Nógrád. 1971. június (27. évfolyam. 127-152. szám)

1971-06-05 / 131. szám

Pótlással a bukás ellen A banki nemzetiségi múzeu r 'A tanév végén a szülök ré­szére is sok izgalommal jár a bizonyítványba tekintés: mi­lyen eredményeket ért el gyermekünk az iskolában. Boldog perceket okoz egy ki­tűnő, vagy jeles bizonyítvány, sok bosszúságot az elégtelen. Van e lehetőség a bukások számának csökkentésére most, a tanév végén, a bizonyít- ványosztas előtt? Igen, a bu­kásoktól sok tanuló megmene- küldhet, ha eljár a tanév végi pótló foglalkozásokra. Mi a pótló foglalkozás? A Művelődésügyi Miniszté­rium lehetővé tette, hogy Nógrád megje több általános iskolájában kísérletképpen pótló foglalkozást szervezhes­sünk. Ezekben az iskolákban éppen úgy, mint minden is­kolában a tanév végi osztály­zó értekezleten minden tan­tárgyból megállapítják a ta­nulók eredményét, de az egy­két tantárgyból bukásra állók elégte'en érdemjegyét nem írják be a bizonyítványba. A nevelők ezekkel a gyerekek­kel a tanév végén 11 napon keresztül, napi 2—3 órában külön foglalkoznak, lehetősé­get biztosítanak számukra, hogy pótolják azokat a tan- anyagrészeket, melyeket a tanév sorún nem sajátítottak el. A kísérletbe bekapcsolódó iskolák június 4-én szülői ér­tekezleten közlik az érdekelt szülőkkel, hogy mit várnak tőlük gyermekük sikeres pót­ló foglalkozása érdekében. A legfontosabb az, hogy a szü­lők biztosítsák gyermekük rendszeres megjelenését a fog­lalkozásokon. A gyermekek­nek délutánonként is tanul­niuk kell. Ne adjanak nekik semmi olyan elfoglaltságot, ami a tanulást akadályozná. Az iskolákban a pótló fog­lalkozások június 7-én, hétfőn kezdődnek és június 18-án ér­nek véget. Ezekben az isko­lákban a tanév június 8-a he­lyett, már június 5-én, szom­baton befejeződik.) A pótló foglalkozáson a gyerekekkel az a nevelő foglalkozik, aki­nek tantárgyából a gyerek bukásra áll. Velük a megkü­lönböztetett foglalkozás már a májusi, tanév végi ismétlések idején elkezdődött. A nevelők segítették őket a tanítási órá­kon, napközis foglalkozásokon megfigyelték, hogy melyek azok az anyagrészek, melyeket nem sajátítottak el, amit a haladás érdekében pótolni kell. Ezeket az ismereteket pótoltatják a tanév végén 11 munkanapon keresztül. A se­gítésbe bevonják a jobb tanu­ló gyerekeket is, tanulópáro­kat szerveznek. A június 18-i utolsó foglalkozáson eldötik, hogy a tanulónak sikerült-e pótolni a tanévi mulasztáso­kat. Ha igen, úgy a követke­ző tanévben magasabb osz­tályba léphet. Azt, hogy a tanév végén bukásra állt, nem írják be a bizonyítványba. Ha a pótló foglalkozáson a gye­rek nem tudja az anyagot pó­tolni, akkor is van még lehe­tősége a feljebb jutásra, ha a nyár folyamán egyénileg, szervezett tanári segítség nél­kül rendszeresen készül az augusztus végi javítóvizsgára. Egyéni tanulásában nagyon jól felhasználhatja azokat a javaslatokat, amelyeket taná­raitól a pótló foglalkozásokon kapott. Eredményesek-e a pótló foglalkozások? Erre a kérdésre Is a legtöbb esetben natározott igennel le­het válaszolni. Az előző tan­évben a salgótarjáni járás tíz iskolájában pótló foglalkozás­ra járt 155 tanuló. Ezek közül a pótló foglalkozás által ered­ményesen fejezte be tanulmá­nyait és magasabb osztályba lépett 129. A 26 javítóvizsgá­ra utasított közül agugusztus végén sikeresen vizsgázott hét tanuló. A pótló foglalkozás te­hát az esetek többségében si­keres volt. Természetesen a továbbhaladáshoz szükséges elégséges szintű követelmé­nyekhez ragaszkodni kell, nem szabad a gyerekeket megfelelő alap nélkül a kö­vetkező osztályba engedni. A szülők is A nevelők szívesen vállal­ják a pótló foglalkozásokat, hiszen nekik is az a jó, ha minél kevesebb tanuló bukik meg, örülnek, ha a bukásra álló gyerekek segítségükkel időben elvégezhetik az életko­ruknak megfelelő osztályt és nem kell évet ismételniük. A pótló foglalkozást sikeresen végzett gyerekeknek sem kell a nyár folyamán tanulniuk. A nyaruk szabad. Ennek érdeké­ben a gyerekek részére a pe­dagógusokon kívül a szülők is adják meg a kért segítséget. Kun András A klasszicizáló reneszánsz stílusú a Szépművészeti Múzeum homlokzata Kulturális S NAGY SIKERREL KEZD­TE az ünnepi könyvhetet a Salgótarjáni Állami Könyves­bolt: négy nap alatt 45 ezer forint értékű könyv fogyott, különösen a bizományosoknál igen jók az eredmények. A piaci pavilonban 4,5, a főtéri pavilonban öt, a nagybáto- nyi pavilonban ugyancsak öt­ezer forint értékű könyvet adtak el. Nagy az érdeklődés az iskolákban is a könyvek iránt. Salgótarjánban a Bo­lyai Gimnáziumban 250, a gépipari technikumban 3000, a Bartók Béla úti Általános Iskolában 1500, a Gagarin Ál­talános Iskolában pedig 1200 forint értékű könyv fogyott. 1700 forint értékben rendelt könyvet a Felsőpetényi Álta­lános Iskola. A könyvesbolt­ban a Szép versek 300 pél­dánya már az első nap elkelt. A Körképből 250, a Termé­szettudományi kislexikonból 300, a Politikai kisszótárból 150 darabot vettek meg. MARIS NAGY AZ ÉRDEK­LŐDÉS a miskolci Nemzeti Színház vendégjátékai iránt: június 27-én ugyanis a szol­noki Szigligeti és a debreceni Csokonai Színház után a mis­kolci színtársulat is bemutat­kozik Salgótarjánban Gyár­fás Miklós: Dinasztia cimű vígjátékával. Hogy miről szól a darab? Napjaink erős aka­ratú, mindent elintéző ked- vességű, mindent kitalpaló, kitartó asszonya, az uralkodó munkásosztály öntudatos leánya elhatározza, hogy di­nasztiát alapít. Férjét, a mi­niszteri szék lépcsőjéig húz- za-tolja, fiaiból diplomatát nevel és mindent megtesz an­nak érdekében is, hogy a leá­nya Nobel-dijas tudóshoz menjen feleségül. Senkit, semmit nem vesz figyelem­be, mindenkit elbűvül és megigéz, csak arról feledke­zik meg, hogy a szocialista közegben módszerei már el­avultak. V A MEGYEI KÖNYVTÁR módszertani csoportja felmé­rést végez a községi könyv­tárakban. A felmérés során az állomány összetételét a könyvtári berendezések mennyiségét, milyenségét, a tiszteletdíjakat, a könyvtár nyitvatartási idejét, valamint a személyi feltétéleket vizs­gálják. A felmérés a szécsé- nyi járásban már befejező­dött, jelenleg a salgótarjáni járásban folyik. ★ TOVÁBB FEJLESZTIK me­4 NOGRAD — 1971. június 5„ szombat Pillanatkép Balassagyarmatról Ilyenkor, szép időben be- íépesülnek napközben az ut­cáik. Sétálgató anyukákat lát­ni kézen fogott gyermekekkeL Mások babakocsit tolnak a egkisebbekkeL Anyukák, íagymamák, apukák viszik sétálni, napozni a gyereke­Épiil, illetve újjáépül Ban­kon egy parasztház. A mun­kálatok folynak, napról nap­ra jobban kibontakoznak a lé­tesítendő bánki szlovák nem­zetiségi múzeum körvonalai. Sok helyiség áll majd a be­gyűjtött anyag elhelyezésére. Az első két helyiséget, az el­ső házat és a pitvart a balas­sagyarmati Palóc Múzeum rendezi be. Erről beszélgetünk dr. Zólyomi Józseffel, a mú­zeum igazgatójával. — Az első házba, így hív­ták az első szobát, mindenek­előtt egy tornyos ágy kerül — mondja az igazgató. — Ezen­kívül szentképek, népi tányé­rok, tulipános láda. Ott lesz a „kaszu”, az asztal és a sarkos lóca is. A pitvarba a fogas kerül, a hozzá tartozó haszná­lati tárgyakkal, tányérokkal, vizes vödör, kisszék, konyhai tárgyak egészítik ki az anya­got. A többi helyiségben látható esz majd a szlovák nép múlt­ának sok-sok rekvizítuma, okumentumok, iratanyag, gyéb tárgyi emlékek, térké- lek, jegyzetek a történelmi núltból. Maga a múzeum cél- át szolgáló ház a századfor- luló körüli berendezéssel vár- a az érdeklődőket, a bánki tó aellett üdülőket. Érdekes, iogy a magyar és a szlovák notívumok a népi kultúrában íogyan olvadtak eggyé. Meg- igyelhető ez, természetesen, a olklórban, a népviseletben, i használati tárgyakban, az pítkezésben, a népdalkincs­egyéb eszközök hasonlóságá­ban Is. De mikor és hogyan is ke­rültek Nógrádba a szlovákok? A történelmi múlt érdekfe­szítő. Nógrád megye a török háborúk alatt elnéptelenedett. Igaz, a megye nem volt hó­doltsági terület, de sok-sok harc itt zajlott. Mint ismere­tes, s napjaink idegenforgal­ma is meggyőz bennünket er­ről, Nógrád azon megyék kö­zé tartozik, ahol a legtöbb a vármarádvány. Körülbelül nyolcvan község pusztult el a harcok alatt, a lakosság az északi megyékbe menekült. A XVII. század vé­gén, a XVIII. század elején kezdődött és zajlott le az új­ratelepítés. A korábban itt le­vő földbirtokosok az északi megyékben levő birtokaikról ide telepítették a szlovákokat, vallási hovatartozásuk szerint — akkor ez sokat számított — az evangélikusokat és refor­mátusokat. Az oklevelek tanú­sága szerint, így népesült be — nem minden harc nélkül — Bodony, Csesztve, Bánk, Felső- petény, ösagárd, Sámsonháza, stb., Liptóból, Zólyomból, Trencsénböl jött ide a lakos­ság. Regénybe illő kalandok árán mentett át például a gutái bíró a megye határán egy evangélikus csoportot, de még sorolhatnánk a példákat a vallási villongásokra. Ez már a múlté. A szlovák nemzetiségi múzeum anyaga e vonatkozásban is sok-sok ta­nulságot ígér a látogatóknak. Könyveket forgatok a kezem­ben. Egy szlovák tanító szlovák könyvtárát. Ez a könyvtár az 1890-es években nagynak szá­mított, 30 kötetet tartalmaz, német és szlovák nyelvű köny­veket. Ezek nagy része isko­lai oktatási célokat szolgált. A könyvtár szintén a múzeumba kerül. (te) l""vE LEMENYUNK AJÁNLATUNK Jelenet Jean Anouilh ma műsorra kerülő Antigoné-átfogalmazásából Hasznos vállalkozásba fogott a Televízió, amikor csütőr-í tök esti műsorában teret nyitott egy bizonyára széles ér­deklődési körre számitó témának az élet keletkezéséről. Régi kérdések — új válaszok az összefogó címe ennek a műsor­nak, s valóban a régi kérdést a tudományos ismeretek leg­korszerűbb szintjén vizsgálja, elemzi. Az adás most látott első része az óriásmolekulák és az elemi struktúrák kiala­kulását követi nyomon, ezáltal egyben választ ad a Föld keletkezésére, az első élő szervezetek kialakulásának felté­teleire. Az ismeretterjesztő vállalkozásban csillagászok, bio­kémikusok, biológusok sietnek segítségünkre az eligazodás­ban, s népszerű formában, érzékletesen tárják elénk a té­makörre vonatkozó tudományos alapozottságú érveiket. Ért­hető érdeklődéssel tekintünk a műsor június 11-én sorra ■ kerülő második része elé is. A nap műsorában láttuk a bolgár filmsorozat Az árulás című, kilencedik részét, sok izgalmas mozzanattal, de saj­nos, ezúttal is sok valószerűtlen elemmel terhesen. A korábbiaknál viszont ezúttal nívósabb Riporter keres­tetik vetélkedőt kaptunk, — igaz, immár a második közép­döntőben tartunk, s a mezőny ritkulásával a legjava ifjú ri­porterjelöltek teljesítményeit figyelhettük. A vetélkedő né­gyesből e középdöntő után, már csupán hárman esélyesek a hajrában. Hogy a legérdemesebbek-e, az alighanem örök titok marad, hiszen áz ítélkező zsűri pontozásában — min­den szándékosság nélkül — óhatatlanul szubjektív elemek is közrejátszanak. (A versenynek búcsút mondó fiatalember pontjainak száma kettővel volt kevesebb a harmadik helye­zetténél, ilyen szoros egymásmellettiségben pedig döntő sze­repe lehet a kapott feladat más-más nehézségi fokának, a pillanatnyi diszpozíciónak és a szerencsének is.) !★! Ma. szombaton, már kora délután vételre kapcsolhatjuk készülékünket 15.15-től a kedves Jackie és Hermine invi­tálja kis barátait a madarak szigetére, majd 15.45-től a Ma­gyar Rádió dalversenye díjkiosztó díszhangversenyéből ka­punk részleteket. 16.40-kor a Telemagazin jelentkezik, maid a Komló—Bp. Honvéd bajnoki labdarúgó-mérkőzéssel a Te­lesport, az esti főmúsorban Molnár Ferenc egy színházi té­májú egyfelvonásosának tévéjáték-változatát láthatjuk Csendélet címmel. Ma, kerül képernyőre a Húszezer mé"- föld szárazon és vízen... sorozat 5. része, A félhold árnyé­kában. végül éjszakai előadásban Jean Anouilh Antigoné- ótfogalmazása, NSZK-tévéfilm alakjában. (barna) Tabletták narancsok számára Az a nagymama, akivel teg­nap találkoztam Balassagyar­maton, a Kossuth utcában minden sétáló nagymamánál jobban tetszett nekem. Nem ismerem, a nevét sem tudom, most láttam először. Mégis úgy gondolok rá, mint a nagyszülői szeretet megteste­sítőjére. Ez a nagymama nem tolt maga előtt gyerekkocsit, ké­zenfogva sem vezetett szépen felöltöztetett kisfiút, vagy kislányt, ö maga ült kocsi­ban. Tolókocsiban... Mögötte halaidt egy Idő­sebb férfi, és a néni ülőben egy szőke kisfiú kalimpált. A nagymamát a nagypapa sé­táltatta, a nagymama ülé- ben „sétált” a kis unoka. Nagy meghittségben beszél­gettek, így haladtak hárman az utcán járók sűrűjében... E. É. gyénkben az 1970-es szabad­téri szoborkiállítást, július és augusztus hónapokban. Sal­gótarjánban a városközpont­ban a Tanácsköztársaság té­ren természetes környezetben kerül felállításra több kivá­ló magyar szobrászművész al­kotása eredeti méretben. Ez a kezdeményezés már a múlt évben is elismerő érdeklő­dést váltott ki országszerte. Várható, hogy a járókelő tár­latlátogatók tetszését ismét elnyeri a kiállított anyag. t*J KÖNYVTÁRI BERENDE­ZÉSEK pótlására csaknem 200 ezer forintot osztott szét a megyei tanács művelő­désügyi osztálya. Elsősorban azok a községek kaptak tá­mogatást, ahol új könyvtárat építettek, vagy átalakítással a réginél jobb körülmények közé került a könyvtár. így Ecseg 20, Homokterenye 40, Hont 30, Kálló 35, Rimóc 20, és Ságújfalu 40 ezer forintot kapott. A gyümölcsök és főzelék­félék megromlását okozó gombák elpusztulnak kénd'- oxid-gázban. Ezen alapul a gyümölcs megőrzésének új módszere is. Gázforrásként nátriummetabiszulfátot tar­talmazó tabletták szolgálnak. A metabiszulfát f elbomolva kéndioxidot választ ki. Egy ilyen, tabletta nyolc hónapig használható. A kéndoxid a gyümölcs felületén marad, nem hatol belsejébe. Hideg­vízzel könnyen lemosható. Négy hónap múlva a termés olyannak tűnik, mintha ép­pen most vették volna le a fáról. Most kezdik ezt a módszert alkalmazni szőlő, narancs, alma és szilva tar* toöításána.

Next

/
Thumbnails
Contents