Nógrád. 1971. július (27. évfolyam. 153-179. szám)
1971-07-18 / 168. szám
A fertőrákost kőbányában barlangszínházat rendeztek be. Itt mutatják be, július utolsó szombatján Beethoven: Fidelio című operáját a soproni ünnepi hetek rendezvényeként. Képünkön: építik a barlangszínház színpadát Á világpiacról is élünk... A leghatalmasabb és iparilag legfejlettebb országok életében- is egyre nagyobb szerepet játszik a külkereskedelem. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok „ütőerei”, a külkereskedelem „érrendszere” a világpiac „szivét” élteti. Hazánk nemzeti jövedelmének 40 százaléka világpiacon realizálódik. Tehát nemcsak azt mondhatjuk, hogy a világpiacról is élünk, hanem azt is, hogy: úgy élünk, ahogy a világpiac kínálta lehetőségeket a magunk hasznára tudjuk fordítani. 28 százalékkal több és 2 I százalékkal kevesebb!. A statisztikusok adatai figyelmeztetnek : az év első öt hónapjában a tervezettől eléggé elmaradt a külkereskedelmi forgalmunk, pontosabban nem azon a „vágányon” haladt, «mint amit elképzeltünk. A (külföldről behozott áruk mennyisége 28 százalékkal haladta meg az elmúlt esztendő hasonló időszakának importját, ugyanakkor exportunk két százalékkal kevesebb!-. A számok azért is fi- gyelemébresztőek, mert néhány éven át a külkereskedelem volt a népgazdaság legdinamikusabb ága, és például 1969-ben az export az ipari termelés növekedésének fő alapja. A Központi Statisztikai Hivatal egymás mellé rakott száma: a 28 százalékos importnövekedés és a 2 százalékos exportcsökkenés mindenképpen gondolkodtatásra és tennivalókra kötelez. Hem lehet egyértelműen azt mondani, hogy ez negatív fejlemény, ugyanis az import növekedésének jelentős része indokolt és ennek kedvező hatása sokféle módon érezhető lesz. A belföldi ellátás javítása, nyersanyagszegénységünk, az import jelentős megkönnyítése, a szocialista gépimport fokozott ösztönzése mind-mind megtalálható a 28 százalékos behozatali növekedés mögött... Meg természetesen az is, hogy egyes vállalatok tovább nyújtózkodtak, mint ameddig a takarójuk ér. Ez a túlköltekezés, a szokszor nem elég alaposan átgondolt import aztán a külkereskedelem pénztárcáját „dézsmálta” meg. A 2 százalékos exportcsökkenés már egyértelműbb: javítani kell termékeink színvonalát, eladhatóságát, versenyképességét. A hazai és a világpiac A világpiac hatása megfigyelhető az öltözködésünkön és az üzemek „technikai ruházkodásán”. A külföldről vásárolt berendezések, új gyártási eljárások, korszerű termelőeszközök törvényszerűen átalakítják az üzemek eddig megszokott életét, és formálják — nemcsak a termelést, de — a gyártmányokat is. A világpiacnak ez a hatása — vagyis a nemzetközi gazdasági kapcsolatok erősítése, a nemzetközi munkamegosztásból való részesedés, a mások által felfedezett műszakitudományos gondolatok mielőbbi értékesítése, az országhatárokat messze túllépő gazdasági gondolkodás, vagyis mindaz, ami a valágpiacon realizálódik — többet ér, mint amit forintban, rubelban, vagy dollárban eredményként ki lehet mutatni. Sokasodnak és egyre jobban beérnek a szocialista országok közötti gazdasági együttműködési formák, az integráció elvei mellett a gyakorlati példák — és azok gazdasági előnyei — sorakoznak. A belföldi ellátás jelentősen javította a fogyasztási cikkek importját. Elég, ha körülnézünk áruházainkban, és máris tájékozódhatunk a fogyasztási cikkeik importjának mértékéről. A külföldi termékek mind nagyobb számú hazai megjelenésének nem csupán az a haszna, hogy mindenki egyre inkább igényei és pénztárcája szerint öltözködhet, illetve vásárolhat, mert egyre nagyobb nemzetközi választék áll a rendelkezésre, hanem az is lényeges, hogy a külföldi behozott áruk versenyre késztetik a hazai vállalatokat Az év második felében A világpiacról is élünk — természetesen nemcsak, mint vásárlók, hanem mint eladók is. Azt az összeget, amiért megvesszük a számunkra olyan fontos termékeket, valamivel meg is kell keresnünk. Az import tehát jelentős részben szolgálja az exportunkat is!... Az esztendő második felében fordítanunk kell a külkereskedelem „kockáján” és nagyobb rangot szükséges adni az exportunknak. A népgazdaság egyensúlya ugyanis megkívánja, hogy csökkenjen a túlzott, nem eléggé átgondolt külföldi vásárlások, ugyanakkor viszont növekedjék a versenyképes, külföldön is eladható árualapunk. Bán János ,Hajdú gyerek vagyok...” Távol a családtól — Lakhelye? — Hajdúszoboszló. .— Milyen vállalatnál dolgozik? — Tiszántúli Gázszolgáltató Vállalat. — Munkahelye? — Szolnok, Orosháza, Kiskundorozsma, Szeged, Kecskemét, Törökszentmiklós, Hajdúszoboszló, Békéscsaba, Debrecen, Salgótarján... — Az embernek a munkahelye egy kicsit második otthona. Maga, hogy van ezzel? — Hajdú gyerek vagyok én, kérem... Ez a beszélgetés nem pontosan így hangzott el, de hangozhatott volna. Hiszen a TIGÁZ háromszoros szocialista brigádjának tagjai majdnem valamennyien hajdúszo- boszlóiak: munkahelyük a fél ország, de igazán otthon csak az Alföldön érzik magukat. Még akikor is, ha évente csak egykét hetet dolgoznak Hajdúszoboszlón, és havonta csak nyolc—tíz napot tartózkodnak odahaza, a többit az ország különböző városaiban töltik, távol a családtól. „Triumvirek“ és a brigád A vendéglátó város immár harmadik éve Salgótarján. Jelenleg a megyei kórház fölötti dombon épült új lakótelepen dolgoznak. Hosszú idő óta sokan már kora reggel a kalapácsütések tompa koppa- násaira, a vasfűrész sivításá- na és a hegesztőpisztolyok begyújtásánál hallható pukkanásaira, sziszegésére ébrednek. S így, nyáridőben, este hat—hét órakor még mindig ott sürgölődnek a munkapadok körül. Gyors és jó munkájukért az egész lakótelepen szeretik és tisztelik őket. Még akkor is, ha tíznaponként négy—öt napra abbahagyják a munkát, hazautaznak családlátni és pihenni. Tőkés János művezető mutatta be a nyolctagú brigádot. A rangidős Palcziert Péter brigádvezető, háromszoros Kiváló Dolgozó, őt követik a sorban Bállá Elek és Nagy Lajos szerelők. Ez a „triumvirátus” már egy évtizednél régebben van együtt. Aztán jönnek a fiatalabbak, Hajdú Gyula, Farkas Sándor és Kádár Gusztáv, ez utóbbi beszélgetés közben egy kicsit a kör szélére húzódik, azért — mint nevetve mondta —, mert ő Hajdúszoboszlótól öt kilométerre, Hajdúszováton lakik, ha éppen otthon van, s ezt valahogyan mégiscsak „illik” kifejezésre juttatni. Cigány élet ?. .^ De abban is különbözik a többiektől Guszti, hogy még nem nős, így könnyen beszél. .. Ahogyan Szákai Mihály és Himer Ferenc sem emberek közé? Legyen újra újonc? — tette fel szinte önmagának a megválaszolásra sem szoruló kérdéseket Bállá Elek. az, igaz, ők nem voltak jelen, mert éppen a nősülés gondolatát forgatják. De róluk sem feledkezett meg a brigád. Valaki pajkosan, hunyorogva meg is jegyezte róluk: kár, hogy nincsenek itt, , , , igazán jó fiúk, csak még nem A JO ulTUK ára tudják mire vállalkoznak, szegények... — Hogyan ízlik ez a cigányélet”? Mit szól hozzá a család? Még nem gondoltak soha arra, hogy munkahelyet változtassanak? ■— Akik itthagyták' á ^céget”, azok közül is sokan visszajöttek — fűzte hozzá Nagy Lajos. — Minek köszönhetik jó hírüket? Hajdú Gyula fölhúzta a szemöldökét, kifelé fordítva a tenyerét, kicsit széttárta a karját, mintha azt akarta volna mondani; hát, nem örülnek neki, de mit lehet tenni, ez van, talán inkább a feleségét és hatéves kislányát kellene megkérdezni. Hangosan viszont ezt mondta: — Meg lehet szokni. A kereset nem rossz, általában kétezerötszáz—háromezer forint körül van a borítékban, s egy ’év után szinte ingyen kapja a család a gázt a vállalattól, az is sokat jelent. Csak a szállásköltséget, meg a kiküldetési átalányt keve- seljük. Hol kap az ember kétszázötven forintért jó albérletet? Mennyi jut egy napra a havi ötszáz forint kiküldetési átalányból? — Lehet, hogy a fiatalok nehezen viselik a különélést. De ilyen „öreg motorosok”, mint mi vagyunk?! — jegyezte meg a művezető, aki már húsz éve dolgozik a vállalatnál. — Hová menjen az ember ennyi év után? Ismeretlen helyre, más vállalathoz, új — Talán annak, ha már eljövünk kétszáznegyven kilométerrel otthonról, akkor igyekszünk becsületesen és tisztességesen dolgozni — válaszolt Palczert Péter brigádvezető. A fiatalok némelyike valamivel könnyebben veszi a dolgot, de nekem például negyedmagamat kell eltartanom. Minden forintra szükségünk van. Ezért vállaljuk ezt a „csavargó” életet, szaladgálunk napokig egy- egy üj ^helyen szállás után, egy szobával hárman, de akár nyolcán is beérjük, esszük a konzerveket, hideg kajákat... Tulajdonképpen ez az írás egy kicsit búcsúféle is a brigádtól. Most ez az utolsó tíznapos dekádjuk Salgótarjánban. A lakótelepen eddig ötvenkilenc lakásban fejeződött be a munka. Még húsz van hátra. Aztán mennek tovább a szerelők. Ahová foglalkozásuk szólítja őket. Száz és száz lakás őrzi Salgótarjánban kezük munkáját. De még nem ért véget a városban a földgázprogram megvalósítása. Nemsokára talán újra visszatérnek... Kiss Sándor i jjSzandán, a község központjában a szandai Lenin Termelőszövetkezet brigádja építi a község új művelődési központját, amelyet remélhetőleg még az idén átadnak A RÉTETS TÖRTÉNT A lábunk mindig kéznél van Mi az, amit manapság legtöbbet csinálunk? Ülünk. Ülünk a munkahelyen, a • buszban, a füstös presszókban, s a változatosság kedvéért ülünk este a tévé előtt is. Jóformán „átüljük” az egész napot. S mi az, amivel a legkevésbé törődünk? Nos, az ülés ellensúlyozásával, a mozgásos kozmetikával. Számítások szerint 60 percnyi üldögélés ellensúlyozására minimum 5 percet kellene mozogni, sétálni, futkározni. Statisztikák szerint mi, nők, keresetünknek átlag egyharma- dát költjük ruházkodásra, szépítőszerekre, különféle festé- kes-rúzsos-púderes-krémes üvegcsékre, fiolákra, dobozkákra. S vajon mennyit fordítunk az egészségünkre? Pedig sűrűn emlegetjük —, ha kellemetlen tennivalótól akarunk megszabadulni, különösen —, hogy: első az egészség! A napokban híradófilmen láttam, amint egy pesti utcán, melegítőkben emberek futnak csoportosan. Lihegve, és zihálva, de futnak. A járdaszélről járókelők integetnek nekik, néhányon rászánják magukat, beállnak. Ott már nem megy ritkaságszámba a kocogok „jelenése”. Aztán olvastam az újságban, hogy felavatták a Norma-; fánál az erdei futópályát. S „a lábunk mindig kéznél van” jelszóval tervezik már Salgótarjánban is, hogy erdei futópályát —, nevezhetjük akár „izzasztópályának” is — terveznek a Zója-ligetbe. Remélhetőleg nemsokára, tehát a tarjániak is futhatnak már az egészségükért. Nyakig ülünk az üdülési szezonban: Az üdülésnél jobb alkalmat kívánni sem lehetne a mozgásos, fiatalító életmód megkezdésére. S mégis, mit tesz egy átlagüdülő? Először is behozza alvási restanciáját, ami nem is baj. Aztán kikotorja a bőröndből a kártyapaklit — ha a vonaton már elő nem vette —, s elmerül a véget nem érő ulticsatákban. Veri a blattót naphosszat, szünetet csak akkor tart, amikor eszik. Méghozzá sokat és bőségesen, hogy „egy kicsit összeszedje magát”. Valószínűleg zavarná a jóllakottak kártyacsatáját az angol közmondás: minél szélesebb a derék, annál rövidebb az élet! Pedig a túltáplált szervezet valóban gyorsabban kopik. Statisztikák igazolják, hogy a sportoló emberek tovább élnek. Nem véletlen hát, hogy ilyen jelszó is született: hódolj okosan a sport kultuszának, s hosszabb életű lész e földön! Ha én üdülőfőnök lennék, összegyűjteném ezeket a jelszavakat, táblára pingálnám, és kifüggeszteném, hogy minden üdülő tekintete „beleakadjon”. Továbbá javasolnám, hogy a tétlen pihenés helyett, inkább úszással, futással, tenisszel, tollaslabdával, evezéssel, kajakozással, röplabdával, kerékpározással töltsék napjaikat az üdülők. S akik otthon vannak? Napi 10 perc gimnasztika bármelyikszobában elvégezhető! Hogy sajnos még 10 percnyi időnk sincs ebben a nagy rohanásban? Ugyan! A napi 1440 percből?! Ismerősöm panaszkodott, hogy már napok óta tornázik, és még nem érzi a hatást. Na, és? Rómát talán egy nap alatt építették fel? — szendi — 1 | NÓGRAD — 1971. július 18., vasárnap 5
