Nógrád. 1971. július (27. évfolyam. 153-179. szám)
1971-07-17 / 167. szám
NB-s bajnokság Gyöngyösi siker a felnőtteknél Megkezdjük az NB-s felnőtt tartalék és ifjúsági labdarúgó-bajnokság 1970/71. évi idényének, a csapatok teljesítményének értékelését. Négyes csoportosításban először a felnőttek kerülnek sorra. 1. GYÖNGYÖSI SPARTACUS A bajnokságot megérdemelten nyerték meg. Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak. Technikailag képzett játékosokból állt a csapat. Szerdahelyi, Rácz és Toroczkay volt a vezéregyéniség. Jó szellemű, összeszokott gárda. Első csapatuk az NB Ill-ban lett bajnok. Fogyatékosságként említhető, hogy nagyon sokat beszéltek a pályán. Ez különösen az őszi szezonban fordult elő gyakran. Emiatt né- hányan a kiállítás sorsára jutottak. Durvaságért senkit nem kellett kiállítani. A bajnoki cím megszerzéséhez 45 pont, 75 százalékos teljesítmény elegendő volt. Ezúttal fordult elő először, hogy hevesi csapat szerezte meg a bajnoki címet. Leggyakrabban szerepelt: Berentés, Gp- czi, Barta, Szalma, Puruczky, Toroczkay, Kövecsi, Kakas, Rácz, Szerdahelyi, Balogh, Deli, Petes. Z. EGRI DÖZSA Jobb gólkülönbséggel végeztek a második helyen. A csatárok 148 gólt rúgtak, ez elismerésre méltó teljesítmény. Technikás, összeszokott csapat. ősszel 60, tavaszai 85 százalékos teljesítményt nyújtottak. Kissé korán beletörőd- tek_ abba, hogy nem lehetnek elsők. A védelem tengelyében Bóbita Oszkár jeleskedett. A középpályán Patvaros és Lakatos serénykedett. A csatársorban Faliszek, Nagy és Patkós ontotta a gólokat. 3. NAGYBÄTONYI bányász A bronzérem megszerzéséhez 42 pont és 70 ■ százalékos teljesítmény kellett. ősszel gyengén játszottak, és a 7. helyen zártak. A bizalom — mint tavasszal kiderült — nem volt alaptalan, hiszen dobogóra kerültek. A csapat jó játékerőt képviselt. A szakvezetés az idősebb játékosok mellé fiatalokat épített be, akik szép reményekre jogosítanak. A hátvédsor Ráduly, Hasznosi, Nagybakos összeállításban küzdött. Középpályán Liszkóczki és Sólyom a jövőt képviselte. A csatársorban Kozik és az ifjúsági Kovács László eredményességével tűnt ki. Vidámi és Tarjáni is megtette a magáét. Legtöbbet játszott: Jakubecz, Ráduly, Hasznosi, . Nagybakos, Lisz- tóczki, Tarjáni, Kovács L., Kozik, Manusekt Vidámi, Szűcs, Bettes, Sólyom. 4. SALGÓTARJÁNI kohász A tavalyi bajnok ezúttal kénytelen volt a negyedik hellyel megelégedni. Rosszabb volt a gólkülönbségük, mint az előttük tanyázóké. Két- pontot óvás miatt veszítettek el. Az együttes tagjaitól több lelkesedést vártak. Boldvai László edző már a jövő csapatát építi. Fekete, Romhá- nyi, Juhász és Földi szép reményekre jogosít. Leginkább szerepelt: Marton, Kojriok, Gáspár M., Juhász, Végvári Zsidai, Novák, Fekete, Kriva- nek L., Ungvári, Romhányi. Atlétikai EB Mecser és Komba utazik Augusztus 10—15 között Helsinkiben rendezik meg az atlétikai Európ.u-bajnokságot. A Magyar Atlétikai Szövetség Elnöksége kijelölte a versenyen induló 4:i magyar sportolót. A férfiak között szerepel Mecser Lajos, az SSTC hosszútáv futója, aki tízezer méteren és maratoni futásban áll rajthoz. Komka Magda, az SKSE magasugrója Rudolf Erika társaságában ugyancsak tagja az utazó keretnek. Az országos hírű, bővizű bükkszék! 'Sa/vus ás az új fürdési idényben is ''« a fürdeni vágyó vendégeit. A strandfürdő területén a pétervásárai A FESZ vendéglője és büfésora széles választékú hideg-meleg ételekkel, tájjellegű borokkal presszó- és üdítő italokkal áll a vendégek rendelkezésére. sAlapont* cigányzene ! Elkezdte a Mátranovák Főleg csatárokat igazoltak Az újonc NB III-as Mátra- nováki Bányász labdarúgócsapata tegnap délután megbeszélésen vett részt, ahol Szomszéd Ádám edző -— december 31-ig szól a szerződése — ismertette az egyesület előtt álló feladatokat. Elérendő céljuk: kiesési gondjaik ne legyenek. Heti öt edzést tartanak Egy hétig Egerben, vagy Bükkszéken készülnek. Erőnléti és technikai gyakorlatokat végez, nek, később edzőmérkőzések következnek. Fővárosi képviselőjüktől; Hajdú Jánostól — úgy értesültek, hogy augusztus 15-én kezdődik a bajnokság őszi idénye. A szakosztályból nem távozott senki. Két leszerelő fiatal mellett természetesen az át' igazolt játékosokra is szómita' nak. Kisterenyéről Fodor József csatár, Ménkesről Bakos Sándor csatár, az SBTC-ből Kapás Bálint hátvéd, a Mi- zserfából Csikós József középpályás, a Bálnából Szabó Zoltán csatár került az együtteshez. A szakvezetés változatlan, Zsugya József szakosztályvezető, Kaszás András pedig az intézői tennivalókat látja el. Interjú a főtitkárral Nem emelkedett a színvonal A megye labdarúgását érintő aktuális kérdésekről beszélgettünk a közelmúltban Bártfai Ferenccel, a Nógrád megyei Labdarúgó Szövetség főtitkárával. — Többen felvetették: a színvonal emelése érdekében ajánlatos lenne a megyei I. osztály mezőnyét 14-re csökkenteni. Tervezik-e a fenti intézkedést? — Erről még nincs szó az 1971/72. bajnokságban. — Dióhéjban, mi a véle' ménye az elmúlt évi bajnokságról? — A színvonal nem emelkedett. Inkább a küzdőjelleg, mint a játékosság domborodott ki. Baj volt a sportszerűséggel. Nemcsak egyes játékosok, de csapatok is súlyosan vétettek a sportszerűség szabályai ellen. — Mit vár a következő bajnokságtól? — Remélem simábban bonyolódik le, mint a legutóbbi. Három jó képességű újonc mutatkozik be az I. osztályban. Palotás stílusos labdarúgást játszó csapat. Hugyag az MNK-ban is bizonyított. Az Ötvözet MTE néhány rutinos játékossal erősödve mindenkinek méltó ellenfele lehet. Bízom abban, hogy kevesebb lesz a sportszerűtlen megnyilvánulás. ™ Mikorra várható a sorsolás elkészítése? — Meg kell várnunk az NB III-as sorsolást. Például Balassagyarmaton is ellentétes sorsolást kell csinálnunk. Várjuk a csapatok kéréseit, amelyik méltányolható, azt elfogadjuk. — Ismét megrendezik az NB-s felnőtt tartalék és ifjúsági bajnokságot Heves megyével közösen? — Természetes. Változások persze bekövetkeztek. Az Egri Dózsa felkerült az NB I be, tartalékai az NB I-es tartalékbajnokságban szerepelnek. Kiesett az NB III-ból a Mizserfa, a Gáspár SE és a Hatvani Kinizsi. Így tartalékai sem játszanak az NB-s bajnokságban. Üjonc lesz viszont a Mátranováki Bányász, az Egercsehi Bányász, és az Apci Vasas tartalék, illetve ifjúsági gárdája. — R — Ma délelőtt Szövetkezeti atlétikai bajnokság St. ZIM-számvetés Nem lebecsülendő helyezés 2. St. ZIM Vasas A tűzhelygyári csapat második helyezése nem lebecsülendő eredmény a megyei I. osztályú lábdarúgó-bajnókság- ban. A legeredményesebb csatársorral ők rendelkeztek. Csaknem végig lépést tartottak a listavezető Mátranovák- kal. A rangadó jellegű mérkőzéseken jól helytálltak, de néhány váratlan pontvesztés miatt ..elúszott” a bajnoki cím. Kikaptak a Vörös Csillag SE-től, hazai pályán Somoskőújfalutól és csak döntetlenre futotta erejükből Szécsény és Mátraverebély ellen, őszi bravúrok: Romhány ellen 4:0, Karancskeszi ellen 4:2, Szécsény ellen 6:1 Tavaszi sikerek: Karancslapujtő ellen 5:1, Jurisits SE ellen 4:0, Karancskeszi ellen 5:0. A védelem kilenc mérkőzésen nem kapott gólt. A gólerős támadósor csupán két találkozón nem talált a hálóba. Bandur Mihály edző kilenc játékosra épitette a csapatot. Egyébként 26 labdarúgót küldött pályára. Csak Kőházi ját30 21 5 4 79-26 47 szott minden mérkőzésen A gólkirály Boldvai, Dudás T. es Szolik '21, Vári és Tóth 26, Pindróch 25, Újházi 22, Flas- kai 21, Bandur ós Gcszner 18, Kulobányi 16, Fenes 13 alkalommal szerepelt. A csapat legjobb játékosa a középhátvéd Szolik volt 23 jó teljesítménnyel. Flaskai 17, Vári 14. Dudás T. 11, Boldvai és Ban- dur 10 alkalommal nyújtott kiemelkedőt. Szolik kétszer. Dudás T. és Flaskai egyszer a mezőny legjobbja volt. A védők hat 11-est vétettek. Egy öngólt is összehoztak. A sportszerűség! mérleget négy kiállítás rontja. A forgácsi pályán meglepően kevés néző (2600) volt kíváncsi a csapat hazai találkozóira. A házi góllövőlista élén a gólkirály Boldvai áll 24 góllal Érdekes, hogy ősszel 20 gólt lőtt, tavasszal már csak 4-et! A klubtárs. Dudás Tibor harmadik lett 21 góllal a megyei góllövőlistán. Bandur 8, Pindróch 7 alkalommal volt eredményes Labdaiűgó MNK Megegyeztek a ellenfelek Még két nógrádi csapat érdekelt a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupában. Az St. ZIM megyei I. osztályú csapat bravúros sórozaf Után került a legjobb 32 közé. Az SBTC NB I-es gárdája most kapcsolódik be a küzdelemsorozatba. Az érdekelt felek megegyeztek a mérkőzések időpontjában. Július 23-án (szerdán) 17 órától tervezik lebonyolítani Forgácson az St. ZIM—Rába ETO találkozót. Váratlan bonyodalmai okoz, viszont, hogy ugyanekkor az SKSE-stadionban az SfBTC csapata a jugoszláv Trepca Kosbvska Mitrovica együttesével nemzetközi mérkőzést' játszik.' Jüvaslaturtk'*' vagy közös rendezésben, vagy eltérő napon bonyolítsák le a két nagy érdeklődésre számot tartó találkozót. A KOMÉP (Tatabánya)—SBTC mérkőzést augusztus 1-én 17 órától az újonc NB Il-es hazai csapat otthonában rendezik meg Balázsik József Nem úgy sikerült... A Bgy. SE elnöke, Balázsik lettük még két fiatalt igazol- József. Az NB III-as labda- tunk le Szügyből. rúgócsapat átigazolásaival kapcsolatos kérdésekről, és a — És a távozók listája? felkészülésről kérdeztük. — A Bgy. Volánba átment flARéZSBAN tartott Trabant 60i-es 21 000 km-rel eladó. vUííítcKinthető vasárnap Mátrayerebély, Dózsa út 29. PÉCSKü úton gain is kiadó, vagy el- aJó. Érdeklődni: teflonon 14-50. «JOO-AS Trabant jól karbantartott eladó. Salgótarján, Május 1. út 74., Dombi. JO állapotban levő S50-es IZS oldalkocsi- val eladó. Ugyanott 50 cm3-es Simson príma állapotban eladó. Szi- rók, Iíandrik. JO állapotban ievő 1000-es Wartburg . eladó. Ar; megegyezés szerint. Cím: Mátranovák, bányagarázs. ELADÓ Grosser 8 és Busen 5 kéttrtágvas sikkőtőgép. Salgótarján, Pétskő u. 3. 1. em. 13T. A KIOSZ megyei titkársága villanyszerelők. .fodrászok, lakatosok részére 100 órás mestervizsga- előkészítő tanfolyamot szervez Megfelelő létszámú jelentkezés esetében Balassa gyarmaton éfc Salgótarjánban. Részvételi díj a jelentkezéstől függ Jelent ke.::\s augusztus 15-ig, Klapka György lér ?.. ?z. (KIOSZ helyi csoport) APKQHIROíTtS C.K A SALGÓTARJÁNI Stromfeld Aurel Gépipari Technikum és Szakközépiskola gyors- és gépírót keres adminisztrátori állásba. Jelentkezni lehet az iskolában, reggel fi-tól délután 4-ig. .1AWA 250-es. 14 000- km-rel eladó. Balassagyarmat, Le n in-lakótelep, V. épület Renner Károly. Megtekinthető 18 után. ANGOL Hillman személygépkocsi üzemképes állapotban, olcsón eladó.. Koplá- nyt, Szandaváralja, Petőfi út 20. GUMIJAVÍTÓ tanulót felveszek. Kiste- renye, Madách út l. 16 ÉVET betöltött lányokat szövőnőnek felvesz a Pamuttextil Művek Jacquard Szövőgyára A betanulási idő 12 hét: ezen idő alatt havi 1050 Ft bruttó fizetést és napi 1 Ft-ért ebédet biztosítunk. Lakájt minimális térítés mellett leányotthon- szerű elhelyezésben «adunk. Jelentkezés; írásban PTM Jacquard Szövőgyár Munkaerőgazdálkodási Osztályán. Budapest, xni.. Szekszárdi u. 19—25. CN rendszámú, kis- kerekű Wartburg eladó. Balassagyarmat, Mező Imre 7. zacyvapalfalVAN Egressy B. u. 2. családi ház eladó. BOXER-kölykök díjnyertes szülőktől eladók. Balassagyarmat, Kossuth utca 46. FIATAL dolgozó házaspár lehetőleg távfűtéses albéileti szobát keres. Szives megkeresést: vásártéri kozmetikába. LENIN Mg. Termelőszövetkezet Szanda, Pállagpusztára 000 férőhelyes juhállományhoz juhászcsaládot keres. Kelszínen há- romszobás szolgálati lakás biztosítva van. Jelentkezés minden nap a déli órákban a tsz elnökénél LENIN Mg. Termelőszövetkezet gépcsoportvezetői munkakör betöltéséhez gépésztechnikust, ''agy gépészmérnököt keres. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés mindem nap a déli órákban a tsz elnökénél. EG YSZOBA-fürdőszobás lakást, vagy lakrészt bérelnék meghatározott időre. Salgótarjánban. Aján- ’atokat ,.Igényes’; jeligére a salgótarjáni hirdetőbe. A megyei kisipari szövetke- számában 150 indulóra százét! atlétikai bajnokságot ma mítanak. Külön korcsoportot délelőtt 20 ktsz dolgozóinak alkotnak a 30 éven aluliak, a — várható — részvételével, 30—45 évesek, valamint a 45 Salgótarjánban rendezi meg a év felettiek. Díjazásukról is KISZÖV. Kiss László szövet- külön-külön gondoskodnak. A kezetpolitikai osztályvezető versenyt Pálkerti Gyula, a tegnap elmondotta, hogy a megyei szövetkezeti bizottság három korcsoport 13 verseny- elnöke nyitja meg. Végleges a lista Az SBTC háromlépcsős átigazolása A labdarúgók kedvezményes átigazolási időszaka július 15- én 24 órakor lejárt. Az SBTC végleges (23 fős) átigazolási listáját ismertetjük az alábbiakban. Háromlépcsős átigazolást valósítottak meg. Az I. kategóriába az a három játékos került, aki tagja az első keretnek. A II. kategóriába azok szerepelnek (négyen), akik a tartalékkeretben kaptak helyet, de a későbbiekben számításba jöhetnek az első csapatnál. A III. kategóriát azok alkotják, akik még ifjúsági korúak (tizenhatan), bíznak tehetségükben és egyelőre a két ifjúsági csapatban szerepelnek. f. kategória: Sáfrány István (DVTK), Kovács István (Nagybátony), Miklós József (Petőfibánya). II. kategória: Bencsok Vilmos (Egri Berva), Szajpó Péter (Lőrinci), Káposztás Lajos (Mizserfa), Bódi István (Recsk). III. kategória: Janovics Sándor, Berzák Imre, Berzák József, Blayer István, Kanyó József, Pilinyi András, Rábaközi István, Rigó Sándor, Szlivka László, Varga Sándor (valamennyi St. Sportiskola), Ács Miklós és Tar Róbert (St. Volán), Lipták Sándor (SKSE), Mede László (St. ZIM), Ponyi János (Karancskeszi), Mohácsi Lajos (St. Bányagép). A távozott (ismertebb) játékosok névsora: Kriskó (Békéscsaba), Csikós (St. Síküveggyár), László (Egri Dózsa), Macska és Kökény (Nagybátony), Jávori (St. Síküveggyár), Kokinda (St. Üveggyár), Molnár (Vác), Kapás (Mátranovák). — Kiket terveztek leigazolni? — Newi úgy sikerült az átigazolás, mint szerettük volna. Nagybátonyból a dejtári származású Szűcsöt akartuk megszerezni, de Kisterenyé- nek adták ki. Dejtárról a fiatal Bacsát szerettük volna leigazolni, de egyesülete nem adta ki. — Kik az új szerzemények? — A Bgy. SE új labdarúgói: Hegedűs (Bgy. Volán), Vára- di (Bgy. Volán), Lajkó (Bgy. Volán), Laczkó (Szügy). MelPál, Loksa, Balázsi, Kiss és Kohn. Patvarcra Halas, Szügyben Dudás igazolt le. — Hogyan készülnek a bajnokságra? — Nincs szünet.' Szerepelünk a Nyári Kupa Északi csoportjában. A • közelmúltba i Zólyomban játszottunk. Nem valamiféle fényesen, a fáradt csapat benyomását keltő Bgy. SE úgy kapott ki 8:0 arányban, hogy három öngólt is rúgtunk. A bajnokságban viszont ismét jól akarunk szerepelni. Ehhez minden feltétel biztosított. Napirenden A megyei döntő előkészületei Az MTS megyei székhazában július 21-éti délelőtt függetlenített sportvezetők tanácskozását rendezik meg Salgótarjánban. A választási munkákkal kapcsolatos feladatokat Szúnyog Tibor megyei sportelnök ismerteti. A falusi és munkahelyi spar lciád megyei döntőjével k csolatos előkészületekről 1 rés Mihály és Prazncvs; György ad tájékoztatást. 3 kés László a kézilabda he zetével kapcsolatban hoz határozatot, és az abból adc tennivalókat ismerteti. NÓGRÁD — 1971. július 17., szombat