Nógrád. 1971. július (27. évfolyam. 153-179. szám)
1971-07-21 / 170. szám
Mire költünk, s miért? Három évvel ezelőtt kezdődött el Szeged Tarján-lakótelepének építése. A terv szerint hétezer lakást építenek itt fel du* naújvárosi és szegedi házgyári elemekből. A lakások nagyrészt szövetkezetiek, államiak és vállalati hozzájárulással épülnek Koppány György felvétele Javítják az Képzőművészek miskolci tanácskozása Szervezet — szervezeti élet A BERUHÁZÁSI politikájáról közölt figyelmet éidem- lö cikket júniuoi számában a Szövetkezeti Híradó. Lényeges alapmegáiiapításokaf tartalmazott, amelyekkel nem lehet vitatkozni. Ezek közt igen erőtejesen hangsúlyozta, hogy alapos gazdaságossági és más közgazdasági számítások nélkül szinte el sem képzelhető a beruházási politika, a beruházási tervkészítés és végrehajtás. Csupán egy kifogást emelhetnék a cikkel szemben, azt, hogy az elemzésről, a gazdaságossági számításokról eléggé általánosan beszélt, és nem hívta fel a figyelmet: nemcsak a beruházások egészére tanácsos a számításokat elvégezni, hanem célszerű kitérni az egyes részletekre is. mint például a jelentősebb berendezések, gépek beszerzési szükségességének indoklására, kihasználtságuk várható alakulására, a költségek visszatérüléseinek kérdéseire. Azért teszem ezt szóvá, mert eléggé általános jelenség, hogy a vállalatok a gazdaságossági számításokat esősorban csak a komplex beruházásokra készítik el, de a gépekre berendezésekre már nem. Jelentős vállalati és népgazdasági károkat okozhatnak ezzel, hiszen így nem tudnak kellő megfontoltságot tanúsítani a beszerzésekben. A megjegyzést egyébként igazolja a NEB nemrégen tartott vizsgálata is. A többi közt például több korszerű, olasz gyártmányú parkettacsiszoló gép vásárlásáról szerzett tudomást a megyei Állami Építőipari Vállalatnál. Bizonyára szükség volt rájuk, és devizakeret is rendelkezésre állt. Nem is lenne kifogás a vásárlás miatt, de a vállalat tulajdonában már van jó néhány ugyanerre a célra szolgáló gép, amelyek kihasználtsága nagyon is alacsony fokú. Vajon nem lett volna célszerűbb előbb számolni, és azután meggondolni, hogy mire lenne fontosabb pénzt — valutát — adni? Ügy tűnik, hiányzott a gondos megfontoltság a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben is az Angliában vásárolt DEXION- Salgó gépsor beszerzésekor. A bizonyára nem fillérekbe kerülő berendezés kihasználtsága ugyanis szintén alacsony fokú, s még a válasz is nehéz: egyáltalán mikor térül vissza a beruházási költség? A Népi Ellenőrzési Bizottság vizsgálati anyagából kie- emelt példák csak illusztrációk, s nem csak ezeket említhettük volna. A tanulság viszont általánosítható: a korszerű beruházási politika előbb mindig számol, sokoldalúan elemez, s csak azután kezdődik az intézkedés. „Na. és kockáztatni nem lenét? Hiszen a korszerű vállalati gazdálkodáshoz ez is hozzá tartozik”. — vetődhet fel a kérdés. De igen. Lehet és kell. A kockáztatás feltétele is azonban legalább hozzávetőleges számítás — a jelentkező szükségletek és igények alapján (Külön kérdés hog? az említett — és nem említett — beruházásokra milyen szükséglet és milyen termelési igény volt?) Tévedés ne essék, a két kiemelt példával nem elítélni akarom a vállalatokat, csupán a figyelmet szeretném felhívni az országosan tapasztalt jelenség megszüntetésére: a beruházási politika gondosabb, több és részletesebb közgazdasági számításon alapuló végrehajtása érdekében. S TÉVEDÉS ne essék, ez nemcsak a gazdasági vezetők és az általuk közvetlenül irányított terveket készítő szakemberek ügye. A termelékenység fokozását, a gazdaságosság hatékonyságát és a népgazdaság fejlesztését szolgáló megfontolt és takarékos beruházások közvetlen érdekei a munkásoknak is. Ezért nélkülözhetetlen, hogy amikor a vállalati éves, vagy közép lejáratú tervek készülnek — tudjanak róla és célszerűségükről véleményt alkossanak ők is. Az üzemi demokratizmus gyakorlásának egyik kérdése annak közösségi megvitatása is, hogy mire menynyit és miért áldoznak, s ez hogyan kapcsolódik közvetlenül a munkások és a népgazdaság igényeihez és érdekeihez. A tervek és főbb részleteik nem titkok. A nyilvánosság nemcsak végrehajtásukra ösztönöz, hanem jobb üzemi légkört teremt, a vezetés iránti bizalom erősité- tését is segíti. És ezek sem lényegtelenek. egészségügyi ellátást A Kis-Zagyva völgyében, Nagybárkányt jelölték ki körzeti központnak. Több • ezer embernek intézik itt az ügyes-bajos dolgait. A körzeti központ as elmúlt évek során csak vontatottan gyarapodott. A negyedik ötéves tervben viszont jelentősen fejlődik. Az idén befejezik az orvosi rendelő bővítését, 150 000 forint költséggel. Ezenkívül építenek fogorvosi rendelőt, és lakást is. Erre a célra viszont egymillió forintot fordítanak. A tervek szerint az idén ezt a munkát is elvégzik. A lakosság azért üdvözölte ezt az intézkedést, mert ha a fogorvos megkezdheti munkáját, akkor nem kell hosz- szú kilométereket utazniuk, hogy fogászati gyógykezelésben részesülhessenek. Emlékeztetőül: napjainkban a magyar képzőművészeknek mintegy nyolcvan százaléka Budapesten él és alkat. A többi a Magyar Képzőművészek Szövetsége területei szervezeteihez tartozik. Hat területi szervezet működik az országban, Székesfehérvárott, Pécsett, Szegeden, Szolnokon, Debrecenben es Miskolcon. Ez utóbbihoz, az északmagyarországi területi szervezethez tartoznak a borsodiakon kívül a hevesi és a nógrádi képzőművészek. A területi szervezet úgynevezett konzultatív bizottsága rendszeres időközönként ülésezik. A napokban zajlott le Miskolcon a legutóbi konzultatív ülés. Milyen időszerű gonokról. teendőkről tárgyalt? Seres János területi titkár számolt be a területi szövetség kiállításpolitikájáról. Ennek egyik lényeges pontja, hogy a tárlatok ne csak a nagyobb kulturális központokban. a városokban, hanem minél több községben is jussanak el a közönséghez. A vidéki érdekképviselet erősítése jegyében a vidéki képcsarnoki zsűrizéseken Mazsaroff Miklós festőművész lesz jelen. Mint ismeretes, számos képzőművészünk munkásságában egzisztenciális szempontból fontos szerepet játszanak a képcsarnoki vásárlások, így a helyi képviselet minden valószínűség szerint a zsűrizések objektivitását is befolyásolja majd. Figyelmet érdemlőnek látszik a balassagyarmati Horvath Endre Galéria kezdeményezése. A galéria felvette a kapcsolatot Műcsarnok zsüribizottságával, illetve az cszakmagyarországi területi szervezettel. Jövő évtől — csak fiataloknak nyitja ki kapuit, évente mintegy 14 fiatal képzőművész bemutatkozására ad lehetőséget az ország bármely területéről, s természetesen Észak-Ma- gyarországról és Nógrátíból is. A miskolci képtárral kiállítás- és katalóguscserében állapodtak meg. A balassagyarmati kétéves kisgaíéria kiállításai eddig mintegy húszezer látogatót vonzottak, a jövő évtől megvalósuló úgynevezett profiltisztítás uj fejezetet jelenthet a galéria történetében. A törekvés mindenképpen dicséretre méltó. Élénk vita zajlott Miskolcon a szövetség területi szervezeti életéről is. Ez napjainkban több kívánnivalót hagy maga után A képzőművészek egy része tulajdonképpen csak névlegesen számít tagnak, hiszen semmiféle szervezeti életet nem él, nem kapcsolódik be a közösségi munkába, a felmerülő gondok megoldásába. Éppen ezért az új országos választmány elé szervezeti szabályzatmódosítást nyújtanak be. A készülő módosítás, egyebeken túl. tartal- maza azt is, hogy akik a szövetségi munkában nem vesznek részt, kizárhatók legyenek a szövetségből. Természetesen, ehhez az is szükséges, hogy az országos szövetség is vizsgálja felül jelenlegi szervezeti szabályzatát, s a szervezeti élet előmozdítása jegyében igyekezzék módosítani azon Hovatovább valóban tűrhetetlennek látszik- az, hogy képzőnélkül denfajta szervezeti élet iránt érzéketlen, s csak az esetleges hiányosságok felhány torgaitásával foglalkozik, anélkül, hogy ő maga segítséget nyújtana azok orvoslására. Czinke Ferenc grafikus- művész. a Magyar Képzőművészek Szövetsége vidéki bizottságának munkájáról adott tájékoztatást a jelenlevőknek. Beszélt a szervezeti szabályzat módosításáról. A vidéki bizottság a decentralizáció jegyében igyekszik tevékenykedni a jövőben. A vidéken élő képzőművészek jogait, kötelességeit, etikai magatartását, stb. igyekszik figyelemmel kísérni. foglalkozik a vidéki művészek zsürizési jogával, a nagy murális feladatok elosztásával, és így tovább. Elsődleges cél az, hogy az országos szövetség valóban gazdája legyen a vidéken élő képzőművészeknek is, s hogy a közös kultúrpolitikai feladatok, a párt- és az állami szervezetekkel való együttműködés gyümölcsözőbb, ha- téKonyabb legyen az eddigieknél. Így a képzőművészek szövetségének munkája, remélhetőleg, a „területeken’' >s jobban kapcsolódik a helyben jelentkező kultúrpolitikához. Megvizsgálta a konzultatív bizottság a miskolci és az egri úgynevezett közös műterem fenntartásával kapcsolatos teendőket 1972-től az egri közös műterembe is pályázat útján lehet „bejutni”, így elkerülhetőnek látszik az esetlegességek felszámolása. Szó esett a továbbiakban a nemzetközi kapcsolatokról, a megyei csoportok 1972. évi munka tervének elkészítéséről, s a tagfelvételekről. A bizottság az alaptagságra javasolta Kerekes Lászlót, aki eudigi merkantil-grafikai tevékenységével elismerést érdemel. A területi szervezetbe nem vetek fel űj tagot. Vita volt az amatőrizmus helyének, szerepének értékeléséről is, valamint a szakköri mozgalom feladatairól. A teljesség igénye nélkül, ezúttal csupán néhány gondolatot vetettünk fel a tanácskozáson elhangzottak alapjan. Az északmagyarországi területi szervezet a vidéki szervezetek között rangos helyet vívott ki magának, s elsősorban a légionra- dalmibb műfaj, a grafika művelésében dicsekedhet eredményekkel. Az elhangzottak, elsősorban a szervezeti gondok megoldása, a további előrelépés feltétele Tóth Elemér Kovács András S zatócsáé még most sincs negyvenéves. Pár évvel ezelőtt sokan harmincnak is nézték, aztán hirtelen nagyon megöregedett. Azt mondják, amióta a férje otthagyta, nagyon keveset ad magára. Két éve még mosolyogva fogadta a hízelgő kezét- csókolomokat, ma már alig köszön neki valaki. Most, ahogy kinn ül az állomáson, időverte bőröndjével, nem is figyel rá senki. Igaz, ő is behúzódott a váróterem sarkába, mintha rejtőzne az emberek elől. A vonat mé<* sokára indul, legalább két órát keli rá várni. Hosszú, csontos ujjait idegesen tördeli, s néha-néha végigsimítja arcát gyűrött zsebkendőjével, hogy a vastag púderrétegbe vájt könnyerecskét eltüntesse. Csendben, egyhangú fájdalommal sírdogál. A könnyerecskét íel-felszáro- gatja, de az arcába ékelődött mély, sűrű ráncokat már nem tudja letörölni. Azok vele utaznak tovább a Tisza menti kis faluba, Annushoz, a nővéréhez. Annus már tűi van az ötvenen. Egyedül él, az elárvult szülői házban, nem ment férjhez. Koián nem akart, később meg nem vitték. Amikor megkapta a húga táviratát, nem akart hinni a szemének: „Végleg hozzád költözöm, csütörtökön este érkezem — Irén.” Nem is a hely miatt aggódott, mert magának úgyis üres ez a nagy lakás. De hát mi történhetett. Egy hete még a nyaralásról is lemondott a húga a „kicsi” miatt. Most meg... — csak nem veszett össze Ircsivel? De, hát most veszne már össze vele, amikor eddig annyi mindent megbocsátott neki?! Megbocsátott? Elnézett. Mert Annus nem így nevelte volna azt a lányt. De pont ő szóljon bele a gyereknevelésbe, akinek nem volt, meg már nem is lesz gyereke? Irén ezt sokszor hangsúlyozta előtte. Mégsem lett volna szabad ennyire elkényeztetni Ircsit. Akkor talán a „baj” sem történt volna meg. Nehéz utazás.. Igaza volt Szatócsnak, amikor szigorúbb kézbe akarta venni a lányát. De az anyja nem engedte. Ez az egyszem lányom van, legyen meg mindene, amit kivan. Meg is lett. Talán több is a kívántnál. A „kicsi” Annusnál született meg, tavaly nyáron. Erős, egészséges lurkó, aki kívánja és meg is kapja a szere- tetet. Talán Ircsitől, az anyjától is, de legjobban a nagyanyja szereti. Irén, amikor megtudta a „bajt” először öngyilkos akart lenni, aztán erőt vett magán. Másnap bement Ircsi osztályfőnökéhez a gimnáziumba. Az iskolában eleinte elhitték a szívszanatóriumi mesét, csak később indultak meg a tapogatózó pletykák. Az apa azonban nem hitte el. Amikor Irénnek választani kellett a férje és Ircsi közt. ő a lányát választotta. Szatócs még azon a héten elment a varosból. Azt mondják, hegy valamelyik építkezésnél dolgozik a Nyírségben. Hírt nem ad magáról, a „kicsit” sem nézte meg. Irén annál többet foglalkozik vela. Leszámolt a zöldséges boltban is, hogy ne kelljen bölcsődébe adni Zoltánkár. ircsi nem sokat keresett, éppen hogy magára elég volt. Sokszor már csak abból telt divatos ruhára, amit Irén otthoni varrással keresett. Azért Irén soha nem panaszkodott. Az Annus csomagjait is mindig igyekezett viszonozni, hol ezzel, hol azzal Akkor hát mégis mi történhetett? Irén már egy órája ült a váróteremben. Arckifejezése még mindig szomorú és fájdalmas volt, de már nem sírt. Gondolkodott. — A képek, mint szakadozott filmkockák, ide-oda vetődtek zaklatott emlékeiben. — „Legjobb lenne már, ha anya is befogná a száját, néha kibírhatatlan tud lenni ... Vagy akár el is költözhetne Annus nénihez!” — Ezt Ircsi mondta neki. Neki, aki..'. — De ez mind Ottó miatt van. Nem kétséges, hogy Ottó elcsábította Ircsit. Egyszerűen hálóba ejtette. Ottónak csak a lakás kell. Es mi lesz Zoltánkával, ki fogja gondozni, nevelni?... „Én Ottót mindennél jobban szeretem! Még anyánál is!” — Nem, — nem! Nem akarok emlékezni... Ez nem lehet igaz! Ezt nem tehette, nem mondhatta a lányom. Az én egyetlen, szép, okos ... A vonat befutott a második vágányra. Irén letörölte kibuggyanó könnyeit, aztán elindult az esőtől tisztán csillogó sinek felé. Lassan, nehézkesen lépdelt, mint aki menne is, meg nem is. Hirtelen remegés futott át rajta: — Ircsi!!! — De a kék ruhás, fiatal lány nem az ő lánya volt, csak távolról látszott annak. Egy fiatalember segített felrakni poggyászát a vonatra. Helyet is kínált neki, de Irén nem ült le. Gyors, ideges mozdulattal kutatott retiküljében, majd egy fényképet vett elő, és a férfi kezébe nyomta. — Aranyos kisfiú — dicsérte meg a férfi. — A magáé? — Az unokám. Az én édes kicsi unokám. Tudja? Csak most alszik, ő az, aki, akit... Közben lehúzta a vonat ablakát, és szavait elnyelték a megeredt, sűrű, esőcseppek. Görcsös zokogásban tört ki. Haját teljesen átnedvesítette az eső, és a szőkére festett tincsek alatt sűrű barázdákban megcsillantak a csapzott, ősz hajszálak. A férfi döbbenten nézte a vergődő asszonyt, és megpróbálta kezébe tenni a fényképet. Irén feléje fordította fájdalmas mosolyba torzult arcát, és lassan, el-elfú- ló hangon azt mondta: — Ne higgye el! Csak tréfa volt. Nekem nnics is unokám, nekem nincs is lányom, nekem... nekem már nincs is senkim ... Horváth Mária művészeink egy része min' NÓGRAD - 1971. július 21., szerda 5
