Az alapszervezet több alkalommal segítették KISZ-titkára elmondotta, társadalmi munkával. Az új hogy egyik fő céljuk az üze- óvodába játékokat készítettek mi termelés segítése. Ebben a legkisebbek részére, az évben háromoszor rendez- — A legnagyobb problé- tek kommunista vasárnapot, mánk, — mondotta a KISZ- hogy féléves tervét az üzem titkár, hogy a község terü- teljesíteni tudja. Ha kulturá- létén nincs otthonunk. Az lis megmozdulásról van szó, üzemben van ugyan egy a fiatalok ott is együtt van- KISZ-helyiség, de itt más nak. A KISZ-oktatási évet — alapszervezetekkel — érthető a járási KISZ-bizottság véle- okokból — nem rendezhetünk ménye szerint — eredménye- közös rendezvényt, pedig sze- sen zárták. Közös kirándulást retnénk. szerveztek Aggtelek—Miskolc Reméljük, hogy az üzem —Eger útvonalra. vezetősége mielőbb teljesíti a A fiatalok szabad idejüket lelkes fiatalok jogos kérését. az aláírások: Aradszky Lász- leségek, 28-an, plusz a citera­ma- ló, Késmáilky Marika, Angyal kéz- János, Szécsi Pál, Fenyvesi zenekar és az ujjával asztalon „bőgőző” különleges zenész al­A divatparádé fináléja VÁLASZ LÉGIPOSTÁVAL Egy kissé ideges volt a han- vesz egy vajszínű Opelt. Na, dúlt ki az udvarról. A leer gúlát a Robbanómotoros Ház- mit szól hozzá? Nézzük meg újabb típusú ruhamángorló• tartási Gépek Gyárában. Sol- talán az extra kivitelű krump- gépek voltak rajta, tész igazgató harminckilenc lihámozó készülékünket is. — Szabadna megnéznem? — fokos lázban feküdt odahaza, A vendég érdeklődéssel vet- kérdezte a norvég látogató, hófehér ágyában. Dühösen re- te szemügyre a masinát. Du- — Hagyja csak. Egyik mán- csegte a kagylóba titkárnőié- csinszkiné a gépezet elé lé- gorló olyan, mint a másik — nek. péti, s rámutatott a szerkeze- mondja Ducsinszkiné, majd —f. Emniike, ha már megér- ten utolsó simításokat végző bizalmasan a vendéghez ha- kezett a norvég vendég, a ne- nőre: jolt: — Ellenben annyit mond­vemben kérjen elnézést, ami- — Ez Selmeczi Aranka, akit hatok, hogy a sofőr nős ember ért nem fogadhatom. Roppant gyakran lehet látni a gyár létére kikezdett egy zalaeger- kellemetlen, hogy a főmérnök éjjeliőre fiának társaságában, szegi kenyereslánnyal, és a helyettese is Győrbe uta- Hogy mi tetszik ezen a nőn Egy hé1 múlva, mikor Sol- zott. Szóljon át Ducsinszkiné- annak a fiatalembernek?! tész, a gyár igazgatója szé­nák a tervosztályra. Kalauzol- és máris továbbtuszkolta a rencsésen felépült influenzá­ja ő a vendégünket. vendéget a gyönyörűen bérén- jából, levelet diktált Oslóba. — Pont a Ducsinszkiné? dezett üzemi ebédlőbe. a norvég üzletembertől érdek­igazgató kartárs ismeri ... — Hány személyre főznek lődött, hogy látogatása nyo­Emmike mindenesetre át- itt? — kérdezte a norvég üz- mán milyen megrendelésre szólt a tervosztályra, s két letember. számíthat a gyár. Légiposta perc múlva már bekopogtatott — Az most nem fontos. Ha- fordultával megérkezett a vá- Ducsinszkiné, aki bár enyhén nem nézze meg a főszakács- lasz: ,"T né,É- ?u áU a™ellett“ tePsi „Bizonyára kitűnő háztartási végül köszöntötte az üzletem- Sult karaj mellett. Harminc- gépeiket budapesti látogatn­ak mondja magát, de som idején nem volt dlkal- mar harmincegy múlt novem- mam megismerni, ezért egye- tüzoltó őrmester (óre nem adhatok fel megren- de nagyon tém delést. Ellenben azonnal írja ved a no, ha azt hiszi, hogy meg> hogy a darukezelő Tolcs- feleségül veszi. A szakácsnő- vainé azóta hozzáment-e már nek csak a jó vacsorák miatt a szigetmonostori udvarol. ■ Mire végigjárták a gyárat, a norvég vendég tisztában volt az egész gyár érzelmi éle­tével. Már a kapuhoz értek, bért. Aztán elindultak, hogy évesnek mondja megtekintsék a gyárat. - ­A nagy gépteremben meg- berben. Egy álltak a fénylő csiszológép udvarol neki. mellett, s Ducsinszkiné meg­kezdte a felvilágosítást. — E csiszoló mellett Kla- rovác Zoltán dolgc-zik. 1941- ben nősült, de elég viharos házaséletet élt. Ott, a szalag mellett jobbról a harmadik Vándori Dezső előmunkás. Ta­valy húsvétkor volt az eljegy- mikor hatalmas teherautó for- zése egy bácsalmási tanítónő­vel, de a nő addig nem akar hozzámenni, míg Vándori nem pénzügyőr­höz, vagy továbbra is hitegeti és valóban csak Gézába, a kékszemű ülőkalauzba szerel- mes-e?” Galambos Szilveszter NOGRÄD — 1971. július 27„ kedd

Next

/
Thumbnails
Contents